Szálasi Ferenc

Tartalom
Dobszay Károly: ELŐSZÓ
Henney Árpád: HUNGARISTA EMLÉKIRAT
Újlaki Miklós: FÉNYEK ÉS ÁRNYAK OKTÓBER IDUSÁN
Szálasi Ferenc: AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
Koós Kálmán: IN MEMORIAM
Tóth Kurucz Mária: A HÁBORÚS BŰNÖS
Fiala Ferenc: ÍGY TÖRTÉNT
Tiszántúli: EGY ÉVFORDULÓRA
Alföldi Géza: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT
Major Tibor: A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN A VÉRTANÚSÁGIG
Marschalkó Lajos: A RÓMAI SZÁZADOS
Dobszay Károly: A GOLGOTÁN
Mi a hungarizmus? Összeállította: Henney Árpád

Dobszay Károly: ELŐSZÓ

Ma van pontosan száz esztendeje annak, hogy Kassán megszületett az a férfi, akinek neve 1945 óta a magyar történelemben példa nélkül álló gyűlölet szimbólumává változott, hála a nemzetellenes agymosás jeles bajnokainak, de éppúgy a hazugságokat, hamisításokat feltétel nélkül igazságnak elfogadó tömegemberek együgyű érdektelenségének.

Szálasi Ferenc személye úgy szerepel a köztudatban, mint történelmünk legnagyobb gonosztevője, aki 600 000 magyarországi zsidó könyörtelen el pusztításáért felelős, s akit ezért a háború után jogosan Ítéltek halálra és végeztek ki követőivel együtt.

Aki a mai Magyarországon Szálasi Ferenc nevét nem az agymosók által előírt szövegkörnyezetben említi, esetleg továbbmenve még kételkedik is a róla elterjesztett, örök érvényűnek nyilvánított megállapítások igazságtartalmában, az nagyon könnyen maga is szalonképtelenné válhat, sőt a "demokrácia normái szerint" megbélyegzést és teljes kiközösítést érdemel. S ha még ez sem javít szélsőséges" gondolkodásmódján, akkor végső megoldásként ott van a háború végén védtelen csendőrökre lövöldöző, később "patkány" fedőnéven a kommunista terrorszervezetet szolgáló szeretett államelnökünk által megálmodott "gyűlölettörvény" alkalmazása, aminek következtében az illető akár évekig is rács mögött találhatja magát.

Ki volt hát valójában az az ember, akitől halála után ötven évvel is ennyire félnek a mai hatalom percemberkéi? Ki volt hát valójában az a politikus, akire történelmünk során a legtöbb mocskot dobálták és dobálják még ma is azok, akik a Nemzet valódi sírásóinak számítanak? És ki volt hát valójában az a magyar, akinek halála után ötven évvel sem adatott meg, hogy tisztességgel eltemethessék abba a magyar földbe, ahol egy Rákosi Mátyásnak vagy Kádár Jánosnak, a magyarság két legnagyobb hóhérjának mindenki által látogatható díszsírhely jutott?

Ez a könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ, mégpedig az eddig otthon megjelent egysíkú, faji elfogultságtól elvakított "kiválasztott történészek" több mint százra tehető "szakirodalmának" gyakorlatától eltérően, bemutatva az érem másik oldalát is.

Ha újabb száz év múlva majdani magyar történészek meg akarnák vizsgálni Szálasi Ferenc személyét és tevékenységét, az emigrációban kiadott és otthon alig ismert néhány könyvön kívül nem támaszkodhatnának más forrásmunkákra, csak a már említett egyoldalú fércmunkákra, s így a következtetésük is csak egy lehetne: Szálasi Ferenc a magyar történelem legnagyobb gonosztevője volt. Hogy ez ne így legyen, az ennek a kis könyvnek a körülményekhez mérten szerény célkitűzése.

Az agymosás ördögi fondorlatosságait és sikereit ismerve, biztosak vagyunk benne, hogy az évtizedek alatt lerakódott és megkövült hazugságok, hamisítások szétrobbantását ez a tanulmánygyűjtemény sem fogja elérni. Mégis reméljük, hogy aki elolvassa, legalább elgondolkozik egy pillanatra. Úgy mondják, akit egyszer hazugságon fogtak, arról elképzelhető, hogy többször is hazudott. Történelmünk során még soha annyiszor nem fogtak hazugságon senkit, mint a Hazánkat 1945 óta hatalmukban tartó nemzetellenes társaságot. Hihető-e, hogy pont Szálasi Ferenc és az általa vezetett Hungarista Mozgalom esetében mondanának igazat?

Nem! Az ő egész hatalmuk kizárólag hazugságokra épült. Ezek közül is az egyik legfondorlatosabb alaphazugság, hogy többek között Szálasi Ferenc és a "nyilasok" - tehát a magyarok - felelősek olyan bűnökért, amelyek valódiságát és mértékét már világszerte nem egyszer megkérdőjelezték az igazságot kereső bátor emberek. Nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: ha megdől ez az alaphazugság - mert egyszer minden hazugságnak meg kell dőlnie -, akkor kártyavárként omlik össze az erre épített hatalmuk. Ebből az alaphazugságból származtatják maguknak azt a jogot, hogy ötven éve újabb és újabb sarcra ítélik a már mindenéből kifosztott, kivérzett magyarságot. Ebből az alaphazugságból kiindulva terjesztik gátlástalanul a "bűnös nemzet" legendáját az egész világon, s ezzel az alaphazugsággal álcázzák saját nemzetellenes tevékenységüket, amelynek végső célja nem lehet más, mint a Montefiore Mózes által már a múlt században meghirdetett "Magyarország felszámolása ".

Hogy ez az alaphazugság megdőljön, az ennek a könyvnek szintén a kitűzött célja.Valóban olyan bűnös volt-e Szálasi Ferenc, ahogy azt ötven éve szakadatlanul sulykolják az újabb és újabb magyar nemzedékek agyába a magyarság megátalkodott ellenségei és - ami még szomorúbb - a magyarság soraiból toborzott, elbutított "hasznos hülyék"! A választ a tanulmányok elolvasása után az Olvasó hivatott eldönteni.

1997. január 6.
Dobszay Károly

Henney Árpád: HUNGARISTA EMLÉKIRAT

Magyarországnak a második világháborúban játszott szerepe a világ közvéleménye előtt ma is helytelen megvilágításban szerepel, különösen az összeomlás előtti utolsó fél esztendő kormányzópártjának, a Nyilaskeresztes Pártnak szerepét illetően.

E Pártot és az őt életre keltő Hungarista Mozgalmat úgy ismerik, mint amely a magyar belpolitikát Németország érdekei szerint alakította, ideológiájában pedig a német nemzetiszocializmust másolta le és igyekezett átültetni a magyar politikai és szellemi életbe. Ezen túlmenően a Pártot háborús bűnösséggel, a háború meghosszabbításának vádjával illetik.

A Hungarista Mozgalom életben lévő és szabadon élő vezetői kötelességüknek tartják a fenti állításokkal ellenkező, okmányokkal és tanúkkal igazolható igazságot lefektetni, hogy ezzel egyrészt Nemzetünknek, másrészt a történelmi tisztánlátásnak szolgálatot tegyenek.

I. A HUNGARISTA MOZGALOM KELETKEZÉSE ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉGE

A trianoni békeszerződés szinte megoldhatatlan feladat elé állította Magyarországot abból a szempontból, hogy politikai függetlenségének megtartása mellett továbbra is a keresztény, nyugati kultúra és civilizáció legkeletibb védőbástyája maradhasson a keletkezőben lévő új keleti veszedelemmel, a bolsevizmus köntösébe burkolt szláv imperializmussal szemben.

E hivatás teljesítése a magyarság számára évezredes hagyományokon nyugodott, az újabb történelmi szituációban pedig létkérdéssé vált. A szláv tengerbe ékelt Magyarországnak külpolitikai orientáció tekintetében mindig a Nyugatra kellett támaszkodnia, belső berendezkedésében pedig a szláv nyomással és a bolsevista térhódítás törekvéseivel szemben ellenállóképes, erős, biztonságot jelentő politikai, gazdasági és társadalmi rendszert kellett megalkotnia.

Az első világháború utáni hivatalos magyar politika elvileg ugyan felismerte és zászlajára tűzte ezt a feladatot és a keresztény, nemzeti irány alapjainak megteremtésével ebben az irányban indult el, később azonban - konszolidáció folyamán - bár bizonyos rendet és életbiztonságot teremtett az új rezsim, a fenti szempontokat szem elől tévesztette és más irányba fordult.

Az új rendszer politikai vonalvezetése különösen szociálpolitikai téren mutatkozott helytelennek. A vagyon- és jövedelemelosztás aránytalansága következtében rendkívül jelentős néptömegek kerültek viszonylag nehéz helyzetbe és különösen a népszaporodás csökkenésében mutatta meg hátrányait. Az egészséges és szükségszerű földreform ellenzése a parasztság fejlődését hátráltatta, az alacsony munkabérek pedig az ipari munkásság kommunista orientációjának veszélyével fenyegettek.

Ezenkívül a munkás érdekképviseletet a kormányzat olyan nemzetközi szerv kezén hagyta, amely az 1919 évi magyarországi kommün idején a szélsőbaloldal mellett kompromittálta magát. Az ország politikai struktúrája nélkülözte az egészséges parlamenti váltógazdaságot, társadalmi berendezkedésünk elmaradt az egészséges fejlődés mögött.

Bár az uralkodó rendszer a bolsevizmus elleni küzdelem szükségességét elvileg hangoztatta, gyakorlati politikájában elmulasztotta az eredményes ellenállás feltételeinek megteremtését. Ezt az ellentmondást és következetlenséget s a benne rejlő veszélyeket vezérkari tanulmányai során felismerte Szálasi Ferenc és Nemzete sorsa feletti aggódásában kereste az orvoslás módjait, megfogalmazta a hungarista célkitűzéseket és ezzel útjára indította a Hungarista Mozgalmat.

II. A HUNGARIZMUS CÉLKITŰZÉSEINEK LÉNYEGE

Szálasi Ferenc "Út és Cél" című alapvető munkájában leszögezi, hogy az ő ideológiai tanítása "nem hitlerizmus, nem fasizmus, nem antiszemitizmus, hanem Hungarizmus". Lényege a Pax Hungarica, amely a Kárpát-medencén belül a vezető magyar nép és a vele együttélő népcsoportok között helyreállítandó békét jelenti, ezen túlmenően pedig a Nemzet kebelében élő összes dolgozó rétegek munkabékéje lesz az alapja.

Ez a munkabéke fogja megbonthatatlan népi egységbe a nemzettartó parasztot, a nemzetépítő munkást, a nemzetvezető értelmiséget, a nemzetvédő katonát és a Nemzet halhatatlanságának zálogát, a nőt és az ifjúságot.

A Hungarizmus ezenkívül megteremti:

1. a gazdasági békét, amely a munka és a termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg, hogy megszüntesse a munkásság reménytelen nyomorát;

2. a társadalmi békét, amely nem ismer kiváltságolt, a társadalomban egymás fölé- és alárendelt osztályokat, - hanem csupán hivatás és rendeltetés szempontjából különböző, egymásnak mellérendelt, egyenlő jogú néprétegeket.

3. a politikai békét, amelyben nem önző pártérdekek vezetik az országot, hanem az irányító vezérgondolat: a Nemzet boldogulásának biztosítása a többi európai nép közösségében.

A Hungarizmus leglényegesebb célja azonban a nemzetiségi béke megteremtése volt. Szálasi előtt mindenkor az évezredes hagyományokkal rendelkező történelmi Magyarország képe lebegett a maga különböző nép személyiségeivel és megbonthatatlan, tökéletes geopolitikai, geográfiai és gazdasági egységével. A történelmi Magyarország területén több népszemélyiség élt, amely hosszú századokon át békés együttműködésben tette Közép-Európa egyik vezető hatalmává a Kárpátok övezte Duna-medencében élő politikai Nemzetet.

Szálasi Hungarizmusa legalább eszmei vonatkozásban akarta helyreállítani a Kárpát-medence népei között ezt az egységet és együttműködésre alkalmas összhangot. Ezért ideológiájának sarktétele a népek békéje volt -népek békéje a Kárpát-medencében: a Pax Hungarica. A Hungarizmus tehát a történelmi Magyarország hagyományai és sok évszázados tapasztalatai alapján, a különféle népek együttműködésének feltételeit keresi, elsősorban a Kárpát-medencében, ezenkívül azonban nagyobb területek belső problémájaként is.

Eszerint Európa már nemcsak földrajzi fogalom, hanem a ben ne élő népek és nemzetek sorsazonosságának felismeréséből kialakuló élet-és társközösség, másképpen csupa nemzetiségből álló politikai, gazdasági és társadalmi nagytér, amelynek legnagyobb problémája éppen ezért a nemzetiségi kérdés lesz. E probléma megoldása csak az érdekelt nemzetek együttes akaratából oldható meg. Az együttműködés alapja jogok és kötelességek kölcsönös tisztelete, az egyenrangúság elismerése. A Hungarizmusból így alkotta meg Szálasi a konnacionalizmust, amely Európa népi töredékcsoportjait integrálódási folyamat révén nagyobb és ésszerűbb - gazdasági szempontból indokolt - egységekbe kívánta tömöríteni.

Itt kívánunk rámutatni arra is, hogy a Hungarizmus merőben különbözött a német nemzetiszocializmustól, annak eszmei térhódításáért tehát nem szállt síkra. Kétségtelen és ma is vállalt tény, hogy Mozgalmunk a német nemzetiszocialista rendszer számos gazdasági jellegű elgondolását és végrehajtott akcióját helyesnek és hasznosnak ítélte és e tekintetben nem vonakodott programjába belevenni olyan dolgokat, amelyek már Németországban beváltak és amiknek pusztán gazdasági jellegű értékén kívül politikai vagy ideológiai vonatkozása nem volt.

Ideológiai vonatkozásban azonban a Hungarizmus lényegbevágóan más, mint a német nemzetiszocializmus. Ez utóbbi tanításának leglényegesebb tétele az "egy faj - egy állam", valamint a "Blut und Boden" gondolata és olyan nemzet testére szabták, amelynek lakossága egyetlen fajhoz tartozik - a Hungarizmus pedig a különféle népcsoportokból összerakódó állam vezetési elveit rakja le. Ennek következtében - szemben a német ideológiával -nemzet- és államalkotó életalapoknak nem a fajközösséget hirdeti meg, ha nem a közös történelmi múlton alapuló sorsközösséget.

Szálasi célkitűzései tehát nem idegen hatásra születtek, hanem a magyar adottságoknak és szükségleteknek megfelelően. Az ideológiai elvekhez simuló gyakorlati politikájában pedig a Nemzet ezeréves hivatásának alap feltételeit munkálta.

III. A HUNGARISTA MOZGALOM PÁRTJAI ÉS AZOK MŰKÖDÉSE

Szálasi a harmincas évek elején, amikor megfogalmazta a hungarista cél kitűzéseket, a korabeli magyar politikai élet egyik pártját sem találta alkalmasnak a célok megvalósítására. A kormánypárt maga volt megtestesítője annak a politikának, amelynek javítását Szálasi kívánatosnak tartotta; a polgári ellenzék erőtlennek bizonyult a feladatok elvégzésére és tulajdonképpen csak egyetlen társadalmi réteg, a parasztság megszervezésén fáradozott (Független Kisgazda Párt); a baloldali ellenzék pedig egyrészt kompromittálta magát az 1919 évi kommunista hatalomátvételben, másrészt a kormánnyal még a húszas évek elején paktumot kötött, hogy a munkás- érdekképviseletek fejében hivatalos ellenzék legyen (Szociáldemokrata Párt).

Éppen ezért Szálasi önálló párt megalakításával kísérletezett. Pártjának megjelenése a hivatalos politika körében általános riadalmat keltett és olyan retorziókat vont maga után mindjárt a kezdet kezdetén, hogy indulása pillanatától fogva a hamis vádak pergőtűzében állott. E vádakat később sikerült állandósítani, így a Mozgalom pártjaira ma is nehezedő vádak forrása innen ered.

A kormánypárt radikálisnak ítélte, főleg szociális programja miatt, ezért a hatalom minden eszközével küzdött ellene. Következménye: többszörös kényszerű pártnév-csere, a kormánytól függő egész értelmiségnek a Pártba történő belépésétől kormányrendelettel való eltiltása; az ellenpropaganda lehetőségének mérhetetlen megnyitása; a vezetők üldözése és bebörtönzése; a legteljesebb elnyomatás. Ennek következtében mind belföldön, mind külföldön a Párt célkitűzéseit félreismerik.

Belföldön a polgári ellenzék a Párt szociális jellege, a munkásellenzék pedig nemzeti mivolta miatt szembe kerül a Párttal és helyesli a kormány intézkedéseket. Külföldi viszonylatban a kormánykörök sikeres propagandája révén a nyugati demokráciák előtt sikerül elhitetni, hogy a Mozgalom -amelynek egyes pártjai címükben a nemzeti és szocialista szavakat hordozták - a német nemzetiszocializmus pandantja; ugyanakkor viszont Németország a legkülönbözőbb kísérleteket tette Szálasi Mozgalmának szétrobbantására, mert a magyar nemzeti alapon álló és német igények előtt meg nem hajló szocialista mozgalom útjában állt a "nagy német eszmének".

A gátló körülmények ellenére Szálasi Pártja a népi tömegek körében jelentős sikereket aratott és az 1939 évi választáson a legnagyobb ellenzéki párttá növekedett annak ellenére, hogy a választási küzdelemben minden lehetőség nélkül indult. Ettől kezdve a kormánypárt mellett az ország belpolitikájának második legfontosabb tényezője lett s mint ilyen, parlamentáris úton igyekezett a belpolitikailag szociális, külpolitikailag antibolsevista célkitűzéseit diadalra vinni. Munkájában továbbra is gátolta a kormány további elnyomása, valamint a háború miatt magára kényszerített önfegyelem.

IV. A NYILASKERESZTES PÁRT "HÁBORÚS BŰNÖSSÉGE"

A Párt háborúban vitt szerepének megvilágítására szükséges röviden ismertetni Magyarország háborús szerepét is. Véleményünk szerint Magyarország e háború során a nyugati demokráciákkal sohasem került volna hadiállapotba, ha a nyugati hatalmaknak történetesen nem a Szovjetunió, a világbolsevizmus állama lett volna természetes szövetségese egyrészt, más részt ha nem a világbolsevizmus és a Szovjetunió imperialista törekvése jelentette volna a magyarság részére a legnagyobb és a legvészterhesebb veszedelmet.

Sajnálatos tény, hogy a második világháború vihara a magyarságot olyan hatalmi csoportba sodorta, amelyben a magyar nép szembe került a nyugati hatalmakkal. Ezért azonban sem Magyarország államvezetését, de még kevésbé a magyar nép egyetemét felelősség nem terhelheti. Országunk földrajzi helyzete, faji adottságai, hagyományai és kultúrája által szorosan Nyugat hoz csatoltan, a kommunista-szláv világ imperializmusától létében veszélyeztetve a második világháborúban is azt tette, amit sorstörvényei szerint ezer éven át tennie kellett. Hivatását teljesítette, nyugativá lett önmaga és Nyugat védelmében, amely hivatás éppannyira végzetszerű, mint háládatlan feladat.

Hogy számunkra ezt a Nyugatot, amelyre kelettel szemben támaszkodnunk kellett, a második világháború kitörésekor adódott külpolitikai helyzetben a Tengelyhatalmak jelentették, ebbéli elhatározásunkat nem a "nemzetiszocialista" doktrínák, hanem a magyar nép határozott antikommunista meggyőződése és ama külpolitikai helyzet determinálták, amelyeket maguk a nyugati hatalmak teremtettek számunkra a kihatásaiban példátlanul kegyetlen trianoni békével. E béke révén - a magyarság szlavofil ellenségeinek hamis adatai alapján - az ország területének 2/3-át, nyersanyag- és energiaforrásainak 90%-át és a magyar nép 2/3-át elszakították.

Ezek előrebocsátása után meg kell állapítanunk, miszerint ama tényben, hogy Magyarország a második világháborúban a Tengely oldalán állott, egyedül az a körülmény volt döntő, hogy az Antikomintern Paktum aláírásával a tengelyhatalmak tették meg a vörös imperializmus nemzetközi izolációja felé az első lépést, és hogy a Trianont követő húszesztendős nemzeti gyász egyetlen derűs intermezzóját: a magyarlakta területek részbeni visszacsatolását a tengelyhatalmak intervenciójának köszönhettük.

E szempontok voltak irányadók akkor, amikor Magyarország az Antikomintern Paktumot aláírta. E ténnyel került Magyarország szövetségi viszonyba a Tengellyel. A polgári erkölcs világszerte tiszteli a hűséget és üldözi az árulást. Magyarország sohasem árulta el szövetségeseit. Amikor Magyarország az Antikomintern Paktumot aláírta, még nem tudhatta, hogy szövetségesei nemcsak a Szovjetunióval, hanem - ezek sorozatos külpolitikai hibái következtében - szembe fognak kerülni a nyugati hatalmakkal is.

Ugyanazzal az öngyilkossággal határos hűséggel, amellyel Magyarország szerződésbeli kötelességét az Antikomintern oldalán teljesítette, állottunk volna a nyugati hatalmak oldalára, ha történetesen ezek a hatalmak lettek volna az elsők, akik a kommunizmus elleni nemzetközi harcot meghirdetik és Magyarország sérelmeinek jóvátételében legalább annyi megértést tanúsítanak, mint a Tengely.

Távolabbi perspektívából tekintve Magyarország háborús szerepe nem a német csatlósállam megítélését kívánja, hanem annak felismerését, hogy Magyarország évezredes hagyományok alapján Kelet és Nyugat mérkőzésében önmaga és a Nyugat védelmében teljesített szolgálatot.

A Hungarista Mozgalom ebből a szempontból tekintette Hazánknak a háborúban történő részvételét. Külpolitikai állásfoglalásában sohasem a németek iránti szimpátiából vagy antipátiából ítélt. Dr. Edmund Weesenmayer, Németország 1944 március 19. utáni budapesti követe már a megszállás előtt Magyarországon tartózkodott és tárgyalásokat folytatott a német érdekek szempontjából megbízható magyar belpolitikai tényezőkkel, a megszállás esetén felállítandó koalíciós kormány ügyében.

Hogy Pártunk mennyire nem volt megbízható a német törekvések számára, élesen bizonyítja az a tény, hogy Dr. Weesenmayer még csak kísérletet sem tett arra, hogy e célból a Párthoz közeledjék. 1944 március 19-én, amikor a német haderő megszállotta Magyarországot, a Nyilaskeresztes Párt volt az egyetlen működő párt, amely deklarációban helytelenítette a megszállás tényét, kijelentvén, hogy hatalmat csakis a magyar nép szuverén akaratából kivan gyakorolni és, hogy a bekövetkezett események nem változtatják meg a Hungarizmus ideológiáját. A kormányzó és a németek által alakított koalíciós kormányban a Nyilaskeresztes Párt nem vett részt.

Ennek ellenére 1944 október 15-én a Párt mégis vállalta a politikai felelősséget a harc továbbviteléért a németek oldalán, de csakis alkotmányos úton, mert ez volt a magyar nép többségének akarata az ezeréves múlt, de főleg 1919 tanulsága alapján. Ebben az időpontban a magyarság részére nem a háború elvesztése vagy megnyerése, nem is a tengelyhatalmak melletti vagy elleni kiállás volt a kérdés, hanem elsősorban az, hogy az orosz hadsereg brutalitásaitól és a kommunizmus veszedelmétől hogyan menthetjük meg a veszélyeztetett néprétegeket, valamint a szellemi, erkölcsi és anyagi értékeket.

1944 október 15-én a kormányzó fegyverszüneti kiáltványt tett közzé, miután azonban látta, hogy lépése nem találkozik az ország helyeslésével, kiáltványát visszavonta, Szálasit miniszterelnökké nevezte ki, majd le mondott és Lakatos volt miniszterelnök tanácsára német védőőrizetet kért. A parlament határozatképes többsége e tényt tudomásul vette, Szálasi kinevezését megerősítette, ideiglenes államfői jogkörrel ruházta fel és a kormányzás alkotmányosságát biztosította.

Ezen időpontot követően Magyarország még kerek hat hónapig tartóztatta fel a vörös hadsereget Európa elleni rohamában. A dolog fontossága miatt ismételten rá kell mutatnunk, hogy az 1919 évi kommunista uralom megdöntése után, 25 éven keresztül többek között, de nem utolsó sorban, az antibolsevizmus volt a magyarság közszelleme. Az ország vezetőképes rétege, értelmisége túlnyomórészt, hivatalnoki kara pedig kizárólag nyíltan vallotta ezt a meggyőződést. A hadsereg pedig teljes egészében, cselekvőleg kompromittálta magát a Szovjettel szemben. A parasztságot létében fenyegette a kommunizmus. Munkásságunk tekintélyes része nacionalista öntudata miatt szembenállt a Szovjetunió eszméivel. Az ország jelentékeny, aktív rétegeit börtönnel, elhurcolással, hadifogsággal vagy kíméletlen megtorlással fenyegette a szovjet megszállás. Nem egy vékony vezető rétegről, hanem milliókat jelentő tömegekről volt szó, amelyek számára biztosítani kellett a menekülés útját. Az emberéletek megmentésén túl gondoskodni kellett az ország javainak, aranykészletének, a Szent Koronának, szuverenitásunk legféltettebb szimbólumának biztonságba helyezéséről. Mindez lehetetlenné vált volna, ha ellenállásunk nem biztosítja a mentéshez szükséges időt.

Az a tény, hogy a hathónapos ellenállás alatt kerek egymillió ember élt az önkéntes menekülés jogával, továbbá az a körülmény, hogy a Szovjet elől olyan országok néptömegei is elmenekültek, amelyek a nyugati hatalmakkal szövetségi viszonyban voltak, bizonyítja, hogy a Szálasi által vállalt harc nem politikai hatalomvágyból, vagy a nyugati hatalmakkal szembeni antipátiából eredt, hanem parancsoló szükségből.

Mindezek a felsorolt tények a magyarság belső szempontjából lényegesek. Önmagunk védelmében, azonban Nyugat érdekében is cselekedtünk. Budapest hősies ellenállása, amely ötven napig tartóztatta fel a vörös hadsereg rohamát, nemcsak a magyarság részbeni kitelepítését tette lehetővé, ha nem azt is, hogy a keleti-arcvonal déli szakaszán a szovjet haderők nem jutottak olyan messze Nyugatra, mint északon. Általánosságban is ez a harc le fékezte a Szovjet katonai térnyerését Európában. Ha a szovjet páncélosok Linznél és nem valahol a francia és svájci határok mentén találkoztak a nyugati hatalmak hadseregeivel, ez igen nagy mértékben a Szálasi által vezetett magyar ellenállásnak köszönhető.

E hősi és eredményes ellenállás természetesen nem kizárólag a Nyilaskeresztes Párt érdeme, hanem az egyetemes magyarság nagy teljesítménye, a magyar hadsereg önfeláldozó magatartása. Szálasi hathónapos vezetése alatt végzett munka szerves folytatása annak a kötelező magatartásnak, amely évezredes történelmünk elmellőzhetetlen velejárója, egyben betetőzése az elmúlt 25 esztendő antikommunista beállítottságának. Ezen antibolsevista közszellem eredményezte, hogy az orosz megszállás alatt sínylődő népünk az 1945-ös és 1947-es választásokon a megszállók kényszere, macchiavellizrnusa ellenére imponáló és az orosz által megszállt országokban egyedülálló módon fejezte ki azon szándékát, hogy az európai létre veszélyes marxizmus-leninizmus előtt nem hódol meg, hanem azzal szemben a legbiztosabb gátat jelenti.

KONKLÚZIÓK

A Nyilaskeresztes Párt történetének hatalmi időszakában a ránehezedő hatalmas problémák megoldása mellett nem törődhetett azzal, hogy az egy évtizeden át ellene felhozott vádakat cáfolja, vagy hogy célkitűzéseit a maguk tisztaságában ismertesse. Ezzel szemben a rosszindulatú megfigyelők a Párt rovására írnak minden olyan visszataszító jelenséget, amely egy elvesz tett háború legutolsó fázisában az államhatalom felbomlásának mindenkori következménye. Emiatt a felelősség azonban nem hárítható át sem a Nyilaskeresztes Pártra, sem a Szálasi vezetése alatt működő rezsim egyetemére.

A tízéves ellenzéki harc elnyomatásának és a hathónapos szerencsétlen és háládatlan időszakban történő önfeláldozó uralkodásnak minden terhét hordozza a Hungarista Mozgalom maradványa ma a Nyugat megítélésében. A Nyilaskeresztes Párt ma már minden erényével és hibájával a múlté. Politikai felelősségét - megfelelő távlat után - a történelem hivatott megállapítani, nem a napi politika mai érdekei. A történelem tárgyilagos ítélete előtt is kétségtelenül megállapítható azonban, hogy a Párt semmi esetre sem volt a német nemzetiszocializmus szülötte, támogatója vagy éppen kiszolgálója: a hatalmat alkotmányos keretek között vette át és gyakorolta. Hatalmi időszakában Nemzete és a Nyugat szolgálatában vélte kötelességét teljesíteni és Magyarország ezeréves hagyományaihoz híven Nyugat védőbástyája volt.

Ha a Nyilaskeresztes Párt, mint annak idején időszerű politikai alakulás, ma már a múlté is, a hungarista célkitűzések helyességéről - mint a történelmi hivatását betölteni akaró önálló Magyar Birodalom hitvallásáról - a magyar népnek a világ minden tájára szétszórt rétegei ma is meg vannak győződve. A magyar nemzet jövő életében ezek a népi tömegek az intézményesített humanizmus, vagyis a szocializmus alatt keresztény szellemben fogant igazságos politikai, gazdasági és társadalmi rend kialakítását értjük, amely homlokegyenest ellenkezik a marxizmussal. A társadalom igazságos és ésszerű elrendezését kívánjuk, s ezirányú törekvéseinkben a hangsúly nem valami világnézet dogmatikus vallásán, hanem az igazságon és ésszerűségen van.

