A TERJESZKEDÉS PROBLÉMÁI ÉS A VILÁGPOLITIKA

ALTOADIGE. Teljes határozottsággal jelentem ki, hogy az olasz politika az Alto-Adige területén*) semmiben sem fog változást szenvedni. A fasiszta irányzat szelleme szerint szigorú rendszerességgel, higgadt következetességgel fogjuk itt alkalmazni mindazon törvényeinket, melyeket megszavaztunk s amelyeket ezentúl fogunk megszavazni. Olasszá tesszük ezt a vidéket, mert alapjában véve olasz. Olasz földrajzi tekintetben, olasz a történelem szerint. A Brenner határairól valóban el lehet mondani, hogy az Isten csalhatatlan keze jelölte meg számunkra. Az Alto-Adige németsége nem képvisel nemzeti kisebbséget, csak néprajzi maradványt. 180 ezren vannak, ezek között 80 ezer németté vált olasz, akiket igyekezni fogunk visszaszerezni; visszaszerezzük régi olasz neveiket, melyet minden régi okiratban megtalálunk és legyenek büszkék, hogy a nagy olasz haza polgárai lehetnek. A többiek pedig a különböző barbár inváziók maradványai, abból a korszakból, amikor még Olaszország nem volt egységes és önálló hatalom, hanem az északi
és nyugati hatalmak hadi színtereként szerepelt. E kisebbségek irányában is a szigorú egyenlőség római szellemű politikáját fogjuk alkalmazni.
*) A Felső Ets völgye. Fordító.
Képviselőház, 1926. febr. 6.

A BRENNERO. Az utóbbi napok politikai vitái alapvető kérdések körül forogtak. Nemcsak a Brenner érinthetetlenségének ügye jelent számunkra alapvető és életkérdést, amelyet Stresemann a békeszerződések jogalapja szerint jóakaratúan kegyeskedik elismerni, de ezenkívül életkérdés számunkra mindaz, ami ezen ügy érinthetlenségéből folyik. önök bizonyára emlékeznek rá, hogy 1866-tól 1925-ig mit szenvedett a nemzet a régi, elviselhetetlen trentói határ miatt, amely mint egy fenyegető, ellenséges kéz nyúlt ki az Alpesektől egész a Pó partjáig. Ez a határ jelentette az 1866-ban félbeszakadt nemzeti drámánk egyik legaggasztóbb képét, amelyet győztes fegyvereink 1918-ban végre szerencsésen megoldottak.
Ez a nyilatkozatom végleges, megváltoztathatatlan. S amikor mindezt kijelentem, meggyőződésem szerint az egész olasz nemzet érzéseit tolmácsolom.
Szenátus, 1925. febr. 19.

A GYARMATOK. Olaszországban új fasiszta nemzedék van keletkezőben, melyet sok tettre, kevés szóra kell nevelnünk. Rendszerrel és szívóssággal kell dolgozniuk, ezen erényeknek el kell terjedniük, hogy különösen a gyarmatokat termékennyé változtassuk. Ki kell emelnem a ma reggel meglátogatott gyarmatosokat, akik méltók az olasz patríciusokhoz s sokkal különbek azoknál az olaszoknál, kik napjaikat a divatos szállodákban dőzsölik végig. Köztük az egyik gyarmatosnak azt mondtam, hogy az erős hit hegyeket mozdít meg s megtermékenyíti a földet. De egyedül a hit még nem elegendő. Olaszországban nehéz problémákat oldottunk meg, amelyek némelyike több évtizedre nyúlik vissza. A problémákat megoldottuk s a nemzet fejlődik. Ezért, ha kijelentem, hogy e gyarmat kérdéseit megtárgyaljuk, bízhattok bennem, ez meg fog történni. Ki kell emelnem, hogy De Bono miniszter úr irányítása kitűnő; nekünk sok földre van szükségünk, mert termékeny nemzet vagyunk és azok is akarunk maradni; ki kell tehát használnunk a földet, Rómába viszem ezen föld termékeit s az olasz nép előtt reá mutatok a gyarmatosok példájára, hogy azt kövessék.
A tripoliszi földművelési kongresszuson elmondott beszédből, 1926. ápr. 16.

A KIVÁNDORLÁS. A kivándorlás kérdése ma egészen más, mint a múltban volt. Hogy őszinte legyek, éppenséggel nem vagyok elragadtatva a kivándorlástól. Szomorú és fájdalmas szükségesség ez, melyet el kell viselnünk. De alapjában véve a kivándorlás nem más, mint a nép és az egész nemzet elszegényedése. Az olasz nép milliói vándorolnak ki és pedig a legerősebbek, a legbátrabbak, a legmerészebbek.
Egyébként a kivándorlást nem lehet megakadályozni. mert az a milliónyi olasz, aki külföldre megy, végeredményben mégis arra szolgál, hogy gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat létesítsen az anyaországgal. Viszont nem szabad az ellenkező túlzásba sem esnünk, azaz a nemzeti határok közé szorított szigorú gazdasági elzárkózottságra gondolnunk. Ezért kell gyámolítanunk és segítenünk a kivándorlást.
Szenátus, 1926. május 28.

A KIVÁNDORLÁS. Akár jó, akár káros a kivándorlás, az mégis az olasz nemzet élettani szükségességei közé tartozik. 40 milliónyi létszámban vagyunk, beszorítva ebbe a mi gyönyörű, de szűk félszigetünkbe, melyen túl sok a hegység és amelynek területe nem tud eltartani mindnyájunkat. Olaszország körül vannak oly országok, melyek kevesebb népességgel, de kétszer akkora területtel bírnak; tehát érthető, hogy az olasz terjeszkedés kérdése az olasz nép számára élet-halál kérdést jelent. Hangsúlyozom a terjeszkedés jelzőt; a terjeszkedést minden irányban: erkölcsi, politikai, gazdasági és néprajzi tekintetben. Kijelentem, hogy a kormány szándékai közé tartozik az olasz kivándorlók megvédése; kell törődnünk azokkal, akik átkelnek a hegyeken s az Óceánon, kell törődnünk velük, mert emberek, munkások és mindenek felett olaszok. És ahol csak egy olasz él is, mindenütt ott van a háromszínű olasz lobogó, mindenütt ott van a haza s mindenütt ott van a kormány védelme ezen olasz polgárok számára.
Milánó, 1926. ápr. 1.

A KIVÁNDORLÁS. A kivándorlás, a gazdagságnak ezen csodálatos forrása, a természeti törvények végzetszerű, egyensúlyozó erejénél fogva arra van hivatva, hogy a népesség dolgában gazdag országok emberfölöslegét oda irányítsa, ahol a föld hozama, a bányák kincsei, a gazdasági fejlődés népességüknél sokkal nagyobb munkaerőt kíván, nem tekinthető egyszerű árunak. Meg kell találnia a megfelelő és igazságos ellenértékű érvényesülést s a könnyebb megélhetést ezen kivándorlási országokban, ahol a kivándorló, amennyiben lehetséges és méltányos, ugyanabban a kedvezményben részesüljön, mint az illető ország munkásai, tekintve, hogy azokkal megosztja a munka fáradalmait is.
A római nemzetközi kivándorlási kongresszus alkalmával elmondott beszédből, 1924. május 15.

A KIVÁNDORLÁS. A "kivándorló" tűnőfélben van az olasz szójárásból. Nincsenek többé sem külön "kivándorlók" sem külön "polgárok". Mindig és bárhol, akár gazdag és szegény, kézi vagy szellemi munkás, vagy turista, mindig és mindenütt csak olasz polgár van, egyenlő jogokkal, egyenlő kötelességekkel.
Rendeletet adtam ki, mely szerint a kivándorlók eddigi útlevélformája megszűnik. Az eddigi rendszer a szegényebb sorsú munkásembert mintegy megbélyegezte s intézkedtem, hogy ezentúl megkülönböztetés nélkül csak egységes útlevél adassék ki minden polgár számára. A kormányzathoz hű és tisztességes olasz polgár büszkén, fölemelt fővel járhat idehaza vagy külföldön, tekintet nélkül társadalmi helyzetére.
Szenátus, 1928. jún. 5.

A KIVÁNDORLÁS. A fasiszta kormány két év óta megszorítja és szigorúan ellenőrzi a kivándorlást. E változás jele, hogy beszüntettük a kivándorlási kormánybiztosság működését s helyette a külügyminisztériumban felállítottuk a külföldi olaszok igazgatóságát. Hogy az Egyesült Államok fenntartják-e vagy megváltoztatják-e az úgynevezett "Immigration billt" ez az ő dolguk. Ami az olasz származású, de naturalizált amerikaiakat illeti, azok joggal és tény szerint amerikai polgárok s így számunkra idegeneknek tekintendők. Mindössze arra a kívánságra szorítkozunk, hogy legyenek büszkék származásukra.
Szenátus, 1928. jún. 5.

A BIRODALMAK. Szemtanúi vagyunk a Birodalmak harcának; még három maradt fenn belőlük a történelem színterén. Az angol, mely még nagy területekkel bír, de mely mintha elvesztette volna az irányító és összekötő eszmét; az orosz, melynek van gondolata s mely területet keres nyugaton és keleten; s a keresztény eszme, melynek nincs területe, de ez az eszme a földön szétszórt, mintegy 400 milliónyi embert ölel fel. London, Moszkva, Róma - íme, az emberiség három sarkpontja.
Diuturna, 292. lap.

OLASZ IMPERIALIZMUS. Már kifejtettem, mit értek imperializmus alatt. Ismétlem, hogy a nemzeteknek, ha élni akarnak, bizonyos hatalomra kell törekedniük, egyébként az erősebb nemzetek zsákmányaivá válnak, amelyek ezen hatalmi törekvést már kifejlesztették. Így az olasz imperialista törekvés az olasz nép méltóságának, az erkölcsi méltóságának a tünete. Ma az olaszoknak megvan a bátorságuk, hogy olaszoknak mondják magukat; húsz évvel ezelőtt sokkal kisebb volt ez a bátorságuk. Ezenfelül gazdasági és szellemi terjeszkedésre van szüksége mindazon nemzeteknek, amelyek kissé későn állottak talpra. Kétségkívül nem a mi hibánkból történt, de tény, hogy az olasz nemzet alig bír 50 éves élettartammal mint nemzet, s mint olasz állam, alig 4 éves.

Amikor egy nép belép oda, hol már a többiek berendezkedtek, meglehetősen kellemetlenül érzi magát. Szép frázisok hallatszanak, minők: nemzetközi összetartás, testvéri szívélyes viszonylatok a népek, országok közt. Szép szólamok, de messze esnek a valóságtól. Ma egy nép sem folytat nemzetközi testvériségi politikát; minden nemzet, melynek liberális hagyományai voltak, gyorsan eltemette azokat s rájuk sem gondol többet. Ami a mi imperializmusunkat illeti, ez nem jelent támadó, vagy olyan robbanékony irányzatot, amely háborút készítene elő. De a békés szándék még nem jelenti, hogy le legyünk fegyverezve.
Szenátusi beszéd, 1926. máj. 28.

AZ IMPERIALIZMUS Az imperializmus mindazon népek életkérdése, melyek gazdaságilag s szellemileg terjeszkedni akarnak. Az imperialista irányok eszközei különbözőek. Mi sohasem alkalmaztunk barbár kényszert, mint azt a németeknél láttuk. S ki kell jelentenünk: vagy legyen mindenki idealista vagy senki. Tartsa mindenki a saját érdekeit szem előtt. Akik bővelkednek a földi javakban, azoknak könnyű idealizmust prédikálniuk a nélkülözőkkel szemben. Mi ragaszkodunk világhatalmi helyünkhöz, mert jogunk van hozzá.
Milánó, 1919. márc. 23.

OLASZ IMPERIALIZMUS. A mi imperializmusunk szelleme nem támadó, robbanékony, amely háborút készítene elő. Ki kell jelentenem, s ez nem önöknek szól szenátor urak, akik közelről követik a kormány külpolitikáját, de a világnak, az egész világnak, hogy a fasiszta kormány csak békepolitikát követ és követhet. Nem akarja megzavarni a békét s ezt tényekkel is demonstrálta, amikor törekedett mindazon súrlódási felületek megszüntetésére, amelyek összeütközésekre, ellenséges viszálykodásokra vezethetnek. De a békeakarat még nem jelenti azt, hogy le legyünk fegyverezve. Legyünk tisztában evvel a lefegyverzéssel. A lefegyverzésnek általánosnak kell lennie, különben hitvány komédia; általánosnak kell lennie a tengeren, földön és a levegőben. Nem lehet szó azután egyoldalú szárazföldi lefegyverzésről, amely fenntartja a tengeri fegyverkezéseket, továbbá a szárazföldi vagy tengeri lefegyverzésről, amely szabaddá teszi a légi fegyverkezést. Tehát addig, míg a többi államok végre nem hajtják a lefegyverzést, Olaszország sem mondhat le a fegyveres állapotról, mert ez valóban az öngyilkosságot, függetlensége és szabadsága elvesztését jelentené.
Szenátus, 1926. máj. 28.

A FÖLDKÖZI TENGER. Az olaszok ne hagyják magukat hipnotizáltatni egyedül az Adria részéről vagy annak bármely szigete vagy kikötője által. Van még ezenkívül ha nem tévedünk egy hatalmas tenger, melyben az olasz terjeszkedési lehetőségek a legerősebbek.
Diuturna, 298. 1.

Mi földközi-tengeri nép vagyunk és a mi sorsunk anélkül, hogy mást akarnánk utánozni, mindig a tengerrel lesz összefüggésben.

KÜLPOLITIKA. Az érzelem igen nagy lelki erőt jelent úgy az egyének, mint a nemzetek életében, de azt nem lehet a külpolitika egyetlen és kizárólagos uralkodó motívuma. Legyen bátorságunk kimondani, hogy Olaszország nem lehet örökre bezárva egy tengerbe, legyen bár az az adriai tenger is. Úgy ezen, mint a földközi-tengeren kívül más tengerek is érdekelhetnek bennünket.
Képviselőház, 1929. febr. 16.

KÜLPOLITIKA. A külpolitika tekintetében nem lehet semmi eredetiség és a magam részéről erélyesen visszautasítanám az eredetiségre való törekvést, ha ez csak a legkisebb kárt is jelentené hazám részére. S nem fogadhatom el Lucci képviselő úr túlságosan ideális felfogását sem. Olyannak tekintem a világot, mint amilyen a valóságban, azaz a korlátlan önzés világának. Ha a világ békés Árkádia volna, szép és jó volna a pásztorok és nimfák között vidulni, de én mindebből mit sem látok; és mikor látjuk a szép és nagy elvek zászlóinak lobogtatását, ugyanakkor ezen többé-kevésbé tiszteletreméltó lobogók mögött érdekeket látok, melyek érvényesülni akarnak a nagyvilágban. Ha az egész külpolitika egy tiszta s nemes idealizmus területére volna hozható, bizonyára nem Olaszország volna az, mely vonakodnék az ehhez való csatlakozástól.
Képviselőház, 1923. febr. 10.

KÜLPOLITIKA. Visszautasítom azt a megállapítást, mintha az én külpolitikám eredeti volna. A külpolitika sohasem lehet eredeti, mert mindenkor szigorúan függ földrajzi, történeti és gazdasági körülményektől. Tehát nem lehet szó semmi eredetiségről, hanem inkább önállóságról. Itália két év óta önálló politikát követ. Ez nem jelenti azt, hogy támadó külpolitikát csinál, burkolt ellenségeskedést egyes hatalmak vagy hatalmi csoportok ellen. Nem, azonban ha valamely ügyben való döntésről van szó, azt minden részletében a legnagyobb tárgyilagossággal hajtjuk végre s ha az eredmény azt tanácsolná, hogy cselekedjünk, akkor erre nem kérünk engedélyt, mint az néha a múltban történt, amikor az olasz külpolitikának a következő ellentétes átmeneti útja volt: Párizs, London, néha Athén és elég ritkán Róma.
Képviselőház, 1924. nov. 12.

TRIPOLISZ. Az a benyomásom, hogy Tripolisz területének nagy része felhasználható gazdasági és ipari célokra. Az itt végzett munka a nehézségek dacára sokat ígérő s nagyon kielégítő. Kitartással kell dolgoznunk. Tripolisz földje eddigi elhanyagolt állapotát annak köszönheti, hogy azt hosszú időkön át nem művelték, jövő virágzása pedig az olaszok ekéin múlik. Igazán a sors ujjmutatása ez a visszaváltás, ezer év viszontagságai után!

EMBEREK

ALFIERI. Vittorio Alfieri volt az első, aki kimondotta "A haza egysége és függetlensége" jelszavát, amelyet felkaroltak és amely a múlt században és a mostani század folyamán lehetővé tette dicsőséges tervek végrehajtását, amelyeket a történelem sohasem fog elfelejteni.
Asti, 1925. szept. 24.

XV. BENEDEK. XV. Benedek főpásztori időszaka nem képviseli XIII. Leó pápának, az újjászületés pápájának, humanista és arisztokrata irányzatát, sem. X. Pius pápának alázatos krisztusi s a hit hősiesen éber szellemével felruházott egyéniségét. XV. Benedek politikus pápa volt.
Popolo d'Italia, 1922. jan. 24.

BISSOLATI. Mint a kormány és a fasizmus feje, Bissolati Leonidas egyéniségében elsősorban az ember iránti tiszteletemet óhajtom kifejezni. Egyszerű és tökéletes férfiú volt, félelem és gáncs nélküli lovag, aki megérte apostoli működésének hajnalpirkadását, sokat szenvedett, mindig nyíltszívű volt és tetteiért vállalta a felelősséget. Teljes szegénységben halt meg, olyan szegénységben, melyet valóban szerzetesinek lehet nevezni. Tisztelem benne a férfiút, aki 57 éves korában fegyvert fogott és mint önkéntes jelentkezik az alpesi katonák közé, felmegy a Monte Neróra és megsebesül az ütközetben; az embert, aki a sebész kését panasz és szó nélkül tűri el, az ókor hőseihez méltó kitartással. De tisztelem benne a szocialistát is, azon korszak szocialistáját, amelyben a szocializmus még nem jelentette a nemzeti értékek meggyalázásának az iskoláját, sem a nép félrevezetését, amikor a szocialisták még nem törődtek a különböző szocialista szervezetek agitációs ösztöndíjaival és a választókerületekkel, hanem azért mentek a nép közé, hogy neveljék és a néppel szemben első cselekedetük volt: az igazság hirdetése. Tisztelni kívánom továbbá Bissolatiban a hazafit. Ő eszményeit mindenkor szabadon és őszinte szívvel vallotta és azokat sohasem választotta el a hazaszeretettől. Mikor a haza érdekéről volt szó, annyira hajlíthatatlan volt, hogy kudarcaink szomorú napjai után a parlament egy ülésén felállott és ez az egyébként szelíd ember, higgadt hangon szólt oda szélsőbaloldali barátaihoz: "Ha tőlem függne, mindnyájatokat halomba lövetnélek". Ez volt Bissolati Leonidas.
Emlékbeszéd Bissolati fölött Pescarola, 1924. okt. 29.

CHOPIN. Chopin fájdalmas dalai úgy tűnnek fel, mintha azokban benne lenne Lengyelország sok százados szenvedése. S most, midőn az ő felszabadított büszke hazája a nagy művészt ünnepli, egyúttal ünnepli a lengyel nemzet szép és hősi történelmét is.
Üzenet Chopin varsói szoborleleplezése alkalmából. 1926. nov. 14.

CORRIDONI. Filippo Corridoniban a dolgozó osztályok melegszívű, önzetlen barátját tiszteljük. Tiszteljük benne a háborús párti vezért, aki a háborút egy nyomorult és gyáva politikából való kivezető útnak tekintette. Tiszteljük benne a háború önkéntesét, a Karszt rettenhetetlen katonáját, aki a meghódított lövészárokra lépve, e kiáltással halt meg: "Éljen Olaszország!"
Parma, 1925. okt. 23.

CORRIDONI. Corridoni az élet vándora volt, aki hátizsákjában kevés kenyeret és sok eszményt vitt magával és így haladt viharos fiatalságán keresztül, folytonosan küzdelmek között, anélkül, hogy valaha is bármit kért volna. Néha bizonyos lehangoltság szállta meg. Néha a kis emberek és aprólékos bajok fáradtsága rezgett a hangjában. Ez a háború volt az ő álma, nemcsak azért, mert ez szabadító és önvédelmi háború volt, de azért is, mert a háború erőfeszítést és önfeláldozást követelt tőle.
Popolo d'Italia, 1917. okt. 29.

CRISPI. Benne minden veleszületett tulajdonság volt és semmi olyan, amely hozzátapadhatott volna. Tekintélyt parancsoló, ingerlékeny, fölényes, engesztelhetetlen, nagyon rossz jellemtulajdonságokkal, másrészt erős politikai érzékkel, hazafiassággal és lángésszel megáldva: ilyen volt 20 éves korában; s ilyen javíthatatlan volt még 50 éves korában is s habár rugalmassága csökkent, de nem törték meg sem az esztendők, sem a tapasztalatok.
Margherita Sarfatti, "Dux", 1926. 48. old.

Crispi nemcsak Palermo és Szicília büszkesége, de egész Olaszország büszkesége is. Mellékes, hogy egy sötét, jelentéktelen korszakot kellett átélnie. Ez, ha nem is növeli dicsőségét, de növeli nagyságát, növeli az ő eréllyel teli igazságos hatalmas és méltóságteljes alakját; szavait ma is diadalérzettel hallgatja a Vittorio Veneto nemzedéke, amely a véres emlékezésekkel terhes lövészárkokból került ki.
Palermo, 1924. május 24.

DANTE. Dante nagy, mert ismeri azt, amit a legtöbb író nem ismer, hogy a szavak: élő lények. Ő a szavakat mozgathatja, összeállítja és szétszedheti, hogy belőlük bizonyos képek és hangok harmóniáját vonja ki, de sohasem felejti el, hogy mindenik szó: egy élő lény. Amikor leírom azt a szót, hogy "Csillagok" ezekkel a betűkkel nem holt jeleket írok le. Ezek egy szerves fogalmat képeznek. A szó az élet varázslata.
Sarfatti "Dux", 269. lap.

DE PINEDO. Mint a Dante Ulyssese, aki evezőit szárnyakká változtatta, De Pinedo úgy változtatta át gépét nemes, rettenthetetlen szíve szárnyaivá. Emlékezzetek rá, hogy az Auguste-óban elmondott beszédemben az új nemzedék olasz mintaképének neveztem őt, minőt a fasizmus akar magából kitermelni. ő valóban az én korom, a mi korunk embere, komoly, rettenthetetlen és kitartó. Sem testi törékenysége, sem a természet akadályai, sem az óriási távolságok, sem az óceánok viharai nem tudták megakadályozni háromszínű szárnyának csodálatos repülését.

Igen! De Pinedo vállalkozása méltán megérdemelné oly gigászi költő dicshimnuszát, mint amilyen a mi legnagyobb költőnk: Dante volt.
De Pinedo érkezésekor a Palazzo Chigiben elmondott beszédből, 1925. nov. 7.

DUSE. Midőn lelki szemeink előtt feltűnik előttünk annak alakja, aki csodálatos magas színvonalra emelte az általa rajongva szeretett, halhatatlan olasz művészetet, csatlakozom azokhoz, akik ma ide jöttek, hogy megadjak a végső tisztességet a nagy elköltözöttnek. A nagyszerű drámai művésznő emléke, aki fényes lángeszének varázsával a legtávolabbi népeket is meghódította, adjon hitet és bizalmat minden művésznek magas nevelő hivatása teljesítésében.
Duse Eleonóra emlékünnep. Milánó, 1927. febr. 7.

SAVOYAI MARGIT. Olaszok, határtalan nagy gyász sújtja ma az egész olasz nemzetet és mély fájdalomba borítja lelkünket. Ő királyi felsége, az anyakirálynő, Savoyai Margit, aki hosszú éveken át a királyi méltóság és az olasz szívjóság tökéletes jelképe volt, nincs többé. A gyászhír elborítja árnyékával a haza egét. Az egész olasz nemzet, mostani kimondhatatlan fájdalmában felidézi lelkében a felséges királynő erényeit, fejedelmi szépségét, tiszteletreméltó hófehérségét, fáradhatatlan jótékonyságát; fenséges szelídségét az őt ért csapásokban, égő hazaszeretetét s csodálatos királynői és női fogékonyságát, úgy a szellemi élet minden terén, mint az élet legmagasabb megnyilvánulásaival szemben. Emléke, mely Olaszország történetének legdicsőbb korszakával van elválaszthatatlanul összekötve, hálás népe szívében örökké fog élni.
Gyászbeszéd Margherita királynő halála alkalmával. 1926. január 4.

MICHELANGELO. Rafael szép, szép, a legszebb, de üres. Viszont Michelangelo után hogyan lehet Rafaelt nézni?
Sarfatti, "Dux", 263. oldal.

NOBILE . Rómaiak! E férfiak, akiket mellettem láttok, április hónapban oly vakmerő vállalkozásba fognak, minő a mostani időkig tiltva látszott az emberi erőfeszítés előtt. Ők a veszedelmek közül a legnagyobbat merészelik megkísérteni, azt, amelynek nincs sem arca, sem neve: az ismeretlent. Lelküket a végzet mérlegébe dobták és életük egész emberiességéről lemondtak abban a pillanatban, amikor a léghajóba léptek s ez a pillanat életük készséges feláldozását is jelentette.

Nobile tábornok, bajtársam! Amerikában elmondott egyik beszédedben felemlítetted a határozott meggyőződésemet, hogy Te vissza fogsz térni. Igen, emlékszem rá, én bizonyos voltam benne, hogy Te vissza fogsz térni és ezt meg is mondottam. Megismertem a Te tekintetedben a rendszerességét és szívós akaratot, határozottságot és rettenhetetlenséget, amelyeknek az olasz nép alapvető tulajdonságaivá kell válniuk. Jól ismertem az óriási nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdened, de tudtam azt is, hogy Benned és társaidban megvan az első feltétel azok legyőzésére: a bátorság.

Tábornok, bajtársam! ma a Haza büszke rátok, Róma üdvözöl benneteket s neveiteket feljegyzi a történelem eseményei közé. Végrehajtott tetteitek a hősiesség egy nemének tűnnek fel, de azok egyszersmind oly tanítást is rejtenek magukban, amely nem fog elveszni, s nem szabad elvesznie. Amint Ti, úgy az olasz nép is felkészült minden küzdelemre, minden erőfeszítésre, minden áldozatra, hogy teljesítse dicsőséges hatalmi rendeltetését.
Palazzo Chigi, Róma, 1926. aug. 3.

SZENT FERENC. Dante mellett a költészet legkimagaslóbb szelleme, Kolumbusz mellett a világtengerek legmerészebb hajósa, Leonardo mellett a művészet és tudomány legmélyebb egyénisége; és Olaszország Szent Ferencben a szentek közül a legszentebbet adta a kereszténységnek és az emberiségnek. Mert a jellem és a lélek fenségével együtt nemzetünkből megvan benne a szellem egyszerűsége, az eszmények, törekvések rajongó szeretete és ahol szükséges, a lemondás és áldozatkészség erénye. És ebben az assisi szentben tűnnek fel először Olaszország nyers középkori időszaka ellenére is, az újjászületés első jelei és kifejezésre jut kimagasló nemeslelkűsége és humanizmusa. Szent Ferenc már részt vesz a községi küzdelmekben, majd átszellemülten felemelkedik századának szenvedélyei fölé, szikár kezében magasra emelve a szeretet és béke keresztjét. Nemcsak Krisztus vallásának megújítója ő, de egyike legelső költőinknek. És kétségkívül a legelső, aki jellegzetes, mély és egyetemes tartalmat ad a régi költészetnek. Azon a nyelven, amelyen egy századdal később Dante megírta "Isteni színjátékát" ő, a szegények szentje, megírta a "Teremtés himnuszát".

Olasz lelkületében újraéled és feltör az apostolok rajongó lelke, pihenés nélkül és kielégítetlenül vergődve földje határai miatt, amelyek nagy feladataihoz képest túlságosan szűknek bizonyulnak. A hajó, mely a halhatatlan tanok szóvivőjét viszi a Kelet felé, fedélzetén magával hordja a nemzet rendeltetését, mely az ősök nyomán halad előre.

VERDI. Nagy bámulója vagyok városuk (Buseto) nagy szülöttjének és nemzeti géniusznak egyik legnagyobb alakjának tartom. Az idegenek és néha az olaszok is úgy tekintik Verdit, mint egy közepes zeneszerzőt. Én nem vagyok szakértő a zenében. Ismerem Mendelssohnt, Wagnert és másokat, de a magam részéről az a véleményem, hogy az önök Verdije mindig felér velük, néha felül is múlja őket.
Busseto, 1926. aug.

ORSZÁGRÉSZEK, ORSZÁGOK

Az évszakok, az egyes vidékek és a körülmények mindenkor nagyobb hatással voltak reám, mint az emberek.
Sarfatti, "Dux", 36. oldal.

BERGAMO. Ha Bergamo városára gondolok, egy egész sereg név, egy dicsőséges csillagsorozat tűnik fel lelki szemeim előtt: Nullo Francesco, Garibaldi Ezrede, akik vakmerő elszántsággal hajóra szálltak és nekiindultak, hogy megdöntsék a Bourbon uralmat. A Calvi-fivérekre gondolok s te reád is, Locatelli, a levegő bajnokára, az Óceán őrszemére, amelyet ismét át fogsz szárnyalni.
Bergamo, 1923. okt. 27.

FIUME. A fiumei kérdés megoldása a lehető legjobb volt, még akkor is, ha a város testét és lelkét csak csonkítással vehettük birtokunkba. Mert, uraim, a rapallói szerződés 4-ik paragrafusa úgy határozott, hogy Fiume nem tartozik Olaszországhoz, de önálló állammá lett volna: íme, egy példa a sok képtelenség közül, melyet a békeszerződések küzdelmes tárgyalásai létrehoztak. Független államnak tervezték, mely nem tudott volna megélni, sem politikai, sem gazdasági tekintetben. Természetesen ma is van fiumei probléma, de nem nemzetközi, hanem csak belföldi, olasz vonatkozásban. Arról van szó, hogy Fiuméból életképes várost teremtsünk. Fiume ma hasonló szomorú gazdasági helyzetben van, mint 3 évvel ezelőtt Trieszt volt. Sorsa nemcsak tőlünk függ, hanem a mögöttes országrészektől is; ha e mögöttes országrészek rendbe jönnek, a gazdasági vérkeringés ismét fel fogja venni szükségszerű, természetes folyamatát. A földrajzot nem lehet ötletszerűen erőszakolni.
Képviselőház, 1924. nov. 1.

FRIULI. Mély honvágy köt a ti földetekhez s jól tudjátok, hogy ha arról van szó, hogy valami döntő, fontos kijelentést teszek az olaszoknak, azt Udinében szeretem megtenni, amely megérdemelte, hogy győzelmes háború főhelye legyen. Az én rokonszenvem irántatok mélyen átérzett s nem alkalomszerű.
Üzenet a friuli volt frontharcosokhoz, 1927. jan. 27.

PALERMO. Palermo lakossága, légy valóban méltó dicső történelmedhez; légy valóban Garibaldi népe!
A Palermo népéhez intézett beszédből, 1924. május 5.

PÁRMA. Párma, tartozom ezt a nyílt és határozott tiszteletadást nyújtani az egész olasz nép "lőtt: a semlegesség szürke hónapjaiban s a várakozás izgalmas időszakában, Párma volt az egyetlen város, amelynek dolgozó olasz népe kitűnt azzal, hogy követelte a háborút. Azért mondom, hogy kitűnt, mert a háború már megindult, a francia csatamezőkön már hónapok óta harcoltak s már köztudomású volt mert az olasz önkéntesek egy nagyszerű előcsapata ment Franciaországba , hogy a háború rengeteg áldozatot és hosszas vértanúságot kíván. S mindennek dacára éppen Pármának és vidékének dolgozó népe jelentette ki egy emlékezetes, egyszerű és rövid határozatban, hogy ha a háború óriási pénz és véráldozatokat kíván is, azt folytatni kell, ha az olasz nemzet tekintélye forog kockán.
Párma, 1925. okt. 23.

PIEMONTE. Úgy tekintem az ősi, nemes, erős Piemontet, mint a haza egységének és nagyságának törhetetlen sarkkövét.
Aosta, 1925. szept. 24.

PIEMONTE. Századokon át Piemonte képviselte az egyetlen olasz államot és magára vállalta a kezdeményezés óriási felelősségét, hogy felébressze a nemzeti egység gondolatát; s fenntartotta, védelmezte ezt az olasz egység eszméjét a félszigeten és a külföldön egyaránt.
Casale Monferrato, 1925. okt. 28.

PIEMONTE. Piemonte óriási jelentőséggel bír az olasz nemzet történelmében, mert sok századon át ez volt az egyetlen olasz nemzeti állam, az egyetlen, mely nemzetközi politikát csinált, az egyetlen, melynek hadserege volt, mely részt vett minden nagy európai háborúban, s az egyetlen, melynek a maga pár milliónyi lakosságával bátorsága volt oly nagy kolosszust megtámadni, minő az akkori Ausztria volt.
Róma, 1925. jún. 21.
PISA. (Dómtér). Ez a csodálatos piazza, a világ egyik legistenibb alkotása...
Pisa, 1626. máj. 25.

