 |
Web Hosting by Netfirms | Free Domain Names by Netfirms |
|
|
|
MUSSOLINI ÉS AZ OLASZ FASIZMUS
"Az én szellemem az anyagból kiszabadulva e kicsiny földi élet után az istenadta halhatatlan és egyetemes örök életét fogja élni. "
Tartalom
Benito Mussolini: A Fasizmus doktrínája.
Benito Mussolini gondolatai
Benito Mussolini: A korporációs államról
Függelék. A munkaalkotmány és eredményei
A FASIZMUS IDEOLÓGIÁJA, POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI DOKTRÍNÁJA
Nem volt olyan alakja az olasz történelemnek, akit az olasz nép oly rajongó szeretettel vett volna körül, mint Mussolinit. Beszédein százezrek jelentek meg, a nevét áhítattal ejtették ki, és amikor alakja a mozik filmvásznain is megjelent, a közönség perceken át felállva, ujjongva tapsolt. És nem volt olyan alakja az olasz történelemnek, akit a vesztett háború után az olasz nép egy része annyira megvetett, gyűlölt, mint az egykori imádott Ducét. Amikor a milánói dóm előtti téren lábánál fogva felakasztották az 1883-ban született, és 1945. április 28-án a partizán Valerio "ezredes" által meggyilkolt Benito Mussolini holttestét, a járókelők közül sokan leköpdösték, meggyalázták a tetemét. Hatalma csúcspontján államfők, miniszterek, egyházi személyek dicshimnuszt zengtek politikai zsenialitásáról, éleslátásáról, bátorságáról és tetterejéről; halála után Adolf Hitlerrel együtt eleven ördögként emlegették, alakját, történelmi szerepét Hitlerével teljesen egybemosták. Hitler és Mussolini, ők ketten a gonoszság szimbólumai lettek a háború utáni médiában és politikai irodalomban. A Mussolini által teremtett ideológia, valamint politikai és társadalmi doktrína, a fasizmus Dimitrov 1935-ös ötlete alapján a baloldali politikában gyűjtőneve lett először a nemzetiszocializmus német, olasz, spanyol és magyar gyakorlatának (tehát "fasiszta" lett ebben a szóhasználatban nemcsak a valódi olasz Ducekövető, de a német Völkische Bewegung híve, a spanyol falangista és a magyar hungarista is), majd később a szovjet által leigázott országokban "fasisztának" mondtak mindenkit, aki nem volt kommunista, illetve szembehelyezkedett a Szovjetunióból importált bolsevizmussal. Természetesen Mussolini és Hitler személyiségének, valamint az olasz fasizmusnak egybemosása csak teljesen történelmietlenül, a történelmi tények meghamisításával lehetséges. Lényeges különbség van ugyanis az olasz és a német nép Vezérének életútja és egyénisége, valamint ideológiája között.
Benito Mussolini az első világháborút megelőző években szocialista nézeteket vallott, 1903-1914 között az olasz szocialista Avanti című lapnak társszerkesztőjeként működött. Amikor az első világháború kitört, az olasz szocialisták ellenezték Olaszország világháborús részvételét. Ez mélységesen felháborította Mussolinit, akinek meggyőződése volt, hogy Olaszországnak feltétlenül nemzeti érdeke fegyveresen küzdeni jogaiért. Szakított a szocialistákkal, de nem szakított azzal, amit a szocializmus lényegének tartott: az egész nép jóléte iránti mélységes elkötelezettséggel. De gondolatvilágában most már ez a szocializmus szervesen egybeforrott a nacionalizmussal, az olasz nemzeti érdekek következetes és rendíthetetlen szolgálatával. A háborús évek alatt a Popolo d'Italia szerkesztője, és 1919-ben szervezni kezdi a feketeinges fasciokat. Innen már egyenes út vezet az 1922. október 28-i Marcia su Roma-ig, amelyet követően II. Viktor Emánuel király kinevezi miniszterelnöknek Mussolinit, aki időközben megalkotja és összegzi az olasz fasizmus doktrínáját.
A Mussolini által kigondolt, összegzett fasizmus sokkal több, mint pártprogram. A fasizmus mindenekelőtt világnézet: az embernek és az embert körülvevő világnak bizonyos határozott alapelvek szerinti szemlélete. A fasizmus antimaterialista, spiritualisztikus világnézet. Azt vallja, hogy az érzékekkel, tapasztalással megragadható anyagi világon kívül létezik egy tértől és időtől független szellemi világ is, amelyet az értelem képes megismerni. Az anyagi világ a tértől és időtől független abszolút szellemi lény, Isten teremtménye. Ugyanennek az Istennek objektív (vagyis tudatunktól független) akarata az embereket kötelező örök erkölcsi törvény is, amelynek minden tudatos emberi cselekedet alá van vetve. A fasizmus elveti tehát azt a felfogást, amely szerint "a politika nem az erkölcsről szól". Mint minden tudatos emberi cselekedetnek, a politikai tevékenységnek is erkölcsi dimenziója van, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs erkölcsileg közömbös emberi cselekedet. A fasizmus (vallási alapokon nyugvó) erkölcstana elveti mind az utilitarizmust (a haszonelvű felfogást, amely szerint a gyakorlati hasznosság az emberi cselekedet legfőbb értékmérője), mind a hedonizmust (amely szerint a testi élvezet a legfőbb érték, amelynek megszerzése érdekében minden más csupán eszköz jellegű). Ennek megfelelően hadat üzen a kényelmes életszemléletnek, és vallja, hogy magasabb rendű, szellemi értékek érdekében le kell mondani térhez és időhöz kötött anyagi értékekről. Ezzel függ össze a fasizmus hősi életszemlélete és hőskultusza is: legmagasabb rendű példakép a hősi halott, a hazájáért életét feláldozó hős. E világnézet szerint az élet folytonos küzdelem, mivel tele van ellentétekkel, amik egymással harcban állnak. A fasiszta nem keresi öncélúan a küzdelmet, de büszkén vállalja. A harc győzelmes megvívása feltétlen engedelmességet tesz szükségessé. Ezért a fasiszta hármas jelszava: hinni (az eszmében), engedelmeskedni (a feljebbvalónak) és küzdeni (az ellenség ellen). Ki az ellenség? Mivel a fasizmus szellemi forradalom, mindazok ellen irányul, akik a haza, a nemzet, a vallás és a család felbomlasztásán és megsemmisítésén fáradoznak. Mussolini mindenekelőtt a szabadkőműveseket és a kommunistákat tekintette ellenségnek. A szabadkőművesség ugyanis különösen a XVIII. század vége óta, amikor a szabadkőműves páholyok jórésze a Weishaupt által alapított Illuminátusok irányítás alá került titkos bomlasztó tevékenységet fejt ki világszerte a nemzeti öntudat és a vallási meggyőződés aláaknázására. A Marx és Engels által életre hívott kommunista mozgalom pedig nyíltan hirdette, hogy célja a vallás, a család, magántulajdon és állam "elhalásának" elősegítése, s ennek elérése, illetve meggyorsítása végett Lenin (és később Sztálin) bolsevizmusa a legkegyetlenebb erőszaktól sem riadt vissza. Tehát a fasizmus nem esetlegesen, nem alapítójának szubjektív érzelmei miatt üzent hadat éppen a szabadkőművességnek és a kommunizmusnak, hanem harcának irányát a lényegéből következő eszményei határozták meg: azok ellen kell küzdeni, akik ezeket az eszményeket el akarják pusztítani. Fontos szem előtt tartani, hogy a fasizmus kiindulópontja nem a tagadás, nem az ellenségkép, hanem az állítás, a nemzeti és erkölcsi eszmények igenlése. A harc másodlagos, ezt csupán az teszi szükségessé, hogy vannak olyan csoportok, illetve mozgalmak, amelyek a vallási és nemzeti eszmények elpusztítását tűzték ki célul. Mussolini a hatalom birtokában feloszlatta a szabadkőműves páholyokat és betiltotta a Kommunista Pártot Olaszországban. Nem tekintette viszont a maga egészében ellenségének a zsidóságot. Csupán az olyan zsidók ellen küzdött, akik történetesen szabadkőművesek vagy kommunisták voltak. Ezért volt lehetséges, hogy azok a zsidók, akik a numerus clausus törvény következtében Magyarországon nem folytathattak egyetemi tanulmányokat, Olaszország egyetemein a húszas és harmincas években háboríthatatlanul diplomát szerezhettek. A fasizmus militarista, harcias beállítottságából következik, hogy elvetette a pacifizmust mint a hősi életkultusz antitézisét. Mussolini a pacifista szemléletet egyrészt irreálisnak, másrészt károsnak ítélte. Irreálisnak, mert az emberi történelem világosan azt mutatja, hogy az egész földkerekségre, de még akár az egy kontinensre kiterjedő tartós béke sohasem valósult meg: legalábbis a helyi konfliktusok kikerülhetetlenek. Károsnak pedig azért tartotta a pacifizmust, mert a hősiesség elsatnyulásához, a férfias, bátor lelkület eltűnéséhez, elpuhulásához, elfajzásához, dekadenciához vezet. Ezért a fasiszta államvezetés a felmerülő nemzetközi problémákat ugyan elsődlegesen tárgyalások útján kívánta rendezni, de ezek meghiúsulása, illetve kudarca esetén nem zárkózott el a fegyveres harctól sem. A pacifisták gyakran valláserkölcsi érvekre hivatkoznak: a háborút (és általában a fegyverviselést) a felebaráti szeretettel ellentétesnek tartják. E felfogással szemben a szintén valláserkölcsi érvekre hivatkozó fasizmus doktrínája rámutat arra, hogy a felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy mindenki irányában egyforma intenzitású és hatékonyságú baráti szeretetet kell gyakorolni. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt az Isten által parancsolt szeretetnek bizonyos rendje van: jobban kell szeretnünk a hozzánk (vérségileg és lelkileg) közelebb állókat, mint a távolabbi embereket. Ha az előbbiek az utóbbiakkal konfliktusba kerülnek, kötelesek vagyunk az előbbiek mellé állni, és őket a távolabbiak támadásától megvédeni. Az önvédelem jogosságát a jogtalan támadóval szemben senki sem vonja kétségbe, ám, ha logikusan és következetesen gondolkodunk, ugyanígy jogosnak kell mondanunk a kollektív önvédelem jogosságát is. E gondolatmenet alapján hozza összhangba a fasizmus doktrínája a pacifizmus elvetését a keresztény erkölcstannal. A fasiszta gondolkodás természetesen elutasítja a marxisták által hirdetett történelmi materializmust, ami magától értődő, hiszen vallja az anyagtól különböző, szellemi valóságok létezését. A történelmi tények összessége, a tudományos és művészi alkotások és vallások nem magyarázhatók meg elégséges módon a termelőeszközök fejlődésével. A történelmi materializmus sorozatosan azt tételezi fel, hogy a kevésbé tökéletesből (az anyagból) keletkezik a tökéletesebb (a szellemi létező), és így mindannyiszor vét a minden tudomány alapját képező okság elve ellen, amely szerint minden létrejövő okozatnak megvan az elegendő létesítő oka.
Ugyanakkor a fasizmus feltétlenül a történelmi szemlélet híve. Vallja, hogy a jelen problémáit csak a történelmi folyamatukban lehet megoldani. Ebben az összefüggésben mondta Mussolini: "Én a mozgás és a szakadatlan menetelés híve vagyok." A történelmi szemlélettel függ össze a hagyomány tisztelete is: a Duce a Római Birodalmat tekintette az olasz állam eszményképének: olyan olasz államról álmodott, amelyet a köztársasági Róma hősi erényei jellemeznek, olyan államról, aminek a szervezettsége, nagysága és hatalma vetekszik a Római Birodaloméval. Ezért választotta mozgalma szimbólumául a római fascest (vesszőnyalábot). Innen ered a 'fasizmus' szó.
A fasizmus ideológiája szerint az államnak nemcsak anyagi és politikai, hanem szellemi célja is van: feladata nemcsak az állampolgárok anyagi jólétének és a közbiztonságnak garantálása, hanem kötelessége az is, hogy az államhoz tartozókat erényekre nevelje, egységre buzdítsa, az emberi szellem alkotásait belevigye a művészetekbe, a tudományokba és a jogba, és elvezesse az embereket a törzsi létformától az impériumig. Ennek érdekében rendet, fegyelmet, engedelmességet kíván az állampolgároktól. Ezért az egyén teljes értelemben csak annyiban létezik, amennyiben az államban van. Ugyanígy a nép teljes értékű létezése is csak állami keretek között lehetséges: az állam a nép egységének és függetlenségének biztosítéka. Ezért a fasizmus elgondolása szerint nem a nemzet szüli az államot, hanem az állam a nemzetet, hiszen az állam ad a népnek egy akaratot, egy öntudatot, egy jogrendszert. A történelem tanúsága szerint voltak nagy területű államok, amelyek nem hagytak maradandó nyomot, de voltak kis területűek, amelyek az emberiségnek örök érvényű filozófiát, művészetet adtak. A nemzet mindenekfelett szellem, nem terület, ezért az olyan állam tölti be feladatát, amely szellemileg táplálja, élteti a nemzetet. Tehát a fasizmus jelszava: minden az államon belül, semmi azon kívül! Ebben áll az állam totalitása, vagyis a totális állam. A legfőbb bírónak is az államnak kell lennie. A fasizmus totális állameszméje antiliberális: az egyén szabadsága nem abszolút, hanem azt a közjó és az erkölcsi elvek korlátozzák, ugyanakkor az egyén szabadsága és általában a jog nem elsődleges természeti adottság, hanem megvalósítandó feladat: a kötelességek teljesítése ad jogcímet a szabadságra, és általában a jogoknak a kötelességek teljesítése a forrása. A kötelességek teljesítése fejében a szabadságot ténylegesen az állam biztosítja.
A fasiszta állameszme az emberi minőségre épít, ezért elveti a demokrácia többségi elvét, ami a mennyiséget helyezi a minőség fölé. A demokrácia (népuralom) a mai értelemben különben is hazugság, hiszen a nép nem uralkodik azáltal, ha négy évenként egyszer szavazás formájában a véleményét meghallgatják. A nép által megválasztott pártok a hatalmat többnyire király nélküli zsarnokság formájában gyakorolják. Az államforma az uralom lényegén nem változtat. Azt lehet mondani, hogy a fasiszta állam szervezett, központosított, tekintélyen alapuló, igazi értelemben vett demokrácia, mert a nép igazi akarata a mai "demokratikus" államoknál jobban érvényesül a fasiszta államban, amint azt alább a korporatív állammal kapcsolatban látni fogjuk.
A fasiszta állam szociálisan érzékeny, de ellensége az osztályharcnak. Az államon belül a munkaadók és munkavállalók természetes ellentétének problémáját nem úgy kívánja megoldani, hogy a nemzetet megosztva valamelyik csoport mellé áll, hanem az érdekeket és az erőviszonyokat a maga szuverén egységében kiegyensúlyozni kívánja. Ez az állam kizárólagos feladata, hiszen csakis az állam képes felülemelkedni a csoportérdekeken.
A korporatív állam létrehozása még egy elvre támaszkodik: amit a részleges, kisebb csoportok a maguk erejéből képesek megtenni, tegyék meg önállóan, állami beavatkozás nélkül! Ez a szubszidiaritás elve. Az állam csak akkor avatkozzék be, ha a részleges, kisebb csoportok önmagukban képtelenek egy okvetlenül szükséges tevékenység elvégzésére. A korporatív állam felépítésének módját az 1927-es Carta del Lavoro, valamint az 1930-as és 1934-es korporációs törvények foglalják össze. Az olasz nép egy organizmust alkot. A munka minden formájában szociális kötelesség. A munkaadók és a munkavállalók ellentétes érdekeit az állam a termelés érdekeinek alárendelve egyenlíti ki. Az ellentétek ugyanis magasabb fokon hasonlóságokba torkollnak. Ugyanakkor a szubszidiaritás elve alapján meg kell hagyni a magánkezdeményezést is. Ezek figyelembevételével a munkaadók és a munkavállalók szakmák, illetve hivatások szerint hivatásrendekbe tömörülnek. Az egyes hivatásrendek küldötteket választanak, és a Parlamentben ezek a küldöttek képviselik őket. A többpártrendszer már korábban megszűnt Olaszországban, amikor 1923. január 13-án létrejött a Fasiszta Nagytanács. Ezzel a fasiszta Itália eltemette a liberalizmust. A hivatásrendek és azok parlamenti képviselete pedig eltemette a szocializmus osztályharcos formáját, és megteremtette az új szintézist: a korporatív gazdaság életét.
A munkaadók kötelessége a termelés mennyiségi növelése és minőségi tökéletesítése. A hivatásrendeknek a munkaadók és a munkavállalók közötti viszonyokat kollektív szerződéssel kell rendezniük. A szerződéseknek tartalmazniuk kell a munkafegyelmet, a próbaidőt és a munkabért. A szakszervezet a hivatásrend eszköze: garantálja a megfelelő munkabért, ami kielégíti mind a munkaadók, mind a munkavállalók jogos igényeit, elvárásait. A munkavállalónak joga van heti szabadnapra, megszakítatlan munkaév után évi szabadságra. A fasiszta olasz állam az 1934-es korporációs törvénnyel a hivatásrendeket 22 magasabb egységbe, vagyis 22 korporációba (korporáció = testület) sorolta. Ezeken belül 8 mezőgazdasági, 8 ipari, illetve kereskedelmi és az egyéb hivatásrendeket tömörítő korporáció jött létre.
A fasizmus spiritualisztikus, antimaterialista, történelmi materializmust elvető tanítása teljesen összhangban áll a katolikus egyház felfogásával. A fasizmushoz hasonlóan az egyház is hadat üzen az utilitarializmusnak és a hedonizmusnak, tanításával összeegyeztethetetlennek tartja a szabadkőműves és kommunista elveket. Ugyanígy idegen a katolikus tanítástól a fasizmustól kárhoztatott szélsőséges liberalizmus is, amelynek kritikáját megadta XIII . Leó pápának 1891-es "Rerum Novarum", és XI. Piusz pápának 1931-es "Quadragesimo Anno" kezdetű enciklikája. Ez utóbbi a szubszidiaritás elve lapján szintén a korporációs rendszert ajánlja a munkaadók és a munkavállalók közötti felmerülő érdekellentétek áthidalására. A felebaráti szeretetet a hiteles katolikus tanítás szintén a szeretet rendje szerint értelmezi, ezért bizonyos szektáktól eltérően elismeri a jogos önvédelem és az önvédelmi háború jogosságát. A katolikus egyház tehát semmiképpen sem vallja az abszolút pacifizmus elvét. Elítéli a jogtalan agressziót, az öncélú kegyetlenkedést, de azt is vallja, hogy a puszta fegyvernyugvás nem jelent igazi békét, mert a béke csak az igazság gyümölcse lehet, ahogy ezt XII. Piusz emlékezetes pápai jelmondata kifejezte.
Teljesen hamis beállítás tehát az, mintha az olasz fasizmus szembenállt volna a katolikus egyházzal. Erre egyébként rácáfol a Vatikán és az Olasz Állam között 1929-ben megkötött Lateráni Egyezmény is, amelyben Mussolini elismerte a 0,44 km2 területre csökkent Vatikán Állam szuverenitását, az egyházi esküvők állami érvényességét, felbonthatatlanságát és az abortusz tilalmát. A Lateráni Egyezményt XI. Piusz pápa így értékelte: "A Duce visszaadta Istent Olaszországnak és Olaszországot Istennek."
Amint már említettük, Dimitrov nyomán a baloldali média következetesen egybemossa a fasizmussal mind a német nemzetiszocializmust, mind pedig a magyar Hungarizmust. E három mozgalom hasonlóságáról és különbözőségéről kötetek hosszú során lehetne írni, de itt terjedelmi okoknál fogva csak a legfontosabb szempontokra szorítkozunk. Mindhárom mozgalom hasonló vonása a bolsevizmus és a liberalizmus gyökeres elutasítása, a többségi elven nyugvó demokráciának és a többpártrendszernek elvetése és a vezéri elv alkalmazása, amely szerint az állam élén egy csúcsvezető áll, akinek az alacsonyabb szintű vezetők engedelmességgel tartoznak; minden más vezető engedelmességgel tartozik felfelé, és tekintéllyel rendelkezik lefelé. Mindhárom mozgalom antimaterialista, spiritualisztikus világnézet, hadat üzen az utilitarizmusnak és hedonizmusnak, és hirdeti a hősi életszemléletet. Mindhárom mozgalom integrálja a nacionalizmust és a szocializmust.
Ám lényeges különbség is van közöttük. A fasizmus központi gondolata a totális állam, a német nemzetiszocializmusé a faj, a Hungarizmusé pedig a nemzet. Ezek a különbségek főként a három nép sajátos helyzetéből magyarázhatóak.
Hozzájárult ehhez az is, hogy Olaszországnak a húszas és harmincas években nem volt számottevő nemzetisége, a lakosság túlnyomó többsége olasz származású volt. Olaszországnak tehát nem kellett megoldania a különböző népszemélyiségek egy nemzetté integrálásának problémáját, mint Magyarországnak. Az, hogy Mussolini gondolatvilágában a zsidókérdés nem jelent meg, jórészt annak volt a következménye, hogy ő az olasz fasizmus alapgondolatául a totális állam megteremtését tette meg, és nem a fajt, mint ahogy a Hitler által megteremtett német nemzetiszocializmus központi gondolata a faj és a vér tisztasága. Ez utóbbinak oka részben az, amit Hitler a "bécsi élet iskolaévei" alatt tapasztalt, másrészt a németországi zsidók egy részének első világháború alatti magatartása és részvétele a marxista mozgalomban. Hozzájárult még Hitler faji szemléletéhez Stewart Houston Chamberlain tanítása is a faji kérdésről. Mivel Németországnak sem volt a húszas és harmincas években számottevő nemzetisége, Németország és Hitler is mentesült a különböző népszemélyiségek egy nemzetté integrálásának jellegzetes magyar gondjától. Olaszországtól és Németországtól eltérően azonban Magyarországnak meg kellett oldania a Kárpátmedencében élő 14 népszemélyiség egy nemzetté integrálásának problémáját. Ezért Szálasi Ferenc Hungarizmusában nem a faj, nem az állam, hanem az élet, társ és sorsközösséget hordozó Nemzet a vezérlő eszme. A Hungarizmus azonban átvette a fasizmusból (és XI. Piusz "Quadragesimo Anno" enciklikájából) a hivatásrendek gondolatát. A hungarista kormány az ország területén dúló háború ellenére létre is hozta a különböző hivatásrendeket, de azok további működtetésére a szovjet előrenyomulás következtében nem került sor. S volt a Hungarizmusnak egy olyan gondolata, amihez hasonló sem a német nemzetiszocializmusban, sem az olasz fasizmusban nem található: a konnacionalizmusnak, az európai nemzetközösségnek eszméje. Szálasi Ferenc ugyanis úgy gondolta, hogy a Kárpátmedencében élő 14 népszemélyiség egy nemzetté integrálásának hasonlóságára Európa összes nemzeteit egy nagy nemzetközösségbe kell és lehet integrálni. Ezáltal válik a Hungarizmus magyar gondolatból világgondolattá. A mondottakból világosan következik, hogy a jellegzetesen olasz jellegű, az olasz viszonyokra alkalmazott fasizmus nem lehet gyűjtőneve az olasz fasiszta mozgalom mellett a német Völkische Bewegungnak és a magyar Hungarizmusnak. Ezek egybemosása (és egyben démonizálása) történelmi alapokat nélkülöző politikai manipuláció, ami lehetetlenné teszi a világnézeti tisztánlátást és a huszadik század történelmének igazságos megítélését. Ugyanilyen történelmietlen Mussolini és Hitler személyiségének egybemosása is. A harmincas évek közepéig Olaszország és Németország között politikai érdekellentétek voltak Dél-Tirol hovatartozásával kapcsolatban, ezenkívül Ausztria függetlenségét Olaszország garantálta. Később azután részben Gömbös Gyula közvetítő tevékenysége, részben Anglia fasizmus ellenes politikája következtében létrejött az olasz-német közeledés, megszületett a Berlin-Róma tengely, Hitler lemondott Dél-Tirolról, cserébe viszont Mussolini a Dél-Tirolban élő németeknek teljes autonómiát biztosított, és az 1938-as Anschluß alkalmával nem lépett fel Németország és Ausztria egyesülése ellen. Mussolini tevékenyen közreműködött az 1938-as müncheni konferencia létrehozásában, 1939 szeptemberének első napjaiban közvetíteni próbált a Német Birodalom, valamint Franciaország és Anglia között. Később, 1940 júniusában csatlakozott Hitler nyugati, majd 1941 júniusában Hitler keleti hadjáratához.