Nacionalizmusunk nem sovinizmus - nem a más nemzetek érdekeit sértő nemzeti elfogultság - hanem köteles hazaszeretet és a saját népünkkel szemben érzett felelősség. Hungarizmusunk és konnacionalista felfogásunk alapvető tételeként hirdetjük, hogy a nacionalizmust alá kell rendelni az emberiség egyetemes nagy érdekeinek, összhangba kell hozni egy-egy integrálódott nagy terület belső életével és olyan európai- és világrendet kell kialakítani, amelyen belül az egyes nemzetek nemzeti érzése megkülönböztető szín, olyan erő, amelynek tudata a közös munkában való részvételre ad fokozottabb kedvet és ösztönzést. Felfogásunk szerint tehát a nacionalizmus nem lehet cél, hanem jelleg, amely politikai vetületében lehetővé teszi, hogy internacionalista sivárság helyett konnacionalista együttműködés biztosítsa az emberiség munkáját.

Mozgalmunk ma is tántoríthatatlan híve a nyugati orientációnak, engesztelhetetlen ellensége a kommunista-bolsevista hatalmi akarásoknak és eszmei tanításoknak. Harcra kész és hithű, ma is szervezett tábor, amely szétszórt hívei által az egész Európát lefedi.

A Hungarista Mozgalom hívei komoly erőt jelentenek addig is, amíg hazájukba visszatérhetnek, a Haza felszabadítását célzó egyetemes magyar összefogás ügyét akarják szolgálni és e célból minden becsületes kezdeményezésnek készséggel és önzetlenül állnak rendelkezésére.

Az Emlékirat célja, hogy a Hungarista Mozgalom szerepe tisztán álljon az elfogulatlan szemlélők előtt és a Mozgalom szándékait, célkitűzéseit illetően ugyancsak tiszta helyzet teremtessék.

Henney Árpád s.k. A Hungarista Mozgalom vezetője

Megjegyzés: Ezt az "Emlékiratot" a nyugati hatalmak külügyminisztériumai 1948-ban a saját nyelvükre lefordítva, hivatalosan megkapták.

Újlaki Miklós: FÉNYEK ÉS ÁRNYAK OKTÓBER IDUSÁN

Minden nemzet életében adódnak olyan események, amelyekről bírálatot mondani a történelem hivatott. A Magyar Nemzet életében az 1944 október 15-én és 16-án történtek ezek közé tartoznak. Az e napokat követő hungarista félév eseményei azonban még túlságosan frissek ahhoz, hogy bármilyen független történetírás elfogulatlan véleményt nyilvánítson róluk. Ám az azóta eltelt 12 esztendő alatt mind a mai napig sokan és sokat beszéltek róla, egyesek gyűlölettel, mások lemosolygással, s aránylag kevesen vannak, akik a demokratikus Nyugaton ki merik mondani ama véleményüket, hogy 1944 október 15-én a Magyar Nemzet megméretett és súlyosnak találtatott.

Tömören kifejezve így határozhatjuk meg azt, ami 12 évvel ezelőtt Budapesten történt... Tudjuk, hogy hálátlan dolog ezt így kijelenteni a magyar emigráció és főként a világ közvéleménye felé, mégis meg kell tennünk még akkor is, ha az egész világgal találjuk szembe magunkat. - Mert valóban szemben találjuk magunkat egy olyan világgal, amely nevetséges fantáziának bélyegezi a politikai becsületet, erénnyé magasztosítja az árulást, őrültségnek a magyarság önvédelmi harcát, amely hősökké üti a hazaáruló muszkavezetőket és mártírokká a newyorki "Nemzeti Bizottmány" kollaboráns, zsoldos tagjait. Olyan időket élünk, amikor a világpolitika kulisszái mögött mérget keverő sötét erők átértékelik a fogalmakat, hogy uralmukat immár az egész földgolyón biztosítani tudják. S mivel mindig voltak és mindig lesznek pénzzel megvásárolható emberek, törekvésük sikerrel is jár.

Október 15-ike, minden sátáni fogvicsorgatás ellenére, a mi szemünkben olyan nemzeti ünnep marad, amelyen - 12 évvel ezelőtt - Szálasi Ferenc és az általa vezetett hungarista magyar népmozgalom történelmet csinált. Nem kevesebbet, mint azt, hogy megmentette az ezeréves magyar becsületet. Ez volt a fényforrás ezen a napon és ennek a fénye világít előttünk ma is.

Tény, hogy volt az eseményeknek árnyékos oldala is: az ország népe megoszlott. - Az akkor már hatodik éve húzódó háború kíméletlenül szedte áldozatait a belső és a külső fronton egyaránt. A fokozatosan hátráló fronton egyre szaporodtak a szökések, s a belső részeken állandó légi támadások pusztították népünket, testben és lélekben is. A magyarság nem-hungarista része egyre jobban mutatta már a fáradtság jeleit.

A destrukció hulláma elér te és elgyengítette a Nemzet akkori fejét és "Hadurát": Horthy Miklós kormányzót is, akinek kétségtelen érdeme marad, hogy fehér lován valamikor elindult Szegedről és - a románok segítségével - leverte Kun Béláék vörös terror uralmát, de negyedszázados országlása alatt elsikkadt minden, ami a dolgozó Nemzet felemelkedését szolgálta volna. Horthy uralma alatt az ország szocializálása sohasem terjedt túl az ígéreteken, és nemcsak a dolgozó nép jogait tagadta meg huszonöt kemény éven keresztül, de külpolitikai vonalvezetése is becstelennek bizonyult, amikor megtagadta - és pedig a Nemzet nevében - a háromhatalmi szerződésben vállalt becsületbeli kötelezettségeket.

Erről volt szó 1944 október 15-én: arról, hogy a Nemzet válságba jutott és nem az volt a sorsdöntő kérdés, hogy a németeknek előnyösebb-e udvarolnunk, vagy az oroszoknak, hanem, hogy kitartunk-e becsületbeli elkötelezettségünk mellett, avagy Európa árulóinak: a románoknak és cseheknek példájára hátbatámadjuk szövetséges fegyvertársainkat? A Magyar Nemzet testén ott égett két fájdalmas seb... Az egyik Kun Béla 133 napig tartó véres diktatúrája volt, amely Károlyi Mihály megfutamodása után azért vált lehetővé, mert a magyar népnek akkor még fogalma sem volt róla, hogy mi az a kommunizmus.

A hivatalos magyar közélet az utána következő fehér terrorral letudta minden kötelezettségét és a kommunizmus nem számított többé veszélynek. A Nemzet hamar felejtett és csak a szélsőjobboldalnak fájt továbbra is az úgynevezett "proletárdiktatúra" 324 halálos áldozata, akik közül 248-an voltak parasztok, 34-en katonák, 24-en kereskedők, 15-en értelmiségiek, 5-en papok, 7-en ügyvédek, 6-an földbirtokosok és 3-an gyári munkások. Egyedül a magyar szélsőjobboldal hirdette egy évtizeden át, - sajtóban, népgyűléseken, röpcédulákon, falragaszokon - hogy a kommunizmus rabszolgasors!

A másik sebet ma már szintén csak a jobboldal és a szélsőjobboldal érzi, a "Free Europe" zsoldjában álló, minden rendszert kiszolgálni kész társaság nem: ez pedig Trianon... Magyarországot az első világháborút követő béke szerződés élve feldarabolta, igaztalan vádakkal illette, s olyan nemzetekkel alázta meg, amelyek elsősorban nekünk köszönhették, hogy Nyugat védő pajzsaként öntestünkkel védtük őket, századokon át, s míg ők békésen fejlődhettek, sokasodhattak, mi többször is elvéreztünk a védelemben. Az országunk kétharmad részét elszakították, legjobb földjeink, legértékesebb ipari központjaink idegenek kezére jutottak, s nyomorúságunk egyedülálló volt ezeréves történelmünkben.

A távolnyugati országokat és azok vezetőit ismertük annyira, hogy súlyos sebeinkre orvoslást tőlük nem várhattunk. Mit számított ott egy Rothermere lord magyarbarát vezércikksorozata a "Daily Mail"-ben és egy Newton lord szónoklatai a Lordok Házában, ahol az ország más, Európán kívüli népek rabságban tartása árán tudta csak fenntartani magát, ahol a politikát a becsülettel és a humanitással sohasem tudták összeegyeztetni, s ahol Rothermere lord és Newton lord becsületességével szemben a Seton Watsonok, Benesek és Masarykok szolgáltatták kifogyhatatlanul a hazug ellenpropagandát. Az olasz nép fasiszta vezére: Benito Mussolini volt az első, akinek szavai nem maradtak pusztába kiáltott üres hangok, amikor 1928 június 5-én az olasz parlamentben kijelentette:

"A trianoni szerződés területi rendelkezései túlságosan mélyen vágtak az élő húsba és el kell ismernünk, hogy Magyarország ezer éven át fontos történelmi missziót töltött be a Dunavölgyben. A magyar nép lángoló hazaszeretetével, ereje tudatában, békében megfeszített munkájával jobb sorsot érdemel..."

Józan ésszel lehetett-e más választása Nemzetünknek, minthogy a Berlin-Róma tengely mellé álljon? Sorsunknak jobbrafordulását csak olyan emberektől várhattuk és remélhettük, akiknek megjelenése előbb a saját Nemzetükben jelentett korszakfordulót, azonkívül Hitler Adolfnak, a német nép rendíthetetlen antibolsevista harcosának sikerült romba döntenie a huszadik század beli magyar tragédiája kútforrását: Versaillest, Mussolini pedig őszinte magyarbarátságának mindvégig tanújelét adta.

Az események rövid pár év alatt megadták a választ: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, vezére, legfelsőbb hadura, stb, sohasem tiltakozott, amikor 1938-tól kezdve eddigi címei mellé odaragasztották az "országgyarapító" titulust (ami legtöbbször "fény nevére, áldás életére" körítéssel jelent meg az "Új Idők" és egyéb talpnyaló sajtó címoldalán), bár nagyon jól tudta és az ország népe is tudta, hogy a Berlin-Róma tengely segítsége nélkül - pontosabban: Hitler és Mussolini nélkül - sohasem vonul hatott volna be fehér lován Kassára, vagy Kolozsvárra, mert a Trianonban elorzott magyar területekből nem kaptunk volna vissza egy négyzetméternyit sem. Horthy valamikor kitűnően megfelelt tengerészadmirálisnak (s nem az ő, hanem Trianon hibája volt, hogy eredeti hivatását nem űzhette tovább), de a politikai becsület dolgában mindenkor gyengének bizonyult. 1944 október 15-én a rádióban bemondatott fegyverletételi parancsával nemcsak a háromhatalmi egyezményben kötelezett nemzeti becsületet akarta eljátszani, de árnyékba akarta borítani a Nemzet ezer éven át többször is kivívott becsületét is.

A Nemzeten volt most már a sor, hogy döntsön az árulás és a hűség, a becstelenség és a becsület között. És a Nemzet döntött is: Oly derekasan állottuk meg a helyünket, mint a Berlin-Róma tengely mellett önvédelmi harcukat vívó nemzetek közül egy sem. Mi magyarok voltunk az egyedüliek, akik nem kapituláltunk!

Szálasi Ferenc féléves nemzetvezetésével kapcsolatban - mint bevezetőnkben említettük - a vélemények ma még megoszlanak. Mi hungaristák nem tagadjuk, miként eddig sem tagadtuk a 12 év alatt, hogy ennek a félévnek megvolt a fénye, de megvolt az árnyoldala is, akárcsak az előzményeknek. Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy tárgyilagos bírálatot mondjunk önmagunkról, méltán elvárhatjuk, hogy ugyanezt tegyék meg velünk szemben azok is, akik politikailag a másik oldalon állanak.

Elismerjük a hungarista félév hibáit, de tiltakozunk az ellen, hogy egy-egy bolhából bárki elefántot csináljon, hogy egyesek - magyar, német és angol nyelven megjelent könyveikben, emlékirataikban - csak az árnyékot tárják a világ közvéleménye elé! Főként azok ne nevezzék őrültségnek a Hungarista Mozgalom által vezetett 1944-45-ös végső ellenállást, akiknek a Magyar Szent Korona, a koronázási jelvények, a Szent Jobb és egyéb nemzeti ereklyéink épp oly kedvesek és értékesek, mint nekünk, s akik éppen e félévnek köszönhetik, hogy ép bőrrel kerültek a nyugati biztonságba.

Egyesek hatalomról beszélnek... Hisztérikus hatalomátvételről, amely kizárólag a németek segítségével történt volna és csak a németek érdekeit volt hivatva szolgálni. Aztán beszélnek fantasztikus terroruralomról, véres diktatúráról, rablógyilkosságokról és tömeggyilkosságokról... Az amerikai kontinensen még mindig ezt fújja az úgynevezett "magyar" sajtó - talán csak a 'Katolikus Magyarok Vasárnapja" és a pittsburgi "Magyarság" jelentenek kivételt. Olyanok akarnak bírálatot gyakorolni a hungarista félév alatti hazai eseményekről, akik azt az időt itt "vészelték" át Amerikában a kandalló duruzsoló tüze mellett. Amíg mi a légitámadások, harcok és menekülések közepette mindenünket elveszítettük, ők akkor szedték meg magukat. Akiknek állításuk szerint két hazájuk is van, bár az "ubi bene, ibi patria" hazaáruló elvét vallják, s valóban egyet sem tudnak megbecsülni, csak a népbutító lapjaikkal szerzett hitvány dollárokat.

S vannak az emigrációban is emberek, magyarok, akik úgy látszik elfelejtették Kun Béla és Szamuelly véres terroruralmát, de úgy látszik elfelejtették az utána következő fehér terrort is. Valószínűleg elfelejtették az amerikai légibombázásokat, asszonyok és gyermekek ártatlan életáldozatait, de nem tudnak semmit a hadifogolytáborok belső életéről sem... De hát az utóbbiakat a győztesek csinálták ugyebár, ami nem számít, hiszen az ő politikájuk szerint csak az lehet az igazság, ami a győztesek oldalán történt, függetlenül attól, hogy kik a győzők és kik a legyőzöttek.

A megdönthetetlen igazság ezzel szemben az, hogy a Hungarista Mozgalomnak az október 15-iki végső ellenállással kapcsolatban, mivel más kiút nem volt, együtt kellett harcolnia a német szövetséges oldalán a közös ellenség ellen, hiszen látható pártkeretét, a Nyilaskeresztes Pártot alig egy hónappal előbb éppen harmadízben oszlatta fel a Horthy rendszer, s természetes, hogy a Mozgalom tagjainak legnagyobb részét az események teljesen váratlanul érték.

Az igazság az, hogy Magyarországon a hungarista félév alatt kétféle ember volt megkülönböztethető: a magyar és a zsidó.

A magyarok számára a "fehér lap" politikája lépett érvénybe. Szálasi Ferenc - mint Nemzetvezető - fehér lapot adott minden politikai pártnak, mind a jobboldaliaknak, mind a baloldaliaknak. Vajna Gábor hungarista belügyminiszter közvetlenül az események után rádiószózatban fordult a baloldali munkássághoz, felszólítva őket, hogy tegyenek félre minden belpolitikai nézeteltérést és a végső ellenállás végigküzdésére jó magyarokhoz méltóan fogjanak kezet velünk hungaristákkal. Fehér lapot kapott a "Szálasi álarc nélkül" című sötét rágalmaktól hemzsegő, de tartalmával ellentétben díszes kivitelezésű könyv szerzője is. Fehér lapot kapott a "8 órai Újság" híres nyilasfaló "Csodálkozó János"-a is, akivel e sorok írója - annyi kölcsönös támadás után - a szombathelyi sajtókamara étkezdéjében ismerkedett meg személyesen, - akkor már mint katonai újságíróval, a hungarista félév alatt.

Fehér lapot kapott minden demokrata, aki a számonkérés elől nem bujkált mosókonyhákban, fáskamrákban, mint tette azt Tildy Zoltán és Nagy Ferenc és nem tartózkodott egy vidéki tanyaházban, hogy "Isten hozott"-al fogadja a felszabadító" szovjet martalócokat, mint tette azt Sulyok Dezső. Fehér lapot kapott volna Bajcsy-Zsilinszky Endre is, ha Malinovszky orosz marsallal történt hazaáruló paktálása helyett részt akart volna venni a Nemzet végső harcában és vállalta volna, amit a hungarista mártírok vállaltak: győzelem vagy halál... Vajon akadt-e Krisztus óta még valaki, aki politikájának tengelyébe a fehér lapot helyezte?...

Tény, hogy a gettók ajtaját nem nyitotta fel az október 15-én bekövetkezett hungarista változás sem. A zsidóság a szovjet győzelemért imádkozott és mint megbízhatatlan kisebbség ugyanúgy lakat alatt maradt, mint ahogyan Amerikában is lakat alatt állott a német, olasz és japán lakosság. És ha ez érthető volt a hadviselő Amerikában, akkor miért lenne érthetetlen egy olyan országban, amely nemcsak hadviselő állam, hanem hadszíntér is volt egyúttal? Elég szégyen az nekünk, magyaroknak, hogy a német, olasz és japán bevándorlók őrizetbe vételénél a tengerentúli magyarság teljesen hiányzott, s nem akadt tíznél több amerikás magyar, aki legalább ezen a téren fejezhette volna ki együttérzését és sorsvállalását azzal az élet-halál harcát folytató Nemzettel, amelyből kiszakadt.

A magyarországi zsidóság az első kommün idején - számarányán jóval felül - óriási vezetőszerepet játszott. Nemcsak a két legnagyobb szadista gonosztevő: Kun Béla és Szamuelly Tibor voltak zsidók, hanem a "Forradalmi Kormányzótanács" 34 népbiztosa közül összesen 23-an. Legjobb lesz talán ebben az ügyben a hungaristának, vagy jobboldalinak a legjobb akarattal sem nevezhető, hanem megrögzötten baloldali Sulyok Dezső emlékirataira hivatkoznunk, aki könyvének 230-240-ik oldalán megállapítja, hogy "a szociáldemokrata párt vezetői is majdnem mind zsidók voltak, de teljesen az ő vezetésük alatt állt a polgári radikális párt és ugyanígy a magukat demokratának nevező különféle frakciók is... 50 év elég volt, hogy Magyarország saját zsidó kisebbségének belső gyarmatává váljék... A proletárdiktatúra vezetői és végrehajtó közegei túlnyomó többségükben zsidók voltak".

Kun Béla gaztetteinek mentésében például Böhm Vilmos járt elől, aki előbb a szociáldemokrata párt vezetőségi tagja volt, hogy kommunista népbiztossá legyen, majd a bukása után visszatérjen eredeti pártjába, tisztára mosni azt, amit nem lehet: a szociáldemokraták szerepét Kunék rémuralmában... A legtöbb gyilkosságot zsidó terroristák követték el... Bár a zsidóság egészét nem lehet elmarasztalni a proletárdiktatúra bűneiben, valamint a magyarországi zsidó kisebbség szerepét a későbbiekben sem, mégis még mindig nem vonta meg félreérthetetlenül a vonalat önmaga és azok között, akik 1919-ért felelősek. Nem hangzott el egyértelmű elmarasztaló ítélet, mely kifejezésre juttatta volna, hogy az 1919 évi magyarországi bolsevista kísérlet bűntény volt, s aki abban részt vállalt, bűntettes..." - Akárki és akárhogyan is szépíti a magyar országi zsidóság szerepét, nem lehet vitás, hogy antibolsevista végső harcunkban megbízhatatlan elemnek bizonyult.

Mint föntebb említettük, ugyanígy vették őrizet alá Amerikában a németeket, olaszokat és japánokat is. Talán egyedül Franciaország volt az az állam, amelynek területén a nem kommunista magyaroknak is szigorúan meghatározták, hogy a napnak milyen időszakában és milyen körzetben mozoghatnak.

A bolhából való elefántcsinálás itt jelentkezik elsősorban. Lévai Jenő "Fekete Könyv"-ében hosszú angolnyelvű leírással, számos fényképpel lép a közvélemény elé, de arról nem ír, hogy Szálasi Ferenc Nemzetvezető Szalai Pál testvérünk vezetésével őrséget állíttatott a pesti gettók elé, hogy az ott tartózkodó zsidókat megkíméljék a fehér lap politikája nyomán Mozgalmunk soraiba beszivárgott alvilági alakok kirablásától. Ennek az intézkedés nek volt köszönhető, hogy a pesti gettó túlélte a vészterhes időket és nem jutott a varsói gettó szörnyű sorsára. Erről azonban nem ír egy sort se Lévai Jenő, se Sulyok Dezső, se "Az Ember" című szennylap Felkai Pistája, sem az "Amerikai Magyar Népszava" "Menekült Magyarország" című bizottmányos rovata. Pedig ez volt az igazság és ehhez még hozzátartozik, hogy a "háborús bűnös"-ként később szintén hazaszállított Szalai Pál testvérünket a népbíróság kénytelen volt felmenteni, jóllehet, amit Szalai Pál a zsidóság érdekében tett, azt Szálasi Ferenc utasítására tette.

Annál többet írnak azonban még ma is a vérző Dunapartról, tarkólövészetről, tömeggyilkosságokról... írnak és beszélnek ilyesmiről vasfüggönyön innen és túl egyaránt. Természetes, hogy odaát elsősorban azok, akik nem akarnak tudni Katynról, ideát pedig részint azok, akik hallgatnak Újvidékről, mások pedig nem akarnak tudni Hirosimáról. Különben lehetne vitázni azon, hogy hol halt meg több ártatlan ember: az ostromlott Budapesten, a katyni erdőben, Újvidéken, vagy Hirosimában?

Egy azonban bizonyos: az 1944 október 15-én életben lévő budapesti zsidóság Szálasi Ferencnek köszönheti további életét, akinek csak egy szavába került volna és Budapesten több zsidó nem marad... A vádaskodók jobban tennék, ha előbb megismernék a Hungarizmust és csak azután mondanának véleményt róla. Mert, hogy Szálasi Ferenc mélységes keresztényi lélek volt, az tisztán kifejezésre jut a Hungarizmus alapvető tanításait tartalmazó "Út és Cél" című 1935-ben készült, de Magyarországon sajnos nyomtatásban soha meg nem jelenhetett tanulmányából, amely nyíltan leszögezi, hogy a Hungarizmus nem zsidóellenességet akar megvalósítani, hanem a zsidómentességi (aszemita) alapelveket kívánja megteremteni egy szabad Hazában.

Pax Hungaricát - Magyar Békét akartunk megvalósítani a Kárpátok völgyében és nem vérfürdőt! Aki mást mond téved, aki mást állít az hazudik. Tény, hogy a rendszerváltozásnál az acélos búza mellett pelyva is került a felszínre. De ez mindig is így volt minden történelmi fordulónál. A sebek még fájnak 12 esztendő távlatából is, fájnak a magyarországi zsidóságnak is, az egész Nemzetnek is, de legjobban talán nekünk hungaristáknak, akiknek a hungarista félév alatt is csak az áldozatvállalás jutott, csakúgy mint azelőtt és most is a minden korban felbukkanó szemét miatt mások becstelenségét kell hordoznunk.

Pedig október 15-én nem történt más, minthogy Magyarországon kinyílott a Nemzet akaratának rózsája - csakúgy, mint 1848 március 15-én. És ki látott már rózsát tövis nélkül? Ki érezhet magában jogot annak elmarasztalására, hogy egy hadszíntérré vált főváros területén a gazemberek miatt igazoltatásra volt szükség? Ki merészeli elítélni az egész magyar népet, mert a salak a konc reményében ugyanúgy beszivárgott a zöldingesek akkor már tíz éves múltra visszatekinthető táborába, mint ahogyan ugyanezen salak később beszivárgott a kommunista pártba, egy negyed századdal ezelőtt a Szamuelly-féle vörös gárdába, azt követően pedig a fehér terroristák soraiba? Ha "bűnről" beszélünk, Szálasi Ferenc ellen legfeljebb csak azt hozhatják fel, hogy jobban szerette népét mint önmagát és az egész Mozgalom "bűne" is az volt, hogy a végső harcok idején a koalíció helyett mindenkivel, tehát önmagunkkal szemben is nem olyan diktatúrát választottuk, ami az akkori helyzetben szükséges lett volna.

Az árnyék mellett sugárzó fényözönben ott masíroztak azonban a Hungarista Légió hőslelkű harcosai. Ez az alakulat a hungarista félév alkotása volt és a külső frontokon csodákat művelt a halálmegvető elszánt küzdelem. Erről tanúskodik egyik könyvében a kimondottan magyarellenes Haagen, aki magyarellenességében csaknem Seton Watsonnal vetekszik. De találkozhatunk e tanúskodással magyar vonalon is. Füry Lajos katonaíró például korántsem nevezhető hungaristának, Mozgalmunkhoz soha semmi köze nem volt, az "Árva Magyar János" című regényében mégis megemlékezik a teherautókon frontra szállított hungarista légiósokról, akik dalolva mentek oda, ahol élessel lőttek vissza, s nem jött közülük vissza talán egy sem. Ugyancsak nem nevezhető még csak hungaristabarátnak sem dr. Dobolyi Lajos "Mindszenty Népe" című legitimista folyóirata, amely 1953 januári számában szintén kénytelen volt beismerni a hemzsegő nyilasellenes támadások között, hogy "a Svábhegy déli lejtőjén kis nyilas alakulatok halált-megvető bátorsággal harcoltak"... Mindezek tények és igazaknak kell lenniük, ha egyszer az ellenséges sajtó is megírja. Miként tény az is, hogy ez a harci alakulat - a keleti ellenség előtt - soha nem kapitulált.

Azok a "magyarok" pedig - akadjanak bár köztük régi párttagok is - akik október 15-ike után cselekedeteikkel szégyent hoztak a keresztény magyarságra, de főként azokra a testvéreikre, akik a hungarista félévet már nem élhették meg, csakúgy, mint a harcokban elesett hőseinkre és későbbi mártírjainkra - a mi szemünkben oly ellenségek, mint Rákosi pribékjei. Ezek az emberek, ha ideiglenesen egérutat is nyerhettek a földi igazságszolgáltatás elől, s most otthon a kommunista pártban, idekint meg a "demokratikus" berkekben vitézkednek - az Égi Bíró elől nem fognak menekülni! De a tragikus összeomlás után most megmutatkozik, ki volt a salak és ki az, aki még most is csak a szemétdombon érzi jól magát. Most, a száműzetésben mutatkozik meg valójában, kik voltak az igazi testvérek, akik ma is velünk együtt vállalják a meggyalázottak sorsát. Pedig hát talán alig van remény, hogy valaha is hazatérhessünk, nemhogy a hatalom birtokába jussunk.

Hadd hulljon a férgese!...

Mi pedig, élve maradt hungaristák, szorítsuk meg egymás kezét ezen a napon, mert amit 12 évvel ezelőtt magunkra vállaltunk és véghez vittünk, az becsületes volt. Hisszük, hogy nincs már messze az idő, sőt el is érkeztünk annak a kornak kibontakozásához, amelyben a becsület becsület lesz újra és az árulás árulás marad. De addig ha meggyaláznak, leköpdösnek is bennünket, október 15-ének fénye szívünkben örökre égni fog.
(Hungarista Tájékoztató, 1956 október 15.)

Szálasi Ferenc: AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN

1946 február 5-én.

"1944 október 15-én választani kellett, hogy a magyar Nemzet és vezetősége Kelet felé megy-e, vagy Nyugat felé. Az én döntésem nem lehetett más mint az, hogy ki kell tartani, mert a harc időnyerésért, drága időért folyik és aki megnyeri ezt az időt, az megnyerte a háborút is. Ténykedésemnek más alapja nem volt. Nem is lenne értelme, hogy más alapot adjak döntésemnek, mert a legteljesebb ellenkezésbe jutnék azzal az ideológiával, amelyhez konokul ragaszkodom. Az én meggyőződésem az, hogy az általunk hirdetett világnézet egyáltalán nem bukott meg s a Nemzet a mi világnézetünkben olyan szilárd alapokra fog találni, amelynek segítségével egyedül fogja megépíteni nagy jövőjét. Ezek nem az én reménységeim s akármennyire képtelennek tűnnek, de igazak maradnak.

Hogy én ezt meggyőződéssel vallom, az nem bűn. Hogy meggyőződéssel csak ennek tudok élni, - az nem lehet bűn! Felfogásom szerint a jelenlegi események egyáltalán nem zárultak le. Még nem győzött egyik fél sem. A nagy világkérdés, a problémák, amelyek a háborúban felmerültek, még egyáltalán nincsenek megoldva. Lelkiismeretem nyugodt abból a szempontból, hogy mindenkor Nemzetem szempontjából cselekedtem! Én a meg nem szállt részeken országjárást végeztem és amit ott tapasztaltam a Nemzet részéről, annyira szép volt és annyira egyöntetű megnyilvánulás volt a mi döntő lépésünkkel kapcsolatban, hogy csak most is helyeselhetem, amit október 15-én csináltunk!

Én köszönöm mindenkinek, kivétel nélkül, aki engem ezen a súlyos úton követett. Köszönöm az özvegyeknek, az árváknak, a rokkantaknak, hogy ezért a hitért áldozatot hoztak."

Koós Kálmán: IN MEMORIAM

Minden embernek a megjelenése teszi az első benyomást a vele érintkezőkre. Ha Hitlerben és Mussoliniben volt valami természetes, vagy mesterkélt diktátori póz, Szálasiban nyoma sem volt ennek. Derűs, gyakran mosolygós arccal üdvözölte az embereket és beszéd vagy társalgás közben is természetes maradt. Különös, mágikus vonzóerő áradt belőle, amelynek hatása alól csak azok tudták kivonni magukat, akik már eleve ellenszenve vagy éppen gyűlöletet tápláltak magukban iránta. Ezek a gyűlölködő ellenségek csak gyenge elméjű őrültnek nevezik ma is. A népbírósági tárgyaláson természetesen még csak fel sem merült ennek a lehetőségnek a kivizsgálása. Pszichológiailag valóban nem volt normális, csakhogy a tudomány meg határozása szerint a rendesen, a normálison felülálló is anormális, nemcsak az alatta álló. Szálasi Ferenc pedig a normálison túl óriási magasságban állott.