PRATO. Még a csodálatos, fehér pisai márványok hatása alatt állok. Legmegfelelőbb, hogy mai napomat ebben a szorgalmas iparvárosban, Pratoban fejezzem be. Szép és helyes dolog, hogy egyrészről feltárassanak a múlt csodálatos emlékei, mert a nép, mely nem tiszteli a hagyományokat, elhanyagolja az élet egyik szép oldalát; azonban kívánatos, hogy a Pretorio-palota feltámasztása egyben ösztönzője legyen a jövendő fejlődésnek. Alig vártam, hogy eljussak ide, Prato városába, amely dolgozik, termel, exportál, nagyszámú fegyelmezett munkássággal bír, mely a társadalmi osztályok együttműködésének híve, mert az osztályok közti küzdelem elve nemcsak a vagyon megsemmisülését, de a nép pusztulását is jelenti.
Prato, 1926. május 25.

RÓMA. Róma a mi kiindulási pontunk s a mi erősségünk, a mi jelképünk, vagy ha úgy tetszik, a mi mítoszunk. Római jellegű olasz népről álmodunk, bölcs, erős és fegyelmezett birodalomról. A régi Róma halhatatlan lelkéből sok minden éledt újra a fasizmusban. Római: a Littorió jelvény, római stílusú a mi harcos szervezetünk, római az önérzetünk, büszkeségünk és bátorságunk: "Civis romanus sum!" Szükséges tehát, hogy a holnap történelme amint azt mi akarjuk a maga teljességében megteremteni , ne legyen a tegnap történelmének sem ellentéte, sem paródiája. A rómaiak nemcsak harcosok voltak, de óriási alkotók is, akik képesek voltak dacolni még az idővel is, amint valóban dacoltak is.
Olaszország tizenöt évszázad óta most először volt római szellemű úgy a háborúban, mint a győzelemben; de viszont rómainak kell lennie most, a békében is; s ennek a megújuló s megújhodott római irányzatnak két neve van: Munka és fegyelem.
Diuturna, 417. lap.

RÓMA. Róma egyike a világ kevésszámú vallási központjainak; Rómában, a történelemben oly nevezetes hét halom között ment végbe a történelem legnagyobb vallási eseményeinek egyike. Egy keleti vallási irányzat alakult, melyet még nem értettünk, majd egyetemleges vallássá változott át, a vallást azután más formában átvette a birodalom, melynek hatalmát a római konzuli légiók az egész világra terjesztették ki. Ma viszont arra törekszünk, hogy Rómából a mi szellemi irányzatunk központját teremtsük meg, megtisztítva, fertőtlenítve mindazoktól az elemektől, amelyek levegőjét megrontják és besározzák. Az a szándékunk, hogy Rómából a birodalmi irányzatú Itália lüktető szívét, lendületes szellemét alkossuk meg.
Udine, 1922. szept. 22.

RÓMA. Három év óta Róma valóban Itália fővárosa. A városi "törvényhatóságosdi" rendszer (municipalismi) megsemmisült. A fasizmusnak többek között az a nem utolsó érdeme, hogy a szó valódi erkölcsi és politikai értelmében vett fővárost adott a nemzetnek: Rómát, mely a győzelmes Haza, ugyanis világnézetében oly magasra emelkedett.
Ki kell emelnem, hogy a nép az utóbbi években a fegyelem és rend nagyszerű bizonyítékait nyújtotta. Méltó arra, hogy abban a még nagyobb Rómában éljen, mely a mi törhetetlen akaratunkból s Itália egész népének szeretetéből és öntudatos egyetértő áldozatkészségéből állandóan fölfelé fog törni.
Capitolium, 1925. dec. 31.

RÓMA. Róma... Halhatatlan tanúsága és bizonyítéka nemzetünk életerejének. S Rómában a fasiszta hadoszlopok egybeolvadtak azzal azon érzésben, melyet jól ismertem, abban az érzésben, mely hasonló volt ahhoz, amit bizonyos népek érezhettek a múltban, amikor az örök Város felé nyomultak: a bosszú és egyben a végtelen szeretet érzetével. Bosszúérzettel, mert Rómában nemcsak a hosszú századok Rómáját látták, de a politikai intrikák, a késlekedő bürokraták s az üzérkedők Rómáját is. Mindazonáltal, a megvetés mellett, végtelen szeretetet éreztek ez iránt a titokzatos s a messze múltba vesző eredettel bíró város iránt, mely mindenkor a világ egyik szellemi központja volt, Augusztus császár idejében 4 millió lakossal, majd alig néhány ezerrel a középkorban, s most azon az úton halad, hogy a mi Földközi-tengeri életünk hatalmas, lüktető szíve legyen.
A hadviseltekhez és rokkantakhoz. Róma, 1923. március 11.

J A P Á N . A japán uralom, mely mögött. huszonhét évszázad dicsőséges történelme van, mindig egyetlen és mindenkor győzelmes, sohasem legyőzött dinasztiával, a műveltség igen magas fokára emelkedett, magába oltva a nyugati műveltséget is. Hogy mások leszűrt tapasztalatait magunkba olvasszuk, és hogy így gazdagodjunk, íme, az élet egyik forrása, eszköz a hatalomra és boldogulásra. De hogy másokat csak másoljunk, utánozzunk és egyéniségünket feláldozzuk, vajon nem ez-e a válság, mely a Szamurájok büszke törzséből származó nemzetet fenyegetheti? Japán ifjúság! Ne mondjatok le fajtátok ezredéves nemzeti szelleméről, feláldozva azt a modern, anyagias demokráciának, mely annyi nemzetet taszított már a nyomorba és nyugtalanságba!
Üzenet a japán néphez. Róma, 1926. márc.

MANTOVA, Mantova népe, üdvözöllek benneteket, mint fiait annak a földnek, mely az ókorban nekünk a római birodalom nagy költőjét adta, s mely már a középkorban, palotái révén is csodálatos reneszánszot élt át s a Risorgimento alatt a Haza első vértanúi között volt. Ez a dicsőséges hagyomány nem homályosult el, még ma is fénylik fölöttetek, s a közös hazafias érzelem lelkes és odaadó katonáivá avat mindnyájatokat.
Mantova, okt. 25.

MILÁNÓ. Milánó az a város, mely nagy részben magában foglalja Olaszország sorsát, végzetét.
A milánói Scala színházban elmondott beszédből, 1925. okt. 28.

SZARDÍNIA. Tudja meg mindenki, hogy Szardínia Olaszország egyik legkiválóbb része, már azért is, mert a győzelmes háború legnagyobb véradóját fizette.
Iglesias, 1923. jún. 13.

SZICÍLIA. Van-e olyan kődarab a Karszton, a dolomitok kövei között, ahol annyi gyötrelmen mentünk át, s ahol az olasz nép naggyá fejlődött, van-e a Stelviotól a tengerig terjedő hosszú lövészároknak egyetlen göröngye is, amelyet nem áztatott volna a legtisztább szicíliai vér? Sok hálával tartozik nektek a haza, ó szicíliaiak; sok hálával tartozik Olaszország a Risorgimento korszakából; sok hálával tartozik Olaszország nektek a szabadító háborúban tanúsított vitézségetekért, s még többel a háború utáni bizonytalan időkben tanúsított magatartástokért. Itt, ahol a lelkek napfényhez s az antik és modern bölcsesség sugallatához vannak szokva, itt nem láttuk a művelődés árnyoldalait, nem láttuk a kollektív őrületet, itt tartózkodást tapasztaltunk, sőt itt oly lavina állott, mely megindult volna, ha akkor Itália az örvény felé sodródik.
Palermó, 1924. május 5.

EGYESÜLT ÁLLAMOK. őszinte bámulója vagyok az amerikai művelődésnek. Mert európai származása ellenére is egy rendkívül érdekes és eredeti elemekben gazdag formát látok benne. Legeredetibb és legfontosabb jellemvonása, hogy alapját a munka képezi, az intenzív munka, új és szép életfelfogásban. A munka nem tekinthető többé valamely büntetésnek, melyet az emberi nem valamilyen tragikus végzet folytán kénytelen elviselni, a munka jelenti az élet igazi célját. Ezen életfelfogás kétségkívül nagy horderejűvé válik az emberiség történetében. Az Egyesült Államok népe így nagyszerű példáját mutatja a munkára való ösztönzésnek és a vagyonszerzésre való komoly törekvésnek és ezen életfelfogás gondolatát széthinti a földön, hogy növelje annak termékenységét. Az amerikai műveltséget azzal vádolták, hogy csakis mechanikus és anyagi tényezők mozgatják. Semmi sem igaztalanabb ennél. Az északamerikai műveltség sokban hozzájárult a világ szellemi művelődéséhez, s ez az irányzat a jövőre nézve még nagyobb mértékű emelkedést mutat.
Az Északamerikai Egyesült Államokhoz küldött üzenetből, 1926. dec. 15.

VERCELLI. Az egész nemzet színe előtt ki kell emelnem Vercelli városa nevét, nemcsak azokért a fényes napokért, melyeket minden időre beírt az olasz történelem könyvébe, nemcsak fiainak a harcmezőn teljesített kimagasló vitézségéért, nemcsak a tizenhat nagyszerű aranyéremért, amelyre az önök városa méltán lehet büszke, hanem azért is, mert bármikor kért a kormány valamely áldozatot, Vercelli azt vitatkozás nélkül, mélyen átérzett hazafias kötelességérzetből elfogadta és bebizonyította, hogy magát túl tudja tenni a kisebb jelentőségű helyi jogigényeken és a helyi városi közigazgatás szempontjain, hogy minél nagyobb mértékben járulhasson a nemzeti élet szükségleteinek kielégítéséhez. Vercelli e tekintetben az olasz nép előőrsi sorában áll.
Vercelli, 1925. szept. 28.

VICENZA. Szerencsésnek érzem magam, hogy kifejezhetem tiszteletemet Vicenza, e rendkívül nemes olasz város irányában, amely mindig zászlóvivője volt a velencei tartománynak és Olaszországnak a Habsburgok elleni küzdelemben és amely 1848-tól kezdve egész a világháborúig átélt minden dicsőséget és minden szenvedést. Akkor is, amikor repülőgépek száguldottak ege felett, amikor közelről érezte az ellenséges veszedelmet és mikor tisztán hallotta az ágyúk bömbölését, Vicenza sohasem hajlott meg és a lakósai nem hagyták oda szülőföldjüket! Vicenza, 1924. szept. 23.

ZARA. Zára városának a sorsa rendkívüli és nehéz; én voltam az első, aki átértettem e város tragédiáját és a Dalmáciától Cattaróig szétszórt olaszok lelki vergődéseit. De Zára, Dalmácia olasz lakosságának elszigetelt, legyőzhetetlen és hajlíthatatlan őrszeme, igazi nemzeti fegyelemmel viseli azt a feladatot, amelyet az adriai dráma utolsó felvonása ráruházott. A kormány közvetlenül fogja teljesíteni azon kötelességeit, melyek Zárát életképessé teszik, mert az Adriai-tengeren túli Zára az olasz nép testének egyik legelevenebb részét képezi. A záraiak és a dalmátok tudják, hogy a kormány szerető gondoskodással őrködik sorsuk felett.
Képviselőház, 1923. febr. 20.

VEGYES

ÜZLET ÉS KORMÁNYZAT. Ha hatalmon vagyunk s ez nemcsak reám, hanem mindnyájatokra is vonatkozik, mert a felelősség elve megosztott, közös s ezt mindnyájan egyformán viseljük az üzleti szempontokat mellőznünk kell s hogy úgy mondjam, meg kell vetnünk az üzleti szempontokat. Távol kell állni az üzletektől, nem csinálhatunk üzletet, annyira, hogy arról hallanunk sem szabad; ki kell jelenteni, hogy minden üzlet távol áll egyéniségünktől és ha mégis előfordul, hogy nemzeti érdekből kell ily irányban tárgyalnunk, azt tiszta napfénynél kell intéznünk s oly módon, amely nem tűr sem gyanúsítást, sem semmiféle spekulációt.
A fasiszta tanácsban elmondott beszédből, 1924. aug. 8.

Nem volna érdemes sem mint embernek, sem mint pártnak élnünk s nem volna érdemes mindenek felett a fasiszta nevet viselnünk, ha nem tudnánk szembeszállni a viharral. Mindenki tud nyugodt tengeren vitorlázni, ha szél dagasztja a vitorlákat, mikor nincs hullámzás, vagy fergeteg. De szép, nagyszerű, mondhatnám hősies dolog akkor hajóznunk, ha viharos a tenger. Egy német filozófus mondta: "Élj veszélyek között." Azt szeretném, ha ez volna a fiatal olasz fasizmus jelmondata: "Éljünk veszélyek között!" Ez azt jelenti, hogy mindenre készen kell lennünk, minden veszélyre, minden cselekedetre, amikor arról van szó, hogy megvédjük hazánkat s a fasizmust.
A Fasiszta Nemzeti Tanácsban elmondott beszédből, 1926. aug. 2.

MŰVÉSZET. A jelenlegi kormány, amelyet határozott világnézeti irányzat hozott létre, elutasítja azt az elméletet, mely a művészetben csupán valamely fényűzési megnyilvánulást lát, valami olyat. ami elférhet is és hiányozhat is egy nép életében. Nem! A mi szemünkben a művészet elsőrendű és nélkülözhetetlen életszükséglet, s az kitéphetetlen úgy a társadalmi életünkből, mint a múltunkból.
A művészet a joggal egyeteműen pecsételte meg a latin világ egységesítő hatalmi terjeszkedését. Rómában s bárhol a világon, hová Róma hatalmas szelleme és légiói eljutottak, mindenütt érezzük, hogy a szépség egy oly formájával állunk szemben, mely nemcsak egy szellemi és műveltségi színvonal megnyilvánulása, de amely egyben magában hordja az olasz művészet bámulatos csíráit is.
Olasz művészegyesületek kongresszusa, Róma. 1924. máj. 20.

MŰVÉSZET. Nekünk nem szabad az elméleteknél maradnunk, nem szabad a múlt örökségét elfecsérelnünk; alkalmas, maradandó, új alkotásokat kell teremtenünk a régi örökségek mellé. Új művészetet kell létrehoznunk, a mi korunkét: a fasiszta művészetet.
Perugia, 1926. okt. 5.

AUTOMOBIL. Az autó a mi korszakunk gépe. A gép mostani műveltségi korszakunk típusa. Az az eszköz, mely a távolságokon keresztül megsokszorozza életlehetőségeinket. Kényes és hatalmas gép, mely kis acél szívében titáni ritmusokat takar. Azokra az autókra gondolok, melyek simán és biztosan felszállnak a földről az égbe, a tengerekre vagy viszont. Ez is meglesz. S akkor megalkothatjuk a gyorsaság és közlekedés testületét.
Monza, 1926. szept.

KATOLICIZMUS. A fasizmus nem tekinti a vallást a papok találmányának vagy a hatalmasok eszközének, hogy a szegény népen uralkodjanak. A vallásos megnyilvánulás ily ostoba magyarázata a legalacsonyabbrendűbb antiklerikalizmus korszakába tartozik.
A fasizmus nem vallásellenes, s különösen nem keresztényellenes, sem nem katolikusellenes. A fasizmus a katolikus vallásban azt az óriási erőkifejtést látja, melynek sikerült egy nemzettel, mint a miénk, egy a Keleten, másfajú és más gondolkodású emberek között keletkezett vallást elfogadtatnia. A katolicizmus a kapcsolat Judea és Róma, Krisztus és Quirinus között; az a vallás, melyet évszázadok óta gyakorol az olasz nép óriási többsége; egyetemes, mert egy Egyetemes Birodalom alapján épült; a katolicizmus Rómából a világ vallásos szellemi életének egyik leghatalmasabb központját teremtette meg. Ebből is látható, hogy a fasizmus helyzete a katolicizmussal szemben nagyon különbözik a háború előtti Olaszország közönséges színvonalú antiklerikális irányzatától.
Diuturna, 345. lap.

EGYHÁZ ÉS ÁLLAM. Hogy valami "enyhülés" kívánatos és lehetséges Olaszországban az Egyház és Állam viszonya között, azt egy idő óta hirdetjük itt is, máshol is, de számot kell vetni azzal, hogy a katolikus egyház nem léphet túl bizonyos határokat. Nem kívánható, hogy nemzeti egyház létesüljön a nemzet szolgálatában. A katolicizmus ereje, tekintélye, ezeréves és állandó varázsa éppen abban van, hogy a katolicizmus minden népfaj egyetemes vallása. A katolicizmus ereje maga a szó is mondja az egyetemlegességében rejlik. Ezért Róma az egyetlen város a világon, mely joggal nevezheti magát egyetemlegesnek.
Diuturna, 398. lap.

SEBÉSZET. Az olasz kormány üdvözletét hozom a sebészet azon kiváló mesterei emlékének, akik révén az orvosi tudomány századokon keresztül egyik legnagyobb és legdicsőbb eredményeit aratta. A szó, mely az önök hivatását jelenti, nem fejezi ki e hivatás teljes eszményi jelentőségét és az emberiség szempontjából való értékét. Görög eredetében ez a szó "chirurgia" nem jelent mást, mint egyszerűen és szerényen "kézi munkát".
Viszont az emberi szellem legfényesebb erényei s a jellem legnemesebb energiája irányítja az önök kezét és biztos sebészi kését abban a munkában, mellyel napról-napra mind győzelmesebben harcolnak az emberi életet fenyegető, de nem legyőzhetetlen bajok ellen.

A messze távoli történelembe vesző eredetből az önök tudománya így fejlődött ki az olasz földön és midőn az előbbi sarlatánokat száműzték, a salernói iskola bölcs és tudós vezetői által alkotott törvények és fegyelem révén elértünk a négy híres mesterhez, akiknek fényes emlékű nevét még ma is mindenütt a legnagyobb tisztelettel emlegetik: Andrea Vasalio, Wurtzins, Paracelsus és Ambrogio Paré. Nem szükséges emlékezetükbe idézni az utóbbit, II. Ferenc, IX. Károly és III. Enrico orvosát, aki fegyveresen kísérte el őket a háborúba és lehajolva a halálosan megsebesült vitézekhez, kimentette őket az életveszedelemből; az ütőér lekötésével ő helyettesítette először az amputációkat. S mikor az élet-halál között vergődők életét csodálatos módon visszaszerezte, Ambrogio Paré, a szerénység példájaképpen, tekintetét a sebesültről az ég felé emelve ezt szokta mondani: "Je le pangai, Dieu le guérit." "Én bekötöztem, Isten meggyógyítja." Nem, ő nemcsak bekötözte és gondozta, de meg is gyógyította; ott ahol a halál ölt, az embernek mégis sikerült életet teremtenie. A sebészet történetében a leghíresebb hét könyv egyike a következő címet viseli: "De Corporis Hurnani fabrica". "Az emberi test műhelyéről." Valóban, önök, az anatómia tanárai: az emberi test második teremtői. Erős kézzel, tudós, fényes elmével és nyugodt szívvel, lassan-lassan leküzdötték a legtöbb betegségnek az emberi test minden részében fellépő támadásait.

Mint a nagy háború katonája, sokáig saját testemen tapasztaltam az önök bölcs szakértelmét és velem együtt a többi sebesült katonák milliói. Üdvözlöm önökben a számtalan emberi élet nagyszerű megmentőit és a kötözőhelyek győztes hőseit. De ha a katonák már el is pihentek, mert hisz a legvéresebb háborúknak is végük van egyszer, azonban önök folytatják a küzdelmet, a háborút a különböző betegségek ellen. Önök a csatamezőn maradnak életük utolsó napjáig, hogy meggyógyítsák az élet sebesültjeit, akik még számosabban vannak, mint a harcmezők sebesültjei. Ha minden ember, aki méltó erre a névre, katonává lesz, mikor hazája veszedelemben forog, viszont önök, Mesterek, a halál elleni mindennapi küzdelem fáradhatatlan katonái.
A római nemzetközi sebészeti kongresszuson elmondott beszédből, 1926. ápr. 7.

KRIMI HÁBORÚ. A krimi háború minden idők diplomáciájának legnagyszerűbben végrehajtott cselekedete.
Róma, 1925. nov. 4.

A NŐK ÉS A NŐI MUNKA. Megnehezültek az idők felettünk és a családi életben; a megélhetés gondjai miatt most kettőnek kell dolgozni és ha reggel a férfi elhagyja a lakását, hogy a műhelybe menjen, a nő is elhagyja azt, hogy irodába menjen. És talán azt hiszik, hogy mindez elveszi az élet költészetét? Nem! Másikat ad helyette. Minden századnak megvan a költészete. A középkorban az együttlakás kényszerében volt ez a költészet, viszont most az új költészet más alapra helyezi az életet. Szóval, ha a költészet szelleme velünk van, uralhatja körülményeinket is, de ha ez a lélekből hiányzik, a körülmények sohasem fogják ezt létrehozni.
Képviselőház, 1925. máj. 15.

FILOZÓFUSOK. A filozófusoknak sikerülhet tíz probléma megoldása a papiroson, de arra képtelenek, hogy egyet is megoldjanak a gyakorlati életben.
Fasiszta kongresszus, Róma. 1925. jún. 21.

HÍRLAPÍRÁS. Kormányra lépve, nem felejtettem el, hogy "újságíró vagyok; gyakran szívesen veszek elő papirost és írok egyet-mást, ami érdekelheti az olaszokat. A látszat az, mintha ezek hivatalos vagy félhivatalos híradások volnának, pedig csak kis rövid cikkek, melyek a régi mesterségem után való vágyódásaimat jelentik.
Sarfatti, "Dux" 302. lap.

HÍRLAPIRÁS. Önök tudják, hogy mennyire tisztelem a hírlapírást és azt be is bizonyítottam. Azonban azt kívánom, hogy a hírlapírás számot vessen bizonyos elkerülhetetlen történelmi tényekkel. Azt kívánom, hogy a hírlapírás együtt dolgozzék a nemzettel. Sok rokonszenvvel és testvéri érzéssel mondom nektek, hogy szedjétek össze a bátorságotokat, mert nem tudom, hogy ha nem is a tarsolyotokban, de a szerkesztőségi tarsolyok között nincs-e elrejtve számotokra a jövendő a?
Sarfatti, "Dux" 306. lap.

SZELLEMI PROPAGANDA. Szükséges, hogy minden olasz író belföldön is, de különösen külföldön szóvivője legyen az új olasz műveltségnek. Az írókra vár az a feladat, hogy könyvekben, értekezleteken és előadásokon megalkossák az úgynevezett szellemi imperializmust. Meg kell ismertetnünk Olaszországot és pedig nem csak nagyságában s nem csak a múltjában; nem állhatunk meg a múltnál, valami újat kell alkotnunk, ami magán viseli korszakunk igazi pecsétjét. Lelkünkben kell hordanunk az új Olaszország öntudatát, úgy mint ezt a háború megalkotta, s amint azt fasiszta forradalmunk irányítja.

Ha tekintetemet a világ panorámájára vetem, úgy látom, hogy mi még az első lépéseknél tartunk, sőt talán még néhol területeket is vesztünk. Az állam sokat tehet, de az íróknak is át kell hatva lenniük a kezdeményezés nagy szellemétől; ismertessék meg magukat és ha szükséges, minden lehető eszközzel terjesszék világnézetüket a közvéleményben. Sok népe van Európának és a nagyvilágnak, amelyek még éppen nem állanak a műveltség magasabb fokán és nem dicsekedhetnek a mi történelmünk ezredéves múltjával; nekünk kell az ő tanítójukká lennünk, meg kell őket hódítanunk szellemi alkotásaink varázsával. Mindez sokban támogathatja politikánkat is.

Egy könyvnek néha olyan szerepe van, mint egy követségnek. Nagy értékű egy-egy színmű külföldi sikere is, sőt talán felülmúlja egy politikai beszéd jelentőségét is. Miért? Mert ezek a megnyilatkozások behatolnak a nagy tömegek millió és millió egyén köztudatába, megérintik azok szíve mélyét és egy-egy nagy népréteggel ismertetik meg Olaszországot. Az önök kötelessége e feladat teljesítése. Amint a Risorgimento írói megismertették az olasz nemzet rabszolgaságának fájdalmait és Olaszország reménységeit, úgy a háború utáni kor és a fasizmus íróinak hivatása, hogy megismertessék Olaszország munkásságát a nemzeti élet különböző megnyilvánulásaiban.
A római szerzők egyesületében elmondott beszédből, 1926. júl. 1.

A VALLÁS. A pápa halála és ezen esemény felett az egész művelt világon érzett megindultság a vallásos érzület hatalmas feltámadására enged kő vetkeztetni. A tudákos laikusság és a sarlatán antiklerikalizmusban megnyilvánuló degeneráltság már végét járja. Az emberek lelkében még mindig elevenen él a túlvilág iránti érzésük és reménységük. A tömegeket még mindig hajtja a vágy, hogy a földi élet nyomorúságaiból egy tiszta hit szárnyai alá meneküljenek,
Diuturna, 398. lap.

ÉLETKOCKÁZAT. Habár szép az élet, érdemes kockáztatnunk s annál is inkább kell kockáztatnunk, hogy így az élet valódi értékét megismerhessük.
Sarfatti, "Dux" 233. lap.

A RISORGIMENTO KORA. Az olasz Risorgimento történetében, amely az első felkelési kísérlettel, egy lovascsapat megalakításával kezdődik Nolában és 1870-ben a Porta Pia bevételével végződik, két erő lép előtérbe. Az egyik: a hagyományos és konzervatív nemzeti erő, amely általában kissé lassú és nehézkes, a piemonti és Sabaudo - hagyományok elemei; a másik a népfelkelő és forradalmi erő, amely a nép és polgárság legjobb elemeiből vált ki; csakis ezen két erő összhangjából és egyensúlyából voltunk képesek megteremteni a Haza egységét.
Udine, 1922. szept. 22.

TUDOMÁNY ÉS ERKÖLCS. Nem hiszem, hogy a tudományos oktatás erkölcsileg megjavíthassa az emberiséget. Az ember nem tud megjavulni, ha nem tér magába, ha nem elmélkedik magában. A tudomány eszközt nyújt ugyan neki a cselekvésre, de nem a gondolkodásra. Én csak a vallást tartom képesnek arra, hogy az embert felemelhesse és megjavíthassa. Az egyik a másikkal különben nem összeférhetetlen; kiegészítik egymást. Gustave Le Bon nagyszerűen határozta meg a tudományos szellemet: "A tudomány célja az, mondja hogy kutassa a tünemények okait." Ennél tisztább és megfelelőbb meghatározást sehol sem találunk. Véleményem szerint az egyháznak nem csak hogy nem lehet kifogása az igazság keresése ellen, sőt szintén törekszik ennek az elérésére, ha más úton is. És amint ugyancsak a kiváló Gustave Le Bon mondotta: "Csak a hit az, amely az emberek lelkét átalakítja. A tudomány csak arra való, hogy az elmét élesítse és az emberek számára cselekvési eszközöket teremtsen."
"La Science et la Vie" 1925. május.

TUDOMÁNY ÉS EMBERISÉG. Arra a kérdésre, hogy a tudomány megjavíthatja-e az emberiség sorsát, erre nem felelhetünk anélkül, hogy ne számoljunk egy tényezővel: az idővel. Kétségkívül, mindnyájunk számára, akik most élünk, fiainknak és talán az ő fiaiknak is a tudomány a jólétnek egy forrása lesz, tehát a boldogságnak is. Mert ez hozza működésbe a gazdasági fejlődést és a gazdasági fejlődés juttatja a boldoguláshoz a tömegeket. A tudomány? A tudomány teremti meg az államok függetlenségét. Óhajtják, hogy ezt megmagyarázzam? Íme: Vizsgáljuk meg Olaszország helyzetét, az ipari igények mai korszakában, amikor az országnak nagy szénfogyasztásra van szüksége. Olaszország földjének nincs szene. Kényszerítve vagyunk arra, hogy a szenet Angliában vásároljuk, az önök által is ismert árakon. A tudomány húsz éven belül lehetővé teszi, hogy mesterséges szenet állítsunk elő. De ha nem a termelés eredményeit tekintjük, amelyet a tudomány szerezhet az emberiségnek húsz vagy ötven év alatt és megkísérelném azt a kérdést feltenni, mit fog termelni öt-hatszáz év múlva, akkor meg kell szűnnie minden jövendölésnek és hallgatok. Megjegyzem, hogy a történelem tanúsága szerint azok a nemzetek, amelyek műveltsége a legintenzívebb s hogy úgy mondjam, a legtudományosabb színvonalú volt, gyorsan a hanyatlás lejtőjére kerültek. Így történt például az arabokkal, vagy ha úgy tetszik, a rómaikkal is.
"La Science et la Vie" 1925. május.

TUDOMÁNY ÉS HIT. Nincs kétség abban, hogy a tudomány a legnagyobb célok felé halad, nincs kétség, hogy a tudomány a tünemények alapos tanulmányozása után, nagy gonddal kutatja azok okozatainak is a magyarázatát. Az én szerény véleményem e kérdés felett ez: nem hiszem, hogy a tudománynak valaha is sikerül megmagyaráznia a tünemények miértjét; így ez mindig egy titokzatos zóna, mintegy csukott fal fog maradni s az emberi szellemnek csak egy szót kell írnia erre a falra: "Isten". Végül véleményem szerint, nem lehet összeütközés a tudósok és a hit között. Ezek 20 vagy 30 év előtti problémák, de azt hiszem, hogy mi, a mai nemzedék, már-már túl vagyunk e dolgokon. A tudománynak megvan a maga működési tere, a kutatásoké; a hitnek is megvan a másik működési tere, a léleké, a vallásé. Valaki azt mondotta: "Mit ér a világ minden bölcsészete, ha nem tanít meg arra, hogy hogyan viseljek el egy bajt, egy szenvedést?" Íme, itt van egy fenntartott terület, ami többet jelent, mint az élet legfőbb céljai fölötti elméletek kutatásai. S habár a tudomány a kutatásokból indul ki, végzetszerűen mégis a filozófiával jut érintkezésbe és így véleményem szerint csak a filozófia világíthatja meg a tudományt és vezérelheti egy egyetemes ideális területre.
Az olasz tudományos szervezetek kongresszusán elmondott beszédből, 1926. nov. 2.

TUDOMÁNY. Gyakran gondoltam Arisztotelész egy mondására, aki szerény nézetem szerint az ókor legnagyobb tudósa volt, hogy: "minden tudományos kutatás eredetének forrása: az emberi szellem kíváncsisága. A filozófia, úgymond a kíváncsiságból született." Meg kell jegyeznünk, hogy a tudomány akkor még nem rendelkezett eszközökkel. Hasonlatokkal dolgoztak, de volt egy görög bölcseleti iskola, a szofistáké, amely támadott és kinevetett minden kutatást és megtagadta magát a tünemények létezését is. Néha behelyezkedtem a tudományos szemléletbe, hogy az énem lelki, szellemi helyzetét megállapítsam, és meghatározhassam. Nem mondom, hogy meghatározásom tökéletes; vissza is utasíthatják, ha nem találják azt megfelelőnek. Véleményem szerint érzékeink és rendelkezésre álló készülékeink hatástalanokká válnak a tünemények kutatásakor és ellenőrzésekor.
Természetesen egy tünemény, amely számtalanszor ismétlődik, törvénnyé válhat, de valaki joggal kérdezheti, hogy a törvény tényleg abszolút-e és például vajon még a legmerevebb törvény is, mint a nehézkedés törvénye, nem szenvedhet-e változásokat?
Bologna, 1926. nov. 2.

NEMZETEK SZÖVETSÉGE. Azzal vádolják a fasiszta kormányzatot, hogy ellenséges, vagy legalább is csekély rokonszenvvel viseltetik a Nemzetek Szövetsége iránt. Mindez nem más, mint teljesen alaptalan vád és ráfogás. Az olasz kormány semmi esetre sem tulajdonítja a Nemzetek Szövetségének legalább is a történelem mostani korszakában azt a csaknem mitológiai erőt, melyet neki egyes igen tiszteletreméltó idealisták tulajdonítanak. De az a cél, hogy a genfi intézetet születésének történelmi körülményeibe és megvalósítható céljainak szemszögébe helyezzük vissza, mindez még nem jelent ellenséges indulatot, sem az érdeklődés hiányát. Az igazság az, hogy Olaszország azzal a meggyőződéssel vesz részt a Nemzetek Szövetségében, hogy az sok tekintetben hasznos munkát végzett s azt végezhet a jövőben is. Kétségtelen továbbá az is, hogy Olaszország a Nemzetek Szövetsége életében s annak minden munkakörében tevékeny részt vesz.

A BÉKE . Miután senki sem tehet hitet a mellett, hogy a háború végleg eltűnt a történelem színpadáról, a békés Olaszország nem mellőzheti és nem is szabad mellőznie egységének, függetlenségének és biztonságának fegyveres védelmét s nem mondhat le az új nemzedékek katonai és erkölcsi neveléséről. Ezeknek az irányelveknek köszönhető, hogy Olaszország nemcsak sok nehéz kérdést oldott meg, de bizonyos "súlya" is van a nemzetközi politikában, amilyen ezelőtt sohasem volt, csillaga lassan emelkedik a láthatáron. És mindez habár sok küzdelembe került kétségtelenül a fasiszta kormány érdeme.
Szenátus, 1928. jún. 5.

SPANYOLORSZÁG. Valamikor azt mondták, hogy a Pireneusok járhatatlan hegylánca elválasztja Spanyolországot Európától. Ma már más a helyzet. Spanyolország itt van Európában, s világpolitikai befolyása növekvőben van, melyről úgy látszott, hogy kialudt, pedig csak lappangott, Spanyolország felébredése nyilvánvaló úgy gazdasági, mint politikai és szellemi téren. A fenséges spanyol történelem iránya, a nagy katolikus dinasztikus és spanyol gyarmati hagyományok szelleme ismét előtört és hatékonyan működnek közre az új nemzeti újjászületésben.
Szenátus, 1928. jún. 5.