Mussolini tehát önálló olasz politikát folytatott, Hitlerhez fűződő személyes barátsága ellenére is elsősorban Olaszország érdekeit tartotta szem előtt, ami mint olasz nacionalistának természetes magatartása volt.
1922-ben Mussolinit miniszterelnökké II. Viktor Emánuel király, 1933-ban Hitlert kancellárrá Hindenburg birodalmi elnök nevezte ki. Mind a német nemzetiszocializmus, mind az olasz fasizmus kezéből külföldi katonai túlerő ütötte ki a kardot a második világháború végkifejlete során. Ezek a rendszerek nem belülről omlottak össze (szemben a bolsevizmussal, amely erőszakosan került hatalomra Oroszországban és belülről omlott össze). Bár 1943 júliusában Mussolini ellen a Fasiszta Nagytanácson belül szerveztek puccsot, és őt II. Viktor Emánuel király tartóztatta le, mind a puccs, mind a letartóztatás angolszász nyomásra ment végbe, és abban a reményben, hogy ezáltal Olaszországnak kedvezőbb fegyverszüneti feltételeket biztosítanak. Ám a Hitler utasítására Otto Skorzeny ejtőernyősei által bravúrosan kiszabadított Mussolininak még volt ereje kizárólag olasz erőkre támaszkodva létrehoznia a Salói Köztársaságot, s így Olaszország fele tovább harcolt német szövetségese oldalán a végsőkig. Mussolini fasiszta államának megszűnését végső elemzésben nem belső erők, hanem az angolszász megszálló hatalmak okozták. A Mussolinit meggyilkoló Valerio partizán "ezredes" idegen hatalmak ügynöke volt. A milánói dóm előtti téren lezajlott holttestmeggyalázás a második világháborút követő pszichotikus hangulat következménye, és egyben az ebben résztvevő olaszok részéről mélységes hálátlanság volt a munkanélküliséget megszüntető, Olaszországot felvirágoztató Mussolini iránt. A túlerővel szemben folytatott hősi küzdelmet követő bukás nem indokolja egy történelmi személyiség érdemeinek feledését, és az ellenség által bűnbaknak kikiáltott Vezér meggyalázása méltatlan egy kultúrnéphez, de politikai rövidlátás jele is. Minden nép köteles történelmi személyiségeinek érdemeit tiszteletben tartani; ez a nemzeti önbecsülés feltétele és záloga. Ami pedig az ellenség érdemeit illeti, a népek bölcsessége ott kezdődik, amikor megtanulják az ellenségben is becsülni és tisztelni azt, ami nagyszerű. Tudós Takács János
1. Mint minden szilárd politikai felfogás, a fasizmus gyakorlat és egyben gondolat is, cselekvés, amelyben benne rejlik egy tan és tan, amely, a történelmi erők egy adott rendszeréből keletkezve abban megmarad és belülről kifelé hat. A fasizmus ehhez képest formailag a helyi és időbeli körülményekkel függ össze, de van egyben eszményi tartalma is, amely igazsággá emeli a gondolat magasabb történetében. Nem lehet a világon szellemileg mint akaratok felett uralkodó emberi akarat cselekedni, ha az embernek nincs fogalma arról a múló jellegű és sajátos valóságról, amelyre hatnia kell és arról a maradandó és egyetemleges valóságról, amelyre az előbbi lényegét és életét leli. Hogy az embereket megismerjük, meg kell ismernünk az embert; és hogy megismerjük az embert, meg kell ismernünk a valóságot és törvényeit. Nincs oly államfelfogás, amely alapjában ne volna egyúttal életfelfogás : akár filozófia vagy intuíció, akár oly eszmerendszer, amely logikus építménnyé fejlődik, vagy pedig olyan, mely valamely látomásban vagy hitben csúcsosodik ki, de mindig, legalább potenciálisan, a világ szerves felfogása.
3. Tehát spiritualisztikus felfogás, amely maga is a század, a XIX sz. renyhe, materialisztikus pozitivizmusa ellen való általános reakcióból származott. Antipozitivisztikus, de pozitív: nem szkeptikus, nem agnosztikus, nem pesszimisztikus, de nem is tétlenül optimista, mint általában azok a (kivétel nélkül negatív) tanok, amelyek az élet központját kívül helyezik az emberen, aki pedig saját szabad akaratával megteremtheti és meg kell hogy teremtse a maga világát. A fasizmus aktív és minden erejét a cselekvésbe fordító embert akar : olyan, aki férfiasan tudatában van a fennálló nehézségeknek és kész szembeszállni velük. Az életet küzdelemnek fogja fel, felismerve, hogy az emberre tartozik meghódítani magának azt az életet, amely méltó hozzá, megteremtvén első sorban önmagában a szükséges (fizikai, erkölcsi, szellemi) eszközöket, amelyekkel felépítheti azt. Ez áll az egyes emberre, áll a nemzetre, áll az emberisége (4). Innen a kultúra magas értéke, minden formájában művészet, vallás tudomány (5) és a nevelés jelentősége. Innen a munka lényeges értéke is, amellyel az ember legyőzi a természetet és megvalósítja az emberi (gazdasági, politikai, erkölcsi, szellemi) világot. 4. Ez a politikai életkoncepció nyilvánvalóan etikai koncepció. És kiterjed az egész valóságra, nemcsak az emberi aktivitásra amely ezen a valóságon uralkodik. Semmiféle akció nem mentesül a morális ítélet alól; semmi a világon nem vetheti le magáról azt az értéket, amely az erkölcsi célok rendszerében mindenben hozzátartozik. Ezért a fasiszta az életet komolyan, keményen és vallásosan fogja fel: és egy olyan világba látja beállítva, amelyet a szellem felelősségteljes erkölcsi erői kormányoznak. A fasiszta megveti a "kényelmes" életet (6). 5. A fasizmus vallásos koncepció, (7), amely az embert immanens viszonyában látja egy magasabb törvénnyel, egy objektív akarattal, amely túl van az egyeden, és egy szellemi társadalom öntudatos tagjává emeli öt. Aki a fasiszta rezsim valláspolitikájában puszta opportunitást vél látni, nem érti meg, hogy a fasizmus, azonkívül, hogy kormányrendszer, mindenekelőtt gondolati rendszer is. 6.A fasizmus történelmi koncepció, amelyben az ember csak azzal a szellemi fejlődési vonallal való összefüggésben az, aki; melyhez tartozik, családi és szociális csoportjában, a nemzeten és a történelmen belül, amelyben valamennyi nemzet közreműködik. Innen a hagyományok nagy értéke a visszaemlékezésekben, a nyelvben, a szokásokban és a társadalmi élet normáiban (8). A történelmen kívül az ember semmi. Ezért a fasizmus ellene van minden individualisztikus és a materializmus alapján nyugvó, XVIII századi típusú absztrakciónak; és ellene van minden jakobinus utópiának és újításnak. Nem tartja lehetőnek a boldogságot a földön, mint ezt a Settecento gazdasági irodalma óhajtotta, és ezért visszautasítja mindazokat a teleologikus elgondolásokat, amelyek egy bizonyos történelmi időszakban az emberiség végleges rendszerezését várják. Ez nem jelent egyebet mint kívül helyezkedni az életen, amely állandó áramlás és levés. A fasizmus politikai szempontból realisztikus tanítás akar lenni; praktikusan, csak azoknak a problémáknak a megoldására törekszik, amelyek történetileg önmaguktól felmerülnek, és önmaguktól megtalálják, vagy sugallják megoldásukat (9). Akár a természetben, éppúgy az emberek közt, hatást csak a valóság folyamatába belenyúlva és a cselekvő erőkön úrrá léve lehet kifejteni (10). 7. A fasiszta koncepció, amely anti-individualisztikus, az államért van; az egyénért pedig csak annyiban, amennyiben ez egybeesik az állammal, amely az ember egyetemes tudata és akarata, történelmi létében (11). Ellene van a klasszikus liberalizmusnak, amely az abszolutizmus elleni reakció szükségességéből származott és befejezte történelmi szerepét, amikor az állam átalakult a nép szellemévé és akaratává. A liberalizmus megtagadta az államot az egyén érdekében; a fasizmus ismét igenli az államot mint az egyén igazi valóságát (12). És, ha a szabadságot a valóságos ember tulajdonságának tekintjük, nem pedig csak annak az absztrakt bábuénak, amelyre az individualisztikus liberalizmus gondolt, a fasizmus a szabadságért van. Az egyetlen szabadságért, mely komoly dolog lehet, az állam szabadságáért és az egyén szabadságáért az államban (13). Mert a fasiszta számára minden az államban van és semmi emberi vagy szellemi sincs, aminek értéke lehetne az államon kívül. Ebben az értelemben a fasizmus totalitárius és a fasiszta állam, minden érték szintézise és egysége, kifejezi, fejleszti és lehetővé teszi az egész nép életét (14). 8. Nincsenek egyének és nincsenek csoportok (politikai, pártok, szövetkezetek, szindikátusok, osztályok). (15). Ezért a fasizmus a szocializmus ellen van, amely a történelmi folyamatot az osztályharcba merevíti és nem ismeri az állami egységet, amely az osztályokat egy egyetlen gazdasági és morális valóságba olvasztja; és hasonlóképpen ellensége az osztályszindikalizmusnak. De a rendező állam keretein belül a fasizmus elismeri azokat a szociális szükségleteket, amelyekből a szocialista és szindikalista mozgalom származott és érvényre juttatja őket az állam egységében feloldódó érdekek korporatív rendszerében (16). 9. Az egyének osztályokat alkotnak az érdekek kategóriái szerint; szindikátusokba tömörülnek a különböző közös érdekű gazdasági tevékenységek szerint; de mindenekelőtt és mindenekfelett az államot alkotják. Amely állam nem szám, mint a nép többségét alkotó egyének összege. Éppen ezért a fasizmus ellene van annak a demokráciának, amely a népet a nagyobb számmal azonosítja, miáltal a többség nívójára alacsonyítja (17) viszont a demokráciának legtisztább alakja akkor, ha a népet nem mennyiségileg, hanem amint kell és illik minőségileg fogjuk fel, mint a leghatalmasabb mert legerkölcsösebb, legkövetkezetesebb és legigazibb eszmét, mely a népben mint kevés ember, sőt mint egy egyetlen ember öntudata és akarata valósul meg, és mint eszmény arra törekszik, hogy az összesség öntudatában és akaratában valósuljon meg (18): összesség alatt értve mindazokat, akik a természetből és a történelemből etnikailag merítenek alapot egy nemzet alakítására, a szellemi fejlődés és alakulás ugyanazon. vonalán haladva, mint egyetlen öntudat és akarat. Nem faj, sem földrajzilag meghatározott vidék, de történelmileg folytatódó törzs, oly eszme által egyesített sokaság, amely lét és hatalom-akarás: öntudat és személyiség (19). 10. Ez a felsőbb személyiség nemzet ugyan, amennyiben állam. Nem a nemzet szüli az államot, amint ezt az az avult naturalisztikus felfogás hirdette, amely alapul szolgált a nemzeti államok politikájának a XIX. században. sőt az állam hozza létre a nemzetet, az állam ad a saját erkölcsi egysége tudatában lévő népnek egy akaratot, és ehhez képest effektív létezést. Egy nemzetnek függetlenséghez való joga nem saját létének betű szerinti és eszményi tudatából és még kevésbé egy többé-kevésbé öntudatlan és tétlen tényleges állapotból, de egy aktív öntudatból, egy olyan működő politikai akaratból származik, mely saját jogosultságát bebizonyítani hajlandó : azaz egy fajta már "in fieri" államból. Az állam tényleg, mint egyetemleges etikai akarat, a jog teremtője (20). 11. A nemzet mint állam csak annyiban létező és élő etikai valóság, amennyiben fejlődik. Megállása egyenlő halálával. Ezért az állam nem csak hatalom, mely kormányoz és törvényalakot és szellemi életértéket ad az egyéni akaratoknak, de oly hatalom is, mely akaratát kifelé érvényesíti, azáltal, hogy elismerteti és tiszteletét biztosítja, vagyis azáltal, hogy tényekkel bizonyítja egyetemlegességét, kifejlésének összes szükséges megnyilvánulásaiban (21). és ezért szervezet és, legalább potenciálisan, expanzív erő. Így illeszkedik az emberi akarat természetéhez, amely fejlődésében nem ismer gátakat és megvalósulásában saját végtelenségét bizonyítja be (22). 12. A fasiszta állam, mely az egyéniség magasabbrendű és hatalmasabb formája, erő ugyan, de szellemi erő. Ez magában foglalja az ember erkölcsi és szellemi életének összes formáit. Nem lehet ennélfogva egyszerű rendfenntartó és védelmező szerepre korlátozni, mint ahogy ezt a liberalizmus akarta. Nem egyszerű gépezet ez, amely az állítólagos egyéni szabadság körét korlátozza. Belső forma és irányító szabály ez és az egész személy fegyelme; áthatja az akaratot éppúgy, mint az értelmet: vezérelve, mely a társas közösségben élő emberi személyiség központi ihletője, behatol és gyökeret ver a cselekvő és a gondolkodó ember, a művész és a tudós szívének mélyébe: lélek a lélekben. 13. Egyszóval a fasizmus nem csak törvények alkotója és intézmények alapítója, hanem egyben a szellemi élet nevelője és előmozdítója is. Az emberi életnek nem a formáit akarja megújítani, hanem a tartalmát, az embert, a jellemet, a hitet. És ebből a célból fegyelmet és tekintélyt követel, amely a lélek mélyébe hatol és ott ellenkezés nélkül uralkodik. Jelvénye épp ezért a liktori köteg, az egység, az erő és az igazságosság szimbóluma.
1 Amikor az immár oly távoli 1919.év március havában a Popolo d'Italia hasábjairól összehívtam Milánóba a háborúban résztvett és életben maradt interventistákat, akik egész a forradalmi cselekvő Fasciók 1915 januárjában történt megalakulása óta követtek, szellememben semmiféle tervszerű elméleti elgondolás nem volt. Egy egyetlen tan volt, amelynek tapasztalatára támaszkodhattam: a szocializmus tana, amelyet az 1903-4 évtől 1914 teléig követtem és átéltem: vagyis körülbelül egy évtizedig. Ez a közkatona és a vezér tapasztalata volt, nem elméleti tapasztalat. Tanításom akkor is a cselekvés tanítása volt. Egységes, általánosan elfogadott szocialista doktrína már 1905 óta nem létezett, amióta ugyanis Németországban lábrakapott a Bernsteintől megindított revizionista mozgalom és ezzel szemben, a különböző forradalmi törekvések nagy hullámzásában egy baloldali, forradalmi mozgalom, amely Olaszországban sohasem hagyta el a frázisok területét, míg az orosz szocializmusban a bolsevizmus előjátékát képezte. Reformizmus, forradalmiság, centrizmus : ennek a terminológiának még a visszhangja is elnémult, míg a fasizmus nagy áradatában föllelhetők azok az erek, amelyek Sorelből, Péguyből, a Mouvement Socialiste Lagardellejéből és azoknak az olasz szindikalistáknak seregeiből indultak ki, akik 1904 és 1914 közt az olasz szocialista táborba, melyet a Giolitti-féle fertő már elkábított és lezüllesztett, Olivetti Pagine Libere (Szabad lapok), Orano La Lupa (A nőstényfarkas) és Enrico Leone Divenire sociale (A társadalom jövője) című művein keresztül az újszerűség leheletét hozták. 1919-ben, a háború befejeztével, a szocializmus, mint tanítás már meghalt: már csak mint gyűlölködés létezett, csak egy lehetősége volt, különösen Itáliában: a megtorlás azok ellen, akik akarták a háborút és akiknek "meg kellett bűnhődniük" ezért. A Popolo d'Italia ezt az alcímet viselte : "a frontharcosok és termelők napilapja". A "termelők" szó már egy új szellemi irányvétel kifejezése volt. A fasizmus nem járt dajkaságba egy előzőleg asztalnál kidolgozott tanításhoz : az akció szükségéből született és akció volt; nem volt párt, hanem, első két évében, pártellenesség és mozgalom. A név, amelyet a szervezetnek adtam, eleve meghatározta jellegét. Mégis, aki most annak az időnek immár sárgult lapjain újraolvassa az olasz küzdő Fasciók alakuló gyűlésének beszámolóját, tanítást nem talál bennük, de egy egész sor ötletet, előrevetülést, utalást, amelyek aztán, néhány év múlva, kibontakozva az elkerülhetetlen esetlegességek hatása áll, szükségszerűen egy sor tantétellé alakultak, amelyek a fasizmusból egy a múlt és jelen minden doktrínájával szemben önálló tanítást képeztek. "Ha a polgárság mondottam akkor azt hiszi, hogy bennünk villámhárítót talál, csalódik. Mi elébe kell hogy menjünk a munkának.... Hozzá akarjuk szoktatni a munkásosztályokat a vezetés képességéhez, azért is, hogy meggyőzzük őket, hogy nem könnyű dolog egy ipari vagy kereskedelmi vállalkozást előbbre vinni.... Küzdeni fogunk a technikai és szellemi maradiság ellen.... Rezsimváltozás előtt nem szabad tétleneknek és ingadozóknak lennünk. Sietnünk kell; ha a jelenlegi rezsim megbukik, nekünk kell a helyébe lépnünk. Az öröklés joga a mienk, mert mi vittük az országot a háborúba és mi vezettük győzelemre. A jelenlegi politikai képviselet nem elég nekünk, az egyes érdekek egyenes képviseletét akarjuk.... Azt lehetne ez ellen a program ellen felhozni, hogy visszavezet a korporációkhoz. Nem baj !... Ezért azt óhajtom, hogy a gyűlés fogadja el a nemzeti szindikalizmus célkitűzéseit gazdasági szempontból.... ". Nem sajátságos, hogy már ezen az első napon, a Piazza San Sepolcron, fölhangzik a "korporáció" szó, amelynek később, a forradalom folyamán, az új rezsim egyik alapvető törvényhozási és szociális alkotását kellett jelentenie? 2 A " Marcia Su Romá "- t megelőző években a cselekvés szükségessége nem tűrt meg kutatásokat és teljes elméleti kidolgozásokat. Városokban és falvakban folyt a harc. Az emberek vitatkoztak, de ami szentebb és fontosabb volt meg is haltak. Tudtak meghalni. Az elmélet a szép alakba öntött, fejezetekre és paragrafusokra osztott, magyarázatokkal ellátott elmélet el is maradhatott; volt helyette más, döntőbb jelentőségű valami : a hit. Mindemellett, aki könyvek, újságcikkek, kongresszusi határozatok, az akkoriban elhangzott kisebb-nagyobb beszédek segítségével vissza tudja idézni a múltat, és tud kutatni és válogatni, azt fogja észrevenni, hogy mialatt dúlt a küzdelem, a tan alapköveit mégis letettük. Mert éppen ezekben az években fegyverkezik, finomul és halad a szerves rendezés felé a fasiszta gondolat. Az egyén és az állam problémái; a hatalom és a szabadság problémái, a politikai, társadalmi és a szorosabb értelemben vett nemzeti problémák; a liberális, demokratikus, szocialista, szabadkőműves, népies tanítások elleni küzdelem egyidejűleg folyt a büntető hadjáratokkal. De mivel hiányzott a "rendszer ", a rosszhiszemű ellenfelek elvitattak a fasizmustól minden doktrinális Képességet, miközben pedig a doktrína éppen keletkezőben volt, ha kezdetben zavarosan is, egy erőszakos, dogmatikus tagadás formájában, mint ahogy ez minden keletkezőben levő eszmével előfordul, később azonban már az alkotás pozitív formájában, amely az 1926- 27-28 években aztán a rezsim törvényeiben és intézményeiben megvalósulásra talált. A fasizmus ma tisztán egyéni jelleggel bír, nemcsak mint államforma, hanem mint tanítás is. Ezt úgy kell érteni, hogy ma a fasizmusnak midőn önmagán és másokon kritikát gyakorol, megvan a maga összetéveszthetetlen nézőpontja, tradíciója és ennélfogva iránya is minden, problémával szemben, amely anyagilag vagy szellemileg ránehezedik a világ népeire. 3. Mindenekelőtt a fasizmus, ami általában az emberiség jövőjét és jövő fejlődését illeti, és félretéve minden aktuális politikai meggondolást, nem hisz az örök békének sem lehetőségében, sem hasznosságában. Visszautasítja tehát a pacifizmust, mely a küzdelemről való lemondást rejti magában és gyávaság az önfeláldozással szemben. Csak a háború juttatja a feszültség legmagasabb fokára az összes emberi energiákat és üti a nemesség bélyegét azokra a népekre, akikben megvan a bátorság, hogy elvállalják. Minden más erőpróba pótlék csupán, amely sohasem helyezi az embert önmagával szembe, az élet és halál alternatívájában. Olyan elmélet tehát, amely a béke előítéletének követelményéből indul ki, idegen a fasizmustól, mint ahogy idegenek a fasiszta szellemtől ha el is fogadjuk őket bizonyos adott politikai helyzetekben megnyilvánuló előnyük miatt mindazok a nemzetközi és szövetségi alakulatok, amelyeket a történelem. tanúsága szerint könnyen elsodor a szél, mihelyt érzelmi, eszményi és gyakorlati elemek rázzák meg viharszerűen a népek szívét. Ezt az antipacifista szellemet a fasizmus az egyének magánéletébe is beleviszi. A fasiszták büszke mottója " me ne frego " (kb. " fütyülök rá", a francia " je m'en fous"), amelyet egy sebesült feketeinges írt kötésére; nem egyszerűen sztoikus filozófiából eredő kijelentés és nem pusztán politikai tanítás összefoglalása : hanem a küzdelemre való nevelésnek, a velejáró kockázatok elvállalásának eredménye; új olasz életstílus. Így a fasiszta elfogadja, szereti az életet, nem ismeri és hitványnak tartja az öngyilkosságot; az életet kötelességnek, felemelkedésnek és hódításnak fogja fel: az életnek magasrendűnek és teltnek kell lennie: és élnünk kell önmagunkért, de mindenekfölött a többiekért, közeliekért és távoliakért, a jelenben és a jövőben élőkért. 