A Führer Birodalma, írta: Johannes Öhquist 4. rész

5. GAZDASÁGI ÉLET

Amit a nemzetiszocializmus a gazdasági élet szabályozása terén végzett, azt csak alapelveiben és legfőbb pontjaiban érintjük. A nemzetiszocializmusnak e téren elfoglalt álláspontját Hitler két beszédében világosan kifejtette. 1937 január 31-én a birodalmi gyűlésen ezeket mondotta: "A közgazdaság és a nép viszonyában csak egy változhatatlan van, és ez a nép. A gazdasági tevékenység azonban nem dogma és nem is fog az lenni soha... A nemzetiszocializmus, mint tudjuk, a legélesebb ellenfele annak a liberális felfogásnak, hogy a gazdaság a tőkéért van és a nép a gazdaságért. Éppen ezért már az első naptól kezdve el voltunk határozva leszámolni azzal az álokoskodással, hogy a gazdaság az államban holmi független, ellen nem őrizhető és felügyelet nélküli egyéni életet élhetne. Szabad, vagyis kizárólag önmagára hagyott gazdaságról ma már nem lehet szó. Nemcsak azért, mert ez politikailag elviselhetetlen volna, hanem, mert gazdaságilag járna lehetetlen állapotokkal... Népünk megmentése nem pénzügyi probléma, hanem egyrészt kizárólag a rendelkezésre álló munkaerőink összekapcsolásának és latbavetésének, másrészt a rendelkezésünkre álló föld és a földben rejlő kincsek kihasználásának problémája."

És amikor rátért a négyéves terv nagy gondolatára, hozzáfűzte: "Az új állam sem lesz és nem is akar vállalkozó lenni. Csak a nemzet erőinek latbavetését fogja szabályozni addig a határig, ameddig a közjó szükségessé teszi. És a munka folyamatát csak odáig fogja felügyelet alatt tartani, amennyire valamennyi résztvevő érdekei megkívánják."

Másfél évvel később, 1938 szeptember 6-án, a tizedik pártnapon továbbfejlesztette ezt a gondolatmenetet, amikor ezeket mondta:

"A német népnek nincsen aranyvalutája. Vagyis - hála ellenségeink közreműködésének - ha fájdalmas módon is, de megszabadult az úgynevezett aranyvaluta és aranyfedezet őrületétől. Éppen ezért annál fontosabb az, hogy a német valutának megadjuk azt az egyetlen reális fedezetet, amely állandóságának előfeltételeként biztosítja a mindig azonos vásárlóerőt. Tudniillik az emelkedő termelést. Minden márkáért, amennyivel Németországban többet fizetnek, egy márkával többet kell termelni. Ellenkező esetben ez a kiadott márka értéktelen papír, mert a termelési ellenszolgáltatás hiányában semmit sem lehet rajta vásárolni. Ez a primitív nemzetiszocialista gazdasági és valutapolitika tette számunkra lehetővé, hogy a legkülönbözőbb valuta-szélhámoskodások korában a német márka értékét, illetve vásárlóerejét stabilizálhattuk. Ezért nemzetiszocialista gazdasági felismerés, hogy az egyedül igazi munkabéremelés a termelés fokozása... És talán egyik legfőbb érdeme a nemzetiszocialista mozgalomnak, hogy ezeket az éppen olyan egyszerű, mint természetes, de sajnos, igen gyakran népszerűtlen alapelveket mindjobban az egész nép közkincsévé tette.

Míg ugyanezen időkben a demokráciákban a bérek és az árak vad versengésben hajtják egymást, mialatt az össztermelés szakadatlanul csökken, a nemzetiszocialista gazdasági vezetés az állandóan fokozódó termelésnek s ezzel a fogyasztás tartós emelkedésének és a stabil valutának képét mutatja. Természetesen - egyebet, mint dolgozni, nem lehet. De ha egy ilyen nagy népnél az egész nemzet termel, akkor ezek a hatalmas használati javak ismét visszaáramlanak az egész nép fogyasztásába. Mert lehet huzamos időre aranyat felhalmozni, aranyat tezaurálni, de termelési javakat nem, legyen az élelmiszer vagy áru. A fogyasztó után kiáltanak. Amikor tehát mi a német népet folytonosan fokozódó termelésre szólítjuk fel, önmagától adódik a szükségessége, hogy ezeket a használati javakat a körforgásban visszavezessük a néphez."

1934 közepén, mikor a munkanélküliség kiküszöbölésére meghirdetett "munkacsata" már megindult, Németország gazdasági kibontakozását az a veszély fenyegette, hogy rossz fizetési és kereskedelmi mérlege folytán a szükséges nyersanyagokat nem fogja beszerezni tudni. Ezt a veszedelmet kellett elhárítania az 1934 szeptember 24-én életbeléptetett "új tervnek", amely azon az alapelven épült fel: "Nem vásárolni többet, mint amit meg tudunk fizetni". A behozatal ellenőrzésével és a behozott áruk kontingentálásával járó elkerülhetetlen nehézségek és szigor dacára az "új terv" általában mégis kedvező eredménnyel járt, ami abból is látható, hogy az 1934. évi 248 millió RM. behozatali többlettel szemben az 1935. évi német kereskedelmi mérleg már kiegyenlített s 1936-ban 550 millió RM. kiviteli többletet ért el. Ez a kiviteli többlet természetesen nem állott teljes egészében devizákban rendelkezésre. És a külkereskedelmi mérleg javulását Németország részben a "Reichsnährstand", a parasztrend "termelési csatájának" köszönhette. A konjunktúrakutatás intézetének becslése szerint az összfogyasztásban a belföldi termelés következőképp részesedett:

	1927	1935
Élelmezési és tápszereknél
(Ellátási gazdálkodás)	66%	83%
Mezőgazdasági nyersanyagoknál
(Nyersanyaggazdálkodás)	29%	43%

De Németországnak a külföldtől való függősége még igen nagymérvű maradt az ellátás és táplálkozás számos anyaga tekintetében, mint az alábbi számok is mutatják:

gyapjúnál	90%
olajnál	84%
kendernél	70%
zsírnál	45%
vajnál	30%

Így nőtt ki az első négyéves tervből a második, amelyet az "1936 október 18-i négyéves terv végrehajtásáról" szóló rendeletben formuláztak Ennek a tervnek végrehajtásával Herrmann Göring miniszterelnök, birodalmi tábornagyot (akkor még vezérezredest) bízták meg.

Az első négyéves terv sikeres végrehajtásából újabb problémák támadtak, amelyeket most már a gazdasági politikának meg kellett oldania, hogy az eddigi eredményeket biztosítsa és továbbépítése. Nemcsak a használati javak kereslete növekedett, hanem főként az iparban mutatkozott fokozódó igény a nyersanyagok iránt. Ezeket a szükséges külföldi nyersanyagokat viszont csak úgy lehetett beszerezni, ha megfelelő mennyiségű német iparcikket visznek ki. Ezt a kivitelt azonban csak akkor lehetett volna Németország nyersanyagszükségletének megfelelő mértékben fokozni, ha a külföld képes lett volna az emelkedő német exportot fel is venni. Ámde a dolog nem így állott s ilyenformán a túltermelés és az infláció veszélye fenyegetett.

A legnagyobb és legsúlyosabb feladat tehát abban állott, hogy a nyersanyagokat saját erejükből, saját földjükből teremtsék elő. Amit a német föld mezőgazdasági és bányászati szempontból adni tudott, amit a német feltalálói szellem kémiai és technikai munkája elérhetett, azt most mind önerejükből kellett létrehozniuk.

Ez a gigászi feladat még két más nehéz probléma megoldását követelte meg a négyéves terv irányítójától. Először nagyüzemeket kellett berendezni, amihez ismét új nyersanyagok kellettek, másodszor az új termelő-művekhez meg kellett találni a megfelelő új munkaerőket. Szakmunkás-képzéssel, át-iskolázással, a munkás-igénybevétel körültekintő irányításával igyekeznek tartós megoldásra jutni, így fejlődött ki a gyakran ellentétes érdekeltségű állam, munkás és versenytársak képviselőiből az ipari gazdálkodás új szervezete, amely zárt alakulatként összekötő szervet alkot az állam gazdasági vezetése, a vállalkozás és a munkásság között.

A gazdasági vezetés gazdasági tervezéssé fejlődött. Most már nem csupán serkentésről van szó, hanem a gazdasági életnek olyan módon való rendezéséről és irányításáról, hogy az a racionalizálás és a munka fokozása révén a legmagasabb fokú gazdaságosságot és ezzel a legnagyobb mérvű eredményt érje el. A racionalizálás azt keresi: hogyan lehet ugyanannyi ember, anyag és pénz felhasználásával a hasznos munkaszolgáltatás hatásfokát emelni. Vagy: miként lehet ugyanazt teljesíteni, mint eddig, de emberek, anyag és pénz megtakarításával. Ez egyrészt a gépi munka erősebb igénybevételével történik és a munka hatásfokának növelésével a tipizálás által

/A gépjárműgyártásban például a 330 különféle típust lépésről lépésre 80-ra csökkentették s ezzel a kocsik előállítását olcsóbbá tették. A mezőgazdasági gépeknél máris sikerült a gyártási anyagok drágulása dacára 10-15 százalékos (faanyagnál éppenséggel 60 százalékos), 1930-al szemben pedig 18 százalékos olcsóbbodást elérni. Ennek folytán ezeket a gyárakat már most (1939) hónapokra, sőt évekre szóló megrendelésekkel halmozták el. Ugyanígy az energiagazdálkodásban az energiaelosztást a birodalom több, mint 1200 gázellátó vállalatánál és kereken 12.000 villamossági vállalatánál tarifa-egységesítéssel és energiaolcsóbbítással fejlesztették tovább. Hasonló módon kutatják és állapítják meg tudományos úton (pl. az építkezésnél az Akademie für Bauforschung) a többi munkaterületeken is a módokat és intézkedéseket, amelyekkel anyagot, erőt és időt takarítani és olcsóbbítani lehet./

másrészt az emberek belső erőinek felszabadításával, azáltal, hogy a dolgozó akaratát és képességeit magasabb teljesítményre lelkesítik.

/A DAF kidolgozta a munka legjobban való elvégzésének módjait (u.n. Arbeitsbestverfahren), megállapítván, mint lehet az egyes foglalkozási ágakban legkevesebb erő és idő igénybevételével a legnagyobb eredményt elérni. Ez az eljárás teljességgel különbözik az amerikai racionalizálási módszerektől, amennyiben nem a gépet, hanem a gépen uralkodó embert állítja az üzem középpontjába. Még kifejezettebben hangsúlyozza ezt a birodalmi gazdasági miniszter 1939. február 13-án kelt rendelete, amely az egyes munkások teljesítményfokozásának irányelveit tartalmazza. A cél nem az, hogy a munkást rövidlélegzetű csúcsteljesítményekre serkentsék, hanem hogy a lehető súrlódásmentes és fáradtságot nem okozó munkával az emberi erőt felszabadítsák és valódi, magasrendű tartós eredményekre képesítsék. A "Reichsausschluss für Leistungssteigerung"-nak, mint a birodalmi gazdasági miniszter tanácsadó szervének az a feladata, hogy az állam, a párt és a gazdasági élet mindama tényezőinek, amelyeknek szerepük van a gazdasági elgondolások tervezésében és megvalósításában, a műszaki racionalizálásban és a munkateljesítmény előmozdításában, megadja az e téren végzendő közös munka organizatórikus alapját./

Ennek a programnak végrehajtása nemcsak a mezőgazdasággal és az iparral szemben támaszt fokozott követelményeket, hanem az egyes néptársaktól is különleges munkateljesítményt és áldozatkészséget kíván és ez nem is mondott csődöt sehol.