EGYESÜLT ÁLLAMOK. Észak-Amerikában, az Atlanti tengertől a Csendes Óceánig terjed egy állam 120 milliónyi lakossággal, határtalan gazdagsággal, gigászi munkaerővel, kivételes tudományos és műszaki színvonallal: ez az Egyesült Államok. A világháború óta a csillagos köztársaságnak igen nagy a világpolitikai szerepe, igen nagy befolyása van a világtörténelemre. A pénzügyi helyzet tengelye Európából Amerikába helyeződött át. Az Egyesült Államok 12 milliárd dollárt hiteleztek Európa valamennyi nemzetének. Úgy látszik, hogy Amerika arra készül, hogy meghódítsa Európát. Túl messzire vezetne e tünet fejtegetése, amelynek egyébként már kiterjedt irodalma is van. Különben is ez a tünet szemeink előtt játszódik le és pedig a legkülönbözőbb változatokban, a filantrópiától a bankokig, a tudománytól az ipari életig. Nem lehet előre látni, hogy meddig feszíthető Amerika hatalmi törekvéseinek a húrja s hogy milyen ellenállással fog találkozni.
Szenátus, 1928. jún. 5.

TÖRÖKORSZÁG. Olaszország őszinte barátsággal fordul Törökország felé. Hozzá kell szoknunk, hogy olyannak tekintsük az új Törökországot, amilyenné vált. Oly nemzetnek, amely új alkotmányának létesítése után merészen új egyéniséget öltött magára, s hozzá kell szoknunk, hogy hatalmas és népes nemzetnek tekintsük; a török nép vezére egy óriási tekintéllyel bíró férfiú, kinek személye rendkívüli fontosságú történelmi eseményekkel van egybekötve, melyek a sévresi és a lausannei szerződések gyűjtőszavaiban foglalhatók össze.
Szenátus, 1928. jún. 5.

ALBÁNIA. Olaszország elsőrendű érdeke, hogy az albán állam oly erőskezű, kiváló képességű férfi vezetése alatt, mint Ahmed Zogu, mind jobban megerősítse egységét az ország belsejében és önállóságát a külfölddel szemben. Albánia néhány éven belül valódi állammá fejlődik és pedig a szó legszorosabb és leghatalmasabb értelmében. Olaszország készséggel működik közre az öreg, de mégis ifjú Albánia újjászületésében, amelyet Olaszországhoz oly sok százados és hagyományos kapcsolatok fűznek.
Szenátus, 1928. jún. 5.

AFGANISZTÁN. Afganisztán, szigorúan iszlám állam; lakossága erős és harcias törzsekből áll. Királyuk arra törekszik, hogy harmonikus egységbe hozza a Kelet hagyományait a Nyugat újításaival; az ország hivatva van arra, hogy előkelő szerepe legyen Közép-ázsia politikai életében.
Szenátus, 1928. jan. 5.

Benito Mussolini: A korporációs államról
A KORPORÁCIÓS ÁLLAMRÓL (1933-XII november 14-én)

Ez a beszéd, melyet a Duce a korporációs Nemzeti Nagytanács 1933 november 14-iki teljes ülésén tartott, a fasizmus politikájában a már addig is megnyilatkozó újító tevékenységnek döntő fordulópontját jelenti.

A fasizmus korporatív világnézete ezzel a beszéddel nyeri tiszta és végleges megfogalmazását; ez vetíti előre, ez oldja meg a korporatív állam alapkérdéseit, a korporációs törvényhozás működését, valamint a fasiszta korporativizmus erkölcsi tényezőit. Az előző ülésen a kormányelnök a következő nyilatkozatát olvasta fel, amelynek ismertetését a másnapi ülésre halasztotta: A korporatív nemzeti Tanács a korporációkat olyan eszköznek tekinti, amely az állam tekintélyével a termelő erők tökéletes, szerves és egységes fegyelmezését viszi keresztül az olasz nép és az olasz politikai és gazdasági jólét érdekében; kijelenti, hogy a termelés nagy keretei szerint alakítandó korporációk számának a nemzetgazdaság valóságos szükségleteihez kell igazodnia; megállapítja, hogy a korporációk vezetőségében az állami közigazgatásnak, a Fasiszta Pártnak, a tőkének, a munkának és a szaktudásnak képviselői foglalnak helyet; a korporációk különleges feladatául tűzi ki a gazdasági tényezők közötti megegyezés létesítését, a szakvéleményadást, melyet minden fontosabb esetben ki kell kérni, valamint az egész nemzeti gazdasági tevékenységnek, a Nemzeti Tanács útján kifejtendő szabályozó törvényalkotását is; az alkotmány szempontjából szükséges további elhatározásokat a korporációk végleges megalakítására és gyakorlati működésére vonatkozólag, a Fasiszta Nagytanácsra bízza.

A következő beszéd s a fenti nyilatkozat magyarázata, kiindulópontja a korporatív államnak és egyúttal a fasiszta gondolat és eljárás alapjának történelmi szemléletét is adja. A taps, amellyel tegnap este felolvasott nyilatkozatomat fogadtátok; arra indított engem ma reggel, hogy azt kérdezzem magamtól, vajon egyáltalában szükséges e ma beszédet mondanom olyan szöveg magyarázatára, amelyet azonnal megértettetek, amely meggyőződéseteket teljesen visszatükrözi és amely forradalmi beállítottságtoknak megfelel ?
Mégis érdekelhet benneteket, hogy milyen gondolatmenetet követtem, amíg tegnapi nyilatkozatom megszövegezéséhez jutottam. Mindenekelőtt azonban dicséretemnek és megelégedésemnek kell kifejezését adnom az itt elhangzott vita felett. Korlátoltnak kell lennie annak, aki azon csodálkozik, hogy itt egyáltalában különböző nézetek kifejezésre juthattak, hogy bizonyos árnyalati különbségek merülhetek fel. Mindez elkerülhetetlen, mondhatnám szükséges volt. Azonban az összhang és a hangzavar két különböző dolog. Másrészt pedig egy ilyen kényes téma tárgyalásánál, mint amilyenről szó van, érthető és elkerülhetetlen, hogy a hozzászólók ne csak tudományos felkészültségükkel, hanem érzelmi világukkal, sőt egyéni vérmérsékletükkel is részt vegyenek a vitában. A legelvontabb bölcselkedő sem vonhatja ki magát vérmérséklete hatása alól.

Emlékezni fogtok arra, hogy a tizedik esztendő október 16-i napján, a Piazza Venezián egybegyűlt több ezer pártvezetőhöz azt a kérdést intéztem, hogy az a válság, amely ellen négy év óta küzdünk most egy hónapja léptünk be az ötödikbe az egész rendszer válsága-e, vagy csupán egy átmeneti válság a rendszerben: súlyos kérdés ez, amelyre nem lehet azonnal válaszolni. Válasz előtt hosszasan kell gondolkozni és a kérdést alaposan áttanulmányozni. Ma azt válaszolhatom, hogy a válság olyan mélyre hatolt a rendszerbe, hogy a rendszer válságává lett, s nem külső behatást, hanem szervi bajt jelent. Ma már azt állíthatjuk, hogy a kapitalisztikus termelés túlhaladott álláspont a gazdasági liberalizmus tanával egyetemben, amely azt magyarázta és dicsőítette.
Nagy vonalakban akarom nektek a kapitalizmus múlt századbeli történetét vázolni, amelyet a kapitalizmus századának lehetne nevezni. Mit értünk azonban kapitalizmus alatt ? Nem szabad a kapitalizmust a polgárság fogalmával összekeverni. A polgárság más valami, melyben meg lehet különböztetni egy magasabbrendű és egy kicsinyes, egy hősies és egy filiszter polgárságot. A kapitalizmus ellenben külön termelési mód, külön ipari termelési rendszer.

A kapitalizmus teljes kifejlődése nagybani termelést jelent, nagy tömegek részére való, amelyet a nemzeti és a nemzetközi tőke tömegesen finanszíroz. E kapitalizmus tehát ipari tevékenység és a mezőgazdaságban nem volt soha nagyobb szerepe. A kapitalizmus történetét három korszakra osztanám : a fejlődés, a megállapodottság és a hanyatlás korszakára. Az első 1830-1870-ig tart és a szövőgép valamint a gőzmozdony feltalálásával esik egybe. Megszületik a gyáripar. A gyár pedig az ipari kapitalizmus jellegzetes megnyilvánulása. Ez a korszak a nagy nyereségek korszaka, amidőn a szabad verseny elmélete és a mindenki harca mindenki ellen érvényesült. A harcnak elesettjei és sebesültjei vannak, akiket a vörös kereszt fog gondozásba venni. Ezen korszakban is vannak válságok, de ezek időnkint visszatérő és nem hosszú ideig tartó, avagy általános válságok. A kapitalizmusban még annyi életerő és ellenállóképesség van, hogy a válságokat könnyen leküzdheti. Ez az a kor, amelyben Lajos Fülöp azt kiáltja oda a polgároknak : "gazdagodjatok meg !" A városok napról napra fejlődnek. Berlin, amelynek a század elején százezer lakosa volt, eléri az egy milliót. Párizsnak a francia forradalom idején 560 ezer lakosa volt és szintén az egy millió felé halad. Ugyanígy London és a tengerentúli városok is. A kapitalizmus ezen első korszakában valóban nagy a kiválasztás. Ezen idő alatt háborúk is vannak. Ezeket a háborúkat azonban nem lehet összehasonlítani azzal a világháborúval, amelyet mi éltünk át. Rövid ideig tartó háborúk ezek. Az 1848-49-i olasz háború az első esztendőben négy hónapig a második évben pedig négy napig tart; az 1859-i háború csak néhány heti tartamú. Ugyanez mondható az 1866 évi háborúról is. A porosz háborúk sem hosszabbak. A dán hercegségek ellen 1864-ben viselt háború csak pár napig tart, az 1866-ban Ausztria ellen viselt háború, amely az elsőnek következménye volt, pár nap alatt Sadowánál véget ért.

Az 1870 évi háború Sedan tragikus napjaival fejeződött be és nem tartott két évszaknál tovább. Merem állítani, hogy ezek a háborúk bizonyos tekintetben serkentőleg hatottak a nemzetek gazdasági életére; tény az, hogy alig nyolc évvel a francia-porosz háború után, 1878-ban Franciaország megint talpra állt és megrendezhette világkiállítását, s ez a tény Bismarckot is gondolkodóba ejtette. Ami időközben Amerikában történt, azt nem fogjuk hőskorszaknak nevezni mert ezt a kifejezést kizárólag katonai tettekre alkalmazzuk, de annyi bizonyos, hogy a Far-West meghódítása nehéz, megkapó volt; nagy kockázatai, sőt elesettje is voltak, akárcsak a fegyveres hódításoknak. A kapitalizmus ezen dinamikus korszaka az első gőzgép megjelenése és a szuezi csatorna átvágása közötti időbe helyezhető. Ez 40 esztendőt vett igénybe. Ezen idő alatt az államhatalom csak figyel és távol tartja magát, úgy hogy a szabad elv követői azt mondhatják, hogy az államnak nincs más kötelessége, mint úgy viselkedni, hogy létezését gazdasági körökben észre sem vegyék. Annál jobb a kormányzat, minél kevesebbet törődik gazdasági kérdésekkel. A gazdasági tevékenység határait csak a büntetőjogi és a kereskedelmi törvények szabják meg. 1870 után azonban új korszak következik. Megszűnik a létért való harc, helyébe lép a szabad verseny, az erősebb uralma.

A fáradtság első jelei és a kapitalisztikus világ irányváltozásai jelentkeznek. Megkezdődik a kartellek, pénzcsoportok, a szövetkezetek és a trösztök korszaka. Nem fogok időt veszíteni ezen négy alakulat közötti különbségek magyarázatával. A különbségek nem olyan lényegesek; körülbelül azonosak az adó és az illeték közöttiekkel, amelyeket a közgazdászok még nem állapítottak meg pontosan. Az adózó polgár az adóhivatalban nem nézi azt, hányféle címen fizeti adóját. Nem felel meg a valóságnak, amit a liberális közgazdasági irányzat egyik képviselője mondott, hogy a trösztök, kartellek, pénzcsoportok a háború következményei, mert az első szénkartell 1879-ben létesült Dortmundban. 1905-ben, vagyis tíz évvel a háború előtt 62 fémkartell volt Németországban. 1904-ben egy szódiumkartell, 1903-ban egy cukorkartell és tíz üvegipari kartell létesült. Abban az időben Németországban összesen 500-tól 700-ig emelkedett az ipari és kereskedelmi kartellek száma.

Franciaországban 1877-ben alakult meg Longwyben a fémgyártást ellenőrző, 1888-ban pedig a kőolajtermelést irányító ipari hivatal; 1881-ben már az összes biztosító társaságok kartellben állottak. Az osztrák vaskartell 1873-ban alakult. A nemzeti kartellek mellett alakultak a nemzetköziek is. A palackgyárak szindikátusban való egyesülése 1907-ben történt meg. A francia, angol, osztrák és olasz cégeket magába foglaló üveg és tükörgyári szindikátus 1909-ben alakult. A vasúti vágánygyárosok 1904-ben tömörültek nemzetközi kartellekbe. A cinkszindikátus 1899-ben jött létre. Nem akarlak titeket az összes vegyi, textil, hajózási és egyéb szindikátusok felsorolásával untatni, amelyek ebben az időszakban létesültek. A salétromkartell Anglia és Chile érdekeltségei között 1901-ben jött létre.

Itt van előttem az összes nemzeti és nemzetközi trösztök jegyzéke, melyet azonban nem olvasok fel. Lehet mondani, hogy sem az európai, sem az amerikai gazdasági életnek nincs olyan ága, amelyben a kapitalizmus ezen jellegzetes tényezői nem alakultak volna meg. És milyen eredménnyel ? A szabad verseny véget ért. Miután a nyereség kisebb lett, a kapitalisztikus vállalkozás úgy találta, hogy jobb megegyezni, összeállni, fuzionálni, mint egymás ellen küzdeni. Megtörtént a piacok felosztása és a nyereség szétosztása az érdekeltek között.

A kereslet és kínálat törvénye sem dogma már, mert a trösztökön és a kartelleken keresztül hatni lehet mind a keresletre, mind a kínálatra; végül az államhoz is fordult a koalíciós trösztökbe tömörült kapitalisztikus gazdaság. És mit kért az államtól? Vámvédelmet.

A szabad kereskedelmet, amely alapjában véve nem egyéb, mint a gazdasági liberalizmus tanának tágabb értelmezése halálra ítélték. Az első ország, amely majdnem áthághatatlan sorompókat emelt, Amerika volt. Néhány év óta Anglia is megtagadta mindazt, ami politikai, gazdasági és erkölcsi élete hagyományának volt tekinthető és a egyre erősebb vámvédelmet hozott be.
Azután jött a háború. A háború után és a háború következtében pedig jött az infláció. A milliós vállalatok milliárdos vállalatokká lettek. Ezek az úgynevezett magasba törő szerkezetek távolból nézve szörnyű és bábeli benyomást keltenek.

E vállalatok méretei az emberi lehetőségeket felülmúlják; azelőtt a szellem uralkodott az anyag felett, most az anyag hajtja igába a szellemet. Ami élettan volt, az patológiává válik és minden rendellenes lesz. Minden kornak meglévén a maga reprezentatív egyéniségei, azt lehet mondani, két ember képviseli ezt a kort: Krueger, a svéd gyufakirály és Insull, az amerikai üzletember.
Azzal a nyers szókimondással, ami a fasiszták tulajdonsága, hozzáteszem, hogy Olaszországban is voltak hasonló megnyilvánulások, de sohasem értek el ilyen magaslatokat.

Amidőn a szuperkapitalizmus ebbe a fázisba jutott, utópiát tűzött ki céljául : a határtalan fogyasztást. A túlzott kapitalizmus ideálja az emberi nem egyformasága volna a bölcsőtől a sírig. A túlzásba vitt kapitalizmus azt szeretné, ha minden újszülött egyforma növésű volna, hogy a bölcsők egyforma méretűek lehessenek; hogy a gyermekek ugyanazokat a játékokat kedveljék az emberek formaruhában járjanak ugyanazt a könyvet olvassák, ugyanazt a filmet nézzék meg, ugyanazt a közhasznú gépet kedveljék.
Ez nem valami szeszély, hanem a dolgok logikus rendjében rejlik, mert csak ilyen módon valósíthatja meg terveit a szuperkapitalizmus. Mert mikor szűnik meg gazdasági tényező lenni a kapitalisztikus vállalkozás ? Amidőn olyan méreteket ölt, hogy társadalmi tényezővé válik.

Ez az a pillanat, amidőn a nehézségekkel küzdő kapitalizmus az állam karjaiba veti magát; ebben a pillanatban születik meg és válik szükségessé az állam közbelépése. Akik ezt eddig nem ismerték fel, most lihegve futnak utána. A mostani helyzet az, hogy amennyiben Európa összes országaiban az államhatalom huszonnégy órára elszunnyadna, ezen idő elegendő volna egy katasztrófa előidézésére. A gazdasági életnek nincsen olyan mozzanata, amelybe az államhatalomnak ne kellene beavatkoznia. Ha ebben a legfrissebb keletű kapitalizmusban véletlenül hinni tudnánk, egyenesen az államkapitalizmushoz jutnánk, s ez nem más, mint egy fordított állami szocializmus, úgy, hogy előbb-utóbb az államosított nemzetgazdasághoz érnénk el. Általános értelemben véve, ez a kapitalisztikus rendszer válsága. Van azonban egy másik sajátságos válság, amely minket mint olaszokat és európaiakat különösen érdekel.

Európai krízis ez, jellegzetesen európai. Európa megszűnt az emberi civilizációt irányító világrész lenni. Ez az a drámai megállapítás, melyet meg kell tenni mindazoknak, akik gondolkodni kötelesek mind a maguk, mind mások számára.Volt idő, amidőn Európa uralkodott a világon politikai, szellemi és gazdasági téren egyaránt, politikailag politikai intézményein keresztül, szellemileg mindazon át, amit századok folyamán szellemi téren teremtett; gazdaságilag azáltal, hogy Európa volt az egyetlen világrész, amelynek hatalmas ipara volt. Az Atlanti óceánon túl megindult azonban a nagy ipari és kapitalisztikus vállalkozás. A távol-keleten ott van Japán. Miután az 1905 évi háború befejeztével Európával érintkezésbe került, nagy lépésekkel közeledik Nyugat felé. Ez már politikai kérdés.

Beszéljünk politikáról, mert ez a gyülekezet is elsősorban politikai jellegű. Európa még egyszer megkísérelhetné kezébe venni az egyetemes művelődés vezetését, ha legalább egy minimális politikai egységet tudna létesíteni. Az eddigi állandó irányelveket kellene ezért követnünk. De ezt a politikai egységet a nagy igazságtalanságok jóvátétele nélkül nem lehet megteremteni. A helyzet igen komoly pontjához értünk: a Nemzetek Szövetsége elvesztette mindazt, ami politikai súlyt és történelmi jelentőséget adhatott neki. Először is az, aki az egészet kitervelte, nem lépett be tagjai közé. Oroszország, az Egyesült Államok, Japán és Németország távol tartják magukat tőle. A Nemzetek Szövetsége olyan alapelvből indult ki, amely szépen hangzik, de közelebbről megvizsgálva, boncolgatva és elemeire bontva, megvalósíthatatlannak bizonyul. Milyen más diplomáciai úton lehetne újból kapcsolatot teremteni az államok között?

Locarno? Locarno egészen más. Locarnónak semmi köze a lefegyverkezéshez: nem arra vezet tőle az út. Az utóbbi időben nagy a csend a négyhatalmi egyezmény körül. Senki sem beszél róla, de mindenki gondol rá. Éppen ezért nem szándékozunk új kezdeményezésekkel előjönni, sem egy olyan kibontakozást siettetni, amely logikusan és végletszerűen be fog következni. Most pedig azt kérdem: Olaszország kapitalisztikus nemzete? Gondoltatok valaha erre? Ha kapitalizmus alatt azon szokások, életmód és technikai vívmányok összességet értjük, amelyek már az összes országokban egyformák, akkor azt mondhatjuk, hogy Olaszország is kapitalista ország. De ha beljebb hatolunk a dolgok mélyébe és a helyzetet statisztikai. szempontból, vagyis a lakosság különböző gazdasági rétegei szempontjából vizsgáljuk, akkor olyan adatok birtokába jutunk, amelyekből meg tudjuk állapítani, hogy Olaszország nem kapitalista nemzet a szónak mai szokásos értelmezése szerint. 1931. április 21-én 2.943.000 földbirtokost és 858.000 bérlőt számláltunk. A feles gazdák és a telepesek száma 1.631.000, a gazdasági cselédek és a napszámosok 2.475.000 főt tesznek ki. A közvetlenül mezőgazdasággal foglalkozó lakosság tehát 7.900.000 lelket számlál.

Az iparosok száma 523.000, a kereskedőké 841.000, a kézműveseké 724.000, a bérmunkásoké 4.283.000, a szolgaszemélyzet és az órabéresek száma 849.000, az állam fegyveres ereje, beleértve természetesen a rendőrséget is 541.000, a szabad pályán levők száma 553.000, az állami alkalmazottak és magántisztviselők száma 905.000. Ezen csoportba összesen 17 millió egyén tartozik.
A birtokosok és vagyonosok nem sokan vannak Olaszországban : számuk 201.000, a diákok száma 1.945.000, a háztartásbeli nők száma 11.240.000. Van azután egy szám, vagyis 1.295.000, amely nem sorolható semmiféle foglalkozási ág közé.
Ebből a képből máris láthatjátok, hogy az olasz nemzetgazdaság különböző, sokrétű és nem határozható meg, egy típusban már azért sem, mert az iparosság, melynek száma tekintélyes 523.000 fő, kis és középnagyságú vállalatba sorozható.
A kisüzem munkásainak száma 50- től 500- ig, a középnagyságú üzemben dolgozóké 500-tól 56000-ig terjed; ezenfelül már a nagyüzemhez illetve a szuperkapitalizmushoz jutunk.

Ez a felállítás azt bizonyítja, mennyire nem volt igaza Marx Károlynak, midőn apokaliptikus sémáit követve azt állította, hogy az emberi társadalom két egymástól szigorúan elválasztott és egymással soha ki nem békülő osztályból áll.
Szerintem Olaszországnak vegyes gazdaságot űző országnak kell maradnia, hogy egy igen erős mezőgazdaság mellett, egészséges kis és középiparral, spekulációkba nem bocsátkozó bankszervezettel és nélkülözhetetlen kereskedelemmel rendelkezve, az árút gyorsan és észszerűen a termelőtől a fogyasztóig juttassa. Az ipar fellendülése pedig a hozzáértők szerint az utóbbi évek jó terméseinek köszönhető.

Tegnap esti nyilatkozatomban a korporáció fogalmát jelöltem meg, ahogy mi azt értelmezzük és meg akarjuk alkotni az abban foglalt célkitűzésekkel együtt. Abban azt mondtam, hogy a korporáció, vagyis a testület az olasz nép gazdagsága, politikai ereje és jóléte érdekében létesül. Ez a három elem függő viszonyban áll egymással. A politikai erő gazdagságot eredményez, a gazdagság pedig erőt ad a politikai tevékenységnek.

Figyelmeztetni akarlak titeket célkitűzéseinkre, vagyis az olasz nép jólétére. Szükséges, hogy az olasz tömegek adott pillanatban észrevegyék, hogy mi ezeket az intézményeket egyenesen életük színvonalának emelésére alkottuk.
Szükséges, hogy a munkás, a földműves egy bizonyos pillanatban azt mondhassa magában, hogy amennyiben ma jobb dolga van, azt a fasiszta forradalom által alkotott intézményeknek köszönheti.

Minden nemzeti társadalomban elkerülhetetlenül vannak nyomorgók, akikkel arra hivatott intézmények foglalkoznak. Ami azonban minket komolyan aggaszt, az az egészséges és munkaképes emberek nyomora, akik hiába keresnek munkát.
De nekünk arra kell törekednünk, hogy az olasz munkások, úgyis mint olaszok, úgy is, mint munkások és mint fasiszták azt érezzék, hogy mi nem csak azért alkotunk ilyen intézményeket, hogy elméleti elgondolásaink testet öltsenek, hanem hogy egy adott pillanatban tényleges konkrét, gyakorlati és kézzelfogható eredményeket szüljenek. Nem foglalkozom a testületek egyeztető szerepével és tanácsadó hivatásával.

A kormány most is az érdekeltekhez fordul, valahányszor fontosabb kérdésekben döntenie kell. Ha ez a véleménykikérés holnap kötelezővé lesz, nem fogok abban semmi rosszat látni, mert mindaz, ami a polgárt az államhoz közelebb hozza, ami őt az államrendszer részesévé teszi, megfelel a fasizmus társadalmi és nemzeti célkitűzéseinek. A mi államunk nem oly abszolút valami, és még kevésbé parancsuralom, amely az emberektől távol áll és csak a kérlelhetetlen törvényeken nyugszik.

A mi állameszményünk a szervezett emberi állam, amely az élet követelményeinek megfelel. Maga a közigazgatás ma sem, és ezentúl még kevésbé fog, az állam tevékenysége és az olasz nép valóságos szükségletei és érdekei között válaszfalat emelni.
Meggyőződésem, hogy az olasz közigazgatás mindenképpen dicséretre méltó és ezentúl is együtt fog működni a korporációkkal, valahányszor ez az elérendő célok érdekében szükséges lesz (2). De az a pont, amely ezt a gyülekezetet leginkább érdekelte, a Korporációk Nemzeti Tanácsa törvényhozási hatáskörrel való felruházása volt.

Valaki túlzott sietséggel már a mostani képviselőház megszüntetéséről beszélt. Értsük meg egymást. A mostani képviselőházat fel kell oszlatni, miután az ülésszaknak vége. A következő hónapokban azonban nincs elég idő ahhoz, hogy új korporációs intézményeket létesítsünk, ezért az új Házat az 1929-i választóév törvényei alapján kell megalkotni. Lesz azonban idő, midőn a képviselőháznak saját sorsa felett kell majd döntenie. Van-e olyan fasiszta, aki ezen eshetőség előtt sírva fakadna?

Mi semmi esetre sem fogjuk könnyeiket letörölni. Teljesen el lehet képzelni, hogy a mai képviselőházat egy korporációs Nemzeti Tanács a maga egészében helyettesítse : a mai képviselőház még elnevezésében is idejét múlt intézmény. Mi ezt az intézményt átvettük, ez azonban gondolatvilágunktól és fasiszta érzelmeinktől teljesen távol áll.
A képviselőház olyan világot tételez fel, amelyet mi teljesen szétromboltunk; több pártot tételez fel ami pedig legtöbbször minden jó igyekezetnek ellensége. Attól a naptól kezdve, hogy a pártok sokféleségét megszüntettük, a képviselőház létjogosultságát elvesztette. A fasiszta képviselők majdnem teljes egészükben hivatásuk magaslatán állottak és azt kell hinnünk, hogy igen egészséges vérük volt, amiért a múltra emlékeztető környezet meg nem fertőzte őket. Idővel azonban ez a változás be fog következni, bár nem sietős a dolog. Csak az elv megállapítása a fontos mert az elvből kell a következményeket levonni.

Miután 1923 január 13-án megalakult a Nagytanács, a felületesek azt hihették, hogy csak egy új intézmény létesült. Nem igaz : aznap temettük el a politikai liberalizmust. Amidőn a milíciával, amely a párt és a forradalom fegyveres ereje és a Nagytanáccsal, amely a forradalom legfőbb szerve, mindazt megsemmisítettük, ami a liberalizmus elméletét és alkalmazását jelentette, akkor léptünk igazán a forradalom útjára. Ma pedig a gazdasági liberalizmust temetjük el. A korporáció ugyanazt végzi gazdasági téren, amit a Milícia és a Nagytanács politikai téren végzett. A korporativizmus a fegyelmezett és egyben ellenőrzött gazdaságot jelenti, mert nem lehet egy ellenőrzés nélküli fegyelemre gondolni. A korporativizmus a szocializmuson és a szabadelvűségen is túl tesz : új világnézetet alkot. Érdekes tünet az a tény, hogy a kapitalizmus hanyatlása a szocializmus hanyatlását hozza magával. Európa összes szocialista pártjai letörtek.

Nemcsak Olaszországról és Németországról beszélek, hanem a többi országról is. Nem mondom, hogy a két tünet egymással logikusan összefügg, azonban nyilván történelmi összefüggés van közöttük idő tekintetében. Ezért jön létre egy adott pillanatban a korporációs gazdaság, akkor ugyanis, amikor a két egymást kísérő tünet, vagyis a kapitalizmus és a szocializmus már mindazt létrehozták, ami módjukban állott. Úgy az egyiktől, mint a másiktól azt vesszük át, ami bennük életrevaló és maradandó.
Mi visszautasítottuk a gazdasági lény elméletét, a szabadelvűség elméletét és tiltakoztunk valahányszor azt hallottuk említeni, hogy a munka áru. A gazdasági lény nem létezik. csak a teljes ember létezik, aki egyben politikai, gazdasági, vallásos, szent és harcias is.
Ma újabb határozott lépést teszünk a forradalom útján. Nagyon helyesen mondotta Tassinari bajtársunk, hogy a forradalom akkor nagy vonalú, akkor hagy mély nyomot egy nép történelmében, ha társadalmi forradalom.
Ha a dolgok mélyére hatoltok, észre fogjátok venni, hogy a francia forradalom kiváltképpen társadalmi volt, mert mindazt lerombolta, ami középkori maradvány volt, az útvámoktól a corvéesig. Társadalmi forradalom volt, mert Franciaország birtokviszonyait teljesen felforgatta és sok millió önálló gazdát teremtett, akik még ma is legegészségesebb erőtényezői az országnak.

Másképp mindenki azt hinné magáról hogy forradalmat szított. A forradalom komoly dolog, nem palota-összeesküvés és nem is miniszterválság, sem pedig valamely párt hatalomra jutása egy másik helyébe. Nevetni kell, ha azt olvassuk, hogy a baloldal hatalomra jutása 1876-ban forradalmi tény volt.

Végül tegyük fel ezt a kérdést: lehet-e korporativizmust más országokban is alkalmazni? Fel kell tenni ezt a kérdést, mert azt mindazon országokban feltették, ahol azt tanulmányozzák és megértésére törekszenek. Kétségtelen, hogy tekintettel az általános gazdasági válságra, mindenütt kísérletezni fognak vele, de teljes, tökéletes forradalmi korporativizmushoz három feltétel kell.
Egyetlen pártnak kell lennie, amelynek a gazdasági fegyelmen kívül politikai fegyelme is van és az érdekellentétek felett egy közös hit fűzi egymáshoz az embereket.

De ez még nem elég! Az egyetlen párton kívül tökéletes állam is kell hozzá, amely egy nép összes energiáit, összes érdekeit, összes eseményeit magába foglalja, hogy azokat átdolgozza és hatványozza. De még ez sem elég. Harmadik, utolsó és egyben a legfontosabb feltétel az, hogy egy igen magas feszültségben kell élni. Mi egy ilyen magasfeszültségű korban élünk. Ez teszi lehetővé, hogy fokról-fokra erőt és tartalmat adhatunk annak, amit megvalósítunk, hogy tanainkat tettekké formáljuk. Ki merné tagadni, hogy ez a mi fasiszta korszakunk egy ideális magasfeszültségi korszak? Senki sem tagadhatja ezt! Ez az az idő, amelyben a győzelem megkoszorúzza a fegyvereket. Újjáalakulnak az intézmények, megváltódik a föld, új városok keletkeznek.

A KORPORÁCIÓS TÖRVÉNYRŐL
(1934 XII. év január 12-én.)

Ha ez a tárgy igazán nem volna kimeríthetetlen, szívesen lemondottam volna a szóról, már csak azért is, mert a törvényt, amely felett szavaznotok kell, lassan és alaposan dolgoztuk ki és nem hirtelen hoztuk létre. Előzményeit a fasiszta rendszer kezdő korszakában találhatjuk meg a 15 évvel ezelőtt Milánóban tartott első gyűlésünkön. A "Marcia su Roma" után az első korporációs kísérletek a Chigi-palotabeli találkozó és a Vidoni-palotában kötött paktum. Ezután következett az 1926. évi április 3-i törvény, amelyet az 1926 július 1-i szabályzat és az 1927 április 21-i "Carta del Lavoro " (a Munka Alkotmánya) követtek. Az első korporációs törvény 1930. márciusából való. Ezt a törvényt először a korporációs bizottság vizsgálta felül, majd a Korporációk Nemzeti Tanácsa vitatta meg, a Nagytanács hosszú és részletes tárgyalás után jóváhagyta, a minisztérium felülvizsgálta és a korporációs miniszter jelentésével együtt most előttetek fekszik. Ehhez járult még De Vecchi bajtárs és quadrumvir lényegileg alapos és lelkes-hitű jelentése is. Az itt elhangzott beszédek pedig újabb megvilágításba helyezték a javaslatot Bevione szenátor beszéde végigkutatta a láthatárt és a jelen válság jellegzetes tüneteit állapította meg. Szigorú dialektikával szólt hozzá Schanzer szenátor. Cavazzoni szenátor pedig azokra az ellentmondásokra mutatott rá, amelyek jellemzik korunkat, mint pl. a gabonával fűtött mozdonyokra, mázsaszám a tengerbe szórt kávéra, értékek pusztítására, akkor, amikor millió és millió ember tudná belőlük kielégítetlen szükségleteit fedezni.