4. A fasiszta rendszer "demografikus" politikája ezeknek a premisszáknak a következménye. A fasiszta is szereti "felebarátját", de ez a " felebarát" nem jelent számára egy bizonytalan és meghatározhatatlan fogalmat: a felebaráti szeretet nem gátolja a szükséges nevelési szigort és még kevésbé az egyének közötti differenciálást ég a betartandó távolságokat. A fasizmus visszautasítja az egyetemes barátkozásokat és, bár maga is benne él a kultúrnépek közösségében, éberen és bizalmatlanul néz ezek szemébe; követi őket hangulatváltozásaikban és érdekeik átalakulásában és nem hagyja magát változékony és csalóka látszatoktól lépre csalni. 5. Az ilyen életfelfogás vezeti a fasizmust annak a tanításnak merev megtagadására, amely az úgynevezett tudományos vagy marxista szocializmus alapját képezte: a történelmi materializmusra gondolok, mely szerint az emberi kultúrák történetét pusztán a különböző szociális csoportok érdekharca és a termelési eszközök és szerszámok változása magyarázná. Azt, hogy a gazdaságtörténet eseményeinek nyersanyagok fölfedezése, új munkamódszerek, tudományos találmányok megvan a maguk jelentősége, senki sem tagadja: de hogy ezek elegendők legyenek az emberi történelem magyarázatára, minden más tényező kizárásával, az képtelenség: a fasizmus még mindig hisz és mindig hinni is fog a szentségben és a hősiségben, vagyis olyan jelenségekben, amelyekre sem távoli, sem közeli gazdasági motívumok nem hatnak. Megtagadva a történelmi materializmust, amely szerint a történelemnek csak statisztái, kik feltűnnek és eltűnnek a hullámok felületén, míg az igazi irányító erők a mélyben működnek, eljutunk a változhatatlan és helyrehozhatatlan osztályharc tagadásához is, amely a történelem ilyen gazdasági felfogásának természetes leszármazottja és mindenekfölött annak a tagadásához, hogy a társadalmi átalakulásokban a túlnyomó szerep az osztályharcnak jut. Miután a szocializmust tanításának e két fő pontján megsebezzük, nem marad belőle más, mint a szentimentális vágy, amely oly régi mint maga az emberiség, egy olyan társadalmi együttélésre, amelyben a legalacsonyabb néposztályok szenvedései enyhülésre találnak. De ezen a ponton a fasizmus visszautasítja annak a gazdasági "boldogság"-nak a fogalmát, amely a gazdasági fejlődés egy adott pillanatában szocialista fogalmak szerint szinte automatikusan állna be azáltal, hogy mindenkinek a jólét maximuma lenne biztosítva. A fasizmus tagadja a "boldogság" materialisztikus fogalmát, mint megvalósíthatatlant, és a XVIII. század első felében élt ökonomistáknak hagyja, azaz megtagadja a jólét boldogság tételt, amely az embereket csak egy dologgal törődő állatokká változtatná: azzal, hogy táplálkozzanak és hízzanak, vagyis a tiszta és egyszerű vegetatív életre szorítkozzanak. 6. A szocializmus után, egy csapásra veri le a fasizmus a demokratikus eszmekörök egész komplexumát és visszautasítja ezeket mind elméleti alapjaikban, mind gyakorlati alkalmazásukban. A fasizmus tagadja, hogy a szám, pusztán azért mert szám, irányítani tudja az emberi társadalmakat; tagadja, hogy ez a szám kormányozni tudna azáltal, hogy időközönként meghallgatják; azt állítja, hogy a gyógyíthatatlan egyenlőtlenség termékenyen és jótékonyan hat az emberekre, akik nem egyenlítődhetnek ki olyan gépies tény révén, amilyen az általános szavazati jog. Demokratikus kormányrendszereknek azokat lehet nevezni, amelyekben időközönként azt az illúziót adják a népnek, hogy ő uralkodik, míg az igazi uralom más, titkos, olykor felelőtlen erők kezében van. A demokrácia király nélküli rendszer, de sok, gyakran még exkluzívabb, zsarnokibb és romlásba vivőbb király jut benne szerephez, mintha csak egy zsarnok király uralkodnék. Ez magyarázza, hogy a fasizmus, amely 1922 előtt puszta esetlegességek befolyására hajlott a köztársaságias irány felé, még a "Marcia su Roma" előtt letett erről abban a meggyőződésben, hogy egy állam politikai formájának kérdése nem döntő jelentőségű és hogy a múlt és jelen monarchiák valamint a múlt és jelen köztársaságok mintagyűjteményét tanulmányozva azt az eredményt nyerjük, hogy monarchia és köztársaság nem "sub specie aeternitatis" megítélhető valóságok, hanem mindössze formák, amelyekben egy bizonyos ország politikai fejlődése, történelme, hagyománya és lélektana megnyilvánul. Mármost a fasizmus túllépi a monarchia köztársaság ellentétet, melyen a demokratizmus rágódott, miközben az elsőt megvádolta minden tökéletlenséggel és a másodikat a tökéletesség rendszerének magasztalta. Most az derült ki, hogy vannak lényegükben reakciós és abszolutisztikus köztársaságok és vannak olyan monarchiák, amelyek helyet adnak a legmerészebb politikai és társadalmi tapasztalatoknak. 7. "Az ésszerűség és a tudomány - mondotta Renan, akinek voltak prefasiszta megvilágosodásai, Filozófiai Meditációi egyikében, - az emberiség termékei, de merő kiméra azt akarni, hogy az ésszerűség a népek révén és egyenesen a népen keresztül valósuljon meg. Az értelem létezésére nézve nem szükségszerű, hogy az egész világ ismerje. Mindenesetre, ha ilyen beavatásnak meg kellene történnie, nem az alacsonyrendű demokrácián keresztül történnék meg, amelynek úgy látszik minden nehezebb kultúra és minden magasabb tan kioltásához kell vezetnie. Az az elv, amely szerint a társadalom pusztán az egyének szabadságáért és jólétéért van, nem látszik egybehangzónak a természet törvényeivel, amelyek csak a fajra vannak tekintettel és az egyént mintha föláldoznák. Rendkívül félős, hogy az így értelmezett demokrácia (sietek megjegyezni, hogy ezt a fogalmat másképp is lehet értelmezni) olyan társadalmi állapot, amelyben egy elfajult tömeg egyébbel sem törődik, mint hogy a közönséges ember nemtelen gyönyörűségeit élvezze ". Eddig Renan. A fasizmus visszautasítja a demokráciában a politikai egyenlőség képtelen konvencionális hazugságát, a kollektív felelőtlenség habitusát, a boldogság és a határtalan haladás mítoszát. De ha a demokráciát másképp is lehet értelmezni, vagyis ha demokrácia azt jelenti, hogy a népet ne szorítsuk ki az állami életből, akkor e sorok írója méltán definiálhatja a fasizmust "szervezett, központosított, tekintélyen alapuló demokráciá"-nak. 8. A liberális tanításokkal szemben a fasizmus a teljes szembehelyezkedés álláspontját foglalja el, úgy politikai, mint gazdasági téren. Fölösleges pusztán aktuális vita céljából túlozni a liberalizmus jelentőségét a múlt században, és abból, ami csupán egyike volt a században keletkező tanoknak, az emberiség vallását csinálni minden idők számára. A liberalizmus mindössze egy tizenöt éven keresztül virágzott. 1830-ban született, mint reakció a Szent Szövetségre, amely Európát az 1789 előtti állapotokba akarta visszakényszeríteni és fénykorát 1848-ban élte, amikor még IX. Pius is liberális volt. Rögtön ezután kezdődött a hanyatlás. Ha 48 a fény és költészet éve volt, 49 a sötétség és tragédia éve. Róma köztársaságát megölte egy másik köztársaság : a francia. Ugyanebben ez évben Marx kibocsátotta a szocializmus vallásának evangéliumát, híres "Kommunista Manifesztumában", 1851-ben III. Napóleon véghez viszi liberalizmus-ellenes államcsínyét és uralkodik Franciaország fölött 1870-ig, amikor a nép megmozdulása megbuktatta, de tulajdonképpen a világtörténelem egyik legnagyobb méretű háborús vereségének következményeképpen. A győztes az a Bismarck, aki soha nem is sejtette mi fán terem a szabadság vallása és kik tulajdonképpen a prófétái. Szimptomatikus, hogy egy oly magas kultúrájú nép, amilyen a német, az egész XIX. századon át teljesen ignorálta a szabadság vallását. Mindössze csupán egy zárójel fordult elő: az amit "a nevetséges frankfurti parlament"-nek hívtak, és amely csupán egy évszakon át tartott. Németország a maga nemzeti egységét a liberalizmuson kívül érte el, sőt a liberalizmus ellen, amely doktrína úgy látszik idegen a német lélektől, ettől a lényege szerint monarchikus lélektől, míg a liberalizmus történetileg és logikailag egyaránt előszobát képez az anarchiának. A német egység fázisait három háború, az 1864-66 és 70-es évek háborúja képviseli, amelyeket olyan "liberálisok " vezettek, mint Moltke és Bismarck. Ami az olasz egységet illeti, abban a liberalizmusnak abszolút alacsonyabb szerepe jutott mint amilyent Mazzinival és Garibaldival kapcsolatosan annak általában tulajdonítanak, akik pedig nem is voltak liberálisok. A nem-liberális Napóleon beavatkozása nélkül nem lett volna mienk Lombardia, és a nem-liberális Bismarck segítsége nélkül, a Sadowai és Sedani ütközeteknél, igen valószínű, hogy Venezia sem lett volna a mienk 1866-ban; és 1870-ben nem vonulhattunk volna be Rómába. 1870-től 1915-ig tart az az időszak, amelyben maguk az új credo papjai is elismerik vallásuk lealkonyulását, amelyet sorba vert az irodalom terén a dekadencia, a cselekvés terén pedig az aktivizmus. Aktivizmus : azaz nacionalizmus, futurizmus, fasizmus. A "liberális" század, miután a gordiusi csomók végtelen számát halmozta fel, a világháború hekatombáival próbálja azokat megoldani. Soha semmiféle vallás ily szörnyű áldozatot még nem követelt. A liberalizmus istenei vérre szomjaztak? Most már becsukja elhagyott templomai kapuját a liberalizmus, mert a népek érzik, hogy agnoszticizmusa a gazdaság terén, közönye a politika és az erkölcs terén biztos romlásba vinnék, mint ahogy vitték is, az államokat. Ebből érthető, hogy korunk minden politikai tapasztalata az egész világon antiliberális, és fölötte nevetséges volna ezeket a tapasztalatokat emiatt a történelmen kívülre helyezni; mintha a történelem a liberalizmus és bölcs tanárai számára fönntartott vadászterület volna, és mintha a liberalizmus volna a kultúrának végső, felülmúlhatatlan igéje. 9. Mindamellett a szocializmus, demokrácia, liberalizmus fasiszta megtagadásából nem kell arra következtetni, hogy a fasizmus a világot újra azzá akarja változtatni, ami 1789 előtt volt, amely évet ugyanis a demo-liberális korszak megnyitó évének tekintenek. A fasizmus számára nincs visszatérés. A fasiszta tanítás nem De Maistret választotta prófétájának. A monarchikus abszolutizmus ideje végleg lejárt, és éppen így lejárt minden egyházimádat ideje is. Így szintén véglegesen a múlté a hűbéri privilégiumok és az áthatolhatatlan s egymástól elfalazott kasztokra való felosztás. A fasiszta tekintély fogalmának semmi köze a rendőrállam fogalmához. Egy párt, amely teljesen és kizárólagosan kormányoz egy nemzetet: új jelenség a történelemben. A múltra való hivatkozások, a hasonlítások ki vannak zárva. A fasizmus a liberális, szocialista, demokratikus tanok romhalmazából kiveszi azokat az elemeket, amelyeknek van még életértéke. Megtartja azokat, amelyeket a történelem által szentesített tényeknek lehetne nevezni, de visszautasít minden egyebet, vagyis egy minden időkre és minden népre alkalmazható és érvényes doktrína fogalmát. Ha el is fogadjuk, hogy a XIX. század a liberalizmus, szocializmus és demokrácia százada volt, nem következik, hogy a XX. századnak is a liberalizmus, szocializmus és demokrácia századának kell lennie. A politikai doktrínák elmúlnak, a népek megmaradnak. Azt gondolhatjuk, hogy ez a tekintély százada, egy " jobboldali" század, egy fasiszta század; Ha a 19-ik az egyén százada volt (liberalizmus annyi mint individualizmus), azt gondolhatjuk, hogy ez a "kollektív" század, és ennélfogva az állam százada. Hogy egy új tan felhasználhatja más tanításoknak még életképes elemeit, az tökéletesen logikus. Egy tan sem született egész újonnan, fényesen, soha nem látottan. Egyetlen egy tan sem büszkélkedhetik abszolút "eredetiség"-gel. Kötve van, ha másképp nem, történetileg, más tanokhoz, amelyek voltak, és olyanokhoz, amelyek lesznek. Így Marx tudományos szocializmusa kötve van a Fourierek, az Owenek, a Saint-Simonok utópisztikus szocializmusához; így a múlt század liberalizmusa a Settecento felvilágosodási mozgalmaihoz kapcsolódik. Így a demokratikus tanok az Enciklopédiához vannak kötve. Minden tanítás arra törekszik, hogy az emberek aktivitását egy meghatározott cél felé irányítsa; de az emberek aktivitása reagál a tanításra, átalakítja és az új szükségletekhez képest módosítja azt, vagy túl teszi magát rajta. Nem szabad ennélfogva, hogy maga a doktrína üres szógyakorlat legyen : ellenkezőleg eleven aktusnak kell lennie. Ebben állnak a fasizmus pragmatikus árnyalatai, hatalom-lét-akarata, állásfoglalása az "erőszak " tényével és értékével szemben. 10. A fasiszta tanítás alappillére az államról, annak lényegéről, feladatairól és céljairól való koncepció. A fasizmus számára az állam egy abszolútum, amellyel szemben az egyének és a csoportok képezik a relatívumot. Egyének és csoportok csak annyiban " elgondolhatók ", amennyiben az államban vannak. A liberális állam nem vezeti a kollektivitások játékát s anyagi és szellemi fejlődését, csupán az eredmények számontartására szorítkozik; a fasiszta államnak megvan a maga öntudata, a maga akarata s ezért joggal nevezhetjük "etikus" államnak. 1929-ben, a rezsim első ötéves gyűlésén, a következőket mondtam : "A fasizmus számára az állam nem pusztán az éjjeliőr szerepét játssza, akinek egyetlen feladata a polgárok személyi biztonsága fölött őrködni; nem is egy csupán oly anyagi célokat szem előtt tartó szervezet, mint pl. egy bizonyos jólét és egy aránylag békés társadalmi együttélés biztosítása, mely esetben megvalósítására elegendő volna egy adminisztrációs tanács is; nem is egy tiszta politikai alkotás, amely az egyének és népek életének komplex anyagi valóságához nem kapcsolódik hozzá. Az állam, úgy, amint azt a fasizmus fogja föl és valósítja meg, szellemi és morális tény, mivel létrehozza a nemzet politikai, jogi és gazdasági megszervezését, és egy ilyen megszervezés keletkezésében és fejlődésében rejlik a szellem megnyilvánulása. Az állam a belső és külső biztonság jótállója, de egyben a nép szellemének őre és továbbítója, úgy amint az a századok folyamán, nyelvben, szokásban és hitben kidolgozódott. Az állam nemcsak jelen, hanem múlt és mindenek fölött jövő is. Az állam az, amely túlszárnyalva az élet szűk korlátait, a nemzet immanens öntudatát képviseli. A formák, amelyekben az államok kifejeződnek, megváltoznak, de a szükségszerűség megmarad. Az állam az, amely a polgárokat a polgári erényekre neveli, hivatásuk tudatára ébreszti és egységre buzdítja; összhangba hozza érdekeiket az igazságosság szabta korlátokon belül; az emberi gondolat hódításait átülteti a tudományokba, a művészetekbe, a jogba, az emberi szolidaritásba; elvezeti az embereket a törzsek elemi életformájától az emberi hatalom legmagasabb-rendű kifejezéséhez, az impériumhoz; a századokra bízza azok nevének a megőrzését, akik integritásáért vagy törvényeinek tiszteletben tartásáért haltak meg; követendő példaképpen állítja a jövő generációk elé a vezéreket, kik területét megnövelték és a géniuszokat, kik a dicsőség fényét öntötték rá. Amikor az állam eszméje hanyatlásnak indul és előtérbe jutnak az az egyének vagy csoportok társadalombomlasztó és centrifugális erői, a nemzeti alakulatoknak bealkonyul". 11. 1929-től máig az egyetemes politikai gazdasági fejlődés még inkább megerősítette ezeket a doktrinális álláspontokat. Aki mintegy óriásként mindenek fölé emelkedik, az az állam. Aki egyedül oldhatja meg a kapitalizmus drámai ellentéteit, az az állam. Az, amit krízisnek nevezünk, csak az állam által, az államon belül oldható meg. Hol vannak a Jules Simonok árnyai, akik a liberalizmus hajnalán hirdették, hogy "az államnak arra kell törekednie, hogy feleslegessé tegye magát és visszavonulásra készüljön" ? A Mac Cullochoké, akik a múlt század második felében azt állították, hogy az államnak tartózkodnia kell attól, hogy "túlságosan kormányozzon"? És mit szólna vajon az államnak a gazdasági eseményekbe való állandó, elkerülhetetlen és egyenesen megkívánt beavatkozása láttára az angol Bentham, aki szerint az iparnak csak egy kívánni valója az államtól, hogy hagyja békében, vagy a német Humboldt, aki szerint a legjobb a "tétlen" állam? Igaz, hogy a következő periódusok liberális közgazdászai kevésbé szélsőségesek és maga Smith is bár óvatosan ajtót nyitott már az állam beavatkozásának a közgazdaságba. Aki liberalizmust mond, egyént mond, aki fasizmust mond, államot mond. De a fasiszta állam egyedül álló és eredeti alkotás. Nem reakciós, hanem forradalmi, mert előlegezi olyan meghatározott egyetemes problémák megoldását, amelyeket másutt politikai téren a pártokra való oszlás, a parlamentarizmus túlzott hatalma, a gyűlések felelőtlensége; gazdasági téren, úgy a munkaerők mint az iparosok kategóriáinál számban és hatalomban mindinkább növekvő szindikális tevékenység, a velejáró konfliktusok és egyességek; erkölcsi téren pedig a rend, a fegyelem és a Haza erkölcsi előírásainak való engedelmesség szükségessége, vetnek fel. A fasizmus erős, szerves államot akar, mely egyben széles népi alapra támaszkodjék. A fasiszta állam magának követelte a gazdasági teret is és az általa létesített korporatív, szociális nevelési intézményeken keresztül az állam gondolata a végső elágazásokhoz ér, és így az államban, a megfelelő szervezetek keretén belül, forognak a nemzet összes politikai, gazdasági, szellemi erői. Egy állam, amely az egyének millióira támaszkodik, akik elismerik, átérzik, készségesen szolgálják, nem azonosítható a középkori kényúr zsarnoki államával. Semmi köze nincs az 1789 előtti vagy utáni abszolutisztikus államokhoz. A fasiszta államban az egyén nincs megsemmisítve, sőt inkább meg van sokszorozva, úgy amint egy ezredben a katona értéke nincs megkisebbítve, hanem megsokszorozva bajtársai száma által. A fasiszta állam megszervezi a nemzetet, de azután elegendő szabad mozgási teret hagy az egyének számára; korlátozza a felesleges vagy káros szabadságokat, de fenntartja a lényegeseket. Aki e tekintetben ítél és dönt, az nem lehet az egyén, hanem csakis az állam. 12. A fasiszta állam nem közömbös tényével szemben általában, sem azzal a külön pozitív vallással, ami az olasz katolicizmus. Az államnak nincs ugyan teológiája, de van morálja. A fasiszta államban a vallást a szellem egyik legmélyebb megnyilvánulásának tekintik; ennélfogva nem csak tiszteletben tartják, hanem védik és pártfogolják is. A fasiszta állam nem alkot magának egy külön "istent " mint ahogy a konvent végső delíriumának egy bizonyos pontján Robespierre akart; nem is igyekszik hiábavalóan arra, hogy kiölje a lelkekből, mint a bolsevizmus teszi; a fasizmus tiszteli az aszkéták, a szentek és a hősök Istenét és tiszteli az Istent úgy is, ahogy a nép naiv és primitív szíve látja és imádja.