/Így kellett pl. a különleges állampolitikai jelentőségű feladatok megoldására szükséges erők biztosítása céljából az 1939 március 10-i második végrehajtási rendelettel úgy megakadályozni az értékes munkaerők elveszítését, - ami egyúttal a munkaerők egészségtelen fluktuációjával is kapcsolatban volt, - hogy a felmondás jogát a munkahivatal hozzájárulásától tették függővé.

Ezt a rendszabályt demokratikus országokban élesen bírálták. Nem sokkal később azonban Franciaország is követte a német példát anélkül, hogy ez bárminő felzúdulást váltott volna ki, amikor eltiltotta az iparnak, hogy olyan munkásokat szerződtessenek, akik a fegyverkezési ipartól akartak kevésbé megerőltető munkakörre átállani. Sőt a munkanélkülieket is arra kényszerítették, hogy bárminő felajánlott munkát elvállaljanak, mert különben megvonják tőlük a munkanélküli-segélyt./

A négyéves terv megvalósítása szempontjából szükséges nyersanyagok közül a legfontosabb a szén és a vas.

Németország egyike Európa szénben leggazdagabb országainak. A mai szénfogyasztás mellett barnaszénkészletei még háromszáz, kőszénkészletei kétezer évre is elégségesek. A belföldi szükséglet kielégítése mellett 1933-tól 1937-ig a kőszénkivitelt több, mint kétszeresére lehetett emelni, úgy hogy a szénexport 1937-ben az egész német kivitel 10 százalékát jelentette s közel 600 millió RM devizát eredményezett. A négyéves tervnek a következő esztendőben sorra kerülő munkái olyan rendkívüli követelményeket támasztottak a szénbányászat irányában, hogy a fokozódó szén-, koksz- és brikettszükségletet csak további széntermelő üzemek, kokszolók és brikettgyárak létesítésével lehetett fedezni.

A szénnél hasonlíthatatlanul súlyosabb feladatot ró Németországra a vas beszerzése. A versaillesi diktátum a birodalmat vasércbányái 80 százalékától fosztotta meg. Ennek ellenére sikerült Németország nyersacél termelésének részesedését a világprodukcióban az 1929. évi 18.5 millió tonnáról 1938-ban 23.2 millió tonnára emelni. De a termelésnek ez a fokozása sem elég. Ezért a középnémetországi salzgitteri bányaműveket

/A salzgitteri művek szélessége 3, hossza 7 kilométer lesz. Csupán a hengermű számára egy 940 m. hosszú és 250 m. széles csarnokot építenek. Az acélüzem lényegében a Thomas-féle eljárással fog dolgozni s az ú. n. Thomas-liszt mellékterméke a német mezőgazdaság szükségletének lényeges részét fogja fedezni. A kokszkészítésnél előálló gázát gázellátási célokra hasznosítják. A villamossági mű egyike lesz e nemben a legnagyobbaknak. A hallatlan nagymérvű lakásszükséglet kielégítésére máris 8500 otthont építettek, s idők folyamán egy 200.000 lakosú város fog létesülni. A linzi műveknek évente kétmillió tonna acélt kell előállítaniuk. Dél-Badenben is vannak ércerek, amelyek ugyan lényegesen szegényebbek, de könnyen megállapítható tartalmuk mégis annyi, hogy szintén hozzálátnak a kitermeléséhez./

és a linzieket a Duna mellett üzembe helyezik és egy hatalmas vas- és acéltermelő vállalattá (Hermann-Göring-Werke) építik ki.

A salzgitteri érctelep kiaknázása és feldolgozása nem oldható meg jelentős technikai és gazdasági felkészültség nélkül. Ennek az ércnek csak félannyi a vastartalma, mint a svédországinak. A legkönnyebben feltárható lelőhelyeken a vasat kovasavas kőzetek veszik körül, amit a mai feldolgozási módszereknél a vas igen kevéssé kívánatos kísérőjének tekintenek. A vasérc mennyisége azonban kétségkívül egészen hatalmas. A fúrások arra mutatnak, hogy a rendelkezésre álló vasérc 1.2 milliárd tonnára becsülhető. Ezenkívül sikerült 38 és 45 százalékos vastartalmú telepeket is találni. 1939 folyamán már üzembe helyezték a Hermann-Göring-Werke első kohóit, s ha az egész mű készen lesz, évi 4 millió tonna acélt fognak előállítani.

A természet által nyújtott nyersanyagokon kívül a készleteket a kémiai technika is gyarapítja, ami egyebek mellett pl. az "értéktelen értékesítésével" ("Verwertung des Wertlosen") történik, tudniillik az ipar melléktermékeivel, mint a kőszénkátrány, amely önálló iparág alapjává lett, s ennek gyártmányai (festékanyagok, orvosszerek, robbanóanyagok stb.) még sokkal magasabb értéket képviselnek, mint az eredeti főtermékek.

/Hosszas fáradozás után sikerült aránylag egyszerű módon a Thomas-féle eljárásnál képződő salakból az ötvözeteknél annyira fontos vanadint előállítani, ami a külföldi ötvöző-anyagok behozatalát tette feleslegessé./

A négyéves terv végrehajtásának megkönnyítésére szolgál az 1939 március 20-i figyelemreméltó "törvény a birodalom nemzetpolitikai feladatainak finanszírozásáról", vagy az u.n. "Neuer Finanzplan", amelynek feladata a birodalom által szükségelt eszközök előteremtése, kölcsönök forgalombahozatala anélkül, hogy a birodalom háztartását és a népet ezeknek a kölcsönöknek kamataival megterhelnék.

A "Steuergutschein"-ok szellemes rendszerével (amire itt részletesebben nem térünk ki) elérték azt, hogy a birodalom legutóbbi éveinek rendkívüli kiadásait lassan és egyenletesen szétosztották a következő esztendőkre. Az ebből előálló adócsökkenést a jövedelem-emelkedési adó ("Mehreinkommen-steuer") egyenlíti ki, amit azok a személyek fizetnek, akiknek jövedelme emelkedett a megelőző évihez képest. Ezt azonban nem vetik ki 3000 RM jövedelmen alul, úgy, hogy a lakosság nagyobb részét nem érinti.

Véglegeset a gazdasági élet problémáiról nem lehet mondani, mert a háború befejezése után olyan hatalmas feladatok várnak Nagynémetország gazdálkodására, hogy azokról áttekintést csak évek múltán lehet szerezni.

6. AZ IFJÚSÁG FRONTJA

Hitler-Jugend.

Ifjúsági mozgalom fiúk és leányok egyesülése formájában, együttesen utazásokat tegyenek, már a világháború előtt is volt Németországban. Az úgynevezett "vándormadarak" ("Wandervögel") mindenütt ismeretesek. Ideáljaik: az egyszerű életmód, a természet szeretete, a hazai népiség ápolása. A világháború tizenkétezer katonája a vándormadár-mozgalomból került. Hétezren haltak hősi halált a hazáért. Az a belső bomlás, amely a háború után az egész nép körében mutatkozott, ezt az ifjúsági mozgalmat is hatása alá kerítette, s egy sereg apró, egymástól különböző szövetségre és egyesületre forgácsolta. A vándormadár-mozgalomból származó, főként polgári ifjúsági egyesületek általában távoltartották magukat a politikától, míg a munkásifjúság szervezetei már részt vettek az osztályharcban. A weimari köztársaság idején ezenkívül megkísérelték a különböző politikai pártok is, hogy ifjúsági szervezeteket alapítsanak, amelyek pártjelszavaikat követik. Ez a hajdani ifjúsági mozgalomból kikerült fiatalság távol állott a nemzetiszocializmustól, sőt alapelveit teljesen értetlenül fogadta. Egyesüléseik nem a cél eszközei voltak, hanem öncél. Ezzel az önmagában kielégülő zárkózottsággal szemben egészen új ifjúsági mozgalom támadt, amely a nemzetiszocializmus világnézeti és politikai céljaitól megragadva, hivatását abban látta, hogy ezért a célért harcoljon.

Hitler vetette el a magvakat ennek az ifjúságnak körében és munkatársa, Július Streicher adta azt a nevet, amelyet mindörökké meg kell őriznie: Hitler-Jugend. 1926-ban szervezték meg először. Három évvel később a nürnbergi birodalmi pártnapon már 2000 Hitler-ifjú vonult el a Führer előtt. A következő évben a nemzetiszocialista ifjúsági szervezetet a S A-ban centralizálták és 1931 október 30-án Baldur von Schirachot nevezték ki a legfőbb SA-vezetőség törzsében birodalmi ifjúsági vezetővé. A következő nyáron a Hitler-Jugendnek már 35.000 tagja volt.

Most azonban nehéz idők következtek. 1932 április 13-án betiltották a SA-t s ennek következtében a Hitler Jugend is csak titokban dolgozhatott tovább. Hogy semmiféle tilalom és üldözés nem volt képes elnyomni, bizonyítja az, hogy számtalan iskolából való kicsapás, élet és egészség feláldozása dacára (21 Hitler-ifjút öltek meg a politikai küzdelmek során), a mozgalom csakhamar 80.000 tagot számlált.

Amikor 1932 június 17-én az SA egyenruhatilalmát felfüggesztették, a Reichs-jugendführer 1932 október l-re az egész Hitler-Jugendet birodalmi találkozóra hívta össze Potsdamba. Potsdam kapui előtt óriási sátortábort állítottak fel 75.000 Hitler-ifjú számára, de ez is kevésnek bizonyult, mert 35.000-el többen özönlöttek fel, mint amennyire számítottak. Amikor Hitler a szónoki emelvényre lépett, lenyűgözve tekintett 110.000 ifjú hatalmas seregére, akiknek 7 1/2 óra kellett ahhoz, hogy a potsdami stadionban felvonuljanak. "Mi érhetne egy olyan nemzetet, - kiáltotta oda nekik a Führer, - amelynek ifjúsága mindenről lemond, hogy nagy eszményeinek szolgálhasson! Hiszem, hogy a nemzetiszocialista ifjúsági mozgalomban egy új nemzedék növekszik fel. Ennek lesz bátorsága, hogy a teljesítési politikának ellenszegüljön s egykor boldog büszkeséggel hivatkozhattok arra, hogy a ti hűségetek és vállalkozó szellemetek teremtette meg az új Németországot."

Akkor még sem a Führer, sem az előtte felvonuló ifjúság nem tudta, milyen hamar beteljesül ez a prófétai szózat.

Amikor Hitler birodalmi kancellár lett, a Hitler-Jugend-nek kereken egymillió tagja volt. Baldur von Schirach valamennyi ifjúsági szervezetet egyesítette a Hitler-Jugendben (HJ), csak a katolikus egyház vonakodott ifjúsági egyesületeinek beszervezésétől. 1935 májusában, a NSDAP külügyi hivatalának egyik fogadóestjén a birodalmi ifjúsági vezető a következő szavakkal ismertette a HJ jellegét és feladatát a bel- és külföldi sajtó képviselői előtt: "Az ifjúság nevelése az állam elidegeníthetetlen felségjoga. Az állami nevelés célja az öntudatlan ifjúságnak rendszeres kiképzése öntudatos állampolgárrá és az állameszme hordozójává... A Hitler-Jugend az ifjú Németország világnézeti nevelő közössége. Aki nem lép be a Hitler-Jugendbe, azt ezért nem üldözik, csak azt igazolta be, hogy nem akar együttműködni a Führer munkájában. A felekezeti szövetség a mai formájában az államon kívülálló egyesülése azoknak, akik tagadják az állam eszméjét. Minden ifjúsági szervezet, amely a Hitler-Jugenden kívül áll, sérti a közösség szellemét, ami egyben az állam szelleme."