Érdekes volt Cogliolo szenátor felszólalása is, aki ragyogó beszédében kiemelte az úgynevezett intellektuelek tömeges csatlakozását a fasizmushoz, ami jellegzetesen olasz és a történelemben igen ritka tünet, ha igaz az, amit Ti bizonyosan jobban tudtok nálam, hogy t.i. Plátó, aki bizonyosan bölcs ember volt és pedig annál is inkább, mert alig, hogy megszületett, a méhek mézét helyezték ajkaira, köztársaságából a költőket és hasonlókat kizárta, mert őket a város békés fejlődése szempontjából veszedelmeseknek találta.
Mi olyan rendszert teremtünk, amelyben mindazok, akiket valamikor szellemi munkásoknak neveztek, akik hivatásukból és foglalkozásukból élnek, a rendszernek, amelyben élnek intelligenciájuk pótolhatatlan hozzájárulását nyújtják. Marozzi szenátor a mezőgazdaságra alkalmazott korporáció egyes szempontjait világította meg. És végül Corbino szenátor, a világhírű fizikus, nagy fontosságú kérdéseket vetett fel, amelyek arra indítanak minket, hogy gazdasági téren óvatos körültekintéssel haladjunk.

A jelen törvény nem csak tudományos eredmény, de nem kell azért megvetni a tudományt, mert ez világítja meg a tapasztalatot és ez utóbbi viszont a tudományos tan helyességét állapítja meg. Azonban nemcsak a tudomány, hanem tizenkét esztendő átélt gyakorlati és mindennapi tapasztalata, amely évek alatt a nemzeti élet gazdasági sokoldalúságát tanulmányoztam, érlelődött meg bennem. Milyenek ezen törvény előfeltételei? Az alapfeltételek a következők: Nincs kizárólag magán, illetve egyéni érdekű gazdasági jelenség. Attól a naptól fogva, amikor az ember belenyugodott abba, hogy embertársaival életközösségben éljen, semmiféle ténykedése nem történik kizárólag csak őmiatta, hanem olyan hivatásai vannak, amelyek személyének körét túlhaladják.
Helyet kell biztosítani a történelemben a kapitalizmusnak is, vagyis annak a gazdasági jelenségnek, amit annak nevezünk.

A kapitalisztikus gazdaság csak a múlt és a jelen század tünete. Az ókor nem is ismerte. Salvioli erről szóló könyve teljesen kimerítő. De a középkor sem ismerte; még mindig a kézművesség többé kevésbé tág megnyilatkozása volt. Aki a kapitalizmust említi, a gépről beszél; aki gépről szól, gyárat említ. A kapitalizmus tehát a gép feltalálásához van kötve és különösen akkor fejlődik, amikor az energiát már nagy távolságra lehet átvinni és amikor a miénknél egészen más életkörülmények között válik lehetővé egy nemzeti és általános munkamegosztás. Ugyanezen munkamegosztás következtében mondhatta a múlt század derekán Jevons Stanley, angol közgazdász, hogy "Északamerika és Oroszország rónaságai búzaföldjeink, Csikágó és Odessza magtáraink, Kanada és a balti államok erdőségeink, Ausztrália és Amerika marháinkat tenyésztik, Peru ezüstjét bocsátja rendelkezésünkre, Kalifornia és Ausztrália pedig aranyat, a kínaiak teát, az indiaiak pedig kávét termelnek részünkre, cukor és fűszerek kikötőinkbe érkeznek, Franciaország és Spanyolország szőlőgazdaságaink, a Földközi tenger gyümölcsösünk". Mindennek ellenszolgáltatásai pedig a szén, a pamutáru, gépek, stb. voltak.

Azt kell hinni, hogy a kapitalizmus ezen korszakában (amit én máshelyütt dinamikus és hősi kornak neveztem) a gazdasági tények inkább egyéni és privát természetűek voltak. A kor teoretikusai a leghatározottabban zárták ki az állam bármely beavatkozását gazdasági kérdésekbe és az államtól csak azt követelték, hogy távol tartsa magát és a nemzetnek csak nyugalmat és biztonságot nyújtson. Ebben a korszakban a kapitalizmusnak családi jellege van, ami a vezetést illeti és ahol azt megőrizték, igen hasznosnak bizonyult. Nagyiparos dinasztiák vannak, amelyeknél nem csak a gyár száll apáról fiúra, hanem egy bizonyos önérzet és becsületérzés is. De már Fried "A kapitalizmus alkonya " című könyvében, bár megfigyelései csak Németországra terjednek, megállapítja, hogy a hetvenes és kilencvenes évek között ezek a nagyiparos dinasztiák hanyatlanak, töredeznek, szétszóródnak és elégtelenekké válnak. Ekkor jelenik meg először a részvénytársaság. Nem szabad azt hinni, hogy a R.T. egy ördöngös valami, vagy az emberi gonoszság találmánya. Nem szabad dolgainkba az isteneket és ördögöket túl gyakran belekeverni. A részvénytársaság akkor jön létre, amidőn a túlméretezett kapitalizmus nem számíthat már családi vagy szűk körű tőkékre, hanem részvények és kötvények kibocsátásával a névtelen közömbös tökéhez kell fordulnia. Ebben az időben jelenik meg először a névaláírás helyett a kézjegy. Csak azok, akik a financiális titkos műveletekben jártasak, értik meg azokat.

Bevione szenátor a "Sofondit"-ról beszél Nektek, de én azt hiszem, hogy nem sokan vannak köztetek, akik tudják, hogy mit jelent ez a gyöngén barbár szó. A " Sofondit " nem iparvállalat, hanem üdülőtelep, ahol a többé-kevésbé leromlott szervezeteket megfigyelik, illetve gyógyítják. Nem lesztek olyan indiszkrétek, hogy azt kérdezzétek tőlem, ki fizeti ezek gyógyítását. Ebben a korban, amidőn az ipar egész tekintélyét és erejét latba vetve sem tudja tőkéjét elhelyezni, a bankhoz fordul. Amidőn egy vállalat a névtelen tőkéhez fordul, megszűnik magánjellege és köztényező, vagy ha jobban tetszik, társadalmi tényező lesz belőle.
Az a tünet, amely már a háború előtt az egész kapitalista rendszert átformálta és erre vonatkozólag olvassátok Vito Ferenc "Az ipari szindikátusok és a kartellek" című könyvét a háború előtt, alatt és után sietteti ezt a folyamatot. Nem félnek már az állam beavatkozásától, sőt, sürgetik azt. Az kétségtelen, hogy az államnak bele kell avatkoznia. De milyen formában?

Az utóbbi időben ez a beavatkozás már különféleképpen és sokszor ellentétes módon történt meg. Van egy esetről-esetre szóló beavatkozás, mely rendszertelen és alkalmi. Ezt mindenütt alkalmazzák, még ott is, ahol a gazdasági életben a legutóbbi időkig liberalizmus zászlaja lengett. Van aztán a kommunista beavatkozási mód, amely előttem egyáltalán nem rokonszenves. Részemről kizártnak tartom, hogy Németországban a kommunizmus más eredményeket hozott volna létre, mint Oroszországban! De akárhogy is van, a német nép nem kért belőle. Az a kommunizmus, ahogy bizonyos túlzott amerikai megnyilvánulásaiban látjuk (a végletek találkoznak) nem egyéb, mint az államszocializmus válfaja, mint a gazdasági élet bürokratizálása. Azt hiszem, köztetek senki sem akarja a gazdasági életet fagypontra juttatni, holott az bonyolult, változó és a világesemények szerint idomuló, ahol minden elkövetett hiba kiszámíthatatlan következményeket idéz elő. Az amerikai kísérletezéseket nagy figyelemmel kell kísérni. Az Egyesült Államokban is közvetlen az állam közbelépése és néha határozottan parancsoló formát ölt. Ezek az úgynevezett kódexek, azonban csak kollektív szerződések, amelyeket az Elnök mindkét félre rákényszerít.

Mielőtt azonban erről a kísérletről véleményt mondanánk, várnunk kell. Én csak azon véleményemet akarom előrebocsátani, hogy pénzügyi műveletek nem okozhatnak valóságos és tartós áremelkedést. Ha az embereket ámítani akarjuk, akkor a régente úgynevezett pénzmegnyirbáláshoz kell folyamodnunk. De mindazok, akik nem dilettánsok, gazdasági és társadalmi téren egyértelműen vallják, hogy a pénzhígítás katasztrófához vezet. Mert ki is hiheti azt, hogy a pénzjegyek szaporítása egy nép gazdagságát növelhetné? Valaki már megtette a hasonlatot: ugyanazt jelentené, mintha egy egyén fényképfelvételét milliószor sokszorosítva azt hinnénk, hogy a lakosság száma egy millió emberrel szaporodott. De mit is mondanak a tanulságok a francia "assigné"-től a háború utáni német márkáig.

Negyedik tanulság a fasiszta tapasztalat. Ha a liberális gazdaság alatt a többé-kevésbé abszolút egyéni gazdaságot értjük, akkor a fasiszta korporatív gazdaság úgy az egyének, mint a társas csoportok és az állam gazdasága is. Mi a korporatív gazdaság jellege? A korporatív gazdaság a magántulajdon elvét tiszteletben tartja. A magántulajdon kiegészíti az ember személyiségét. Szóval ez jog, de mint jog kötelezettségekkel is jár. Ez annyira igaz, hogy mi azt tartjuk, hogy csak a tulajdon társadalmi szerepe jöhet számba : vagyis nem passzív, hanem aktív szerepe, nem az, amely csak gyümölcsei élvezésére szorul, hanem az, amely azokat fejleszti, növeli, sokszorosítja.

A korporatív gazdaság tiszteli az egyéni kezdeményezést. A Carta del Lavoroban határozottan ki van mondva, hogy csak az esetben lép közbe az államhatalom, ha a magángazdaság hiányos, nem létező vagy elégtelen. Kirívó példája ennek, hogy csak az állam hatalmas eszközei képesek a pontusi mocsarak talajjavítását keresztülvinni. A korporatív gazdaság rendet teremt a gazdaság terén is. Ha van tér, amely rendezésre szorul és amely célirányos vezetést igényel, akkor a mindenkit érdeklő gazdasági élet az. De nem csak az ipari, hanem a mezőgazdasági, kereskedelmi, a pénzintézeti és a kézművesi tevékenységet is fegyelmezni kell. és hogy kell ezt a fegyelmet alkalmazni? Az egyes érdekelt ágak önfegyelmezése útján.

Csak másodsorban, amidőn az egyesek nem tudtak megegyezésre jutni és az egyensúlyt nem tudták helyre állítani, csak akkor fog közbelépni az állam, hogy felségjogával élve egy másik érdekelt fél, vagyis a fogyasztó érdekeit képviselje. A névtelen tömeget, amelyet mint fogyasztót nem lehet megszervezni azon szerv fogja képviselni, amely a polgárok összességét képviseli. Itt valaki azt kérdezhetné, hogy mi történik, ha a válság véget ér. Erre azt válaszolom, hogy akkor is közbelép az állam. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a válság gyors lefolyású lesz. Nagy utórezgései lesznek annak. Feltéve azonban, hogy hirtelen gazdasági fellendülés állna be és az itt említett 1914 esztendőbeli állapotok visszatérnek; akkor lesz csak igazán szükség a fegyelemre, mert az emberek könnyen felejtenek és ugyanazokat a hibákat és őrültségeket követnék el, mint akkoriban.

Ez a törvény, igen tisztelt Szenátor Urak már átment a köztudatba. Az olasz nép ezt a napokban be is bizonyította. Ez a csodálatosan szorgalmas és fáradhatatlanul takarékos nép e törvény számára kilenc milliárdot szavazott meg, amely szavazatok mindegyike egy lírát ér. Ugyanakkor a lefolytatott tárgyalás folyamán bebizonyosodott, hogy ez a törvény nem fenyegetés, hanem garancia, nem veszély, hanem ellenkezőleg legfőbb mentség.

De lássuk a kivitel tempóját. A törvény megszavazása után meg fogjuk alakítani a korporációkat. A Nagytanács már megvitatta a törvény szövegét és megállapította a korporációk jellegét és összetételét. A korporációk megalakulása után figyelni fogjuk azok működését, amely gyors lesz és minden bürokráciától mentes. Az intézmény működésében tekintettel kell lenni annak költségeire is. Egy intézményt abból a szempontból is kell megítélni, hogy az mit jövedelmez a ráfordított kiadásokkal szemben. Nem kell tehát félni a bürokrácia fokozásától, de arra is kell gondolni, hogy nincs emberi szervezkedés egy minimális számú munkaerő nélkül.
Amidőn a korporációk működését gyakorlati és tényleges téren figyeltük és ellenőriztük, a harmadik fázishoz fogunk érni, vagyis az úgynevezett alkotmányreformhoz. Csak ebben a harmadik fázisban történik döntés a képviselőház szervezetéről. Amint látjátok az előző beszédeimből és mostani rövid nyilatkozatomból, nagy nyugalommal haladunk előre. Nem siettetjük a tempót, bízunk magunkban mert a fasiszta forradalom létesítésére még az egész század rendelkezésünkre áll.

MILÁNÓ MUNKÁSAIHOZ 1934 XII. október 6-án.)

Ezzel a hatalmas népgyűléssel ér véget háromnapos milánói tartózkodásom. Elsőknek a földművesek jöttek el hozzám. Rengeteg ajándékuk sok család nehéz helyzetén fog könnyíteni egész Itáliában. Tudja meg a nemzet, milyen csodálatos polgári erényekről és nemzeti szolidaritásról tettek tanulságot Milánó város földművesei. Ma ennek az örökké fiatal és erőtől duzzadó Milánónak, mely elszakíthatatlan kötelékekkel van szívemhez nőve, kissé elhalkul erőteljes szívverése. Ebben a pillanatban olyan eseménynek vagytok szereplői, amelyről a politikai történelem mint Milánó munkásaihoz intézett beszédemről fog megemlékezni. Millió és millió olasz vesz Titeket körül, a tengereken és hegyeken túl is igen sokan figyelnek ide. Pár percnyi érdeklődést kérek csak Tőletek, de ez a néhány perc bizonyára hosszabb gondolkodásra fog Nektek okot adni. A milánói fogadtatás nem lepett meg engem, hanem inkább meghatott. Ne csodálkozzatok ezen, mert amely napon a szív már nem képes megremegni, dobogni is megszűnik.

Öt évvel ezelőtt ugyanezekben a napokban iszonyú zajjal egy templom oszlopai dőltek össze, amelyek századokkal látszottak dacolni. Óriási vagyonok semmisültek meg. Sokan nem tudták a szerencsétlenséget túlélni. Vajon mi maradt a romok alatt? Nemcsak több-kevesebb egyén vagyona semmisült meg, hanem a modern történelem egy egész korszaka is. Az a korszak, amelyet a kapitalizmus a gazdasági liberalizmus korszakának neveztünk. Azok akik inkább a múltra szeretnek visszatekinteni válságot emlegetnek. Itt nincs szó válságról a szó szokásos értelmében, hanem a civilizáció egyik szakából a másikba való átmenetről. Megszűnt az a gazdaság, amely az egyéni nyereségre helyezett súlyt, hogy olyan gazdaságnak adjon helyet, amely az összesség érdekeivel törődik. Ezen megállapított és végleges letűnés után a termelés szükséges fegyelmezésére két mód adódik. Az egyik mód az egész nemzetgazdaság államosítása volna. Mi azonban ezt a megoldást elvetjük, mert nem akarjuk a köztisztviselők amúgy is hatalmas számát a tízszeresére emelni. A másik megoldás az, amelyet a logika és az események folyása ránk parancsol: a korporatív megoldás, vagyis a termelőkre bízott termelés önfegyelmezése. Amidőn termelőkről beszélek, nemcsak a gyárosokra és munkaadókra gondolok, hanem természetesen a munkásokra is.

A fasizmus minden egyén tényleges egyenlőségét állapítja meg a munka terén és a nemzettel szemben. Különbség csupán a felelősség fokában és méreteiben van. A népesedő és folyton fejlődő Bari lakosságához intézett beszédemben azt állítottam, hogy a fasiszta rendszer az olasz nép részére gazdasági téren egy magasabb társadalmi igazságosságot akar megvalósítani. Ezt a kijelentést ünnepélyesen megismétlem előttetek és annak megvalósítására kötelezettséget vállalok.

Mit jelent azonban ez a magasabb társadalmi igazságosság? Biztos munkaalkalmat, megfelelő fizetést, kellemes otthont, az életviszonyok állandó fokozatos javulását jelenti. De ez még nem minden. Azt is jelenti, hogy a munkások, a kézművesek mind alaposabban megismerjék a termelési folyamatokat és azok fegyelmezésében részt vegyenek. 1929 óta az olasz munkástömegek a fasiszta forradalomhoz közeledtek. De tehettek volna-e mást? Tanúsíthattak volna ellenséges vagy tartózkodó magatartást vele szemben? Viseltethet-e valaki ellenszenvvel egy olyan mozgalommal szemben, amelyben az olasz nép színe-java vesz részt és amely a nemzetnek a nagyság iránti olthatatlan vágyát tartja ébren? Mutathatott-e közönyt iránta? Közömbösek eddig sem csináltak és ezentúl sem fognak történelmet csinálni. Csak egy harmadik állásfoglalás marad hátra. Az, amit a munkástömegek elfoglaltak : a fasiszta forradalom szelleméhez és intézményéhez való teljes, nyílt és őszinte csatlakozás.

Ha a múlt század a kapitalisztikus uralom százada volt, a huszadik század a munka uralmának és dicsőítésének százada. Azt mondom Nektek, hogy a modem tudománynak sikerült a gazdasági lehetőségeket fokozni. Az állam által ellenőrzött és ösztökélt tudománynak a vagyonelosztás kérdését kell megoldania, hogy ne fordulhasson többé elő az a logikátlanul kegyetlen lehetőség, hogy nagy vagyonok mellett nagy nyomorral kelljen találkozni.

Ennek létesítésére azonban minden energiánkra és minden akaraterőnkre szükség van. Ez óriási mű érdekében, amely Olaszországot a világ összes nemzetei élére fogja helyezni, szükséges, hogy Itália nemzetközi téren nyugton hagyassék.
A két dolog szorosan összefügg egymással és éppen ezért szemlét fogok veletek tartani azon országok felett, amelyek szomszédaink, melyekkel szemben nem lehetünk közönyösek, hanem vagy barátok vagy ellenségek.

Kezdjük keletről. Világos, hogy a Nevoson és az Adrián túl élő szomszédainkkal való viszonyunk addig nem javulhat túlságosan, amíg ott azok minket vérig sértő hírlapi polémiájukat meg nem szüntetik. Első feltétele egy olyan baráti politikának, amely nem diplomáciai jegyzőkönyvben van megkövesedve, hanem a népek lelkületéhez igazodik, az, hogy senki sem merjen kételkedni annak az olasz hadseregnek vitézségében, amely a többiek érdekében is küzdött, a Karszton, Macedóniában és Blignynél vérzett, 600.000-nél több elesettel járult hozzá a közös győzelemhez, amely azonban csak a júniusi piávei csatával kezdett közössé lenni.
Ez módot ad nekem arra a megállapításra, hogy az európai történelem fejlődése nem képzelhető el Németország nélkül, de ehhez szükséges, hogy bizonyos német körök és áramlatok ne keltsék azt a benyomást, hogy Németország nem akar az európai történelem folyamatába beilleszkedni.

Svájchoz való viszonyunk kitűnő és ilyen is fog maradni nem csak a következő tíz esztendőre, hanem előreláthatólag sokkal hosszabb időre is. Mi csak azt óhajtjuk, hogy Ticino kanton olaszsága megmaradjon és fejlődjék tovább, nemcsak a mi érdekünkben, hanem és leginkább a svájci köztársaság jövője érdekében.

Kétségtelen, hogy Franciaországhoz való viszonyunk egy év óta lényegesen javult. Hadd iktassak közbe valamit:
ezen előadásomat olyan éles értelemmel követitek, hogy a diplomáciai tartózkodás mellett is lehet egyenesen a néphez szólanom, amidőn egy olyan nagy országnak, mint Olaszországnak külpolitikai magatartását ismertetem.
A légkör javul és ha megegyezéshez fogunk jutni, amit melegen óhajtunk, ez nem csak a két országra lesz hasznos, hanem egész Európára is. Ezt október vége és november eleje között fogjuk megtudni.

Az európai népek egymáshoz való viszonyának javulása annál szükségesebb, mert a leszerelési konferencia megbukott. Kétségtelen, hogy Henderson polgártárs kitartó, mint minden angol. De mégsem fog neki sikerülni ezt a leszerelő Lázárt új életre kelteni, aki páncélok és ágyúk tömege alá temetve fekszik. Így állván a dolgok, nem fogtok azon csodálkozni, ha mi viszont mindent elkövetünk az olasz nép katonai készültsége érdekében.

Ez a korporatív rendszer másik oldala. Hogy a munkásseregek öntudata emelkedjék, a legmagasabb társadalmi igazságosság követelményeit állítottuk fel, mert oly nép, amely az európai, olasz és fasiszta időkhöz méltó életkörülményeket nem találja meg saját országában, nem nyújthatja a veszély órájában azt a teljesítményt, amit tőle méltán elvárhatunk.
A jövőt nem lehet mint valami útitervet vagy órarendet előre meghatározni. Nem jó túl hosszú lejáratú határidőket megállapítani. Megmondottuk és most ismételjük, hogy meggyőződésünk szerint a fasizmus lesz ebben a században Európa és Olaszország kultúrájának típusa. Ami pedig a mindig bizonytalan jövőt illeti, sziklaszilárd a mi lelkesedésünk, hitünk és akaratunk.
Ha pedig béke lesz, igaz és termékeny béke, puskáink csövére olajágat teszünk. Ha ez azonban nem következnek be, nyugodtak lehettek, hogy a fasizmus légkörében megedzett férfiak fegyvereiket a diadal babérleveleivel fogják feldíszíteni.

A KORPORÁCIÓK HUSZONKÉT TANÁCSÁNAK BEIKTATÁSA ALKALMÁBÓL
(1934 XIII. november 10-én.)
Ez a nagyszerű gyülekező talán a legimpozánsabb Olaszország történelmében úgy a helynél fogva, ahol lefolyik, mint egészen különleges stílusánál fogva, már magában véve is eseményszámba megy.

A fasizmus XII. esztendejének november 14-i, január 13-i és október 6-i igen világos, bár dogmatikusan nem végérvényes beszédeim. után ma itt felesleges volna egy negyedik beszéd. Ezért egy pár általános kijelentésre fogok csak szorítkozni. Ez a gyülekezet nem csak résztvevői nagy számánál fogva impozáns, hanem jellegénél fogva is. Ez forradalmi, azaz olyan gyülekezet, amely rendszeresen és lelkes odaadással fáradozik azon, hogy az intézményekben, a törvényekben és szokásokban a nép életében szükségessé vált politikai és társadalmi átalakulást véghez vigye.

Meg vagyok arról győződve, hogy akinek megadatott ezt az órát a Kapitóliumon átélnie, teljes tudatában van ezen gyülekezet történelmi hivatásának, hol az egész nemzet van minden rétegében képviselve. Miután a 22 korporáció megalakult, azonnal megkezdik minden téren valóságos életüket, valamint ebben a gyülekezetben is, amely szintén ma kezdi meg a politikai kérdések megoldására irányuló tevékenységet, hogy idővel egy már túlhaladott történelmi korszak intézményeit helyettesítse.

Kell-e még egyszer hangsúlyoznom, hogy a korporációk nem alkotnak öncélt, hanem csak meghatározott célok elérésére alakultak? Ez ma már közismert tény. Mik ezek a célok? A belföldön olyan szervezkedés, amely fokozatosan és következetesen megrövidíti az emberi életlehetőségek közötti nagy távolságokat. Ezt nevezem én társadalmi igazságosságnak. Ebben a században már nem szabad kikerülhetetlennek tekinteni az anyagi nyomorúságot és csak az élettani nyomorúság szomorú végzetszerűséget lehet és kell elfogadnunk. Véget kell vetni a mesterségesen előidézett ínségeknek. Az ilyenek a rendszer kiáltó hiányaira mutatnak rá. A múlt század a polgároknak a törvény előtti egyenlőségét teremtette meg és ez hatalmas vívmány volt. De a fasiszta század fenntartva ezt az elvet, egy másik nem kevésbé fontos elvet fűz még hozzá : az emberek egyenlőségét a kötelesség és jog gyanánt felfogott munkával szemben, amely, mint az alkotás öröme, kell, hogy az életet megnemesítse ahelyett, hogy azt megalázná. Az ilyen alapegyenlőség nem zárja ki, sőt követeli a határozott megkülönböztetést a hierarchiák között, feladatkörük, érdemeik és felelősségük szempontjából.

A külfölddel szemben a korporáció célja a nemzet hatalmának állandó növelése a világban való terjedésének érdekében. Helyes azt hangoztatni, hogy szervezetünknek nemzetközi érdeke van, mert nemzetközi téren fognak a nemzetek és fajok egymással mérkőzni, amikor Európa őszinte együttműködési szándékunk ellenére sorsának új válaszútjához fog elérkezni.

Ma a XIII. esztendő novemberének 10. napján megindul a nagy gépezet. Nem kell azonban csodákat várni tőle, sőt csodákat egyáltalában nem kell várni, különösen, ha továbbra is folytatódni fog az a politikai, gazdasági és erkölcsi zűrzavar, melyben a világ nagy része sínylődik. A gazdasági életben különben sem történnek csodák. A politikában, melynek a gazdaság egyik eleme és tényezője, az akarat, a szervezkedés és a módszer bírnak döntő jelentőséggel. Többé-kevésbé hosszabb próbaidőre kell készülnünk és ami az eredményt illeti, nem csak az anyag segélyére, hanem az emberek gondolatvilágának helyesbítésére és kiválasztásukra is kell számítanunk. Ezt a fasizmus már folyamatba is tette.

Miután megállapítottuk, hogy a válság a rendszer válsága és mindaz ami történt és történik ezt bizonyítja, bátran kell egy másik rendszerhez folyamodnunk, a mienkhez, amely fegyelmezett, határozott, harmonikus gazdaság létesítését jelenti a köz érdekében, a termelők részéről, vagyis a vállalkozók, szakemberek, munkások részéről, az állam által alkotott korporációk útján, amely állam mindent képvisel és így az érem másik oldalát, vagyis a fogyasztót is. Korai volna még arról beszélni, hogy Olaszországban miképpen fog kialakulni a korporatív rendszer: mi kiindulási és nem érkezési ponton vagyunk.

De miután a korporációk a fasiszta forradalom társadalmi alkotásai, bárhol és bármiképpen legyenek azok annak tagjai, igénybe fogja venni őket, hogy fejlődését, tartósságát ezáltal biztosítsa. Ezekben a zavaros, nyomorúságos és politikai feszültségű időkben sok reménység kíséri a korporációk létesítését. Ezeket a reményeket be kell váltani és be is fogjuk őket váltani. Az emberek hitében és akaratában bízni lehet, de még inkább lehet számítani azoknak az elveknek logikájával, amelyek a távoli 1919. év óta vezetik egy jobb jövő felé a feketeingesek forradalmát.

A KORPORÁCIÓK NEMZETI NAGYGYŰLÉSE ELŐTT
(1936 XIV. március 23-án.)

Bajtársak,
Ünnepélyes alkalommal ül össze immár másodszor ezen a világnevezetességű dombon a korporációk nagygyűlése és pedig háborús időben, vagyis egy nép életének legnehezebb és legfelelősségteljesebb korszakában. De még egy más esemény is fokozza ezen óra ünnepélyességét és komolyságát: az Olaszország elleni gazdasági ostromzár, amelyet ötvenkét nemzet határozott el, de amelyet csak egyetlen állam akart és a többire rákényszerített. Az ostromzár, amit egyesek, bár megszavaztak, lelkiismeretükre hallgatva mégsem alkalmaztak, amit Magyarország, Ausztria és Albánia visszautasítottak és pedig nem csak azért, mert baráti érzelmük tiltotta, hanem mert visszataszítónak tartották azt, hogy egy valósággal barbár törzsek konglomerátumát, vagyis Abesszíniát egy színvonalra emeljék a kultúra ősanyjával, Itáliával.

Ezen ostromzár ötödik hónapjában, amely a történelemben, éppúgy mint az Abesszíniának nyújtott anyagi és erkölcsi támogatás, Európa szégyenfoltjaként marad feljegyezve, Olaszország nemcsak, hogy nem tört meg, hanem kijelenti, hogy engedni sohasem fog. Csak vaskos tudatlanság hihette el valaha is ennek az ellenkezőjét.

Szigorú kötelezettségünk volt a megkezdett úton továbbhaladni és mi ezt meg is tettük; de még inkább megtették ezt katonáink és feketeingeseink, akik az abesszin dölyföt letörték és hadseregét megsemmisítették. Zászlóinkat a győzelem csókja érintette és az a terület, amelyet katonáink elfoglaltak, már hazánk megszentelt részét alkotja. Szálljon erről a dombról az Afrikában küzdő győztes csapatainkhoz a fasiszta forradalom üdvözlete. Az a gazdasági ostromzár, amelyet azért alkalmaztak először éppen Olaszország ellen, mert a március 101-i locarnói összejövetelen elhangzott kijelentés szerint " ipari berendezkedésünk szerény méreteire számítottak", egy csomó problémát vetett fel, amely valamennyi ebben az egy mondatban foglalható össze : a politikai függetlenség nem képzelhető el megfelelő gazdasági függetlenség nélkül. Azt a leckét nem fogjuk elfelejteni. Akik azt hiszik, hogy az ostromzár befejeztével visszatérünk a november 17-i helyzethez, azok csalódni fognak. 1935. november 18-a az olasz történelem korszakalkotó dátuma. Ekkor valami végleges, valami visszavonhatatlan történt. Az új olasz történelmet ez a követelmény fogja jellemezni: "a legrövidebb időn belül a nemzet gazdasági életének legnagyobb függetlenségét biztosítani. Egy nemzet sem valósíthatja meg száz százalékig saját területén gazdasági függetlenségét, de ha megtehetné, akkor sem volna ez célszerű ". Azonban minden nemzet igyekszik magát gazdaságilag a külföldtől mind jobban függetleníteni.

Ezt a függetlenséget a nemzetvédelem terén kell különösen keresztülvinni. Amennyiben ez a függetlenség hiányoznék, maga a védelem lehetősége válnék kétségessé; akkor a politikát a külföld kénye-kedve szerint tudná még gazdasági téren is befolyásolni, és a láthatatlan gazdasági háború amelyet Genf Olaszország ellen indított még egy csupa hősökből álló nemzet felett is képes lenne győzedelmeskedni. Az elmúlt hónapok kísérletei e tekintetben intő például szolgálhatnak. Hogy tudjuk, milyen határok között képes Olaszország gazdasági függetlenségét a nemzetvédelem terén biztosítani, meg kell állapítanunk a nemzet őstermelését, valamint azt is, hogy a technika és a tudomány mennyire tud segítségére lenni. E célból létesítettük a Tudományos Kísérletek Nemzeti Tanácsát. Előre kell bocsátani azt is, hogy háború esetén a polgári fogyasztást részben vagy egészben fel kell áldoznunk.

Kezdjük ezt a leltározást a legnegatívabb oldalnál: a folyékony tüzelőanyagnál. Folyamatban vannak az országban a petróleumkutatások, de eddig számottevő eredmény nélkül; háborús időben ebbeli szükségleteink fedezésénél a lignit hidrogénnal való vegyületre, a mezőgazdasági termékekből előállítható szeszre és az aszfaltkőzet kivonatára számíthatunk. 200 millió tonna lignit termőföldünk van.

Ami a szilárd tüzelőanyagot illeti, a technika mai állása mellett nem nélkülözhetünk bizonyos speciális szükségletekhez egyes finomabb szénfajtákat; egyébként nemzeti szenet használunk majd az: isztriai szardíniai és az aostai szenet. Az olasz széntermelés már nagy fejlődést mutat, s a fogyasztók nagy megelégedése mellett folyton emelkedik. Úgy számítom, hogy saját termésünkkel, a vonatok villamosításával és a fogyasztás ellenőrzésével bizonyos idő múlva a külföldi szén 4050 százalékát leszünk képesek pótolni.

Lássuk most az érceket és hasonlókat. ügy békeidőben, mint háború esetére elég vasércünk van. Elba szigete régi bányái úgy látszik kimeríthetetlenek. Cogne medencéje becslés szerint többször tíz millió tonna vasércet tartalmaz, amely a svéd vasérc után Európában a legtisztább. Ezen medence egyetlen hátránya. de nem kiaknázási akadálya az, hogy 2800 méter magasságban fekszik. Hátrányt mondottam, nem akadályt. Más vasércbányákat is újból üzembe vettünk Nurra és Valdaspra vidékein. Ha vasérchez piritet vegyítünk, egészen nyugodtak lehetünk e tekintetlen. Igen nagy mennyiségben található Olaszországban a bauxit és leuxit, amely anyagokból az alumíniumot állítjuk elő, továbbá a cink, az ólom, a higany, a kén és a mangán. Ón és nikkel Szardínia szigetén és Piemontban találhatók. Rezünk csak kis mennyiségben van.

A többi nyersanyag közül eddig még nincs, de rövidesen lesz cellulózénk is, nincs ellenben gumink. 1936-ban újból megkezdődik a gyapot termelése. Nincs elég olajmagvunk. Addig, amíg a mesterséges gyapjút nem tudjuk nagyban előállítani, a természetes gyapjú nem fedi szükségleteinket. Némely textilnyersanyag hiánya azonban nem kell, hogy aggodalmat keltsen bennünk, mert ezen a téren a tudomány, a technika és az olasz nép esze igen sokat tehet és tesz is. A rekettye például, amely vadon terem az útszéleken csak onnan volt ismeretes sok olasz előtt, mert Leopardi erről írta egyik legmegkapóbb versét. Ma ellenben olyan szövési nyersanyagot produkál, amelyet iparilag fel lehet dolgozni. A 44 millió embernek mindig lesz elegendő ruhája, hogy azok a szövetek miből készülnek, ez a mai világban egészen mellékes kérdés.