Emlékezőtehetségét illetően csak az arcmemóriáját figyelhettem meg. 1943-ban történt. Egy alkalommal kisebb idegen társaságban jelent meg. Bemutatkozások után mindenki helyet foglalt és ekkor Szálasi az egyik jelenlévőhöz fordult: Én Önnel már találkoztam valahol... Kiderült, hogy 1938 bán, tehát öt évvel azelőtt egyetlen alkalommal már valóban találkoztak, alatt az öt esztendő alatt pedig sok minden történt Szálasi Ferenc életében. Ezer és ezer személlyel találkozott, száz és száz embert kellett közvetlent megismernie, de ezt az egy alkalommal látott, egyébként egyáltalán nem feltűnő, vagy jellegzetes arcot öt esztendő múltán is felismerte.

Állandóan figyelt és figyelmét nem kerülte el semmi. Ami fölött mások elsiklottak volna, ő megakadt rajta, kérdéseket tett fel, alaposan ismerni akarta.

Tudása, ismerete rendkívül széleskörű és alapos volt. Ez a szellemi fölénye is hozzátartozott varázserejéhez. Filozófiában, politikai kérdések ben, történelemben, közjogban, magyarság-ismeretben egyaránt otthonosan mozgott s a szakemberekkel nem mint laikus, de mint szakember tudott vitatkozni. Mindennel kapcsolatban volt új meglátása, új ötlete, új terve. Ezért az egész országépítési munkának ő volt az igazi mozgatója és irányítója.

Egy alkalommal a párt sajtó-emberei előtt ismertette elképzeléseit a hungarista sajtó feladatairól, munkájáról. Nem mindenkit ismert személyesen a megjelentek közül, de az első percben észrevette, hogy az egyik jelenlevő nem párttag. - Hogyan került Ön ide? - támadt neki Szálasi. Az egyik sajtó ember restelkedve vallotta be, hogy az illető szociáldemokrata újságíró és ő hozta el, mert az, mint szakember, kíváncsi volt Szálasi felfogására a sajtó ügyekben. Szálasi meglehetősen indulatos lett, elküldte a szociáldemokrata újságírót. Nem hajlandó eltűrni - mondotta - hogy a terveit ellopják. őt és mozgalmát mindenki gyalázza a túloldalról, de amit tudnak, mindent ellopnak a Hungarizmusból.

Az értelmiségi nagytanács-ülésen tartott beszédében is kitért a Hungarizmusból való eltulajdonításokra. A következőket mondotta: "Öt évvel ezelőtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelőtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták, magyartalan magyarok vagyunk. Három évvel ezelőtt azt mondották, hogy németbérencek, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba. Két évvel ezelőtt azt mondották, hogy zöld ingbe bújtatott kommunisták vagyunk és tébolyodott őrült áll az élükön. Egy évvel ezelőtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk és akadályozzuk ennek a rendszernek a tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják: hiszen mi is ugyanezt akarjuk..." Ez az ugyanazt akarás nem csak azt jelentette, hogy a Hungarizmus ismert ideológiájából kölcsönöztek, hanem terveit, elgondolásait is igyekeztek megszerezni és megvalósítani.

Szálasi ellenségei közül aránylag még Horthy nyilatkozik róla némi tárgyilagossággal, szemben a mindig csak gyalázkodó Kállayval és Sulyokkal. Ezt írja: "Bizonyos fokú értelmét, főként pedig akaraterejét nem lehetett kétségbevonni."

Nem érdektelen megjegyezni, hogy Kállaynak Szálasi-gyalázását még olyan oldalról is elítélik, ahonnan nem várná az ember. Bolgár László, a párizsi rádió magyar adásának vezetője, egykori ellenállás-szervező írja Kállay emlékiratairól, hogy "Szálasiról a következő, komoly ember tollára nem méltó leírást olvashatunk..." (Lásd: AHOGY LEHET, 1955. jan.)

Annak szemléltetésére, hogy mi volt nem-párttagok, vagy nem-mozgalmisták véleménye Szálasiról, ha nem ellenszenvvel, vagy gyűlölettel, hanem tárgyilagos érdeklődéssel közeledtek feléje, lássuk a következőket: A háborús időszak derekán a budapesti ifjúsági, főképp egyetemi ifjúsági szervezetek vezetői megszédülve az ellentétes politikai vélemények harcától és a kormányzat felemás politikájától, elhatározták, hogy megpróbálnak tiszta képet nyerni a magyar politikai életben, mégpedig úgy, hogy egyenesen a politikai pártok, mozgalmak vezetőihez fordulnak tájékoztatás végett. Végigjárták valamennyi ismert politikai vezető személyt, a szélsőbaltól a szélsőjobbig. A kormány részéről maga Kállay Miklós miniszterelnök tájékoztatta őket a lillafüredi Palota-Szállóban. (Kállay nem tette volna az ablakába azt a véleményt, amit ezek a fiatalemberek mondottak róla.)

Utoljára maradt Szálasi Ferenc. A találkozó egy hűvösvölgyi lakásban folyt le. Este kilenc óra után kezdődött és másnap hajnali öt órakor ért véget, A legváltozatosabb kérdések vetődtek fel filozófiai-ideológiai síkon, bel- és külpolitikai téren, a Nyilaskeresztes Párt tengely-orientációját illetően, szó került a népi vonalról, a népi írókról, magyarság-tudományról. Szálasi szellemi munkateljesítménye, kitartása meglepő volt. Reggel ötkor még mindig ugyanazzal a frissességgel és energiával beszélt, érvelt, vagy cáfolt, mint a beszélgetés kezdetén - nyolc órával előbb. Távozása után a fiatalemberek megbeszélték egymás között a hallottakat és benyomásaikat. Fültanúja voltam amikor egyöntetűen megállapították, hogy az összes politikusok közül, akikkel találkoztak, kétségtelenül Szálasi "a legnagyobb koponya".

Egyéniségének egyik fő jellemző vonása volt mélységes istenhite és keresztény vallásossága. Egy alkalommal, amikor felfogását a keresztény tanokkal kapcsolatban kifejtette, valaki megkérdezte tőle: Biztos-e abban hogy Jézus tényleg Isten volt? Mire így válaszolt: Jézus oly tökéletes lén volt, hogy akkor is Istenként kellene imádni, ha valójában nem lett volna az.

Vannak, akik felteszik a kérdést: Ha Szálasi oly igaz keresztény és gyakorlati vallásos életet élő ember volt, hogyan lehetett olyan makacs antiszemita, hiszen az antiszemitizmus gyűlölet s a keresztény hit nem fér össze a gyűlölettel. Jézus a keresztfán is ellenségeiért imádkozott. Szálasi antiszemitizmusa nem gyűlöletből fakadt. Tapasztalati tények alapján úgy Ítélte meg, hogy a zsidóság többségének mentalitása, anyagiassága, túlságos és kiváltságos gazdasági ereje rendkívül kedvezőtlen a magyarságra nézve, ezért az együttélést meg kell szüntetni. De mi sem állt távolabb az ő lelkivilágától, mint a német metódus.

Azok pedig, akik Jézust mindig az abszolút szelídségnek képzelik el, elfelejtik, hogy ez a szelíd Jézus korbáccsal verte ki a kalmárokat a templomból. (A párizsi Notre Dame templomban ma is bent a templom hajójában folyik árusítás.) Elfelejtik, hogy mit mondott tanítványainak: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem volna, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem fegyvert. Mert jöttem, hogy ezt cselekedjem, hogy a fiú az ő atyjának ellensége legyen, a leányzó az ő anyjának és a menye az ő napának. És hogy az emberek ellensége legyen az ő háza népe." (Máté X.34-36)

S végül elfelejtik azt, hogy Jézus nagy ellensége volt a farizeusoknak. A farizeus Jézus korában nem képmutatót jelentett. A farizeusok a legnagyobb vallásos pártot alkották, igen sok zsinagógát, iskolát tartottak fenn, de a törvények betűjéhez ragaszkodtak, nem a szelleméhez, így váltak képmutatóvá s nevük a kereszténységben az Evangéliumok nyomán a képmutatást jelenti. Jézus állandóan támadta és nem egyszer súlyosan megsértette őket. Vajon mit érezhetett Jézus, amikor a farizeusokat mérges kígyók nemzetségeinek, gonosz és parázna nemzetségnek nevezte, vagy koporsóhoz hasonlította őket, amelyek kívül ugyan szépek, de belül holtak tetemeivel és minden undoksággal vannak tele, vagy amikor megátkozta őket: "Hogy szálljon tireátok minden igaz vér, mely kiontatott e földön..." (Máté XXIII. 35.)

Szálasi másik jellegzetessége az egyszerűség volt. 1940 őszén láttam először és 1944-ben utoljára. Ez alatt a négy év alatt mindig ugyanabban a már megkopott és kifényesedett sötét ruhájában láttam. A hatalomátvétel után, noha katonai rangját visszakapta, közönséges, rendfokozat nélküli honvéd ruhát öltött magára, hogy ezzel is kifejezze együttérzését, összetartozását a harcoló magyar katonával. Ez nem teátrális külsőség volt nála. Az 1942 december 5-én tartott paraszt széktartó nagytanácsi ülésen igen meleg és felemelő szavakkal emlékezett meg a honvédről, akit a rendszerben csak "büdös baká"-nak neveztek...

"Minden hadseregnek az eleje és veleje, csata döntő királya, győzelmét, vagy vereségét magával hordozó tényezője: a lenézett büdös baka, aki borjújában nem a marsallbotot hordja, hanem a hadsereg győzelmét és vereségét is". "A magyar baka is a fegyvernemek királya, minden dicséretre érdemes, mert nem csak a külső ellenség ellen kell harcolnia, hanem olyan belső ellenséggel is, amely láthatatlanul és alattomosan támadja a legfontosabb területén, utánpótlásában, erkölcsi, szellemi és anyagi hadieszközeiben: a mögöttes országban, Hazánkban, Nemzetünkben..."

Mély, szívében gyökerező szociális érzéseiből eredt, hogy mindig az egyszerűbb embereket, a parasztot, a munkásembert érezte magához közel és a népbírósági tárgyaláson erélyesen tiltakozott azon állítás ellen, hogy pártja polgári párt lett volna. Amikor a börtönből kiszabadult és szabályszerűen felvételre jelentkezett az 1939-ben Hubay Kálmán által alapított Nyilaskeresztes Pártba, tanult mesterségének a takácsmesterséget diktálta be. A börtönben ugyanis kitanulta a szövést. Lelkileg összeforrott a nehéz munkában keservesen élő, de hinni és lelkesedni tudó egyszerű néppel, amelyet a túloldal csak csőcseléknek, szemétnek nevezett.

Személyi varázsát, tekintélyét nagyban növelte határozott magatartása és beszéde. Állításaiban, érveléseiben nem ingadozott. Tisztán látott mindig, ezért helyesen ítélt. Ez természetesen még nem jelenthetett csalatkozhatatlanságot. Határozott, biztos fellépése, beszéde bizonyára, legalább is részben, katonai nevelésének eredménye volt, de teljesen összhangban állott egyéniségével, nem látszott kívülről ráerőszakolt formaságnak.

Horthy szerint Szálasi önfejű, tehát makacs volt. Ezzel bizonyára arra céloz, hogy a maga akaratát mindig keresztülvitte és nem engedte, hogy terveit keresztezzék.

A politikában nem taktikázott, egyenesen haladt kitűzött célja felé. Lépései, tettei helyessége utólag mindig beigazolódott. Ha valaki nem ért vele egyet s kilép a pártból, ám tegye, akkor is, ha képviselő. Valaki ellenkező véleményen van s emiatt klikket szervez és ezzel nem akarva is a part bomlását készítené elő, kizárja akkor is, ha az illető Hubay. Az ő akaratereje, dinamizmusa, makacs kitartása vitte előre és tartotta fenn a pártot. Enélkül az önfejűség nélkül a Hungarista Mozgalom is odajutott volna, mint gróf Festetics, vagy Meskó pártja, avagy Salló János Nemzeti Frontja.

Fanatikus kitartásához, amit ugyancsak Horthy misztikus rajongásra való hajlamnak nevez, elhivatottságának tudata adta az erőt. Ő nemcsak pártot alapított és valamilyen politikai programot adott, hogy ezzel tábort gyűjtsön maga köré és szót kapjon a magyar belpolitikai életben. A többi magyar politikai vezérek bizonyos célokat szintén tűztek ki maguk elé, mint a földreform vagy a munkásbiztosítás kiszélesítése, vagy arányosabb jövedelemelosztás, vagy a nagy üzemek államosítása. Ezek mind fontosak, de részletkérdések. Szálasi ideológiát alkotott, amely összhangzó szintézisbe kapcsolta egybe a magyar nemzet, a magyar nép, a magyar haza minden problémáját. ő nem foltozgatni akart, hanem újat és nagyszerűt alkotni. Nem esett bele a Trianon utáni idők politikai kisebbrendűségi érzésébe amely akkor sokak lelkén eluralkodott, hanem tudott merészen látni és tervezni, mert az elérendő nagy célokhoz látta az odavezető utat is. Hogyan tudta volna a maga hitét átsugározni másba, ha sajátmaga is bizonytalan lett volna benne?

Valamennyi nagy tömegmozgalom - legyen az akár vallási akár politikai - alapítójában ugyanezt a rendíthetetlen szilárdságot, mély meggyőződést találjuk. Ez teszi őket képessé minden áldozat, szenvedés vagy a halál erős lelkű elviselésére. A küldetés tudata, egy emberi közösség sorsáért vállalt felelősség, munka, áldozat emeli őket olyan magasra, ahonnan a maguk szenvedése, vagy mártíriuma is jelentéktelennek tűnik fel. A nagyszerű hivatásérzés teljes győzelmet arat az ÉN felett. "Ha elbuknék e harcban - mondotta egy beszédében Szálasi - tapossatok rajtam keresztül és vigyétek győzelemre a zászlót". Ő a vezér, de az ő személye is csak addig legyen fontos, amíg a harcot vezetni tudja. Fontos csak a győzelem. A nagy és szent cél elérése: a Magyar Haza nagysága, dicsősége és boldogsága. Ha elesett, már keresztül taposhatják, mert a nagy feladatot nem tudja többe szolgálni. A halott már nem harcol. De az élőknek, a megmaradottaknak kötelességük a harc folytatása, mert ő eleshetett, de az Eszmének, amely őbelőle született, élnie és győznie kell.

Erre a személy felett álló eszményi magasságra csak kivételesen nagy szellemek tudnak felemelkedni. Aki a mindig jelentkező, mindig követelőző ÉN-t le tudja győzni, az már nagy lélek és aki az eszmény magasságra önerejéből fel tud jutni, az már nagy szellem.

Az ÉN legyőzéséhez nagyfokú erkölcsi erő képesíti az embert. E tekintetben Szálasi messze magasan állott ellenfelei és ellenségei fölött, akik mértéktelen becsvággyal, tehát hiúsággal vádolták. Szó nélkül tűrte éveken át a szüntelen gyalázkodást, mocskolódást, gúnyt, amivel a túloldalról elárasztották. De nemcsak ő maga nem reagált rá, de még a párt-sajtónak is megtiltotta a válaszadást. Hiú és becsvágyó ember el tudja-e tűrni zokszó nélkül a sok sérelmet és sértegetést? Lehetetlen. Míg ellenségei elmondták őt árulónak őrültnek, fantasztának, addig az ő szájából személyeskedés soha el nem hangzott. Ha támadott, gúnyolt, ez a támadás és gúny mindig az egészet érte a rendszert, a feudalizmust, a plutokráciát, vagy egyesek politikáját, de senkinek személy szerint a becsületét, vagy egyéniségét. Ez megint olyan jellemvonása volt, ami tiszteletet parancsolt iránta.

Talán amióta világ a világ, a forradalmi úton hatalomra jutott politikus vezér első cselekedete a bosszúállás. Demokratáink mindenesetre ezt művelték. Szálasi ellenben a megbocsátás fehér lapját nyújtotta mindenkinek október 15-e után. Ha volt, aki azt visszautasította, vagy újabb ellenségeskedéssel, árulással írta tele, annak magára kellett vetnie s ezért sem Szálasi Ferenc, sem mozgalma nem vonható felelősségre. Sulyok Dezső azt írta 1954 ben kiadott könyvében, hogy ha ő nem bújt volna el, a nyilasok kivégezték volna. Ezt csak azért mondja, hogy a külföld előtt a maga fontosságát emelje. Sokkal fontosabb személyeknek (pl. Imrédy) nem akadt bántódásuk, ha Nemzet utolsó élet-halál harcát nem árulták el, vagy nem szabotálták. Szálasi az ő személyét ért bántódások miatt senkin nem állt bosszút. Az úgynevezett Számonkérő Széknek egészen más feladata volt.

A túloldal Szálasit mindig intuitív módon értékelte és tett róla megállapításokat. Az intuitív emberismeret eredményei azonban soha sem bizonyíthatók, ezért van az, hogy a baloldal is a maga vádjait sohasem bizonyította, hanem csak hangoztatta. Az intuitív megismerés nem szükségképp jut helytelen megállapításokra, de, hogy az igazságot eltalálja, ahhoz legelőször is tiszta, sőt tudományos objektivitás, semleges érzelmű lelkület szükséges. Erről pedig szó sem volt. Szálasi tervei és működése merőben keresztezték a rendszer és a haszonélvezők érdekeit. Tehát rögtön feltámadt ellene az ellenszenv, sőt a gyűlölet. Ellenséget láttak benne s hogy a nép élőt is ellenséggé tegyék, hamis, rossz képet kellett róla alkotni. Rossznak akarták tudni ők maguk is. A szándék pedig nagyban befolyásolja az ítéletet. szándék logikai formája az előítélet, tehát Szálasit is előítélettel vizsgálták Csak azt látták meg belőle, ami az ő szándékaiknak, az ő előítéleteiknél megfelelt. Minden más fölött elsiklottak.

Ahhoz, hogy az ellenségemet tárgyilagosan, előítélet nélkül tekintsem és ismerjem meg, magas erkölcsi érzékkel kell rendelkeznem. Nos, ez a túloldalon, egy-két személytől eltekintve, hiányzott. Kállay két órán át beszélt Szálasival. A legrosszabb vélemény alkotta róla, mint írja, a volt miniszterelnök. Tévedés! Ezt a rossz vélemény ő már régen megalkotta magában és ezzel az előítélettel, szándékkal fogadt Szálasit. Őrült, zavaros ember, nem lehet megérteni és a Nemzet ellensége ez volt az előítélet. Ha Szálasi mondott száz mondatot és abban a százba volt egy, amit esetleg nem lehetett azonnal tisztán megérteni (mindenkivel előfordul), akkor az előítélet felfigyelt: íme, igazam van, ez az ember érthetetlen. A kilencvenkilenc mondat nem fontos, csak az az egy, amit nem értett meg. S az az ember, aki számba sem vette Bárdossynak azóta a történelem által igazolt érveit, sem saját pártjának nyomós érvekkel alátámasztott és szintén beigazolódott állításait, azt Szálasi Ferenc beszéde sem érdekelhette.

A túloldal Szálasiról tett intuitív megállapításainak valótlanságait legjobbal bizonyítják ezeknek az ítéleteknek ellentmondásai. "Bizonyos fokú értelmet nem lehet tőle megtagadni", mondja Horthy. "Őrült, gyengeelméjű őrült" mondja Kállay és Sulyok. "Igen nagy akaraterővel rendelkezett", mondja ismét Horthy. "Hitvány báb volt mindig", gyalázkodik Kállay - azaz akarat nélküli, aki mindig mások akarata szerint cselekedett.

Ez az egész "őrült, fantaszta, zavaros gondolkodás" vád abból indult ki, hogy Szálasi több, szokatlan, bizarr szófűzést, kifejezést használt. A pszichológia tudománya szerint a bizarr gondolatkapcsolásokat, viszonyító ötleteket egyaránt használják a szubnormális, tehát a betegagyú és a szupernormális is, vagyis az átlag feletti, a zseniális emberek. Míg azonban a szubnormális egyénnél ezeknek a különös képeknek használata, diszparát fogalmak nak egybefogása mindig helytelen módon nyer alkalmazást, azok nem illeszkednek bele az egész mondanivalójába, lényegesnek tartja őket, de teljesen lényeg nélküliek, semmivel nem tartanak logikai kapcsolatot, addig a szupernormális embernél egy pillanatra sem esnek ki a gondolatmenetből, logikai összefüggés kapcsolja a beszéd többi részéhez, és nem becsüli túl őket.

A mi hitünk és meggyőződésünk szerint Szálasi Ferenc mind értelmi tehetségben, mind jellemben, erkölcsi erőben a XX. századi magyar élet egyik legnagyobb alakja volt. Politikus kortársai között minden esetre egy sem akadt hozzá fogható és azok emlékét már régen por fogja lepni, amikor Szálasi alakja, megszabadulva a gyűlölet és az irigység rádobált sarától a magyar Pantheonban fog világítani az utókor nemzedékei előtt.

( Hungarista Tájékoztató, 1971 március hó)

Tóth Kurucz Mária: A HÁBORÚS BŰNÖS

Csendesen áll a vádlottak padján.
Arca sápadt, szeme alig rezdül,
hajlott válla, mintha súlyt cipelne
s a vádló hangja ércesen csendül:

"Ellened súlyosabb, nagyobb a vád:
többet vétettél, mint valamennyi.
Te csatlós, bérenc, nemzetek alja,
te nem tudtad a fegyvert letenni?

Te bolond módra szórtad a véred
s három napig még Bécset is védted,
mint hűséges, bátor szövetséges."
Hát kell ennél, van-e nagyobb vétek?

És hullt tovább is fejére a vád.
Áruló, csatlós. Ez lett a neve.
S nem látta senki, hogy az árulónak
védője sincsen s könnyes a szeme.

Elítélték a háborús bűnöst.
Újabb Trianon, hídfő a Dunán.
S a Magyar-Krisztus újra arcul ütve
új keresztet hordoz a nehéz Golgotán.

Fiala Ferenc: ÍGY TÖRTÉNT

Egy külföldön élő budapesti magyar történész a Nyilaskeresztes Párt politikai szerepéről kérdést intézett a nemzeti kormány utolsó sajtófőnökéhez. Miután a magyar történelem egyik fontos részlegének tisztázásáról van szó, itt közöljük a kérdést és a nagy érdeklődésre számot tartó választ.

Igen tisztelt Fiala úr,
egy kérdéssel fordulok Önhöz. Ez évben könyvet írok az 1944/45-es magyarországi és ausztriai harcokról. Könyvem címe "Von Budapest bis Wien, Frühjahr 1945" és előreláthatóan jövő tavasszal fog megjelenni Bécsben. A katonai események mellett azonban a politikai eseményeket is szeret nem munkámban felvázolni. Mint Ön is tudja, az október 15-e utáni magyar kormány működéséről, terveiről és erőfeszítéseiről nincs sem Nyugaton, sem Keleten megfelelő értékű mű. Résztanulmányok léteznek (mint pl. Macartney könyvében vagy Hagen visszaemlékezésében), ezeket fel is kívánón használni, azonban van egy-két kardinális kérdés, amelyre Öntől remélek választ kapni. Ezeket itt most pontokba foglalva adom meg Önnek:

1. Mi volt a célja a Szálasi-Szőllősi-kormánynak, amikor október 15-után vállalta az ország vezetését? Milyen erők álltak a háta mögött és hogy képzelték el a háború befejezését? (Tettek-e a németek erre vonatkozólag valamiféle ígéretet?)
2. Mi volt a Szálasi-Szőllősi-kormány álláspontja Budapest védelmével (vagy nem védésével) kapcsolatban? Milyen mértékben tudott a kormány beleszólni a német hadvezetésbe?
3.Milyen szociális intézkedéseket (föld!) tett a kormány 1945 március végéig? Vagy milyeneket szándékozott tenni? Mennyiben állította át a kormány a teljes magyar népgazdaságot a totális mozgósításra?
4. Vettek-e részt Budapest ostromában pártalakulatok? Hol, kik és milyen mértékben? Vezetőjük?
5. Mi történt a kormánnyal, amikor kiszorultak Magyarország területéről? Meddig tartott, amíg kimondták feloszlatásukat? Hogy vélekedtek az egyes vezetők a jövőről?

Az Ön által adott válaszokat a legszívesebben teljes egészében közölném, megjegyezve, hogy azok a Szálasi-Szőllősi-kormány sajtófőnökétől származnak. Munkám célja nem propagandamű írása, hanem az eseményeknek a tények tükrében való feltárása. Hogy a könyv a Hungarista Mozgalommal kapcsolatban szubjektív vagy objektív lesz, erre majd csak megjelenő munkám adhat választ, ígéretet erre nem tehetek, ahogy nem is teszek. Szeretném, ha nem utasítaná el a kérésemet és ha válaszát pár héten belül megküldené. Ebben a reményben maradok
Szívélyes üdvözlettel (Teljes aláírás)

Fiala Ferenc válasza a feltett kérdésekre

1. kérdés
Mi volt a célja a Szálasi-Szőllősi-kormánynak, amikor október 15-e után vállalta az ország vezetését? Milyen erők álltak a háta mögött és hogy képzelték el a háború befejezését? (Tettek-e a németek erre vonatkozólag valamiféle ígéretet?)
Minden párt és mozgalom célja: a hatalom átvétele. Demokratikus államokban a pártok a célt demokratikus választások révén és az alkotmány keretein belül iparkodnak elérni. Népszavazás útján. Szélsőséges pártok türelmetlenebbek és a hatalom utáni törekvés eszközeiben nem válogatósok. Uralomrajutásukhoz három út vezet:

a) Népszavazás által elért mandátumaik révén mindenképpen kierőszakolják, hogy tagjai legyenek egy koalíciós kormánynak, s aztán egy - a minisztertanácson belül történő - puccs által jutnak hatalomra. Megőrzik az alkotmányosság látszatát és az alkotmány pontjaira hivatkozva valósítják meg a totalitásos rendszert. Tizenöt-húsz miniszteri tárca közül csak kettőt akarnak: a belügyi és az igazságügyi miniszterséget. Az exekutív és a legiszlatív hatalmat jelentő tárcákat. (Hitler első koalíciós kormánya, majd ugyanaz Rákosiék játéka Magyarországon.)
b) A hatalom átvétele idegen - külföldi - hatalom segítségével. (Laval, Quisling, Szálasi etc.)
c) Hatalomrajutás pártmilíciák vagy a kormányon belül lefolyó puccs segítségével. (Magyarországi proletárdiktatúra-Tanácsköztársaság 1919-ben, majd a csehszlovák kommunista puccs 1948-ban.)

Az úgynevezett Szálasi puccs előzményeiről az alábbiakat tartom szükségesnek megjegyezni: A Szálasi által vezetett úgynevezett Hungarista Mozgalom - hasonlóan a többi kisebb magyar nemzetiszocialista párthoz -nemcsak világnézetileg kapcsolódott a német nemzetiszocializmushoz, hanem abból az alternatívából is, hogy vagy az orosz vagy a német. A német tömb fensőbbsége mellett is ezer éven át megmaradt az ország - és ezt a megmaradást a Habsburgok 400 éves uralma sem veszélyeztette. Az ország nagy vérvesztesége a török hódoltság alatt következett be és ennek a valóban tragikus folyamatnak vetett véget annak megszűnte.

Túlzó soviniszta állítás volna azt mondanunk, hogy a törököt a magunk erejéből szorítottuk ki az országból. Budavár visszavétele német segítséggel történt, illetve a bajor, osztrák, szász stb. hadak részvétele nélkül az akkori magyarság nem is gondolhatott volna ilyen nagyszabású katonai műveletre. A másik meggondolás magyarországi kisebbségek szorgos mérlegeléséből eredt. Amíg az erdélyi románság Bukarest, a délmagyarországi szerbség Belgrád, az északmagyarországi szlovákság Prága felé tekingetett és már 1848 óta nyíltan az országtól való elszakadást tűzte ki célul, addig a magyarországi német kisebbség - kisebb-nagyobb súrlódásoktól eltekintve - hű maradt a magyar államgondolathoz már csak azért is, mert ez a nemzetiség volt az, amely előtt nyitva állott a magyarsághoz való asszimiláció útja - amit ki is használt és amit főleg középosztályunk elég nagyszámú német családi neve is bizonyít. És ami a legfontosabb: a német kisebbségi területek nem tágultak, sőt - különösen a módosabb vidékeken - az egyke szabott határt a további szaporulatnak s a városok egykori német lakossága teljesen felszívódott a magyarságban. Buda-Pest 1848 előtt kb. 50 százalékos németül beszélő lakossággal rendelkezett, mely szám nem egészen száz év alatt szinte a nullára csökkent. A magyarországi német népcsoport volt a: egyetlen, amely nem jelentett biológiai veszélyt mireánk.

Az első komoly ellentétek a hitleri nagynémet gondolat megerősödése után jelentkeztek Magyarországon, - a Volksbund megalakulása után - ami kor a német expanziós gondolat megérintette a magyarországi németséget Az évszázadok óta alvó nagynémet gondolat felébredt Budaörsön és egyes túlzók már Gau-Magyarországról beszéltek. Ezzel a pángermán álmodozókkal szemben alakult meg - felülről irányítva - az úgynevezett Turáni Mozgalom, majd a Németh László ideológiájából megszületett Mélymagyar Mozgalom. Ezen mozgalmak sikere talán nagyobb lett volna, ha mögöttük nem áll ott a magyarországi zsidóság, amely hogy kisebbítse a jobboldal által hangoztatott "zsidó veszedelmet", szembeállította vele a - német veszedelmet. Ügyes politika volt s az ebből származott ellentétek determinálták háború utolsó fejezetének magyar politikáját.

Szálasi a Volksbund túlzóinak munkáját függetleníteni tudta Berlintől és nem tudta, - mint ahogyan ma sem igen tudjuk - hogy mennyiben kaptak biztatást Berlintől Basch Ferencék és a többi Volksbund vezetők.

Szálasi, mint ember, tiszta és puritán volt. Mint politikus naiv és hívő abban, amit őszinte arccal mondottak neki. Nem tudta elképzelni a hazugságot ha országos kérdésekről volt szó. A Hungarista Mozgalom több vezetője azonban élesen látta a Volksbund ténykedését és már az 1939-es választások előtt nem volt hajlandó belemenni egy olyan paktumba, amely szerint a Nyilaskeresztes Párt nem állít ellenjelöltet olyan kerületben, ahol Volksbund jelölt küzd a mandátumért. A legélesebb csata a mohácsi kerületben zajló le, ahol Keck Antal nyilaskeresztes képviselőjelölt - német származása ellenére is - a legélesebb választási harcot vívta a Volksbund jelöltjével, választás Keck győzelmével végződött s a választási harc már a legkeményebb nemzetiségi harcok egyike volt.