1936 december 1-én a "törvény a Hitler-Jugendről" az eddig önkéntes közösséget az egész birodalom ifjúsága számára kötelezővé tette és a német birodalom ifjúsági vezetőjét ("Jugendführer des deutschen Reiches") egyik legfelsőbb birodalmi hatóság minőségében közvetlenül a Führer alá rendelte. A törvény 2. §-a így szól: Az egész német ifjúságot a szülői házon és az iskolán kívül a Hitler-Jugendben kell testileg, szellemileg és erkölcsileg a nemzetiszocializmus szellemében a nép és a népközösség szolgálatára nevelni. A HJ-nek azonban nemcsak az a feladata, hogy a német nép egész ifjúságát gondozza és felnevelje, hanem az is, hogy mint a mozgalom tagozata, a párt utánpótlásáról gondoskodjék.

Két 1936 április 6-án kelt végrehajtási rendelet ezért a külön ,,Stamm-Hitler-Jugend"-et létesítette, amely a párthoz való tartozás előkészületének tekintendő. A Stamm-HJ-be a belépés önkéntes. A Stamm-HJ-ben a szolgálatvállalás a tizennyolcadik év betöltése után előfeltétele a NSDAP-ba való felvételnek, mint ahogy a szolgálatteljesítés az általános HJ-ben előfeltétele a népközösségbe való későbbi besorolásnak és az államban a véderőben és közgazdaságban elfoglalt helyzetnek. A Stamm-Hitler-Jugendhez tartozik az idézett rendelet értelmében az a 971.631 fiatalember és leány, aki 1939 április 20-ig a HJ tagja volt és 1939 április 6-ig belépésre jelentkezett, valamint azok az általános HJ-hez tartozók, akik egyéves szolgálati idő után belépésre jelentkeznek.

A HJ négy tagozatra oszlik: a tulajdonképpeni HJ-re, amelyhez 14-18 éves ifjak tartoznak, a Jungvolk-ra, amely a "Pimpf"-ekkel kezdve a 10-14 éveseket foglalja össze, a "Bund deutscher Mädel"-re (BDM) a 14-21 éves leányok és a "Jung-mädel"-re a BDM-ben, a 10-14 éves leányok számára. /A Hitler-Jugend 1940 őszén, Münchenben tartott vezetőségi ülésén a NJDAP birodalmi kincstartója közölte, hogy 1940 őszétől a Hitler-Jugend tagjaitól, beleértve, a BDM, a Jungvolk és a Jungmädelschaft csoportját is, többé nem szednek tagdíjat. A tagdíjhátralékokat is törölték. A HJ alakulatainak tagjai továbbra is változatlanul biztosítva lesznek baleset és kár esetére. A biztosítási járulékokat a jövőben a birodalmi kincstartó folyósítja./

A HJ jeligéje: "Semmit sem magunknak, mindent Németországnak". Az előtérben tehát az önzetlenségre való nevelés áll, kapcsolatban az önálló és felelősségtudó nemzedék kialakításával. A HJ az önvezetés alapelvén épül fel. Csak vezetők vannak, nem elöljárók. A vezetőket a közösség legjellemesebb és legkiválóbb tagjai közül választják ki s a maguk hatáskörében feltétlen parancsnoki joggal rendelkeznek a teljes felelősség mellett.

A birodalmi ifjúsági vezetésnek legfontosabb feladata ennek folytán a vezetők iskolázása, ami külön vezető-iskolákban történik. Itt többhetes tanfolyamokon világnézeti kurzusokkal, jellemneveléssel és testi kiképzéssel iskolázzák a leendő vezetőket. Ezeknek a nevelő-intézményeknek élén a braunschweigi Reichsakademie für Jugendführung áll. A világnézeti oktatás felöleli a fajismeretet, történelmet, szocializmust, a határmenti és külföldi németség problémáját. Katonai neveléssel ezek az iskolák nem foglalkoznak.

Éppen így nincsen szó a HJ-nél kifejezetten katonai nevelésről (lásd tovább a katonai előképzésről szóló részt). Annál inkább ki kell fejlesztenie a katonai szellemet, mert elsősorban a merészség és bátorság, a becsületérzés és a hűség azok az erények, amelyeket a mozgalom meg akar szilárdítani az ifjúságban. Ezért a HJ edző-munkáiban fontos szerepet játszanak bizonyos gyakorlatok és tanfolyamok, amelyek nemcsak testi erőt és jártasságot kívánnak, hanem szem előtt tartják a lélekjelenlétet és akaraterőt is. Már a Jungvolkba való első belépéskor is előírja a "Dienstvorschrift für den Jungvolksdienst": "Az első nagyobb szolgálat a Pimpf-próba letétele, amit mindenkinek meg kell csinálnia a belépése utáni első félévben, ha igazi Pimpf akar lenni. 60 métert 12 másodperc alatt kell futnia, 2.15 métert ugrania távolba, a labdát 25 méterre dobnia, egy tornisztert bepakolni tudnia és egy másfélnapos úton részt vennie. Azonkívül ismernie kell a Jungvolk vezényszavait és betéve tudnia a Horst-Wessel és a HJ-zászlódalt."

"Ha mindezeknek a feltételeknek megfelelt, október 2-ától viselheti a HJ-útikést, a HJ-jelvényt és karján a DJ-megjelölést." Gyermekeket nem esketnek fel. A tízévesek előtt felvételükkor utalnak a kötelességekre, ami rájuk vár, megmagyarázzák a HJ értelmét és megtanítják őket feladataikra. A tizennégyévesek átlépése a HJ-be a párt ünnepi gyűlésén történik a szülők részvételével. Csak a tizennyolcéveseket esketik fel a Führer és a közösség iránti szolgálatra és kötelességteljesítésre. Aki a tizenhét- és tizennyolcévesek közül szakképzés, vagy más körülmények miatt kellő időben nem találta meg az utat a HJ-be, azt 1940 óta bevonják a HJ szolgálati kötelezettsége alá. A szolgálat a katonáskodást előkészítő edzésből, az otthonokban tartott estéken a világnézet megszilárdításából és a HJ harci feladataiban való részvételből áll. A Führer által proklamált forradalmi alapelv szellemében, hogy az ifjúságot az ifjúság vezesse, a tízéveseket alaposan kiképzett tizenöt- és tizenhétévesek vezetik.

Itt példaképpen megemlítjük még a legfontosabb gyakorlatok némelyikét s egyúttal az eredményeket, amennyiben azok 1939-ig ismeretesek.

Minden HJ vezetőnek, hogy egységét kiképezhesse, meg kell szereznie a terep-hadijáték alap-, illetve tanulmányi igazolványát. /A HJ munkajelvénye az egész alapkiképzés dokumentuma. 1934-ben három fokozottal alapították s a legmagasabb követelményeket kívánja meg. Küzdőképességét bizonyítja annak, aki viseli. Ezért engedélyezte a véderő is, hogy a katonák egyenruhájukon kitűzhessék. E munkajelvény jellemzésére meg kell jegyezni, hogy minden osztályában bizonyos alapteljesítményt igényel. Az egyik gyakorlatban mutatkozó hiányosságot nem lehet egy másikban elért jobb eredménnyel pótolni. Ebből a jelvényből eddig 120 ezret adományoztak a HJ-nek és 40.000 Jungvolk-jelvényt. Ma havonta 7000 javaslatot dolgoznak fel s ugyanennyi jelvényt osztanak ki./ Az első hat évben a körzeti vezetői iskolákban évente 30.000 vezetőt képeztek ki a hadijátékokra. A véderő-vel való együttműködés folytán ez a szám 1939-ben 50.000-re emelkedett.

A lövésben való kiképzés a HJ általános szolgálatának alkatrésze. Eddig 15.000 lőszaki vezetőt képeztek ki ennek a szolgálatnak ellátására. Már 1937-ben 500.000 ifjú vett részt a birodalmi lövészversenyen s számuk 1938-ban 950.000-re emelkedett. A győztes csapat 10.74 találati átlagot ért el. Eddig 27.000 lövészkitüntetést osztottak szét, ezidőszerint havonta háromezret. Ehhez egy mesterlövész kitüntetést is alapítottak s már ezt is 2000 esetben adományozták. 1939 óta lehetővé vált a kötelező lőkiképzés évente 650.000 ifjú számára. A HJ pillanatnyi muníciófogyasztása kiskaliberű fegyverekkel évi 65 millió lövés. A Jungvolk légpuskákkal gyakorolja magát. A birodalmi lövészversenyen 1939-ben 500.000 Pimpf vett részt.

A tengerész-HJ 1939-ben 50.000 fiatalembert számlált. Tengeri sportokkal foglalkoztatja tagjait a hadi- és kereskedelmi tengerészet előiskolájaként. Birodalmi törvény mondja ki, hogy aki leteszi a "tengeri sport C-vezetői vizsgáját" ("C-Führerprüfung im Seesport"), az a tengerész-népességhez számít s ennek következtében a haditengerészetnél kell szolgálnia.

A repülő-HJ-nél 1939-ben 100.000 ifjú teljesített szolgálatot. A NSFK (Nationalsozialistische Fliegerkorps)-sal együttműködésben folyik a repülőfegyvernemhez való előképzés. Eddig 15.000 fiatalember vizsgázott sikló- és vitorlázó repülésből. 1938-ban 120 táborban a repülő HJ 10.000 tagja kereken 100.000 startot végzett. A Jungvolkból 80.000 gyerek van modellkészítő közösségekbe összegyűjtve. A modellversenyeknél a HJ vitte el az összes díjak 75 százalékát. A négy birodalmi verseny közül három esetben Hitler-ifjú lett a győztes és nyerte el az aranyérmet.

A motoros-HJ-nek 100.000 tagja van. ők adják a gép-kocsizó csapatok utánpótlását. A motor-HJ az 1936. évi nemzeti versenyeken 80 aranyérmet nyert, 1937-ben már 250, és 1938-ban 350 aranyérmet.

A híradó-HJ tagjainak száma 45.000. A híradó csapatok utánpótlását alkotják. 8500 ifjú a morzézésben 40-60-as tempóval dolgozik.

A lovas-HJ-ben 20.000-en vannak. 1938-ban 9800 ifjú nyerte el a lovasbizonyítványt. Ezekhez a speciális feladatokhoz járul az egész HJ számára a légvédelmi kiképzés.

"Fürgén, mint az agár, szívósan, mint a bőr, keményen, mint a Krupp-acél" ez a jelszava ennek az ifjúságnak.

Fontos nevelőalkalmak az "otthon-estek" ("Heimabend") és a "tábor" ("Lager"). A "Heimabend" a bajtársiasság ápolására szolgál: hangjátékok és előadások, ének és játék teszik élénkké ezeket a rendszerint szerdán tartott estéket. A tábor a szabad természetben neveli önállóságra a Hitler-ifjakat.

Ezekből az elsősorban üdülésre, másrészt a bajtársiasság kifejlesztésére szánt elgondolásokból lassanként átfogó jelentőségű kultúrmunka alakult ki az ifjúság számára. Ma már évente zene-iskolázó táborokat, színházi hetet és építészeti üléseket rendeznek, ahol a Hitler-Jugendnek alkalma nyílik az új művészeti törekvések céljainak megismerésére. A Hitler-Jugend otthon-estjein 1939-ben több mint nyolcmillió német fiú és leány gyülekezett össze, hogy nemzetiszocialista férfiakká és nőkké neveljék őket. Ezúton az új ifjúsági otthonok megteremtői is behatoltak a Hitler-Jugend szellemébe s bevonták az ifjúságot magát is ezeknek a házaknak közös munkájába.