13. A fasiszta állam egy hatalom- és uralomakarás. A római tradíció itt az erő eszméje. A fasizmus tanításában az uralom, az impérium, nem csupán területi, katonai vagy kereskedelmi kifejezés, hanem szellemi vagy erkölcsi is. Elgondolható olyan impérium, azaz nemzet, amely közvetve, vagy közvetlenül más nemzeteket vezet, anélkül, hogy csak egy négyzetkilométernyi terület meghódítására volna szükség. A fasizmus számára az uralomra vagyis a nemzetek expanziójára való törekvés, az életképesség megnyilatkozása; ellentéte, vagyis az otthonülés, a hanyatlás jele; a keletkező, vagy feltámadó népek imperialisták, csak a haldokló népek lemondóak. A fasizmus az a tanítás, amely a legmegfelelőbben képviseli egy olyan nép törekvéseit és hangulatát, mint az olasz, amely most támad fel hosszú századok elhanyagoltsága és idegen elnyomatás után. De az uralom fegyelmet követel, az erőfeszítések összhangba hozását, kötelességérzést és önfeláldozást; ez magyarázza a rezsim gyakorlati ténykedésének sok oldalát, az állam sok erőkifejtésének irányát, és a szükségszerű szigorúságát azok ellen, akik a huszadik században Itáliának e spontán és végzetszerű megmozdulásával szembe akarnak helyezkedni, mégpedig a XIX. század túlhaladt ideológiáját terjesztve, amely pedig mindenünnen kiszorult, ahol meg mertek kísérelni nagy társadalmi és politikai átalakulásokat: a népek soha még ennyire nem szomjaztak tekintélyre, irányításra, rendre. Ha minden századnak meg van a maga doktrínája, ezer jel arra mutat, hogy a jelen század doktrínája a fasizmus. Hogy életképes tanítás ez, azt az a tény is bizonyítja hogy hitet ébresztett: s hogy ez a hit meghódította a lelkeket, azt az a tény bizonyítja, hogy a fasizmusnak megvoltak a hősi halottai és vértanúi.
(1) " Az olasz fasizmus ma már, a halál vagy, ami még rosszabb, az öngyilkosság terhe mellett, kell, hogy tanításait gyűjteménybe foglalja. Nem lesznek, nem szabad, hogy Nessus ingek legyenek, melyek örökre lekötnek mert a holnap titokzatos és előreláthatatlan, de mindennapi politikai és egyéni tevékenységünk számára irányadó normát kell alkotniuk, Én, aki sugalltam azokat, magam vagyok az első, aki beismeri, hogy a mi szerény programtábláink rászorulnak az átnézésre, javításra, bővítésre és megerősítésre, mert itt-ott kikezdte őket az idő vasfoga. Azt hiszem, hogy a lényeges mag mindig posztulátumaiban marad, amelyek két éven át az olasz fasizmus seregeinek összehívó jelzéséül szolgáltak; de, bár ebből az eredeti magból kiindulva, ideje, hogy ugyanennek a programnak további, szélesebb keretű kidolgozására törekedjünk.
(2) " Ma azt állítom, hogy a fasizmus, amennyiben eszme, tanítás, megvalósulás, annyiban univerzális; tipikusan olasz sajátos intézményeiben, de egyetemes érvényű a szellemében, és ez nem is lehetne másképpen. A szellem természeténél fogva univerzális. Előre lehet tehát sejteni egy olyan fasiszta Európát, mely intézményeihez a fasizmus tanaiból és gyakorlatából meríti a sugallatot. Azaz olyan Európát, amely fasiszta értelemben oldaná meg a modern állam problémáját, a XX. század államáét, amely jóval különbözik azoktól az államoktól, melyek 1789 előtt léteztek, vagy azután alakultak. A fasizmus ma már egyetemes jellegű követelményeknek felel meg, amennyiben megoldja a hármas problémát: az állam és az egyén, ez állam és a csoportok és szervezett csoportok viszonyának kérdését. " (Üzenet a XIX. évre, a Palazzo Veneziában Összegyűlt Szövetségi Direktóriumokhoz, 1930 okt. 27-én : " Discorsi del '30, Milano, Alpes, 1931, 211. 1).
(3) " Ezzel a politikai folyamattal párhuzamos egy filozófiai folyamat: ha igaz, hogy egy századon át az anyag foglalt helyet az oltárokon, ma a szellem veszi át ezt a szerepet. Ennélfogva vissza kell utasítani a demokratikus szellemre sajátosan jellemző valamennyi megnyilvánulást: a felületességet, a rögtönzést, a személyes felelősségérzet hiányát, a számnak és annak a rejtélyes istenségnek a magasztalását, amelyet úgy hívnak, hogy "nép". A szellem valamennyi alkotása. kezdve a vallásos megnyilatkozásoktól, előtérbe kerül, míg ma már senki sem mer annak az antiklerikalizmusnak az állásaiban bennragadni, amely sok évtizeden át kedvelt foglalkozása volt a demokráciának a nyugati világban.
(4) "A küzdelem minden dolgok eredete, mert az élet telve van ellentétekkel: szeretet és gyűlölet, fehér és fekete, nappal és éjszaka, jó és rossz, és amíg ezek az ellentétek nem találnak egyensúlyt, a küzdelem, mint felsőbbrendű végzetszerűség, mindig az emberi természet alapját fogja képezni.
(5) " A nemzetek becsületét abban az adóban látom, amelyet az emberiség kultúrájának leróttak ". (E. Ludwig, Colloqui con Mussolini, Milánó, Mondadori, 1932, 1991. 1).
(6) " Ezt a szervezetet pedig: " Fasci italiani di combattimento"-nak (Olasz küzdő Fasciók) neveztem el. Ebben az érckeménységű szóban benne volt a fasizmus teljes programja, úgy, ahogy én megálmodtam ahogy én akartam, ahogy én megvalósítottam! És még mindig ugyanaz a program, bajtársak: küzdeni.
(7) " Ha a fasizmus nem volna hit, hogyan tudná katonáiban ezt a sztoicizmust, ezt a bátorságot önteni ? Csak a hit, csak egy olyan hit, amely a vallás fenségét érte el, tud oly szavakat sugallni, mint amilyenek Federico Florio ma már vérét vesztett ajkát hagyták el". (Vincoli di sangue, a " Popolo d' Italia ", 1922, január 19-iki számában és a "Diuturna"-ban, Milánó, Alpes, 1929. 256 1). (8) " A hagyomány kétségtelenül a népek egyik legnagyobb szellemi ereje, amennyiben lelkük folytonos, meg nem szűnő alkotása ". (Breve preludio, a "Gerarchia" -ban, I. évf., 1922, 1. sz. . és a "Tempi della rivoluzione fascista"-ban, Milánó, Alpes, 1930, 13 1).
(9) " Minket temperamentumunk, vérmérsékletünk arra késztet, hogy a problémák konkrét oldalát értékeljük, nem pedig eszményi vagy misztikus szublimációit. Épp ezért könnyen megtaláljuk újból az egyensúlyt". {Aspetti del dramma, az 1927 október 31-iki "Popolo d' Italia"-ban és a "Diuturna"-ban, 86 1).
(10) " Mi nem vagyunk és nem is akarunk örökké mozdulatlan, mindig ugyanazon irányba fordított arcú múmiák lenni, sem pedig bezárkózni a szubverzív álszenteskedés szűk korlátai közé, ahol gépiesen mormolják a vallott vallások imáinak megfelelő formulákat; de emberek vagyunk, még pedig élő emberek, akik hozzá akarunk járulni, bár szerényen is, a történelem alkotásához". (Audacia, az 1915. nov. 15-iki " Popolo d' Italia"-ban és a " Diuturna "ban 11. 1).
(11) " Az elsők vagyunk, akik azt állították, a demoliberális individualizmussal szemben, hogy az egyén csak annyiban létezik, amennyiben az államban van és az állam szükségleteinek alá van rendelve, és hogy milyen mértékben ölt egyre összetettebb formákat a kultúra, oly mértékben szorul egyre összébb az egyén szabadsága "; (A fasizmus nagy beszámolóján 1929, szept. 11-én; " Discorei del 1929", Milano, Alpes, 1930, 280. 1).
(12) "És még gondolni se akarjon senki az állam erkölcsi jellegének megtagadására, mert én szégyellnék erről a szószékről beszélni, ha nem érezném, hogy az állam erkölcsi és szellemi erejét képviselem. Mi volna az állam, ha nem volna saját szelleme, saját erkölcse, amely érvényt ad törvényeinek s amelynek révén engedelmességre bírja polgárait ? ....A fasiszta állam teljes mértékben vindikálja magának etikai jellegét: katolikus ugyan, de fasiszta, sőt mindenek felett, kizárólagosan, lényegileg fasiszta. A katolicizmus kiegészíti, és mi nyíltan valljuk ezt, de senki se gondoljon arra, hogy filozófia, vagy metafizika ürügye alatt az előttünk fekvő kártyalapokat összekeveri. " (Beszéd a Képviselőházban, 1929, máj. 13-án; Gli accordi del Laterano, Roma, Libreria del Littorio, 1929, 106. 1).
(13) "A szabadság fogalma nem abszolút, mert az életben semmi sem abszolút. A szabadság nem jog: kötelesség. Nem adományozás, hanem hódítás; nem egyenlőség, hanem kiváltság. A szabadság fogalma változik az idő múltával. Béke idején van olyan fajta szabadság, amely már nem szabadság háború idején. Jólét idején van oly fajta szabadság, mely nyomor idején nem engedhető meg". (A Fasciók alapításának V. évfordulóján, 1924, márc. 23-én; La nuova politica dell' Italia című kötet, 3.r, "Discorsi del 1924", Milánó, Alpes, 1925, 35, 1).
(14) " Ma előre hirdetjük a világnak a hatalmas egységes olasz állam megalkotását, az Alpoktól Szicíliáig, és ez állam egy központosított, szervezett, egységes demokráciában fejezi ki magát, amely demokráciában a nép szabadon, kedve szerint mozog, mert, tisztelt uraim, vagy beengedjük a népet ez állam várába, és ő akkor meg fogja azt védeni, vagy a nép kint marad, és akkor ostromolni fogja a várat ". (A Képviselőházban, 1927. máj. 26-án; Discorsi del 1927, 159. 1).
(15) "Megteremtettük az egységes olasz államot. Gondoljátok, hogy a Császárság óta Olaszország nem volt többé egységes állam. Mi itt újból megerősítjük, mégpedig nem kevésbé erélyesen, a Milánói Scalaban mondott beszédem formuláját; "Minden az államban semmi az állam ellen, semmi az államon kívül ". (A képviselőházban, 1927. máj. 26-án; Discorsi del 1927, 157.1).
(16) " Egy olyan államban vagyunk u. i., amely a nemzet szívében működő összes erőket ellenőrzi. Ellenőrizzük a politikai erőket, ellenőrizzük az erkölcsi erőket, ellenőrizzük a gazdasági erőket, ami ennyit jelent, hogy benne vagyunk egészen a fasiszta korporatív államban....
(17) "Abban az értelemben mondjuk az elmúlt háborút "forradalmi" háborúnak, hogy vérfolyamok közt likvidálta a demokrácia századát, a szám, a többség, a mennyiség századát". (Da che parte va il mondo a "Gerarchia" - ban, 1922, és a Tempi della Rivolussione fascista-ban, 37. 1). (18) v.ö. fent a 13. jegyzettel. (19) " Faj : ez érzés, néha valóság; legalább 95 % - ban érzés ". (E. LUDWIG, Colloqui con Mussolini, 75. 1).
(20) " Egy nemzet csak annyiban létezik, amennyiben nép. Egy nép emelkedik, ha nagyszámú, dolgos és rendszerető. A hatalom ennek az alap-trimiumnak az eredője " (A fasiszta rezsim, általános összejövetelén, 1929 márc. 10-én; Discorsi del, 1929, 24. 1).
(21) " Én azt hiszem, hogy a népeknek.... ha élni akarnak, ki kell fejteniük bizonyos hatalmi akaratot; máskülönben vegetálnak, tengődnek és prédájául esnek mihamar egy erősebb népnek, amely jobban kifejlesztette magában ezt a hatalmi akaratot ". Beszéd a Szenátusban, 1926. máj. 28-án).
(22) " A fasizmus formálta újjá az olasz jellemet, lehámozva lelkünkről minden tisztátalan héjat, megedzve minden áldozatra, megadva az olasz arcnak az erő és szépség igazi kifejezését " (Beszéd Pisában, 1926, máj. 25-én. Discorsi del 1926, 193. 1).
Ezio M. Gray szemelvényei a Duce beszédeiből
Fordította: Dr. Miklós Elemér
Egy nagy államférfi portréja rajzolódik ki abból a, könyvből, amelyet Ezio Gray olasz képviselő "II Pensiero di Benito Mussolini" címen nemrég adott ki, s amelyet Miklós Elemér "Mussolini gondolatai" címen bocsátott most a magyar közönség rendelkezésére. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy bevezetőt írjak a rendkívül érdekes munka elé, annál is inkább, mert magam is a legnagyobb súlyt helyezzem arra, hogy a hazai közvélemény megismerje az új Európának egyik legerősebb, egyik leghatalmasabb és a magyar nemzettel rokonszenvező politikai egyéniségét és ezen az egyéniségen keresztül nyerjen betekintést a fasizmus rendszerébe és eszmevilágába. A magyar kormány a múlt évben, szakértőkből álló bizottságot küldött ki Rómába, hogy a helyszínen tanulmányozza a fasizmus államrendjének gazdasági és szociális intézményeit. Nem mintha ennek a hatalmas újító rendszernek szolgai utánzatát lehetségesnek vagy kívánatosnak tartaná Magyarország részére, hanem azért, hogy az, ott szerzett tapasztalatok alapján, a magyar történelmi fejlődés szempontjainak figyelembe vételével, áttelepítsük és megalkossuk a magunk részére is mindazt, amit viszonyainknak és helyzetünknek megfelelően jónak, hasznosnak és célravezetőnek fogunk találni.
Amit a magyar tanulmányi bizottság elvégzett a kormányzat felé, ugyanazt hivatott megcselekedni ez a könyv a nagyközönség felé. Jó és biztos kalauz a nagyjelentőségű törekvések hatalmas erdejében, amelyeket tudomásul kell vennie nemcsak a szemlélő gondolkodónak, hanem a cselekvő politikusnak is, mert egy új társadalmat teremtettek s meghozták az olasz nemzet történeti újjászületését. "Mussolini gondolatai" arról győznek meg, hogy ezeknek az eredményeknek az elérésére az államférfiú egymagában nem, lett volna elegendő, bármily nagyméretű is az egyénisége, ha az érző Ember is nem sietett volna segítségére.
Ezen eleven és szabatos formákba öntött s egymással összefüggő "gondolatok" különböző időkben és különböző események alkalmával hangzottak el s legnagyobbrészt a Duce elmondott beszédeiből származnak. Ezért történik, hogy rajtuk a szónoki rögtönzés bélyege tükröződik vissza s így a gondolatban rejlő "igazságok" hatása alatt értékesebbek bármely más megfontolt elvi kinyilatkozásnál. Ezen munkám végzésénél a magam személyiségét teljesen alárendeltem Mussolini iránti rajongásomnak és célom az volt, hogy összehasonlítást tegyek ezen szemelvények és hasonló művek között az olasz Risorgimento utáni idők politikai személyiségeinek beszédeivel. Mussolininak 1924-ben elmondott beszédei kötetének megjelenésekor már ebben az irányban folytattam tanulmányokat. Az eredmény nem szenvedett változást
Nem mondom, hogy az olasz politika fentebb érintett korszakának minden megnyilatkozását és gondolatvilágát mellőznünk kell. Olyan férfiak, mint Spaventa, Crispi, (és működését kivéve) Oriani, találó, lelkes és mélyszántású gondolatokat termeltek és megelőzték korukat. De ha áttekintjük az utóbbi negyven év "kormánynyilatkozatait", még csak elnéző kritikát sem gyakorolhatunk. Az Olaszországot kormányzó egyéniségek vigasztalan sivárságban s az üresség tógájában, bár becsületes középszerűséggel jelennek meg előttünk, és nem találunk bennük sehol sem reményt, sem kétséget hosszú időszakon át, egészen az európai háborúig, kevés nem tagadható kivétellel, de amely fenti megállapításainkat csak még jobban megerősíti. Emlékeznünk kell Zanardellire. akinek államférfiúi neve és tekintélye volt; csak át kell olvasnunk írásait és beszédeit és megállapítható lesz, hogy e kormányfő neve a leglaposabb közhelyek hosszú sorozatát foglalja magában. És nem beszélek a kulturális színvonalról (amelyet Zanardellin kívül többen lépten-nyomon hangoztatnak); de értem a belső világosság hiányát, a szürkeséget, a kalmár és iskolás felfogást és azt a szörnyű valamit, amit "tömegvéleménynek" nevezünk. Kormányaik jelszava a "napi munka", amelyet még azzal sem terhelnek meg, hogy a napi munkával kapcsolatban bekövetkeznék a nemzeti jövendő előkészítése, amelyért már ők felelősek.