A nyersanyagok kérdését nem szabad tehát úgy kezelni, mint ahogy azt a lemondó liberalizmus kezelte, amely belenyugodott Olaszország örökös alsóbbrendűségébe, azt abba a közhellyé vált frázisba foglalva össze, hogy Itália nyersanyagokban szegény ország. Ehelyett azt kell mondani, hogy Olaszország nem rendelkezik bizonyos nyersanyagok felett és éppen ez képezi egyik főjogcímét arra, hogy gyarmatokat követeljen magának Olaszországnak elég más nyersanyaga van; sőt, bizonyos nyersanyagok bőséggel állnak rendelkezésére.

Ez a valóság pontos rajza és ez magyarázza azt a felfogásunkat, hogy Olaszországnak el kell érnie úgy békében, mint különösen háború esetén a gazdasági függetlenség legnagyobb fokát. Az egész olasz gazdasági életet ebben az irányban kell fejleszteni, mert ettől függ az olasz nép jövője.

Most pedig beszédem igen fontos részéhez érkeztem el, melyet az olasz gazdasági élet "szabályozási tervének" nevezhetek. Ez a terv abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a nemzet elkerülhetetlenül háborút fog viselni. Hogy mikor és miképpen, azt senki sem tudhatja, de a sors kereke gyorsan forog. Ha nem volna ez így, mivel lehetne magyarázni az összes nemzetek nagyméretű fegyverkezését? A mostani történelmi korszakban a háború, a fasizmus elméletével együtt az a két tényező, amely az állam helyzetét a nemzeti gazdaság helyzetével szemben meghatározza. Mint már 1934 októberében Milánóban mondottam, a fasiszta rendszer nem szándékszik a nemzet gazdasági életét államosítani, vagy ami még rosszabb lenne, bürokratizálni, hanem megelégszik annak ellenőrzésével és fegyelmezésével a korporációkon keresztül, amelyeknek működése tapasztalataim szerint igen eredményes és nagyobb fejlődésre képes. A korporációk pedig állami szervek.

Most pedig a részletekre térek át. A mezőgazdaságot nem lehet alapjaiban megújítani, vagyis hagyományos művelési ágait megváltoztatni. Azok egészen megfelelnek annak a célnak, hogy a lakosság élelmezését biztosítsák és az ipart bizonyos nyersanyagokkal lássák el. A mezőgazdaság tehát magángazdaság marad, amelyet az állam csak azért sem fegyelmez és segélyez, hogy mindig nagyobb átlagtermést érjen el és hogy a korporációkon keresztül a többi gazdasági ággal való összhangját megtalálja. E téren még az időszaki munkások és napszámosok kérdését kell megoldani, a fasizmusnak már megállapított sémái szerint.
Ami a kereskedelmi tevékenységet illeti, ennek két oldala van : külkereskedelem, amely közvetlen vagy közvetett állami funkció lett és pedig egyáltalában nem ideiglenesen, és belföldi kereskedelem, amely az egyes szakmák önfegyelmezése után már nem igen fog változni. A kereskedelmi tevékenység az egyének, a csoportok és a szövetkezetek feladata.

Ami a hiteléletet illeti, amely a gazdasági élet vérkeringésének tekinthető, azt a legújabb törvényintézkedések az állam egyenes ellenőrzésének vetették alá. Ez a terület ezer oknál fogva kizárólag az állam részére van fenntartva. A kézműves és ipari termelésre áttérve kijelentem, hogy a kézműipart védeni fogjuk, mert ez Olaszországban pótolhatatlan, s nem csak nagyszerű hagyományai érdekében, hanem jelenlegi szükségessége miatt is fenn akarjuk azt tartani. A kis és középipar ezentúl is a testületi önfegyelem által nemzeti irányba fejlesztett magánkezdeményezés és felelősség tere marad.

Ami azonban az ország védelmére részvénytőkével dolgozó nagyipart és a többi iparágakat illeti, amelyek kapitalisztikus, sőt szuperkapitalisztikus voltuknál fogva már nem is gazdasági, hanem társadalmi problémák lettek, ezeket egyes alapcsoportokra fogjuk osztani, amelyek az állam keretén belül különös jelleget fognak ölteni. Ez a szervezés azért nem fog nehézségekbe ütközni, mert az Iparfejlesztő Intézet útján az államnak az ország védelmét érdeklő fontosabb iparágakban már igen nagy érdekeltsége, sokhelyütt részvénytöbbsége van.

Az a kérdés, hogy az állam beavatkozása ezekbe a nagy csoportokba közvetlen, vagy közvetett lesz-e? Magát a vezetést fogja-e kezébe venni, vagy csak ellenőrzést fog gyakorolni? Egyes ágakban közvetlen, másokban közvetett vezetés, esetleg ennek ellenőrzése lesz foganatosítva. Vegyes vállalatokra is lehet gondolni, amelyekben az állam és a magános össze adják a tőkét és azt közösen vezetik. Teljesen logikus, hogy a fasiszta államban azok az iparvállalatok, amelyek már az 1930-1931-i esztendőben magánjellegűket tényleg elvesztették, jogilag is szűnjenek meg magánvállalatok lenni.

Ezek az iparágak úgy jellegüknél, mint fontosságuknál fogva és a háború szempontjából nélkülözhetetlen voltuknál fogva túllépik a magángazdaság körét és az állami, vagy az állam által ellenőrzött gazdaság részévé válnak. Ezek kizárólag az állam részére fognak dolgozni, amely egyetlen vevőjük lesz. Olyan időszak következik be, amelyben ezen iparágaknak nem lesz sem idejük sem módjuk a magánfogyasztás részére termelni, hanem kizárólag a haderő részére fognak dolgozni. Megállapításainknak azonban erkölcsi értelme van, még pedig az, hogy a fasiszta rendszer nem tűri, hogy magánegyének és társaságok hasznot húzhassanak olyan eseményekből, amelyek az egész nemzetet a legnagyobb önfeláldozásra kényszerítik. A hadigazdagok korszaka végleg lezárult Olaszországban.

Gazdasági életünk ezen fontos részének átalakulása megfontoltan, de fasiszta határozottsággal fog végbemenni. Ily módon nagy vonalakban ecseteltem előttetek a nemzetgazdaság jövőbeni képét. Amint látjátok, a korporatív gazdaság sokoldalú és harmonikus. A fasizmus nem gondolt arra, hogy egy állami közös nevezőre hozza azt, vagyis hogy állami egyedárusságot létesítsen; a nemzetgazdaságot a korporációk irányítják és az állam csak annyiban veszi azt kezébe, amennyiben a haza védelmét, létét és biztonságát érdekli.

Abban a gazdaságban, amely olyan sokoldalú, mint ahány oldala van egy magaskultúrájú nemzetgazdaságnak, a munkások egyforma jogokkal válnak a vállalat részeseivé, mint a tőkések és a technikai vezetők. A fasiszta korszakban a munka bár különböző, megnyilvánulásaiban az egyetlen mérték, amellyel az egyének és a csoportok társadalmi és nemzeti értékét meg lehet állapítani. A gazdaság, amelynek alapvonalait megjelöltem a nemzetet alkotó tömegeknek, amelyek az utóbbi időben magas nemzeti öntudatot árultak el, a rendszerhez való teljes csatlakozásukat bizonyították be, nyugalmat, jólétet, erkölcsi és anyagi fejlettséget kell hogy biztosítson. A fasiszta rendszer keretén belül a termelés egyes tényezői közötti távolságoknak meg kell rövidülniük és ezeknek a magasabb kötelezettségek és súlyosabb felelősségek szerint kimagasló vezetők tekintélyét el kell ismerniük.
A fasiszta gazdaság meg fogja valósítani a mindennapi élet elsőrendű szükségleteiért küzdő tömegek által örök idők óta áhítozott magasabb társadalmi igazságosságot.

Immár másodszor ül össze a Kapitóliumon a Korporációk Nemzeti Nagygyűlése. Valaki joggal kérdezheti: Mi is fog itt történni? Milyen helyet foglal el ez a gyűlés az olasz állam alkotmányos gazdaságában? Ezekre a kérdésekre már az 1933. november 14-i beszédemben válaszoltam, amikor azt állítottam, hogy a Korporációk Nemzeti Tanácsa egészen jól helyettesítheti és helyettesíteni is fogja a maga egészében a képviselőházat. Ma megismétlem ezen nézetemet. A képviselőház, amely ma sem tisztán az, mert tagjai egy része ennek a testületnek is tagja, át fogja engedni helyét a Korporációk Nemzeti Nagygyűlésének, amely a "Fasciók és Korporációk Házát " fogja alkotni és első alakulatában a 22 korporáció összességéből fog állni. Az alakulási mód, a házszabály, feladatköre és jellege doktriner és egyben technikai kérdések, amelyeket a Fasiszta Nagytanács mint a rendszer legfőbb szerve fog vizsgálat tárgyává tenni. Ez a gyülekezet tisztán " politikai " lesz, mert valamennyi gazdasági kérdést csak politikai téren lehet megoldani. Másrészt pedig azokat az erőket, amelyeket egy kicsit önkényesen nem gazdaságiaknak lehetne nevezni, azokat a Párt és a többi elismert szervezetek fogják képviselni.

Ha pedig azt kérdezitek, mikor fog ez a mélyreható, de már megérett alkotmányos átalakulás végbemenni, azt fogom válaszolni, hogy annak ideje nincs már messze, bár ez az afrikai hadjárat győzedelmes befejeztétől és az európai politikai eseményektől függ.
Azokkal a gazdasági átalakulásokkal, amelyekről beszédemben szó volt és az alkotmány politikai téren történő ezen reformmal a fasiszta forradalom összes alapcélkitűzéseit valósítja meg, amelyeket 17 évvel ezelőtt a milánói San Sepolcro-téren közfelkiáltással megállapított.

Bajtársak,

A fasizmusnak köszönhető, hogy az olasz nép, amely fegyverkezésének nagy mérve folytán határai között nyugodtan él és olyan politikai és társadalmi felépítéssel rendelkezik, amely a többi országokat megelőzve, életkövetelményeinek és a korszerűségnek leginkább megfelel, nyitva látja maga előtt az utat növekvő hatalmi állása felé. A Nemzetek Szövetsége gazdasági ostromzára próbára tette fajunk ellenállóképességét, mely soha olyan egységes nem volt, mint most.
Afrika földjén hozott áldozatai által az olasz nép óriási szolgálatot tett a civilizációnak, a világ békéjének és azon jóllakott régi gyarmati hatalmaknak is, amelyek azt a hihetetlen történelmi hibát követték el, hogy vállalkozásukat megnehezítették.
Olaszország területeket hódít meg Afrikában, de csak azért, hogy olyan lakosságot szabadítson fel, amely évezredek óta néhány vérengző és kapzsi törzsfőnök elnyomatása alatt állott.
Szerződések szövevényei, amelyek az emberiségnek a béke helyett mind nagyobb háborúk kilátásait nyújtják, nem fogják az olasz nép életerős lendületét megakasztani. Harminc évszázados dicső történelem, az egymást követő és túlszárnyaló emberöltők törhetetlen akarata, a legnagyobb áldozatra, vagyis a véráldozatra való képesség, amit ez a nép ebben a században immár harmadszor kimutatott, elegendők ahhoz, hogy hitünket, bizalmunkat megerősítsék, s a jövendő kapuit megnyissák előttünk.

A KORPORÁCIÓK NEMZETI NAGYGYŰLÉSÉN
(1937 május 15-én, a F.E. XV-ik évében)

Bajtársak,

Mennyire jutottunk az olasz nemzetgazdaság azon szabályozási tervének alkalmazásában, amelyet ugyanebben a teremben a XIV. esztendő március 23-án vázoltam és amelyet most emlékezetébe idézek mindazoknak, akik azt talán már elfelejtették?
A szabályozási terv a következő cél elérésére törekszik. A nemzet legteljesebb gazdasági függetlenségére, amely politikai függetlenségének előfeltétele és egyben biztosítéka.

Nézzünk tehát szét, hogy mit végeztünk és mi még a teendő. Kezdjük a föld méhével és különösen a szilárd fűtési anyagokkal. Elsőrendű szenet még nem találtak Olaszországban, de van több százmillió tonna kitűnő szenünk, amely sok tekintetben helyettesíti és helyettesítenie is kell a külföldi szenet.

A C.A.I. kőszén, amelyet az isztriai és szardenai bányákból termelünk ki, általános kedveltségnek örvend. A folyó év kitermelése meg fogja haladni az egy millió tonnát, mi azonban el akarjuk és el is fogjuk érni a négy milliót is, ami a a 1011 millió tonna évi szükségletnek egy harmadát jelenti. Ezen a téren az összes vasutak villamosítása után sem fogjuk tudni a teljes önellátást biztosítani, de azért nem kell aggódnunk, mert mindig fognak akadni országok, amelyek a még hiányzó szenet fogják nekünk szállítani (taps).
Térjünk át a vasra. Erre vonatkozólag azt kell mondanom, hogy vasiparunk még mindig túlságosan számít arra a vastörmelékre, amelyet nagyrészt nyugati országokból hozatunk, de amelyet ezek vagy egyáltalában nem, vagy megfizethetetlen ár mellett szállítanak, aszerint, hogy milyen ott a politikai hangulat irányunkban. Ilyen vasipar, amely ötven százalékban idegen vastörmeléket használ fel, egy mesterséges vasipar, amely éppen akkor akad meg, amikor a legnagyobb szükség volna reá. Elég azt megemlíteni, hogy 1935-ben több mint egy millió métermázsa vastörmeléket hozattunk be, és hogy ez a szám 1936-ban már 400.000 tonnára apadt. Megnyugtatásul azt teszem hozzá, hogy vasérctermelésünk állandóan növekszik;

az 1935. évi 551.000 tonna 1936-ban 900.000 tonnára emelkedett és ebben az esztendőben 1.100.000 tonnára fog rúgni. Ez annyit jelent, hogy a vasipar is az önellátásra vagyis a hazai vasérc minél tökéletesebb kihasználására törekszik.

Mennyit tesz ki a mi vasércvagyonunk? A korporációs minisztérium bányafelügyelősége szerint 30 millió tonnát; az olasz lexikon szerint 40 milliót, 100 milliós tartalékkal. Hasonló megállapításra jut Villavecchia tanár, a vámhivatal kémiai laboratóriumában és Stella tanár is. Vasércvagyonunk aránylag szerény, ha azt más nemzetekével összehasonlítjuk. Sok esztendőre elégséges még az esetben is ha mostani kitermelésünk megkétszereződnék.

Az ércek után a piritről kell szólnunk. Az 1937. évben 900.000 tonnára számíthatunk belőle, ami 500.000 tonna vasat fog produkálni. A világháború alatt Olaszország elegendő mangánt termelt, vagyis 30.000 tonnát, ami 1934-ben 7.000-re csökkent.
Az A.M.M.I. új kutatásokat végzett és rendes havi jelentéseiben azt közli hogy San Pietro szigetén és Sardegna nyugati partjain igen számottevő mangánérc van: tíz telep létesült ott, amely naponta 350 tonnát tud feldolgozni, a jövőben pedig 1500 tonnát dolgoz majd fel, ami a szükséglet tetemes részét fogja fedezni.

Nehéz munka folyik a Novara magas fekvésű völgyeiben a nikkel felkutatása és kitermelése érdekében. Utakat, drótkötélpályákat és alagutakat kell építeni 2000 m-en felüli magasságban, de ezek a munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy ezen érc feldolgozására Vacallo-Seziában gyártelepet lehet felállítani.

Ami a rezet illeti, a La Duchessa nevű sardegnai medencében már dolgoznak, ugyan, de még korai volna eredményekről beszélni. Azonban pozitív eredmény várható az ónnal kapcsolatban. A sardegnai Monte Mauri és különösen a Livornó tartománybeli Monte Valerio a legközelebbi jövőben teljesen fedezni fogják úgy békebeli, mint háborús szükségleteinket.
Bauxit és leuxit bányáink kitermelési lehetősége korlátlan. El lehet tehát érni az alumínium szükségletnek teljes fedezését, sőt annak további fokozását is elő lehet mozdítani.

Az alumínium termelése 14.000-ről 20.000 tonnára emelkedett azonban el akarjuk érni az évi 40.000 tonnát. Ugyanezt lehet az ólomra és a cinkre nézve is mondani. Ez utóbbi fém a magnéziummal vegyítve sajátságosan olasz fémet alkot. Magnéziumbányáink kiapadhatatlanok. Kémiai iparunk a legelső sorban halad és nincs mit tartania a külföldtől.

Ami a folyékony fűtőanyagokat illeti, tavaly óta újság van. A nemzeti fűtőanyagok hidrogénnal való telítésére vállalat alakult A.N.I.C. (Azienda Nazionale Idrogenazione Combustibili) név alatt, amely a tavaly említett félig állami és félig magántársaságok jellegzetes típusa. Ez a társaság Báriban és Livornóban két nagy telepet létesít, amelyek az albán kőolajat és lignitet egészen modern technikai eljárásnak vetik alá. Benni miniszter arról biztosít, hogy 1938 második felében a nemzeti benzin és kenőolaj terén a teljes önellátást fogjuk elérni. (taps).

Tavaly azt mondottam, hogy nem sokára itthon fogunk cellulózét előállítani. A mantovai és talmezzói gyárak után Foggiában is működik már egy gyár és másutt is tervbe van véve ilyen gyárak alapítása. A cellulóze behozatalának tehát teljesen meg kell szűnnie. A gumi előállítására vonatkozólag tervbe van véve a guayl termelése, de a mesterséges gumi előállítására irányuló tanulmányok már annyira előrehaladtak és már annyira sokat ígérőek, hogy egy második, részben állami, részben magántársaság van alakulóban, hogy ezen a téren is elérhessük az önellátást. Az ezen cél felé való haladásunk gyors és döntő volt.

A textilipar terén mondhatjuk, hogy hazai gyártmányaink vannak. A bizalmatlanság és kishitűség és bizonyos érdekeltségek áskálódásai teljesen megszűntek a Forliban tartott kiállítás után, amelyet nem sokára római kiállítások követnek. Az olasz szakemberek és gyárosok zsenialitása és hite győzedelmeskedett a nemzeti kötelességtudás és kényszerűség hatása alatt. (taps).
A textilipar terén való önellátásra vonatkozólag történelmi előzményt akarok megemlíteni, amelyre olvasás közben lettem figyelmes. (Én ugyanis néhanapján olvasgatni is szoktam) Ez az előzmény pedig IV. Henrik korából való, aki megtiltotta a selyemszövetek Franciaországba való behozatalát a Tuileriákban és Fontainbleaui parkban 20.000 eperfát ültetett és tizenhárom királyi biztost rendelt ki a termelés népszerűsítése céljából. IV Henrik önellátási kezdeményezését a nagy Colbert folytatta az állami szövőgyárak alapításával. Egy századdal később egyedül csak Lyon vidékén 60.000 szövőszék volt üzemben, miáltal Franciaország gazdasági fellendülése oly nagy mérveket öltött, hogy 1789-ben az 1724-ben alapított párizsi tőzsde 307 értékpapírjának jegyzése 30 milliárdnyi tőkét képviselt.

Ezek a számok mutatják, hogy a fejlődő polgári osztálynak félre kellett tennie a hűbéri társadalom megmaradt intézményét. Ez a példa azt is bizonyítja, hogy az összes nagy népek, még azok is, amelyek tömérdek sok nyersanyag felett rendelkeznek, állandóan az önellátás felé törekedtek. Ez az önellátás, közbevetőleg legyen mondva, egyáltalában nem korlátozza a nemzetközi árucserét, ahogy azt már bebizonyítottuk.

Az olasz mezőgazdaságnak az a feladata, hogy a nemzetet élelmiszerrel ellássa. Itt is nagy a haladás, de ezen a téren még sokat kell tennünk, többek között a húsáruk és zsiradékok tekintetében. Tavaly bizonyos elsőrendű fontosságú iparágakkal kapcsolatban állami érdekű nagy vállalatok létesítéséről szóltam Nektek és ennek okát is megmagyaráztam.

Az idő nem múlt el haszontalanul. Az állam nem akar semmiféle gazdasági egyedáruságot, semmiféle bürokratizálást sem. A Carta del Lavoro, vagyis a munkaalkotmány alapján az államhatalom csak ott lép közbe, ahol a közérdek túlsúlyban van a magánérdek felett, vagy ahol a magán vállalkozás nem elég erős, miután ennek olyan határai vannak, melyeken túl csak az állam politikai és gazdasági hatalma képes érvényesülni.

A hitelélet a múlt esztendő március 12-én életbe lépett törvény alkalmazása által nyert rendezést és most erősödik, ami minden kellemetlen meglepetést ki fog küszöbölni. A közönségnek a Takarékintézetekbe vetett bizalmát még jobban fokozni fogja.
Az állam ellenőrzés alá vette a nagy tengerhajózási vállalatokat, de nem valamennyit, az utóbbi időben a hajógyárakat is, de szintén nem az összeseket. A fasiszta állam nem akar, a gazdasági életen, annak számtalan különböző változatain és komplikált megnyilvánulásain uralkodni, mert nem akar túltengő és paralitikus lenni, mint a bolsevizmus. (taps).

Összes tanaink és alkotásaink, amelyek a rendszer sajátosságát képezik fokozatos fejlődést mutatnak, a nemzet életébe mind jobban beleilleszkedő munkásosztályok erkölcsi és anyagi színvonalának emelkedésével, határozottan jelölik meg a fasiszta állam által támogatott és ellenőrzött gazdaság jellegét.

A 22 korporáció, vagyis azok a szervek, amelyekre az állam az egyes termelési ágak önfegyelmezésének feladatát bízta, erős tempóban dolgoztak és igen sok határozatuk törvénnyé emelkedett. Túl sokan filozofálgattak a korporációk mibenléte felett és nyilatkoztak róluk, ezáltal csak azt érve el, hogy a fogalmak összezavarodtak és a legegyszerűbb igazságok érthetetlenekké váltak. Haladásuk és működésük közben a korporációk sokat ígérő életrevalóságról tettek tanúbizonyságot. Az utóbbi hónapokban rendkívül fontos teendők elvégzését bíztuk rájuk és pedig az új ipartelepek felülbírálását, az árak megállapítását, a munka bérek és fizetések megállapítását.

Mindezen teendők határozottan a korporációk munkakörébe vágnak, amelyek ily módon a gazdasági élet legfőbb szerveivé váltak, ellenőrizve, átformálva és vezetve azt a fasiszta rendszer célkitűzései szerint. Csakis így, ezzel a békés és építő forradalommal lehet elejét venni az osztályharcnak, amely nálunk letűnt forma (a demokrata és liberális országokban pedig most is létező kor) tünete, amely országokban korlátolt létfenntartási ösztöntől vezetve a fasizmus ellen küzdenek anélkül, hogy azt tanulmányozni és megérteni igyekeznének. (élénk taps).

Bajtársak,

Amidőn a múlt esztendőben hozzátok szóltam, a fasciók alapításának évfordulóján, akkor alig volt öt hónapja annak, hogy Genfben az Olaszország elleni ostromzárat megszervezték. Azokban a napokban, amelyek olyan közel vannak és mégis annyira távol esnek Badoglio már közölte velem a döntő csatára vonatkozó haditervét. A győzelmet még nem vívtuk ki, de az már a levegőben volt és egyformán élt úgy a főparancsnok biztos tudatában, mint a katonák és az egész olasz nép előérzetében. Egyedül voltunk az egész világ ellen. A hatalmak még sohasem látott felsorakozása bekerítette Olaszországot, de a Vörös tenger és az Indiai óceán között fekvő felföldön amelyet a szerkesztőségi szakértők bevehetetlennek tartottak, az új olasz fiatalság a fasció jegyében haladt előre és ugyanegy időben győzött az afrikai ellenség és genfi koalíció ellen, mialatt a sárga sajtó tollrágó stratégái elbújtak szégyenükben. (élénk taps).

Azóta Olaszország és a világ történelmében egy új tényezővel kell számolni: az olasz birodalommal. Ez nem csak politikai, erkölcsi és katonai, hanem egyben gazdasági tényező is. A birodalomnak jelenlegi és jövőbeni forrásai egészen kivételes jelentőségűek. Nem említeném ezt, ha erre nézve nem lennének bizonyítékaim. A gazdasági függetlenségért folyó harcba a birodalom döntő módon fog beleszólni, gyapotot, kávét, húst, bort gyapjút, fát, nemes fémeket elsősorban aranyat szállítva nekünk. A türelmetlenkedőknek azonban ha vannak ilyenek azt kell mondanom, hogy ezen kincsek kiaknázásának előfeltételei olyan berendezkedések, amelyek eddig vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak egészen kezdetleges állapotban voltak meg; elsősorban a kikötőkre gondolok, azután az úthálózatokra, amelyek mind most vannak kiépítés alatt. Óriási nehézségekkel kell megküzdenünk és csak aki nap-nap után követi a birodalom életének egyes fázisait és fejlődését, alkothat magának s nehézségekről fogalmat. Mindezek dacára oly kitartással hidaljuk azokat át, amely az olaszok igazi jellemvonása, akik napi 25 órán át is tudnak dolgozni. (élénk taps).

Egy idő óta az úgynevezett nagy demokráciák többé-kevésbé felelős elemei azt szeretnék, ha az úgynevezett parancsuralmi országok önellátási terveiről lemondanának. Ránk nézve ez lehetetlen. Egy állig fegyverben álló világban, mint amilyen a mostani, lemondani az önellátás fegyveréről annyit jelentene, mint háború esetén kényre kedvre kiszolgáltatva lenni annak a hatalomnak, amelynek egy vég nélküli háború viseléséhez szükséges anyagok korlátlanul állnak rendelkezésére (élénk taps).

Az önellátás tehát a békének oly garanciája, amelyet feltétlenül fenn akarunk tartani és ez egyszersmind a gazdagabb országok támadó szándékának is legbiztosabb megakadályozója. Csak az tudhatja, akit a gazdasági ostromzár egyszer már majd megfojtott, hogy miképpen kell e kérdés felől gondolkodni és miképpen kell ennek következtében cselekedni. (élénk taps). Ezen a téren a legkisebb tétovázás végzetes lehet. Arról van szó, hogy a nagy olasz nemzet létét, jövőjét és hatalmát biztosítsuk.

Függelék

A munkaalkotmány és eredményei
A Munkaalkotmány a fasizmus alapokmányai közé tartozik. Ezt a Fascista Nagytanács 1937 április 21-iki ülésén fogadta el hogy lefektesse benne azokat az alapelveket, melyekre a korporatív fasiszta állam fel van építve s megállapítsa azokat a szabályokat, melyek a nemzeti gazdasági életet s a dolgozó osztályok életfeltételeit körülírják. Bízvást mondhatjuk, hogy ezekben a szabályokban több, mint évszázados európai szociális mozgalmak problémái, kívánságai nyertek megoldást.

Fontos azonban megfigyelni, hogy az olasz munkaalkotmány alapelvei nem maradtak egyszerű eszmei megállapítások, de alkalmas törvények által átmentek a mindennapi élet vérkeringésébe s így biztosítják gyakorlatilag is azokat az előnyöket a dolgozók részére, melyeket a Munkaalkotmány számukra kilátásba helyezett. A következőben, minden pontjánál a Munkaalkotmánynak oda van fűzve egy rövid összefoglalása annak, ami abból már megvalósult.

A KORPORATÍV ÁLLAMRÓL ÉS SZERVEZETÉRŐL
I.
Az olasz nemzet olyan szervezet, melynek nagyobb és tartósabb eszközei, céljai vannak, mint azoknak az egyéneknek, csoportoknak, amelyekből áll. Erkölcsi, politikai és gazdasági egységet alkot, amely teljes egészében a fasiszta államban valósul meg. Ez a pont általános, elméleti értékű elvet fejez ki; tudományos jellegű megállapítás és ezért érvényesülése nem egyes törvénycikkekben található, de a fasiszta korporatív állam egész rendszerében. Az ebben a pontban foglaltak felvilágosítást nyújtanak a korporatív fasiszta állam egész rendszeréről. Az állam tekintélyének megerősödését az a felfogás igazolja, hogy az állam a nemzeti, politikai akarat kifejezése, amely szuverén, mert az általa kitűzött célok a polgárok legmagasabb erkölcsi lelkiismeretének kifejezői. A szindakalista-korporatív szervezetet az az elgondolás igazolja, hogy a Nemzet a polgárok gazdasági tevékenységében is jelentkezik s így ennek a tevékenységnek az állam törvénykezési politikai szervezetében kell megfelelő s a modern gazdasági élethez alkalmazkodó módon kifejezésre jutnia. Erre szolgálnak a szindikátusok, melyek egyes szakmák képviselői s a korporációk, melyek több gazdasági célt szolgáló szakmának együttes képviselői.

II.
A munka minden szervezeti és kiviteli, értelmi és technikai alakjában társadalmi kötelesség. Csakis ezen a címen részesül az állam védelmében. A termelés összessége nemzeti szempontból egységes, céljai egységesek és az egyének jólétében és a nemzeti hatalom fejlődésében foglalhatók össze. Ennek a pontnak első bekezdése hasonló elvi kijelentéseket tartalmaz, mint az első pont s abból logikailag következik. Az 1926 ápr. 30-án kelt 563 sz. törvényhez mely a fasiszta szindakalista szervezet alaptörvénye fűzött utasítások 44-ik szakasza b) pontja alatt megállapítást nyert, hogy a korporatív szervezeteknek többek közt kötelességük, hogy támogassanak minden oly kezdeményezést, melynek a termelés jobb megszervezése a célja.
A Korporációk Nemzeti Tanácsának feladata, hogy véleményt mondjon a korporatív szervezeteknek és intézményeknek a termelés fejlesztése érdekében teljesített működésükről (1930 évi 206 t. c. 10 fejezetének 5. pontja). A termelés egységes szabályozásának feladata a korporációkra van bízva (1934 február 3-iki törvény 169-ik pontja).

III.
A szindikális vagy hivatás szerinti szervezés szabad. De csak a törvényesen elismert és az állam által ellenőrzött szindikátusnak van joga az egész munkaadói vagy munkásszakmát képviselni; érdekeit az állam és egyéb hivatásbeli képviseletekkel szemben megvédeni; kollektív szerződéseket kötni, melyek az illető szakmába tartozó összes egyedekre nézve kötelezők; esetleges illetékeket kivetni, valamint minden nyilvánosságot érdeklő ügyben eljárni. Az ebben a pontban lefektetett elvek az 1926 ápr. 3-iki 563 törvénycikk végrehajtási utasításában foglaltaknak a kollektív szerződések jogi szabályozására vonatkozólag. Ezek a törvények elrendelik, hogy:

1) egy-egy szakmában több szindikátus is alakulhat, de az állam az e törvényben előírt jogi személyiséget csak egy számára biztosítja, mely megfelel bizonyos követelményeknek.

2) e törvények szerint a jogi személy nemcsak a magánjog szempontjából az, mely biztosítja számára a birtoklást és a jogvédelmet, de jogi személy a közjog szempontjából is, mely által a szindikátusra van ruházva, hogy képviselje a szakmába tartozókat a többi szindikátussal és az állammal szemben még akkor is, ha azok nincsenek beiratkozva a szindikátusba; jogosult továbbá kollektív szerződéseket kötni a nem tagokra nézve is vonatkozó érvényességgel, mely törvény erejével bír; mint az állam képviselője annak a különböző gazdasági és politikai szerveiben, képviseli a szakmát a közjogok gyakorlásában; egyes állami funkciókat végez tagjaival szemben az államtól ráruházott jog alapján. Ez magyarázza meg azt, hogy ilyen jogi személyiség miért adható csak egy szindikátusnak.

IV.
A kollektív munkaszerződésben kifejezést talál a termelés különböző tényezőinek szolidaritása, mégpedig a munkaadók és munkások ellentétes érdekeinek kiegyenlítése és a termelés magasabb érdekeinek való alávetése révén. Az erre a pontra vonatkozó rendelkezések az 1926 ápr. 3-iki törvény és július 1. rendelet 1130. cikkében találhatók meg, továbbá az 1928 május 6-iki 1251 sz. rendeletben, mely főleg a kollektív munkaszerződésekre vonatkozik.

Amikor a munkafeltételeket megállapítják, a munkaadók és a munkavállalók szindikátusai saját iparuk gazdasági lehetőségei és a nemzetgazdaság általános helyzetének tekintetbevételével egyeznek meg; ezeket a lehetőségeket és ezt a helyzetet részint a Korporációs Minisztérium részéről szolgáltatott s a szindikátusoktól beszerzett, részint a Központi Statisztikai Hivatal által gyűjtött hivatalos adatok alapján állapítják meg a legteljesebb szakszerűséggel.

Minden szerződést, melyet az egyes szindikátusok kötnek, bemutatnak a megyei korporatív szerveknél vagy a korporációs minisztériumnál (aszerint, hogy megyei, vagy országos szerződésről van szó), hogy ezek az állami szervek ellenőrizzék, érvényben vannak-e bennük tartva a munkának azok a minimális biztosítékai, melyeket a Munkaalkotmány XIV-XX pontjai írnak elő. Azután a szerződés nyilvánosságra kerül vagy a Megyei Értesítőben vagy a Hivatalos Közlönyben s azután válik hatályossá.
Előfordult az az eset, hogy a törvényszék egy munkaadót s egy munkást büntetett meg, mert az előbbi kisebb bért ajánlott, az utóbbi pedig kisebb bért fogadott el, mint azt a szakmabeli kollektív szerződésben megállapították.