/ Egy 1939 február havi törvény szerint a HJ otthonainak létesítése és fenntartása a községek feladata. A párt és az állam az építési költségekből a rendelkezésükre álló eszközök arányában részt vállal (szabály szerint 50 százalékot). A Jugendheimoktól megkülönböztetendők a Jugendherbergek. A Jugendheim-ok csak gyülekezési helyiségek, a Jugendherbergek viszont háló- és élelmezési helyek. Milyen sokra értékelik ez utóbbiakat, a statisztikai adatok bizonyítják. A berlini Jugendherbergekben 1938-ban összesen 46.694 vendég fordult meg. ebből 12.190 nő; az éjszakai megszállások száma 113.721 volt, ebből a nőkre esett 25.455. A berlini Jugendherbergek éjszakára megszállott vendégei 14.169 esetben (12.1 százalék) külföldi fiatal turisták voltak, még pedig 10.332 esetben fiúk, 3837 esetben nők./

Az iskolai rádió részére "játékcsoportokat" ("Spielscharen") alakítottak, mint a hangszeres zenészek, énekesek, előadók és mesemondók, népi színjátékok és bábjátékok rendezőinek egyesüléseit. A bábjátékok, amelyek részére felállították Stuttgartban a..Reichsinstitut für Puppenspiele"-t (ezek a hajdani "Kasperletheater" megnemesített válfajának tekinthetők), már az egész birodalomban vidékszerte elterjedtek s kedvező hatást fejtenek ki a földtől való menekülés ellensúlyozására.

Igen gondosan ügyelnek arra, hogy a szülői házzal a benső kapcsolatok fennmaradjanak: "Csak az a vezető ismeri a fiait, aki apjukat, anyjukat, életviszonyaikat, otthonukat, boldogságukat és gondjaikat ismeri." (B. v. Schirach).

Különleges gondot fordít a Reichsjugendführung az ifjúság egészségügyi ellátására. 400 hivatásos HJ-orvos képezi ki a felcsereket (Feldscher) és egészségügyi leányokat (Gesundheitsmädel), ezeknek a száma 40.000. Egészségügyi szempontból 7 millió fiatalkorút látnak el. Ide tartozik az ifjúság megóvása a nikotintól és alkoholtól, amit a nevelés útján akarnak elérni. A HJ vezetői testülete 1939-ben egységesen kimondotta a dohányzástól való tartózkodást. A HJ egész vezetősége részére bevezették az eljegyzés engedélyhez kötését, amit csak származásilag egyenértékű partnerek kapnak meg. 1939-ben proklamálták az "egészségügyi kötelesség évét" ("Jahr der Gesundheitspflicht").

A test edzésére irányuló minden követelmény mellett is az erőre és kitartásra való nevelésnek a teljesítőképesség ama határai között kell maradnia, ami az ifjak korának megfelel. Az otthon-délután nem tarthat két óránál tovább és szabály szerint legkésőbb 20 órakor véget kell érnie. A menetteljesítmények is pontosan szabályozva vannak. A tízes tizenegy évesek naponta nem menetelhetnek többet 10 kilométernél, a tizenkét-tizenötévesek napi 15 kilométernél. A menettempó is elő van írva. Óránként nem lehet több, mint 4-4.5 kilométernél. A menet-poggyász fiatalabbaknál nem haladhatja felül a 2.5 kilogrammot és a Jungvolk idősebb tagjainál az 5 kilogrammot. A Jungvolk két legfiatalabb évjáratának tilos olyan útra kelni, ahol sátrakban kellene meghálni. Csak úgy indulhatnak több napi útra, ha elhelyezésük ifjúsági szállásokon biztosítva van. Útközben minden Pimpfnek legalább 9 órát kell éjjel pihennie.

A "Bund Deutscher Mädel" (BDM) a HJ női tagjainak egyesülése. A nemzetiszocializmus felfogása szerint a két nem lénye és jelleme tekintetében annyira más, hogy a szociális életben is különböző feladatokat kell rájuk hárítani. Ezért a HJ szervezetét nem lehetett változatlanul alkalmazni a BDM-re. A leányoknál sem szabad a testi nevelést elhanyagolni, ezért a BDM iskolázó munkájának háromnegyed részét testgyakorlatokra fordítják. A sportbeli kiképzés mellett világnézeti, kulturális és praktikus oktatásban részesítik őket. A sátortábor ritka, ehelyett külön ifjúsági szállásaik vannak, amelyekben a BDM tagjai gyaloglásaik idején éjszakázni tudnak. Itt is nagy súlyt helyeznek a bajtársiasságra és a megfelelő vezetőnők kiképzésére. Ezenkívül vannak átiskolázó táboraik és háztartási tanfolyamaik, amelyeken többek között fiatal gyárimunkásnőket képeznek ki "háztartási alkalmazottá".

1938 január 18-án meghirdették a "Hit és szépség" (Glaube und Schönheit") BDM-munkát, amely a 17-21 éves leányokat ölelte fel. Itt fokozottabb mértékben, mint a többi BDM csoportban, nevelik őket a háziasszony és anya jövendő feladataira s ezenkívül közösen sportolnak, gimnasztizálnak stb.

1935-ben a Führer helyettese, Rudolf Hess a westfáliai Altena várában egy "Weltjugendherbergé"-t nyitott meg, hogy ott a különböző nemzetek ifjúsága rendszeresen összegyülekezhessék.

/A "Die HJ" című folyóirat helyett, amely mint a Hitler Jugend harci lapja hetenként jelent meg, 1939 áprilisától a "Junge Welt" című új folyóiratot adják ki. Ezenkívül megjelenik havonta kétszer a "Wille und Macht" című folyóirat, a nemzetiszocialista ifjúság vezető orgánuma, amelyet Baldur von Schirach ad ki./

Iskola és nevelés.

A nemzetiszocialista forradalom a nevelésnek új törvényt adott: "A német iskola feladata a politikai embert kialakítani." Ez tökéletesen ellenkezik a liberális politikai felfogással, amely a politikát elvileg távol akarta tartani az iskolától. Az ellentét a "politika" fogalmának teljesen és tökéletesen különböző felfogásából ered. A liberalizmus joggal látott a politikában olyan mérget, amelytől az ifjúságot meg kellett óvni. A politika ott párttorzsalkodásokat jelentett és az államvezetés akadékoskodó bírálatát. A nemzetiszocializmus a politikában építő nevelési tényezőt lát és a politikai emberben azt az embert, akinek minden gondolata és cselekedete szolgálva és áldozva népében gyökeredzik és aki bensőleg teljesen össze van forrva az állam történelmével és sorsával. Ezzel teljesen megegyezik az a program. amit Hitler "Mein Kampf" című könyvében a nevelés alapvető elemeiről mond:,,A népi államnak egész nevelési munkája elsősorban ne a puszta tudás beszivattyúzására irányuljon, hanem a makkegészséges szervezet kinevelésére. Csak másodsorban következik a szellemi képességek kiképzése. Itt is azonban az élen a jellem kifejlesztése, különösképpen az akaraterőé és elszántságé, kapcsolatban a kötelességvállalásra irányuló neveléssel, és csak utolsó sorban a tudományos iskolázás."

A három fokozat, ami ma a német iskolarendszert alkotja, a következő: 1. a népiskola négy alsó és négy felső osztállyal, 2. a középiskola hat osztállyal és végül a felsőbb iskola nyolc osztállyal. A népiskolában a tanuló annyi ismeretet és tudást sajátít el, amennyivel bármely foglalkozási ágban azonnal és bármikor megállja a helyét. A középiskola ad az emberek bizonyos kategóriájának, azoknak, akiknek a középszerűn felülemelkedő, de kiváltképpen gyakorlati irányú képességeik vannak, magasabb iskolázásra lehetőséget. Ez a rendszer számol azzal a ténnyel, hogy számtalan olyan emberi tehetség van, amelynek a magasabb iskolák tananyaga csak célszerűtlen megterhelést jelent. A magasabb iskolát két típus képviseli: a német felsőiskola és a humanisztikus gimnázium, s ez a főiskola előkészítője.

Egészen új és lényegbevágóan fontos jelentőséget nyert a népiskola,

/A legújabb statisztikai feldolgozás szerint 1939-ben a nagynémetországi népiskolák száma, - a legutóbb csatolt keleti területeket nem számítva, - több, mint 60.000 volt. A régi birodalom népiskoláinak száma 50.952, 186.582 osztállyal, ahol 177.303 hivatásos tanító 7,503.195 iskolásgyermeket tanít. Az iskolásgyermekek számában észlelhető mérsékelt visszaesés megfelel az iskolaköteles korban lévő népességi évfolyamok alakulásának. Mint a megelőző évben is, egy osztályra átlag 40.3, egy tanítóra 42.2 iskolásgyermek jutott. 10.000 lakosra 7.3 iskola és 1078 iskolásgyermek esik.

A zsidófajú tanulók száma 80 százalék veszteséggel kereken kétezerre csökkent. A magániskolákat is beszámítva, a zsidó tanulók száma 8692-re rúgott a megelőző évi, csaknem húszezerrel szemben.

1939-ben 207 népiskola-jellegű magániskola működött. A nyilvános kisegítő iskolák száma annak folytán szaporodott erősen, hogy a népiskolák kisegítő iskolai osztályait átalakították önálló kisegítő iskolákká, így ma a kisegítő iskolák száma 1028.

Ostmark birodalmi kerületeiben 4721 nyilvános népiskola van, kereken 657.000 tanulóval, a Sudetenland birodalmi kerületben (Reichsgau) 2957 népiskola kereken 274.000 tanulóval./

amelyre az az alapvető feladat hárul, hogy kialakítsa a népi sorsközösség élményét és ennek vállalására neveljen. Egyúttal le akarták zárni a népiskolától való elharapódzott menekülést és a fejetlen tódulást a közép- és felsőiskolákba, amikor alapos kiválogatás után csak a tehetségeseknek adtak módot a fentemlített tanintézetek látogatására. Mert míg 8-10.000 volt az akadémikusok utánpótlási szükséglete Németországban, az 1931/32. évben 32.000 érettségizett diák és 11.000 diákleány végezte el a felsőbb iskolákat.

Ennek a számnak korlátozására adták ki a törvényt 1933 április 25-én ,,a német iskolák és felsőiskolák zsúfoltsága ellen", amely feljogosította a birodalmi belügyminisztert ennek a számnak korlátozására. Ez először 1934-ben történt meg, amikor azoknak az abiturienseknek a számát, akiknek felsőiskolai érettségét elismerik, 15.000-ben állapították meg. Csak azoknak az abiturienseknek felsőiskolai érettségét ismerik el, akik szellemi és testi fejlettsége, jelleme és nemzeti megbízhatósága a főiskola által megkívánt különleges követelmények szempontjából megfelelőnek látszik. De már 1935-ben fölöslegesnek bizonyult a fent ismertetett korlátozás. Mert a gazdasági élet és az ipar felvirulásával az abituriensek igen nagy száma ezeken a pályákon helyezkedett el, másrészt 1935 óta a véderő és a munkaszolgálat is igen sok abiturienst igényelt vezetői utánpótlásra, így a főiskolák szaporulata ismét normális mértékre csökkent.