Hogy őt megértsük, sokkal célszerűbb az 1924-iki "vajúdás esztendejé" - ből származó "gondolatait" idéznünk. 1924-ben ez az államférfiú egész önuralmát kifejtette, mert idevezette a politikai szükségesség, mely egy csonka és megalkuvó politikából a bukásba taszította volna. Nem tudom, mely stílszerű írásos vagy beszédbeli történelmi példaképhez hasonlítható Mussolini ékesszólása. Kétségkívül Cézáréhoz, de még inkább Napóleonéhoz, mert úgy az egyikhez, mint másikhoz való viszonylatban Mussolini rendelkezik az "imperatoria brevitas" vagyis a rövid, határozott formával, amelyről Sainte Bauve írja, hogy: "Bizony nagy dolgokat kellett alkotnia annak, aki ily nyersen és határozottsággal mondhatja ki véleményét." De a nagyobb lélegzetű beszédekben sem látunk sehol egy csöppnyi dagályosságot, sem azon kulturális és díszítményes kellékeket, amelyekben régebben egyes szónokok dúskáltak s ezért a múlt őket megkoszorúzta. A ritkábban előforduló történelmi, politikai és irodalmi idézetek (a december 5-én elmondott szenátusi beszédben a France "Thais" művéből vett pompás rögtönzése) nem tartoznak Mussolini sajátos egyénisége. részéről tett engedmények közé, s nem jelentik a közvéleménnyel való kacérkodást. Határozott és dokumentatív célokat szolgálnak. Valaki azt a megfigyelést tette, hogy a Duce egyéniségét jellemző egyszerűsítő képességet Giolittinál is megtaláljuk. Ez az összehasonlítás nagyon téves. Giolitti a legnagyobb, sőt erkölcsi problémákat megfosztotta valódi lényegüktől és azokat közönséges eseményekké (néha részletkérdésekké) változtatta, hogy jelentőségük csökkenjen s elkerüljék a szükséges megoldásokat. Ez a "szárnysuhintás" rendszere volt, amelyet a parlamentben is szemére vetettem, mikor a szocialisták iránti magatartása miatt vitatkoztunk a valonai kérdésen, s amely annyira felingerelte, hogy fiatalos, haragos hévvel válaszolt, vagyis: elismerte e megállapítás helyességét. Mussolini kiválasztóképessége azonnal mentesíti őt a szőrszálhasogató részletektől, a fárasztó képzetektől és a zavaró szempontoktól, azaz mindenkor a kérdés lényege foglalkoztatja, hogy azt megragadja és rajta uralkodjék. Ezen két ellentétes szónoki temperamentum megfelel a két politika különféleségének, egymástól áthághatatlan szakadékot mutatva. Mussoliniban a gondolat és akarat szilárdsága és összeforrottsága uralják a szónoki készséget, mert ezek jelentik a politika tartalmát. Különösen visszatetsző a politikai életben, mikor követelik ugyan a felelősséget, de azt nem akarják elviselni. A parlamenti korszak férfiai is azzal igyekeztek jó és rossz működésüket igazolni, hogy az érdemeknél és mulasztásoknál külső elemekre hivatkoztak, és a helyzetet uraló bonyodalmaknak neveztek el s amelyet történelmi végzetszerűséggel akartak magyarázni; de mindez nem volt más, mint a saját egyéni ürességük. Mintha ismét hallanánk: " az események oda vittek bennünket...", "Bárki más az én helyemen hasonló módon cselekedett volna...", "A helyzet olyan volt, hogy..." Még ha győztek is, úgy viselkedtek, mintha bocsánatot kérnének és hogy alibit teremtsenek arra az eshetőségre, ha a győzelem vereséggé változnék át. Ezzel szemben Mussolini, mint "miniszterelnöki előd" minden hátsó gondolat nélkül kiemeli a saját felelősségét s szembe száll az események kiszámíthatatlanságával. A "Marcia su. Roma"-t "Én akartam, én kényszerítettem ki, én vágtam szét az eseményeket." Október 16-án Milánóba hívtam a fölkelés katonai vezetőit és kijelentettem előttük: "Nem tűrök további halasztásokat." A milánói alkotmánypártiaknak azt mondottam: "Nem fogadok el feltételeket semmiféle párttól, még a magam pártjától sem!" Hasonlóképpen nem leplezi és nem rejtegeti a szükséges javításokat sem, amelyek úttörő akcióinál előfordultak; ellenkezően, azokat az igazi fasiszta politikai rendszer tartozékának tekinti. Bátraknak kell lennünk a kezdeményezésekben, viszont hasonlóképpen kell viselkednünk a sikertelenség esetén is. "Megszerveztem a párt főbiztosi tisztségeit. Amikor aztán arról győződtem meg, hogy főprefektusokká váltak, megszüntettem a tisztségeket." Itt tehát nem csupán azt látjuk, hogy elszántan szállt szembe előbbi intézkedéseivel, de látjuk a bátor visszatérést a már meghozott döntésekhez is. Még egy lépés s elérkeztünk az 1926-i felejthetetlen eseményekhez, amikor Mussolini a parlamentben erélyesen, szinte kelletlenül utasítja vissza a "mítoszi" jelzőt, amellyel valaki jóhiszeműen illette s az volt a célja, hogy a Duce tetteit a szokásos igazolások kötelezettsége fölé helyezze, habár az ellenfelek arra méltatlanok voltak. "Mítosz?" Ez a hódolat szinte sértőnek tűnt föl előtte; nem engedi magát elefántcsonttoronyba záratni, hanem addig, amíg a sors akarja, a küzdő porondon marad a harc súlyos kötelességeivel, de a Vezér korlátlan jogi hatáskörével. Küzdelem és hatalom: sohasem fogja magát sem egyikből sem másikból kivonni és egyetlen jogáról sem fog lemondani, sem ellenségeivel szemben, sem hívei érdekében. Nagy céljaiban nem engedi magát megbénítani az emberek, eszmék, hagyományok vagy események holtsúlyától. Gyorsan határoz és halad tovább. Aki néha kegyetlenségnek és méltatlanságnak minősített bizonyos "par dessus le bord" (fedélzeti) intézkedést, az nem látta a Mussolini-politika felelősségérzetét a nemzeti érdekkel szemben. Ha valamely egyén vagy tárgy nem szolgálhatja a közérdeket, nem szabad akadállyá válnia, még érzelmi alapon sem. uralkodó szellemeknél, amilyen Mussolini, a hatalmi jog nem ismerhet határt, csakis a haza érdekében. Egyébként magatartásának mértéke döntő jelentőségű, úgy a szavakban, mint a tettekben. Március 24-én Rómában 4000 egybegyűlt polgármester előtt mondotta: A király meghívására a Quirinálba mentem. A győzelem gőze sohasem szédített el. Nem a Quirinál balkonján tartózkodtam, mikor mindenfelől 52.000 fegyveres fasiszta vonult fel, hogy hódoljanak a király őfelsége színe előtt; akkor már a miniszterelnökségen, munkaasztalomnál dolgoztam. Ez nem volt epizódszerű nyilatkozat, hanem a fasiszta Forradalomnak és Vezérének egyik felejthetetlen történelmi ténye. Egy király mellett lehet valaki Cromwell. Hogy azonban ez legyen, azt határozottan kerülte s megalkotta a Monarchia és a fasiszta Forradalom közötti közvetlen bizalmas kapcsolatot. De nem lehetett a fenti szavakat óvatosabb, szinte szerényebb hangon elmondani s nem lehetett volna e 4000 polgármester gyülekezeténél erre méltóbbat választani, akik valamennyi város és község képviseletében "tanúskodnak, hogy az állam egységes szelleme uralkodik Olaszországban." A polgármesterek hivatása, hogy meghallgassanak mindenkit s azért választattak, hogy tájékoztassák a közvéleményt; s íme a polemikus beszéd békés és nyugodt lesz, mikor a befejezés mintegy a nemzetnek szóló ünnepi üzenetként hangzik el a polgármesterek előtt. Mintha egy nagy világi ének befejező zengését hallanánk: Polgármester urak, térjetek vissza szülőföldetekre, hívjátok össze a népet a terekre, küzdjetek, dolgozzatok velem együtt, hogy megszerezzük az olasz nép számára a munkás élet kedvét. Kondítsátok meg fenséges ébresztő harangjaitokat, emeljétek a tiszta égbe lobogóitokat..." Teljes az összhang az Alpesektől kezdve Szicíliáig a fővárosba hívott szerény és hűséges falvak és vidékek népének ezrein keresztül a Haza régi és 113 arculatán átérezzük a vallásos őszinteség kifejezését. Jöttek azután a két kamarában elhangzott beszédei, amelyek némelyike mintaképe a klasszikus tökéletességnek és látjuk a "test a test elleni" hatalmas akciókat, de mindenkor ott látjuk az államférfiú magatartásának mértékét, szabatos nyilatkozatai őszinteségét és mély nemzeti érzését; szerény és nagy tud lenni a "servire", a közérdek szolgálata fogalmában és cselekedeteiben, amelyek mindenkor uralják ékesszólását. És ki tud arról, mi történt 1924-ben? Ez az év a Duce kálváriája volt és gyötrelmes utat jelentett a fasizmus számára. És ha történeti sorrendben elolvassuk beszédeit és azokat, amelyek a legküzdelmesebb időszakból valók, csodálattal fogjuk megállapítani, hogy a legváltozatosabb tudományos és közgazdasági eseményeknél mindenütt ott találjuk a Duce kristálytiszta és világos irányításait és buzdításait. Nem tudom, melyik más államférfiú lett volna képes hasonló védőgát emelésére a nemzeti küzdelem és munka érdekében és mely államférfiú tudott volna ellenállni a harcnak, amikor felhívására a nemzet melléje állt, hogy mielőbb megsemmisíthesse a kormányzati irányzat és a Vezér elleni alattomos aknamunkákat. Mussolini csodás módon megtartotta az egyensúlyt, a "harcot a harc elleni" formulában, amely jobban örül a kártya felfedésének, mint magának a játéknak. De Mussolini számára minden tét egy-egy új téglát jelent a Haza 'templomának épületéhez s így a személyes vonatkozások másodrendűekké válnak. Innen ered az 1924-i esztendő alkotásainak benső szépsége és tökéletes taktikai és stratégiai műve, amelyről azt lehet mondani, hogy a kormány legveszedelmesebb esztendeje volt. Kívül a vihar mindent és mindenkit legázolt, vadul rendítette meg a kormányzat oszlopait s árulásokkal és csalásokkal dolgozott. Aki ezen időket nem a történelemből olvasta, hanem átélte, vissza kell emlékeznie a küzdelmekre s értékelnie kell az eredményeket; Mussolininak a valóságban két frontra kellett figyelnie: az ellenségre és a fasizmusra. Voltak időszakok, amikor útja telve volt a türelmetlenség, aggodalom és meg nem értettség jeleivel. Miért engedte a Duce magát és munkatársait sárral dobálni? Miért temették a fasizmus új halottait a furcsa vezeklés leplébe? Miért volt nyomott a hangulat? Valóban azért vonultak vissza, mert túlságos volt az előnyomulás? Valóban az történt, hogy a fasizmust környékező alattomos aknamunka tényleg behálózta a Duce és hívei személyében megtestesülő intranzigens szellemet, amely a fasiszta forradalmat kitermelte? ... Mindazonáltal némi fénysugár áttörte a nap szürkeségét s az oroszlánkörmök feltűntek, hogy figyelmeztessék a gyengébbeket és a már-már diadalmasan csaholó ellenséges falkákat: Nem volna érdemes élnünk, sem mint férfiaknak, sem mint pártnak, ha nem tudnánk szembeszállni a viharral. A harcteret néha üdítő légáramlat futotta át: -Az Aventino hegyen tartózkodnak és ott maradnak, mert még mindig van reményük; azt hiszik, hogy elgáncsolhatnak; ha holnap ez a törekvés hiábavalónak fog bizonyulni, aminthogy az kétségtelen, akkor majd látni fogjátok, hogy menhelyükből miképpen rohannak szerteszét, teljes zűrzavarban. És a legfőbb fasiszta forradalmi intézményeket, különösen a feloszthatatlan milíciát elszántsággal szervezte át és mindenkit meggyőzött arról, hogy itt valósággal nagyszabású haditervek végrehajtásáról van szó. Azután úgy látszott, hogy Achilles sátra bezárul, mialatt az ellenséges bandák kívül száguldoztak s levettek lábukról egy-két hadnagyot. Majd utat vert a kétkedés, a riasztó képzetek és bizonyos lelki fáradtság volt érezhető a forradalmi osztagok felett. Azonban a rendíthetetlen Duce feljegyzi a szökevények neveit, végighallgatja mormolásukat s szövögeti tovább súlyos terveit és feladatait. S a mérnökökhöz, a bányászokhoz, a földrajztudósokhoz és a jogászok gyűlésein mindenütt a legbiztatóbb és legmegnyugtatóbb szellemben nyilatkozik s nyugalma annál derűsebb és világosabb, minél egyszerűbb nép gyülekezik össze. A nemzeti irányzat szóvivője fejedelmi fölénnyel érzi, hogy nem elég az ellenséget a nyugalom utján kifárasztani. Ha a vihar elmúlik, visszatér a nemzeti újjászervezés munkája. A fegyver helyére kerül, a könyv átveszi uralmát. És szükséges volt, hogy e napon a nemzet készen legyen a nagy és eredményes feladatok elvégzésére. Hogy a Duce és a párt ellenállottak a támadásoknak és szilárdabbak lettek az ellenállásban, ez benső ügy volt és jelentette a forradalom biztosításának előfeltételeit. De a Népet, amely sokkal különb az aventinusi csőcseléknél, nem szabad megzavarni a Haza valóban birodalmi irányú újjászervezésének munkájában. Az ellenzéki akció bukása oly tökéletes volt, hogy amikor a kormány törvényhozó munkájától és támogatásától irányítva, a nemzet rendszeres és változatos munkaképességéhez értünk, a Duce részéről a Sala Borrominiben bejelentett munkaterv megelőzte azon stratégiai célt, amelyet a "colmo della misura" vagyis a "csordultig telt pohár" -nak nevezett s ahova a Duce akarta kezdettől fogva juttatni és juttatta is az ellenzéket. Ezek után szemben a vélt fasiszta kisebbséggel, valóban elvesztettek minden ellenőrző és tájékozódó lehetőséget és mintegy öt hónapi hallgatás után a Duce leleplezhette az állítólagos erkölcsi harc céljait. S mintha egy magnéziumlámpa fényénél összebúvó összeesküvő-bandát fedeztek volna fel: a meglepetéstől nem változtathatták meg eddigi magatartásukat; az Albertini-párti monarchisták kezet fogtak a maximalistákkal és az anarchistákkal; Torrigiani fűti Donatit, Lucci Amendola felé mosolyog; néhány kéz pedig idegen aranyat csörgetett. A letűnt szocialista párt máglyáján el akarták égetni a Monarchia szent jogait, az állami tekintélyt, a szakszervezeti együttműködést, háborúnk világraszóló eredményeit s a Fasiszta Forradalom küzdelmes hódításait: a nemzet minden nagy értékét. S vajon félelmetes-e mindez? Nem, mert még minden a fasiszta hatalom kezében van, viszont szükséges volt, hogy ez a hatalom szemmel látható legyen az egész nemzet előtt. Még egy lépés és következett volna a felfordulás , de e lépésnél a Duce, aki mellett állott a Korona és a Nép, december 5-én a szenátusban bejelentette az ellentámadást: Ne higgyétek, hogy a fasizmusnak bealkonyult; ez kolosszális tévedés volna. Ha az Aventino fölkelést támasztana, azt elfojtanánk. A fasiszta alaphang megújhodik. S miután a Duce saját pártjától nem fogad el feltételeket, még a szenátus bölcsességétől sem fogad el határozatlan magatartást: "Választhattok. Föltételes bizalomról nem lehet szó! Nem, még ifjúságom nehéz napjaiban sem fogadtam el alamizsnát, mikor kezem munkájával kerestem meg a kenyeremet. Nem a politikai beletörődést kérem önöktől. Vagy rendelkezem bizalommal vagy nem. Vagy hiszünk, vagy nem. De a bizalomnak uraim, erősítő útravalónak kell lennie, nem pedig a keserűség poharának. A kétes és feltételes bizalom helyett jobban szeretem a határozott bizalmatlanságot." És a szenátus érzi a nagy idők jelenlétét, s minden fenntartás nélkül megszavazza a bizalmat. Érzi, hogy ez a férfiú, aki hat hónapig szenvedte a hallgatást és minden szavából kicsendül a Haza fogalma, nem tévelygő, sem elvakult pártember, hanem benne megszemélyesül az egész nemzet sorsa; neki elég azt mondania a Kapitóliumon, hogy "Róma az a varázsos szó, amely kora ifjúságától kezdve visszhangzott lelkületében" és biztosítja a szenátust és a nemzetet, hogy a benső győzelem még korántsem jelentheti nála a végcélt, hanem a nagyvilággal való viszonylatban innét veszi útját a nemzeti nagyság általa tervezett oszlopcsarnokának grandiózus eszközökkel való kiépítése, amelynek boltozatai átnyúlnak a hegyeken és tengereken túl terjedő haza határáig. És jött a január 13-i nagyjelentőségű beszéd, s a harc villámgyors győzelemmel végződött", mert a Duce zseniális kitartással és türelemmel mindenkit meghódított. Mintha a napóleoni év elkésett volna a kalendáriumban és a kihirdetésben, mert a valóságban 1924. december havában kezdődött meg. Olvassátok el a beszédeket és egyeztessétek össze azokat. De ez nem elég. A Duce gondolatainak jelen szemelvényei nem merítik ki a kormányzati éveket. A fáradságos fasiszta szervezkedéstől kezdve a bolseviki korszak mocsarán át a szemelvények forrása visszaömlik a háborús évekre és még tovább, a semlegesség nyugtalanító előestéjére... Évekre, amelyek korszakoknak tűnnek fel, hirtelen alkonyba váló hajnalokra, minden árulást megtagadó hősiességre, minden fényt elsötétítő gyávaságokra és legmélyebb szakadékokból kitörő reményekre ... és életkockáztatásokra, iránykeresésre, elhatározásokra, százszor elől való kezdésre... ezekre volt hivatva egy nemzedék, amely már az 1911-iki esztendő előtt, a háborúk és polgárháborúk között nem ismerte többé sem a lélek, sem a test nyugalmát. Innen ered még a legbecsületesebb lelkületek ingadozása is és oly egyéniségek állásfoglalásának megrendülése is, amelyeket tulajdonképpen már véglegesen megállapodottnak véltek. Ha rendszeresen tanulmányozzuk e gyűjteményt, megállapíthatjuk az egyazon központi gondolatra való visszatérést, amelyet különböző időben, ugyanazon férfiú vetett el: sehol semmi ellentmondás, hanem állandó fejlődés, sehol semmi megállás, hanem folytonos előnyomulás. A taktika és a stratégia, amelyek épp oly lényeges elemei a politikai küzdelemnek, mint a háborúnak, részleges kísérletezéseket és szórványos időnyerést jelenthetnek, de a központi cél és gondolat szembeszáll az eseményekkel S ha azok megértek a hódításokra, csak akkor tűnik fel a maga világosságában és határozottságában, felszabadulva minden fölös tehertől, megrakodva új tapasztalatokkal. És az áramlat ereje így tűnik fel a folyam forrása és torkolata között, a maga tiszta és szabad fenségében. Mi hát e gondolatmenet titka, amely nagyszerű összhangban egyesíti magában a költő idealizmusát és a tudós szabatosságát? Kétségtelen, hogy a lángésznek meg volt ebben a maga szerepe. Azonban mégis csak a hazaszeretet volt képes arra, hogy kezdettől fogva őrködjék felette, támogassa és buzdítsa az idők, utak és események ily ádáz, hosszú és viharos viszontagságai és eseményei között. S valóban ez az államférfiú, aki úgy is mint gondolkozó és mint szónok a történelem legnagyobb alakjai közé tartozik, testvére Bossuetnek, aki prédikációit térden állva szövegezte, mint "nem földiektől, hanem az égtől sugallt szónok." Bossuet a Mindenható előtti térdelő helyzetében a nagy és öntudatlan hangot jelképezi; viszont a Haza képzete előtt térdelő s hazafiúi sugallattól áthatott Mussolini az az egyéniség, akiről egy másik rendíthetetlen hazafi azt mondotta: "Ha a Haza nem vallást jelent, akkor nem értem, mi lehetne más?" És a birodalmakat csak azok alkotják meg, akik ezen úgyszólván divinális érzékkel rendelkeznek. Ezért az Olasz Birodalom biztonságot jelent Olaszországnak és másoknak.
Novara, 1926.
MAGYARORSZÁG számíthat Olaszország barátságára. Meg lehet állapítani, hogy a trianoni szerződés területi meghatározásainál nagyon is az elevenébe vágtak az országnak s ehhez hozzá kell még tennünk azt, hogy Magyarország a Duna völgyében ezer év óta rendkívüli történelmi hivatást teljesít. A magyar nemzet, a maga lángoló hazaszeretetével, erejének tudatában, a békeidőkben való szívós munkássága révén jobb sorsot érdemel. Nemcsak az egyetemes igazság szempontjából, de Olaszország érdekeinek szempontjából is kívánatos, hogy a magyar nemzetnek ez a jobb sorsa bekövetkezzék.
BÉKESZERZŐDÉSEK. Nekem a történelemről külön felfogásom van, melyet bátor volnék rómainak nevezni. Sohasem higgyünk a megváltozhatatlanságban. Róma nem hitt benne, még a cannei csata után sem, amikor elvesztette egész nemzedéke virágát; hiszen önök mindnyájan tudják, hogyan foglalt állást a római szenátus Terenzius Varro ellen, aki Emilius Paulus véleményével szemben a háború mellett kötötte le magát s mindenesetre egyik felelős feje volt a vereségnek. Róma elesett s ismét felvirult; lépésben haladt előre, de haladt s a kitűzött cél elérésére törekedett. Ilyennek kell lennie Olaszországnak is, a mi Olaszországunknak, melyet mint egy fenséges és büszke álomképet viselünk szívünkben; Olaszországnak, mely kényszerből alárendeli magát ugyan a sorsnak, de időközben előkészíti a lelkeket és erőket, hogy ismét uralkodhasson.
BÉKESZERZŐDÉSEK. A békeszerződéseket, legyenek azok akár jók, akár rosszak, ha már egyszer aláírták és ratifikálták, végrehajtják. Egy államnak sem lehet ebben más felfogása, amely a tekintélyével törődik. De a szerződések nem örökkévalók, nem változhatatlanok, a történelemnek csak egy fejezetét jelentik, nem pedig annak befejezését. Végrehajtani a szerződéseket, annyit tesz, mint kipróbálni azokat. Ha végrehajtás közben tarthatatlanságuk kiderül, ez új eseményt jelent, amely a viszonylagos helyzetek újabb megvizsgálására nyújt lehetőséget.
BÉKESZERZŐDÉSEK. Alkalmam volt néhányszor azt a megjegyzést tenni, hogy a békeszerződések nem örök érvényűek. Legalább is különösnek tartom azt a bizonyos körök részéről tapasztalható izgalmat, amely ezt az igazán egyszerű nyilatkozatot fogadta. Nem elméletről van szó, hanem arról, hogy egy történelmi igazságot megállapítsunk. Egy békeszerződés sem volt sohasem örökérvényű, mert a világ halad, a nemzetek erősödnek, gyarapodnak, hanyatlanak s néha el is tűnnek a föld színéről. Egy szerződés örökkévalósága azt jelentené, hogy egy adott pillanatban az emberiség valami szörnyű csoda révén valamely megkövülési folyamaton esett át, más szóval elpusztult, megsemmisült.
VILÁGPOLITIKA. Egy nagy nemzet külpolitikája állandó erőfeszítést, éber őrködést s a felmerült problémák alapos és biztos ismeretét követeli. Amikor külpolitikáról van szó, tekintetbe kell vennünk, hogy minden játszmában ketten vagy többen vesznek részt, a körülmények nem állandóak, hanem folyton változnak s hogy gyakran figyelemmel és feltűnés nélkül várakozni kell tudnunk úgy a sikerre, mint a kudarcra és viszont; így például amit 1923-ban nem érhettünk el, azt elérhetjük 1928-ban. A békeidők politikájának célja az, hogy bölcsességgel készítsen elő olyan helyzeteket, melyeknek elegendő idejük van a lassú megéréshez, továbbá, hogy a nemzet erkölcsi és anyagi érdekeinek mindenütt jelenvaló védelmezője legyen.
ITÁLIA ÉS ANGLIA. Amikor azt mondjuk, hogy Anglia és Olaszország között hagyományos barátsági viszonylat áll fenn, ez nem közhely, hanem való tényt fejez ki. A két nép között a barátság mély, múltjukban soha semmi viszály nem fordult elő, együtt küzdöttek a nagy háborúban, együtt jutottak el a békekötéshez, méltányosan intézték el a köztük fennálló egyetlen függő gyarmati kérdést (Felső-Juba). Locarnóban az európai béke érdekében megújították szoros politikai együttműködésüket. S amikor azt mondom, hogy a két nép közötti barátság elmélyült, azt értem ez alatt, hogy ez az érzés nem szorítkozik kizáróan a szorosan vett hivatalos körökre, de kiterjed a lakosság legszélesebb rétegeire is.
MŰVÉSZET ÉS POLITIKA. Melyek a kapcsolatok a politika és a művészet között Mi a kapcsolat a politikus és a művész között? Lehetséges-e valamelyes hierarchiát megállapítani az emberi szellem ezen két megnyilvánulása között? Hogy a politika művészet, nem lehet kétség benne. Bizonyos, hogy nem tudomány. Még kevésbé kizárólagos empirizmus. Tehát művészet. Már csak azért is, mert a politikában is sok az intuíció. A politika épp úgy, mint a művészeti alkotás hosszú művelet és rögtönző ihlet eredménye. Egy adott pillanatban a művész sugallattal teremti meg alkotását, a politikus pedig elhatározással. Mindketten az anyag és a szellem eszközeivel dolgoznak. Mindketten az őket felemelő és szellemüket átható eszmény felé törnek. Hogy egy nép számára bölcs törvényeket alkothassunk, szükséges, hogy kissé művészek is legyünk. A politikus és a művész között még más érintkezési pontok is vannak. Most csak egy ilyet emelek ki a többi között: a ki nem elégültség, a tökéletlenség bántó, de egészséges érzését, amidőn látjuk, hogy a befejezett dolgok soha sem olyanok, mint amilyeneknek azokat elképzeltük. Ami a hierarchiát s annak további fejtegetését illeti, ez csábító anyagot jelentene számomra, de túl messze vezetne. Talán nem is mondtam erről semmi érdekeset. De egy szerény következtetésre szeretnék jutni mindenekelőtt és ez az, hogy nincs összeférhetetlenség egy politikus és nemzetének vagy más nemzetek művészete között; sem az ő kora, sem más korszakok művészete között!
BÜROKRÁCIA. Meg kell különböztetnünk a bürokráciát, mely rendelkezik és a bürokráciát, amely a rendelkezéseket végrehajtja. Miután szükségünk van a bürokráciára, az szükségessége tudatában elég nehezen kezelhető. Minden légköri változás iránt különös lelki érzékenységet mutat és így a bürokrácia megérzi a szociális környezet legcsekélyebb változásait is. Ha a kormány erős és azt a benyomást is kelti, hogy tényleg erős, akkor a bürokrácia működik, végrehajt, nem vitatkozik. Azon a napon, mikor a bürokráciának ellenkező benyomásai vannak, és megsejt, vagy remél változásokat, akkor észrevehetjük, hogy a gépezet titokzatos ellassulása mutatkozik, valami nincs rendben ...
BÜROKRÁCIA. Amikor a fasiszta kormány a bürokráciáról szóló törvényt megalkotta, a bürokráciát a legnagyobb tiszteletben részesítette, s saját magával egy színvonalra emelte. A bürokráciát a házi alkalmazottak nagy tömegének tekinthetjük, akik többé-kevésbé dicséretes teljesítményt nyújtanak, és azután elvegyülnek. a lakosság tömegében. Olyannak is vehető a bürokrácia, mint amilyennek a régi kormányzat néhány minisztere tekintette, vagyis bűnsegédek és bűntársak gyülekezetének. Mi ezzel szemben a bürokráciát az államszervezet egy részének tartjuk. A bürokrácia maga az állam, benne él az államban s annak legbensőbb szervezetében s éppen ezért nem is idegenkedhetik az ilyen módon való megnyilvánulástól. S ha ez így van s ha igaz az, aminthogy igaz, hogy az államot a kormány képviseli, akkor magától értetődik, hogy a bürokráciának a kormánytól kell nyernie az általános irányítást, s viszont ha azt akarjuk, hogy a bürokrácia is egy hasonló célt szolgáló munkatársak seregének tekintse magát, akkor a bürokráciát a legnagyobb méltánylásban kell részesítenünk és sokkal magasabb színvonalra kell emelnünk, mint azt a régi kormányok tették.
NEMZETI FEGYELEM. Mindenkinek alá kell magát vetnie a fegyelemnek. Ahol azt megtagadják, ott kényszert kell használnunk. Visszautasítjuk azt a demokrata dogmát, hogy mindig csak prédikációkat és beszédeket s többé-kevésbé liberális szólamokat kell hangoztatni. Egy adott pillanatban szükséges, hogy a fegyelem az erőben nyilvánuljon meg.