A mohácsi választási küzdelmek következménye volt. hogy később Basch Ferencék is aláírták Teleki Pál kívánságára az úgynevezett Vágó-Hubay-féle törvényjavaslat "hazaárulási" vádiratát. Ebben a javaslatban pedig nem volt sem több, sem kevesebb, mint hogy minden magyarországi kisebbségnek autonómia adassék. Németnek, szlováknak, románnak, szerbnek egyaránt. Baschék csak a német kisebbség számára követelték azt és részben ezért ítélték el a törvényjavaslat szerzőit és fosztották meg őket mandátumaiktól. Szálasi Ferenc - bár elítélte a Volksbund működését - mégis úgy gondolta, hogy amennyiben a háborút a németek nyerik meg, úgy Németország nem avatkozhat be a magyar belügyekbe. A párt németbarátságának másik oka szociális síkon mozgott.

Az első világháború után Magyarország megtartotta a Gesamtmonarchie kereteit és nem tartott lépést a megváltozott Európa szociális haladásával. Hosszú két és fél évtizeden át elmulasztotta a földbirtokreform végrehajtását és az általános földreformot "Apponyi-féle szociális olajcseppekkel" pótolta. Megmaradtak a nagybirtokok és az uralkodó osztályok szemet hunytak az Oláh György meghatározása szerinti "hárommillió koldus" sorsa felett. Az ipari munkásság nem tudott kievickélni a proletár sorsból, és szószólója, a Szociáldemokrata Párt az 1923. évi Bethlen-Peyer-paktum alapján állott: azaz nem kezdeményezett sztrájkokat és nem szervezte meg azt a munkás oppozíciót, amit a gyáripari munkásság sanyarú sorsa megkövetelt volna. 1919 után a kommunistáknak nem volt talajuk - még a munkásság soraiban sem, a szocdemek meg nem voltak hű sáfárjai a reájuk bízott tömegeknek.

Hivatalos lapjuk: a Népszava, ugyancsak a Bethlen-Peyer-féle paktum alapján miniszterelnöki szubvencióban részesült. Szakasits Árpád, a szociáldemokrata párt főtitkára, még 1944 január 4-én is felvette a Népszava számára kiutalt 40.000 pengőt a miniszterelnökség sajtóosztályától, sőt ezen túlmenően a Népszava rajta volt a német cégek és idegenforgalmi irodák dotációs és hirdetési listáján is, amely pénzeket Goebbels propaganda minisztériuma utalta át a magyar sajtónak. A munkásság érezte és tudta ezt és már csak látszólag tartozott ahhoz a párthoz, melynek feladata a magyar proletárság útjának egyengetése volt, illetve lett volna. Ezt bizonyítják az utolsó magyarországi titkos választások eredményei is.

A híres Vörös Csepel 1939-ben a hét képviselő közül (akik a Budapest-Dél listájáról kerültek be a Parlamentbe), csak kettőt tüntetett ki bizalmával, míg a többi öt a Nyilaskeresztes Párt jelöltje volt. A magyarországi szocdem part vezetősége kapitalista összetételű volt. Célzok itt Peyer Károlyra, Györkire, Buchinger Manóra és azon többiekre, akik mint fővárosi bizottsági tagok éppúgy felvették a dotációkat, mint a többi polgári párt képviselői. A tömegek felé óvatosan szónokoltak, de a háttérben kéz a kézben meneteltek a húsosfazék körül az általuk ostorozott reakcióval. A tömegek új utakat, új vezetőket és új politikát kerestek, hogy kikerüljenek abból a mocsárból, ahová részben a Szociáldemokrata Párt megalkuvása, részben pedig a nagybirtok, a nagyklérus és a magyar bankokrácia juttatta őket. A kommunizmust elutasította magától, mert az úgynevezett keresztény kurzus csak ígéreteiben bizonyult kereszténynek, a Szociáldemokrata Pártban pedig csalódott.

A harmincas évek elején Németország felől érkezett az az új szél, melynek indulása nem maradhatott hatás nélkül. Ez alatt a nemzetiszocialista mozgalom szociális magva értendő, amit Hitlerék sugároztak ki a lezárt ablakú Magyarországra. Németországban megszűnt a munkanélküliség és a kezdeti fellendülés azt éreztette, hogy a kommunizmus szocializmusa helyett egy népi és nemzeti tartalommal terhes új szocializmus tűnt fel a nyugati határokon.

Ahogyan mindenütt Európában, úgy Magyarországon is megjelentek az epigonok és eleinte puszta külsőségekben utánozták a hitleri módozatokat. Karlendítés, horogkereszt (Meskó Zoltán), majd nyilaskereszt. Egyenruhás pártőrség, totalitásos pártvezető etc. A vezérek mögött mezítlábasok serege állott, de ezeket a mezítlábasokat eddig senki sem vette emberszámba és nem ők tehettek arról, hogy nem jutott cipő a részükre.

Meskó Zoltán főleg Budapest külvárosában működött, míg a vidéken Böszörményi Zoltán apostolkodott. Lement az ország legkoldusabb vidékére - a Féja-féle viharsarokba -, ahol őszinte és átérzett demagógiával gyűjtötte maga köré a minden politikából kiábrándult nincstelen ezreket. (Kaszáskeresztes Mozgalom.) Mivel ő maga is koldus volt, így a koldus sorsra jutott agrárproletárok, mint a maguk közül valót fogadták és új Dózsaként üdvözölték. Meskót és Böszörményit a nyugatmagyarországi Pálffy Fidél követte, aki gróf létére Matolcsy Mátyással együtt követelte a nagybirtokok felosztását és meghirdette "azé a föld, aki megdolgozza" elvét.

Ugyancsak a Dunántúlon alakult meg Festetich nemzetiszocialista pártja. A grófnak magának kb. 40.000 hold földje volt és a nyilas politizálás inkább időtöltés volt számára, mint komoly politika. A harmincas évek közepén mintegy hét-nyolc kisebb-nagyobb nemzetiszocialista párt működött és a kormányzati politika helyett inkább egymás elleni intrikákban merült ki működésük. Nem tudtak mit kezdeni a hozzájuk sodródott tömegekkel, mert nem volt kidolgozott ideológiájuk, még kevésbé rendelkeztek a minden mozgalom számára nélkülözhetetlen kiművelt koponyákkal.

Ebben az időben jelent meg a politikai porond hátterében Szálasi Ferenc. Személye és politikai pályafutása mind a mai napig terra incognita. Támadták és a politikai szótár minden árnyalatával árasztották el mind működését, mind személyét. Párthíveinek a kritikája éppannyira nem helytálló, mint ellenfelei írásai és kritikája. A rajongók véleménye éppannyira nem lehet objektív, mint ahogyan nem lehet azoké sem az, akik már eleve elfogultsággal írnak, vagy mondanak véleményt. Nem volt karrierista és saját személyét egyáltalán nem tartotta fontosnak annak a célnak az érdekében, amit kitűzött maga elé. Nem volt politikus a szó magyar politikai értelmében. Mondjuk talán úgy, tiszta fanatikus volt, aki nem magában, hanem az eszmében hitt. Nem önmaga termelte ki magát, hanem a magyar politikai élet körmönfontjai, mintegy antipólusaként saját maguknak. Egy valóban szociális Magyarországon épp annyira nem jutott volna szóhoz a fórumon, mint például Hitler Németországban a versaillesi szerződés nélkül.

Nagyon messze járnak az igazságtól azok, akik azt állítják, hogy Szálasi nem volt népszerű. Mert az volt A tömeg ösztönösen megérezte, hogy olyasvalaki akar valamit elérni, mit az úgynevezett úri Magyarországtól sohasem fog megkapni. A nép érezte, hogy évszázadok óta olyan szerepet tölt be, ami csak arra jó, hogy fölüljenek a hátára. Volt Tisza Kálmán, aki szegre akasztotta a bihari pontokat és grófi címet kapott. És volt egy Gömbös Gyula, aki midőn hatalomra jutott, revideálta álláspontját nemcsak a zsidókérdésben, hanem az égetően sürgős szociális kérdésekben is.

De a kérdés, hogy abban a Magyarországban, ahol a nagyklérus-nagytőke-nagybirtok szentháromsága uralkodott, tudott volna-e valaki mélyreható változásokat hozni társadalmi struktúránk keresztmetszetében, aki csak a meggyőződésére és az úgynevezett polgári politika mankójára támaszkodik? Ahogyan a kommunisták látták, éppen úgy látta Szálasi Ferenc is, hogy az uralkodó osztályokat csakis forradalmi úton lehet állásaikból kibillenteni. A rendszer viszont olyan erős volt, hogy a külpolitika alakulása nélkül Magyarországon népi forradalomról álmodni sem lehetett. A rendszernek már olyan jó orra volt, hogy azonnal megszimatolta, ha valahol forradalmi húrokat pengettek. A vezetőket először megkörnyékezték (lásd Bethlen-Peyer-paktum), de ha az illető nem állt kötélnek, akkor jött a felülről irányított "független magyar bíróság" (Töreky) és elhitette ítélettel és indoklással, hogy az illető felforgató és az ország békéjére és nyugalmára tör.

Így ítélték el elsőízben Szálasi Ferencet három évi börtönre. De az ítélet visszafelé sült el. A magyar politikai élet nélkülözte a politikai mártírokat és a tömeg Szálasi Ferencben végre olyan személyt látott, akit nem érdekelt a saját sorsa és aki a fanatikusok nyugalmával fogadta a három évi börtönt, éppen úgy, mint később a népbíróság halálos ítéletét is. Hibája volt, hogy nem mérte fel a szembenálló erőket és azt hitte, hogy hittel sziklákat lehet meg mozdítani. Pedig nem lehet. Ha valaki baráti arccal közelített feléje, hitt neki, mint ahogyan Hitlernek is hitt, amikor 1945 telén először és utoljára találkozott vele. Hitler a csodafegyverekről beszélt - és Szálasi hitt neki. Csak két dologban nem hitt: hogy egy rendszer akármilyen nemes cél érdekében lemondjon privilegizált jogairól és érdekeiről és hogy a bolsevizmussal lehet tárgyalni és a tárgyalások eredményében meg is lehet bízni.

Amikor 1944 október 15-én német segítséggel hatalomra jutott, már tisztán látta azt a hálátlan feladatot, amit vállalt. Belső igazi célja az angolszász seregek magyarországi megjelenése volt. Hatalmának mindjárt az első hetében közölte a német kormánnyal, hogy nem hajlandó magyar csapatokat a frontra küldeni és azt a kevés erőt is visszarendelte, amelyek inkább szimbolikus szerepet, mint komoly harci egységet jelentettek.

Mikor jött, fehér lapot adott mindenkinek és én voltam az, aki referáltam neki, hogy alantasai mennyire visszaéltek ezzel a nemes gesztussal. Sajnos, legsúlyosabb hibái közé tartozott, hogy mindig annak adott igazat, akivel utoljára beszélt. A hatalomra jutott pártban pont azok a hibák jelentkeztek, amelyek jellemezték Mussolini és Hitler pártját is: a vezetőnek csak jó híreket szabad hallani, de aki feltárja a való helyzetet, az defetista és áruló, sőt pártáruló.

Katakizmás időkben mindig a hangosaknak van igazuk és legfeljebb azoknak, akik óvatosak és nem akarják a vezető "nyugalmát zavarni". Ilyen ember volt Szőllősi Jenő, Szálasi miniszterelnöke. Referátumai talán megfeleltek volna a nyugodt emésztés békekorában, de nem 1945-ben. Sima modorú, kicsinyes ember volt. Kicsinyességét patikus korából hozta magával és grammokban mérte az eseményeket akkor is, amikor már mázsás kövekkel dobálózott a történelem. A kőszegi miniszterelnökség hivatalában délelőttöket töltött el azzal, hogy kiszámolja, milyen legyen az alkalmazottakra jutó cigaretta-fejadag. Patikusi fehér köpenyét még miniszterelnök korában sem tudta levetni. Amikor egy ízben megmutattam neki a Wallenbergtől kapott adatokat a zsidó atrocitásokról, végig sem nézte azokat s azt mondotta, hogy az ilyen dolgok nem a sajtófőnök hatáskörébe tartoznak.

Röviden válaszolva az első kérdésre: Milyen erők álltak a Szálasi-kormány mögött és tettek-e a németek a háború befejezésére valamilyen ígéretet? - Tettek ígéretet, ígérték a V-3 további hadbavetését, ígérték új, nem használt divíziók Magyarországra való küldését és legfőképpen rövid időre bejósolták az orosz-amerikai ellentét kirobbanását, ami döntően befolyásolja a háború kimenetelét.

2. kérdés
Mi volt a Szálasi-Szőllősi-kormány álláspontja Budapest védelmivel (vagy nem védésével) kapcsolatban? Milyen mértékben tudott a kormány be leszólni a német hadvezetésbe?

November második felében utasítást kaptam Szálasi Ferenctől. hogy hívjam össze a lapok főszerkesztőit, mert közölni valója van számukra. Ez meg is történt és délelőtt tíztől délután két óráig tartott. Mindenki kérdezhetett amit akart. Természetesen felvetődött Budapest védelmének a kérdése is. Szálasi a kérdésre kijelentette, hogy ő Budapest védelmének a kérdésébe elutasító álláspontra helyezkedett a németekkel szemben. Ő, mint katona, nagyon jól tudja, hogy egy város védelme mit jelent a város számára - és éppen ezért ellenezte Budapest védelmét, mert ha az oroszok átmenetileg be is jönnek a fővárosba, az egész más képet mutat, ha a magyarok kivonulnak, miután erőszakkal, ostrom árán jutott volna birtokukba. Tisztában volt azzal is, hogy Budapest védelmét azért forszírozzák a németek, hogy időt nyerjenek Bécs, illetve a különböző védelmi vonalak megerősítéséhez. A fenti kérdésre adott válasz pozitív, amennyiben Szálasi Ferenc határozottan ellenezte Budapest védelmét s hogy az bekövetkezett, az nem rajta, hanem a német hadvezetőségen múlott. Azt azonban már nem tehette meg, hogy utasítást adjon a magyar erőknek, hogy ellenkező álláspontot foglaljanak el a német haderővel.

Ugyanezen az ülésen szóba került a zsidókérdés is. Szálasi Ferenc közöl te hogy a leghatározottabban megtagadta Budapest SS parancsnokának azon kívánságát, hogy a budapesti gettóban élő 300.000 zsidót Németországba deportálják. Winckelmann tudomásul vette és az egyébként sajnálatos atrocitásoktól eltekintve, a gettókban összezsúfolt tömegek életben maradtak.

Nem tartozik a tárgyhoz, de tény: Az ülés után megkérdeztem Szálasit, van-e kifogása ellene, ha a miniszterelnökségi sajtóosztály mintegy hárommillió pengőnyi rendelkezési alapját esetleges nyugat felé húzódásunk idején azzal a feltétellel adom át a svéd Vöröskereszt vezetőjének, Langlet Waldemarnak, hogy annak felét a gettóban levő zsidó gyerekek, a másik felét pedig az oroszok bevonulása után a budapesti gyerekek felsegélyezésére fordítsa. Szálasi beleegyezett és már másnap személyesen átadtam Langletnek a hárommillió pengőt. Hogy valójában mire fordította az összeget, azt nem tudom, mert nyilván nyomós okok miatt a nemes svéd nem jött el Budapestre, hogy részt vegyen a tiszteletére rendezett ünnepségen, amit meg sem tartottak.

3. kérdés
Milyen szociális intézkedéseket (föld!) tett a kormány 1945 március végéig? Vagy milyeneket szándékozott tenni? Mennyiben állította át a kormány a teljes magyar népgazdaságot a totális mozgósításra?

Erre a kérdésre múlt időben válaszolni talán a legnehezebb. A kérdezőnek tudnia kellene, hogy szociális és földreform kérdéseket megoldani egy olyan országban, ahol az ország háromnegyed részében már orosz megszállók az urak és a front a főváros határában húzódik, nem lehet. A Párt földreform-programját Matolcsy Mátyás dolgozta ki - halálos ítéletet mondva a magyar nagybirtokra. A dán szövetkezeti birtokforma volt a példamutató és a földbirtok, annak kataszteri jövedelme után nem lehetett nagyobb 300 holdnál. A földet csakis állami kezelésben lévő bankok útján lehetett volna megterhelni. (Jurcsek-Mecsér-féle terv.) Amikor annakidején a párt közzétette földreform-tervét, az ellenzéki - református és katolikus sajtó egyaránt - rásütötte a "zöld kommunizmus" vádját. Az 1939-es választások egyik főszlogenja volt: A föld azé, aki megdolgozza.

A népgazdaságot totális mozgósításra állítani már nem volt szükséges, az a hadbalépés óta fokozatosan magától kialakult.

4. kérdés
Vettek-e részt Budapest ostromában (inkább védelmében) pártalakulatok? Kik és milyen mértékben? Vezetőjük?

Pártalakulatok, mint olyanok, nem vettek részt (mint zárt katonai egységek) Budapest védelmében. Ismeretes, hogy október 15. után Kovarc Emil felfegyverezte az úgynevezett Pártőrség tagjait, minek során sok oda nem való elem is fegyverhez jutott. Akinek fegyver van a kezében, az a fegyvert használni is akarja, akár van reá ok, akár nincs.

Mindjárt az első napokban megkezdődtek a fegyverrel való visszaélések és akinek fegyver volt a kezében, az bírául lépett elő. Bíró és végrehajtó hatalom volt egyben. A rendőrségi jelentések szerint mindjárt az első napokban megkezdődtek az atrocitások is, és több helyen a hadseregnek kellett közbelépnie, így rövid időn belül éles ellentét merült fel a hadsereg és a Párt között. Az egyik minisztertanácson Kovarcz Emil javaslatot tett egy párthadsereg felállítására vonatkozóan, amit Beregfy Károly honvédelmi miniszter a legerélyesebben visszautasított és kijelentette, hogy amennyiben ez megtörténik, lemond állásáról. A helyzet mind élesebbé vált és így alakult ki a Hunyadi páncél gránátos hadosztály gondolata, mely tervet a német hadvezetőség is támogatta. Ruhával és fegyverrel látta el az önként jelentkezőket és vállalta a ki képzést is. A párthelyiségekben felhívás jelent meg, hogy az, aki harcolni akar, az köteles a Hunyadi hadosztály parancsnokánál jelentkezni.

A szervezés és kiképzés SS mintára történt és ha beszélhetünk párthadseregről, akkor ezt csakis a Hunyadi páncélos hadosztállyal kapcsolatban tehetjük. Ez nem tartozott a magyar honvédség kötelékébe, hanem a német hadvezetőségnek volt alárendeltje. A hadosztálynál a pártmegbízott Ostián Antal volt, aki elesett az ostrom során. Végeredményben a főváros védelmében kimondott pártalakulatok nem vettek részt, amennyiben a fentebb említett Kovarc féle javaslatot úgy a minisztertanács, mint a német-magyar hadvezetőség ellenezte.

5. kérdés

Mi történt a kormánnyal, amikor kiszorultak Magyarország területéről? Meddig tartott, amíg kimondták feloszlatásukat? Hogy vélekedtek az egyes vezetők a jövőről?

A Szálasi kormány december első hetében tartotta utolsó minisztertanácsát az egykori Sándor-Palota sárga termében. Az ülés már ágyúdörgés közepette folyt le nyomott hangulatban. Miután elhangzottak a miniszteri beszámolók, szó került a nyugatra településről. A miniszterelnökség Kőszegre, a parlament Sopronba, a belügy stb. Szombathelyre települt. A kitelepülés előtt a várost átadták a katonai hatóságoknak, ami már csak formális átadás volt, hiszen Budapest akkor már frontváros volt. A rendőrség feletti parancsnokságot Sédei Gyula vállalta, bár tudta, hogy ez mit jelent. Gondolom, orosz fogságban halt meg. Nyugatra való település után a parlament jelentősége megszűnt, de a látszat kedvéért megtartották a soproni megyeházában az üléseket gyérszámú képviselő részvételével, részben a benzinhiány, részben több képviselő Németországba való menekülése miatt.

A parlament elnöke Tasnádi Nagy András volt. A minisztertanácsok a kőszegi katonai főreáliskola tanári termében folytak le, s azok legfőbb tárgya Sáska ezredes hadijelentése volt. Amikor az oroszok elérték Pápát, akkor újabb nyugatra húzódás terveit dolgozták ki. A való helyzettel nem számoló optimisták (Szőllősi) Semmeringet ajánlották, azt gondolva, hogy a Kőszeg határában húzódó német védelmi vonal ott megállítja az oroszokat. A javaslatot főleg Szőllősi támogatta, aki ebben az időben majdnem kizárólag horizont nélküli pártemberekkel érintkezett és még a gondolatát is elutasította annak, hogy a háború elveszett. 1945 húsvét hetében történt a kormány Semmeringre való hurcolkodása.

A meglevő élelmiszereket katonai teherautókon szállították a semmeringi Grand Hotelbe, ahol a kormány székelt. Itt egyetlen minisztertanács volt, mert két nap után az oroszok elérték az osztrák határt és a kormány, meg a többi hivatalos közegek német utasításra Salzburg felé vették útjukat. Nem egy kolonnéban, hanem úgy húzódott mindenki Bécs felé, ahogy éppen tudott. És onnan tovább Salzburgba. A németek nem adtak katonai fedezetet és a frontról menekülő német katonák több esetben kirámolták a teherautókat, sőt el is vették azokat tulajdonosaiktól. A menekülés mégsem volt pánikszerű, különösen ott nem, ahol a fegyelmet mindvégig megőrző magyar csendőrök adták a kíséretet.

A Szent Korona Atterseebe került Szőllősi Jenővel, aki az egyik ottani Landhaus pincéjében helyezte el három csendőr őrizete alatt. Amikor az amerikaiak elérték Atterseet, akkor Szőllősi a Koronát átadta a Mattseeben lakó Szálasi Ferencnek, kitől az amerikaiak vették azt birtokukba. A kormány zöme azonban eljutott Salzburgba (1945 április eleje), ahol a németek beosztottja, Haller, az Österreichisches Hofot utalta ki számukra.

A kormány tagjai nem a túlzsúfolt szállodában laktak, hanem a környező falvakban és onnan jártak be - vasúton, gyalog - a "minisztertanácsokra". Amikor az amerikaiak bevonultak Salzburgba, eleinte minden nyugodtan folyt tovább.

Ebben az időben (már az amerikai megszállás alatt) tartotta a kormány az utolsó minisztertanácsot - illetve az azt megelőző úgynevezett koronatanácsot. A kormány felkérte az ugyancsak ott tartózkodó Weesenmayert: kérdezze meg kormányától, hogy a magyar kormány milyen álláspontot foglaljon el az amerikaiakkal szemben? Weesenmayer pár óra múlva meghozta a választ: a magyar kormány tagjai jelentkezzenek az amerikai hatóságoknál. Más megoldás nem lehet, mert a háborút elveszítettük. Most már nem ellenfelek, hanem legyőzöttek vagyunk. Weesenmayer beszéde végén a német birodalmi kormány és a német nép köszönetét tolmácsolta azért az utolsó pillanatig tartó harcért és szövetségi hűségért, amellyel a magyarság a háborút végigküzdötte. A megállapodásnak megfelelően az összes kormánytagok és főfunkcionáriusok jelentkeztek az amerikai hatóságoknál (Kivétel Baky és Endre), ahol regisztrálták őket. Szálasi Mattseeben, Imrédy, Jaross, Kunder Antal, Jurcsek Béla, Szakváry Emil Kitzbüchelben került amerikai fogságba. Egyáltalán nem felel meg Himler Mártonnak azon beszámolója, amelyben azt írja, hogy a "magyar háborús bűnösöket, mint a patkányokat kellett elő szednünk jól előkészített búvóhelyeikről".

Búvóhelyről senki nem gondoskodott, még kevésbé fordult elő, hogy a kormány birtokában levő két és fél vagon aranykincsből valaki is elvett volna vagy pénzt utaltatott volna ki magának a Spital am Phirnben levő Nemzeti Bank devizakészletéből, amelyet Temesváry László őrzött, s amely kincs fillér hiány nélkül jutott az amerikai hatóságok kezeihez. A pártnak és kormánynak semmiféle emigrációs alapja nem volt - s politikai naivságunkra vall, hogy ez még csak eszükbe sem jutott. A később megtartott népbírósági tárgyalások során a népügyészek a legnagyobb buzgalommal sem tudták senkire rábizonyítani, hogy közpénzeket vett volna el vagy azt csalárd módon felhasználta volna.

A hatalom átvétele rendkívüli körülmények között történt és Budapest ostromlóit város volt és egy ostromlóit városban más törvények uralkodnak, mint normális időkben. Voltak honvéd ruhába öltözött kommunista brigádok és voltak géppisztollyal felszerelt és nyilas karszalaggal ellátott zsidó munkaszolgálatos egységek. Aki akart, az fegyverhez jutott és azt úgy használta, ahogyan érdeke megkívánta. A fiatalkorú bűnözők aszódi intézetéből az oroszok közeledtekor 500 fiatal bűnöző jött fel a fővárosba és jutott fegyverhez. A felső pártvezetés elveszítene az ellenőrzést a hirtelen felduzzadt párttömegek felett és a fronton küzdő katonaság mögött az anarchia lett úrrá. Éppen úgy, mint 1871-ben a párizsi kommün idején. És mindezekért a felelősséget annak a kormánynak kellett és kell vállalnia a történelem előtt, amelynek egyedüli célja a kommunizmus megállítása volt.

A Szálasi kormány utolsó fejezete a budapesti népbíróságok előtt zajlott le...
(Hídfő könyvtár. 1968 április hó)

Tiszántúli: EGY ÉVFORDULÓRA

"Sósabbak itt a könnyek,
A fájdalmak is mások,
S ezerszer Messiások
A magyar Messiások..." (Ady)

Tizenegy esztendeje már, hogy a Markó utcai fogház udvarán elhangzott a többször ismétlődő ütemes csatakiáltás:
- Las-san Bogár!... Las-san Bogár!... Élvezni akarunk!...
... S az egykor sárga csillagot viselő, most az ötágú vörös csillaggal pöffeszkedő, gettóból szabadult internacionális csőcselék kaján vigyorral, diadalittasan és csaknem földöntúli mámorban villantotta össze a szemeit: - Meghalt... Elpusztult... Vége... Most aztán jöhetnek a kisebb bűnösök, a mi számunkra meg a Kánaán...

Csak évek múltán bizonyosodott be, hogy az egész ordítva tomboló társaság - amelyben talán csak az állami hóhér és két bakója voltak keresztények és magyarok - tévedett. Súlyosan tévedett mindenki, aki azt hitte, hogy a kereszt vagy egy bitó útját állhatja az igazságnak.

Pedig vagy kétezer évvel ezelőtt már bebizonyosodott, hogy amit egyszer sírba zárnak, az föl is támadhat... A Kánaán egy nemzetközi faj részére valóban bekövetkezett idegen szuronyok segítségével a Kárpátok Völgyében, de - Szálasi Ferenc nem halt meg és a Hungarizmus új életre kelt a főnix-madárhoz hasonlóan.

Szálasi Ferenc testileg már nincs közöttünk. 1946 március 12-én halhatatlan lelke elhagyta a porhüvelyt, s azóta itt él velünk, itt él bennünk és halhatatlanságát bizonyítja az öt világrész területén minden tavasz, minden március, amikor régi és új híveinek mindig megújuló kegyelete hódol előtte.

***

E sorok írója eleinte nem tartozott föltétlen követői közé. Politikai életemet a Meskó-Festetics-féle "Magyar Nemzeti Szocialista Párt"-ban kezdtem el, mert felénk, a Féja Géza által oly találóan "Viharsarok"-nak nevezett délkeleti részben ez a párt képezte akkoriban a magyar jobb- és szélsőjobboldalt. A naptár 1937-et mutatott...

Akkor még "divat" volt a zöld ing, de nem a divatbolondok viselték, ha nem a dolgozó magyarok: kistisztviselők, kisparasztok, a marxizmusból kiábrándult munkások, iparosok és a "Kaszáskereszt Mozgalom" legendás emlékét magukkal hozó mezítlábasok, urasági cselédek, kubikusok "Nemzetszava" volt a lapunk címe, amelynek fejlécén először jelent meg az új magyar világ szimbóluma: a nyilaskereszt...

Szótlanul, de nem a legbarátságosabb hangulatban vettük tudomásul annak idején, hogy táborunkon kívül létezik még egy másik szélsőjobboldali párt is, amelynek tagjai ugyanúgy zöld inget viselnek mint mi; ugyanúgy nyilaskereszt a jelvényük mint nekünk; amely egyre vakmerőbb módon, rohamosan terjeszkedik "Összetartás" című hetilapjával és amely - nos, hát igen! - nemcsak a marxizmus minden formája ellen üzent hadat és nemcsak az akkori félfeudális korrupt államrendszer ellen hirdet forradalmat, de felforgatással fenyegeti az akkori magyar nemzetiszocializmus általunk elfogadott formáját is. Az a forma pedig nekünk tökéletesen megfelelt, s ugyanúgy megfelelt egyéniségünknek az akkori "Magyar Nemzeti Szocialista Párt" ma már kissé langyosnak tűnő programja is. És ennek az új pártnak -amely inkább Mozgalomnak vallja magát - az alapítója és vezetője valami Szálasi Ferenc, sokak által "levitézlett"-nek aposztrofált pesti őrnagy, akiről az a hír járja, hogy bolond, hogy őrült, hogy "fantáziátlan fantaszta", hogy hataloméhes és német pénzen dolgozik, hogy Hitler kiszemeltje és hogy még szónokolni sem tud...

Milyen könnyű volt akkoriban mindezt elhinni! Milyen könnyű volt elítélő bírálatot mondani Szálasi Ferenc "Út és Cél" című tanulmányáról, amikor még nem is láttuk, nemhogy olvastuk volna... S milyen kellemes volt abban a tudatban ringatni magunkat, hogy lám, az idő mégis csak nekünk, "régi" nyilaskereszteseknek dolgozik - amikor Szálasi Ferencet "az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűncselekmény" címén háromévi börtönre ítélték és a szegedi Csillag-ba szállították. - "Úgy kell neki! És minden kótyagosnak," - mondották az emberek, - aki nem képes meg találni a helyes utat és fegyelmezetten besorakozni a "Magyar Nemzeti Szocialista Párt" kevésbé forradalmi, inkább evolúciós, az akkori pártoknak megfelelő, de jól szervezett soraiba...