Rust birodalmi nevelésügyi miniszter a porosz államtanácsban 1935 március 22-én tartott beszéde alkalmával hangsúlyozta, hogy a nemzetiszocialista nevelésnek éppenséggel nem az egyenlőség, hanem a lényeges alapelvek szerinti kiválasztás a jelszava. Ezzel egybehangzóan következőket mondja az 1935 március 25-i rendelet "a tanulók kiválogatásáról a felsőbb iskolákban": "A felsőbb iskolák feladata a német ifjúságnak testileg, jellembelileg és szellemileg különösen jóképességű részét oly módon nevelni, hogy az alkalmas legyen később népünk politikai, kulturális és gazdasági életében, magasabb, vagy vezető állásokat irányadóan betölteni. Ezért a magasabb iskolának kötelessége az ifjúságot úgy megválogatni, hogy az alkalmatlanok és tehetségtelenek kiküszöbölésével az alkalmasok és érdemesek előhaladását segítse. A vizsgálatnak ki kell terjeszkednie a teljes testi, jellembeli, szellemi és népi rátermettség állandó ellenőrzésére... A szellemi kiválasztásnál nem a megtanult tudományos anyag mennyisége a döntő, hanem az általános szellemi érettség... Értékesebb az általában kielégítőnél, ha legalább egyes területeken magasabb teljesítmény tapasztalható. Ezeknek kedvéért egyes más szakokban mutatkozó csekélyebb teljesítmény elnézhető."

Hogy az értékes emberanyagból megbízható alapállományt teremtsenek erre a kiválogatásra, az iskolai és nevelőintézeteknek három különleges típusát létesítették. 1935-ben a "nemzetpolitikai nevelőintézeteket", 1937-ben a "Hitler Adolf iskolákat" és végül a rend-várakat ("Ordensburgen"), amelyeknek alapítása többet jelentett pusztán iskola-, vagy nevelésügyi reformnál.

"Az utolsó évszázadok német történelme egész sereg világnézeti és politikai mozgalmat és hatalmat ismer, amely mind megkísérelte, hogy közösségi-nevelőintézmények alapításával olyan típusban átalakított utánpótlást neveljen fel, amely eszméinek és erőinek képviselője legyen", mondja nemzetiszocialista nevelőintézetek inspektora, Heissmayer SS-Gruppenführer s ezzel találó módon jelöli meg ezeknek az intézeteknek tulajdonképpeni feladatát.

Az először említett iskolák, a "NAPOLA" az első kísérlet arra, hogy az ifjúság iskolázását a képzés síkjáról a politikai nevelés síkjára állítsa. Nem a sokoldalú tudás a célja ezeknek az iskoláknak, hanem a jellembeli kiképzés és magatartás.

Az iskolába való felvétel nem a szülők társadalmi állása és vagyona alapján történik, hanem csak természetük és vérük szerint. Előzetes kiválogatás után a felvételre előjegyzett ifjakat mintegy tíz napra összegyűjtik az intézetben és ott mindenféle vizsga alá vetik őket, szellemi fogékonyságuk, testi egészségük és jellembeli magatartásuk tekintetében.

Az intézetbe felvett fiatalembert arra nevelik, hogy a szigorúan rendezett közösségi és bajtársi életbe beilleszkedjék és a tanszakok sem gyengébbek a legjobb német magasabb iskolákénál.

A nevelésben lényeges szerepe van a sportnak, amelyben lehető sokoldalú képzést adnak (hadijátéksport, lovaglás, bokszolás, lövészet, vívás, stb). A "Jungmann"-ok utaznak a birodalomban és a külföldön (esetleg külföldi diákokkal való hosszabb csere formájában). Nyolc hétig az iparban foglalkoztatják őket (kiváltképpen bányában) s ugyanígy nyolc hétig német parasztnál, vagy telepesnél. Nyolc évi kiképzés után hagyja el a Jungmann az intézetet végbizonyítvánnyal, ami az érettségi bizonyítványnak felel meg.

/Eddig (1939) a következő nemzetpolitikai nevelőintézeteket (NAPOLA) létesítették, illetőleg vették tervbe: Köslin, Plön és Potsdam, Naumburg (Saale), Berlin-Spandau, Oranienstein (Lahn), Bemberg bei Köln, Ilfeld ám Harz, Schulpforte, hajdani kadétiskolái és képzőintézetei, továbbá Stuhm Nyugatporoszországban, Neuzelle bei Guben, Klotzsche bei Dresden, Ballenstedt am Harz, Ballenstedt-Köthen, Rottweil és Backnang Württembergben, a wieni ,,Theresianum", Traiskirchen N. D., Breitensee Wien-nél, a wieni és hubertendorfi állami leánynevelő intézetek, Schloss Ploschkowitz, b. Leitmeritz a Szudétaföldön és a Schloss Heisen a Wartheganban./

A második csoport, az ,,Adolf-Hitler-iskolák" a HJ egységei, a HJ felelős vezetése alatt. Az Adolf-Hitler-iskoláknak hat osztálya van. A felvétel általában a betöltött 12 éves kor után történik. Olyan ifjakat vesznek fel, akik a Jungsvolk keretében különösen kitűntek. A tanítás ingyenes. Az érettségi vizsga letétele után az Adolf-Hitler-iskolák tanulói előtt nyitva áll minden pálya a pártban és az államnál. 1938 január 5-én tíz Adolf-Hitler-iskola alapkövét tették le.

Ezekkel az iskolákkal gondoskodik a párt közvetlenül a vezetői és alvezetői utánpótlás felneveléséről. Ezeket az intézeteket előiskoláiul szánták a nagy rend-váraknak (Ordensburgen), ahol a párt leendő vezetői végleges iskolázást és nevelést nyernek. A felvétel szempontjából csak a személyes képesség és a faji eredet a döntő (nem a származás, vagy az anyagi helyzet).

/Miként történik az Adolf-Hitler-iskolák növendékeinek kiválasztása, példaként idézzük a "Hamburger Fremdenblatt" 1939 március 16-án megjelent cikkét:

"Az Adolf-Hitler-iskolákba, amelyekben a különösen tehetséges ifjakat nevelik a mozgalom vezetőivé, most válogatták ki valamennyi német kerületben az alkalmas 12 éves Pimpfeket. A hamburgi kerületnek nyolc ifjút kellett beküldenie. Minthogy ezt a kiválasztást nem lehet máról-holnapra nyélbeütni, már a múlt nyáron hozzáfogtak utazásokon, a táborban és a vezető-utánpótlási tanfolyamokon a háromszáz legkülönb kikereséséhez. Tovább és tovább folyt a rostálás, míg végül negyvenhárom gyerek maradt meg - sportban, szellemileg, világnézetileg és jellembelileg kiváló. Ebből a negyvenháromból kellett a nyolc legjobbat kiemelni. Ez a Hanstedt melletti Uhlenbusch üdülőhelyen történt meg, felséges rétek között egy különleges tanfolyam során, Herrmann Eggers Oberjungbannführer vezetése alatt, aki mellé még öt Jungbannführert osztottak be. A fiúkat újból próbára tették s minden tekintetben mérlegelték. Megfigyelték magatartásukat bajtársaik irányában, fellépésüket, felfogóképességüket, tudásukat, jellemüket és bátorságukat s így alakult ki lassanként egy mag a legjelesebb fiúkból.

Végre tegnap Kaufmann Gauleiter, Kohlman Geleitsführer, a népegészségügyi hivatal vezetője, Professor Holzmann és dr. Matthies Gebietsarzt jelenlétében véglegesen kijelölte a nyolc legkülönbet. Hét fiút javasoltak és további négyet a nyolcadik helyre. A Gauleiter behatóan tájékoztatta magát minden egyes fiú képességei felől s végül is kiválasztotta azokat, akik az Adolf-Hitler-Schule növendékei lesznek. Kemény próba volt, ahol csak a legkiválóbbak tudtak helytállani."/

1939 július 1. óta működik a birodalmi nevelésügyi miniszter hozzájárulásával Frankfurt am Mainban egy egészen újfajta nevelőintézet, a zenei gimnázium ("Musisches Gymnasium"), amely az egész birodalomból összegyűjti és kiképezi a zenei tehetséggel megáldott ifjúságot. Ez az intézmény is a kiválasztást szolgálja és amikor a rendkívüli képességű tanulókat kora ifjúságuktól kezdve közösen iskolázzák, a felvételnél itt sincsenek tekintettel a szülők társadalmi, vagy gazdasági viszonyaira. A zenei gimnázium tudományos, testnevelő és művészi szempontból oly mértékben kiépített magasabb tanintézet, amely példásan kiképezi a zenében, beszédben és ritmikában különlegesen talentumos fiúkat. A tanítás zenei, gimnasztikái és tudományos érettségi vizsgával zárul, amely minden más hivatásra is képesít és különleges könnyítésekre ad módot a tanárképző főiskolákon s főként a zenepedagógiai felsőbb intézetekben. A zenei gimnázium mellett tanulói otthont is létesítettek, amelyben az intézet valamennyi növendéke el van helyezve.

A magasabb iskolázás nemzetiszocialista szellemben való külső és belső átalakítását 1933 óta egész sereg rendelet vezette be és készítette elő. Miután 1937 folyamán számos fennálló iskolaformát egyszerűsítettek, az 1938 februárjában megjelent rendelet "a felsőbb iskolák neveléséről és tanításáról" az egész iskolaügyet újjárendezéssel véglegesen szabályozta. Ez az új rendszer az 1938/39-ik tanévben lépett érvényre. A rendelet minden felelősséget a nevelőre hárít, aki ezáltal kötelezve van a növendékeivel való szakadatlan, személyes kapcsolatra. A felsőbb iskolák tanítási ideje nyolc esztendő az eddigi kilenc évvel szemben s ezzel fokozottabb teljesítményt követel tanártól és növendékektől egyaránt. A tantervben nagy súlyt helyeznek a testgyakorlatokra; erre heti öt órát állítottak be. Fontos szerepet játszanak az idegen nyelvek, mindenekelőtt az angol, de éppen úgy a latin is. A négyosztályos alapiskolára épül a felsőbb iskola. Két alapformája van: először a felsőiskola, mint főforma fiúk és leányok számára és másodszor, mint külön forma, a gimnázium fiúk számára. Az iskola felső fokozata kettéágazik a képességek különbözősége szerint természettudományi és nyelvi tagozatra. Működik továbbá III-tól a VIII. osztályig az u.n. "Aufbauschule", amelynek felső fokozata nem ágazik szét. Kötelező nyelvek az angol és a latin. A gimnázium felső fokozata sem oszlik meg. Itt kötelező nyelv még a görög is.

1940 április közepétől a hirschbergi (Riesengebirge) és a pomerániai lauenburgi tanítóképző főiskolákon tanfolyamokat indítottak iskolai kisegítők képzésére. A tanfolyamot három hónapra tervezték. A tanfolyamokra olyan férfi és női pályázókat vesznek fel, akik legalább 19, de általánosságban nem több, mint 30 évesek, végbizonyítványuk van valamelyik elismert középiskolából, vagy megfelelő bizonyítványuk más iskolából, érdeklődést tanúsítanak a tanítói hivatás iránt s a felvételi vizsgán tanúbizonyságot tesznek kielégítő tudásukról és egyéb alkalmasságukról. Ezenkívül lehetőség van érettségizett fiatalemberek és nők felvételére is, ha a munkaszolgálati kötelezettségüknek megfeleltek. A kiképzés befejeztével az iskolai kisegítőket tapasztalt tanítók vezetése alatt a népiskolai szolgálatban alkalmazzák. Ezért anyagi térítést kapnak. Azoknak az iskolai kisegítőknek, akik egy vagy két esztendős iskolai szolgálatuk alatt megállották a helyüket, lehetőséget adnak arra, hogy a tanítóképző főiskola egyéves látogatása után a megfelelő vizsgát letegyék s ezzel alkalmazott népiskolai tanítókká legyenek. A kiképzés díjtalan. A tanfolyam alatt a résztvevők havi támogatást kapnak, ami elégséges létfenntartásukra.