V.
A munkabíróság az államnak az a szerve, mellyel a munka vitás kérdéseit intézi el akár a megegyezések és egyéb fennálló intézkedések betartását illetik azok, akár új munkafeltételek meghatározására vonatkoznak.
A Munkabíróságot az 1926 ápr. 3-i 563-as, az 1926 július 1-i 1130-as törvénycikkek állítják fel és szabályozzák.
Ez nem véleményező szaktestület, de valóságos bíróság; S tényleg a Kir. Táblának egy osztálya ez, mely egy elnökből, két tanácsosból s két munkaügyekben szakértő polgárból áll. Ezeket a szakértőket minden ügyben a Kir. Tábla elnöke egy névjegyzékből választja ki, melyet a korporációk megyei tanácsainak útmutatására állítanak össze és amely jegyzék kétévenkénti ellenőrzésnek van alávetve. A szakértőknek érdekteleneknek kell lenniük az elébük terjesztett ügyekben. Ők az ítélkező testület teljes jogú tagjai.

A Munkabíróság a kollektív szerződések értelmezése tekintetében hivatott dönteni vagy akkor, amikor a felek nem tudnak szerződést kötni, mert nem képesek megegyezni egyes kérdésekben, pl. a munkabér tekintetében.
A Munkabírósághoz oly szakma is fordulhat, mely még nincs szindikátusba szervezve, hogy munkafeltételeit állapítsák meg; ebben az esetben a Munkabíróság gondnokot jelöl ki, hogy a szakma érdekeit megvédje.
A Munkabíróság a vitás kérdésekben ítéletet mond, mely éppúgy kötelező, mint egy bemutatott és közzétett kollektív szerződés.

VI.
A törvényesen elismert egyesületek biztosítják a munkaadók és munkások közötti jogi egyenlőséget, megtartják a termelés és a munka fegyelmét, sőt tökéletesítik azt. A korporációk jelentik a termelési erők egységes megszervezését és képviselik azok érdekeit.
A termelés érdeke nemzeti érdek lévén, az állam a teljes képviseleti jog alapján a korporációkat állami szerveknek ismeri el.
A korporációk, mint a termelés egységes érdekeinek képviselői, kötelező szabályokat alkothatnak a munkaviszonyokat illetőleg: vagy a termelés összhangja érdekében, ha erre kellő felhatalmazást nyertek a bennük társult egyesületek részéről.
Ennek a pontnak első bekezdése a szindikális szervezet már említett alaptörvényeiben van lefektetve, melyek a szindikátusok működését szabályozzák különös tekintettel a munkafegyelemre és a termelés tökéletesítésére. A többi három bekezdés a fenti törvényekben s az alábbi rendeletekben van jogilag lefektetve:
Az 1930 március 20.i 206 számú törvény és az 1930 május 12-i 908 számú rendelet; a Kormány fejének 1911 jan. 27-én kelt rendelete; az 1934 febr. 5-i 163 számú törvény, amelyről részletesen szólunk ezen könyv 95 és következő oldalán.

VII.
A termelés terén a korporatív állam a magánkezdeményezést tekinti a nemzet érdekét szolgáló leghatásosabb eszköznek.
Miután a termelés megszervezése nemzeti érdekű működés, a vállalat vezetője az állammal szemben felelős a termelés irányáért. A termelő erők együttműködéséből következik a közöttük levő jogok és kötelességek viszonossága. A dolgozó ember, tisztviselő és munkás, valamennyi aktív munkatársa a vállalatnak, melynek vezetése a munkaadót illeti meg és melyért ő is a felelős.
A korporatív államban az egyéni kezdeményezés a gazdasági élet rugója, de az egyén ilyen működése, mely harmadik személyekre is kiterjed s a nemzetet is érdekli, csak szorosan körülírt jogi formák között fejthető ki, melyek a többi érdekelt egyén és a nemzet érdekeit is megvédik. Másrészről, ha az egyén gazdasági tevékenységének jelentősége van más egyének és a nemzet szempontjából, kétségtelen, hogy az egyén felelősséggel tartozik a társadalommal, az állammal szemben. E felelősség alapján a vállalkozó kötelessége a vállalat vezetése, irányítása. Ez azonban nem akadálya annak, hogy a munkásban a vállalat egy cselekvő munkatársat lásson, aki nélkül a vállalat nem volna életképes.

A vállalkozó teljes szabadságot élvez vállalata vezetésében azzal a szindikátussal szemben is, amelynek tagja s amely őt is képviseli. S tényleg az 1926 júl. 1-i 1130 sz. rendelet kimondja, hogy a szindikátusok nem gyakorolhatnak semminemű befolyást tagjaik vállalatának technikai vagy kereskedelmi vezetésére azoknak beleegyezése nélkül.

VIII.
A munkaadók egyesületének kötelessége a termelés növekedését, tökéletesítését és az árak csökkentését minden irányban előmozdítani. A szabad pályán levők, a művészek, valamint az állami tisztviselők egyesülései részt vesznek a művészet, a tudomány, az irodalom érdekeinek megvédésében, a termelés tökéletesítésében és a korporatív rendszer erkölcsi céljainak elérése érdekében kifejtett minden tevékenységben.
Ezek az elvek az olasz korporatív-szindikalista rendszer természetéből folynak, melynek főcéljai közé tartozik, hogy az egyes szindikátusok számára a szakma valamennyi anyagi és erkölcsi érdekének képviseletét biztosítsák s hogy ezeket a nemzeti élet erkölcsi és anyagi fejlesztésére kötelezzék. A szakegyesületek tevékenysége az egyes szindikátusok alapszabályaiban van megállapítva.

IX.
Az állam csak akkor avatkozik be a gazdasági termelésbe, ha a magánkezdeményezés valamely téren hiányosnak bizonyul, nem elégséges, vagy amikor az állam politikai érdekei forognak kockán. Ez a közbelépés ellenőrzés, buzdítás vagy saját kezelésbe való átvétel alakjában nyilvánulhat meg.
Ez a pont logikusan összefügg a VII-ik ponttal. Az állam közbelépése különböző téren és különböző formában történt, de mindig csak magasabb politikai célok érdekében. Jellemzők erre a mezőgazdaság terén előfordult esetek:
egyes tulajdonosokat, akik műveletlenül hagyták földjeiket, megfosztottak azoknak művelésétől, bár megmaradtak tulajdonosnak. A művelést másokra bízták, hogy emeljék a föld termékenységét, ami tényleg be is következett.
Az 1931 évi dec. 31-iki 1670 sz. törvénycikk felhatalmazza a Korporációs Minisztériumot, hogy a fémipar különböző ágai körében kötelező társulásokat szervezzen meg. Az 1936 ápr. 16-iki 1296 sz. törvénycikk pedig a korporációkra bízta az önkéntes társulásokra való felügyeletet. Az 1937 évi január 14-iki 848 számú törvénycikk a korporációkra ruházta a hatalmat, hogy új ipari üzemek megnyitására, valamint a meglevők kibővítésére engedélyt adjon. Az 1937 ápr. 28-iki 523 sz. rendelet pedig a korporációkra ruházta az árak feletti ellenőrzést.

Az 1936 márc. 12-iki 375 sz. törvénycikk úgy intézkedett, hogy mindazon részvénytársaságok, melyek a közönségtől takarékbetéteket fogadnak el vagy hitelműveletekkel foglalkoznak, egy állami szerv ellenőrzésének vannak alávetve, melynek címe: "A takarékbetétek védelmére s a hitelműveletekre felügyelő hatóság".
Törvényes rendelkezés szabályozza az állam beavatkozását a nemzeti szempontból oly fontos hajóépítési ipar működésénél.
Másféle állami beavatkozás van megállapítva bizonyos közgazdasági szempontból fontos új iparágak kihasználására létesített társulatoknál, mint amilyen a folyékony tüzelőanyag, a kohászat és a szén bányászata, melyeknél az állam vagy részvényes, vagy más formában van biztosítva beavatkozása. Más eljárások állapítják meg az állam ellenőrzési jogát a külkereskedelem, a külföldi átutalások s az arannyal való kereskedés terén.

X.
A munka kollektív vitás kérdéseiben a bírósági eljárás nem kezdődhet meg addig, amíg a korporatív szerv a békéltető eljárást meg nem kísérelte. Az egyéni vitás kérdésekben a szerződések értelmezésére és alkalmazására vonatkozólag a hivatalos egyesületeknek joguk van a békéltetés érdekében közbelépni. Az ilyen természetű ellentétek elbírálására a rendes bíróságok vannak hivatva, amelyekhez az érdekelt hivatásos egyesületek ülnököket küldenek ki. Alapvető fontosságú az olasz korporatív, szindikalista rendszerben az ellentéteknek megegyezés alapján való kiegyenlítése. Az a cél, hogy az egyes szakmákban a békés együttmunkálkodás légkörét teremtsék meg. A megegyezés megkísérlése kötelessége mindazoknak a szerveknek, melyek elé ellentétes kérdések kerülnek megoldás végett. Az egyéni ellentétek, ha azok nem voltak a szindikátus kebelében kiegyenlíthetők, a járásbíró vagy a törvényszék elé kerülnek, ahol éppúgy döntenek bennük szakértők bevonásával, mint a kollektív ellentéteknél. (1934 május 21-i 1073 sz. törvény).

A KOLLEKTÍV MUNKASZERZŐDÉSRŐL ÉS A MUNKA BIZTOSÍTÉKAIRÓL
XI.
A hivatásos egyesületeknek kötelességük az általuk képviselt munkaadó és munkavállaló szakmák közötti viszonynak kollektív szerződések révén való rendezése. A kollektív munkaszerződés első fokú egyesületek között köttetik meg, a központi szervek ellenőrzése mellett, kivéve a jog és alkotmány által megjelölt eseteket, amelyekben azt magasabb fokú Egyesületek maguknak tarthatják fenn. Minden kollektív munkaszerződés különbeni érvénytelenség terhe alatt a fegyelmi viszonyt, a próbaidőt, a fizetést és a munkaidőt illető világos és érthető szabályokat kell, hogy tartalmazzon. Lásd a IV. ponthoz elmondottakat. Az 1934 január 25-iki 150 sz. törvénycikkben intézkedés történt a munka ideiglenes szabályozására azon átmeneti idő alatt, mely a kollektív szerződés lejárta és az új feltételek megállapítása között van. Megállapítást nyer, hogy a lejárt szerződés érvényben marad addig, míg nem lesz jogerős az új szerződés. Ez a rendelkezés, meg az a másik, mely minden szerződésben pontosan megállapíttatja a fegyelmi rendelkezéseket, a próbaidőt s a munkabért, meg akarja akadályozni azokat a régi igen gyakori visszaéléseket, melyeket a munkás kárára mindenütt elkövetnek.

XII.
A szindikátus működése a korporatív szervek közbenjáró tevékenysége és a munkabíróság ítélete kezeskednek arról, hogy a munkabér a normális életkövetelményeknek, a termelés lehetőségeinek és a munka hozamának megfeleljenek.
A munkabér meghatározása bármely általános szabálytól és a kollektív szerződést megkötő felek megegyezésére van bízva.
A szindikátus tevékenysége, a korporatív szervek egyeztető működése s a munkabíróság ítélete: ez a három módja van a kollektív szerződés létesítésének, melyben kötelezően benn kell lennie a munkabér-megállapításnak az 1928 V. 6-i 1251 sz. rendelet szerint. A munkabérnek három szükséglet szempontjából kell megfelelőnek lennie, a normális megélhetési viszonyok, a termelési lehetőség s a munkateljesítés szempontjából. Hogy a munkabér minél jobban alkalmazkodjék a megélhetési lehetőséghez, rendelkezés történt, hogy a munkások fizetése családtagjai számának figyelembevételével történjék (1937 jún. 17-iki 1048 sz. törvény).

XIII.
A nyilvános adminisztrációknak, a központi statisztikai intézetnek és a törvényesen elismert hivatásos egyesületeknek a munkafeltételeket, a pénzpiac helyzetét, a dolgozó emberek életviszonyai változását illető adatai, melyeket a Korporációk minisztériuma állít össze és dolgoz fel, fogják a különböző szakmák és osztályok egymás közötti és a termelés érdekeivel való összeegyeztetése mérvét megállapítani.
Ezen az erre illetékes szervek által rendelkezésre bocsátott precíz adatok alapján sikerült minden munkás és tisztviselő kategóriában a fizetéseket egyszer 1936-ban s egyszer 1937-ben néhány hét alatt minden nézeteltérés nélkül felemelni.

XIV.
A munkabért a munkás és a vállalat követelményeinek legmegfelelőbb módon kell kifizetni. Amikor akkordmunkáról van szó és az akkordbért 15 napnál hosszabb időszakoknál fizetik ki, kötelezők a heti vagy kétheti előlegek adása. Az éjjeli munkát, amely nincs beleértve a rendes turnusmunkába, jobban kell fizetni, mint a nappali munkát. Amikor akkordmunkáról van szó, a díjtételeket oly módon kell megállapítani, hogy a szorgalmas munkásnak meg legyen a lehetősége az alapbéren kívül is egy kereseti minimumot megkeresni. Ennek a pontnak alapelvei a munkaszerződésekben vannak lefektetve, mely szerződések nem bírnak érvénnyel, ha nem foglalják magukban a jelen pontban említett pontos rendelkezéseket.

XV.
A dolgozó embernek joga van a heti pihenőnaphoz, amely a vasárnappal esik egybe. Ennek az elvnek alkalmazásakor tekintetbe kell venni a létező jogszabályokat és a vállalat technikai követelményeit s ezen keretein belül gondoskodni arról, hogy a polgári és állami ünnepek a helyi hagyományok szerint megtartassanak. A munkaidőt a munkás köteles szigorúan betartani.
A vasárnapi és hétköznapi munkaszünet tekintetében az 1934 évi február 22-iki 370 sz. törvénycikk összefoglalja és kiegészíti az e tárgyban korábban hozott rendelkezéseket. Egyes esetek kivételével (különleges munkák végzésénél) minden munkásnak hetenként 24 órai pihenőre van igénye, mely összeesik a vasárnappal. Ismeretes, hogy a fasiszta kormány a legelsők közé tartozott a 8 órás napi munkaidő bevezetésében s a legelső volt, amely elrendelte a heti 40 órás munkaidőt s a rendkívüli munkák korlátozását.

XVI.
Egy év meg nem szakított szolgálati idő után az alkalmazottnak egy bizonyos időtartamú fizetéses szabadsághoz van joga.
Az ebben a pontban lefektetett alapelv a magántisztviselőknél az 1924 nov. 13-iki 7 sz. rendeletben érvényesült, mely elrendeli a fizetéses szabadságot. A tisztviselőnek minden évben joga van szabadságra, mely szolgálati idejének arányában 1030 nap közt változik. A munkások részére az összes kollektív szerződések biztosítják a fizetéses szabadságot. Ez nem egyforma az egyes szerződésekben, hanem 415 napi időre terjed az eltöltött munkaidő aranyában.

XVII.
Az állandó munkájú vállalatoknál az alkalmazottnak nem saját hibájából történő elbocsátása esetén szolgálati idejéhez viszonyított kártalanításhoz van joga. Ez a kártalanítás az alkalmazott halála esetére is kötelező. Ennek az elvnek alkalmazása az 1924 évi nov. 13-án kelt 1825 sz. t. cikkben történt a tisztviselőkre nézve. Minden tisztviselőnek elbocsátás előtt felmondási időre van joga, mely állásának fontosságával és szolgálati évei arányában 15 naptól négy hónapig terjed. Joga van ezenfelül egy évi szolgálat után legalább 15 napi fizetésnek megfelelő végkielégítésre. A munkások részére hasonló intézkedések vannak érvényben, csakhogy csekélyebb mértékben a munkás által végzett munka minősége arányában.

A legtöbb szerződés 6 napi felmondást és minden évre két napi munkabérnek megfelelő végkielégítést állapít meg. De van sok jobb feltételeket tartalmazó szerződés is, pld. a vas és fémipar szerződése a következő végkielégítéseket állapítja meg:
1 napi munkabér az első esztendő után,
2 " " a másodiktól a negyedik évig
3 " " az 5 15 évig és
4 " " a 15 évet követő minden esztendőre. .
A villanyművek munkásai részére két munkanapi bér biztosíttatik minden szolgálati év után egy 30 napi maximummal s egy 8 napos minimummal.
Olyan szerződés is van (az Emilia tartomány szállítmányozási munkásai részére), amely 4 napi munkabért állapít meg a két első esztendőre s 5 napot minden következő esztendőre;
a Venezia Giuliai tartomány teherautóvezetői 10 napi felmondási időre és 66 napi munkabérnek megfelelő végkielégítésre az első két esztendőre, 8 napi munkabérnek megfelelő végkielégítésre pedig minden következő esztendőre tarthatnak igényt; a napilapok munkásai részére a szerződés két heti felmondást és minden évre 12 napi munkabérnek megfelelő végkielégítést állapít meg.

XVIII.
Az állandó munkájú vállalatoknál a tulajdonosváltozás nem szünteti meg a munkaszerződést és az alkalmazottak jogai az új tulajdonossal szemben is megmaradnak. Hasonlóképpen az alkalmazottnak bizonyos időn túl tartó betegsége sem bontja fel a munkaszerződést. A katonai szolgálatra vagy a nemzeti önkéntes milíciához való behívás sem képez felmondási okot.
Ennek a pontnak gyakorlati alkalmazása a tisztviselők részére szintén az 1934 évi nov. 13-iki 1825 sz. tvcikk 6. és 11. szakaszaiban foglaltatik. A munkások részére hasonló intézkedések a kollektív munkaszerződésekben vannak. A leghosszabb idő, amennyit a beteg munkás hiányozhat munkatelepéről anélkül, hogy szerződése megszűnnek, 3 és 6 hónap közt változik az egyes szerződések szerint.

XIX.
Az alkalmazott fegyelmi vétségei és mindazon cselekedetei, melyek a vállalat rendes menetét megzavarják, a mulasztás súlyossága szerint pénzbüntetéssel, a munkától való felfüggesztéssel, vagy súlyosabb esetekben kártalanítás nélküli azonnali elbocsátással büntettetnek. Azok az esetek, amikor a vállalkozó akár a pénzbüntetést, a munkától való felfüggesztést, akár a kártalanítás nélküli azonnali elbocsátást szabhatja ki, külön részletesen felsoroltatnak.
Az ebben a pontban lefektetett elvek a tisztviselőkre nézve az 1934 évi nov. 13-iki 1823 sz. tv. cikkben vannak megvalósítva (9-ik szakasza a kellő jogcím nélküli elbocsátásra vonatkozik); a munkásokra nézve a kollektív munkaszerződés intézkedik. A munkaszerződések idevonatkozó rendelkezései a következő elvek szerint igazodnak, melyek a gyapjúfeldolgozó ipar nemzeti országos szerződéseiből vannak átvéve :

29. SZAKASZ. Jelen szerződés megszegését, vagy más felső rendelkezések megsértését az Igazgatóság saját belátása szerint büntetheti a mulasztás arányában.
A büntetések a következők lehetnek:
1) Pénzbüntetés, legfeljebb három óra munkabér összegéig;
2) A munkától való felfüggesztés legfeljebb három napra;
3) Azonnali elbocsátás. Az okozott károkat, melyeket levonás útján kíván a vállalat a munkásokkal megtéríttetni, azonnal tudomásul kell adni, amikor azok megállapítást nyertek. A levonásokat az igazgatóság a kár arányában állapítja meg. A büntetéspénzek és egyéb, nem kártérítésből eredő levonások a betegsegélyző pénztárt illetik. Ahol ilyen még nincs megszervezve, ott ezek az összegek más munkásjóléti intézmények céljaira fordítandók.

30. SZAKASZ. A munkásra pénzbüntetés róható ki:
a) ha kellő ok nélkül elhagyja munkahelyét;
b) ha későn áll munkába, azt hamarább hagyja abba, vagy többször elhagyja munkahelyét;
c) ha hanyagul végzi a rábízott munkát;
d) ha akár figyelmetlenségből is megrongálja a berendezést, anyagokat, ha nem értesíti feljebbvalóit a berendezés esetleges hibáira, valamint a munkában mutatkozó szabálytalanságokra
e) ha ittas állapotban áll munkába, vagy az igazgatóság engedélye nélkül szeszes italokat csempész a munkahelyre;
g) aki bármely más módon megszegi a jelen munkaszerződés szabályait.
súlyosabb esetekben vagy visszaesések alkalmából a munkaadónak jogában áll a munkást a munkától felfüggeszteni.

31. SZAKASZ. A munkás azonnali hatállyal elbocsátható a következő esetekben;
a) az ellenőrző bárcákkal való visszaélés, munkajegyzék szabálytalan kiállítása és más, a jelenlétek ellenőrzését kijátszó hamisítások esetén;
b) verekedés a munkahelyen;
c) a munkástársak durva megsértése;
d) a felettesekkel szemben való engedetlenség;
e) a jó erkölcsök megsértése, állandó ittasság;
f) lopás vagy tudatos károkozás, gyártási titok elárulása, személy vagy tulajdon elleni vétségek;
g) súlyos kötelességmulasztás;
h) a 17-ik szakaszban megjelölt elmaradások
i) visszaesés bármely esetben hat hónapon belül, vagy hasonló vétségbe való visszaesés, melyért már két felfüggesztéssel volt a munkás büntetve.

XX.
Az újonnan felvett alkalmazottat próbaidőnek vetik alá, mely idő alatt kölcsönösen fel lehet bontani a szerződést és ekkor csak a tényleges szolgálati időért jár fizetés. Ezek az elvek a tisztviselőre nézve az 1924 évi nov. 14-iki 1925 sz. tvcikk 4-ik szakaszában vannak érvényesítve, míg a munkások részére azok a munkaszerződésekben foglaltatnak. Minden esetben meg van állapítva a legkisebb és a leghosszabb próbaidő, mely 6 nap és két hét között váltakozik.

XXI.
A kollektív munkaszerződés előnyeit és fegyelmi szabályzatát az otthon dolgozókra is kiterjeszti. Az állam speciális szabályokat léptet életbe, melyek az otthoni munka felügyeletét és tisztaságát biztosítják.
Ezen pont első mondatában foglalt elvnek fontos alkalmazását találjuk a ruházkodási iparban, ahol az otthoni munka jobban el van terjedve. A ruházkodási ipartestület 1935-ben néhány fontos intézkedést tett, melyek szerint a szakmában a kollektív szerződések tekintettel tartoznak lenni az otthon dolgozókra a munkabér kifizetésére nézve s pótdíjak megfizetésére, ha a munka éjjeli, vagy ünnepnapokon vagy a rendes munkaidőn túl kell elvégezni. A kollektív szerződésekben szabályozni kell a munkaelosztás módozatait, az átadást, a munkaeszközök, anyagok szállítását s az otthoni munka egyéb feltételeit. A fizetésnek a munka átadásakor kell történnie. vagy ha ez valamely különleges ok miatt nem lehetséges, egyheti vagy kétheti meghatározott időközökben.
Az említett pont második mondatában jelzett s az otthoni munka tisztaságára és egészségügyi követelményeire vonatkozó rendelkezések kiadása még tanulmányozás alatt áll, mert ez a kérdés igen sokoldalú s nem egyszerű a megoldása.
1937. augusztusában a Nemzeti Fasiszta Párt a női fasciókkal kapcsolatosan otthon dolgozó női csoportokat szervezett meg, hogy így a gyakorlatban is jobban tanulmányozhassa ennek a szakmának különleges problémáit.

A MUNKAKÖZVETÍTŐ HIVATALOKRÓL

XXII.
Az állam megállapítja és ellenőrzi a dolgozók és a munkanélküliek helyzetét, amely a termelési és a munka viszonyok biztos megállapítására szolgál.
A munkanélküliségre vonatkozó statisztikai adatokat a Munkaközvetítő Hivatalok (l. XXIII. p.) szolgáltatják. A Korporációs Minisztérium a maga közegei s más hivatalokból hozzáérkező jelentések alapján állapítja meg és ellenőrzi a munkásfoglalkoztatás és a munkanélküliség jelenségeit.

XXIII.
A munkaközvetítő hivatalok az állam korporatív szerveinek ellenőrzése alatt vannak megszervezve. A munkaadók kötelezve vannak a munkaerőket e hivatalok közbenjárásával felvenni. Szabad választásuk van azok közül, akik fel vannak iratkozva a jegyzékbe, viszont előnybe kell részesíteni azokat, még pedig beiratkozásuk keltje szerint, akik a fasiszta párt vagy szindikátus tagjai.

Az ebben a pontban foglalt országos érvényű intézkedések a munkaközvetítéssel kapcsolatban az 1928 márc. 29-iki 1003 és az 1929 dec. 9-iki 2333 sz. t.cikkben vannak körülírva. Szem előtt kell tartani, hogy a fenti rendelkezések arra kötelezik a munkaadókat, hogy munkásaikat csak a Munkaközvetítő útján szerezzék be, még ha egy hétnél rövidebb ideig tartó munkáról van is szó. Ezzel a rendelkezéssel a munkaközvetítés kivonatik a munkaadó és munkás közvetlen szabad szerződéskötéséből, valamint magánközvetítők kezéből s kizárólag az állam ellenőrzése mellett korporatív szervek útján történhetik.

A Munkaközvetítő Hivatalok miniszteri rendelettel vannak megszervezve és országosak, kerületiek vagy megyeiek a munka minősége szerint; pld. a színházak munkásainak közvetítője országos. De legtöbbnyire megyeiek az egyes mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi munkaközvetítők. Ugyanaz a hivatal végzi a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi munkaközvetítést, helyisége a korporációk tanácsának székházában van; a hivatal három szakosztályban működik, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakosztályban, melyek székhelyei a megfelelő megyei szindikátusoknál vannak. A központi hivatalt egy végrehajtó bizottság vezeti, melyben egyenlő számban vesznek részt a munkaadók és a munkavállalók. Elnöke a Párt megyei titkára. Minden elbocsátott munkásnak kötelessége a Hivatalban 5 napon belül jelentkezni s a munkaadók viszont kötelesek szintén 5 napon belül bejelenteni az elbocsátott munkásaikat. A munkaadók, akiknek munkásokra van szükségük, ezeket csak a Munkaközvetítő útján alkalmazhatják, ahol választhatnak a nyilvántartottak közül. A munkaközvetítés díjtalan.

Hogy egyes szabálytalanságok elkerülhetők legyenek (mint amilyen egy munkásnak több munkaközvetítőben való előjegyzése, nem eléggé pontos minősítése), az 1935 január 10-iki 112 sz. tv.cikk bevezette a személyre szóló munkakönyvet, mely a munkás személyes adatait, alkalmazása körülményeit igazolja. Különleges szabályok vonatkoznak egyes speciális szakmák munkaközvetítésére, mint amilyenek a kikötőmunkások, a tengerészet és a kereskedelmi hajózás munkásai.

XXIV.
A hivatásos munkásegyesületek kötelesek a munkaerők között bizonyos válogatást végezni, amely arra irányul, hogy azok technikai készültségét és erkölcsi értékét minél magasabbra emelje. Ami a munkások szakképzettségének fejlesztését illeti, erre szolgálnak a különböző szakiskolák s a "Munka Littoriale"-k, ahol a fiatal munkások versenyeznek mesterségükben.
Ami a munkások erkölcsi színvonalának emelését illeti, erre nézve már sok kezdeményezés történt, főleg a Dopolavoro útján. Külön említést érdemelnek e szindikalista kulturális csoportok, melyeket az Ipari Munkások Fasiszta Testülete éppen e célból szervezett meg. Ezeket a célokat különböző tanfolyamok, előadások, hangversenyek, múzeumi és üzemlátogatások által érik el.

XXV.
A korporatív szervek felügyelnek arra, hogy a baleseteket elhárító törvények rendelkezései betartassanak és hogy az egybekapcsolt egyesületek tagjai a munkaellenőrzés feladatait elvégezzék.

A munkafeltételek betartása feletti felügyeletet s a jóléti intézkedések ellenőrzését a Korporációs Minisztérium külön e célra rendelt testülete végzi, a korporatív felügyelőség, melyet az 1931 dec. 28-iki 1684 sz. tv.cikk létesített.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSRÓL, SEGÉLYEZÉSRŐL, A NEVELÉSRŐL ÉS A TANÍTÁSRÓL

XXVI.
A társadalombiztosítás az együttműködés elvének kiváló megnyilvánulása. Terheihez úgy a munkaadó, mint a munkavállaló köteles viszonyainak megfelelően hozzájárulni.
Az állam a korporatív szervek és hivatásos Egyesületek révén a Társadalombiztosító Intézetet a legmegfelelőbben képes megszervezni.
A havi 800 líránál kevesebbet. kereső hivatalnokok és munkások 1923 óta a munkaképtelenségi és aggkori biztosításra kötelezettek. Ennek díjtételei egyformák úgy a munkaadókra, mint a munkavállalókra nézve.
Az 1932 jún. 14-iki 275 sz. törvényrendelet a biztosítást némileg tökéletesítette és az 1933. márc. 27-iki 371 sz. rendelet teljesen átszervezte a biztosító szervet, amely az Istituto Nazionale Fascista della Previdenza Sociale (A Társadalmi Gondozás Fasiszta Nemzeti Intézete) nevet kapta. Az új intézet igazgatósága korporatív alapon van megszervezve.
Ezután az 1935 okt. 4-iki 1827 sz. rendelettel az egész anyag ezen pontnak megfelelően teljesen új rendezést nyert.

XXVII.
A fasiszta állam feladatául tűzte ki :
1) a balesetbiztosítás tökéletesítését;
2) az anyasági biztosítás kiterjesztését;
3) a foglalkozási betegségek és a tüdőbaj elleni biztosítás, valamint az általános betegségbiztosítás megszervezését;
4) az önhibán kívüli munkanélküliség elleni biztosítás tökéletesítését;
5) fiatal munkások számára speciális társadalombiztosítási módozat alkalmazását.
1937 ápr. 1-én életbe léptek a balesetekre vonatkozó új törvényes rendelkezések (1935 aug. 17-iki 1765 sz. t. rendelet, az 1936 dec. 15-iki)

A fenti törvények, amelyek a biztosítási törvényt tökéletesítették, intézkedtek a hivatással járó betegségek ügyében is. Megállapítást nyert, hogy a munkást, aki különleges munkája folyamán betegszik meg, baleset áldozatának tekintik és az annak megfelelő elbánásban részesül. A hivatás folytán előállott betegségek felsorolása egyike a legteljesebbeknek az egész világon. A tüdővész elleni biztosítást az 1927. okt. 27-iki 2055 sz. rendelet állapította meg és későbbi rendelkezések egészítették azt ki. A munkások ilyen biztosítása kötelező s az egyforma a munkaadókra és a munkavállalókra nézve. A tüdővész esetén a biztosítottak szanatóriumi kezelésre jogosultak; ezek' a fenti intézet által vezetett szanatórium-kórházak és üdülők a legtökéletesebbek és legszebbek, amelyek e téren láthatók; családos munkások ezenfelül segélyt is kapnak.

Ami az általános betegsegélyezést illeti, ez az intézmény a világháború után az anyaországhoz csatolt tartományokban van érvényben, miután az már ott előzőleg is be volt vezetve. Olaszország többi részében pedig kötelező betegsegélyező pénztárak vannak érvényben minden szakmabeli munkás részére, amelyeket az illető szakmák létesítettek.

A munkanélküliség elleni biztosítást annyiban tökéletesítették, hogy a munkanélküli segélyt (2276 sz. tv. rendelet, az 1937 jan. 25-iki 200 sz. rendelet). A baleset elleni biztosítás tere az utolsó 30 évi technikai fejlődés arányában jelentékenyen kibővült. A biztosítást a munkaadó vezetése alatt dolgozó családtagokra, a 800 líra havi összegnél nagyobb bért nem élvező munkavezetőkre, a szövetkezeti tagokra és a tanoncokra is kiterjesztették. Ellentétben az előbbi gyakorlattal, a biztosítás teljes érvényben van akkor is, ha a munkaadó nem felelt meg alkalmazottai biztosítására való kötelezettségeinek.

A balesetet szenvedett munkásnak joga van esetenként orvosi kezelésre, az első munkaprotézis ingyenes elnyerésére és annak rendszeres kicserélésére. Joga van továbbá ideiglenes munkaképtelensége idejére napi kártalanításra, végleges és teljes vagy részleges munkaképtelenség esetére pedig megfelelő járadékra; balesettől történt elhalálozás esetén a házastárs és a hátramaradt gyermekek, valamint a felmenő rokonok szintén járadékban részesülnek.

Az anyasági biztosítás tere is kibővült. Az 1934 márc. 22-iki 654 sz. rendelet átrendezte az összes előbbi e tárgyú intézkedéseket, megállapítva azt a pihenési időt, amely a munkásnőket a szülés és a szoptatás ideje alatt megilleti, valamint az erre az időre s az ebből következő munkátlanság idejére járó segélyeket is. emelték s azt a munkás gyermekei száma arányában felemelték.
A fiatal munkások hozománybiztosítása még nincs általánosítva és jutalmakkal kötelezővé téve. Ez az intézmény a házassági és a népesedés szaporodásáról való gondoskodással együtt még tanulmány tárgyát képezi.

XXVIII.
A munkásegyesületek feladata az általuk képviselt egyének támogatása minden igazgatási és jogi eljárásban, amely a baleset és társadalombiztosítással van kapcsolatban. A kollektív munkaszerződésben meg lesz határozva, ha ennek technikai lehetősége adva van, hogy a munkaadók és munkaerők hozzájárulásával kölcsönös betegsegélyző pénztárak alapíttassanak, amelyeket a korporatív szervek felügyelete alatt mindkét fél képviselői közösen vezetnek.
Ami ennek a pontnak első megállapítását illeti, elegendő a munkáskonfederációknak 1927-ben alapított technikai szervére utalni, melynek neve a Társadalmi Gondozás Nemzeti Felügyelősége s melynek célja a munkásoknak a társadalmi biztosítással kapcsolatos adminisztratív és bírósági ügyekben segédkezni. Ezt a feladatot ingyen látja el. Ami a pont második megállapítását illeti, utalunk az előző pontban a kölcsönös pénztárakra vonatkozólag mondottakra.