A "Magyar Nemzeti Szocialista Párt"-nak akkor valóban jó szervezetei voltak a Tiszántúlon, kereteiben jobb propagandisták és jobb szervezők végezték a nemzetépítést, mint az akkor már hetven éves múltra visszatekintő szociáldemokratáknál.

Évek kellettek hozzá, hogy a magamfajta tiszántúli magyar is rájöjjön, hogy amit hirdetett és amiben eddig élt, az majdnem egoizmus volt, mert ha a mi alföldi vérmérsékletünknek meg is felelt egy egészséges földreformért harcoló, az árak és bérek rendezését, az export-import nacionalizálását és a zsidókérdés megoldását követelő program, - fönn az ország szívében már sokkal komolyabb kérdéseket őrölt az idő kereke és a mi programunk, akárcsak a többi pártok programja túlságosan vérszegény ahhoz az ideológiához képest, amit Szálasi Ferenc hirdetett és "Hungarizmus" gyűjtőnév alatt bocsátott a Nemzet közvéleménye elé.

Az 1938 őszén bekövetkezett egyesülés lényeges változást hozott a magyar belpolitikai életbe. Velünk szemben lassan tömörülni kezdett a bal oldal is, a kormány pedig a terrortól a legszemérmetlenebb taktikáig mindent igénybe vett, hogy a félelmetesen terjedő nemzeti szocializmussal szemben uralmát megszilárdíthassa.

Táborunk megnövekedett és egyre erősödött. A párthelység falára új kép került, s a kép alatt egy szám: 9323. Az addigi "bátorság" köszöntésünket hivatalosan a "kitartás" váltotta fel, amelyhez nem hivatalosan új testvéreink az "Éljen Szálasi"-t használták. S itt kezdődött az első bökkenő: A "Kitartás" még csak ment valahogyan, bár eleinte kellemetlen mellékzöngést hagyott a hagyományokhoz ragaszkodó magyar füleinek, de az "Éljen Szálasi" már sehogy sem. Régi, beidegződött szemléletem alapján magam is vallottam, hogy a magyar nemzetiszocializmus - ellentétben a német és olasz testvérmozgalmakkal és eszmerendszerekkel - nem személyhez kötött eszmerend.

Mi, akik éveken át nagyon jól megvoltunk anélkül, hogy egyszer is kiejtettük volna, hogy "Éljen Festetics", vagy "Éljen Meskó", talán meglehetünk ezután is anélkül, hogy az Eszmén kívül bárkit is éltessünk, vagy pláne oly mértékben bálványozzuk, ahogyan azt az újonnan közénk jött, eredeti hungaristák tették. Mert szép dolog a hűség, ha nem viszik túlzásba és ha a személyhez való ragaszkodás nem fajul bálványozásba. Sajnos azonban, az átlagos ember rendszerint képtelen belátni, hogy a józan értelmet háttérbe szorítandó, mennyire rabjává lesz érzelmeinek, indulatainak, hogy magatartása mennyire meg tudja bénítani a Mozgalom egészséges propagandáját és milyen káros visszahatást tud gyakorolni a közvélemény felénk hajló részében.

Mindez nem Szálasi Ferenc hibája volt, aki akkoriban a szegedi Csillag börtönben raboskodott, de a visszahatás elsősorban az ő személyére szállott. S ez volt az oka annak, hogy az 1939-es pártfeloszlatás után jónéhányadmagammal nem a hungarista Nyilaskeresztes Párt-hoz csatlakoztam, amely akkor alakult, hanem gróf Pálffy Fidél Dunántúlon működő Egyesült Magyar Nemzetiszocialista Pártjától kértünk szervezési megbízást a Tiszántúlra, s ennek a Pártnak maradtam tagja egészen az 1940-ben bekövetkezett végleges egyesülésig.

***

A kormányzat két fegyvert vetett be ellenünk: a terrort és a taktikát. Jobboldali programot, szociális megújulást hirdetett, hogy "a nyilas vitorlákból kifogja a szelet", miként az akkori miniszterelnök: vitéz Imrédy Béla azt nyíltan ki is jelentette. Ugyanakkor szerte az országban internáltattak minden közismert hungaristát, behozták a 3400/938 M.E. számú rendeletet, amely az állami alkalmazottakat eltiltotta az ellenzéki pártokban való részvételtől és általános gyűléstilalmat rendelt el az egész ország területére.

Hogy mindezek ellenére az 1939-ben megtartott országos képviselőválasztásokon a Nyilaskeresztes Párt és a hozzája tartozó Hungarista Mozgalom a szavazatok 30%-át szerezte meg, valóságos csodának számított, de megtörtént, mert a kormány taktikáján átlátott a politikailag érett magyar nép. Minden terrorakció csak olaj volt a tűzre és csak elismerést váltott ki az ország közvéleményében Szálasi Ferenc tábora iránt. A felidézett szellemek erősebbeknek bizonyultak a hatalomban ülő kuruzslóknál. Az 1939-es választás után, amikor kicsavarták a Mozgalom kezéből az újságot, vezetőit rács mögött tartották, s közismert tagjaitól egyszerűen elvették a választójogot, mindez ékesen bizonyította, hogy a magyar nép felismerte az egyéniségének legjobban megfelelő irányt és egyelőre börtönben szenvedő, de elhivatott vezetőjét.

S később - 1940-ben - miként a hazatérő tékozló fiú is hatványozott mértékben élvezi a családi tűzhely melegét és hálásabb tud lenni az őt befogadó atyához, - ugyanúgy Szálasi Ferenc nagyságát és eszmei erejét is mi tudtuk valóban felmérni, akik egykor szembenállottunk Vele, s hosszú politikai csatangolás után a Hungarista Mozgalomban hazataláltunk. S mi tudjuk valóban megérteni azt is, hogyan lehet keresztény magyar létünkre Szálasi Ferenc ellen dolgozni mindaddig, amíg meg nem ismerjük.

***

Első találkozásom Szálasi Ferenccel 1941-ben történt, az országúton. Jónéhányunkat kényszerített oda az Imrédy kormány 3400-as rendelete, a fiatalabbakat pedig a politikai élettől eltiltó levente-rendelet. Benn a városban azon a napon sokáig nem tudták a zöld ing és a nyilaskereszt viselésére jogosult testvérek, mi volt az oka annak, hogy Szálasi Ferenc - szokása ellenére - jó félórával később érkezett meg, a kitűzött időpont után. Pedig csak az történt, hogy a város határában kiszállt a gépkocsiból, amelyben másodmagával, minden testőrség nélkül utazott, meghallgatta az ifjúsági vezető jelentését, aztán elbeszélgetett velünk... Felejthetetlen találkozás volt. Kezet szorított mindannyiunkkal és megköszönte a hűségünket.

Szálasi Ferenc volt az, aki lemondott vezérkari rangjáról, hogy vezethesse a népét. Mi pedig szürke férfiak, tisztviselők és munkásfiúk voltunk. És megtette ezt anélkül, hogy demokrata lett volna. Se ő nem volt az, se mi... A következő évi látogatásakor nem beszélhettem vele, s még csak nem is láthattam, mert a párthelység falba épített szekrényében lapultam, ahol zseblámpám fényénél gyorsíró tudományomat hasznosíthattam. De jól hallottam mindent: Szálasi Ferenc puritán hangját, politikai beszámolóját éppúgy, mint a rendőrfogalmazó tiltakozó közbeszólását az előadás egyik kitételénél, melyre Szálasi Ferenc oly frappáns választ adott, hogy az egész bűnügyi szervezetet örökre nevetségessé tette városunkban.

S láttam még többször is, az országos nagytanács-üléseken, ahová a rendőrség már nem merészkedett fel. Láttam őt és hallottam szavait, amelyekből bárki meggyőződhetett, hogy a retorika tudományában korántsem oly járatlan, mint azt a zsidó sajtó jól fizetett bértollnokai: a Kunszery Gyulák, Lendvai Nomádok, Bak Lukácsok, Vasmacskakovácsyak, Csodálkozó Jánosok állították, s egy Sulyok Dezső nevű, akkor a feudális Bethlen gróffal cimboráló, később Rákosi népügyészeként vádaskodó politikus még az emigrációval is el akarja hitetni. (Lásd: Sulyok Dezső: "A magyar tragédia").

Nem zsidózni akarok most. De minden hungarista és szélsőjobboldali mentalitással szemben legyen szabad kivételesen köszönetemet tolmácsolni e sorokon keresztül a Magyarországból származó zsidóságnak, amelynek egy Lévai Jenő nevű tagja pár évvel ezelőtt úgynevezett "Fekete Könyv"-et adott ki a magyarországi zsidóság szenvedéseiről. E könyvet fegyvernek szánta az újjáéledő Hungarizmus ellen, de ez a fegyver - visszafelé sült el A "Fekete Könyv" pontos felvételeket közöl a Szálasi Ferenc bitófáját beásni kényszerült "nyilas" foglyokról; egy másik felvétel pedig azt a jelenetet ábrázolja, amikor az állami hóhér kommunista parancsra a Nemzetvezető nyakára helyezi a kötelet. Ha más nem is lenne elég ékes bizonyíték, ez a két felvétel mindenesetre rávilágít a magyarországi zsidóság bosszút lihegő mentalitására és még a gyengébbek is megnyugvással vehetik tudomásul hogy mindaz, amit valamikor a zsidókérdéssel kapcsolatban hangoztattunk igaznak bizonyult.

Köszönöm a magyarországi zsidóságnak, hogy az otthoni "népidemokráciá"-ban viselt magas pozícióival, ÁVO-s terrorjával, itt az emigrációban pedig különféle lapjaival ismételten bizonyságot szolgáltat számunkra, hogy Szálasi Ferenc és követői mennyire a helyes úton jártak.

"Ha ezt a háborút elveszítjük - mondotta Szálasi Ferenc 1942-ben, Pünkösd napján, - a kommunistákkal szövetkezett zsidóság szörnyű terror uralma fog nehezedni Nemzetünkre. Engem és munkatársaimat halálra kínoznak. Én és hungarista testvéreim tudni fogjuk, hogy miért halunk meg, de vajon a kommunista érdekeket kiszolgáló rendszer urai mit fognak akkor érezni, amikor védenceik: a kommunista zsidó terrorlegények az ő nyakukra is ráteszik a kötelet?..."

Szavai valóra váltak. A "Fekete Könyv" képes mellékletének 111-ik oldalán közölt felvétel a kivégzendők sorában egymás mellett ábrázolja a három magyar miniszterelnököt: az angolok felé húzó Bárdossyt, a 3400-as Imrédyt és Szálasi Ferencet, akinek nemcsak emléke, hanem életének kettős nagy műve: a Hungarizmus és a Hungarista Mozgalom túlélte a háborút, az összeomlást és túl fogja élni az emigrációt is.

Szálasi Ferenc nem halt meg! Bizonyítja ezt elsősorban az, hogy még ma is a támadások pergőtűzében áll. Szálasi Ferenc neve ma is ott szerepel a zsidó sajtónak csaknem minden kiadványában, a zsidó lapok minden számában. De megismerte nevét azóta már a külföldi idegennyelvű sajtó is, az angliai UNION éppen úgy, mint az argentin RISORGIMENTO vagy a holland WEEKBLAD. Ezek az idegennyelvű lapok mindenesetre méltóbb módon említik, mint a magyar "jobboldali" sajtó.

Horthy exkormányzó gyűlöleténél is - Hitler mellett - ő volt a fő személy, aki ellen minden erejét latba vetette. Ami érhető a hiúságáról közismert exállamfőnél. A "magyar nácik Führerjének" aposztrofálja emlékirataiban, noha éppen neki, mint Magyarország 25 éven át volt államfőjének kellett volna a legjobban tudnia, hogy Szálasi Ferenc épp úgy nem volt "Führer", illetve "vezér", mint ahogyan a hívei sem voltak "nácik". Az igaz, hogy hívei nek egy része "vezér"-nek emlegette és emlegeti ma is, ami alapjában véve a hűség szép erényének a megnyilvánulása, de propaganda szempontból nem mindig célravezető. Szálasi Ferenc soha nem kívánta híveitől, hogy "vezérként" tiszteljék. Hivatalos címe egészen 1944 október 15-ig "Pártvezető" volt és hívei részére az maradt továbbra is, mikor hivatalosan a "Nemzetvezető"-i címet vette fel.

De vajon ki volt a vezér? Ki volt a "Führer" Magyarországon, aki nem tiltakozott, amikor a Felvidék német és olasz segítséggel történt visszacsatolása után életnagyságú képével jelentek meg a falragaszok az egész országban azzal a felirattal, hogy "vitéz nagybányai Horthy Miklós országgyarapító Kormányzó Úr A MI VEZÉRÜNK!"?

És tiltakozott-e vajon Eckhardt Tibor, amikor 1938 nyarán az ő profilképét ábrázoló színes falragaszok árasztották el az országot hirdetvén, hogy ő a Független Kisgazdapárt Vezére? Könnyű, nagyon könnyű rugdosni és a rangkórságban szenvedő aggastyánoknak saját szennyesét egy halottra kenni - önigazolás céljából.

Itt fekszik íróasztalomon szép glédába rakva az emigráció minden könyv alakban megjelent szellemi terméke: A Fekete Könyv mellett Horthy emlékiratai, s amellett Sulyok Dezső vaskos könyve. Valóban jellemző kollekció és egymás mellé valók, mert mártírgyalázásban egy és ugyanaz mind a három.

A "demokratikus" sajtó ma sem fukarkodik a díszes jelzőkkel:
... "A németbérenc Szálasi" - akit 1944 március 19-én a német meg szállók figyelembe se vettek. Se neki, se híveinek nem adtak még egy főispáni, vagy polgármesteri hivatalt sem.
... "A hataloméhes Szálasi" - aki rendfokozat nélküli honvédként lépett a Nemzet élére és éles ellentétben a kitüntetésekkel teleagatott "élő karácsonyfa" elődjével, ragyogó példáját mutatta az alázatnak.
... "A faji alapon álló Szálasi" - aki mindig Nemzetről és népközösségről, de sohasem fajról beszélt, s a nyugati soviniszta nemzetszemlélet mellett a Magyar Fajvédő Szövetség"-gel sem rokonszenvezett.
...Az "idegenvérű Szálasi" - aki nagyon jól felismerte, amit elődei nem akartak felismerni, hogy Magyarország népe nem csak egy fajtából áll, tehát nem lehet vér szerint osztályozni az olyan nemzetet, amelynek kimagasló személyei (Zrínyi, Rákóczi, Kossuth, Bem, Széchenyi, Hunyadi, Petőfi, Corvin Mátyás, stb.) legtöbb esetben idegenvérűek voltak.

... A "csőcselék felett uralkodó Szálasi" - ami talán helytálló is, ha a 25 éves Horthy-rezsim szemüvegén át vizsgáljuk a múltat, ahol az ember ha nem is mindig a nemesi oklevélnél, de minden bizonnyal az érettségi bizonyítványnál kezdődött, s az iparos, paraszt, munkás, kiskereskedő már "csőcselék"-nek számított.
... A "tömeggyilkos Szálasi" - akinek épp úgy nem volt része a fehér terror borzalmaiban, mint az újvidéki vérengzésekben, de a Katyn-i tarkólövészetben sem, sőt még Hirosima pusztulásában sem.
... Az "antiszemita Szálasi" - aki ideológiai tanulmányában világosan ki fejtette, hogy a Hungarizmus nemzeti alapon álló és a magyar viszonyokra alkalmazott Krisztusi szocializmus és nem antiszemitizmus, s aki ezzel ellentétben, tehát az antiszemitizmussal szemben aszemitizmust, vagyis zsidómentességet hirdetett.

... Az "elmebeteg Szálasi" - akinek politikai éleslátásáról és ideológiai zsenialitásáról annakidején csak mi győződhettünk meg, akik hallottuk előadásait és a nagytanácsokat megelőző tájékoztató értekezleteken a kérdéseinkre adott válaszait. A Szálasi-per tárgyalása óta csak az nem tudhatja, hogy micsoda rendkívüli szellemi képességekkel megáldott embert végeztek ki Tildy Zoltán és Nagy Ferenc jóváhagyásával, akin egyébként is már semmivel sem lehet segíteni.
... A "bűnös Szálasi" - Ha bűnről beszélünk, akkor csak egy hibát róhatunk fel Neki és pedig azt, hogy sokkal jobban hitt és bízott a magyar nép ben, hogy sokkal fanatikusabban szerette Nemzetét, mint ahogyan ezt ellenségei agyonhallgatják. Hogy fehér lapot adott még ellenségeinek is és képes volt megbocsátani még a "Szálasi álarc nélkül" című hazugságoktól hemzsegő könyv szerzőjének is.

Pedig a Nemzet testén pontosan annyi volt a fekély, mint bármely más nemzeten. S a fehér lap politikája nyomán az alvilág népe ezrével tódult a Mozgalomba, hogy a "nyilas éra" lejártával ugyanígy csatlakozzék a kommunistákhoz. Így tehát az 1944 október 15-én megkezdődött hungarista félév a Nemzet számára felemelkedést, a nemzeti becsület megvédését jelentette ugyan, de a Mozgalom voltaképpen önmagát áldozta fel, annak vezetőjével - Szálasi Ferenccel együtt.

***
Tizenegy éve már...
Valahol Magyarországon, az egyik budapesti temető elhanyagolt szögletében van egy sír. Jeltelen tömegsír. Ott nyugszik Szálasi Ferenc teste... És valahol Európában él egy asszony, egy Anya, aki egy kicsit talán mindnyájunk édesanyja is... S ma, midőn a "demokrácia" korlátlan szabadsága mételyezi a magyar lelkeket, megfosztja a hitüktől, feloldozza hűségük alól, megöli bennük a nemzeti érzést és az önfegyelmet, s mikor akadnak az emigrációban olyan személyek is, akik régi pozíciókra, rangjukra utalva hivatkoznak Szálasi Ferencre anélkül, hogy tennének valamit a Mozgalomért, akkor jusson eszünkbe a 9323-as rab, aki később rang nélküli honvédként lépett a Nemzet élére és gondoljunk arra, hogy az emigrációban egyedül mi hungaristák találtuk meg önmagunkat. Mi, akikben tovább él Szálasi Ferenc...

Szálasi Ferenc, aki nem volt diktátor és nem volt vezér, hanem jóval több annál: az Isteni Rendelés által elhivatott Nemzetvezető...

Vagy még annál is több; miként az emigráció nagy süllyesztőjében eltűnt lánglelkű költőnk énekelte meg "Krisztus Pilátus előtt" című, minden idők legszebb allegorikus költeményében:
"S köszönöm Uram, hogy nem rimánkodtál, Krisztus voltál, jobban, mint előbb. S hogy Isten Fia vagy, most láttam igazán, mikor ott állottal Pilátus előtt!"
(Hungarista Tájékoztató, 1957 március hó)

Szálasi Ferenc életével és tevékenységével foglalkozó emigrációs könyvek listája:
Henney Árpád: Mi a Hungarizmus? (H.M. 1951. 2. kiadás 1957)
Szálasi Ferenc: Út és Cél (H.M.-Buenos Aires, 1954, M.R. 1996)
Fiala - Marschalkó: Vádló bitófák (Hídfő - London, 1958)
Szálasi Ferenc alapvető munkája és 3 beszéde (H.M.-Argentína, 1959)
Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk (H.M.-Argentína, 1960)
Hídfő - Trianoni Almanach (Hídfő - München, 1960)
Fiala Ferenc: Zavaros évek (Mikes Kelemen Kör - München, 1976)
Szálasi Ferenc: Nagytér, élettér, vezetőnép (H.M.-Sydney, 1978)
Zöld Könyv (D.K.-Dortmund 1985)
Szálasi Ferenc: Hungarizmus (H.M.-Sydney, 1994)
Csonka Emil: Szálasi küzdelmeiből (H.M.-Sydney, 1995)

Alföldi Géza: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT

A helytartói tanácsházban
átkot üvöltő, röhögő tömeg.
A betlehemi ács lázadó fiát
ma ítéli el a római követ.

Bársony trónusán Pilátus székel.
Ma bírói terem az oszlopos csarnok,
hol zene szólt, tánc volt, dévaj mulatás
tegnap, mert mulatott az idegen zsarnok.

Körötte állig fegyveres katonák.
Idegen hatalom gyűlölt népe.
De ma boldog a gyáva, leigazolt tömeg,
mert halál vár Krisztus koronás fejére.

Ki értük küzdött, a nyomorultakért,
a nyomorultak ma halálra várnak.
Csapzotthajú, piszkos söpredék
zengi kórusban a tenger hazug vádat.

"Isten fiának vallotta magát!"
Hogy megváltani jött, ma vádak vádja!
S hogy az elesett szegényekért szólott,
ezért keresik őrjöngve halálra.

Fehér köntösét szennyes kezek tépik.
Töviskorona áldott homlokára,
s ki a legtisztább ész,
ma vörösen reáterül a bolondok palástja.

Pilátus ül. Krisztus ott áll szemben.
Szelíd arca a végtelenbe réved.
A szenny, a bosszú aljas rohamán
nem ér fel hozzá a bűn s a vétek.

Tiszta és szent, de vesznie kell mégis,
mert így kívánja garázda gyűlölet.
Kint őrjöngve készítik százan a keresztet,
kötelet, dárdát, követ.

S a tömeggel ordít, aki tegnap hitte:
ki tegnap még várta, érte fázott,
-mert jól mocskolnak, jól szennyeznek
az írástudók és Kajafások.

Krisztus csak áll. Ha halk szava szólal,
az örök rendelés rezdül meg benne,
s mint keselyűk közt a sasmadár,
szárnyal az égig tisztán a lelke.

Pilátus szólal: "Én mit is csináljak
a te néped vádjai ellenében!?"
- "Az én atyám az égben lakik,
s ez a nép itt, nem az én népem!"

"Istenkáromló" - Hördül fel a tömeg!
"Fajtáját tagadja!... Halálra vele!
A messzi nagy úr s önnépe ellen tör,
szennyez szava, piszkol tekintete!"

Pilátus ítélt: "Kezetekbe adom!"
Ezer arcon a bosszú lángja lobog.
Júdás, a Kufár s az írástudó győzött.
De Krisztus csak áll, s megértőn mosolyog!

Uram. ha maga az Isten állna itt,
kiben hiszel, a mennyei Atyád,
kár a szóért, az sem tudná ma itt
elhitetni a szavai igazát!

Itt vér kell, Krisztus, a Te véred, Uram;
a halálod kell, húsod, harci lelked,
mert egy kufár csaló sem feledte el,
hogy a templomból egyszer korbáccsal kiverted!

S köszönöm Uram, hogy nem rimánkodtál,
Krisztus voltál, jobban, mint előbb.
S hogy Isten Fia vagy, most láttam igazán,
mikor ott állottal Pilátus előtt!

Major Tibor: A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN A VÉRTANÚSÁGIG

Az első világháború után a többezeréves kárpáti magyar lét keretei összetörtek. A nyugat-európai nagyhatalmak vetélkedéséből pedig új kontinentális hatalompolitikai helyzet keletkezett. Ez az átrendeződés a kárpáti magyar élettérben teljesen új és történelem nélküli államcsoportokat létesített és az előmozdító elvek helyettesítésére - mint a történelem folyamán annyiszor - megint bevetette a nemzetiségi sérelmek viszálykodást támasztó kérdését. A nemzetiségi viszálykodásban aztán megdőlt a kárpát-dunai népeket védtartó Haza, amely a történelem folyamán mindenkor egész Közép-Európára a biztonság és szilárdság tényezője volt. Összeomlott a magyar történelmi egzisztencia is és az érintett népek a nemzetlét színvonala alá zuhantak.

A kérdés-komplexum szorító hatása alatt magyarságunkban előbb zsidó hatásra és túlnyomóan zsidó hozzájárulással proletár forradalmi nemzedék, s azt követően polgári reformnemzedék támadt. Mindkettő az átmentés elve alapján az osztálykérdések megoldásán erőlködött. A különböző elgondolásokból és számításokból politikai oldalak születtek, értékek cserélődtek, fogalmak átértelmeződtek s népünk irtózatos vajúdásban átadta magát jövendő megszületésének...

Az első judeo-bolsevizmus viharát, a megcsonkítást és gazdasági csődöt megért, átszenvedett ország önkéntelenül rádöbbent, hogy az addigi szociális és politikai, nemzeti és keresztényi életgyakorlat az ország biztos pusztulását s végleges felszámolását jelenti. Keresni kell olyan életformát, amely vissza vezeti a magyarságot a pusztulás útjáról, ahová a 400 éves Habsburg-uralom lökte, a szentlászlói, könyveskálmáni, nagylajosi, mátyási fejlődést jelentő korok országútjára.

Ez a magyar politikai áramlat az őskereszténység krisztusi szocializmusát, az ősmagyar életformákat az ősi magyar élettért jelentő és biztosító történelmi határokat kívánta megvalósítani, illetve régi piedesztáljára vissza helyezni. Az Isten, Haza és Család hármasságának szolgálatát.

Az ország egyöntetű kívánságát - a gazdasági, szociális, kulturális és társadalmi reorganizációt - a pártok egész serege, a mozgalmak és szervezetek légiója kereste; valljuk be: eredménytelenül. Eredménytelenül, mert a mohácsi vészt követő korszakokban az országnak csak a szabadságáért vívott ellenálláshoz, ellenzékiességhez volt gyakorlata; önmagából ilyen egészséges és mindent átfogó programot nem tudott hosszú éveken át kitermelni és a kezdetben hatalmas tömegekkel indult mozgalmak, politikai szervezetek egymásután fakultak bele a névtelenségbe. A sikertelenségnek külpolitikai háttere is van, mert Csonkamagyarországot áttörhetetlennek látszó ellenséges gyűrű vette körül, amely azonnal észrevette a magyar lélek e megújulásának veszélyét, és mind külső, mind belső fizetett ügynökein keresztül igyekezett a legsúlyosabb válságokat kirobbantani...

A válságok kirobbantása mögött ott állt a zsidó-szabadkőműves sajtó, amely már az első világháború alatt és azt követve gyűlölködő hangú rágalomhadjáratot folytatott Magyarország ellen. Messzemenő céljukat, bosszúra való felkészültségüket, egész erkölcsi és hitbeli felfogásukat mi sem ismerteti meg jobban, mint az alább közölt kommunista zsidó szózat, amelyet Magyarországon az 1919-es diktatúra alatt héber nyelven adtak ki, s amelyet a "Zsidó szentegylet" látott el aláírással:

"... Hatezeréves vándorlásainknak úgy látszik ismét fordulópontjára érkeztünk. A magyar faj nem látta, hogy mi egészen másfajta emberek vagyunk. Mi vagyunk az Isten kiválasztott népe, akinek Jehova kegyelméből megadatott a kiváltság, hogy sohase kellett orcánk verejtékével a mindennapi kenyerünket megkeresni. A programot - hála Jehovának - kiparíroztuk a kommunizmussal és ügyesen félrevezetett munkásokkal. Láthattátok mint jöttek elő: Kun Béla, Szamuelly és társai az erős keresztény magyarok kiirtására és lehető kipusztítására, vagyonukból való kifosztására. Nem bántottak ők egy zsidót sem. A zsidóságot mind személyében, vagyonában megkímélték. Templomaikat és hitüket nem bántották.

A fő, hogy mi tudjuk, hogy zsidók vagyunk és itt Magyarországon akarunk boldogulást szerezni. Ha kell, legyünk alázatosak. Ha kell, keresztelkedjünk ki! Hangoztassuk mindenkor, hogy csak szerény, egyszerű kereskedők akarunk lenni! Valljuk magunkat szintén magyaroknak! Magyarosítsuk neveinket, mert ez a legjobb módszer, ezzel lehet a magyar fajta ostobaságát legjobban kihasználni. Minden vezető állást zsidó töltsön be! Sajtónkkal, pénzzel, a szabadkőműves páholyokkal, semmitől vissza nem riadó agitációs eszközökkel, a Galilei-körök és más egyesületek, különféle szakszervezetek révén ha most sikerül elaltatni ébredő magyarjainkat, úgy a paraszt nekünk dolgozik, a magyar urak a mi szolgáink, asszonyaik a mi szeretőink lesznek. Tehát most legyetek résen és ne sajnáljatok semmi áldozatot! Agitáljatok teljes erővel! Tudjátok, hogy a Talmud szerint a gójt megcsalni és felhasználni nem bűn, sőt ellenkezőleg: erény! Ha pedig Jehova úgy akarná, hogy ismét vándorútra keljünk, itt az ideje, hogy bosszúnkat a keresztényeken kitöltvén, romhalmazt és vértengert hagyjunk magunk után..."

E terv mögött állt az egész hazai zsidó nagykapitalizmus, a kirakat keresztények és reklámmagyarok díszes csoportjával. A kormányzat - az ellenzék, a kül- és belpolitika nyomására és a belső ideológiai struktúra hiányában bevezette a látszat-szocializmus, látszat-nemzeti érzés, s látszat közösségi szellem és a látszat-kereszténység szövedékéből álló olyan állami életet, amelyet az államfőről Horthy-korszaknak szokás nevezni. A keresztény-kurzus, a fajvédő mozgalom, a keresztény-szocializmus, a szociáldemokrácia belerohadtak, belevesztek a korrupció, az elvtelenség mocsarába.

A polgári társadalom gyengéinek gyors kiütközésével támadt krízisben elsősorban a kenyér került válságba, a milliók kenyere. Ez a kenyérválság a magyar polgári rendszer agonizálásában a ma már történelmivé távolodott különféle osztálykérdések révén nyilatkozott meg:

1. A parasztkérdés, azaz a föld és a népi hagyomány - kultúra kérdése.
1. A munkáskérdés, azaz a gépműipari civilizáció és a szabad társadalom kérdése.
3. Az értelmiségi kérdés, azaz a természetes népi kiválóságok és az elhivatottságon nyugvó vezetés kérdése.

Külön élet- és kenyérkérdést jelentett a zsidókérdés, azaz a magyar keresztény személyi kultúra és civilizáció, valamint a plutokrata és marxista materializmus összeegyezhetetlenségének kérdése.