A vidéki év és vidéki szolgálat

Landjahr und Landdienst

Az iskolaügy kérdésével kapcsolatban ismertetnünk kell azt a pedagógiai intézkedést, amellyel a Harmadik birodalom a nevelésnek egészen új útjára lépett, névszerint az úgynevezett "vidéki év" (Landjahr") és "vidéki szolgálat (Landdienst") intézményét. A Landjahr azon a gondolaton alapszik, hogy a lényegükben még egészséges és értékes jellemű gyermekeket, akiket azonban a nagy- és ipari városok légköre azzal a veszéllyel fenyeget, hogy jó tulajdonságaikat elveszítik, vidéki környezetbe kell vinni, hogy onnan az új állam "erőteljes és megbízható harcosaiként" térjenek haza.

Az 1934 április 1-i porosz Landjahr-törvény minden gyermeket kötelez a "vidéki évre", akik az iskolát iskolakötelezettségük teljesítése után elhagyták és akiket erre a szolgálatra behívtak. A vidéki évre kötelezettek kiválogatását egy külön bizottság végzi.

A gyermekeket falura viszik nem csak üdülés céljából, hanem ott bevezetik őket a paraszti életbe, ahol mint hasznos munkatársak a szabad természetben és egyidős pajtások között más életszemléletet nyernek, mint aminő a nagy- és ipari városok sokszor megrontó környezetében kialakult volna bennük. Csoportokba egyesítve élnek egy-egy "Heimleiter" felügyelete alatt. /A tudomány, nevelés és népképzés minisztériuma 1939. február 8-i körrendeletével áttekinthető módon összefoglalta a hivatásos Landjahr-nevelő és nevelőnő kiképzésére vonatkozó eddigi határozmányokat. Eszerint a nevelői előképzés nélküli pályázóknak 20-30 éveseknek kell lenniük s adott esetben egy négyhetes Bewerberschulungslager-ben és négyhetes gyakornoki idő alatt kiképzést szerezniük./

erre a célra felállított otthonokban. A nevelőeszközök: munka, játék, sport, iskolázás és együttes előadások esténként. A szülői befolyást a vidéki év alatt kikapcsolják. A Landjahr április közepétől december közepéig tart. 1934 volt a próbaév. Húszezer kiválasztott gyermeket vittek vidéki otthonokba. A próbaév tanulságai olyan kedvezőek voltak, hogy a következő évben kétszer annyi gyermeket lehetett behívni. /Később ezt a számot lényegesen csökkentették. 1940-ben (háborús év) a fiúk száma 6000, a leányoké 12.500 volt. A Landjahrheim-ban folyó életről Walter Ruthe ad képet "Der Nationalsozialismus in seinem Programmpunkten, Organisationsforrnen und Aufbaumassnahmen" című könyvében. 69. o./

A Landjahr-hoz hasonló, de sokkal egyetemesebb és céljában magasabbra törő a HJ Landdienst-je. Elsősorban nem gyakorlati-pedagógiai intézkedés, mint a Landjahr, hanem főként a lelki érintkezés és idealizmus mozgalma. Nemcsak a nevelést akarja szolgálni, hanem egyben elősegíteni a nép szociális és gazdasági gyógyulását. Gyakorlati főfeladata küzdeni a mind erősebben jelentkező földtől való menekülés ellen, ami évről-évre növekvő méreteket öltött. Csak 1939-ben 800.000 emberrel csökkent a vidéki lakosság száma. Még egy olyan tipikusan mezőgazdasági országban is, mint Bajorország, 1938 májusában 24.000 mezőgazdasági munkással volt kevesebb, mint 1934-ben. A mezőgazdasági munkásotthonok építésére irányuló fáradozások sem segítettek semmit a földtől való menekülés kérdésén. Sokhelyütt már mintaszerű munkáslakások állanak, de nincs, aki beléjük költözzék.

A vidékről a városba való vándorlás eleinte természetes, sőt egészséges folyamat volt, amikor a mezőgazdaság nem tudta ellátni a népszaporulatot. Amikor azonban ez az elvándorlás a földtől való meneküléssé fajult és a városok túlnépesedését s egyúttal a vidék elnéptelenedését idézte elő, néztek, egyelőre eredménytelenül, utak és módok után, hogy ennek az áldatlan folyamatnak gátat vessenek.

A földtől való menekülés leküzdésének mozgalma hatásos eszközt nyert a HJ Landdienstjében. A Reichsjugendführer fáradozásainak eredményeképpen, hogy az ifjúságot visszavezesse a földhöz s ott lehetőleg meg is telepítse, az első öt év alatt 43.225 fiatalkorú foglalkozott földműveléssel. 1938-ban 18.000 fiatalkorú, köztük 6500 leány tartózkodott az 1350 Landdienst-táborban s ezek közül kizárólag városból származó szolgálatteljesítők közül 6000 maradt vidéken. 1939-ben 25.000 fiatalkorú jelentkezett. Hogy a Landdienstet a földtől való menekülés elleni küzdelem még hatékonyabb eszközévé építsék ki, a jövőben a Landdienst-vezetők kiképzésére különleges "Landhof"-okat és két birodalmi Landdienst-iskolát állítottak fel.

Ezenkívül az anyagi térítéseket (díjazás, ruházat, házassági- és gyermek-pótlékok) a lehetőség határáig fel akarják emelni, hogy a vidéki elhelyezkedés elleni aggályokat: t.i., hogy városban könnyebb a megélhetés, elhárítsák. A Landdienst döntő jellegzetessége, hogy nem mint azelőtt, egyes esetekben való segítségnyújtás formájában jelentkezik, hanem mint közösség. A leányokat és fiúkat vagy üzemi csoportokban, vagy falu-csoportokban foglalkoztatják. Az előbbiek mezőgazdasági nagyüzemekbe kerülnek, ahol gondoskodnak elhelyezésükről és ahol a csoportok együttesen csoportvezetőjük állandó felügyelete alatt dolgoznak. A falu-csoportoknál a fiatalkorúak egyes parasztházakba és telepesekhez kerülnek. A parasztnál étkeznek és a munkaidő végeztével a falucsoport közös otthonába térnek vissza. 1938-ban 1050 falucsoport és 300 üzemi csoport működött.

A birodalmi ifjúsági vezetőség karöltve a munkaközvetítés és munkanélküliség elleni biztosítás birodalmi intézményével, valamint a "Reichsnährstand"-dal "munkaszerződést" adott ki, amelynek teljesítését a fentemlített birodalmi hivatalok ellenőrzik. A munkaszerződés szabályozza egyebek mellett a munkaviszony tartamát, a szabadságot és a munkaidőt. Ez naponta kilenc óra, aratási hónapokban tíz óra. Hetenként fél nap szabad. Ezt a félnapot az ifjúsági mozgalom munkájára fordítják. Vasárnap a fiatalkorú munkaerejét legfeljebb három órára lehet igénybe venni. Havonta egy vasárnapnak teljesen szabadnak kell maradnia. A bér a munkateljesítmény és a kor szerint igazodik s szabály szerint havi 10-45 RM.

A Reichsnährstand a vidéki szolgálatot elismerte a mezőgazdasági munkára való előkészületnek. Két évi Landdienst után a fiatalkorú leteheti a mezőgazdasági kisegítői vizsgát. További két év után elnyerheti a mezőgazdasági munkás-okiratot. Ezenfelül a Reichsnährstand támogatásával kiképezheti magát mezőgazdává, paraszttá, vincellérré, tehenésszé, juhásszá stb.

A bevált vidéki szolgálatos (Landdienstler), ha az SS fegyverben álló alakulatainál eleget tett honvédelmi kötelezettségének, mint "Wehrbauer" igényt tarthat telepes birtokra. A nőnemű ifjúság is kitöltheti női kötelező évét a vidéki szolgálatban. A földművelést, mint minden más munkát, értékmunkának tekintik. Ennek folytán csak a legjobb ifjú erőket választják ki a vidéki szolgálatra. Minthogy ez a munkateljesítmény mellett politikai mozgalom is, nagy súlyt helyeznek a fiatalkorú magatartására és jellemnevelésére. Különösen vonatkozik ez a Landdienst vezetőire és vezetőnőire.

1938-ban 42 vezető- és vezetőnői tanfolyamot tartottak 706 fiú és 525 leány részvételével. A Landdienst a parasztokat is igyekszik belső megértésre és készségre nevelni a föld felé törekvő városi ifjúság irányában. /Lásd idevonatkozóan Axmann RJF cikkét a VB 1939 február 16-i számában és Karl C. Thalheim írását az 1939. évi "Agrarrundschau"-ban./

Diákság

Studentenschaft

A főiskolai diákság szabályozása és egységesítése a nagyszámú német egyetemen hosszabb időt igényelt, mert igen széleskörű volt a különböző korporációkra és szövetségekre való szétforgácsolódás s ez sok nehézséget okozott az újjárendezésnél. Főként a volt korporációk u.n. "öregurai" voltak azok, akik kevés megértést mutattak az új eszmék iránt. Csak 1937 végén és 1938 elején sikerült a birodalmi diákvezető éppoly okos, mint energikus eljárásának elérni, hogy a német diákok "öregurainak" szövetségei ("Alt-Herrenbunde deutscher Studenten") és a diákszövetség véglegesen összeolvadtak s öreg és fiatal egyesült az új nemzetiszocialista életközösségben. Most az első szemeszter hallgatóinak 80 százaléka tagja a diákszövetség "Kameradschaft"-jának és csak idők kérdése, mikor tűnik el mindörökre az u.n. szabad diák (Freistudent). A Kameradschaftok pótolják a hajdani egyesületeket, de rendszerint lényegesen kevesebb tagjuk van. A diákkorporációk szép tradícióit jórészt átvették, míg minden egyebet, ami ellentmond a nemzetiszocializmus szellemének, feltétlenül elutasítanak.

A nemzetiszocializmus három feladat megoldását kívánta a főiskolai oktatástól: új diáktípus teremtését, új főiskolai tanártípus teremtését és a tudomány új fogalmi meghatározását. Diákélet mostantól kezdve csak nemzetiszocialista közösségi formában lehetséges, s ez egészen új alapelveken és előkészületeken épül fel, névszerint a Hitler-Jugenden, a Sturm-Abteilungon és a munkaszolgálaton, amelyekben a nevelésnek az iskola elvégzése után végbe kell mennie. "Az igazi gyakorlati iskola, - mondotta Rust birodalmi nevelésügyi miniszter 1934 júniusában, a német diákság berlini gyűlésén, - nem az egyetem és nem a gimnázium, hanem a munkaszolgálati tábor, mert ott megszűnik az oktatás és a szó és kezdődik a tett. Aki a munkaszolgálati táborban nem válik be, az eljátszotta a jogát, hogy mint akadémikus vezessen." Csak a negyedik szemeszter után lép erőteljesebben előtérbe a tudományos szakmunka. /Az új orvosi tanulmányi rend szerint, amely 1939 április l- én lépett hatályba, a tanulmányi idő a szemeszterek praktikus beosztásával majdnem két évvel megrövidíthető./

1934. február 7-én bocsátották ki "a német diákság alkotmányát" ("Verfassung der Deutschen Studentenschaft"), hogy a főiskolai diákságnak és a szakintézetek hallgatóságának biztosítsák azt a lehetőséget, hogy saját ügyeiket felelősség mellett maguk intézhessék. Az önkormányzatot azonban nem önmagáért ruházták a diákságra, hanem a nép és birodalom legfőbb céljainak elérése végett. A diákság, mint a miniszter hangoztatta, nem öncél. Feladatát tévesztené és szervezkedési játszadozássá fajulna, ha tevékenysége önmagával kielégülten a diákok és főiskolák szűk körében merülne ki s arra korlátozódnék, hogy a diákok "rendjét" más rendektől elhatárolja. Feladata ellenkezőleg éppen az, hogy a diákok néptől való elkülönülésének állandó veszélyét legyőzze.