NEMZETI FEGYELEM. Azért, hogy hangunkat meghallják a különböző nemzetközi munkásfórumokon, amelyek iránt a legnagyobb érdeklődéssel viseltetünk, szükséges, hogy belföldön a legszigorúbb fegyelem uralkodjék, mert senki sem fog ránk. hallgatni, ha hátunk mögött nyugtalan, fegyelmetlen és elégedetlen ország áll.
NEMZETI FEGYELEM. Éppen azért akarjuk megteremteni a komoly nemzeti fegyelmet, mert véleményünk szerint a fegyelem nélkül Itália nem lehet az a földközi-tengeri világhatalom, amilyennek azt álmainkban látjuk. S azok, akik szemünkre vetik, hogy a németeket utánozzuk, gondoljanak arra, hogy nem mi vagyunk, akik utánozzuk a németeket, hanem ők utánozzák és utánozták a rómaikat; a mi célunk viszont az, hogy visszatérjünk származásunk forrásához, a mi római, latin, földközi-tengeri irányzatunkhoz.
HIERARCHIA. Ha a hierarchiáról beszélünk, ezalatt a benső emberi értékek fokozatát értjük; aki az emberi értékek fokozatát említi, az a felelősségek és kötelességek fokozatát méltatja; a hierarchia fogalma alatt a fegyelmet értjük. A történelem hierarchiák látképeit tárja elénk, melyek születnek, élnek, átalakulnak, lehanyatlanak és meghalnak. Arra kell tehát törekednünk, hogy megőrizzük a hierarchiák azon értékeit, melyek még nem töltötték be hivatásukat. Arra kell törekednünk, hogy egyes hierarchiák törzsébe olyan újabb életerős elemeket oltsunk be, amelyek által az új hierarchiák eljövetelét előkészíthetjük. Ilyen módon teremtünk kapcsolatot a múlt s a jövő között.
TANÍTÓSÁG. A tanító épp oly bizalmi szerepet tölt be a nemzeti életben, mint a katonatiszt vagy a főbb tisztviselő. A tanító, aki alakítja a lelkeket és egyéniségeket, s aki az emberekből hősöket vagy gyávákat tud alkotni, igen fontos szerepet tölt be a nemzet életében. Éppen ezért a tanítóságnak az állam szerves alkotó elemének kell lennie és nem különálló csoportoknak vagy szövetségnek.
ITÁLIA. Európa egyes nemzetei emelkednek vagy süllyednek. Európa sorsa nincs határozottan megállapítva. Véleményem szerint azok között, akik emelkednek s akik az európai láthatáron fölfelé haladnak, ott vannak az olaszok, ott vagyunk mi! S annál gyorsabban fogunk emelkedni, annál gyorsabban jutunk el történelmünk csúcspontjára, minél inkább egyek vagyunk, minél jobban megőrizzük az összhangot, minél inkább tiszteljük a törvényeket, azokat, amelyek vannak és azokat, amelyek lesznek, s minél inkább tekintjük magunkat a nemzet katonáinak. Mindenki legyen katona, katona, akire kötelességek háramlanak, akinek felelőssége és feladatai vannak. Nem a porosz kaszárnyarendszert értem, hanem a mi kaszárnyánkat; nem a falansztert, hanem az összes olaszok testvériségét, az összes olaszokét, akik egyetértenek, akik együtt küzdenek, együtt dolgoznak.
OLASZOK . Mindinkább nagy nemzet akarunk lenni a keménységben, kitartásban, akarásban és rendszerességben. Ezek az erények virágoznak az olasz nép legnagyobb részében s a fasizmus feladata, hogy azok általánosakká váljanak.
A NEMZET . Számunkra a nemzet nemcsak területi szempontot jelent, hanem mindenek felett erkölcsi, szellemi fogalmat. Vannak államok, melyeknek óriási területeik voltak és mégsem hagytak semmi nyomot hátra az emberiség történetében. Nemcsak a népesség száma döntő, mert hisz voltak a történelemben egész kis államok, melyek örökké emlékezetes emléket hagytak a művészet és a filozófia történetében. A nemzet nagysága mindezen erények és feltételek összességéből áll.
KÖZVÉLEMÉNY. Úgy vagyunk a lelkesedéssel, mint a szerelemmel: a szem, amely eddig mindent oly szépnek és rózsásnak látott, csak bizonyos idő lefolytával képes kritikát gyakorolni, akkor fedezi fel azt, amit előbb nem vett észre. Így változik a híres közvélemény. Milyen igaz Manzoni egy mondása az életben: "Egyszer lenn a porban, másszor az oltár előtt; de gyakran az oltárokon is akadt egy kis por".*) Vannak napfogyatkozások, melyeknél úgy tetszik, mintha sötétség szállna a földre, s ebből mégis nemsokára előtör a napfény. Szellemi szegénységet árulna el, aki túlságosan felizgatná magát a természetszerű tünemény láttára.
HAZA. A hazát nem lehet megtagadni. Nem lehet megtagadni az édesanyát, akkor sem, ha nem nyújthatja nekünk adományait, akkor sem, ha bennünket arra kényszerít, hogy kenyerünket a világ országútján keressük.
AZ OLASZ TARTOMÁNYOK. Nem tartom helyesnek kacérkodni a tartományok eltörlésének gondolatával, mert ez természetellenes, mert a földrajz és történelem nem egyszerű emberi kitalálások. Minden tartománynak megvan a maga sajátos jellemvonása s földrajzi tulajdonsága. Mint egy zenekarban a hegedű finom hangjai a cselló mélyebb hangjaival egységes összhangban egyesülnek, úgy kell a különböző tartományok különböző arculatának és jellemtulajdonságainak egybeolvadniuk a nemzeti egység nagyszerű összhangjában.
A RÓMAI JELLEG. Nekünk nagy kiváltságunk, hogy ezen az isteni félszigeten élünk, honnan a rómaiak az egész világot meghódították, azonban nem szabad úgy élnünk, mint az ő nagyságuk és dicsőségük élősdijeinek; sohasem szabad a múlt felé tekintenünk, hanem a jövendőt kell követnünk.
ISKOLA. Az olasz iskolának szembe kell szállnia az olasz jellem hibáival, mint: az egyoldalúság és könnyelműség s az a hit, hogy minden jól fog menni. Álláspontom az, hogy minden iskola mindenekfelett nevelő, tanító, jellem és erkölcsképző legyen. Nem szükséges az agyvelőket a múlt és jelen egész tudományával átitatni. A nevelés nem lehet más, mint a svéd gimnasztika egy fajtája, amennyi az agyvelő nevelésére szükséges, s ez annál hasznosabb lesz, minél hamarabb elfelejtik a haszontalan és felesleges részleteket. Ellenben szükséges, hogy az iskola nevelje az olaszok jellemét. S itt válik, tanítómesterek, a ti feladatotok óriási jelentőségűvé. Ti nemcsak azok vagytok, akik a kisebb vagy nagyobb tudományok kenyerét széjjelosztják, de apostolok, papok s olyan emberek vagytok, akiken az óriási felelősség nyugszik, hogy a szellemet, öntudatot s a lelkeket átalakítsátok.
ISKOLA. Az iskola egységes, nincsenek benne különálló részek. Az iskolában minden összefügg egymással a bölcsödétől az egyetemig. A tanítók az egyes nemzedékeket átveszik és elkísérik a kis gyermekkortól az érett ifjú korig, s ekkor szükséges a legszorosabb összetartás erkölcsi és szellemi téren az összes oktatók között, mert a cél, melyet elérni törekszenek, közös.
EGYETEM . Az egyetemekre számit a kormány, mert a népek fejlődésében az egyetemek szilárd és dicsőségteljes alapzatokat jelentenek. Nem habozom kijelenteni, hogy ha Németország ellent tudott állni a bolsevizmus hatásának, azt elsősorban az erős német egyetemi hagyományoknak köszönhette.
AZ ÁLLAMÜGYÉSZ. Az államügyészre vár a feladat, hogy megvédje az összesség legfőbb érdekeit az egyéni kilengésekkel szemben s feladata mindig terjedelmesebb lett, mert mind jobban mutatkozott az állam védelmének a szükségessége az egyes polgárok érdekében, akik annak alkotórészei.
A DANTE ALIGHIERI EGYESÜLET. Dante Alighieri nevének és műveinek fényes helye van a modern Olaszország történetében. A legszomorúbb években a "Dante" jelképe lett a törhetetlen, az elszántan őrzött és védelmezett hazafiúi hűségnek; s a legviharosabb és legküzdelmesebb években a rendíthetetlen ellenállás jelképe volt. A "Dante" méltán és büszkén hivatkozhat arra, hogy mindig nemes munkát végzett, s ha most távolból nézzük, amikor néhány oly férfiú akaratából született meg, akik a polgári egyenetlenség és megzavart társadalmi renddel szemben egy magasabb szempontokból irányított nemzeti feladatot tűztek maguk elé, mindez az újítási mozgalom egyik első példaadó erőfeszítéseként tűnik fel előttünk, melynek Olaszország a saját magában s jövendőjében való erős önbizalmát köszönheti. A nyelv védelmében a "Dante" az olasz hagyományokat védelmezte. Az olasz hagyományok védelmében a "Dante" a nemzeti egység ügyét védelmezte: a nemzet területi egységét, melyért végletekig menő nagyszerű csatákat vívott; továbbá a világon szerteszórt olaszok erkölcsi egységét. Ma úgy tekintjük és becsüljük, mint egyik legkedvesebb és legdicsőségesebb intézményünket.
DEMOKRÁCIA. Alapjában véve, ami minket elválaszt a demokráciától: a mi mentalitásunk s a mi rendszerűnk. A demokrácia azt hiszi, hogy elvei változatlanok, viszont minden időben, minden helyen, minden körülmények között alkalmazhatóak. Mi nem hisszük, hogy a történelem megismétli magát, mi nem hisszük, hogy a történelem olyan, mint egy kötelező vasúti menetrend, s nem hisszük, hogy a demokrácia után a szuperdemokráciának kell következnie.
DEMOKRÁCIA. A demokrácia százada befejeződött. A demokrácia világnézetének a felszámolása már megtörtént. Itt az első volt többek között a haladás elmélete. Semmi sem bizonyítja, hogy a társadalom demokratikus irányban fejlődik. A történelem nem valami utca, vagy lépcső, mint azt a demokraták gondolják, hanem egy változatos, szövevényes, borzadalmas panoráma, melyben a fény a sötétséggel, az élet a halállal váltakozik.
A NŐ ÉS FASIZMUS. A fasiszták nem tartoznak az egyoldalú és kétkedő emberek sokaságához, akik a nő politikai és társadalmi jelentőségének lekicsinylésére törekszenek. Mi jelentősége van a szavazati jognak? Meg fogják kapni a nők! De akkor is, amikor a nők nem szavaztak s nem is kívántak szavazni, úgy régebben, mint a közelmúltban, vagy bármikor, a nőnek mindig nagy befolyása volt az emberi társadalom sorsának irányítására. Így a női fasizmus, mely büszkén viseli a dicsőséges fekete inget s mely robusztus fiatalságunk soraiból gyűl össze, arra van hivatva, hogy fényes történelme legyen, emlékezetes nyomokat hagyjon maga után, s hogy mindig ügybuzgóbb munkával járuljon az olasz fasizmus alkotásaihoz.
A NŐ SZAVAZATI JOGA. Ne higgyétek, hogy holnaptól kezdve a nő életén a mellékes jelentőségű szavazati jog fog uralkodni. A nő életén mindenkor a szerelem uralkodik, vagy gyermeke, vagy egy férfi iránt. Ha a nő szereti a férjét, reá, vagy a pártjára szavaz. Ha nem szereti, akkor máris ellene szavazott!
A BIZALOM . Solon törvényt hozott, mely szerint becstelenné lett az a polgár, aki történelmi pillanatokban egy párthoz sem csatlakozott. Térjünk vissza tehát, szenátor urak, ehhez a klasszikus bölcshöz. És én azt mondom önöknek: Választhatnak. Feltételes bizalomból azonban nem kérek. Nem! Még fiatalságom szürke napjaiban is, amikor két kezem munkájával kerestem a kenyeremet, sohasem kértem senkitől alamizsnát. Nem kérek a politikai beletörődésből sem. Vagy van bennem bizalmuk, vagy nincs. Vagy hisznek nekem, vagy nem hisznek. Mert a bizalomnak, uraim, életerős útravalónak kell lennie s nem a keserűség kelyhének. A feltételes bizalomnál többre becsülöm a nyílt bizalmatlanságot.
KORMÁNYZÁS. Az az érdemünk, hogy a kormányból egy eleven, lüktető szervet alkottunk, mely a nemzeti társadalom életérdekeiért dolgozik; de ez a kormány nem hagyja magát nevetséges párviadalszerű összeütközésekkel lépten-nyomon provokáltatni, mert ez a rendszer az ellenzéket szentté és sérthetetlenné tenné, minden jog fölött rendelkeznék, míg a kormánynak csak az volna a hivatása, hogy kényelmes és türelmes célpontul szolgáljon. Kijelentem, hogy ez teljesen öngyilkos elmélet és hogy ha ezen elméletben merül ki a szabadelvűség elmélete, akkor nyíltan antiliberálisnak vallom magamat.
KORMÁNYZÁS. Kormányozni nagyon bonyodalmas feladat, mely minden nap súlyos problémák megoldását követeli meg. Minden nap új küzdelmet, új fáradságot, új felelősséget jelent. Ez a kormányzás, de mi a nemzetet nemcsak a mai olaszok érdekében kormányozzuk pedig már ez is sok volna, hanem a jövendő nemzedékek érdekében is, mert a haza századokon és ezredeken át fog élni. Éppen ezért a vallásos kötelességérzésnek meg kell lennie minden vezetőben és minden közkatonában.
INTÉZMÉNYEK. A politikai formákat nem lehet az örökkévalóság fogalma szerint helyeselni vagy megítélni, hanem kizárólagosan valamely nemzet szellemi színvonalának, mentalitásának, gazdasági helyzetének és szellemi erejének viszonylatai alapján.
TÖRVÉNYEK. Előfordul néha, hogy szemére vetik a fasizmusnak, hogy megváltoztatja a törvényeket, törvényeket sért meg, s a törvények alkalmazásában néha ingadozások történnek. Meg kell különböztetni a törvényeket. Vannak erkölcsi természetű törvények, melyek valóban változtathatatlanok, így pl. hiszem, hogy a tízparancsolat, Mózes törvénye, lényegében véve változhatatlan. De vannak gazdasági törvények, melyek a nemzetek gazdasági életébe vágnak, melyek az egyének, csoportok, népek egymásközti viszonyaira vonatkoznak: e törvényeket nem lehet sem örökkévalóknak, sem változhatatlanoknak, sem tökéleteseknek tekintenünk.
LIBERALIZMUS. Azt mondják, hogy a szabadelvűség teremtette meg a mai Olaszországot. Lassan, ne túlozzunk. Én ellenben tagadom, hogy az olasz Risorgimento korában létezett volna szabadelvű párt, a szó mai modern értelmében. Voltak egyes liberális csoportok és áramlatok. De a szabadelvű párt mellett, melyet Camillo Cavour oly nagyszerűen képviselt, voltak éppen nem szabadelvű férfiak is, mint Mazzini, Garibaldi, a Bandiera-fivérek, Carlo Pisacane és társai, akik feláldozták magukat a szabadság és nemzeti feltámadás eszményéért.
SZABADSÁG. Amikor azt olvasom, hogy a korlátlan szabadságot követelik, azt kérdem, hogy álomvilágban élünk-e, vagy józan emberek között? Ha van történelmi dokumentum, akkor ez az, hogy az emberek egész története, kezdve a barlanglakóktól a civilizált, vagy magát annak nevező emberig, az egész történelem tulajdonképpen a szabadság fokozatos korlátozását mutatja. A modern államokban, a műveltség terheltjei között kell, hogy állandóan korlátozzák a szabadságokat, ideértve a mozgási szabadságokat is. A korlátlan szabadságról szóló felfogás egyoldalú, önkényes. A valóságban nem is létezik.
SZABADSÁG. Jövök uraim, hogy kíméletlen logikámmal megfúrjam az ellenzék legérzékenyebb részét, a veséjét, : a "szabadságot." Nézzünk szemébe ennek a bálványnak és ítéljük meg minden tartozékában. A szabadság eszméje nem lehet tökéletes, mert az életben semmi sem tökéletes. A szabadság nem jog, hanem kötelesség. Nem jogkiterjesztés, hanem hódítás; nem jelent egyenlőséget, hanem kivételes jogot. A szabadság eszméje változik az idő múlásával. Van egyfajta szabadság a békében, mely már nem jelenthet szabadságot a háborúban. Van bizonyos szabadság a bőség időszakában, mely nem lehet ugyanaz a nyomorúság éveiben. Áll a harc, a nagy harc az állam és egyén között, az állam között, amely az erők központosítására törekszik s az ettől való menekvésre törekvő egyén között; mert a magára hagyott egyén, aki sem szent, sem hős, vonakodik adót fizetni, a törvényeknek engedelmeskedni, háborúba menni.
A NEMZETŐRSÉG. Az első négy év alatt a nemzetőrség (milicia nazionale) szellemi és erkölcsi tekintetben megerősödött. Számtalan jelét adta a haza és a kormányzat iránti odaadásának. Kényes politikai feladatokat teljesített. Előkészíti az új nemzedéket a fegyverviselésre. Helyét méltóképpen tartja most és a jövőben a nemzet nagy és dicső fegyveres ereje között. A fasizmus büszke ezen őrségre. A nemzet, mely látja őrködésüket a határokon, a hegycsúcsokon, a tengeren, vasutakon, a városokban, az új rend legfőbb biztosítékának és környezetéből valónak tekinti és szereti őket. A fasiszta milícia a nép önkéntes védőőrsége.
MONARCHIA. A jelenlegi monarchikus forma tökéletes összhangban van a fasiszta uralommal. Uralkodónk, kit minden olasz rajongó szeretete vesz körül, kitűnő érzékkel végzi hivatását, egy kiváló uralkodó példájának megfelelően.
NACIONALIZMUS. A nacionalisták tőlünk sok kérdésben különböznek, de az igazságot ebben meg kell vallanunk, s ez az, hogy minden csatában, melyet megvívtunk, mindenkor velünk voltak.
ELLENZÉKIEK. Nem tagadjuk az ellenzék létjogosultságát. Nem kényszeríthetjük az összes olaszokat, hogy úgy gondolkozzanak, mint mi, hogy azt higgyék, amit mi, nem akarjuk a lelkek egy szintre hozását, mert az ilyen állapotba hozott Olaszország elviselhetetlen volna; de nem engedhetjük meg, hogy annyira erőszakot tegyenek az igazságon, hogy megtagadják törekvéseink egész tisztaságát s mindazt, amit végrehajtottunk. De mindenek felett nem engedjük és nem fogjuk sohasem megengedni, hogy lekicsinyeljék a mi 3000 halottunk feledhetetlen önfeláldozását, akik biztosítékai, még pedig nagy biztosítékai annak, hogy a fasizmus meg fog felelni dicső hivatásának.
PARLAMENTARIZMUS. A parlamentarizmus válságát nem mi akartuk előidézni. A parlamentarizmus két nagyon súlyos, ha nem is halálos sebet kapott e korszak két jellegzetes faktorától: a fasiszta szakszervezettől és a sajtótól. A fasiszta szakszervezet külön testületekbe gyűjti mindazokat, akiknek külön és sajátos érdekeket kell védeniük, melyeket ki akarnak vonni a politikai testületek határozott illetéktelensége alól; a sajtó viszont a mindennapi élet parlamentje, s az a mindennapi színtér, ahol vagy egyetemi végzettségű emberek, vagy az élettapasztalatok és a gyakorlati élet, továbbá a tudomány emberei, olyan felkészültséggel vitatják meg az egyes problémákat, amilyent nem igen lehet találni a parlamenti padokban. A parlament nem képes az egész nemzet életét magába foglalni, mert a nemzetek élete óriási arányokban nehézkes és bonyodalmas. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen meg akarjuk szüntetni a parlamentet. Ellenkezőleg, meg akarjuk javítani, tökéletesíteni kívánjuk, komolyabb dolgot csinálni belőle, s ha lehetséges, valami fenségeset.
PARLAMENT. Az egész világon tisztában vannak vele, hogy a parlamenti rendszer, melynek megvolt a maga célja a 19-ik század néhány évtizedén keresztül, ma már képtelen megfelelni a modern művelődés mindinkább növekvő követelményeinek és gondolkozásának.
BELPOLITIKA. A belügyminisztérium tulajdonképpen rendőrminisztérium. Örvendek annak, hogy a rendőrség feje vagyok, éppen nem irtózom tőle s remélem, hogy minden olasz, elfelejtve bizonyos ősi ellenszenvet, elismeri a rendőrségben a társadalmi rend egyik legszükségesebb erejét.
POLITIKA. Nem lehet nemzeteket kormányozni vasidegek és acélos akarat nélkül. De a kormányzásnak ez a stílusa, mely az enyém és melynek összes felelősségét büszke önérzettel viselem, nem gátol meg abban, hogy a nép közé menjek, a néphez, amely dolgozik, amely szenved s nem zavarja a közrendet, a nép közé, mely a nemzetek nagyságának gránitalapja, a nép közé, nem azért, hogy az orránál vezessem, hanem azért, hogy testvéri szívvel őszinte igazságokat nyilvánítsak előtte.
A PREFEKTUS. A prefektus, ünnepélyesen ismétlem, az állam legfőbb hatósága a vidéken. ő a központi végrehajtó hatalom közvetlen képviselője. Minden polgár és elsősorban azok, akiknek az a nagy tisztesség és legfőbb kiváltság jutott osztályrészül, hogy a fasizmus keretében teljesíthetnek katonai szolgálatot, tisztelettel és engedelmességgel tartoznak a fasiszta uradalom legmagasabb politikai képviselője iránt, rendelkezésre kell állniuk mindenkor, hogy könnyebbé tegyék nehéz feladatát.
SZENÁTUS. Nemcsak ma, de jó néhány év óta nyíltan vallom, hogy a szenátust a nemzet egyik szilárd intézményének tekintem. Nem tartom felesleges intézménynek a szenátust, mint azt sokan kicsinyes demokrata nézőpontból mondják. Ellenkezőleg, a szenátus az állam egyik erőssége, tartaléka s az állami élet irányításának javára szolgáló, megfelelően őrködő és szükséges szervezete.
SZOCIALIZMUS ÉS HAZAFISÁG. A szocializmus alapvető elvei nem vezetnek a haza megtagadására. Jaurés felejthetetlen lapokat irt e tárgyról, melyek mind át vannak hatva szeretett francia szülőföldje iránti rajongásától.