A nép az alakuló és megszűnő pártok között tízezerszámra vándorolt: az egyikből ki, a másikba be. Legtöbbször anélkül, hogy tudták volna, miért! Mentek, mert a szörnyű gazdasági, kulturális, szociális, keresztényi és társadalmi csőd elől keresték elsősorban a saját egyéni szemszögükből megoldást jelentő kiutat. A tömegek fajvédők lettek, anélkül, hogy 90%-bán átizzottak volna a fajvédelem gondolatától. Keresztényszocialisták lettek, mert keresték az Istent és úgy érezték, hogy azt egyházi színezettel áthúzott politikai vállalkozásban valahol megtalálják, anélkül azonban, hogy maguk lélekben keresztényibbek lettek volna, vagy azokká válni szándékukban is lett volna.

A magyar munkásság hajlott a szociáldemokrácia felé, mert ott ígértek a számára többet, ott látta nyomorúságos élete valamilyen megoldását, anélkül, hogy a szociáldemokrácia marxi tételeivel nagyobb mértékben tisztában lett volna. Minden pártban volt mintegy 5-10%, amely ideológiailag képzett, nézeteiben nemcsak érzelmileg, de tudatosan meggyökerezett volt.

A magyarság az a része tehát, amely nemcsak érzelmében, hanem képzettségében is egy új világ vezetőjévé és harcosává válhatott volna, megoszlott nyolc-tíz szervezet, párt és mozgalom között. A tudása, képzettsége az egymás legyűrését célzó politikai és hatalmi harcokban őrlődött fel. Az egymás ellen folytatott harcban, a vezetőkben megélt csalódásokban még e tudatosan keresztény, nacionalista és szociális réteg is felőrlődött a harmincas évek elejéig. A tömegeket elnyelte a bethleni-politika útvesztője és az idealisták mindegyik politikai vonalon - a szociáldemokráciát is beleértve - szétporlódtak az állami gépezet szoldateszka és a politikai rendőrség gépezetének csapásai alatt.

Az egész nemzeti, szociális és közösségi gondolat haláltusáját élte, ami kor az olasz fasizmus egyre nyilvánvalóbbá váló eredményei és a németországi "Völkische Bewegung" döntő sikere megváltoztatták az örök történelmi ráhatások törvénye értelmében a magyarországi belső helyzetet is. A kiábrándult és csalódott magyar tömeg - hangsúlyozzuk az egész Európa -mint valami csodabalzsamot és isteni gyógyírt szemlélte a fasizmus és a nemzeti szocializmus e két új politikai és gazdasági rendszer egyre gyorsulóbb előretörését és egyedülálló gazdasági sikereit.

Új életlehetőséget kapott a nemzeti és szocialista gondolat. Egymás után alakultak a különböző kísérletek, amelyek legnagyobb része puszta lemásolása volt - részben vagy egészben a magyar viszonyok minden figyelembe vétele nélkül! - a külföldön olyan nagy sikereket elért elgondolásoknak! Az országban pedig megkezdődött a politikai búcsújárás: egyik csodatevőnek vélt szenttől a másikig. Nem történt csoda! Nem történhetett, mert a vezetőség vagy a politikai program nem nőtt fel a Nemzet lelkéig.

Az új vihar előszele fújt már, amikor a magyar lélek megérett a látásra, hogy jönni kell valakinek, aki summázni képes a bajok sokféleségét és gyökerében oldja meg a magyar életkérdést. Akkor tűnt fel a magyar glóbuszon a magyar válság férfia: SZÁLASI FERENC.

Ma már történelmi távlatból ítélhetünk - a nyilaskeresztes, az úgynevezett Szálasi-féle mozgalom hozott új színt a politikai életbe. Minden ki gúnyolt és sokszor erőltetettnek látszó "magyarkodás" ellenére a tömegek valami olyat éreztek meg e mozgalomban, ami újat hoz és tartalmat jelent; ami gazdasági, szociális, kulturális és nemzeti célokkal rendelkezik. Ahol legalább a mozgalom vezetősége, de Szálasi Ferenc föltétlen éli is a maga által hirdetett törvényeket. Számtalan kísérletezés után a Hungarista Mozgalom jelentkezett a politika porondján új elképzelésekkel - amelyek sok tekintetben gyökeres újítást jelentettek volna az ország életében!

ÚT ÉS CÉL

Szálasi Ferenc nem tartozott a szembenálló politikai oldalak egyikéhez sem. Nem látott tennivalót sem a polgári, sem a kiselejteződött polgári, azaz proletár-fronton. A különvett programkérdésekből induló kísérleteket már eleve értelmetlennek tartotta. Világos volt előtte, hogy a felvetődött problémák egy sorvadó sajátos életforma gyógyíthatatlan kelevényei, szimptómák a degenerálódott és belső bomlásban lévő magyar polgári rend testén, amelynek vérkeringésébe két burjánzó góc: a nemzetiségi státus és a proletariátus ontja a falósejteket. Felismerte az egy-gyökerű és feloszthatatlan életkórt, melyet a polgári világ soha nem fog kiheverni, s hogy ebben a kórban van a történelem halálos Ítélete a polgári embertípus felett, tekintet nélkül arra, hogy a tőkés, vagy a proletár-státusban van-e a korválság idején. Mert ami a marxizmust illeti, az nemcsak, hogy nem teremtett új embertípust, de porciós életrendjével és garasos materializmusával még fokozottabb mértékben fejlesztette ki a minden haladást eleve meghiúsító, tehát káros kispolgári tulajdonságokat. A szellemtelen és folyton a más falatját leső marxista ugyanis semmiben sem különböztethető meg a csámcsogó nyárspolgártól.

Szálasi Ferenc nem tartott eszmeközösséget a Szegedi Gondolattal sem, mert nem a polgári rendszer megreformálását és az osztálykérdések megoldását tűzte ki célul, hanem a polgári állami és társadalmi rendszer teljes felszámolását, hogy ezzel elejét vehesse egyszer s minden korra ily kérdések keletkezésének. Az öntudatos alkotás eszméje világította meg útját és a tervszerű lebontásban és a tervszerű újjáépítésben látta a megoldást.

Az első világháború után magára maradt magyarságban a biztonságos lét, azaz a nemzeti jövendő szorongó kérdéssé lett és a vajúdásban megint felszínre került a feledésbe ment magyar térrendező elv és birodalmi gondolat. Szálasi Ferenc maga kivételes történelmi alkalmat látott a Monarchia romjai alól kikerült független és nemzeti Magyarországban ahhoz, hogy belőle az új létszerveződés megindulhasson, azaz új kárpát-dunai Magyar Birodalom ismét kibontakozzon. Parancsoló szükségnek érezte élni az alkalommal, hogy a magyar sors megint egyenesbe kerülhessen. Követelte, hogy nemzetpolitikánk álljon vissza az európai magyar lét kipróbált és bevált irányvonalára, melyet a Honegyesítés óta az Árpádok határoztak meg, és amelyen félévezredes dicsőséges történelmünk haladt.

A kárpát-dunai népek civilizációjának továbbépítését újra a magyar nemzetelvűségen kívánta folytatni és a térség történelmébe - bár modern formában -, de ott akart bekapcsolódni, ahol a nagy nemzettragédia, a mohácsi vész miatt megtörött és eltérült. Ez a gondolat tehát nyilvánvalóan és már eleve elvetett mindenféle járszalagpolitikát s a térség létegységét az érdekelt ottlakó népek életrevalóságából tervezte.

Építőtervének alapgondolata - eltérően a polgári doktrínától - az, hogy a történelmi egzisztencia formája nem a társadalom, hanem a megtelepedett kultúrnépek szervezett közössége, azaz a Nemzet. E gondolat szerint a nemzet az a közösségi forma, melyben kultúrnépek a lét fokára emelkednek, de a gondolat egyben azt is magába foglalja, hogy a nemzet népekből kell, hogy szerveződjék, s nem egyénekből, mint a polgári társadalomban. Bár a népi élet folytonos változásokkal jár, s a létszervezet, vagy is a történelmi egzisztencia összetételét és terjedelmét mindig a korviszonyok szabják meg, a nemzetelvűség mozdíthatatlan, örök sarkpont marad. Amíg tehát egy nép meg nem érti a nemzetelvűséget, a lét fokára nem juthat, s ha megtagadná azt, átadná magát az enyészetnek.

Szálasi Ferenc felfogásában nincs nemzetiségi státusz, ellenben vannak nemzetalkotó kultúrnépek, melyek mint "testvérnépek" élnek egymással a nemzetszervezetben. Ugyancsak eltérően a polgári felfogástól, Szálasi Ferenc nem fogadta el élő civilizációs formának a merőben doktriner társadalmat. Szerinte a doktriner társadalom üres és holt keretek rendszere, amelybe életet vinni, fejlődést várni nem lehet, mert minden pusztán tudományos felépítésű társadalom végzete a méhkas-szerű megmerevedés. Az élő társadalom elengedhetetlen alapfeltétele a megtelepedett, kultúra-termő és homogén vérségi nép, amelynek szervezett tagodózásából és alkotó munkájából tartható csak fenn a kereszténység nagy műve a civilizáció.

Nyilvánvaló, hogy Szálasi Ferenc társadalmi tervezetében eleve nincs proletariátus, és lángelme magabiztosságával fordul a hívő koreszme felé, s a javak és jogok élvezőinek gyengéire való tekintet nélkül hirdette, hogy az újraszerveződésnek népközösségi és társadalmi téren egyaránt egyetlen útja van, s ez az út a szocializmus. Rendkívüli valóságérzéke diktálta így, de tudatában volt annak is, hogy egy időálló szerveződésnek a közös, de mégis csak negatív válság mellett, vonzó és pozitív célkitűzéseinek is kell lennie! Az élet- és sorsközösségbe települt nemzetalkotó Kárpát-Duna-táji népek elé azért tűzte kiegészítésül a modern társközösség meg valósításának célját. Szálasi Ferenc a valóságalapokon nyugvó ideológiájához híven a magyar probléma felfogásában és elnevezésében a merőben Kárpát-Dunatáji gyökerű, nagy magyar és európai keresztény PROHÁSZKA OTTOKÁR szellemiségéhez igazodott, így született meg a politikai HUNGARIZMUS!

A politikai Hungarizmus, az ÚT és CÉL hitvallása: a nemzetépítő munkásság, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katonaság, s nemzet tartó parasztság és a nemzetmegtartó családanyák hivatásrendjei - a HUNGARIZMUS első országépítési tervei - Szálasi mozgalma felé vezette a ki utat kereső népi tömegeket. A mozgalom keretei szemlátomást nőnek, ami kor pedig a Hungarista Mozgalom parlamenti képviseletet kap, mozgásba indul a Horthy-rendszer állami gépezete, a politikai rendőrség, a sajtó és végül a bíróságok, hogy megfojtsák a Hungarista Mozgalmat. Szálasi Ferencet a kommunizmus legnagyobb politikai ellenfelét börtönbe zárják, híveit pedig internálótáborokba. Nem volt példa a magyar történelemben az 1849-es tragédiát követő gyászos emlékű Bach-korszak óta, hogy nemzethű, kifogástalan magánéletű magyar állampolgárokat előzetes vizsgálóbírói ítélet nélkül, merőben politikai okokból fosztották volna meg szabadságától. A Horthy-rendszer nemzetpolitikai ténykedéséhez tartozott az úgynevezett M.E. 3400-as rendelet, amellyel az ellenforradalmi burzsoá politika az ország legértelmesebb rétegét, a közszolgálati alkalmazottakat tiltotta ki a Hungarista Mozgalomból..
.
Az a történelmi magyar félegzisztencia, melyet az 1867-es kiegyezés hozott létre, a trianoni békediktátumban megszűnt. A magyar lét helyén keletkezett űrt az utódállamok az önérdekű térpolitika hiányában soha betölteni nem tudták, mint ahogyan a jövőben sem lesznek képesek azt teljesíteni. Napjaink történelem-kihívó pillanatai most is ékes példákkal szolgáltak alkalmatlanságuk bizonyításához. A magyar szerveződésre kínálkozó, de a polgári rendszer által elmulasztott történelmi alkalom azonban nem kevésbé marasztalja el a magyar sors formálóit sem. Külön nemzeti balsorsunk, hogy Szálasi Ferenc erőfeszítéseiben kizárólag belső akadályok folytán csak a tények lerögzítéséig, s a végzet ítéletének előrevetítéséig jutott, és a koreszmeként jelentkező szocializmus mozdíthatatlant nem ismerő erőit a polgári reakció ellenállásából térségépítő politikájában föl nem használhatta.

A trianoni katasztrófa ugyanis csak a kereteket rombolta szét, de népünk természetes helyzetén és szerepén nem változtatott. A megmaradt magyarság magáramaradottságában is, mint puszta népi szubsztancia, a legjelentősebb erőtényezője maradt a Kárpát-Dunatáj etnikai mozaikjának. A magyarság civilizációs öröksége és politikai iskolázottsága olyan előnyt jelentettek számára, amelyet az újsütetű utódállamok együttes hatalmi erői sem bírtak kiegyenlíteni. Ha a nyugati hatalmak nem garantálták volna a trianoni békét, a magyarság önerejéből, de még a fegyver eszközeivel is megszabadíthatta volna magát a békediktátum béklyóitól.

Ezt a tetemes erőtartalékot azonban az egymást váltó marxista-proletár és reakciós-reform-burzsoá, másszóval a forradalmi és ellenforradalmi demokráciák fantasztikusan rövidlátó politikája eltékozolta. Azonos és végzetes hibalépése volt a két ellentétes politikai irányzatnak, hogy a közép-kelet európai keresztény civilizációt mesterséges részekre bontottan, sőt elszigetelten is életképesnek tartották s e felfogással párhuzamban a magyar elvet, mint a Kárpát-Dunatáj évezredes rendező elvét feladták. Az ellenforradalmi politika még érzett valami felelősséget a magyar történelmi egzisztencia újbóli megalapozásával szemben. A proletár-politika, a judeó-bolsevizmus, akárcsak napjainkban a kormányt irányító judeó-nácizmus fejlődésnek nyilvánította és nyilvánítja a Kárpát-Dunatáji magyar létszervezet felbomlását, s végleg megnyugodott a magyarság elhanyatló életirányzatában és népközi eljelentéktelenítésében.

Hat évtizeddel ezelőtt Szálasi Ferenc azzal akart véget vetni a létrombolásnak, hogy a törvényt, amely szerint kisebb erők csak szervezetben állhatnak meg a nagyok között, alkalmazta a Kárpát-Dunatáji népek életére. A HUNGARIZMUS révén igyekezett megértetni a kikerülhetetlen sorsközösségben élő kis népekkel azt, hogy a térség évszázadokkal ezelőtt elvesztett szabadsága csak a megszerveződésben éledhet ismét valósággá és az érdekelt népek közös kincsévé.

E nemzetbeszerveződésnek azonban már puszta tervezetében zavaró momentumot idézett elő a világzsidóság magyarországi részének beilleszthetetlensége. Ennek ellenére Szálasi Ferenc mégsem volt antiszemita. A dolgok mélyére világító szellemisége korán észrevette, hogy az antiszemitizmus zsidó eredetű és csak a zsidóság érdekeit szolgáló, judaista eszme, amelyet a világzsidóság vezetői tervszerűen élesztenek a veszedelemérzet ébrentartására és ezzel a világzsidóság összetartozandósági érzetének megerősítésére.

Világos volt előtte, hogy egy kultúrnép lelkiségének épségben tartásához politikai program sem nem megfelelő út, sem nem megfelelő eszköz! Minden kultúralkattal bíró népi lelkiségnek ugyanis beláthatatlan mélységbe nyúló gyökerei vannak, és ezek a gyökerek nem a felszínes társadalmi meg egyezésekből veszik tápláló erőiket, hanem az őstapasztalatokból leszűrt hagyományokból. Ha egy népet lelkiségében hagyományai meg nem tartanak, szétesettségét politikai összedrótozással megszüntetni semmiképpen nem lehet. A modern társadalmakban a néplelkiséget megtartó hagyományok természetes hordozói a parasztok. Az a közösség tehát, mely nem parasztságra épül, népi jellegét és kultúralkatát elveszti, másszóval kultúrformái cseppfolyós állapotba jutnak.

A HUNGARIZMUS nemzetszervező és országépítő tervében csak azok a Kárpát-Dunatáji megtelepült népeket vették számításba, amelyeknek lelkiségét a paraszti népkultúra és a keresztény személyi kultúra alakította ki. Ez a terv a világzsidóság térbeli részét figyelmen kívül hagyta, mint idegen és beilleszthetetlen népiség-testet, de nem üldözte, más idegen elemektől meg nem különböztette és azon szabadságjogokat, amelyeket a modern államélet az idegenek számára nyújt, a világzsidóság magyarországi részének is meghagyta. A Hungarizmus mint népközi rendező elv és egyben népközösségi életlehetőség alkotó eszméje merő ben más eszme, mint a német nemzetiszocializmus. Szálas! Ferenc így mondta: "Nacionalista és szocialista vagyok!" Ideológiája, a hungarizmus is a nacionalista és szocialista népközösség ideológiája és nem a nacionálszocialista társadalomé, vagy különértékű népé!

A hungarista ideológia, ahogy a világzsidóság Magyarországon tartózkodó részét nem illesztette építő-tervébe, éppenúgy a német "Herrenvolk" elmélettel kreált világnémetséghez csatlakozó hazai németjeinket is kihagyta számításaiból. A német világtest gondolatában Szálasi Ferenc negatív-judaizmust látott és e felfogásának tanításai során többízben is kifejezést adott.

Szálasi Ferenc németbarát volt, de nem ideológiai, hanem politikai okokból. Az a közvetlen ok, az a végveszedelem, amelyet a judeo-bolsevista marxi-proletár szovjet állami és társadalmi rendszer és annak katonai ereje jelentett a közép-keleteurópai keresztény, s abban a Kárpát-Dunatáji magyar civilizációval kapcsolatban. De voltak időket áthidaló térpolitikai megfon tolások is, amelyeket mellőzni sohasem lehet. Szálasi Ferenc nem tévesztet te szem elől, hogy a magyarság közép-keleteurópai nép, amelynek a térbe települt társnépek között térdiktálta, sajátos létformáló hivatása van. Ahhoz pedig, hogy ez a térdiktálta hivatásteljesíthető legyen, erős Német Birodalomra van szükség. Minél erősebb A Német Birodalom, minél inkább vezető hatalma Európának, annál jobban épül bele a magyar térség Európa testébe és annál inkább tényezője lehet az Európa-rendező politikának.

Ebben a rendező politikában a közép-keleteurópai térség népeinek, köztük a magyar népnek főfeladata Közép-Európa és Kelet-Európa áthidalása és ezúton az európai civilizáció kiterjesztése a teljes földrajzi Európára. A Kárpát-Dunatájon e hivatás teljesítésében, képességgel létformálásra kötelező nép a magyar. A magyar híd azonban csak akkor állhat meg, ha Közép-és Kelet-Európa nagy hídfői, a német és orosz birodalmak egyensúlyban vannak és szilárdan állanak.

Végül, de nem utolsósorban szükséges előfeltétel az erős Német Birodalom a Kárpát-Dunatáji nemzetszerveződés és nemzetmegtartás folyamatához. Közép-Kelet-Európa népiségei között legkevésbé számottevő a német elem. Az erős Német Birodalom viszonylagos veszélye tehát a legsarkalóbb negatívum az ott élő, különböző nyelvű népek független szerveződésére. A magyar térség szláv kultúrájú népeit csak a német veszedelem döbbentheti rá a helyi hivatására és a helyi hivatás teljesítésével végzendő Európa-integrálására.

Az összefogás és a nemzetbeszerveződés kikristályosító folyamata a vázolt német erők nélkül meg sem indulhat, mert az ellentétes hatású orosz veszedelem, mely a szláv kultúrájú népekre irányuló vonzó hatásával és európaiatlanságával a kárpáti magyar térség keresztény civilizációjára - napjainkban véres népirtásba torkollva - mindig nemzeti veszedelmet jelentett. Szálasi Ferenc nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a Hungarizmusnak elsősorban a nemzetiszocialista népi közösségekkel kell viszonyát szabályoznia, a Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek egymás-tói elválaszthatatlan gyakorlati valóságában, meg hirdetve a zsidó érdekeltségek eszközévé lett gazdaságpolitika helyett: a nemzetek keresztény fejlődésközösségének elvét, a konnacionalizmust és annak gyakorlatát a konnacionálét.

A NÉP VEZÉRE

Ezek volnának azok a hungarista megfontolások, amelyek időtlen irányelvekben formálták és formálják a Kárpát-Dunatáji magyar létet. Szálasi Ferenc ezen a történelmi irányvonalon haladt egész politikai pályafutásában - a vértanúságig. Átmeneti opportunitások - bármily kedvezők voltak is azok - sohasem bírták rá a kitérésre. Az eddig elmondottakból világosan látszik, hogy Szálasi Ferenc személye egyedülálló jelenség volt a modern kor Nemzeti Magyarországának politikai fórumán. Célkitűzéseivel egyedül ő világította meg a magyar jövendő távlatait és úttörő erőfeszítéseivel annak irányát is ő határozta meg. Látnok volt, aki népét fölkeltette, hogy a közelgő élet-halál veszedelem ébren találja.

Tudta, hogy magában van, azért a vele szemben megnyilatkozó értetlenséget természetesnek vette. A személyét érintő rosszhiszemű megnyilatkozásokat sohasem méltatta figyelemre s azokat nemcsak válasz nélkül hagyta, de barátainak is megtiltotta, hogy azokra reagáljanak.

Szálast Ferenc amikor nagy célkitűzéseinek útjára lépett, nem munkatársak után kutatott, hanem sorstársak után. E sorstársak mindvégig szilárd hűséggel vették körül, sokan osztozva az ő mártíromságában. A Nagyságos Fejedelem azzal vált igazán naggyá és halhatatlanná, hogy azért a szent eszméért, amelyet hirdetett, megtudta hozni a maga személyes áldozatát is. Hatalmas vagyont, családi boldogságot, szabadságot, és végül életét adta érte. Kortársainak hitványai őt is szidták, gyűlölték, de ez az ő nagyságából és halhatatlanságából semmit sem vont le. Szálasi Ferenc hungarista hitvallása meghirdette az egyetlen kibontakozás lehetőséget. Dolgozott, harcolt, gúnyt szenvedett, börtönt viselt érte, mert szándéka tiszta és becsületes volt. Hazája és fajtája iránti olthatatlan szeretet vezette útját a megjelölt cél felé, amely cél a Kárpátok koszorúzta Nagymagyarország és vonakodás nélkül vértanúhalálával hitet tett a CÉL szentsége mellett.

1943 küszöbén mondotta: "Olyan támadás indult ellenünk, amilyenhez foghatót hevességében és mértékében eddig egyetlen mozgalom nem szenvedett el egész Európában. A plutokrata-szabadkőműves-zsidó-marxista-álnemzeti-szocialista egységarcvonal együttesen indította el, hogy tönkretegyen bennünket, kiirtson Nemzetünk testéből. Minden támadásuk szétzúzódott makacs elszántságunkon, a Hungarizmus diadalmas igazságain, párttagjaink hűségén, de elsősorban Nemzetünk érett tisztánlátásán."

E sorok írója a Kortanú tanítványaként Szálasi Ferencben nem demokratát, nem demagógot, nem is politikai karrieristát, hanem népvezért lát. A kisemberek világának reményét, a válságot megoldani tudó Valakit. Mindenütt, ahol a magyar rögön gond és baj vert gyökeret, a lelkek mélyén egy volt a remény üzenete: "Jön Szálasi!" Neve szimbolikus faltörő kossá lett az idők múlásával és ma is, ha az igazság hátrányt szenved a magyar kicsinyek életében, a lázadás az ő nevével tör ki az ajkakon. Természetes, élete véget érhetett, vezérlő szelleme azonban az idők fölé emelkedett, hogy a nagy magyar úttörők sorában foglaljon helyet.

Szálasi Ferenc történelmileg túlhaladottnak vette a polgári állami és társadalmi kereteket. Célkitűzéseit azok mellőzésével akarta elérni. Népi és népközi mozgalmakat kívánt indítani és a felsorakozott népiségi erők élén az államfő hozzájárulásával, tehát alkotmányosan tervezte a hatalmat átvenni.

Elindulásul 1935-ben a budai várban, néhány hasonló hiányérzetekkel bíró tiszttársával életszövetséget kötött. Rövidesen azonban, közvetlen tiszttársai meggyőzték arról, hogy egy polgári berendezésű állami és társadalmi rendben a parlamenti küzdelem mellőzésével politikai eredményeket nem lehet elérni és azért beleegyezett a pártalapításba. Első pártját A Nemzet Akaratának Pártja névvel jelölte meg, s abba a párt nevének megfelelően a magyar nép azon fiait kívánta tömöríteni, akik a nemzetbe-szerveződés parancsoló szükségét felismerték. "

A nemzeti kibontakozás folyamata azonban soha meg nem indulhatott, mert az európai keresztény civilizáció válsága az átmentés felszínes napi politikáját elébenyomta minden tervező és alkotó politikának. A válságos helyzetben Szálasi Ferenc pártja elsősorban a fennálló politikai rendszer elégedetlen elemeinek gyülekezőhelye lett. A bomlási folyamat, amely a magyar polgári társadalmat is elérte, a párt életében tömeges beáramlásokban nyilvánult meg. A földönfutó parasztokkal, napi bizonytalanságban sínylődő munkásokkal, állástalan diplomásokkal, tönkrement kispolgárokkal, szám fölötti közalkalmazottakkal, fiatal katonatisztekkel, mellőzött tábornokokkal, csődbejutott keresztény nagyvállalkozókkal és földbirtokosokkal, fantasztákkal, rajongókkal. Az uralkodó rendszer sorozatos pártbetiltásokkal védekezett, anélkül, hogy a válság enyhítésére lényeges lépést tett volna. Így a párt mindig nagyobb jelentőséget nyert és harmadszor újra szerveződvén, a Nyilaskeresztes Pártban a parlament legnagyobb ellenzéki pártja és országos párt lett. A pozitív Hungarizmus a közelgő katasztrófa árnyékában már csak jövőbe helyezett ígéretet jelentett, mely nek egyetlen záloga Szálasi Ferenc általános nemzeti bizalommal övezett személye volt.

Ez a polgári módszerrel vívott harc azonban sohasem bírhatta Szálasi Ferencet arra, hogy eredeti tervétől teljesen elálljon. Mozgalma növekedésével - amely végül is több mint másfél millió számbavett tagot sorakoztatott a Hungarizmus zászlaja alá - több ízben kért meghallgatást a kormányzónál, hogy a magyarság életakaratát közvetlenül tolmácsolja, hogy a hungarista nemzet szervezéséhez a kormányzó egyetértését és hozzájárulását megnyerhesse és hogy a hatalmat a rendkívüli viszonyoknak megfelelően, de alkotmányosan átvehesse. A kormányzó, aki képességbeli középszerűség prototípusa volt, teljesen érthetetlenül állt Szálasi Ferencnek e politikai lépései előtt.

Horthy Miklós kormányzó, az egykori antibolsevista harcos erkölcsi csődjét, a hiúságában vérig sértett, kémkedésben és hazaárulásban leleplezett fia letartóztatását - egykori múltját és elveit sáros lábbal megtaposva - úgy akarta megtorolni, hogy leteszi a fegyvert azelőtt a bolsevista horda előtt, amely ellen folytatott küzdelme erkölcsi tőkéjéből kamatoztatta 25 éves országlását. 1944 október 15-én olyan óriási jobboldali egység kovácsolódott Magyarországon Szálast Ferenc személye körül, amilyenre Kossuth óta nem volt példa a magyar történelemben. A Nyilaskeresztes Párt -Hungarista Mozgalom és a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége órák alatt átvette a hatalmat; a Horthy-féle árulás után két órával a magyar honvédség elit hadosztályai, a csendőrség, a rendőrség, a közigazgatási hatóságok egy emberként fordultak a kormányzó nemzetárulásával szembe.

1944-ben, azaz akkor amikor a kormányzó az átállást végre akarta hajtani, Hitler Adolf pángermán álmait márt régen meghaladta az idő, a hitleri világuralmi tervekről ebben az időben már csak a tenyésztett hazudók propagandázhattak. Ekkor már egyedül a német véderő hadseregei harcoltak a bolsevizmus ellen; csak Németország és szövetségesei folytattak harcot Európa puszta létéért. A németség ekkor már nem önmagáért, de Európáért harcolt, tekintet nélkül arra, hogy e harc ilyenirányú indító okával és céljával tisztában voltak-e.

1944-ben már csak arról volt szó, hogy a Szovjetunió birtokába tudja-e venni Európa teljes leigázásához szükséges stratégiai pozíciókat. E stratégiai pontok elvesztésének megakadályozása mind a németek, mind a maradék Európa érdeke volt... Az angol, francia, német és szovjet forrásmunkák szerint Berlin ostroma megkezdésekor Hitler Adolf feloszlatta a West-frontot és az Elbánál álló erőket is a szovjet ellen Berlinhez vezényelte. Utolsó kiáltványának utolsó mondata is így hangzik: "...und Európa wird niemals russisch!"

1944 október 15-én az egész magyarság egy emberként lélegzett fel, amikor beolvasták a rádióban Szálasi Ferenc hadparancsát, amelyben a harc továbbfolytatására hívta fel a Nemzetet. A magyar élniakarás, hazaszeretet és szabadságszeretet örökre felejthetetlen pillanata marad ez, amikor a Nemzet szíve annyira együtt dobogott, ahogy Kossuth óta nem! Amikor két nappal később a Nemzet a sajtó útján értesült, hogy Szálasi Ferenc nem egyetlen politikai pártra, de a Nemzet egész keresztény nacionalista rétegére támaszkodva koalíciós kormánnyal kívánja tovább folytatni a harcot, a Nemzet elszántsága csak fokozódott. Ez volt az első a magyar történelemben, hogy egy adott helyzetben a hatalomra került párt vezetője önként meg osztotta a hatalmat egykori ellenfeleivel és ezek az egykori ellenfelek mindent feledve vették fel az együttes harcot a betolakodott ellenséggel szemben. A magyarság politikai érettségének olyan vizsgáját tette le ezekben a napokban - bár lehettek e napoknak szomorú pillanatai, nem kívánatos és a helyzet rendkívüliségéből adódó kilengései -, amilyennel egyetlen más nemzet sem dicsekedhet. E férfiak nemcsak Hazánk, de Európa megmentői is voltak.