XXIX.
A képviseltek segélyezése és támogatása a hivatásos egyesületek joga és kötelessége még akkor is, ha az illetők az egyesületnek nem tagjai. Az egyesületek segítő működésüket közvetlenül kell, hogy gyakorolják és nem bízhatják azt más intézményekre; kivéve mikor olyan általános természetű kérdésekről van szó, amelyek az egyes szakmák érdekkörét túlhaladják.
Azon tulajdonképpeni társadalmi gondozáson kívül, amelyet a XVIII. pontban jelzett szerv végez, valamint a szindikátusok által és a kölcsönös betegsegélyző pénztárak által nyújtott gondozáson kívül, van a fasiszta társadalmi gondozó nők által gyakorolt gondozás is, akik a Nemzeti Fasiszta Párt gondozónői felső iskolájában nyernek kiképzést s akik a munkásokat egyéni és családi ügyekben segítik, főleg a tekintetben, hogy mindegyik azokban a kedvezményekben részesüljön, amelyek a létesített törvények és Intézetek számára biztosítanak.

XXX.
Az általuk képviselt tagok vagy nem tagok nevelése és tanítása, főleg pedig a szakoktatás ezeknek az Egyesületeknek legfontosabb feladata. E téren együtt kell működniük a "Dopolavoro" és egyéb hasonló célú nevelő hatású nemzeti szervezetekkel.
Az ezen pontban körvonalazott kötelezettségek arra vonatkoznak, hogy a munkától való elmaradást biztosítsanak a tanoncoknak abból acélból, hogy a szakiskolákat látogathassák s a munkaadók ezen kötelezettsége a munkaszerződések külön pontjában van lefektetve.
Fontos szerepe van a munkások kiképzése és nevelése szempontjából az ú.n. Munkás Littoriáknak (Munkaversenyek) s a Szindikátusok Kulturális Csoportjainak, amelyekről a XXIV. pontban történt említés.

A szindikalista szervezet alapjai
A szindikátus az egész olasz korporatív rendszer alapsejtje.

Minden szakma, melynek sajátos jellegzetessége van, szindikátusba (szakszervezetbe) van tömörítve. Egész Olaszországban az összes szakmák szervezete első pillantásra igen bonyolultnak látszik, pedig alapjában véve igen egyszerű. A szindikátusok tényleges szervezete abból indul, ki, hogy egyrészt a szindikátus magában foglalja mindazokat, akik ugyanazt a mesterséget, vagy foglalkozást űzik, másrészt ezek a különböző emberek az ország egész területén elszórva élnek. Szükséges, hogy az ugyanazon mesterséget, vagy foglalkozást űző polgároknak meglegyen a szervezete, mely ott képviseli őket, ahol dolgoznak (és ezért tartományi szindikátust, vagy esetleg csak városi szindikátust, ha egy városban legalább 30 egyforma szakmájú dolgozó polgár van, alapítsanak) és fontos az is, hogy szaktársaikkal, akik egész Olaszországban elszórva élnek, meg legyen a kellő kapcsolatuk; ezért alapítják a Nemzeti Szövetséget. Tehát minden fajtájú foglalkozásnak meg van a tartományi szindikátusa és a Nemzeti Szövetsége.

De fontos az is, hogy az egyes Nemzeti Szövetségek, melyek megfelelnek az egyfoglalkozású emberek különféle szakmáinak, Össze legyenek kapcsolva egymás között. Egyesülésük nagyobb eszközök igénybevételét, nagyobb irodai berendezési költséget fog lehetővé tenni és meg fogja könnyíteni az egyes szakmák érdekeinek megvédése szempontjából szükséges tanulmányok folytatását.
Így szükségessé válik, politikai szempontból is az Országos Szövetség megalakítása. Minden egyes szakma bizonyára nem tudna a fővárosban megfelelő képviselőt tartani, aki az összes hivatalokkal és hatóságokkal tárgyal, a szakma érdekeinek megóvása céljából. Ezen felül az Országos Szövetségeknek ellenőrző működésük is van, mely egyébként az állam feladata volna, azonban rábízza azt az Országos Szövetségekre.

Tehát az Országos Szövetség olyan szervezet, melynek révén az egyes szakmák tudatosan és nyíltan védelmezik érdekeiket az egész nemzet előtt, éppen annak a törvénynek alapján, melyet a fasizmus alkotott a szindikátusok részére, mely szerint ezeknek munkásságukat a nagy nyilvánosság előtt kell folytatni. Az Országos Szövetségek működése politikai térre viszi a szakmák érdekeit, támogatja azokat felismervén az összes szakmák fontosságát a Nemzet életében, miután valamennyit politikailag is képviseli.
A különböző ipari tevékenységeknek megtelelő Nemzeti Szövetségek az Ipari Munkások Országos Szövetségébe, a különböző földművelési tevékenységeknek megfelelő Nemzeti Szövetségek a Földművelési Munkások Országos Szövetségébe, a különféle kereskedelmi tevékenységeknek megfelelő Nemzeti Szövetségek a Kereskedelmi Munkások Országos Szövetségébe, a különféle bank és biztosítási tevékenységeknek megfelelő Nemzeti Szövetségek pedig, a bankok és biztosító társaságok munkásainak Országos Szövetségébe tömörülnek. Ezért a munkásoknak Országos Szövetsége van. Ezek mindegyikének van egy megfelelő munkaadó Országos Szövetsége. Van azonkívül egy olyan Országos Szövetség, amely egyesíti magában a szabad pályán lévőket és a művészeket. Olaszországban tehát összesen 9 Országos Szövetség van.

Minden Országos Szövetségnek valamennyi provinciában (megye) van egy szerve, amely képviseli. Ezt a szervet "provinciális Egyesülésnek" nevezik és célja a tartományi és községi szindikátusok működését a saját Országos Szövetségének keretén belül egybehangolni.

Néhány mesterségnek, vagy hivatásnak a provinciális szindikátus helyett csak nemzeti szindikátusa alakult, vagy azért mert kevesen vannak, vagy mert hol itt, hol ott fejtik ki tevékenységüket (mint pld. a színészek és a színházi munkások) ebben a nemzeti szindikátusba mindenkinek be kell iratkoznia. Vannak szakmák, melyek számára vidék-közi és megye-közi szindikátusok létesültek. De ezek a különbségek nincsenek hatással az alapszervezetre, amely három elemből áll: szindikátusból, nemzeti Szövetségből és Országos Szövetségből.

Ez a három különböző szervezeti fokozat a szindikális élet három különböző működésének felel meg és mindegyik működés megfelel egy szervnek. A megyei (v. községi) szindikátus arra szolgál, hogy a helyi szakmának nyújtsa azt a segélyt, azt a támogatást, azt a védelmet, mely tulajdonképpen célja és feladata. (Azt mondjuk, hogy a "szakmának" és nem a "beiratkozottaknak", mert a fasiszta szindikátus, nyilvános jellegénél fogva képviseli az összes szakmabelieket és nem csak az ill. szindikátus beiratkozott tagjait ennélfogva az egész szakmát szolgálja és éppen ezért mindenki "kötelező hozzájárulást" fizet akkor is, ha nincsen beiratkozva).

A megyei szindikátus megköti a kollektív munkaszerződéseket a megye munkásai számára, tárgyal ügyeikben, gondoskodik a segélyezésről és a tagok szakképzéséről, kinevezi a szakma képviselőit azokba a bizottságokba, vagy szervekbe, ahol a szakmának képviseltetnie kell magát.

De vannak egész Olaszországban egy-szakmabeli munkások is és ezeknek részletkérdéseken kívül általános érdekű problémáik is vannak, melyek mindenütt azonosak, tehát az egész országban csak egyféleképpen lehet őket rendezni, valamint róluk tárgyalni. Tehát megvan az ok arra, hogy valamennyien egyesítve legyenek és hogy meg legyen a kapcsolatuk a hasonló szakmákkal is : ezért alakult Nemzeti Szövetség. Ennek feladatai a következők: az általa egyesített szakmák általános támogatása azoknak technikai és gazdasági fejlesztése céljából; az általa egyesített szakmák gazdasági és társadalmi problémáinak tanulmányozása és megoldása; az általa egyesített szakmák kollektív munkaszerződésének és kollektív gazdasági kapcsolatainak kiépítése és rendezése; tagjainak erkölcsi, technikai és nemzeti neveléséről való gondoskodás, valamint a termelés növelése és javítása, a szakmák képviselőinek kinevezése a Korporációkban, bizottságokban és egyéb intézményekben, amelyekben ezeknek a képviseleteknek részt kell venniük.
Az Országos Szövetség működése hasonló a Nemzeti Szövetség működéséhez, de általánosabb, mert gondoskodik az összes közös érdekekről és képviseli valamennyi Nemzeti Szövetségbe tartozó szakmákat.

A munkások és munkaadók a következőképpen vannak megszervezve:

MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG ÉS MUNKA

MUNKÁSOK :

1. A mezőgazdasági és erdészeti üzemek műszaki és adminisztratív alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Tanyások és felesek nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Béresek és napszámosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Mezőgazdasági, állattenyésztési és erdészeti szakképzett munkások nemzeti Szövetsége.
Ez a 4 nemzeti Szövetség alkotja a Mezőgazdasági Munkások Fasiszta Országos Szövetségét.

MUNKAADÓK:
1. Földbirtokosok és nagybérlők nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Bérbeadó földbirtokosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Földjük művelését közvetlenül végző birtokosok és bérlők nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Mezőgazdasági üzemvezetők nemzeti fasiszta Szövetsége.
Ez a 4 nemzeti Szövetség alkotja a Földművelők Fasiszta Országos Szövetségét.

IPARI TEVÉKENYSÉG ÉS MUNKA
MUNKÁSOK :

1. Az öltözködési ipar munkásainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Víz, gáz és villanyos művek munkásainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Élelmezési munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Berendezési munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
5. Papír és nyomdaipari munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
6. A vegyészeti ipar munkásainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
7. Építészeti munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
8. Bányászati munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
9. Gép és fémipari munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
10. Halászati munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
11. Szövőipari munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
12. Az üveg és kerámiai ipar munkásainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
13. Villamos-közlekedési alkalmazottak nemzeti fasiszta Szövetsége.
14. Autóbusz, villamos, vasúti és motorhajózási alkalmazottak nemzeti fasiszta Szövetsége.
15. Gépkocsivezetők nemzeti fasiszta Szövetsége.
16. Kikötőmunkások nemzeti fasiszta Szövetsége.
17. Kereskedelmi és különféle szállítási segédszolgálatok alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
18. Tengerhajózási alkalmazottak nemzeti fasiszta Szövetsége.
19. Léghajózási alkalmazottak nemzeti fasiszta Szövetsége.
20. Színházi munkások nemzeti fasiszta Szövetsége.

Ez a 20 nemzeti Szövetség alkotja az Ipari Munkások Országos Fasiszta Szövetségét.

MUNKAADÓK:
1. Öltözködési iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Cipőkészítéssel és hasonló célokat szolgáló bőrfeldolgozással foglalkozó iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Kalapiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Cserzőiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
5. Pamutáru-iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
6. Gyapjúáru-iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
7. Selyemáru-iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
8. Műszövőanyag-iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
9. Különféle szövőárukat gyártó iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
10. Építészek, építési vállalkozók és hasonló munkákkal foglalkozó iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
11. Épülettulajdonosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
12. Cement, mész, gipsz és gipszgyártmány-iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
13. Kerámia és téglaiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
14. Üvegiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
15. Vegyiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
16. Élelmiszer és különféle mezőgazdasági iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
17. Szénsavas víz, sör, jég és malátaiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
18. Malom, tészta, rizs és cséplőiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
19. Halászati iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
20. Bor, likőr, és hasonló termékek iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
21. Cukor, édesség és hasonló termékek iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
22. Gép és fémiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
23. Faiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
24. Villamossági iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
25. Gáz és vízműiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
26. Papíráru-gyárosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
27. Grafikai és hasonló iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
28. Kiadóvállalati iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
29. Gyógyvíz és gyógyfürdőiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
30. Ruggyanta, villanyvezeték, gyúrható anyagok és hasonlók iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
31. Művészi tárgyakat, ruhadíszeket, lakásdíszeket készítő iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
32. Bányaiparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
33. Újságkiadók nemzeti fasiszta Szövetsége.
34. Színházi iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
35. Községi vállalatok iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
36. Tengeri szállítások és hasonlók iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
37. Légiszállítási iparosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
38. Vasúti, villamosvasúti és belső hajózási vállalatok nemzeti fasiszta Szövetsége.
39. Gépkocsi-szállítási vállalatok iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
40. Községi szállítási vállalatok iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
41. Villamos közlekedési vállalatok iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
42. Magán tan és nevelőintézetek iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
43. Közlekedési segéd és kiegészítő vállalatok iparosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
44. Ipari vállalatok vezetőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
45. Kézművesek nemzeti fasiszta Szövetsége.
Ez a 45 nemzeti Szövetség alkotja az Iparosok Országos Nemzeti fasiszta Szövetségét.

KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG ÉS MUNKA
MUNKÁSOK :
1. Raktár és szállítási üzletek alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Élelmiszerkereskedők alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Idegenforgalmi és vendéglátási alkalmazottak nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Professzionális ügynökségek és irodák alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
5. Portások nemzeti fasiszta Szövetsége.

MUNKAADÓK:
1. Gabona, főzelék és takarmánykereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Péküzemek nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Zöldség és gyümölcskereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Kemény tüzelőanyag-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
5. Műtárgyak és kézműáru-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
6. Szállodák és idegenforgalom nemzeti fasiszta Szövetsége.
7. Nyilvános helyiségek nemzeti fasiszta Szövetsége.
8. Kereskedelmi ügynökök és képviselők nemzeti fasiszta Szövetsége.
9. Egyedárusítási viszonteladók nemzeti fasiszta Szövetsége.
10. Virágkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
11. Bor és hasonló termékek kereskedőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
12. Olajkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
13. Illatszer-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
14. Állat és húskereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
15. Tej és tejtermék-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
16. Halászati termékkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
17. Hentes és egyéb élelmiszerkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
18. Fa, bútor és hasonló áruk kereskedőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
19. Szövetáru-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
20. Öltözködési áruk kereskedőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
21. Könyv, papír és hasonló áruk kereskedőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
22. Aranyművesek, ezüstművesek és hasonlók nemzeti fasiszta Szövetsége.
23. Vas, fém, gép- és fémtermék-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
24. Gépkocsi és alkatrészkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
25. Bőr és szőrmeáru-kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
26. Vegyitermék kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
27. Trágyaáru, gép és egyéb mezőgazdasági célokat szolgáló áruk kereskedőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
28. Építőanyagkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
29. Üveg és kerámiaárukereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
30. Ásványolaj, karburáns és kenőolaj kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
31. Szállítók nemzeti fasiszta Szövetsége
32. Kereskedelmi segédárukereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
33. Raktárháztulajdonosok nemzeti fasiszta Szövetsége.
34. Tengerentúli árukkal kereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
35. Magángyógyintézetek tulajdonosainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
36. Vándorkereskedők nemzeti fasiszta Szövetsége.
37. Kereskedelmi vállalatok vezetőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
Ez a 37 Szövetség képezi a Kereskedők Országos Fasiszta Szövetséget.

BANKSZAKMABELI TEVÉKENYSÉG ÉS MUNKA
ALKALMAZOTTAK :
1. Hitelintézetek, biztosítótársaságok és pénzbeszedő intézetek tisztviselőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Hitelintézetek alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Biztosítótársaságok alkalmazottainak nemzeti Fasiszta Szövetsége.
4. Végrehajtók, közvetlen adóbehajtók és fogyasztási adóbérlők alkalmazottainak nemzeti fasiszta Szövetsége.
Ez a 4 Szövetség képezi a Hitelintézetek és Biztosítótársaságok Alkalmazottainak Országos Fasiszta Szövetségét.

MUNKAADÓK:
1. Nemzeti rendes hitelintézetek nemzeti fasiszta Szövetsége.
2. Tartományi bankok nemzeti fasiszta Szövetsége.
3. Magánbankárok nemzeti fasiszta Szövetsége.
4. Pénzintézetek nemzeti fasiszta Szövetsége.
5. Tőzsdebizományosok és pénzváltók nemzeti fasiszta Szövetsége.
6. Váltóügynökök nemzeti fasiszta Szövetsége.
7. Biztosítási ügynökök nemzeti fasiszta Szövetsége.
8. Biztosítási vállalatok nemzeti fasiszta Szövetsége.
9. Egyenes adók beszedőinek és átvevőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
10. Fogyasztási adók és hasonlók bérlőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
11. Hitelintézetek és biztosítási vállalatok vezetőinek nemzeti fasiszta Szövetsége.
Ez a 11 Szövetség képezi a Hitelintézetek és Biztosító Vállalatok Országos Fasiszta Szövetségét.
Ezen a 8 Országos Szövetségen kívül (4 a munkásoknak és 4 a munkaadónak) van még egy, amely egyesíti a szabad pályán lévőket és a művészeket. Neve : A Szabadfoglalkozásúak és művészek Országos Fasiszta Szövetsége. Nem nemzeti Szövetségekből áll, hanem nemzeti Szindikátusokból. Ezek :

SZABADFOGLALKOZÁSÚ és művészi TEVÉKENYSÉG
1. Nemzeti orvosszindikátus.
2. Nemzeti gyógyszerészszindikátus.
3. Nemzeti állatorvosszindikátus.
4. Nemzeti bábaszindikátus.
5. Nemzeti mérnökszindikátus.
6. Nemzeti építésszindikátus.
7. Nemzeti földmérőszindikátus.
8. Nemzeti vegyésszindikátus.
9. Nemzeti ügyvéd és ügyésszindikátus.
10. Nemzeti kereskedelmi és közgazdasági doktori szindikátus.
11. Könyvelők nemzeti szindikátusa.
12. Nemzeti újságíró szindikátus.
13. Nemzeti közjegyző szindikátus.
14. Nemzeti kereskedelmi szakértők szindikátusa.
15. Nemzeti iparszakértők szindikátusa.
16. Nemzeti törvényes védőszindikátus.
17. Nemzeti magántanító-szindikátus.
18. Nemzeti gazdaságtechnikus szindikátus.
19. Nemzeti okleveles ápolónő-szindikátus.
20. Nemzeti író és szerzőszindikátus.
21. Nemzeti szépművészeti szindikátus.
22. Nemzeti zenésszindikátus.

A Szövetkezeteknek különleges helyzetük van a szindikátusok körén belül; speciális országos szakmabeli szövetségekbe osztva és tömörítve valamennyien a Nemzeti Szövetkezeti Intézetben egyesülnek, amely velük szemben az országos szövetség feladatait itt végzi. Szem előtt kell azonban tartanunk, hogy az országos szövetségek nem kötnek kollektív szerződéseket, mert a Szövetkezetekben a megfelelő szakma munkavállaló és munkaadó egyesülése kollektív szerződései alkalmazandók.

A kollektív munkaviszonyok jogi szabályozásáról szóló 1926 április 3-i törvény, amely az idézett szindikalista tervezet alapelemeit megalkotta, azt az elvet állapította meg, hogy jogilag minden szakmára nézve csak egy egyesülés hatásköre ismertessék el. Az elismerés kizárólag rendelettel történik, és az elismert egyesülésre bízza azon szakmába tartozó összes munkások, munkaadók, művészek, és szabadfoglalkozásúak képviseletét, akár be vannak abba iratkozva, akár nem.

Csak azon szindikális egyesüléseket lehet jogilag elismerni, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:
1) A munkaadók egyesülései tagjaik önszántából a munkások legalább tizedrészét a kerületi szakmunkásokból alkalmazzák, a munkások egyesülései tagjainak pedig legalább tizedrésze a kerület szakmunkásaiból álljon.
2) Hogy az Egyesülések tagjainak erkölcsi és anyagi érdekeik megvédésén kívül azok segélyezését, szakoktatását, erkölcsi és hazafias nevelését mozdítsák elő.
3) Hogy az Egyesülés vezetői tehetséges, erkölcsi és hazafias tekintetben megbízható egyének legyenek.
Nem ismertethetnek el a vegyes egyesülések, amelyek ugyanazon szakmabeli munkaadókat és munkásokat foglalnak magukban, továbbá az állami vagy az állam által ellenőrzött alkalmazottak egyesülései. Meg kell jegyezni, hogy amíg az állami alkalmazottak bizonyos osztályaira, tisztekre, katonákra, bírákra ez a tilalom abszolút, addig más osztályok kulturális, jótékonysági célból Egyesületet alkothatnak. Az ily célból létrejött Egyesülések a Nemzeti fasiszta párt fennhatósága alá tartoznak. A szindikalista Egyesülések tagjai 18. évüket betöltött polgárok lehetnek, akik erkölcsi és politikai tekintetben kifogás alá nem esnek és az alapszabályok által megkövetelt szakmabeli előfeltételekkel bírnak.

A legalább tíz év óta Olaszországban élő idegenek az elismert szindikalista Egyesülésekbe tagokként felvehetők, de vezető szerepre nem alkalmazhatók.

A kollektív szerződésről. Rámutattunk már arra, hogy a törvényesen elismert szindikalista Egyesülések a szakmabeli érdekek megvédésére hivatottak és hogy ezért kötik meg a munkásviszonyokat szabályozó kollektív szerződéseket. A kollektív szerződések nem csak azokra mérvadók, akik az Egyesülés tagjai, hanem mindenkire, aki ahhoz a szakmához tartozik, amelyre a szerződés vonatkozik, akár tagja az Egyesülésnek akár nem. A kollektív szerződés kötelező jellegű; az attól eltérő különös megállapodások érvénytelenek és helyükre lépnek a szerződés erre vonatkozó rendelkezései. Csak azon megállapodások maradnak érvényben, amelyek a kollektív szerződésnél kedvezőbbek a munkásra nézve.

Hogy egy kollektív szerződés közzététessék és hatályba léphessen, ahhoz az szükséges, hogy az összes munkásviszonyokat szabályozza, még pedig mind a közvetlenül gazdasági jellegűeket (bérek, fizetéses szabadság, felmondási időre járó bér), mind pedig az erkölcsi és fegyelmi jellegűeket is. A szerződés megsértése úgy magánjogi (a károsult személy vagy egyesülés kártalanítása), mint büntetőjogi megtorlást von maga után; vétségnek tekintendő és bírsággal és esetleg még súlyosabb büntetéssel is sújtandó.
Amidőn az érdekelt Egyesülések a kollektív szerződés tekintetében megegyezni nem tudnak, ily egyesség megkísérlése végett az illetékes korporációkhoz fordulhatnak.

Minden ellentéttől eltekintve közmegegyezéssel is az illetékes korporációkra bízhatják az érdekelt Egyesülések a munkásviszonyok szabályozását. Ily esetben a korporáció úgynevezett korporációs szabályzatot állít fel. Ez azonban nem állapíthatja meg a munkabéreket, mert ezekre csak a kollektív szerződés vagy a munkabíróság ítélete lehet illetékes.

A Munkabíróságról. Az egyes termelő osztályok képviseletére és védelmére hivatott szervek létesítése és a kollektív munkaszerződések megkötésére vonatkozó szabályok megállapítása megtörtént s ezzel egyidejűleg a sztrájk, a kizárás, osztályok érdekeit védő fegyverek használatát megtiltották, olyan intézményt kellett létesíteni, amely a kollektív munkaviszonyok ellentéteit megoldva, egy általános munkaszabály értelmezésére és alkalmazására legyen hivatott és az érdekelt Egyesüléseket szerződésileg vállalt kötelezettségeik tiszteletben tartására kötelezhesse. Ez a szerv a munkabíróság. Amennyiben két érdekelt Egyesülés között a kollektív szerződés értelmezése vagy megkötése tekintetében áthidalhatatlan ellentét merülne fel, az egyeztető kísérletek meghiúsulása után az érdekelt Egyesülések egyike vagy közérdek esetén a királyi ügyész a munkabírósághoz fordulhat.
Munkabíróság minden ítélőtábla székhelyén alakul, három bíróból és két érdektelen szakismerettel bíró polgárból áll, akiket az elismert szakmabeli Egyesülések útmutatása alapján összeállított névjegyzékekből választanak ki.

A munkabíróság az ellentéteket úgy oldja meg, hogy a magánérdeket a magasabb nemzeti érdekkel összhangba hozza és olyan ítéleteket hoz, amelyeknek ép oly érvényük van, mint a kollektív szerződéseknek, tehát szintén szabályozza a munkaviszonyokat.
Amidőn azonban a tényállás lényegesen módosul, mind a királyi ügyész, mind pedig az érdekelt Egyesülés az ítélet megváltoztatását kérheti. A munkabíróság által megoldandó kérdések a kollektív szerződések megalkotásán és értelmezésén kívül az ezekkel egyértelmű szabályok alkalmazására és értelmezésére is kiterjednek. A munkabíróság ítéletei ellen a semmítőszékhez fellebbezésnek van helye.

KORPORÁCIÓ ÉRTÉKE ÉS MŰKÖDÉSE

A fasiszta rendszerben a különböző szakmákat képviselő Szindikátusok működése együttműködés elvén alapul, a törvény által megszabott módszerek és formák szerint; ennek célja az, hogy a különböző szakmákat érdeklő kérdéseket mindenki számára a legmegfelelőbben lehessen megtárgyalni és elintézni; Amikor a különböző szakmákat érdeklő kérdésekről beszélünk, nem csak a munkaadó és munkavállaló közötti kérdésekre gondolunk. Ezek fontosak ugyan, de vannak egyéb, ugyanilyen fontos kérdések is : azaz a különböző munkáskategóriák, szakmák között fennálló kérdések, valamint a különféle munkaadó csoportokat érdeklő kérdések.

A marxista " osztályharccal " ellentétben a munkások és munkaadók között felmerülhetnek különböző érdekellentétek: ezek az ellentétek, néha a különböző munkásszakmák, néha a különböző munkaadó szakmák között állanak fenn, van eset amikor munkás és munkaadó között. Ezek az érdekellentétek elkerülhetetlen megnyilvánulásai az emberi életnek, de az emberi élet békésen folyhat éppen, mert ezek az ellentétek megoldódnak és a megegyezések folytonos és kifogyhatatlan ritmusban követik egymást. Miután létrehozták azokat a szerveket, amelyek a részletérdekeket képviselik, azaz a Szindikátusokat, meg kellet alkotni azokat is, melyeknek feladata, hogy összekapcsolják azokat az érdekeket, amelyeknek meg kell ismerniük egymást. Ha ezek az érdekek ellentétesek volnának, ki kell kutatni az ellentétek okát, hogy ily módon megtalálják a kivezető utat. Ezek az összekapcsoló és az együttműködést előmozdító szervek a Korporációk. Eredetileg a Korporációt olyan szervnek szánták, amelyben a munkások és munkaadók találkoznak, hogy ezáltal harmonikus együttműködés jöhessen létre. A "Carta del Lavoro" - ban meghatározott Korporáció fogalmának végleges kifejlődése után a Korporációt az 1934 febr. 5.-iki törvénnyel mint az összes, egy ú.n. "termelési ciklusban" működő, azaz a termelés és a csere révén valamilyen gazdasági ténykedést kifejtő szakmák együttműködési szervét valósították meg.

A Korporációról az első törvényes utalást az 1926 április 5.-iki 563.sz. törvényben találjuk, amely a kollektív munkaviszonyok törvényes fegyelmét szabja meg. E törvény 3. szakaszában még nincsen szó Korporációról, hanem csak központi összekötő szervekről, melyeket a munkások és munkaadók szindikális egyesületei között kell megszervezni.
Valójában e törvény a következőket szabja meg : A munkaadók és munkások egyesületeit össze lehet kapcsolni központi összekötő szervek által, közös felsőbb vezetőséggel; változatlan marad azonban a munkaadók és munkások képviseletének elkülönítése és ha az egyesületek több munkás szakmát foglalnak magukba, külön minden szakmáét is.

Az 1926 július 1-i 1130 sz. Királyi Rendeletben, mely az 1926 április 3-i törvény végrehajtási utasításának szabályait tartalmazza, megtaláljuk a Korporáció jogi formájának meghatározását. A végrehajtási utasítás III. alcíme a következő : "a központi összekötő vagy korporatív szervekről" és a 42. szakasz a következőképpen szól: Az 1926 április 3.-iki törvény 3. szakaszában tervezett központi összekötő szervek országos jellegűek. Ezek egyesítik a különféle termelési tényezők szindikális szervezeteit, munkaadókat, szellemi és testi munkásokat a termelés egy meghatározott ága, vagy egy vagy több meghatározott vállalati szakma számára.
Az így összekötött szervezek képeznek egy korporációt. A korporációt a Korporációk Miniszterének rendeletével alkotják meg. A fasiszta törvényhozás ezúttal tesz először említést a korporációkról.

A végrehajtási utasítás következő, (43.) szakasza meghatározza a korporáció jellegét és természetét és megállapítja, hogy a korporáció állami szervnek tekintendő. A szakasz a következőt mondja: A korporáció nem jogi személy, hanem az állami közigazgatás szerve. A rendelet amely megalkotja, meghatározza hatáskörét, szervezetét és helyi, valamint központi hivatalainak illetékességét.
A 44 és 46. szakaszok ismételten a korporációról szólnak és a következőket szabják meg :

44. SZAKASZ. A korporatív szervek céljaik elérése érdekében a következőkre vannak feljogosítva :
a) az összekapcsolt egyesületek közötti esetleges ellentéteket kiegyenlíteni és az 1926 április 3.-iki törvény 10. szakaszában tervezett szabályokat kibocsátani;
b) minden, a termelés jobb megszervezésére irányuló kezdeményezést előmozdítani, bátorítani és segíteni;
c) elhelyező irodákat létesíteni ahol ez szükségesnek mutatkozik;
d) a tanulóéveket, ill. inaséveket rendezi általános, kötelező szabályok kibocsátásával és felügyel ezeknek a betartására. Ezeknél a szabályoknál mindenütt a kollektív munkaszerződésekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

46. SZAKASZ. A korporatív szervek elnökeit a Korporációk Minisztere rendelettel nevezi ki, vagy menti fel állásuktól. Minden korporációnak van egy tanácsa, mely tanácsot az általa összekapcsolt szervezetek kiküldöttjei képeznek. A tanácsban a munkaadók szervezetéinek képviselete egyenlő arányú a szellemi és testi munkások együttes képviseletével.
A "Carta del Lavoro", mely 1927 április 21.én kelt, ismételten meghatározza a korporáció fogalmát 6. szakaszában : A korporációk képezik a termelési erők egységes szervezését és integrálisan képviselik azok érdekeit.
Ennél a teljes képviseleti jognál fogva, lévén a termelés nemzeti érdek, a korporációkat az állam, állami szerveknek ismeri el.
Mint a termelés egységes érdekeinek képviselői, a korporációk a munkaviszonyok fegyelmét, valamint a termelés egybehangolását illető kötelező szabályokat léptethetnek életbe minden alkalommal, amikor az összekapcsolt egyesületektől megszerezték a szükséges felhatalmazást.
Az 1930 március 20-iki 206, sz. törvény, mely a korporációk Nemzeti Tanácsáról szól, fölvázolja a korporációk első szervi felépítését. Különösen figyelemreméltók az alábbi rendelkezések:

2. SZAKASZ. A Korporációk Nemzeti Tanácsának szervei :
a) Osztályok és alosztályok;
b) állandó szakbizottságok;
c) Közgyűlés;
d) központi korporatív választmány.