SZOCIALIZMUS. Mindaz, amit nagyhangon tudományos szocializmusnak hívnak, nem más mint csonka beállítás; csonka, szörnyűséges, színpadias és groteszk beállítás a "két engesztelhetetlen osztályra osztott emberiség"; csonka beállítás a "mindig növekvő nyomorúság és a tőke összpontosítása", amikor egész ellenkező processzusnak vagyunk szemtanúi és csonka beállítás végül a társadalmi egyenlőség elmélete.
SZOCIALIZMUS. Akik. a jelenlegi szociális forrongásokban tisztán tudnak látni, azok előtt mindinkább kétségtelen valósággá válik, hogy a szocializmus és annak pótléka, a kommunizmus, végleg megbuktak. Megbuktak Oroszországban, megbuktak mindenütt. A mai társadalom már szívott fel annyit a szocializmusból, amennyit veszedelem nélkül lenyelhetett, de ahol többet vett be, ott már halálos veszedelemben forog!
A TESTÜLETEK ÁLLAMA. Az állam testületi. berendezése bevégzett tény. A harcképtelen, demo-liberális állam már a múlté. Helyébe lépett a fasiszta állam. Először fordul elő a világtörténelemben, hogy egy konstruktív forradalom, minő a miénk, békés úton valósította meg a termelés és munka mezején az összes nemzeti, gazdasági és szellemi erők egyesítését, hogy azt közös cél felé vezesse. Először történik, hogy egy nagy, 15 testületből álló hatalmas szervezet létesült, amelyek mindegyikét az állam, mint legfőbb hatalom, egyenlő fokra helyezte és jogos érdekeiben támogatja. Most történik először, hogy a nép, mely különböző munkakörben dolgozik, ugyanazon fasiszta állam dolgozó és öntudatos munkás tagjává emelkedik fel.
A FASISZTA ÁLLAM. A mostani uralom legmagasabb kifejezője a kormányzat, következésképpen minden, ami a kormánytól függ és a kormánytól származik, fasiszta. A fasisztáknak kétszeresen is fegyelmezetteknek kell lenniük, úgyis mint fasisztáknak és úgyis mint polgároknak. Ám nehogy felmerüljön a fasiszták között az a képtelen és groteszk feltevés, hogy a fasiszta kormány alkalomadtán elnéző lesz bárkivel szemben s így abba a demokrata, korlátolt és anarchisztikus gondolatvilágba essenek, amelynek kiirtásán mi tűzzel-vassal dolgoztunk. A fasiszta állam és a fasiszta kormány feje: a fasiszta forradalom feje.
AZ ÁLLAM . Ami mozgalmunk központi eszméje az állam. Az állam a nemzeti testületek politikai és igazságügyi szervezete s különböző rendű intézmények sorozatában csúcsosodik ki.
AZ ALKOTMÁNY. Még mindig olyan az alkotmányunk, minő egy tizenkét éves gyermek ócska kis csíkos köténye, amelyet egy jól megtermett, húsz éves fiatalasszony akarna magára ölteni. Olaszország 48-ban nem létezett, a Piemonte egy erős, de kis és kezdetleges állam volt. A sajtó, a város, a nagyipar és közlekedés megszervezése csak keletkezőben levő tünetek voltak. Ma már ez a kis kötény szűk, rövid és rongyos. És mégis azt kiáltják: nem szabad hozzá nyúlni! Miután azonban szakadásokkal és foltokkal dolgozni nem lehet, tehát új ruhadarabot kell szereznünk. És ez nem is jelent még kezdetet, csak eszközt. Meg kell alkotnunk Olaszországban a laboratóriumok nemzedékét.
AZ ALKOTMÁNY. Nagy tisztelettel viseltetem az olasz nemzet történetének minden jellemző epizódja iránt, de az alkotmány, uraim, nem lehet a gátja egész olasz nemzedékek fejlődésének. Maga Cavour is, az alkotmány közzétételének második napján mondotta: "Az alkotmány módosítható." Ugyanazt az elvet vallották később Minghetti, Crispi, Bertani és sokan mások. Az alkotmányt az 1848-iki Piemontra szabták; ennek a Piemontnak sok érdeme van, de az alkotmány nem az ő érdeme. Nem Piemont volt az, amely adta az alkotmányt.
AZ ÁLLAM. Crispolti képviselő azt mondotta, hogy óvatosnak kell lennünk, amikor az alkotmányról beszélünk. Mi nagyon is óvatosak voltunk, eddig még nem nyúltunk hozzá; akkor fogunk hozzányúlni, amikor a nőknek a közigazgatásban való szavazati jogát fogjuk bevezetni. De szükséges megtalálnunk a helyes középutat a rideg, halotti mozdulatlanság és az amerikai alkotmányok között, ahol, amint legutóbb egy könyvben olvastam, 15 év alatt 565-ször változtatták meg az alkotmányt. Már mondottam, hogy senki sem akar az alapfalakhoz nyúlni! De, a nemzet megnagyobbodott, a nemzet hatalmasabb lett, más intézmények, egész új nagyszabású testületek alakultak; ha mindezeket bevezetjük az alkotmányba, az állam fundamentuma hatalmasabbá válik. Véleményem szerint ugyanis az államnak a maga hatalmát mindjobban ki kell szélesítenie, ki kell terjesztenie a nép nagy tömegei fölött.
AZ ALKOTMÁNY. Az alkotmányt, melyet szellemében igen tisztelek, nem tarthatom változtathatatlannak, abban a tudatban, hogy már csaknem minden pontjában meg volt változtatva, amint egy jogtudós kimutatta az összes változtatásokat 1848-tól napjainkig.
AZ ALKOTMÁNY. Az alkotmány esküvel megerősített szerződés, amely bizonyos időben és helyen az uralkodó s a nemzet között jött létre. Az alkotmány azonban nem Nessus inge, nem is valami fétisszerű bálvány, melyet féltékenyen és óvatosan kell üveg alá rejteni. A népek haladnak, átalakulnak s az idők folyamán új szükségletek, új törekvések keletkeznek. Végtelenül tiszteljük az alkotmányt halhatatlan és sérthetetlen szellemében, de annak formája és betűje nem mondható megváltozhatatlannak. Érdekes volna megállapítani, hogy a Costituzione Albertina hány változtatáson ment át 1848 óta.
POLITIKAI TERMINOLÓGIA. A reakció és a forradalom megítélésénél van egy vezető iránytűm. Mindazt támogatom, ami naggyá teheti az olasz nemzetet, s viszont szemben talál mindaz, ami az olasz nemzet lealacsonyítását, megalázását, tönkretételét célozza.
POLITIKAI TERMINOLÓGIA. A különböző jobbpárti, balpárti, konzervatív, arisztokrata, vagy demokrata irányú politikai meghatározások az én szememben üres, iskolás jelszavakat jelentenek s arra szolgálnak, hogy egyesek bennünket néha megkülönböztessenek s hogy mások bennünket gyakran zavarba hozhassanak.
FASISZTA PÁRT. A párt a fasiszta irányzat politikai és szellemi tartalékszervezete, míg a testületek: gazdasági tartalékai s a milícia: katonai védőserege. A párt hivatása, hogy az egész nemzetet fasisztává tegye felülről lefelé és alulról felfelé egyaránt és végül a pártnak kell szolgáltatnia a vezető fasiszta elemeket az uralom mindennemű nagyobb vagy kisebb intézménye számára. Óriási jelentőségű feladatok állanak előttünk, melyek mindenki munkáját megkívánják s mindenki dicsőségére szolgálnak.
A Párt és ennek minden szerve a legmagasabbtól a legkisebbig, a forradalom befejeztével, nem lehet más, mint az állami akarat tudatos eszköze.
A FASIZMUS. A fasizmus jellegzetes olasz alkotás, mint ahogy a bolsevizmus orosz alkotás. Sem az egyiket, sem másikat nem lehet átültetni; egyik sem élhet máshol, csak szülőhazájában.
Mi új elvet képviselünk az életben, mi a demokrácia, plutokrácia és a szabadkőművességgel szemben a határozott és tökéletes ellentétet képviseljük, szóval az 1789-iki halhatatlan eszmék hívei vagyunk. Sismondi, a nagy történetíró azt mondta, hogy azok a nemzetek, melyek történelmük egy adott pillanatában kézbe veszik a politikai irányítást, azt két századon át megtartják. S tényleg a francia nemzet, mely 1789-ben kezébe vette az irányítást, azt megtartotta 150 éven át. Amit akkor 1789-ben a francia nép cselekedett, ugyanazt tette most a fasiszta Olaszország, amely kezébe vette sorsa irányítását, a világ köztudatába új szempontokat vitt be s ezen irányító szerepét meg is fogja tartani.
Így állván a dolgok sora, ne csodálkozzatok, ha a "halhatatlan eszmék", mind ellenünk vannak: a testvéri érzés nélküli testvériség, az egyenetlen egyenlőség s a szeszélyek szerinti szabadság világa. De mi most is a harctéren vagyunk, ahol az ütközet nehéz és izgalmas volt; ám nagy jelentőségűvé vált, mert bár a régi olasz pártok maradványainak leverése hálátlan munka volt, mégis, amikor arról van szó, hogy új irányelveket kell széthintenünk a világban és azt győzelemre segítenünk, mindez olyan feladatot jelent, mely egy nemzetet vagy egy forradalmat a történelem örök életébe vezet át.
A demokrácia megfosztotta a nemzeti életet a "stílus"-tól, míg a fasizmus visszaszerezte a színt, az erőt, a festőiséget, meglepetésszerűt, a misztikumot, szóval mindazt, ami csak számít a tömegek életében. Mi mindenféle hangszeren játszunk, kezdve az erőszaktól a vallásosságig s a kultúrától a politikáig. Politikusok vagyunk, de harcosok is vagyunk. Szakszervezeteket teremtünk s harcolunk a tereken és utcákon is. Ez a fasizmus.
A FASISZTA ÁLLAM. A fasiszta és liberális állam főleg a következőkben különböznek egymástól: a fasiszta állam nemcsak védekezik, de támad is. S azok, akik künn rágalmakat szórnak ellenünk s bent aknamunkát folytatnak, azok tudják meg, hogy mesterkedésüknek igen súlyos következményei lesznek. Ne csodálkozzanak a fasiszta állam ellenségei, ha szigorúan fogok velük elbánni.
A FASIZMUS. Azt hiszem, egy nemzet történelmében sincs oly vonatkozás, amely csak össze is hasonlítható volna a fasizmus történetével: egy kis párt, alig 40-50-en, akik megsokasodtak, tömegekké váltak s kezükbe merték keríteni a hatalmat. De azon a napon, amikor átvették a hatalmat, egyben magukra vállaltak azt a rettenetes felelősséget, hogy egy 40 milliós nemzetet kormányozzanak.
A fasizmus nem akar és nem is lehet a "testőrsége" az egyének vagy osztályok kiváltságainak, hanem egyedül az olasz nemzet biztos nagyságának és biztonságának nagy őrsége. Csak kishitű és rosszhiszemű emberek kételkedhetnek a mi hitünk szeplőtelen tisztaságában.
Ma már a fasizmus pártot, milíciát, testületet jelent. De ez nem elég! Életcéllá kell válnia, mindenkinek a fasizmus olasz katonájává kell lennie, mint ahogy össze nem téveszthetők az újjászületés és a latin korszak olaszai. Csak egy határozott életelv megalkotásával írhatjuk meg a történelem nagy lapjait; a napi események nem elegendők. S melyek ezek az életelvek? Mindenek előtt a bátorság, a rettenhetetlenség, a vakmerőség szeretete, a pacifizmus ellenszenve, az állandóan öntudatos, bátor fellépés úgy a köz, mint magánéletben, minden kényelem megvetése, a legnagyobb nyíltság, kerülnünk kell az alattomos és gyáva pletykákat, büszkéknek kell lennünk olaszságunkra a nap minden órájában; fegyelem a munkában és a tekintély tisztelete.
Századok után ismét tanúi vagyunk azon tünetnek, hogy az olasz eszme körül a világ két pártra szakadt: Tokiótól New Yorkig, északtól délig, minden világrészben, minden országban vitatkoznak a fasizmus mellett és ellen. S midőn kijelentem, hogy a külföld nem másolhatja le a fasizmust, a történelmi, földrajzi, gazdasági körülmények különbözősége miatt, mégis meg kell állapítanom, hogy a fasizmus oly életigazságokat rejt magában, amelyeknek egyetemes jellegét nem lehet letagadni.
A fasizmus tulajdonsága olyan, hogyha valakinek a lelkét megfogja, azt többé el nem engedi. Négy év után is, mely idő alatt a fasiszta kormány gigászi munkát végzett a közélet minden terén, még mindig a vár falán vagyunk mindnyájan, kezdve attól, aki itt szól önökhöz, a hű, harcra kész katonák egész seregével. Sem ellenem, sem ellenünk kárt tenni nem lehet.
KIHÁGÁSOK. Kijelentem ezen gyülekezet előtt, hogy figyelemmel kísérek minden legkisebb eseményt is, egy sem kerüli el figyelmemet s rendeletet adok ki, hogy tartóztassák le mindazokat, akik még mindig követnek el törvényellenes kihágásokat. Kímélet nélkül fogok eljárni, mert így nemcsak az egész nemzet érdekében cselekszem, mely mindenek fölött áll, de a fasizmus érdekében is, mely forradalmat csinált, rendelkezik minden hatalom felett, s semmi szüksége sincs visszatérnie az esztelen s gyakran törvényellenes kihágásokra.
A FASISZTA OSZTAGOK (SQUADRISMO) ÉS MILÍCIA. A squadrismo rendszere eszköz volt csupán, így nem lehet végleges s 3 évvel a "Marcia su Róma" után nem támadhat fel újra, hogy túlélje önmagát. A squadrismo a fasiszta ellenforradalom fegyvere volt s a párt céljainak megvalósítására szolgált, egy bizonyos történelmi pillanatban a fasizmus része volt és ennél nem több. Az itt-ott még fennmaradt squadrista elemeknek be kell olvadniuk a milíciába már csak a fegyelem miatt is, abba a milíciába, mely a fasiszta forradalom eredeti és nagyszerű alkotása, igen fontos célokkal s amelynek az olasz nép nagyszabású katonai iskolájává kell válnia és az is lesz.
Most, hogy az állam minden megtorló és védelmi eszközzel fel van szerelve, a maradványoknak el kell tűnniük.
E R Ő S Z A K . Mi az erőszakból nem csinálunk iskolát vagy rendszert és éppen nem találunk benne műélvezetet. Erőszakosak vagyunk, ha szükség van rá. De kell, hogy a fasiszta irányzatnál szükséges erőszaknak egy tisztán arisztokratikus, vagy ha jobban tetszik, sebészeti stílusát megőrizzük. A mi büntető intézkedéseinknek s mindazon erőszakosságoknak, amelyek a sajtót foglalkoztatják, mindenkor az igazságos büntetés és jogos megtorlás jellegével kell bírniuk. Mert a külső ellenséggel folytatott harc után, legelsőként mi tartjuk elszomorítónak, hogy azután a belső ellenség ellen forduljunk, akik akarva nem akarva tulajdonképpen szintén olaszok. Azonban mindaddig, míg arra szükség lesz, teljesíteni fogjuk ezt a nehéz, hálátlan feladatot.
Nekünk az erőszak nem jelent sportkedvtelést, sem szórakozást, Nekünk az erőszak körülbelül olyan, mint a válságos, súlyos történelmi időkben a háború, de az álomkép, melyet szívünkben hordunk, a békés, dolgos, egyetértő Olaszország álomképe, melyben mindenki egy anya fiainak érzi magát a közös sors tiszta tudatában.
Tudjátok-e mit gondolok az erőszakról? Az én szememben az erőszak teljesen erkölcsös, erkölcsösebb a megalkuvó és átmeneti egyezkedésnél. Azonban, hogy az erőszak magában hordja a maga nagy erkölcsi erejének igazolását, szükséges, hogy mindig egy eszme irányítsa és sohasem alacsony tervezgetések vagy aljas magánérdekek.
ERŐSZAK. Ha az erőszak egy rákbeteg helyzet megoldását jelenti, akkor az erkölcsös, szentséges és szükséges. Viszont szükséges az is, hogy a mi erőszakunknak speciális fasiszta jellemvonásai legyenek. Tíz ember erőszakossága egy ellen megvetendő és elítélendő. Megvetjük az ok nélküli erőszakot. Van szabadító erőszak s van erőszak, mely szolgaságba hajt. Van erőszak, mely erkölcsös s van erőszak, mely ostoba és erkölcstelen. Az erőszakot csakis a megfelelő pillanatban kell alkalmazni és nem lehet cél az, hogy belőle iskolát, elméletet vagy sportot teremtsünk.
Említettem, hogy az erőszak erkölcsös, ha az időszerű, ha sebészeti alapon működik és ha lovagias. Mihelyt a fasiszta forradalmi párt vette kezébe a hatalmat, azon perctől kezdve az erőszaknak úgy eszközeiben, mint céljaiban kizárólag a magasabb állami szempontokat kell tekintetbe vennie, legfeljebb arról kell gondoskodnia, hogy ezen esetleges állami erőszak gyakorlására "rokonszenves" környezetet teremtsen és tartson fenn. Az egyéni és nem ellenőrizhető erőszak ellentétes a fasiszta elvvel. Igaz, hogy minden forradalomnak vannak sötét és igen sötét eseményekről szóló lapjai. Annak a francia forradalomnak, melyből a demokratizmus halhatatlan eszméi születtek, számtalan példátlanul vad eseménye volt. Semmi sem volt szent előtte. Sem emberek, sem nők; sem öregek, sem gyermekek. Sem a falvak, sem a városok, sem a gazdagok, sem a szegények. Állandóan nyakazták le az embereket. Egész vidékeket pusztítottak el. Ellenségeiket ezerszámra gyilkolták le a börtönökben, ezerszámra dobálták őket a folyók hullámaiba. Halálba küldtek oly költőt, mint Chénier, oly vegyészt, mint Lavoisier. Száműzték Krisztust, bálvánnyá tették az Észt. Az elhagyott oltárokon s elpusztított kolostorokban százával mészárolták le a papokat és szerzeteseket. A rémuralom augusztusi és szeptemberi napjai borzalommal töltötték el a lelkeket. A demokráciának letagadhatatlan keresztsége volt ez és vérfolyamok kellettek az uralomra juttatásához. A fasiszta forradalomnak másfajta a stílusa. A három év előtti kis erőszak, a "Marcia su Roma" alkalmával, a január 2-iki nyilatkozat s a kormány intézkedése után, amely leszerelte az ellenzéket, túl könnyű lett volna ahhoz, hogy hősies legyen s nagyon káros lett volna minden további akció. Ki lehet felelős az ily erőszakért? Ki tudja azt ellenőrizni? Ki állíthatja határozottan, hogy nem valamely aljas magánérdeknek, sötét bosszúnak és ki nem elégített bűnös hajlamnak áll szolgálatában?
MEZŐGAZDASÁG. Ma uraim, a mezőgazdaság történetének nagyjelentőségű és fenséges ünnepnapja van. A régi Rómában április 19-ike volt az utolsó nap, melyet Ceres istennőnek szenteltek. "Megtisztítjuk a réteket és mezőket", énekelte a költő, aki ez alkalomból szintén vallásos érzéssel ünnepelt, mert nemcsak a művelődés anyagi előnyeit tulajdonította a földművelésnek, de a legmagasabb művészetek eredetét is, melyek arra születtek, hogy az emberek súlyos gondjait elfeledtessék. Uraim, úgy gondolom, hogy e megemlékezést nem ünnepelhetjük meg méltóbban, mint Ceresnek e modern templomában, melyet III. Viktor Emanuel magas bölcsessége adományozott Rómának és a világnak. Igaz ugyan, hogy ebben nem tartanak istentiszteleteket s nem énekelnek ősi szertartás szerint vallási énekeket. Igaz ugyan, hogy Tibullus szárnyaló költészetét a napi munka szürkesége váltja fel, de igaz az is, hogy ezekből az ősrégi szertartásokból, ennek a népnek s költőinek énekéből, mellyel Ceresben a kalász és a műveltség istennőjét tiszteltek , hosszú századokon keresztül az önök kezébe jutott az olasz király őfelsége részéről átadott örökség, amely felett az önök szeretete és lelkesedése őrködik. S való igaz az is, hogy a hármas kalász, az önök jelképe egyben tündöklő jelképe ennek a megszentelt hagyománynak is. Mindazok, akik ma itt tanácskozásra gyűltek össze, bizonyára magukkal hozták az egyetértésnek s a polgári együttérzésnek az anyaföld termékenyítő ereiéből fakadó józan felfogását az anyaföldéből, honnan minden születik s hová minden visszatér , magában hordozva a világ újjászületésének csíráit. Sajnos ezt az újjászületést sok gazdasági és erkölcsi akadály hátráltatja; ez egyrészt a földéhség, mely különböző országban széles néprétegeket sújt, s megnyilvánul a mezőgazdasági kivándorlásban, veszélyeztetve a társadalmi erők egyensúlyát s a különböző társadalmi osztályok viszonyát. A másik ok pedig a nyersanyagtermelés rendkívül súlyos problémája, melynek megoldásán nagyrészt a mezőgazdasági termelés s annak elosztó szervei vannak hivatva segíteni. S ugyancsak nem kevésbé fontos kérdés a munkanélküliség kérdése, amely könnyebben volna megoldható, ha az elhanyagolt vagy rosszul művelt földterületeken osztanánk meg, hogy bővebb terméseredményeket érhessünk el s így a földhozam emelkedése révén a földművelő népesség jólétét növeljük.
A föld felé kell tehát a népek reménységének és energiájának fordulnia, hogy a bőségnek ebből az eredeti és mindig meg-megújuló forrásából merítsék azt az újjáteremtő erőt, mely egyedül adhatja vissza a világ nyugalmát és boldogulása lehetőségét.
A mezőgazdaság adja meg a társadalmi jólét egész épületének alapját; egyéb termelési ágak a maguk nagyszerűségében jobban hathatnak ránk, talán hamarább hoznak nagyobb nyereséget, de egyik ág sem ilyen fenséges és életbevágó. El lehetne képzelni, hogy az emberiséget megfosztanák minden hatalmától és nagyszerű szerzeményeitől, de amíg az emberiség élni fog, nem szakíthatják el az áldott anyaföld megművelésétől, mert az nélkülözhetetlen az élet fenntartásához.
A TŐKE . A fasiszta szakszervezeti intézmény egy másik lényeges pontja: a tőke történelmi hivatásának elismerése. Ebben a pontban teljesen szocialistaellenesek vagyunk. A szocialista tanítás szerint a kapitalizmus a szörnyeteg, a vámpír, a rabszolgatartó. A mi tanításunk szerint mindez csak ponyvairodalom; ezenfelül a tőkének a maga jó és rossz tulajdonságai mellett is több százados múltja van s bizonyos, hogy ahol megsemmisítették s fizikailag is tönkre tették, ott új életre kelt.