A szemtanú életének akadnak csodálatos szép élményei, de talán a legszebb, amit látott, amikor egy megbeszélésen egymással elmerült beszélgetésben látta azt a három magyar államférfit, akik egykor szemben állottak egymással. Örökre feledhetetlen marad előtte: Amikor a súlyosan beteg, mindig lágyan mosolygó Bárdossy László jobb kezével Imrédy Béla karját, másik kezével Szálasi Ferenc jobbját szorítva a végzet biztos tudatában magyarázta, hogy "nem tehettünk másképpen!"

Soha nem felejti el a kortanú, hogy amikor külön-külön folytatott beszélgetések során egyik sem önmagát, hanem a másik kettőt féltette. Soha nem felejti el, amikor az az Imrédy Béla, aki a Nyilaskeresztes Párt elleni törvényt és rendeleteket megalkotta, október 15-e jelentőségét magyarázza egy behavazott erdei úton, amíg fejünk felett "Liberátorok" húztak éjszakai bombázásra. De felejthetetlen marad az a pillanat is, amikor a szombathelyi városháza melletti utcában búcsúzáskor az autójából kiszállott Bárdossy László ezzel nyújtott kezet: "Valamennyiünket kivégeznek!" És aki végig hallgatta Szálasi Ferenc bűnperének tárgyalását, maga tudja, hogy egy szóval nem mentette a saját maga életét, de mindenki mást igyekezett mentesíteni a négyezeréves bosszú véreskezű sakálainak karmai elől, ahogy a kis ausztriai tó partján mondotta: "Minden felelősséget hárítsatok rám!"

1944 október 15-én megkezdődik a Nemzet élet-halálharca, majd Budapest 104 napos heroikus védelme. A magyar katonai történelem ragyogóbb nál ragyogóbb védelmi harcokat ismer, főleg a török ellen folyt 150 éves háború korából; azonban Budapest 104 napos védelme - amely akkor kezdődött 1944 november 1-ről 2-ára virradó éjszaka, amikor először futott be egy szovjet páncélos ék a Soroksári útra - a magyar történelemírás aranylapjaira tartozó küzdelmek közül is messze kiemelkedik. Budapest védői életüket áldozták a Haza oltárán, hogy a magyar katonai becsületet, a magyar nő tisztességét, a közel kétmillió menekült futásának biztonságát fedezzék és mindezen felül Európa legnagyobb részét megmentsék a szovjet hordáktól.

A Magyarország elleni gyűlölködés lángjai a történelem folyamán soha sem lobogtak olyan izzóan, oly szenvedélyesen, mint a második világháború után. 1945 április 4-én Magyarországon a bestiális terrorizmus és legalja politikai csőcselék-karrierizmus került hatalomra, amely a hazaárulást tette meg jutalmazandó eszménynek és a Haza iránti hűséget kiölni, az antibolsevistákat pedig megölni igyekezett. A vádak, amelyeket az ótestamentumi bosszú hevében kovácsoltak ellene, sohasem voltak annyira igazságtalanok, mint aminőkkel második világháborús szerepét illették. Ebben a négy ezeréves bosszútól fűtött atmoszférában sem az objektivitás, sem az igazság ra alapozott jogos önvédelemre nem nyithatta szólásra ajkait. A Hazájáért mártírhalált halt vitéz Endre László, aki zsebretett kézzel az "Ébredj magyar"-t fütyülve ment az akasztófa alá, írja 1946 március 21-én keltezett búcsúlevelében az alábbi megrázó sorokat:

"...Cion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak. Az ő kezükben van valóban a világuralom megvalósulása és elpusztít az útjából mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik az nem igazságszolgáltatás, hanem preventio és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak, akik valamit csinálhatnának vagy csinálhattak volna. Megerősít abban a feltevésemben és meggyőződésemben, hogy helyes úton jártam, hogy igazat hirdettem, s hogy mindaz a sok gáncs és lekicsinylés, amely rémlátásnak igyekezett feltüntetni megállapításaimat, hiábavaló és értelmetlen volt... Jobban örültem volna, ha nekik van igazuk..."

A történelemben annyi szemetet és rágalmat még egyetlen politikai mozgalomra és vezetőire nem hordtak a gyűlölettől üvöltő ellenségei össze, mint a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalomra és annak vezetőjére, Szálasi Ferencre.

1945 elején Csia Sándor a kormányzótanács tagja és báró Kemény Gábor külügyminiszter hozzájárulásával emlékiratot nyújtottak be a német külügyminiszter és Himmler Heinrich megkerülésével magához Hitler Adolf birodalmi vezér és kancellárhoz, amelyben a magyar kormány nevében tiltakoztak a Magyarországból 1944 október 15. előtt a németek által elhurcolt, illetve azóta letartóztatott és fogságban tartott magyar politikai személyek további fogvatartása ellen. Ünnepélyesen kijelentvén a magyar királyi kormány abbeli felfogását, hogy minden politikai letartóztatás és fogvatartás a magyar nemzet belügyeibe való beavatkozás, amit a kormány tudomásul venni és eltűrni nem hajlandó.

A tiltakozás gyakorlati eredménye az elhurcoltak életben maradása volt, mert Auschwitz és Mathausen magyar foglyai az amerikai bevonulás után hazatérhettek. Haza is siettek és közülük kerültek ki a népbírósági tárgyalássorozatok tanúi, akik Csia Sándort és báró Kemény Gábort is kivégeztették.

Pusztulnia kellett mindenkinek, aki csak a legszelídebb és legártatlanabb kritikát is megkockáztatta, akár húsz évvel előbb, az országot meg hódítani akaró judeo-bolsevizmus és képviselői ellen. Hogy ennek a nemzet gyilkolásnak törvényes formát is adjanak, kitalálták a népbíróságokat, életre hívták a népügyészségnek elnevezett AVO-s végrehajtó irodákat. Beteges agyú vagy bosszúért lihegő szadistákat ültettek a bírói székekbe, kiválogatták a jellemtelen karrier-vadászokat, hogy az "államügyészi" szerepet megjátszassák velük. A magyar történelem legszomorúbb évei közé tartoznak, amikor ezek az emberi sakálok uralták a bírói pulpitust és irtották judeo-bolsevista országhódításukban a magyarság színe-javát.

A bosszúállás dühe Szálasi Ferenc személyére összpontosult. Ha a zsidóság "üldözésével" és a "tömeggyilkosságokkal" kapcsolatos vádak igazak lettek volna, akkor Budapest háromszázezer zsidajából egyetlenegy sem maradt volna hírmondónak. Amikor Winckelmann SS-parancsnok a budapesti zsidóság Németországba történő kitelepítését kívánta, akkor Szálasi Ferenc a zsidóság kitelepítését a leghatározottabban visszautasította: "Nem vagyok antiszemita. Soha nem is voltam az. Aszemita vagyok. A zsidó éppen olyan ember, mint mi vagyunk; brutális erőszakkal nem lehet a kérdést megoldani.

Az egyetlen helyes megoldást a cionizmus képviseli. Egyébként is a kérdés jelenleg nem aktuális, de háború után mindenesetre meg kell oldanunk. Nem tömegsírokkal, hanem Európához méltó megoldással. Legutóbb illetékes német körök a magyarországi zsidóság kiszállítását kívánták. Ezt határozottan megtagadtam, mert tudom milyen sors vár a mai körülmények között a deportáltakra. Tekintve azon ban, hogy a magyarországi zsidóság ezt a háborút nem tekinti saját háborújának - mi pedig annak tekintjük - kénytelen vagyunk addig őket biztonságos elkülönítésben tartani. Hallottam, hogy különböző helyeken sajnálatos atrocitások történtek. Én magam - és kormányom - mindent elkövetek, hogy ezek a jövőben megszűnjenek" - mondotta Szálasi Ferenc 1944 november elején az összes budapesti lapok képviselete előtt.

Akármilyen nehéz és tragikus volt a Horthy-kormányhatározat által gettózott budapesti zsidóság helyzete, a Szálasi-kormány elsősorban országvédelmi feladatokat teljesített. A Nemzetvezető kemény kiállása és biztonsági intézkedései védelmet jelentettek a gettózott budapesti zsidóság számára. Lévai Jenőnek a világzsidóság magyarországi szakértőjének személyi biztonsága forgott veszélyben, amikor a Jeruzsálemi egyetemen az igazság fényében kívánta elmondani a budapesti gettó megmenekülésének történetét.

Frederick Werber és Thurston Clarké: LOST HERO ("Elveszett hős") című könyvében, amelyet Frederick Werber nagyapjának A.I. Jacobson rabbinak ajánlja - írta a következőket: "Eichmann decemberben akarta befejezni 175.000 magyarországi, főleg budapesti zsidó Németországba szállítását, de ezt Szálasi decemberi parancsa megállította. A parancs szerint a gyalogmeneteket megszüntették és csak "munkaképes férfiakat kölcsönöztek volna ki a németeknek", de erre sem került sor. Veesenmayer jelentette Berlinnek, hogy Szálasi parancsa gyakorlatilag a zsidó deportálások teljes megállítását jelenti."

Mindez teljes elismerése egy zsidó rabbi unokája által annak, hogy a 600.000 magyarországi zsidóból a hungarista hatalom időszaka alatt (1944 október 15 - 1945 április 4) még 50.000 magyar zsidó sem került Németországba szállításra és ez alatt az időszak alatt a magyarországi zsidóság vesztesége nem haladta meg a 2000 személyt. (McCartney angol történész adatai szerint.)

Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!

Ötven esztendő távlatából a magyar vértanúkra emlékezve e napokban talán még jobban mint máskor ott látjuk lelki szemeink előtt a kivégző osztaggal szemben bátran és megrendülés nélkül álló, a halál szemébe megvetéssel néző Bárdossy Lászlót, aki közéleti pályafutása alatt, mind külügyminiszter, mind miniszterelnök mindenkor a bolsevizmus ellenfele volt. "Háborús bűnügyének" tárgyalásán nyugodt és fölényes érvelésével még hóhér bíráit is állandóan megzavarta. Az ordítozó, üvöltő zsidó tömegek közepette is megmaradt halkszavú úriembernek. Egy szóval sem hibáztatta Horthy Miklóst, a nürnbergi háborús perek leggerinctelenebb szereplőjét, aki pedig valójában mindazokat a lépéseit nemcsak jóváhagyta, hanem elrendelte, amelyek miatt kivégezték. Úgy halt meg ahogy élt: magyar úrként! Utolsó szavai: "Isten, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditák tól!" - az egész világsajtót bejárta.

Magunk előtt látjuk Imrédy Béla sovány arcát, amelyből kivégzése napján már csak a szeme lángolt. Vitéz Imrédy Béla a politikai élet egyik legmarkánsabb alakja, aki megkísérelte a nyugati szövetségesekkel való együttműködést és megértetni a Nyugattal Magyarország fontosságát. A magyarajkú zsidóság, amely ma siratófallá szeretné az országot változtatni, soha nem bocsátotta meg Imrédy Bélának a magyar pénzügyi élet egyik legnagyobb szakemberének a magyar gazdasági élet védelmére kiadott egyik törvényét. Az "üldözöttek" bosszúja nem bocsátotta meg Imrédy Bélának a KABSZ megalakítását és e harcos nemzetvédelmi szervezet 1944 október 15-i helytállását.

És mindörökre előttünk marad az a kép, amint az akasztófa előtt, a nyakán a hóhér kötelével megcsókolja a keresztet: Szálasi Ferenc, akinek géniuszát lélekharang szava hívja rejtekéből egy görnyedve tobzódó világ ban. Szálasi Ferenc nemzeti mártíromsága a Magyar Pantheon ügye. A szocialista-vértanú Szálasi: az emberiségé.

Március 12-én volt ötven esztendeje, hogy a judeo-bolsevista terror Szálasi Ferencet, Magyarország nemzetvezetőjét és Gera József, Beregffy Károly és Vajna Gábor minisztertársát kivégeztette. Ötven esztendő óta a gyűlölet, rágalom és mocskolódás olyan vad viharja tombol személyük és a Hungarista Mozgalom körül, amilyen gyűlöletre és aljasságra, vérbosszúra és rituális gyilkosságra csak az ószövetségben van példa. Egy belga zsidó újságíró - aki zsidó voltát beszámolójában erőteljesen és büszkén ki is hangsúlyozza - leírta viselkedésüket e magyar mártíroknak a kivégzésük alkalmával. Megírja Szálasi Ferenc és három társa büszke magatartását és óriási lelki erejét. S aztán így folytatja beszámolóját:

"És akkor vezetik ki magát Szálasit. Nem mondhatnám, hogy bátor, nem mondhatnám, hogy fél, egyszerűen nem érdekli, hogy mi történik körülötte. Hang nélkül tiszteleg a már kivégzettek előtt és úgy lép az akasztófa alá, mintha valami szertartáson lenne!"

Elmondja még cikke végén a zsidó újságíró és fotóriporter azt is, hogy közel egy évig nem tudott fényképezőgépet a kezébe venni, mert állandóan Szálasi Ferenc messzeségbe néző "tiszta szemét" látta maga előtt. S mindezt a tanúságtételt nem valami magyar, nem valami volt híve, hanem kifejezetten bosszútól lihegő zsidó újságíró írja, aki maga is elismeri, hogy "kéjelegni mentem Budapestre!"

***

Az új vihar előszele fújt már akkor, mikor a magyar lélek megérett a látásra, hogy jönni kell valakinek, ki gyökerében oldja meg a magyar élet kérdést. Akkor tűnt fel a magyar glóbuszon a Magyar Válság Férfia: Szálasi Ferenc, aki felmérhetetlen személyi varázsával milliókat tudott mozgatni és száz és százezrek lelkébe oltotta a Nemzet szolgálatában a legnagyobb bátorságot, a halállal nyugodtan szembenéző férfi erejét. Az ő intelme folytán tudja ma minden művelt és gondolkodó magyar fő a Kárpát-Dunatáj meg másíthatatlan törvényét, vagyis azt, hogyha népünk ősei példáján nem teljesíti a térség sugalmazta feladatokat, akkor ezt a mellőzhetetlen szerepet egy életrevalóbb ottlakó nép fogja átvenni, s a magyar nép a lét színvonala alá süllyed!

Örök a HUNGARIZMUS meghatározása: "Harc a magyar birodalmi gondolatért, mindenkor a kornak megfelelő eszközök segítségével!"

Forrásmunkák: Szálasi Ferenc: Út és Cél A kortanú: A Válság Férfia Fiala Ferenc: Zavaros évek Málnási Ödön: A Magyar Nemzet őszinte története

(Szittyakürt, 1996 március-április hó.)

Marschalkó Lajos: A RÓMAI SZÁZADOS

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946 március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

1944 október 15-ig, a Horthy árulás napjáig voltunk, akik bár jobboldalon álltunk, nem tartoztunk se fanatikus, se lelkes hívei közé. Ha mindenben egyet is értettünk Vele és mozgalmával, a stílus-különbség árnyalatai itt-ott tartózkodásra kényszerítettek. Igaz, nem tartoztunk azok közé sem, akik a hatalomátvétel után vadul törtettek a Mozgalom felé, hogy túlkiabálják magát a Nemzetvezetőt is és letapossanak, kikönyököljenek minden régi hungaristát, minden sokat áldozott és szenvedett mozgalmi harcost. Az emigrációban is sokszor akadnak ilyen neofiták, akik ki akarják sajátítani Szálasi Ferenc nevét és elő akarják írni mindenkinek, hogy milyen mértékben legyen hungarista, jobboldali, kivel barátkozzék, kivel levelezzék, mit írjon, mit mondjon.

Vagyunk azonban sokan, akik a római századossal tartunk, aki már csak a keresztfa alatt mondhatta el: "Bizony Istennek fia vala ez!" És én úgy hiszem, ez volt a legőszintébb megtérés. Mert a névtelen római centurió nem akkor állt Krisztus követői közé, amikor még a pálmaágak lengedeztek és a nép örömujjongása s az égi hatalomátvétel reményei kísérték a jeruzsálemi utcákon, hanem akkor, amidőn meglátta őt a halál dicsőségében.

Sokan mi is csak 1946 március 12-én mondottuk el: "Bizony, igaz magyar vala ez", s azt hiszem, ez nagyobb csoda, mintha valaki azért követte, mert állást, hatalmat, vagy bármit kapott tőle. A római impérium büszke katonája, a hatalom részese és hordozója, akkor térdelt a keresztfa elé, amidőn már a Megfeszített palástjára is kockát vetettek, amidőn már nem volt hatalma és nem adhatott semmit.

Szálasi Ferenc életének és mártíromságának az a legtisztább csodatétele, hogy halálában egyesíteni tudta maga mellett a régi ellenfeleit, az otthoni nemzetet, a száműzötteket, legalábbis az idealistákat. Magát a Nemzetet. És még azt az idegen, francia újságírót is, a modern kor római századosát, aki azt írta a mártírhalál nagy drámájáról:

"Gránit! Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett miniszterének holtteste előtt. Egyenletes biztos léptekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsókolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne, vagy a szemében ott ülne a félelem, vagy hogy nyelvével megérintené ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. 15 óra 30 perc..."

S a római centurió már az ő szavaival mondja:
"Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!...

Dobszay Károly: A GOLGOTÁN

(A Magyar Mártírok emlékére)

"Las-san Bo-gár!"
sziszegte a tömeg,
az arcokon
furcsa mámor ült,
s míg a nap
fáradt szemén
vádlón megpihent,
a kötél
halkan megfeszült.
Aztán zengett
az udvar,
rikoltott a síp,
győztesen
dörögtek a dobok,
elnyomva
végső sóhaját:
"Harmadnapra feltámadok!"

Dobszay Károly
Dortmund, 1996 március 12.

Mi a hungarizmus? Összeállította: Henney Árpád

Előszó a második kiadáshoz

Ennek a füzetnek első kiadása óta jó néhány esztendő múlott el és már úgy látszott, hogy nem lesz szükség újabb kiadásra, mert a nemzeti emigráció reménytelenül szétesett, elfáradt vagy részben közömbössé vált a magyar sorskérdések iránt. Úgy látszott, már csak arra készülhetünk, hogy Hazánk felszabadítása után otthon ismertessük a sokat szenvedett magyar néppel a Hungarizmust.

De elérkezett 1956 október 23-a! Az otthoni magyarság az egész világ bámulatára és csodálatára fegyvert fogott és több mint évtizedes borzalmas szenvedéseinek elfojtott gyűlöletével vetve magát a harcba, megkísérelte le verni elnyomóját, a bolsevizmust. A történelem azonban tragikusan megismétlődött!

1945-ben nekünk kellett Hazánkat elhagynunk, akik a bolsevizmus óriási túlerejével akkor szembe szállottunk. 1956 november 4-e után pedig az a kétszázezer magyar testvérünk hagyta el romokban heverő Hazánkat, akik most vették fel a harcot ugyanez ellenség mindent elsöprő fölényével szemben.

A lelkében, gondolkozásában, érzéseiben tulajdonképpen egységes és látszólag mégis kétféle magyarság: a régi és az új menekültek találkozása mélyen megrendített. Mert nem a kitalált, de valójában nem létező "turáni átok", hanem a 11 éves állandó hazug propaganda állította ismét szembe a magyart a magyarral, akárcsak a 2. világháború előtti és alatti időkben. Az új menekültek nagy része ugyanis szinte ellenségesen szemlélt bennünket, régi menekülteket.

Egészen rövid idő alatt azonban megváltozott ez a helyzet. Ahogy most menekült magyar testvéreink lassan megismerték felfogásunkat, gondolatainkat és tevékenységünket, úgy döbbentek rá, hogy ők is ezt képviselik, ők is így gondolják, sőt, tudatuk alatt talán, de ezért is fogtak fegyvert és harcoltak fanatikus elszántsággal. Most döbbentek rá, hogy a rafinált, hazug, céltudatos propaganda hogy vezette félre őket.

Hogy ez a felismerés nemcsak néhány ember, hanem az egész új menekült magyarság közkincsévé váljon, szükséges ennek a füzetnek második kiadása. Ismerje meg minél több most menekült testvérünk azt, hogy mi is a Hungarizmus!

Amikor ezt a füzetet a kezükbe adjuk, azt kérem minden magyar test véremtől, hogy ne essen abba a súlyos hibába, amibe a 2. világháború előtti Magyarországnak még vezető emberei is estek, amikor szolgai módon át véve az akkori hazug és rosszindulatú propagandát, támadtak és üldöztek anélkül, hogy tudták volna, mit is akarunk!

Azt kérem tehát minden testvéremtől, hogy olvassa el, tudja meg mi a Hungarizmus és csak azután Ítéljen és döntsön saját további magatartása ügyében. Mi hisszük, sőt sok új menekült magyar testvérünknek a valóságra való döbbenése óta tudjuk is, hogy minden önzetlen, a Nemzet érdekeiért küzdő magyar, ha megismeri a hungarizmust, közénk fog jönni és velünk együtt fog tovább küzdeni a győzelemig!

1957 március hó.
Henney Árpád

BEVEZETÉS

1945 február 28-án az országgyűlés többségéből alakult Nemzeti Szövetség 18 tagja jelent meg kihallgatáson Szálasi Ferenc Nemzetvezetőnél, hogy további politikai lépések előtt a legilletékesebb személytől kapjanak felvilágosítást több kérdésre. Egy magas közjogi méltóságot betöltő személy tette fel ennek során azt a kérdést, hogy mi a Hungarizmus világnézeti lényege, melyek a jövő szándékok stb.

Mielőtt erre a kérdésre válaszolt volna a Nemzetvezető, a következőket jegyezte meg:
"1935 március óta, mióta a hungarista eszmerendszert meghirdettem, 1944 október 14-ig úgy személyem és minden egyes párttag, mint egész eszmerendszerem is, a leggyűlöletesebb, legocsmányabb, a leghamisabb és a legkomiszabb támadásoknak voltak kitéve a parlamentben. Miért támad tátok, ha nem tudtátok, hogy mi a hungarista rendszernek az alapja? A parlamentben, a sajtóban, a rádióban egy évtizeden keresztül állandóan ütöttek-vertek bennünket. Kijelentették, hogy bolondok vagyunk, hogy tébolyodottak vagyunk, hogy nem értünk semmit az élethez s most akarják a testvérek, hogy én magyarázzam meg, hogy mi a Hungarizmus és mi a politikai célkitűzése?"

Valóban így volt!
"Zöld kommunisták" voltunk és vagyunk mi, akik legfanatikusabb ellenségei vagyunk a bolsevizmusnak.
"Vallásellenesek" voltunk és vagyunk mi, akik mindenkor hívő tagjai vagyunk egyházainknak.
"Németbérencek" voltunk és vagyunk mi, akik egy pillanatig meg nem tántorodva a németekkel szemben is a Magyar Birodalom megvalósításáért küzdöttünk.

A Hungarizmus megteremtője, Magyarország utolsó törvényes államfője, Szálasi Ferenc, azóta vértanúhalált halt, a kérdező, sok más magyar testvérünkkel együtt, életfogytiglani börtönre ítélve szenved, a feltett kérdés pedig még mindig kérdés maradt.

I.

Mi tehát a Hungarizmus?...
A legmagasabb fokú magyarság!

Egy mondatba összefoglalva ez a válasz. Sokan azt felelhetnék, hogy ezt mindenki állíthatja, de mivel lehet bizonyítani? A Hungarizmus céljával. A Hungarizmus célja a magyar birodalmi gondolat megvalósítása!

Természetesen tudjuk, hogy Trianon óta Csonkamagyarország minden nemzeti alapon álló politikai pártja és minden nemzeti gondolkozású magyar ember is ezt akarta. De a két világháború közti időszakban ennek érdekében nem tettek többet, mint megfogalmazták a "Nem, nem, soha!", "Csonka Magyarország nem ország" propaganda jelszavakat, s mint e téren a kétségtelenül legkiválóbbat, megzenésítették a mélyértelmű és megrendítő Magyar Hiszekegyet. Vagyis nem tettek többet, mint amit szájjal könnyen meg lehetett tenni.

De ugyanakkor az elszakított területek kisebbségi sorsra jutott magyarsága magárahagyatva, egyre gyengülve és pusztulva, vívta élet-halál harcát.

Csonkamagyarország magyarságát pedig egyre nagyobb mértékben pusztította az egyke és az egyse. Évtizedeken át csak beszéltek, csak szónokoltak erről, de ellene semmit sem tettek. A magyarság születési arányszáma az 1913-as 35%-ról 1941-ig 19,5%-ra zuhant. Pedig ahhoz, hogy a népesség jelenlegi állagában fennmaradjon, 22%-os arányszám szükséges.

Társadalmi berendezettségünk napról-napra betegebb lett. Az egyes társadalmi rétegeket mélyreható ellentétek, áthidalhatatlannak látszó szakadékok választották el egymástól és ezért a nemzeti társadalom a legtökéletesebb szétesettség állapotában élt.

Az agrár és ipari proletariátus száma nőttön-nőtt és komoly földbirtokreformról, munkás és munkaadó közti kiegyenlítődésről, igazságos jövedelem elosztásról büntetlenül még beszélni sem lehetett.

Értelmiségünk lelkületének kialakulását végzetesen határozta meg az a tény, hogy még a legkisebb kezdő állások betöltésénél sem a rátermettség, hanem a lehető legmagasabb helyekről jövő ajánlás volt a döntő tényező.

Honvédségünk szelleme teljesen ferde, a hadsereg csak silány paródiája volt az egykori magyar-osztrák monarchia ugyancsak elmaradt cs. és kir. haderejének.

A magyar nő nagy többségében munkásnőnek, tisztviselőnőnek és minden egyébnek készült, még szépségkirálynőnek is, csak a magyar család lel kének, családanyának nem.

Ifjúságunk hivatalos szervezete, a Levente intézmény, nem egyéb, mint egy kezdetleges kis újonckiképző keret, amelyben szó sincs az ifjúság erkölcsi neveléséről és nemzeti öntudatának fejlesztéséről.

Ebben a széteső, pusztuló világban egyetlen szilárd politikai irányzat a Hungarizmus, amely attól a felismeréstől vezettetve indítja meg küzdelmét, hogy: Délkelet-Európa vezető népe a magyar!

Történelmi múltja, államalkotó képessége, központi települése, kulturális ereje és politikai felkészültsége határozzák meg elhivatottságát erre a szerepre, anélkül azonban, hogy ez a vele együtt élő népcsoportok elnyomására törekvő sovinizmus lenne, amely hatalmi szóval akarná az egyetemes nemzet sorskérdéseit megoldani. A Hungarizmus nem ismer sem nagy, sem kis népeket, sem előjoggal felruházott kiválasztott népet, hanem csak életképes és életképtelen népeket.

A Kárpátok által övezett Duna-Tisza medence - Magyar Birodalom - az Úristen által teremtett tökéletes földrajzi egység, amit ember meg nem változtathat. Tökéletes gazdasági egység is, amelyet az emberi korlátoltság és gyűlölködés erőszakkal szétdarabolhat ugyan, hogy életképtelen államocskákat létesítsenek a benne élő összes népek legnagyobb veszedelmére, de ezt a természetes rendjével nyílegyenes ellentmondásban lévő állapotot sem miféle hatalmi akarat nem tarthatja fenn örökre. Csak tökéletes politikai egység teheti lehetővé, hogy ennek az egész Európában egyedülálló földrajzi és gazdasági egységnek minden előnye az itt sorsközösségben élő összes népek számára hasznosítható legyen. Ennek az egységnek a megteremtésére törekszik a Hungarizmus, de nem hatalmi szóval, hanem azzal, hogy az itt élő és gazdaságilag egymásra utalt, egymást kiegészítő különböző fajú, nyelvű és vallású népek nemzeti érzését és öntudatát, nyelvét, szokását és vallását feltétlenül tiszteletben tartva szervezi meg a politikai, gazdasági és társadalmi együttélés lehetőségét.

Őseink honfoglalás utáni századokban éppúgy mint napjainkban a cél ez az eszményi politikai egység: a Magyar Birodalom s a magyar nép legmagasztosabb történelmi feladata éppen ennek megszervezése és irányítása.

A magyarság eme vezető szerepe 1526-ban látszólag megszűnt. A XVII- ik században Bocskai, a XVIII-ik században Rákóczi, a XIX században a 48-49-es szabadságharc mutatják népünk történelmi hivatásérzetét, míg a XX-ik században a Hungarizmus népi mozgalma jelöli népünk kitartó, szívós hata lomra törekvő akaratát, hogy természetes vezető szerepét visszaszerezhesse, délkeleteurópai hivatását teljesíthesse és a "Hős vértől pirosult gyásztér" helyébe a Hungarista Magyar Birodalom dicsőségét, nagyságát és boldogságát építhesse meg minden jóakaratú népe hasznára és életbiztonságára.

Ennek a négy évszázados küzdelemnek súlyos vérveszteségei a magyarságot legyengítették. A Magyar Birodalom területén idegen germán és szláv hatalmi erők versengése indult meg, hogy a magyarság összetartó és egységesítő erejét megsemmisítve, ezt a területet darabokra tördelje szét és saját érdekkörébe vonja. Ez az idegen hatalmi törekvés célját az első világháborút követő trianoni békeparancsban érte el, amikor a Magyar Birodalmat, ezt a földrajzilag és gazdaságilag egységes területet széttörték és a magyar nép összetartó erejét a pánszláv erők segítségével kikapcsolták. Ezzel ezen a területen állandósították a nemzeti ellentétek legteljesebb kiéleződését, a politikai bizonytalanságot és a gazdasági életképtelenséget.

A legfontosabb teendő tehát a magyar nép életerejének felfokozása és ezáltal összetartó képességének érvényesítése a Kárpátok övezte Duna-Tisza medencében, az évezredes Magyar Birodalom területén, a magyarsággal sors- és társközösségben élt népek körében. Ezt a történelmi feladatot akarja és fogja elvégezni a Hungarizmus.

II.

A feladat eredményes elvégzésének előfeltétele, hogy a magyarság teljesen összehangolt, egységes társadalmi közösségben éljen. Ne legyen semmi külső vagy belső tényező, amely a magyart a magyarral szembe állítja.