10. SZAKASZ. A korporációk Nemzeti Tanácsának állásfoglalása az alábbi kérdéseket illetőleg : .
1) A "Carta del Lavoro"-ban kifejtett elvek megvalósítása és kiegészítése a korporatív rendszer és a nemzeti termelés követelményei szerint;
2) az 1926 jan. 31.-iki 100 sz. törvény értelmében törvényjavaslatok előterjesztése és szabályok kibocsátása, amennyiben tárgyuk a termelés és a munka fegyelme;
3) a szakmaérdekek megvédése a szindikális egyesületek részéről és az állam megbízásából gyakorolt nyilvános és közérdekű ténykedések által a "Carta del Lavoro" 2. sz. kijelentése szerint;
4) a szindikális egyesületek segélyezési tevékenysége az 1926 április 3.-iki 563 sz. 4 sz. utolsó bekezdése értelmében és a " Carta del Lavoro " 8. kijelentése szerint; ez a segélyezési ténykedés vagy közvetlenül, vagy felügyeletük és ellenőrzésük alatt működő egyesületek révén gyakorlandó, különös tekintettel a szindikális törvényben és a Carta del Lavoróban felsorolt elvekre, amely elvek a magánkezdeményezést és a vállalatok szabad igazgatását tartják szem előtt;
5) a korporatív szervek és intézmények működése a termelés a kultúra, a nemzeti művészet megerősödése, összehangolása és tökéletesítése érdekében, az 1926 július 1-i 1130 sz. Királyi Rendelet 44. szakaszának b) alatti rendelkezése, valamint a "Carta del Lavoro" 6. és 8. szakasza értelmében;
6) különféle szindikális egyesületek és kiegészítő egyesületek, valamint korporatív szervek és intézmények közötti kapcsolatok az előző szakaszban megjelölt működés gyakorlati megvalósításában;
7) a szindikális egyesületekre átvitt segélyezési tevékenység egybehangolása a nemzeti Szövetkezetek munkájával az 1926 július 1.; 1130 sz. Királyi Rendelet 19. szakaszának értelmében, valamint az állami fennhatóság alatt működő egyesületek vagy a Nemzeti Fasiszta Párt, vagy magánosok által kifejtett segélyezési tevékenységgel;
8) a különféle hivatási szakmák szindikális szervezetét illető kérdések;
9) a szindikális egyesületek elismerése az 1926 április 3.-iki 563 sz. törvény 4 tc. értelmében; az elismerés visszavonása ugyanannak a törvénynek 9. tc. értelmében, valamint felsőbbfokú szindikális egyesületeket illető, az alsóbbfokú szindikális egyesületek felügyeletére és védelmére vonatkozó, megbízatásának visszavonása az 1926 július 1-i 1130. sz. Királyi Rendelet 37. szakaszának első bekezdése szerint.
10) az 1926 július 1-i 1130 sz. Királyi Rendelet 41. szakaszában tervezett Országos Szövetségeken kívül más Országos Szövetségek elismeréséhez való felhatalmazás;
11) A Korporációk Minisztériumához benyújtott fellebbezés, az 1926 július l-i 1130 sz. Királyi Rendelet 9. szakaszának értelmében, egy törvényesen elismert egyesületbe való belépés visszautasítása ellen, egy-egy kiutasítás vagy kizárás ellen, vagy fellebbezések egy alsóbb fokú egyesületnek egy felsőbbfokú egyesületbe való felvételének elutasítása, avagy egy alsóbb fokú egyesületnek egy felsőbb fokú egyesületből való kizárása ellen a fent említett Királyi Rendelet 33. szakasza alapján;
12) a szindikális egyesületek mérlegeinek felállításához szükséges utasítások;
13) a munkaerők vidéki és országos elhelyezése az 1928 március 29.-iki 1003 sz. Királyi Rendelet 8. szakasza értelmében különböző szakmák céljainak elérése érdekében a meg nem alakított korporációk helyett;
14) az egyes korporációk megalkotása az 1926 július 1-i 1130 sz. Királyi Rendelet 42. szakasza értelmében;
15) a korporatív rendszer alapelveinek tudományos és népies propagandája;
16) a szindikális hozzájárulások szabályozása.
Általánosságban a Korporációk Nemzeti Tanácsát megkereshetik bármely, a nemzeti termelésre vonatkozó vélemény nyilvánítására. A Korporációk Nemzeti Tanácsának véleménye azonban nem helyettesítheti az állam egyéb tanácsadó szervének véleményét, amely szerv különben is illetékes és törvényesen kötelező.

A Korporációk Nemzeti Tanácsának véleménnyilvánításra való felszólítása kötelező.
a) a 9. szakaszban felsorolt tárgyakban az államtanács véleményének helyettesítéseként, melyet az ott idézett törvények írnak elő és amely törvények ez értelemben módosulnak;
b) a 10. szakaszban felsorolt tárgyakban;
c) a 11. szakaszban felsorolt tárgyakban, amikor alsóbb fokú egyesületek felsőbb fokú egyesületekbe való belépésének visszautasítása elleni fellebbezésről van szó;
d) a 14. szakaszban megnevezett tárgyakban.
Ezekben az esetekben a véleményt mindig a Közgyűlés nyilvánítja.
11. SZAKASZ. Az egyes szakmák szindikális egyesületei a Szövetségek vagy országos Szövetségek előzetes felhatalmazás alapján az alkotmányos törvények szerint kérhetik a Korporációk Nemzeti Tanácsától, ha az érvényben lévő törvények nem rendelkeznek másképpen, a felhatalmazást az általuk képviseltek szakmai díjszabásának megállapítására és az összes szakmabeliekre kötelező szakmai szabályzatok kibocsátására.
A felhatalmazást a közgyűlésbe összegyűlt Korporációk Nemzeti Tanácsa adja, az illetékes osztály vagy alosztály indítványozására;
A fent említett módon felhatalmazott díjszabásokat és szabályzatokat a Korporációk Minisztere jóváhagyja a Hivatalos Közlönyben, és a Korporációk Minisztériumának Hivatalos Közlönyében való megjelenéskor lépnek életbe, az érdekelt egyesületek kérésére.
12. SZAKASZ. A Korporációk Nemzeti Tanácsának ezenkívül még a következő feladatai vannak :
1) a törvényesen elismert szindikális egyesületek vagy segédszervek esetleg korporatív intézmények által gyakorolt segélyezési tevékenységek egybehangolására vonatkozó szabályzatok megfogalmazása;
2) a kollektív szerződések útján, vagy az 1926 április 3.-iki 563. sz. törvény értelmében más egyenjogú módon megállapított munkaviszonyok rendezésére vonatkozó szabályok megfogalmazása, valamint a korporációk minden más szabályozó tevékenységének összeegyeztetése;
3) szabályok megfogalmazása a termelésnek törvényesen elismert, szindikális egyesületek által képviselt különböző szakmái között való gazdasági kapcsolatok rendezésére.
Az 1) és 2) bekezdésben jelzett ténykedések gyakorlását a Korporációs Miniszter javaslatára, a Kormányelnök ruházza esetről esetre a Tanácsra, míg a 3) alatt jelzett ténykedések gyakorlásával az érdekelt egyesületek Tanácsát az alapszabályok értelmében szükséges meghatalmazások kieszközlése után, a Kormányelnök jóváhagyása és beleegyezése alapján bízzák meg (1).

Ugyanezek az egyesületek, a fent jelzett módokon kérhetik a Tanácstól a jelen szakasz első bekezdésében említett tárgyakra vonatkozólag közöttük létrejött megegyezések ratifikálását is.
(1) A korporációkról szóló következő törvény 8. szakasza szerint ez a rendelkezés oda módosult, hogy elegendő egyetlen egy szindikális egyesület kezdeményezése is.
Ez esetben a Tanácsnak jogában áll jóváhagyását az általa szükségesnek tartott módosítások elfogadásától függővé tenni. A Tanács által alkotott szabályok és jóváhagyott megegyezések az előbbi rendelkezések értelmében, kötelezőkké válnak az egyesületekre és azon szakmák egyes képviselőire, amelyekre ezek vonatkoznak: ezzel hatályon kívül helyeztetnek az 1926 július l-i 1130 sz. Királyi Rendelet 22. szakaszának első bekezdésében foglalt rendelkezések, míg változatlanul érvényesek az 1926 április 3.-iki 563 sz. törvény 10. szakaszának 4. bekezdése és a fent idézett Kir. Rendelet 55. szakasza, az ország Hivatalos Közlönyében, valamint a Korporációs Minisztérium Hivatalos Közlönyében való megjelenésükkor. A közlés megtiltható a Kormányelnök megfellebbezhetetlen intézkedése alapján.
Az említett szabályok alkalmazására vonatkozó viták, az 1926 április 3.-iki 563. sz. törvényé s az 1926 július 1-i 1130 sz. Kir. Rendelet értelmében, a Munkabíróság hatáskörébe tartoznak.
13. SZAKASZ. A Korporációs Miniszter előterjesztésére, a Kormányelnök rendeletével a korporációkat illető és az 1926 április 3.-iki 563 sz. törvény 3. szakaszában tervezett illetékesség és hatáskör a Tanács egyes osztályaira vagy alosztályaira ruházhatók át, mindenkor az illető korporációhoz tartozó megfelelő termelési ágra vagy megfelelő vállalati szakmára vonatkozólag, kivéve természetesen azokat, amelyekre nézve a Korporáció már megalakult.
14. SZAKASZ. A Tanács osztályai és alosztályai mindenesetre összekötő ténykedést végeznek azon Korporációk között, melyek a megfelelő termelési ág különféle vállalat szakmái számára alakulnak. Az ilyen ténykedések és gyakorlási módjai a Kormányelnök rendeletével állapíttatnak meg.
Az 1930 március 20.-iki 206 sz. törvény végrehajtására vonatkozó és az 1930. május 12-én kelt 908 sz. Kir. Rendeletben tartalmazott szabályokban, a 28. szakasz így határoz :
28. SZAKASZ. A Korporációk Nemzeti Tanácsának szervei az illetékességükhöz tartozó tevékenységüket gyakorolják:
a) Véleményadás által, az 1930. március 20.-iki 206 sz. törvény 10. és 15. szakaszaiban jelzett esetekben, továbbá azokban az esetekben, amelyekben régebbi rendelkezések értelmében a Felsőbb Nemzetgazdasági Tanács véleményét kellet kikérni és végül az esetleg előforduló többi esetekben, melyeknél egy állami közigazgatási szerv kéri a Korporációk Nemzeti Tanácsának véleményét;
b) az által, hogy a szabad pályán lévők egyesületeire ráruházzák a jogot, hogy azok megállapítsák az ilyen pályán lévők tevékenységének díjszabását, vagy az illető szabad pályára vonatkozóan szabályrendeletet bocsássanak ki, az előbb idézett törvény 11. szakaszában említett esetekben;
c) szabályok alkotása, vagy szindikális egyesületek közt létrejött megegyezések ratifikálása által az előbb idézett törvény 12. szakaszában felsorolt esetekben.
Végül megjelent a korporációk szervezését és működését szabályozó 1934. február 5-én 163 sz. alatt kelt törvény, melynek szövege következik.

A KORPORÁCIÓS TÖRVÉNY SZÖVEGE

1. SZAKASZ. A "Carta del Lavoro" (Munkatörvény) 6. fejezetében, az 1926 április 3-iki 563 ez. törvényben és az 1926 július l-i 1130 sz. Kir. Rendeletben felsorolt korporációkat a Kormányelnök rendelete létesíti a Korporációs Miniszter előterjesztésére, a Központi Korporációs Bizottság véleményének meghallgatása után.
2. SZAKASZ. A korporációk elnöki tisztségét egy miniszter vagy államtitkár, vagy a Nemzeti Fasiszta Párt főtitkára tölti be, akiket a Kormányelnök rendelettel nevez ki.
3. SZAKASZ. A korporációt létesítő rendelet meghatározza, hogy tanácsa hány tagból álljon és hogy ezek közül az egyes, összevont egyesületek hányat jelöljenek. A jelölések érvényességéhez szükséges, hogy a Kormányelnök azokat, a Korporációs Miniszter előterjesztésére, rendeletileg jóváhagyja.
4. SZAKASZ. Azokban a Korporációkban, melyekben a gazdasági tevékenység több ága van képviselve, külön osztályok is létesíthetők, melyeknek határozatai azonban a korporáció jóváhagyásának vannak alárendelve.
5. SZAKASZ. Oly kérdésekben, melyek a gazdasági tevékenység különböző ágaira vonatkoznak, a Kormányelnök elrendelheti, hogy két vagy több korporáció is együttes tanácskozásra hívasson össze.
Az ilyen módon egyesített korporációk a jelzett kérdések tekintetében ugyanazzal a hatáskörrel bírnak, mint amilyennel a következő szakaszok az egyes korporációkat ruházzák fel.
6. SZAKASZ. A Kormányelnök, a Korporációs Miniszter előterjesztésére a Központi Korporációs Bizottság meghallgatása után, a határozott termékekre vonatkozó gazdasági tevékenység szabályozására rendeletileg oly korporációs bizottságokat is létesíthet, melyekben a gazdasági szakmák, az állami közigazgatás és a Nemzeti Fasiszta Párt képviseletei vesznek részt. Az ilyen korporációs bizottságok határozatait alá vetik az illetékes korporációk és a korporációk Nemzeti Tanácsának közgyűlési jóváhagyásának.
7. SZAKASZ. Az egy korporációban egyesített egyesületek autonómokká válnak szindikális téren, de továbbra is megtartják a megfelelő országos szövetségekhez való kapcsolataikat, a Korporációs Miniszter által kibocsátandó rendelkezések szerint.
8. SZAKASZ. Az 1926 április 3-iki 563 sz. törvényben és az 1926 július l-i 1130 BZ. Kir. Rendeletben megállapított illetékesség és hatáskör szerinti tevékenységen kívül, a korporáció feldolgozza az 1930 március 10-i 206. sz. törvényben megfogalmazott, a gazdasági kapcsolatok kollektív rendezésére és a termelés egységes irányítására vonatkozó szabályokat.
Ezt a ténykedést a korporáció az illetékes miniszterek javaslata alapján, vagy pedig az egyesített egyesületek egyikének felkérésére gyakorolja, a Kormányelnök beleegyezésével.
9. SZAKASZ. Az egy korporációban egyesített szindikális egyesületek által, az 1930. március 20,-iki 206 sz. törvény 12. szakasza értelmében kötött megegyezések, a jelen törvény 11. szakaszában megfogalmazott jóváhagyás előtt, a korporáció véleményének vetendő alá.
10. SZAKASZ. A korporációnak saját illetékességi ágában jogában áll megállapítani a 8. szakasz második bekezdésében jelzett módokon, a munkákra és gazdasági szolgálatokra vonatkozó díjszabásokat, valamint a közönségnek kiváltságos feltételek mellett rendelkezésére bocsátott fogyasztási javak árait feltüntető tarifákat.
11. SZAKASZ. Az előző cikkekben jelzett szabályok, megegyezések és díjszabások alá vannak rendelve a Korporációk Nemzeti Tanácsa közgyűlési jóváhagyásának és kötelezőkké válnak mihelyst a Kormányelnök rendelete által kihirdettetnek, amely rendelet az ország törvényeinek és rendeleteinek hivatalos gyűjteményébe iktatandó.
12. SZAKASZ. A korporáció tartozik véleményt adni mindazokra a kérdésekre, amelyek bármilyen szempontból is a gazdasági tevékenység azon ágával függnek össze, amelynek érdekében a korporáció megalakult, mind annyiszor, mikor egy erre illetékes közhivatal a véleményét kikéri.

A Kormányelnök rendeletileg meghatározhatja, hogy bizonyos eseteket illetőleg, a közhivatalok tartoznak az illetékes korporációk véleményét kikérni. A korporációt létesítő rendelettel, vagy később, külön kibocsátott rendelettel, mely az ország törvényeinek és rendeleteinek hivatalos gyűjteményébe iktatandó, a Kormányelnök megszüntetheti azokat a véleményező bizottságokat, melyek a gazdasági tevékenység olyan ágával foglalkoztak, amelyekért az új korporáció megalakult, bármilyen legyen is e bizottságokat létesítő intézkedés természete.

13. SZAKASZ. A kollektív munkakonfliktusok békítési kísérletét a korporáció egy békéltetési bizottság által gyakorolja, amely magának a korporációnak egyes tagjaiból tevődik össze; ezeket az Elnök, az egyes konfliktusok természetére és tárgyára való tekintettel, esetről esetre választja ki.
14. SZAKASZ. A jelen törvénnyel ellenkező, vagy vele összeférhetetlen rendelkezések hatályon kívül helyeztetnek.
A királyi kormánynak jogában áll oly szabályokat kibocsátani, melyek alkalmasak arra, hogy a jelen törvényt az 1926 április 3.-iki 563 sz., az 1930 március 20.-iki 206 sz., az 1932 július 16.-iki 834 sz., az 1933 január 12-iki 141 sz. és más állami törvényekkel összeegyeztessék.
15. SZAKASZ. Királyi Rendelettel a Kormányelnök előterjesztésére, a Minisztertanács előzetes felhatalmazása alapján, a Korporációk Nemzeti Tanácsa szerveinek összeállítását módosíthatják.

A huszonkét korporáció és tanácskozó testületeik.
A KORPORÁCIÓK JEGYZÉKE

A Kormányelnök, az 1934 február 5.-iki 163. sz. törvény által ráruházott jogok alapján, kibocsátotta azokat a rendeleteket, melyek a következő 22 korporációt létesítették :
- 8 mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi termelő jellegű korporáció, és pedig :
1) Gabonafélék korporációja, 2) Zöldség, virág és gyümölcstermelési korporáció, 3) Szőlő és bortermelési korporáció, 4) Olajtermelési korporáció, 5) Cukorrépa és cukortermelési korporáció, 6) Állattenyésztési és halászati korporáció, 7) Fatermelési korporáció, 8) Szövöttáru-gyártási korporáció;
- 8 ipari és kereskedelmi jellegű korporáció : 9) építészeti korporáció, 10) kohászati és mechanikai korporáció, 11) Ruhaipari korporáció, 12) Üveg és kerámiaáru korporáció, 13) vegyészeti korporáció, 14) papír és nyomda korporáció, 15) bányászati korporáció, 16) víz, gáz és villanyművi korporáció;
- 6 munkatermelő tevékenységre vonatkozó Korporáció : 17) szellemi és művészeti foglalkozások korporációja, négy osztállyal: jogi foglalkozások osztálya, egészségügyi foglalkozások osztálya, technikai foglalkozások osztálya, művészetek osztálya; 18) Belső közlekedések korporációja négy osztállyal: vasutak, villamosok és belső hajózások osztálya; gépjárművek osztálya; forgalmi segédeszközök osztálya; Távbeszélő, rádió, kábeltávíró, közlekedési osztály; 19) Tengeri és légi korporáció; 20) Vendéglátási korporáció; 21) Biztosítási és hitel korporáció; 22) Színházi korporáció.
A huszonkét Korporáció és tanácskozó testületeik.

AZ EGYES KORPORÁCIÓK TANÁCSAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Gabona-félék korporációja. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 36 tagból áll, melyek közül:
a Nemzeti Fasiszta Párt 3 képviselője:
a gabonatermelési munkaadók és a gabonatermelési munkások 7-7 képviselője;
a cséplési ipar munkaadóinak és a cséplési ipar munkásainak 1-1 képviselője;
a malom, rizs, sütemény és tésztaipar munkaadóinak és ugyanezen iparok munkásainak 33 képviselője;
a pékipar munkaadóinak és a pékipar munkásainak 11 képviselője;
a gabonafélék és az egyéb fent említett termékek kereskedelmével foglalkozó munkaadóknak és ugyanezen kereskedelem keretében dolgozó munkások 33 képviselője;
a fogyasztási szövetkezetek 1 képviselője;
az önálló mezőgazdasági szakértők 1 képviselője;
a kisiparosok 1 képviselője;
A munkaadók képviselőinek száma még az üzemvezetők három képviselőjét is magában foglalja, akik közül egy a mezőgazdasági üzemvezetőket, egy pedig a kereskedelmi üzemvezetőket képviseli.
Zöldség, virág és gyümölcstermelési korporáció. E korporáció Tanácsa az Elnökön kívül 32 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
6 a zöldség, virág és gyümölcstermelési munkaadók és ő ugyanezen szakmák munkásainak képviselője;
2 a növénytápszeripar munkaadóinak és 2 ugyanezen ipar munkásainak képviselője;
3 a zöldség, virág és gyümölcstermékek és ezekből származó cikkek kereskedelmével foglalkozó munkaadókat és
3 az ugyanezzel a kereskedelemmel foglalkozó munkásoknak képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági szakértők képviselője;
1 az önálló vegyészeti szakértők képviselője;
1 a zöldség, virág és gyümölcsexportőrök szövetkezeteinek képviselője.
A munkaadók száma magában foglalja az üzemvezetők három képviselőjét is :
egyet a mezőgazdasági üzemek, egyet az ipari üzemek és egyet a kereskedelmi üzemek részéről.
Szőlő és bortermelési korporáció. A korporáció Tanácsa az elnökön kívül 32 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti fasiszta Párt képviselője;
6 a szőlőtermelési munkaadók és 6 a szőlőtermelési munkások képviselője;
2 az enológiai iparok (bor, ecet, pálinkagyártás) munkaadóinak és 6 ugyanezen iparok munkásainak képviselője;
1 a sörtermelési ipar munkaadóinak képviselője, 1 a söripari munkások képviselője;
1 a másodfokú alkoholtermelési ipar munkaadóinak, 1 pedig ezen ipar munkásinak képviselője;
3 a fent említett termékek kereskedelme munkaadóinak, 3 pedig fenti kereskedelem munkásainak a képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági technikusok képviselője;
1 az önálló vegyészek képviselője;
1 a szociális pincék képviselője. A munkaadók képviselőinek számában bennfoglaltatik az üzemvezetők 3 képviselője, egy a mezőgazdaság, egy az ipar és egy a kereskedelem részéről.
Olajtermelési korporáció. E korporáció tanácsa az elnökön kívül 25 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
S az olajfa és egyéb olajnövény-termelés munkaadóinak képviselője, 5 pedig ugyanezen termelés munkásainak képviselője;
2 az olajbogyóolaj kisajtolási és finomítási ipar munkaadóinak, 2 ezen ipar munkásainak a képviselője;
A kénes olajipar munkaadóinak és munkásának 11 képviselője;
1 a magolaj kisajtolási és finomítási ipar munkaadóinak és 1 ugyanezen munkásainak képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági technikusok képviselője;
1 az önálló vegyészek képviselője;
Cukorrépa és cukortermelési korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 15 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a cukorrépatermelés munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a cukortermelési ipar munkaadóinak és 1 a munkásainak képviselője;
1 az elsőfokú alkoholtermelési ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a fent említett termékek kereskedelme munkaadóinak és 1 munkásainak képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági technikusok képviselője;
Állattenyésztési és Halászati korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 43 tagból áll. melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
8 a rétművelési, állat és vadtenyésztés munkaadóinak, 8 pedig munkásainak képviselője;
2 a tengeri és belső vízi halászat, valamint a halfeldolgozási ipar munkaadóinak és 2 ezen iparok munkásainak képviselője;
2 a tejtermékipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a hentes és állati konzervipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 az állatkereskedelem munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a tej és tejtermék-kereskedelem munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági technikusok képviselője;
1 az állatorvosok képviselője;
1 a szociális tejcsarnokok képviselője;
1 a halászok szövetkezeteinek képviselője.
A munkaadók számában benne van az üzemvezetők 3 képviselője, egy a mezőgazdaság, egy az ipar és egy a kereskedelem részéről.
Fatermelési Korporáció. E korporáció tanácsa az elnökön kívül 33 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a mezőgazdasági munkaadók, 2 a munkások képviselője;
2 a fatermelési, erdő és fa első feldolgozási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a bútorgyártási és egyéb lakberendezési ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 az épületasztalosi és padlóipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a különféle feldolgozások munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
3 a fent említett gyártmányok kereskedelme munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
1 az önálló mezőgazdasági és erdészeti technikusok képviselője;
1 a művészek képviselője;
1 a kézművesek képviselője. Az ipar és kereskedelem munkaadóinak számában benne van az üzemvezetők egy képviselője.
Szövőárugyártási Korporáció; E korporáció Tanácsa az Elnökön kívül 58 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 a pamuttermelés munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
1 a gyapjútermelés munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a gyapjúipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a gubótenyésztési ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a selyemhernyótenyésztés és eperfagondozás munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a selyemhúzási és selyemcsavarási ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a rayonipari munkaadók, 2 a munkások képviselője;
2 a len és kendertermelés munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a jutaipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a szövetfestési és szövetnyomási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a különféle szövőipari munkaadók, 2 a munkások képviselője;
3 a pamut, gyapjú, selyem, rayon és egyéb szövöttárukereskedelem, valamint ugyanezen gyártmányok kiskereskedelme munkaadóinak, 3 pedig munkásainak képviselője.
1 az önálló mezőgazdasági technikusok képviselője;
1 az önálló vegyészek képviselője;
1 az önálló ipari szakértők képviselője;
1 a művészek képviselője;
1 a kézművesek képviselője;
1 a szárítók szövetkezetének képviselője.
A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők 3 képviselője, egy az ipar, egy a kereskedelem és egy a mezőgazdaság képviseletében.
Építészeti Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 31 tagból, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
4 az építőipari (építmények és közmunkák) munkaadóinak, 4 munkásainak képviselője;
1 a téglaipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a cementépítményipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a cement, mész és gipszipari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
1 a tűzálló anyagipari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
2 az építőanyagipari munkaadók, 2 a munkások képviselője;
1 az építési tulajdon munkaadóinak,
1 munkásainak képviselője;
1 az önálló mérnökök képviselője;
1 az önálló építészek képviselője;
1 az önálló földmérők képviselője;
1 a kézművesek képviselője;
1 az építészeti szövetkezetek képviselője;
Az ipari munkaadók számában benn foglaltatik az üzemvezetők egy képviselője.
Kohászati és mechanikai Korporáció. E korporáció az elnökön kívül 67 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 a vasgyártási ipar munkaadóinak,
3 munkásainak képviselője;
2 az egyéb kohászati ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
5 a közlekedési eszközök építésipari (gépkocsik, motorkerékpárok, repülőgépek, vasút és villamosvasút anyagok, hajóépítés) munkaadóinak, 5 munkásainak képviselője;
2 a rádióipari, valamint az elektromos erőfejlesztési, átalakítási és felhasználási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
3 az ipari és mezőgazdasági gépipar munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
4 a fém-építésipari, fémfeldolgozási, valamint öntöde és telepipari munkaadók,
4 a munkások képviselője;
2 az optikai, mérő és precíziós mechanikai eszközök, valamint fegyvergyártási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 az ipari ruggyantagyártás munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 az ipari bőrgyártási ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a kábel és szigetelőanyagipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 az arany és ezüstművesek munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
5 a fent említett gyártmányok kereskedelme munkaadóinak, 5 munkásainak képviselője;
1 az önálló mérnökök képviselője;
2 a kézművesek képviselője;
1 az agrárkonzorciumok szövetkezetének képviselője.
A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők két képviselője, egy az ipar, egy a kereskedelem részéről.
Öltözködési Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 49 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 az öltözködési ipar (ruhakonfekció, fehérneműkonfekció, stb.) munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
1 a szőrmeipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a kalapipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a cipő és egyéb személyes használatra szánt bőripar munkaadóinak. 2 munkásainak képviselője;
1 a kesztyűipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 az öltözködésre szánt ruggyantaipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a kötöttárugyárak és harisnyagyárak 2 munkásainak képviselője;
2 a csipke, hímzés, szalag, rugalmas szövet és paszományárugyárak munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a gombipari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
1 az ernyőgyárak munkaadóinak, l munkásainak képviselője;
4 a fent említett gyártmányok kereskedelme munkaadóinak, 4 munkásainak képviselője;
3 a kézművesek képviselője;
1 a művészek képviselője. A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők két képviselője, egy az ipar, egy a kereskedelem részéről.

Üveg és kerámiaáru Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 33 tagból áll, melyek közül :
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
4 a művészi kerámia, porcelán, kemény, félkemény e és lágy anyag, nyersanyag és karcolt kerámiaipar munkaadóinak, 4 munkásainak képviselője;
1 a palackgyártási ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a fehér üveglemezipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a tükörüveg és kristályüvegipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a tudományos üvegipar (beleértve az optikai üveget is) munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a művészi üvegipar és a velencei színes üveggyártás munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a villanykörteipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a fent említett gyártmányok kereskedelme munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a kézművesek képviselője;
1 a művészek képviselője;
1 a szövetkezetek képviselője . Az ipari munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők egy képviselője;

Vegyészeti Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 68 tagból áll, melyek közül.
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 a szervetlen sav, az alkáli, a klór, a sűrített gáz és egyéb szervetlen. kémiai ipar munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
3 a mezőgazdasági vegytermékipari munkaadók, 3 a munkások képviselője;
3 a szerves sav és a szerves vegyipar munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
1 a robbantószeripari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
1 a foszfor és gyufaipari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
1 a gyúrható anyagipari munkaadók, 1 a munkások képviselője;
2 a szintetikus színgyártási, a szintetikus gyógyszergyártási és a fényképezésre érzékeny anyaggyártási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 az ásványi színgyártási, fénymáz, tinta, cipőkrém és szőrmefestékgyártási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a szappangyártási, mosószergyártási, valamint a stearin és glicerinipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a cserzőkivonatipari munkaadók, a munkások képviselője;
2 a kivonatolt és szintetikus olaj és illatszeripar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 az ásványolajipari munkaadók, 2 a munkások képviselője;
1 a széndesztilláció, kátránydesztilláció és szurokemulzióipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a gyógyszergyártási ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
4 a fent említett gyártmányok kereskedelme munkaadóinak, 4 munkásainak képviselője;
1 az önálló vegyészek képviselője;
1 az önálló gyógyszerészek képviselője;
1 a mezőgazdasági konzorciumok szövetkezeteinek képviselője;
A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők két képviselője, egy az ipar, egy a kereskedelem részéről.
papír és nyomda korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 30 tagból áll, melyek közül :

3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a papíripari munkaadók, 2 a munkások képviselője;
1 a papírfeldolgozási ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a poligrafikus ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a kiadóipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 az újságkiadó ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a fent említett cikkek kereskedelme munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
4 a művészek képviselője (írók, szerzők, zenészek, műtörténészek, újságírók).
1 a kézművesek képviselője. A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők egy képviselője.
Bányászati Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 26 tagból áll, melyek közül.
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a fémbányászati ipar munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a kénbányászati és piritbányászati ipar munkaadóinak, a munkásainak képviselője;
1 a kőszénbányászat ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a kőszénbányászati ipar munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a bányaipari (márvány, gránit, kő és hasonlók) munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a fent említett termékek kereskedelme munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 az önálló bányamérnökök képviselője;
1 az önálló bányaipari szakértők képviselője;
1 a kézművesek képviselője;
A munkaadók számában benne foglaltatik az üzemvezetők egy képviselője.

Vízművek, gázművek és elektromos művek Korporációja. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 25 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 a munkaadók és munkások képviselője, akik közül egy a városi kezelésben lévő vízművek képviselője ill. alkalmazottainak képviselője;
3 a munkaadók képviselője, 3 a munkásoké, melyek közül egy a városi kezelésben lévő gázművi ipar képviselője, ill. alkalmazottainak képviselője;
3 a munkaadók, 3 a munkások képviselője, melyek közül egy a városi kezelésben lévő elektromos ipari művek ill. alkalmazottainak képviselője;
1 az önálló mérnökök képviselője;
1 a konzorciumok és szövetkezetek képviselője.
A munkaadók számában bennfoglaltatik
az üzemvezetők egy képviselője.

A szellemi és művészi foglalkozások korporációja. E korporáció az elnökön kívül 40 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 az ügyvédek és ügyészek képviselője; (2 az ügyvédek, 1 az ügyészek részéről);
1 a közgazdasági doktorok képviselője;
1 a közjegyzők képviselője;
1 a törvényes védők képviselője;
1 a kereskedelmi szakértők képviselője;
1 a könyvelők képviselője;
2 az orvosok képviselője;
1 a gyógyszerészek képviselője;
1 az állatorvosok képviselője;
1 az okleveles ápolónők képviselője;
1 a bábák képviselője;
2 a mérnökök képviselője;
2 az építészek képviselője;
2 a mezőgazdasági technikusok képviselője (1 a gazdaságtudományi doktorok, 1 a mezőgazdasági szakértők részéről);
1 a földmérők képviselője;
1 az ipari szakértők képviselője;
1 a vegyészek képviselője;
2 az újságírók képviselője;
1 a zenészek képviselője;
l a magán tan és nevelőintézetek képviselője;
1 a magántanítók képviselője;
4 az iparművészek képviselője, melyek közül 1 a munkaadó, 1 ipari munkás és 2 kézműves;
1 az antik és modern. művészet kereskedelme munkaadóinak és 1 munkásainak képviselője.

A belső közlekedés korporációja. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 50 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
3 a városon kívüli villamosvasutak és vasutak munkaadóinak, 3 a munkásainak képviselője;
1 a városi villamosvasutak munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a siklók, kötélpályák, felvonók munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a belső hajózási vállalatok munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a taxivállalatok munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a teherautóvállalatok munkásainak képviselője;
2 a szállítóvállalatok munkaadóinak képviselője;
1 a kikötői munkálatok munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a lóval vontatott szállítási eszközök munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a forgalmát kiegészítő, vágányon és úton mozgó szállítási eszközök munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a telefon-rádiotelegráfiai és kablográfiai összeköttetések munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
2 a kézművességi szállítási eszközök (futárok, fuvarozók, szekereskocsik, kocsisok, stb.) képviselője;
1 a szállítási szövetkezetek képviselője;
1 a városi kezelésben lévő szállítási vállalatok és 1 ezek alkalmazottainak képviselője;
Tengeri és légi korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 24 tagból áll, melyek közül :
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
4 az utasszállító tengerészet munkaadóinak, 4 munkásainak képviselője;
3 a teherszállító tengerészet munkaadóinak, 3 munkásainak képviselője;
1 a vitorlás tengerészet munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
2 a légi szállítás munkaadóinak, 2 munkásainak képviselője;
1 a szövetkezetek képviselője;
A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők egy képviselője;
Vendéglátási Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 20 tagból áll, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a szállodák, penziók munkaadóinak és munkásainak képviselője;
1 az utazási irodák és ügynökségek munkaadóinak és munkásainak képviselője;
2 a nyilvános helyiségek (vendéglők, kávéházak, bárok) munkaadóinak és 2 munkásainak képviselője;
1 a vendéglátással összekötött kézművesi tevékenység munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a magángyógyintézetek munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 a klimatikus, melegvíz és vízgyógyintézetek munkaadóinak, 1 munkásainak képviselője;
1 az önálló orvosok képviselője. A munkaadók számában bennfoglaltatik az üzemvezetők egy képviselője.

Biztosítási és Hitel Korporáció. E korporáció Tanácsa az elnökön kívül 52 tagból, melyek közül:
3 a Nemzeti Fasiszta Párt képviselője;
2 a rendes hitelintézetek képviselője;
1 a vidéki bankok képviselője;
1 a váltóügynökök képviselője;
1 a tőzsdebizományosok és pénzváltók képviselője;
1 a bankvállalatok vezetőinek képviselője;
7 a bankvállalatok alkalmazottainak képviselője;
1 a váltóügynökök alkalmazottainak képviselője;
4 a rendes takarékpénztárak