A modern kapitalisták ipari hadvezérek, igen nagy szervezők, s olyan emberek, akik úgy polgári, mint gazdasági tekintetben nagyon magas felelősségérzettel bírnak és kell is, hogy azzal bírjanak, mint a magán, mint a gazdasági életben; olyan emberek, akiktől száz és százezer munkás sorsa, jövője és munkabére függ. Mit követelhetnek ezek az emberek? Az ő munkájuknak sikere a nemzet sikere is. Az ő egyéni nyereségeik? De van egy törvény s ez a következő: lehetséges végtelen gazdagságokat gyűjteni, ám azok élvezetének lehetősége határolva van. A szocialista irodalom egyik legnevetségesebb állítása, hogy az emberiség boldogsága kizárólag anyagi szükségleteinek többé vagy kevésbé tökéletes kielégítéséből áll; ez abszurd állítás. A kapitalizmusnak olyan szerepe van a gazdasági életben, amelyet a fasiszta szakszervezet teljes mértékben méltányol.
KAPITALIZMUS. A kapitalizmus nemcsak "kizsákmányoló gépezet", amint azt egy korlátolt szocialista beállítás elhitetni akarja; a kapitalizmus szellemi felsőbbség, hierarchia, nemcsak a gazdagságnak kapzsi gyűjtőmedencéje; ellenkezően, általa történik az értékek szakszerű feldolgozása, kiválasztása, elrendezése és pedig már hosszú századok óta. A jelentősége ma pótolhatatlan. Így történik, hogy Oroszország fagyos egén, mind jobban elhalványul a kommunizmus csillagfénye, a kommunizmusé, ezen életképtelen elméleté, amely mindig nyomon kísérte a nyomorúság korszakait s azután előtörnek Vanderlip és Stinnes, e két gazdasági hadvezér nevei s munkába lép a termelés azon kiváló megszervezettsége, melyet "kapitalizmusnak" nevezünk.
Mind jobban kétségtelenné válik, hogy a proletariátus meg fog egyezni a "kapitalista" kisebbséggel, egy adott pillanatban megosztják a szerepeket s kizárják maguk közül a jobbszélső és balszélső oldalon nyüzsgő élősdieket, akik a termelés rovására élnek.
FÖLDMŰVELŐK. A kormány a földművelő népet háborúban és békében úgy tekinti, mint a haza boldogulásának alapvető erejét.
MUNKA. Mi lelkileg testvéreknek érezzük magunkat mindazokkal, akik dolgoznak, de nem csinálunk lehetetlen megkülönböztetéseket, nem részesítjük előnyben a kalapácsot a szellemmel szemben. Szerintünk mindenki dolgozik. A csillagász, aki tornyában a csillagok állását vizsgálja, dolgozik a jogász, az archeológus, a lelkész, sőt a művész is dolgozik, amikor növeli az emberiség javát szolgáló szellemi birtokállományt. Dolgoznak a bányászok, tengerészek és földművesek is. Mi azt akarjuk, hogy mindezen munka kölcsönösen kiegészítse egymást s hogy a szellem és anyag között, a szellemi és testi munkás között a nemzeti összetartozás és egyetértés érzése megvalósuljon.
MUNKÁSOK. Ne feledjétek el, hogy én őszintén barátotok vagyok. Mint barát szigorú vagyok ugyan s nem szoktam hízelkedni azok példájára, akik titeket nagyobbaknak akarnak feltüntetni, mint amilyenek vagytok. Olyan barát vagyok, aki méltányolja jogaitokat, de aki ki is mondja, hogy jogaitok csak a végzett munkával lehet megfelelő viszonylatban. Mazzini nem tett különbséget jogok és kötelességek között, hanem úgy tekintette ezeket, mint tökéletesen hasonló nemű fogalmakat. A jog nem lehet más, mint a végzett kötelesség eredménye. Teljesítsétek kötelességeteket és akkor úgy most, mint a jövőre nézve jogosan igényelhetitek érdekeitek védelmét a fasiszta nemzeti keretben.
MUNKÁSOK. Ti munkások, gyakori megtévesztésnek áldozatai voltatok, azonban ismétlem, hogy az általam képviselt kormánynak és fasizmusnak semmi érdeke sincs a dolgozó munkások ellen cselekednie. Ez botorság volna. A munkásosztály Olaszország jövőjének ereje, biztonsága és reménysége.
MUNKÁSOK. A dolgozóké lesz az elsőség, mert a holnap nemzete a dolgozók nemzete lesz és nem az élősdieké.
Igazságos dolog, hogy a munkások védekezzenek és szervezkedjenek, hogy életfeltételeiket nemcsak anyagi, de erkölcsi tekintetben is megjavítsák, de hogy ezt tehessék, nem szükséges a nemzetközi ábrándokat követniük s nem szükséges megtagadniuk a hazát és nemzetet, mert képtelenség 8 mindenekelőtt vétkes és bűnös felfogást jelent az, hogy valaki megtagadja a saját szülőanyját.
MUNKÁSOK. Büszke vagyok arra, hogy munkásszülők fia vagyok. Büszke vagyok arra, hogy két kezemmel kerestem kenyeremet. Átéltem a munkások minden testi fáradságát. Amikor én dolgoztam, a munkanap 12 órából állott Ma csak 8 óra. Ezt senki el nem veheti tőletek, s ha valaki az ellenkezőjét állítja, tudva valótlant mond.
MUNKÁSOK. Az az Olaszország, amelyet lelkünkben kiterveztünk és amelynek fejlesztésén napról-napra törhetetlen hittel és akarattal dolgozunk, az erő és bölcsesség nagyszerű alkotása lesz. És meg lehettek győződve, hogy ebben a munkás Itáliában minden munka, úgy a szellemi, mint a testi munka a legelső helyen fog állni.
MUNKÁSOK. A munkások azt hitték, hogy nekik a nemzeti életen kívül kell állniuk és hogy azon kívül állhatnak. Ez nagy tévedés volt. Sőt ellenkezőleg, nektek kell a nemzet testévé-lelkévé válnotok, nehogy mindnyájunk közös érdeke és munkája nyomorultul kárba vesszen.
O S Z T Á L Y H A R C . Az osztályharc előfordulhat ugyan néha epizódszerűen egy nemzet életében, de nem válhat mindennapi rendszerré, mert ez a nemzeti vagyon tönkretételét és általános nyomorúságot jelentene.
T Ö M E G E K . Én nem imádom az új bálványt, a tömeget. Ez a demokráciának és szocializmusnak alkotása. A sokaságot úgy állítják be, hogy azok döntenek az igazság kérdésében. Éppenséggel nem! Gyakran az ellenkező az igaz, azaz a mennyiség ellentétben van a józan ésszel. Minden esetben a történelem azt bizonyítja, hogy mindig a kezdetben csekély számú kisebbségek gyakorolták a legnagyobb befolyást az emberi társadalomra.
A T Ö M E G E K . A polgárságnak számot kell vetnie azzal, hogy a nemzetben helyet foglal a nép, egy dolgozó tömeg és nem lehet a nemzeti nagyságra gondolni akkor, ha ez a dolgozó tömeg akár nyugtalan, akár tétlen marad. A fasizmus feladata az, hogy a dolgozó népből egy szerves egészet alkosson a nemzetben és hogy rendelkezésre álljon a jövőre nézve, amikor a nemzetnek szüksége lehet a tömegre, épp úgy, mint a művésznek szüksége van a nyersanyagra, hogy műremekét megalkothassa. Sikeres külpolitikát csinálni csak oly tömeggel lehet, amely hivatását betölti úgy a nemzeti életben, mint a
TERMELÉS. Ismétlem, hogy szükségünk van a termelés minden tényezőjére. Szükséges a tőke, szükséges a technika, szükséges az iparosság. E három elem egyetértése adja meg a társadalmi békét; a társadalmi béke adja a munka folytonosságát, a munka folytonossága pedig az egyéni és általános jólétet. Ezen elveken kívül, ismételten és teljes határozottsággal hangsúlyozom, nem lehet más, csak pusztulás és nyomorúság.
PROLETARIÁTUS. A proletáriátus jövője akarat és képesség kérdése, azonban nem egyedül az akaraté s nem egyedül a képességé, hanem a képességé és akaraté együttvéve.
PROLETARIÁTUS. Mi nem tartjuk kizártnak, hogy a proletariátus képes legyen más társadalmi értékek helyébe lépni, de meg kell mondanunk a proletariátusnak: mielőtt egy nemzetet akarnál vezetni, kezdd el a saját magad kormányzásán. Kezdd technikai képességeid révén, de még inkább erkölcsi tekintetben, mert a kormányzás félelmetesen bonyolult, nehéz és súlyos feladat. A nemzet millióinak és millióinak érdekei ellentétesek egymással és nem rendelkezünk oly magasabb lényekkel, akik képesek volnának a sok széthúzó érdek kiegyenlítésére és így egységes és életképes fejlődés létrehozására.
MUNKABÉREK. Ami a munkabérek kérdésében történt s meglepetést keltett bejelentést illeti (amelyre nézve az "Epoca" Corbini képviselőnek szemrehányásokat tett), elég azt megjegyezni, hogy az nem jelenti a munkabérek leszállítását, hanem nyílt kérdést arra az esetre, ha ennek sürgős vagy súlyos szüksége felmerül. A fasizmus nem ígérhet és nem is kötelezheti magát egy végtelen béremelésre, mert ez a gazdasági érdekek súlyos megbénítására vezethet. Másrészt a fasizmus nem fogadhat el oly munkabércsökkenést sem, amelyet a munkaadók önzése vagy szeszélye állapítana meg; de azt elfogadja, amint elfogadták a szocialisták az általános sztrájkok katasztrófája után: amikor az ipar általános válsága követeli, hogy a munkabéreket leszállítsák s ezáltal a termelést megmentsék. A bőség éveiben lehetséges béremelési ígéreteket tenni, de nem a mai időkben. Ma arról van szó, hogy az áldozatokat mindkét részen egyformán viseljük; a fasiszta szakszervezeti irányzatnak íme ez az álláspontja.
SZINDIKALIZMUS. Szükséges, hogy a szakszervezeti mozgalom megszabaduljon az előítéletektől. Ez nem lehet sem osztálymozgalom, sem osztályellenes mozgalom. Napról-napra új feladatai keletkeznek, amelyeket saját eszközeivel törekszik megoldani. Együttműködő irányú a társadalmi együttműködés hívei között és nem az, amikor olyan egyéneket, csoportokat, szervezeteket talál, amelyek az együttműködésről nem akarnak tudni. Ezen a téren is az történik, ami a nemzetek között: szeretik a békét, de ez a körülmény nem zárja ki a háború eshetőségét. A béke, mint rendszer, mint irányzat, mint lelkiállapot helyes, de holnap mindez nem számít többé. Ha olyan egyénekkel, olyan csoportokkal, olyan szervezetekkel állunk szemben, amelyek nem veszik tekintetbe s nem becsülik a munkát és a nemzet érdekeit s akiket durva önzés irányít, akkor meggyőződhetünk róla, hogy a haza nevére való hivatkozás nem elegendő többé. A fasiszta szakszervezeti irány nem zárja ki a maga részéről a harcot. Ha kizárná, akkor életének egy fontos tényezőjét zárná ki.
Ti, különböző pártjai a nemzetnek! A nemzet színvonalához kell alkalmazkodnotok. Ha az általános nemzeti vagyon színvonala lesüllyed, lesüllyed az élet színvonala is.
A FASISZTA SZINDIKALIZMUS. A fasiszta szakszervezeti intézmény nem jelent dogmát, sem hittételt, nem keres távol eső célokat s nem foglalkozik gazdasági és társadalmi előítéletekkel. A fasiszta szindikalizmus feladatul tűzte ki maga elé a mezőgazdasági és ipari termelésnek a lehető legcélszerűbb és a leggyümölcsözőbb alapon való megszervezését. Ha fejlesztjük a termelést, gyarapítjuk a fogyasztásra szánt javakat s gyarapítjuk a tömeg jólétét. Ha az eredmény létrejön, mi sem természetesebb, mint hogy bizonyos versengés támad azon elemek között, amelyek azt létrehozták; ha ez előbb történnék, romboló hatással volna. A termelési folyamat a legszorosabb együttműködést kívánja meg a munkaadók és munkások között. A fasiszta szakszervezeti irányzat válogatós, nem keresi a tömegeket, de nem oly ostoba, hogy visszautasítsa azokat, amikor önként jönnek hozzá. A fasiszta szakszervezeti irányzat nem hízeleg a tömegnek, nem ruházza fel őket minden erénnyel s minden szentségekkel, mint a szocialisták teszik, akik mindig készek a dolgozó tömegek minden eszközzel való izgatására.
A fasiszta szindikalizmus nem zárja ki, hogy egy nem távoli időpontban a termelők szervezetei válhassanak egy új típus sejtjeivé, de tagadja azt, hogy a proletariátus manapság képes legyen a saját külön műveltségi típusa megteremtésére. A fasiszta szindikalizmus nem híve a katasztrófa-megállapításoknak és jövendöléseknek és nem hiszi, hogy az európai kapitalizmus ne lenne képes a mai válságokból kilábolni. De bármint történnék is, ha a vagyonos osztályok nem menthetik meg Európát, nem mentheti meg semmi esetre a munkásság sem, még kevésbé a különböző szocialista pártok.
A FASISZTA ÉS A VÖRÖS SZAKSZERVEZETI IRÁNYZAT. Ismételten meg akarom határozni a mi szakszervezeti irányzatunk jellegét. A miénk a vörös szakszervezeti irányzattól. egy alapvető pontban különbözik és ez a következő: hogy nem akarja megsemmisíteni a tulajdonjogot. Amikor a munkaadó a vörös szindikátussal kerül szembe, harcba kerül azzal a szervezettel, amely állandóan a munkabér emelését követeli s végeredményben az a célja, hogy felfordítsa a helyzetet, vagyis megszüntesse a tulajdonjogot. Sokat lehetne vitatkozni a "tulajdonjog" kifejezése felett, de ennek most nincs itt az ideje. A mi szindikalizmusunk választékos, meg akarja javítani a zászlói alá sorakozó osztályok helyzetét s nincs más, nem lehet és nem is szabad más végcéljának lennie.
A mi szindikalizmusunk a társadalmi együttműködés híve a mostani termelési rendszer szerint; a társadalmi együttműködés elsőrendű híve, amidőn a cél: a termelés s a nemzeti vagyon fejlesztése, de nem kollaboracionista, nem híve az oly irányú együttműködésnek, amikor a szerzett vagyon szétosztásáról van szó. De akkor is, ha mindkét részről fennforog a kölcsönös jó szándék, az együttműködésnek meg kell nyilvánulnia, vagyis az átmenetnek, amely helyreállítja az egy időre megingott egyensúlyt.
A GYŐZELEM ARISZTOKRÁCIÁJA.
Olaszország, más nemzetektől eltérően, sértetlenül meg tudta őrizni a hadviseltek szervezeteiben a győzelem nagyszerű erkölcsi örökségét. A hadiözvegyek, árvák, a rokkantak szövetsége, az aranyérmesek, a kékszalagosok, a frontharcosok és önkéntesek nemzeti egyesülete stb. a kormányzat szempontjából igen becses erők összességét alkotják. Mindezek az olasz nép millióinak önzetlen és odaadó támogatását jelentik a kormányzat részére. Az olaszok a háborúban sok százezernyi hősi halottat vesztettek. Az olaszok harcoltak és véreztek negyven hónapon keresztül és testükön viselik a teljesített kötelesség és áldozatkészség jeleit.
A BERSAGLIERIK. Amikor látom Lamarmora fiainak tollas kalapját, húsz évesnek érzem magam. Büszke vagyok arra, hogy hozzátok tartoztam a béke és háború éveiben! És amidőn a háború után arról volt szó, hogy redukálják a bersaglieri hadtestek számát, e tervnek ellenszegültem, mert azt úgy tekintettem, mint a Haza érdekeinek súlyos megsértését.
A HÁBORÚ ELESETTJEI. Ezek a lapok szentek, mint Krisztus evangéliuma. Ezek a lapok szintén a dicsőség, hősiesség, fájdalom, szeretetnek isteni és emberi hőskölteményeit foglalják magukban. Maradjanak a késő nemzedékeken át a legnemesebb példaképek gyanánt s örökké szíveinkbe vésve mindazon hősök nevei, akik feláldozták magukat, hogy minél nagyobbá és szebbé tegyék a hazát.
A KATONAI FEGYELEM. A katonának meg lehet a maga véleménye, de azért oda kell mennie, ahová küldik. A hadsereg célja a háború és fel kell készülnie a háborúra. Nem szabad rendőri, különösen politikai természetű rendőri szolgálatot teljesítenie, csakis a legkivételesebb esetekben.
A GYALOGSÁG . Valahányszor a gyalogos katonák között vagyok s visszaemlékezem a háborúra, melyet a csodálatos vitézségű és önfeláldozó bakák oldalán harcoltam végig, úgy gondolom, hogy amint a múltban, úgy a jövőben is a bakák fogják eldönteni a háború sorsát, egy nemzet bukását vagy felvirágzását.
A GRÁNÁTOSOK. A gránátosok a nemes olasz gyalogság virága és az egész nemzetnek kiválóságai és fizikai büszkeségei, akik kimagasló szerepüket annyi vér hullása árán váltották meg és a vér legdrágább ár volt századok harcain át s az utolsó nagy háborúban is, amikor a Cengio, az Altipiani s monfalconei mocsarak gránátosai halhatatlan hőstetteket hajtottak végre.
HÁBORÚ ÉS SZOCIALIZMUS. A szocializmus nem ellenezhet mindenféle háborút, mert akkor megtagadná 50 évszázad történetének az ismeretét. Egyformán akarjátok megítélni a tripoliszi háborút s azokat a háborúkat, amelyek az 1798-iki francia forradalom nyomán fakadtak? És Garibaldi, ő is háborús uszító volt? Különbséget kell tenni háború és háború között, amint különbség van bűn és bűn, vér és vér között.
A HÁBORÚ. Háborúban a kormánynak igen súlyos felelőssége van, melyben katonás vasökölre van szükség és nem pedig a politizálók angyalian elnéző magatartására.
HÁBORÚ ÉS SZABADSÁG. A politikai szabadság általában ellentmondást jelent. Vétkes dolog arra gondolnunk, hogy amidőn besorozzák, felszerelik s háborúba küldik az embereket, hogy feláldozzák magukat, akiktől megtagadnak minden szólásszabadságot vagy tiltakozási lehetőséget s szigorúan megbüntetik minden legcsekélyebb tettért vagy szóért, mely ellenkezik a paranccsal s ugyanakkor a háttérben a titkos összejöveteleken, az alkoholtól elvadítottak között szabad legyen előkészíteni olyan eseményeket s a szájukba adni olyan szólamokat, melyek megölik a háborús szellemet.
HÁBORÚ ÉS SZOCIALIZMUS. A háború iszonyú dolog. Azok tudják legjobban, akik részt vettek benne. De akkor értsük meg egymást. Vagy az történjék, hogy háborút semmi okért, semmi ürügy alatt és sehol sem szabad megindítani, s akkor lehet respektálnom ezeket az emberieskedő tolsztojánusokat, ha azt mondják: utálom a vért, ontsák az bármely okból is. Tisztelem és bámulom őket, bár azt kevésbé tartom kivihetőnek. De a szocialisták akkor kiáltozzák: "Le a háborúval", ha azt Olaszország csinálja; azonban "Éljen a háború", ha azt Oroszország csinálja. Triesztben van egy újság, mely boldog volt, mikor a bolsevikok Varsó ellen mentek s teljesen katonai stílust használt: "Mialatt e sorokat írjuk, az ágyúk" stb. De hát akkor a háború nem mindig ugyanaz? Az orosz háború nem teremt özvegyeket, nem teremt árvákat? Nem ágyúkkal és nem repülőgépekkel és gépfegyverekkel hajtják végre ezt a háborút is, amelyek megölik és megcsonkítják az embereket?! Tehát vagy elleneztek minden háborút és akkor vitatkozhatunk egymással, de ha különbséget tesztek háború és háború közt, háború között, melyet lehet folytatni és háború között, amelyet nem szabad folytatni, akkor azt mondjuk, hogy a bennetek lakozó emberiesség alávaló és undorító. S ha igazatok van abban, hogy most lehet háborút viselni, akkor igazunk volt nekünk is, mikor 1915-en azt Ausztria ellen a nemzeti célok érdekében indítottuk meg.
A HÁBORÚ . Történelmileg minden háború megmagyarázható, de maga a háború ténye, amelyet Káin óta folytat az emberiség, még nem talált megfelelő magyarázatra. Talán mint több más jelenség, ez is kifürkészhetetlen. Nevezzük a háborút minden dolog szülőanyjának, mint Heraklitos mondja, állítsuk isteni eredetűnek, mint Proudbon mondotta 25 századdal később; legyen a háború az az elem, melyből Benan szerint az emberiség a maga fejlődésének gyökereit nyeri, tény az, hogy a háború, melyet átéltünk s melyben, büszkeséggel mondom, mint egyszerű gyalogos katona vettem részt, nem az utolsó volt!
A HADVISELTEK. Nagy tisztességemre szolgál s nemesi oklevelet jelent számomra, hogy szövetségeteknek tényleges és nem tiszteletbeli tagja vagyok.
SEMLEGESSÉG. Szervezkednünk kell a küzdelemre és ha kell, a halálra. A semlegesek sohasem irányíthatták az eseményeket, hanem azoknak mindig csak alárendelték magukat. Csak a vér az, mely lendületbe hozza a történelem zúgó kerekét!
A GYŐZELEM. A győzelem nem jelenti a beérkezést, hanem kiindulási pontot. Nem végcél, hanem csak állomás. Nem kényelmes karosszék a győzelem, melyben elábrándozhatunk az emlékünnepek alatt. Szeges sarkantyú ez, melyet a fáradt inakba kell vágni; a győzelem nem szolgálhat ürügyül egy évenkénti megemlékezésre, hogy azután további 364 napig nyugodtan aludjunk utána! Legélesebben szembeszállok a győzelem ily léha felfogásával. A győzelem oly gazdag apai örökség, amelynek kamataiból való élősködés ellen a legszigorúbban állást kell foglalnunk. Minden nap fel kell elevenítenünk, minden nap hatékonyabbá, minden nap eredményesebbé kell azt tennünk, mindjobban felkészültté, fényesebbé, olyképpen, hogy ha holnap a végzet úgy akarja, a győzelem legyen az a lépcsőfok, ahonnan a nemzet a jövő felé emelkedik.
|