A hungarizmus elveti a meddő osztályharcot, mert az mindig a mesterséges társadalmi rétegeződés következménye, a természetes társadalmi rétegek öncélú különélése és a szükséges társközösség szétporladása. Az eddigi rendszerben felső, közép és alsó osztályokat ismertünk. A társadalomnak ez a rangsorolása okozza az osztályharcot. Ezzel szemben a Hungarizmus politikai, gazdasági és társadalmi rendjének alapja az a természetes társadalmi rétegződés, amely hivatás szerint csoportosítja a nemzeti társadalmat.

Eszerint:

A paraszt, az őstermelő, aki a nyersanyagot szolgáltatja;
A munkás, aki a nyersanyagot fogyasztóképessé formálja;
Az értelmiség, aki a fogyasztóképessé tett nyersanyag igazságos elosztását végzi és összhangba hozza a két alaptényező munkáját;
A nő, aki a családban élvezi a paraszt, a munkás és az értelmiség által végzett munka hasznát és azt a gyermek, a Nemzet jövendője, nevelésére fordítja;
A katona, aki a nemzetmunka folytonosságát és a munkaeredmény élvezetét biztosítja és megvédi.

III. A Hungarizmus és a paraszt

A hungarizmus szerint a magyar parasztnak hivatása, feladata, felelőssége, kötelessége és az ezekből adódó hatalmi helye adva van a következő két hungarista alaptételben: A paraszt a nemzetfenntartó. Iparral rendelkező magas fokon álló parasztállamot építünk.

Teljes tudatában vagyunk annak, hogy iparra szükség van, de nem mint célra, hanem mint eszközre. A parasztgazdálkodás számára életkérdés a magas színvonalon álló mezőgazdasági ipar. Nemzetünknek tehát elsősorban olyan nagyiparra van szüksége, mely a meglévő mezőgazdasági iparhoz szükséges gépeket és azokat az eszközöket állítja elő, melyek a paraszt gazdálkodás mennyiségi és minőségi termelését előmozdítják és termei vényeit feldolgozzák. Szükség van a jól megszervezett kisiparra is, melynek ott van létjogosultsága, ahol egyéni ízlést, sokféleséget, sokrétűséget és mindezekben minőséget kell biztosítani.

Az igazi és egészséges paraszt mindenkor az egészséges önzés kifejezője, mint ilyen az igazi és tiszta nacionalizmus képviselője, aki csak akkor van a nacionalizmusba egészségesen beépítve, ha a földbéke biztosítva van Nemzetünk életében. Földbéke pedig akkor van, ha a föld a paraszt felelős tulajdonában és felelős megművelésében van. Munkájának eredménye és gyümölcse pedig a paraszt családjának és Nemzetünknek közös hasznát biztosítja.

Ebből kifolyólag a föld azé, aki azon felelősen, okszerűen tud gazdálkodni, vérével is meg tudja védeni és gyermekeinek hiánytalanul örökségül tudja hagyni. A föld elsősorban tehát a paraszté.

A földkérdés a magyarság egyik sorskérdése, ezért ennek a kérdésnek erőteljes, tiszta és igazságos megoldása mindenkor létfontosságú feladata a Hungarizmusnak. Földreformot akartunk, hogy ezzel a magyar parasztságot paraszthitbizományok létesítésével erősítsük, a földnélküli agrárproletáriátus jelentős részét, elsősorban a nagycsaládúakat földhöz juttassuk és az ország termelési átlagát emeljük. Természetes tehát, hogy azt a földrablást, amit odahaza a jelenlegi kommunista rendszer csinált, nem ismerjük el, de a régi birtokelosztást sem fogjuk visszaállítani. A tájszempontok figyelembevé telével a kis parasztgazdaságok nemesített vetőmag és tenyészállat szükségletének biztosítására olyan kiterjedésű nemesítő gazdaságokat fogunk meghagyni, illetőleg létesíteni, amelyeknek a magtermelése és tenyészállat tenyésztési eredményei elegendők és képesek kielégíteni a kis parasztgazdaságok igényeit.

A Hungarizmus a magántulajdon alapján áll és ezért az arra érdemeseket a Nemzet teherbíróképességének arányában kártalanítani fogja.

A földkérdést a Hungarizmus kizárólag a Nemzet érdekeinek megfelelően akarja megoldani s szembe fog helyezkedni minden önző, egyéni érdekkel, amely ennek a sorskérdésnek célszerű rendezését, a magyar parasztság meg-erősödését, a legkisebb mértékben is veszélyeztetné.

A Hungarizmusban a paraszt és a munkás parancsolóan szükséges élet összhangban él. Az értelmiséghez való viszonya sorsdöntő Nemzetünk életé ben. A paraszt az az őstelevény, melyből Nemzetünk vezetőrétege születik. Ha ez az őstelevény az elromlott politikai, gazdasági és társadalmi bajok miatt mérgezett, úgy az értelmiség is az lesz. Ha az értelmiség megszakítja az őstelevénnyel bensőséges viszonyát a fennálló politikai, gazdasági és társadalmi rendszer által mesterségesen felépített válaszfalak miatt, úgy végzetesen elszakad a szülőtalajától, gyökértelenné válik és kiszolgáltatottja lesz öncélú és önkényes hatalmi törekvéseknek.

A hungarista parasztnak a családi életen belül, a nővel való kapcsolata élettörvényünkből adódik: a családi élet tisztasága, erkölcse, dús gyermekáldása abban a tudatban, hogy egyetlen gyermeke sem marad ellátatlan. A parasztnak tudnia kell, hogy nemcsak a földet, hanem a Nemzetet is meg kell becsülnie azáltal, hogy a dús gyermekáldást vállalja és Nemzetünk iránti kötelességének tartja. A paraszt a fegyveres nemzet eleje, az önfeláldozó hazaszeretet megtestesítője, abban a szent tudatban, hogy egyedül véráldozatából származhat Nemzetének és családjának erkölcsi, szellemi és anyagi életbiztonsága. Ez az örök törvény, amely viszonyát a katonához megszabta és megszabja mindaddig, míg a tiszta és egészséges paraszt jelenti Nemzetünk létalapját és sorsát.

2. A Hungarizmus és a munkás

A Hungarizmus a nacionalizmusnak és a szocializmusnak életösszhangján épül fel. Szocializmus nélküli nacionalizmus sovinizmussá és nacionalizmus nélküli szocializmus elkerülhetetlenül materializmussá fajul. Mind az egyik, mind a másik csak katasztrófát hozhat a társadalmi közösségre, mert menthetetlenül a soviniszta vagy materialista imperializmus kerekedik felül.

A mi nacionalizmusunk nem az eddig már annyit elkoptatott nacionalizmust jelenti. Nacionalizmusunk a Nemzet mai és holnapi hivatását határozza meg. A mi szocializmusunk nem a marxizmus osztályharca, hanem a nemzet kebelében élő összes társadalmi rétegek munkabékéje.

Az eddigi társadalmi rendszerben a magyar munkás nemzetközi proletár volt, aki a marxista materializmus hazugságaitól elszédítve, szervezett szociáldemokratának csúfolta önmagát. A proletár azonban nem szocialista, ha nem engedelmes, felelőtlen eszköz és piszkos fegyver a nemzetközi plutokrata érdekközösség kezében. A proletár nem nacionalista, hanem istentelen, hazátlan, otthontalan és családtalan bitangolásba kergetett csavargója az erkölcsi, szellemi és anyagi züllésbe mesterségesen belekényszerített társadalmi rendnek. A proletár még csak nem is materialista, hanem olyan bérrabszolga, aki legtermészetesebb anyagi jólétének legkezdetlegesebb előfeltételeit sem tudja kiharcolni.

A plutokrata rendszerben minden dolgozó kivétel nélkül csak proletár, aki nem felelősen dolgozik, hanem meggyőződés nélkül kiszolgálja azt. Ennélfogva önmagát becsteleníti meg és zülleszti le ú.n. munkabérharcaiban, sztrájkjaiban anélkül, hogy akár a maga, akár a közösség számára eredményt tudna elérni.

A Hungarizmus a magyar munkást a nemzetköziség posványából és a proletár sorból kiemeli és nemzeti alapra állítja, ahol a munkás a munka felelős tulajdonában, a munkabéke felelős letéteményese és így a tiszta, egészséges szocializmus kiteljesítője és képviselője lesz.
Munkabéke pedig akkor van, ha a magyar munkás megbecsüléséért vívott harcában biztosította magának a tiszta egészséges családi otthont, a tiszta és egészséges munkahelyet, hogy családja és nemzete hasznára legjobb képességeinek kifejtése mellett, a legjobb munkaeredményt érhesse el. A nemzeti kultúra és civilizáció áldásaihoz a munkásnak ugyanannyi joga van, mint bármelyik más társadalmi rétegnek.

Mindezt bizonyítja a Hungarizmus azáltal, hogy a munkást a nemzeti tőke birtoklásához segíti és ezzel az általa végzett munka hasznában részesíti. A Hungarizmusban a magyar munkás nemzetépítő. A munkás vállán nyugszik annak végrehajtó munkája, a munkapadján formálódik, épül és szilárdul nemzetünk.

3. A Hungarizmus és az értelmiség

A Hungarizmus nem jelenti egy osztály mozgalmát, hanem népmozgalom, mely a társadalom minden rétegét felöleli és abból senkit ki nem rekeszt. A nemzetfenntartó paraszt és a nemzetépítő munkás munkáját valaki nek összhangba kell hoznia, hogy munkájuk a köz szempontjából eredményes és hasznos legyen. Kell egy tényezőnek lennie, amely a kettőnek munkáját összefogja. Ez a tényező az értelmiség, amely egyedül képes arra, hogy a nacionalizmust és a szocializmust a gyakorlati állami, nemzeti és népi élet hasznára megszervezze.

Az értelmiség tehát az igaz és tiszta Hungarizmus megtestesítője, a társadalmi béke kifejezője, a Pax Hungarica letéteményese. A Hungarizmusban az értelmiség a nemzetvezető.
Minden felesleges szenvelgés nélkül megállapíthatjuk azt a tényt, hogy az ú.n. polgári réteg felmorzsolódott. A liberális rendszer középosztálynak nevezte el, mert nem tudta elhelyezni sem a plutokraták, sem a proletárok közé. Ez a középosztály a plutokrata rendszer nagy szerencséjére soha nem tudott szervezetbe tömörülni s így csak természetes, hogy a kiválóan meg szervezett nemzetközi plutokraták és az ugyancsak nemzetközileg megszervezett proletárok malomkövei között megsemmisült, vagy legalábbis azon az úton van, hogy ez a sors érje.

A Hungarizmus ezekből a tényezőkből szűrte le azt a fontos megállapítását és elhatározását, hogy ezt a középosztályt meg kell menteni a vég pusztulástól, mert szaktudásánál fogva igen értékes és nélkülözhetetlen rétegét képezné minden természetes társadalmi rendnek. Ezért a hungarizmus tudatosítja benne, hogy szaktudásánál fogva ő is azok közé tartozik, akik felelős vezetésre hivatottak. Ezt a nagy szerepet azonban eddig betölteni nem tudhatta, mert bár a leghatalmasabb tőke, a tudás birtokában és kisajátíthatatlan tulajdonában van, mégis tehetetlen kiszolgáltatottja volt a rendszernek. Mesterségesen és erőszakosan megakadályozták abban, hogy az őt is megillető vezető helyet elfoglalhassa.

A Hungarizmus új értelmiséget fog nevelni a parasztság, a munkásság és. a középosztály szellemi elitjéből. A Hungarizmus ennélfogva minden egyes társadalmi rétegünk szellemi elitje számára azt a szabadságharcot jelenti, amelynek végcéljában az értelmiségnek vezetésre való elhivatottsága és joga áll, ha az nemzetünkhöz megingathatatlanul hűséges, minden körülmények közt becsületes, erejében és hivatottságában rendületlenül hisz.
A Hungarizmus alaptörvénye, melyet értelmisége számára kötelezővé tesz, a következő:
Ha választani kell Nemzet és alkotmány, igazság és jog, élet és törvény között, úgy kötelessége, hogy mindenkor a Nemzetet, az igazságot és az életet válassza, mert tudnia kell, hogy ez a három örökkévaló. Az alkotmány, jog és törvény szükséges, de múló formák, amelyeket a Nemzet akkor és úgy cserélhet ki, ahogy fejlődése, új életakarása ezt meg követeli.

4. A Hungarizmus, a nő és a gyermek

A nemzeti életet úgy kell tekinteni, mint isteni adományt arra, hogy mindenek felett és feltétlenül benne valósítsuk meg a közös vér kötelékét, a magyar családot.

Nemzetünk harmonikus egysége az igaz magyar nőben magasztosult családon nyugszik. A nő hivatása és feladata a szeretet és gyöngédség gyakorlása a család keretében. A nő a család jó szelleme és erkölcsi tisztaságának alapja s mint ilyen, a család vetületének, a Nemzet erkölcsi tisztaságának alapja is. A Hungarizmus a család szentségét sérthetetlennek tartja. Nemzetünk erkölcsi életének biztosítása és védelme érdekében a leghatározottabban ragaszkodik minden házasságnál az egyházi esketéshez, erről semmi körülmények között sem tér el.

A Hungarizmus a nő legszentebb hivatását az anyaságban látja és állam rendszerében az anya- és gyermekvédelmet egyik legfontosabb feladatának tekinti. A családi élet erkölcsi és anyagi előfeltételekkel való megteremtése, az anyai hivatás megbecsülése messzemenő biztosítéka annak, hogy az anya minél dúsabb és egészségesebb gyermekáldást hozzon. A Nemzet legdrágább kincse a gyermek, mert ő a Nemzet jövője s halhatatlanságának záloga.

A nő a családbéke letéteményese, a nemzetmegtartó.

A Hungarizmus az egyén boldogságát tűzi ki célul a Nemzet keretében s ezért minden gyermek számára boldog gyermekkort, családi szeretetet teremt és biztosít. A gyermek nevelése az otthon, tanítása az állam feladata, melyekhez az egyházaknak kell támogatásukat adniuk. A hungarista nemzet nevelés szaktudással és izzó hazaszeretettel telített ifjúságot nevel, amely képes lesz hatalmas feladatának elvégzésére, a Kárpátok által övezett Duna-Tisza medence kiegyensúlyozott, boldog életének felépítésére és biztosítására.

5. A Hungarizmus és a katona

A Hungarizmus kerüli a háborút, de nem riad vissza attól, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit és értékeit minden eszközzel, minden erejével, teljes elszántsággal fegyveresen is megvédje. Nincsenek hódító törekvései, de felkészül a védekezésre, mert a felkészületlenséget bűnnek tartja a Nemzettel szemben. Ebben a felkészültségben a Nemzet minden egészséges, munka- és harcképes tagja részt vesz és együttesen alkotja a fegyveres nemzetet. Ez az egész nemzetnek önmaga védelmére való haladéktalan harcba állítását jelenti.

A hadsereg a fegyveres nemzet végrehajtó eszköze és védi a népközösséget imperialisztikus fegyveres támadások ellen. Ez a hadsereg a szó igaz értelmében a Nemzet honvédsége, melynek tagjai legszentebb hivatásuknak kell tekintsék, hogy Nemzetünk érdekei védelmében életüket bármely pillanatban feláldozzák. A katona a nemzetvédő.

A Hungarizmusban felépülő magyar nemzet ezen öt erőtényezőjének, a parasztnak, a munkásnak, az értelmiségnek, a nőnek és a katonának életképes, egészséges megszervezése alkotja a Hungarizmus legfontosabb feladatát. Csak a Hungarizmus alapján, a népi közösségbe felelősen állítva és teljesen összehangolva, lesz ez az öt erőtényező egyenként és együttesen alkalmas arra, hogy általuk a magyar nép történelmi hivatását, délkeleteurópai vezetőszerepét ismét visszaszerezni és teljesíteni tudja.

A Hungarizmus keresztény vallás-erkölcsi alapon áll, számít a keresztény felekezetek összhangban végzett munkásságára. Az egyes felekezetek nem képviselhetnek különálló kultúrszellemet, mert az a nemzeti lélek kettéhasadását, a Nemzet lelki egységének megbontását idézhetné elő. A közreműködést békés megegyezésnek kell megelőznie, kulturális vonatkozás ban is. Az egyházak nem lehetnek állam az államban, az államhatalom azon ban bírálóan gondoskodik a keresztény egyházak érdekeinek szociális és kulturális kielégítéséről.

A Hungarizmus istenhívő és krisztushívő, nem tűri az istentagadást, a Krisztus-gúnyolást és a vallástagadást. A Hungarizmus elválaszthatatlan Krisztus tanától és harcos eszköze a krisztusi erkölcsi világrend gyakorlati meg valósításának.

Az egyházak dogmáihoz nem nyúl. A vallás különböző dogmatikus egyházdiktatúrákba merevedik, ha nincs meg a nacionalizmussal és a szocializmussal a parancsolóan megkövetelt életösszhangja, ha ezeket elveti és távoltartja. Igaz hittel és meggyőződéssel valljuk vallásunkat, de nem ért hetünk egyet azzal, hogy a politizáló egyházak szabják meg, hogy milyen egyházpolitikai feltételek mellett üdvözülhetünk csak. Ezt az üdvözülést kizárólag a vallási egyházak biztosíthatják számunkra, ennek feltételei pedig Krisztus Urunk tiszta törvényeitől függnek és nem az egyházak politikai el gondolásaitól. A vallási egyház bennünk fogja legigazabb, leghívebb és legerősebb támaszát megtalálni, a politizáló egyházzal azonban mindenkor szembenállunk.

Meg fogjuk adni Istenünknek, ami az Istené és meg fogjuk adni Nemzetünknek, ami a Nemzeté.

IV.

Hungarisztikus kultúrpolitikánk alapja a magyar népi kultúra. Az egész világgal megismertetjük magasrendű kultúránkat, amelyet fajunk évezredes küzdelmes munkával turáni lelkéből kitermelt és értékké emelt. E kultúra hordozója, a magyar nép, jogot szerzett arra, hogy életterében saját kulturális életét élhesse. Célunk olyan új magyar lelki típus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik és a nemzeti önérzet és nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett. Célunk olyan generáció felnevelése, amely testben és lélekben erős, egészséges, szép, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, a maga erejében bízó, kitartó, a Hazáért élni és halni kész. Olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, sem fajtája nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni a saját tehetségéből.

Nevelőintézményeink megújhodó közszelleme, a nemzeti értékek ismeretére támaszkodó tanulmányi anyaga lehetővé fogja tenni, hogy a magyar ifjúság új lelki típusa mielőbb kialakuljon, mert csak egy életerős, életvidám és rugalmas lelkületű népközösség fiatal tagjait lehet sikerrel nagy nemzeti eszmények és célok szolgálatába állítani és e célokért önfeláldozó munkásságra, valamint kitartó harcra ösztönözni.

A Hungarizmus igen fontosnak tartja, hogy a népnevelés igen szoros kapcsolatot tartson a nemzeti élettel, azzal soha ellentétbe ne kerüljön, mert mindenkor a nemzeti társ- és sorsközösség építőjének kell lennie.

V.
A Hungarizmus egyik legfontosabb feladata a vagyonegyenlőtlenségek igazságos kiegyensúlyozása és a visszaélésekre alapozott, erkölcstelen gazdagodás letörése. Sem a vállalkozási kedvet, sem a tehetséget, sem a szorgalmat, sem a szakértelmet nem kell félteni a hungarista gazdálkodástól, mert csak annak a határtalan, igazságtalan vagyonosodásnak fog határt szab ni, amely eddig is tobzódó formájában milliók elsorvadására vezetett.

A hungarista nemzetgazdálkodás célja a népi közösség anyagi jóléte.

Anyagi rendje a nemzetgazdálkodásból és a munkarendből áll. A nemzetgazdálkodás a magángazdálkodáson nyugszik. A magángazdálkodás alapja a szocialista szabadgazdálkodás. Szocialista, mert kötelezettséget jelent a népi közösséggel szemben, szabadgazdálkodás, mert minden teljes jogú magyar állampolgár a nemzetgazdálkodásban tehetségének megfelelően részt vehet. A munkarend a munkakötelességnek, a munkás a munkaadó közti viszonynak, a munka végrehajtásának, a munkabíráskodásnak, a munkaegészségügynek a munkaalkotmány alapján való törvényes rendezését jelenti.

A hungarista nemzetgazdálkodás alapja a nemzeti tőkerendszer.

Az egyes ember által összehalmozott tőkének van egy határa, amelyen felül a tőke már nem egy ember munkájának a gyümölcse. Az ilyen tőkefelhalmozódáshoz a dolgozó nemzet termeléssel, a népi közösség milliói fogyasztással, az államhatalom pedig a termelés, fogyasztás és a haszon élvezetének a Nemzet akaratából történő biztosításával járulnak hozzá. Az államhatalomnak tehát joga van ahhoz, hogy az ilyen közös erővel felhalmozott tőke értékesítésében szabályozó befolyást gyakoroljon és a tőke áldásos hasznából az összes résztvevőknek megfelelő hányadot juttasson olymódon, hogy az a juttatás a népi közösség anyagi érdekein keresztül annak erkölcsi és szellemi érdekeit is szolgálja.

Az értékesítésből származó tiszta haszonból a termelés három alaptényezője, mégpedig a tervezés, a munka és a tőke egyenlő arányban részesül. Ez nemzetgazdálkodásunk egyik alaptétele és szocialista lényege.

Gazdasági életünk alapját az az elv jelenti, hogy népi közösségünk megélhetése biztosítandó elsősorban és csak ezen feltétel teljesítése esetén engedjen meg az államhatalom olyan értékesítési politikát és olyan nyereségeket, amelyek egyrészt biztosítják a népi közösség szükségleteit, másrészt pedig lehetővé teszik a termelésben közreműködő magánvagyonok fejlesztését.

VI.

A Hungarizmus külpolitikája a nemzetközösség, a konnacionalizmus el vén épül fel, amely az egymásra utalt nemzetek érdekszövetségét, tömörülését, politikai és gazdasági közösségét jelenti, az egyes nemzetek nemzeti önállóságának csorbítása nélkül. A nemzetközösségben sem egymás fölé, sem alárendelt, hanem csak egymás mellé rendelt nemzetek vannak. Egy évezred súlyos, véres történelme félreérthetetlenül bebizonyította a magyar népnek, hogy milyen más népekkel vállalhat társ- és sorsközösséget.

A magyarság ezer esztendős történelme folyamán három súlyos sorscsapást szenvedett el: Az egyik 1240-41-ben a Muhi pusztai vereséggel kezdődő ú.n. tatárjárás volt, amikor a mongol hordák végigpusztították a Magyar Birodalom területét, kifosztva és kiirtva mindent, ami útjukba került. A menekülni kényszerült magyar királyt egyetlen szomszédja sem segítette, sőt súlyos helyzetét kihasználva, megzsarolták. Ezt a súlyos sorscsapást a magyarság a Magyar Birodalom területén akkor élt népekkel együtt szenvedte végig.

A másik súlyos sorscsapás 1526-ban a mohácsi csatavesztéssel kezdődő és másfél évszázadon át tartó ú.n. török hódoltság volt, amely alatt ismét a Magyar Birodalom területén élt népek és elsősorban a magyarság harcolt, vérzett és pusztult a török megszálló elleni harcokban. Az oszmán hódító törekvés a 150 év folyamán szinte sohasem jutott túl a Magyar Birodalom nyugati határain. Ezt a végzetes, majdnem megsemmisítő csapást is nagy részben a magyarságnak kellett elszenvednie.

A harmadik pusztító csapás az 1945-ben bekövetkezett szovjetorosz megszállás. Most is mint mindig a magyarságot irtják tűzzel-vassal, a magyarságot Ítélte halálra a pánszlávizmus éppúgy, mint a bolsevizmus. Magyarország egész területe áll megszállás alatt, amelyet teljesen kirabolnak és tönkretesznek, és most is, ebben a borzalmas sorsban, mint ezer év alatt mindenkor, a Magyar Birodalom területén élő népek osztoznak a magyarsággal.
A Hungarizmus ezt a kemény élet által kovácsolt társ- és sorsközösséget veszi alapul a magyar sorskérdések jövő kialakításánál. Ezért álláspontja nem is lehet más, minthogy elvet minden olyan szándékot, amely olyan nemzetekkel akarja egy államszövetségbe kényszeríteni, amelyek sohasem osztoztak nehéz sorsában. Az ilyen konföderációs terveket természetellenes, erőszakolt, a magyar nemzet érdekeivel ellentétben álló és csak egyes érdekcsoportok öncélú szándékainak tartja, miért is ezek ellen teljes erővel küzdeni fog.

A Hungarizmus figyelembe veszi a történelmi hagyományok erejét, nem felejti, hogy Magyarország ezer év óta szinte megszakítás nélkül királyság volt, figyelembe veszi a Magyar Szent Korona összetartó erejét s ezért a nemzeti királyságot tartja Magyarország jövendő államformájának. Azonban mind az államforma, mind pedig az államfő kérdésében csak az egész magyar nép dönthet népszavazás keretében akkor, amikor ennek összes előfeltételei megadatnak.

VII. ÖSSZEFOGLALÁS

A hungarista ideológiának ezt a tömör kivonatát a következőkben foglaljuk össze:
1. A Hungarizmus, mint ideológia a következő jelszót írja minden magyar szívébe és értelmébe: A Nemzet jövője mindenekfelett. Azonkívül, részletes elvi alapokat nyújt a Hungarista Mozgalom számára.
2. A Hungarizmus, mint mozgalom arra törekszik, hogy ideológiájában lévő elveket átvigye a gyakorlati életbe.

3. A Hungarizmus elveti a nemzeti társadalomnak természetellenes rétegeződését és az állandó osztályharcot jelentő, osztályokba való sorolását: felső osztály, középosztály, alsó osztály. Ehelyett társadalmi szemléletében a hivatásuknál fogva kialakult természetes csoportokat tartja a nemzeti társa dalom összetevőinek. Ezek: a nemzetfenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a Nemzet halhatatlanságát biztosító nő, a Nemzet jövőjét biztosító gyermek és a nemzetvédő katona. A hungarista társadalmi rétegeződésnek eme tényezői sohasem egymás alá vagy egymás fölé, hanem mindig egymás mellé vannak rendelve.

4. A föld azé, aki ezt felelősen megműveli, tehát elsősorban a paraszt felelős tulajdona. Az egyéni nagybirtokrendszer végleg a múlté. Az erőszakkal létesített kolhozok felszámolandók.
5. A "bérmunkás" a munkabéke ellensége. Munkabéke csak akkor valósulhat meg, ha a munkás nemcsak felelős munkát végez, hanem a termelés hasznának is élvezője.
6. Az értelmiség régi fogalmazását elvetjük. A hungarista értelmiséget nem kizárólag az eddig középosztálynak nevezett csoport alkotja, hanem a hivatás csoportok mindegyikéből tudásuk és rátermettségük alapján kiemelkedett egyének képezik a nemzetvezetésre hivatott értelmiséget.

7. A nő hivatása az anyaság. Katasztrofális népi állományunkat tekintve, mozgalmunk legfontosabb feladata minden eszközzel odahatni, hogy a magyar nők hivatásukat teljes mértékben teljesíthessék.
8. Az ifjúság a jövő záloga. Bőséges gyermekáldás nélkül a legéletrevalóbb tervek mellett is bizonytalan a Nemzet jövője.
9. A nemzeti társadalom, a hungarista népi közösség erkölcsi, szellemi és anyagi érdekei védelmét a Nemzet honvédsége, a hungarista katonaság biztosítja. Ez a fegyveres nemzet védi a népi közösséget bármely oldalról jövő ellenséges támadásokkal szemben.

10. Erkölcsi életünk alapja a keresztény vallás. Az erkölcsi életet művelő egyházak erős támaszai vagyunk, de a Nemzet érdekeivel ellentétes, idegen politikai célokat támogató egyházi megnyilvánulásokat elutasítjuk.
11. Külpolitikánk alapja a konnacionalizmus. Az egymásra utalt népek társ- és sorsközösségének munkálói vagyunk.
12. Hiszünk a magyar népben, hiszünk a magyar nép jövőjében. Hiszünk célkitűzéseink igazságában, erejében és győzelmében.

BEFEJEZÉS

Évekkel ezelőtt feltett kérdésre adjuk meg itt tömören a sokak által várt választ, íme, ez a Hungarizmus lényege. Ezért küzdöttünk, ezért támadtak bennünket majdnem kizárólag azok, akik nemcsak nem ismerték a hungarizmust, de végzetes felületességgel habozás nélkül fogadták el a legkomiszabb és leghazugabb propagandát. Ezért halt vértanú halált emelt fővel és megingathatatlan hittel a Hungarizmus megalkotója, Szálasi Ferenc, aki a halálos ítélet előtt az utolsó szó jogán azt mondotta:

"Meg vagyok győződve arról, hogy a régi világ a maga elavult ideológiai rendszerével romokban hever s ezt egy új világ fogja felváltani. A magyar nemzet az új világot csak a Hungarizmusban tudja megtalálni."

A Nemzet életében minden generációnak megvan a maga történelmi fel adata, amit népe és nemzete érdekében elvégezni kötelessége. Ha egy generáció beteg s nem ismerte fel azokat a feladatokat, melyeknek elvégzése reá hárult volna, az el nem végzett feladatok megmaradnak és még nagyobb súllyal nehezednek a következő generációkra, esetleg olyan súllyal, hogy ezek összeroppannak alatta.

A mi feltétlen meggyőződésünk, hogy a mostani és a jövő magyar generációk történelmi feladatát képezi a Magyar Birodalomnak hungarista alapon való felépítése. Hisszük és hinni akarjuk, hogy a mostani szörnyű pusztulás után ezek a generációk felismerik történelmi feladatukat és minden erő feszítéssel el fogják végezni azt.

Erre szólítjuk fel minden magyar testvérünket, hungaristát és nem hungaristát egyaránt. Aki elfogultság nélkül olvasta el azt, hogy mi a Hungarizmus és önzetlenül akar dolgozni Hazánk felépítésén, bizonyára megfogja kezünket és együtt küzd velünk a hungarista Magyar Birodalomért. Akkor nem haltak hiába vértanúhalált legjobb magyar testvéreink!

Úgy legyen!

1951 évi augusztus hó. KITARTÁS!