A Studentenschaft a csak tanuló, csak a saját szaktudományának élő, csak a saját környezetében mozgó diákot ragadja ki a tanterem, a szaktudomány és a korporáció szűk köréből s állítsa be minden tekintetben a főiskola, a nép és a birodalom közösségébe. Vezesse ki a fogalmak és a tudományos szemlélődés elvont szellemi világából a népi valóságba, hogy onnan merítse tanulmányainak és jövőbeli hivatásának értelmét. Mutassa meg neki, hogy a főiskola nem önmagában zárt, önmagán felépülő világ és hogy csak az lehet a nép körében teljesítendő munkálkodásra alkalmas, aki már tanulmányai közben is együtt él a néppel.

A Studentenschaftnak kell őrködnie, hogy a diákok a főiskola, nép és állam iránti kötelességeiket teljesítik. A diákokat a birodalmi munkaszolgálatra való kötelezéssel és politikai iskolázással a nép és állam kötelességvállaló, önzetlen szolgálatára kell nevelnie. A diákok politikai iskolázása a "NS Studenten-bund" feladata. Emellett a diák önkéntesen tagja lehet a NSDAP, tehát a SA, SS, HJ, NSKK, vagy a NSFK valamelyik tagozatának.

A nők gyári szolgálatához hasonlóan a diákokra nézve is kötelező a gyári, vagy a vidéki szolgálat. A Kameradschaftokon belül különösképpen ügyelnek arra, hogy tagjaik a vidéki szolgálatot általában keleten és pedig mindig ugyanannál a parasztnál teljesítsék, akinél Landdienstjüket megkezdték, így akarnak közelebbi kapcsolatot teremteni a német fiatalság és a keleti részek lakossága között.

A Studentenschaftok tagja a saját szakterületének Fachschaftjához tartozik. A Fachschaftoknak is van nevelő feladatuk: előkészíteni tagjaikat jövendő hivatásközösségük szolgálatára. 1934. november 2-án rendelet jelent meg a "Reichsstudentenwerk" megalakításáról, amelyet az 1938 július 6-i törvény közjogi intézménnyé emelt. A Reichsstudentenwerk feladata (az 1. §. szerint) lehetővé tenni minden tehetséges németnek, tekintet nélkül a származására és gazdasági helyzetére, hogy a német főiskolát látogathassa. Célja a legderekabbak kiválogatása a nemzetiszocialista követelmények szellemében.

/A tudomány, nevelés és népképzés birodalmi miniszterének 1938. július 8-i rendelete kimondja, hogy a német Studentenschaft-ba csak olyan diákok vehetők fel, akik igazolni tudják árja leszármazásukat. És a birodalmi nevelésügyi miniszter 1940 március 27-i körrendelete kimondta, hogy azokat a hallgatókat, akik megfelelő rátermettség, eredmény, helytálló magatartás s a főiskolán kívül és belül magától értődő odaadás szempontjából tanulmányaik végzése közben kifogás alá esnek, a főiskolákról eltávolítják.

Az új, 1938. április 1-én kelt "Gesetz über das Studentenwerk" ennek feladatát a 2. §. szerint úgy foglalja össze, hogy "a német fő- és szakiskolákon a német utánpótlás gazdasági és egészségügyi gondozása" van rábízva. A német fő- és szakiskolákon addig a diáksegélyakció keretében működött önsegélyző intézményeket ezzel ez a törvény feloszlatja./

Hogy a nemzetiszocialista mozgalom alapelveit a főiskolák látogatásánál is érvényre juttassák, bevezették az úgynevezett "Langemarck-Studiumot" s intézését a Reichsstudentenwerk-re bízták.

A "Langemarck-Studium" előképzés tehetséges munkás-és parasztfiúk számára, akiknek nincs érettségijük. Már 1934. óta kezdeményeztek kisebb tanfolyamokat Heidelbergben és Königsbergben, de csak 1937-ben terebélyesedett ki a gondolat nagyszabású szociális intézménnyé, amely azon az elven épül fel, hogy mindazok, akiknek képességük és tehetségük van a szellemi munkára és óhajtják képeztetésüket módot nyerjenek törekvésük megvalósítására. A főiskolára való felvételnek valóban szociális elvi alapon kell történnie. Nem szabad holmi becsvágyó elemek "felemelkedését" mesterségesen elősegíteni, hanem a még szellemileg elhasználatlan és a népi tudományos munkára elhívatott erők előtt kell, ha anyagi eszközeik hiányoznak is a tanulásra, megnyitni az egyetemek kapuit.

/A Langemarch-tanfolyamokon a következő tárgyak szerepelnek: német nyelv, földrajz, geopolitika és véderőpolitika, államtan, biológia, matematika, fizika, kémia és angol nyelv. A második félévben általános jellegű felolvasások, a harmadik félévtől kezdve szak-felolvasások. - A finanszírozást teljes egészében a Reichsstudentenwerk vette át, amely központilag 4 millió RM. évi költségvetés felett rendelkezik. A helyi Studentenwerkek forgalma évente kereken 10 millió RM s vagyonuk megtakarított pénzben, házakban és telkekben kereken 10 millió RM. ("Die Bewegung" 1938. július 12.) /

A párt és tagozatainak személyi-osztályai, a véderő és az állami hatóságok, a diákság birodalmi vezetőségének gazdasági-és szociális hivatala hozzák javaslatba azokat a bajtársakat, akiket a "Langemarck-Studium" heti táboraiba kiválasztanak. Nem annyira magára a tudásra vannak tekintettel, hanem sokkal inkább a szellemi képességekre és felfogókészségre, a testi és faji alkalmasságra, továbbá a világnézeti magatartásra és a politikai beállítottságra.

A diákság birodalmi vezetője, dr. Scheel 1938 decemberében rámutatott arra, hogy az eddigi heidelbergi és königsbergi tapasztalatok beigazolták: nemcsak a kiválasztás és nevelés módja volt helyes, hanem a Langemarck-Studium hajdani tagjaiból a legjobb diákok kerültek ki, akik nemcsak a vizsgákon, de a nemzetiszocialista mozgalom politikai munkájában is kiválóan megállották a helyüket.

Annak a szociális szellemnek megvilágítására, amelyre a Studentenschaft törekszik, megemlítjük azt a megegyezést, amelynek folytán a türingiai NSDStB és a DAF "diák és munkás" néven munkaközösséget alakított, azzal a céllal, hogy a diákokat és munkásokat vita-ülések rendezésével közelebb hozza egymáshoz. Ugyanekkor az első és második szemeszter diákjai kötelezték magukat valamely üzemben tizennégy napi munkára, hogy ezúton két-két munkásbajtárs számára, aki különösen rá van utalva az üdülésre, fejenként egyheti, teljes fizetéses, pótszabadságot biztosítsanak.

/A folyóiratok közül, amelyeket a főiskolai hallgatók adnak ki, említésre méltó a "Die Bewegung", a NS-Deutscher Studentenbund és a Deutsche Studentenschaft központi orgánuma (megjelenik hetenként), a "Thüringer Studenten", a NS-Deutscher Studentenbund - Gau Thüringen hivatalos lapja, a "Die Jenaer Studentenschaft"-tal, a jénai egyetem diákságának lapjával./

Ezt a főiskolai reformot lényegében a főiskolák tanári karának közreműködése nélkül, sőt részben ellenükre hajtották végre. De már 1933. március 4-én háromszáz főiskolai tanár jelentette ki egy választási felhívásban, hogy Hitler hatalom-átvételében látják Németország megmentésének igazi útját s megígérték, hogy a maguk részéről együttműködnek ebben a munkában. És 1933. november 11-én Lipcséből világhírű német tudósok (dr. Sauerbruch titkos tanácsos, orvosprofesszor, Pinder művészettörténeti professzor, dr. Eugen Fischer, az antropológia professzora és dr. Heidegger bölcsész professzor) szózatot intéztek az egész művelt világhoz s megértést sürgettek Hitler harca és Németország egyenjogúsága iránt.

A főiskolai kérdéssel kapcsolatban megemlítendő, hogy az egyetemi docensek helyzetét is lényegesen megváltoztatták. Az 1935. január 5-én megjelent "Reichshabilitationsordnung" megszünteti az ú. n. Privát-docenseket (előadó egyetemi magántanárságot). A habilitáció és a docentura között éles különbséget tesznek. A habilitáció a tanulmányok befejezése után három évvel minden Doktor, vagy licenciátus előtt nyitva áll s a "Dr. habil." új akadémiai fokozatával van egybekötve, ez azonban még korántsem jelenti az automatikus jogot akadémiai előadások tartására. Ez azoknak a docenseknek ("Dozenten") van fenntartva, akiknek kiválogatása nemcsak pusztán tudományos eredményeik, hanem tanításra való alkalmasságuk és egyéniségük mérlegelésével történik. A docentura adományozása tehát a tanítási próba eredményétől függ, és attól, hogy az illető hogyan vált be a közösségi táborban és a docens-akadémián.

7. KULTURÁLIS ÉLET

A nemzetiszocialista jogi felfogás

A nemzetiszocialista programnak, amelyet Hitler a politikai pályája kezdetén dolgozott ki, 19-ik pontja így hangzik: "Követeljük a materialista világrendet szolgáló római jog helyére a német közösségi jogrendszert." Ennek a mondatnak lapidáris fogalmazását egy szokványos jogász primitívnek tarthatja. Azonban legteljesebb rövidségében is eléggé érthetően foglalja össze annak lényegét, amire a nemzetiszocialista jogi felfogás törekszik.

Hitler 1937. január 31-i birodalmi gyűlési beszédében világosan és közérthetően kifejtette ezt a felfogást. Két poláris ellentét van, mondotta, amely itt egymással szemben áll. Az egyik felfogás szerint a jog, mint olyan, önmagában hordozza létjogosultságát s ilyenformán hasznossága szempontjából nem vizsgálható. Állania kellene, ha a világ tönkre is menne miatta. A másik álláspont úgy hangzik, hogy a jog feladata a néptársakat és tulajdonukat oltalmazni és a népet biztosítani azokkal az elemekkel szemben, amelyek mint aszociálisak vagy a közös kötelességek teljesítése alól igyekeznek magukat kivonni, vagy e közös érdekek ellen vétkeznek. Az első felfogás a római jog alapelveire és a felvilágosodás bölcsészetének természetjogára támaszkodik. A másik felfogás a nagy német jogtudós, Friedrich Karl von Savigny (szül. 1769 február 21.) álláspontjához kapcsolódik, aki a népiség élő, természetes egységét tartotta a jog megteremtőjének és hordozójának: "A jognak ugyanis magában véve nincsen létezése, lényege sokkal inkább maga az emberek élete, bizonyos oldaláról szemlélve".

Nemzetiszocialisták megkísérlik ez utóbbi álláspontot közelebbről is megindokolni. "A törvények nem alapulhatnak többé azon a nézeten, - mondja Göring birodalmi tábornagy, - hogy van absztrakt, a néptől teljesen független jog... A törvényhozó nem helyezheti az értelmi absztrakciókból eredő önkényt a népjog helyére." Darré nézete szerint az egész római jogot áthatja a "jogbirtokos" képzete; a közjogban ez az államfő akarata, a magánjogban a tulajdonos és más szubjektív jogok birtokosainak akarata volna. A germán jogban a közösség gondolata uralkodik, amit a római jog nem ismer. Az egész német jogtörténetet áthatja a társaság- és bajtársiasság alakításának jellemvonása. Az egyes itt mindig szűkebb, vagy tágabb közösségek tagjaként jelenik meg, a közösség magasabb szükségességeivel és kívánalmaival szemben az egyes jogának és szabad akaratelhatározásának engednie kellett. Kerrl birodalmi miniszter kijelentette: "Szabadulnunk kell a törvénygyártás sablonjaitól, amelyek minden egyes esetben a bíró kezére akarnak járni, úgy, hogy az nem egy magas királyi jogot gyakorol, hanem csak technikát hajt végre".

És Walter Buch birodalmi vezető, a NSDAP legfőbb bírája azt mondja "Faj és jog" című értekezésében: sekélyes igazság az, hogy ami az egyiknél helyes, az méltányos a másiknál is. Sokkal nyomatékosabb a szó: "Ha ketten ugyanazt cselekszik, az nem ugyanaz." Itt mérlegelni, miként értékelendő, vagy megtorlandó valamely cselekmény, vagy mulasztás, a mindennapi életből meríteni a jogot, ez a bíró nehéz, de határtalanul szép feladata. Csak ha a bíró azt tartja szemei előtt, hogy orvosként kell részt vennie a német nemzettest ápolásában, ha azon fáradozik, hogy a megbotlottat a törvényesség útjára gondos kézzel visszavezesse, ha módjában áll bizonyos kártevőket a nemzet testéből eltávolítani, csak akkor találhatja meg fontos munkájához azt a békét, amire mélyen járó feladatok megoldásánál minden embernek szüksége van.

A jogállam liberális felfogása elsősorban az egyesek szabadságjogainak alapvető biztosítását kívánja meg. A nemzetiszocializmus nem a magán-szabadság és jogérdekeket helyezi jogrendjének előterébe, hanem a népközösség javának biztosítását. Nemzetiszocialista álláspont szerint a bíró feladata nem a törvényszakaszok interpretálásában áll, hanem abban, hogy keresse az igazságot. Ebben a fáradozásában támogassa őt a törvény. A bíró azonban nincsen a törvény betűihez kötve, ha annak betűszerinti alkalmazása igazságérzetével ellentétes döntésre vezetne. Ne sáncolja el magát kényelemszeretetből, vagy aggályoskodásból a paragrafusok szószerinti értelme mögé. Ha tapasztalása és emberismerete azt diktálja, hogy bizonyos esetben a törvényszakaszt szabadabban kell értelmezni, mint ahogy azt annak betűi látszólag kívánják, nemcsak jogosult, de köteles belátása szerint cselekedni. Ez a bíró szabadsága és felelősségteljes önállósága a nemzetiszocializmus szellemében. Legyen független s egyúttal felelősséget ismerő. Ezek azok az alapelvek, amelyek az északi jogot ősidők óta áthatják.

Az új jog szellemét a legvilágosabban és leghatározottabban az új polgári perrendtartás bevezetése juttatja kifejezésre: "Népi igazságszolgáltatás csak olyan eljárással lehetséges, amely a nép előtt érthető s amely épp oly biztos, mint gyorsan ható jogsegélyt nyújt. A feleknek és képviselőiknek tudatában kell lenniük, hogy az igazságszolgáltatás nemcsak őket, hanem egyúttal és elsősorban a nép egészének jogbiztonságát szolgálja. Egyik félnek sem szabad lehetővé tenni, hogy a bíróságot valótlanságokkal félrevezesse, vagy munkaerejével a per gonoszindulatú, vagy hanyag elnyújtása révén visszaéljen. A jogsegélynek, amire mindenkinek igénye van, megfelel a kötelesség, hogy a per becsületes és gondos vezetésével a bírót az igazság megtalálásában segítsék.

A bírónak feladata oda hatni, hogy az eljárás rövidre fogott vezetése és a felekkel való szoros érintkezés révén minden vitás ügyet alapos előkészítés után, lehetőleg egyetlen tárgyalással tisztázzon és eldöntsön. Kerülnie kell az elnapolást, ha azt sürgős tárgyi indokok nem kívánják, s meg kell akadályoznia, hogy az eljárást elkésett előadásokkal elnyújtsák.

Csak így lehet, teljes szóbeliséggel és közvetlenséggel eljutni az élő eljáráshoz, amely módot ad a bírónak az igazság biztos felderítésére és amelynek lefolyását a felek megértik és bizalommal fogadják."

Egészen nemzetiszocialista szellemben rendezi az 1936 május 5-i szabadalmi törvény a szellemi tulajdon kérdését, amikor a szabadalomra vonatkozó jogot kifejezetten a feltaláló, vagy jogutódja számára biztosítja, nem pedig testületeknek és üzemeknek. Másfelől kényszer-engedélyt is lehet adni, ha a birodalmi kormány kijelenti, hogy a találmány felhasználását a népközösség érdekében általánosan hozzáférhetővé kell tenni. Ez esetben a feltalálónak meg kell elégednie a megfelelő kártalanítással.

1938 augusztus 1-én új házassági törvény lépett életbe, amely számos fontos pontjában egészen új álláspontot foglal el a házasságkötést és válást illetően. /Különösen említésre méltó és a nemzeti szocialista jogi és eljárási felfogásra jellemző az 55. §., amely a házassági életközösség u.n. "ziláltságát" ("Zerrüttung") tárgyalja s az eljárási gyakorlatban és a jogi irodalomban már számos példát szolgáltatott arra, milyen nehezére esik még a megelőző formalisztikus jogi felfogásnak a nemzeti szocialista jog életteljes és ésszerű álláspontját megérteni. A "Schwarze Korps" idevágóan számos jellemző esetet közölt (pl. 1939 március 16-án)./

A német jogi akadémia egy emlékiratban állást foglalt az örökösödési jog új szabályozása érdekében. E szerint a jövőben a törvényes rokoni öröklés lezáródnék a nagyszülőkkel és leszármazóikkal s a házasságon kívül született gyermekek örökösödési joga kedvezőbbé válnék.

A gyógyászat terén az összes gyógyító hivatásokat megtisztították a világnézetileg, politikailag és erkölcsileg meg nem felelő elemektől. Az előzetesen érvényben volt gyógyítási szabadság elvileg módot nyújtott a hivatás- és iparszerű gyógykezelésre bárkinek, előismeretek, kiképzés és szakvizsgálat nélkül is. Ezt az állapotot szünteti meg az 1939 február 17-i törvény "a gyógyászat javadalmazás nélküli hivatásszerű gyakorlásáról". Bizonyos feltételek mellett azonban a gyógyászatban jártas emberek előzetes vizsgák, stb. nélkül is tevékenykedhetnek. Itt is, mint mindenütt a nemzetiszocialista államban nem a formális szempont a döntő, hanem a beigazolt hozzáértés.

A perjogban az u.n. "Ermittlungshilfe" eljárása emelkedett bizonyos jelentőségre, amit gyakorlatilag különösen a NSV-nál alkalmaznak. /Az "Ermittlungshilfe" laikus segélynyújtás, ami arra szolgál, hogy az államügyésznek és a bírónak módot adjon, hogy lehetőleg objektív ítéletet hozzanak. A NSV Ermittlungshilfe hivatali helyisége a berlini főtörvényszéken van s vezetője maga a főügyész. A "segítőket" ("Helfer") a NSV illetékes körzetvezetője választja ki. A segítőnek minden állítása bizonyítására meg kell forrásait neveznie s mindig készen kell állania, hogy megállapításait, mint tanú, esküvel erődítse meg. A bagatell ügyek és a súlyos bűncselekmények (gyilkosság és hasonlók) nem tárgyalhatok ezzel az eljárással. Igen célszerűnek bizonyult az Ermittlungshilfe a politikai bűnperekben és a vétségeknél./

A nemzetiszocializmus alapvető világnézeti beállítottsága a polgári jog egész területén is messzemenő reformokat kívánt. "Búcsú a polgári törvénykönyvtől" címmel Schlegelsberger államtitkár 1937. január 25-én egy később nyomtatásban is megjelent előadást tartott, amelyben bejelentette, hogy a birodalmi igazságügyminisztérium a Führer beleegyezésével hozzáfogott a BGB (polgári törvénykönyv)-ben szabályozott jog átalakításához s ez a munka egy új törvénykönyv helyett a polgári élet különböző területeinek megfelelő egyes törvényeket fogja előkészíteni. /Közelebbieket tartalmaz a tekintélyes jogtanárok előadásait felölelő gyűjtemény, amely "Zur Erneuerung des Bürgerlichen Rechts" címmel jelent meg./

Amikor a nemzetiszocializmus a polgári jog terén véget akar vetni az aszociális prókátorkodás és kliensei fortélyainak és huzavonáinak, a büntetőjogban is hasonló határozottsággal lép fel a "pereat mundus, fiat iustitia" álláspontja ellen, amennyiben a büntetőjog eddigi általános elvével szemben "nincs büntetés büntetőtörvény nélkül", azt az elvet proklamálja, hogy "nincs bűncselekmény büntetés nélkül".

A megelőző büntetőtörvény csak akkor tette lehetővé valamely cselekedet megtorlását, ha annak büntethetőségét a törvény kifejezetten megállapította. Ezzel szemben az 1935 június 28-i "törvény a büntetőtörvénykönyv megváltoztatásáról" kimondja, hogy minden cselekményt, "amely a büntetőtörvény alapelvei szempontjából és az egészséges közfelfogás szerint büntetést érdemel", meg kell torolni. Bűnhődést érdemlő magatartással szemben a büntetőjogi védelem nem hiúsulhat meg annak folytán, hogy a büntetőtörvényben hézagok vannak, amelyeken át az ügyes gonosztevő kisiklik. Az a mondat, hogy "nulla poena sine lege" - jelentette ki dr. Roland Freisler igazságügyi államtitkár, - szabadságot védelmez ugyan, ,,de a tisztességtelen cselekvés szabadságát; azoknak a polgároknak védelme, akik életüket a tisztesség és a kifejezetten tilalmas közötti széles posványban akarják felépíteni; az ügyes, minden hájjal megkent, jogilag körültekintő, lelkiismeretlen síberség területén".

Viszont az is megtörténhetik, hogy egy büntetendő cselekményt nem üldöznek, ha a közösség igazsága, tehát egy magasabb igazság így kívánja. Mert az a jog, ami a népnek használ s az a jogtalanság, ami árt. /Vesd össze H. Barth "Rechtssicherheit und Gerechtigkeit" című cikkével. ("Deutscher Juristentag 1936", 137-148. o.)/

Ugyanígy kimondja az idézett törvény 9. szakasza, hogy aki szerencsétlenségnél, vagy közveszedelemben nem segít, holott ez az egészséges népfelfogás szerint kötelessége s ennek önmaga veszélyeztetése és más fontos kötelességek sérelme nélkül eleget tehetett volna, fogházzal, vagy pénzbírsággal büntetendő.

A büntetés végrehajtásánál azt az elvet juttatják érvényre, hogy a büntetést a megbüntetettnek is büntetésként kell átéreznie. /A weimari kormány büntetésvégrehajtási rendszeréről ezeket mondja A. J. Berndt: "A büntetés végrehajtását fellengzős fantaszták és marxista ideológusok üdüléssé változtatták. A gonosztevőknek sokkal jobb dolguk volt a fenyítőintézetekben, mint a keresetnélküli millióknak az utcán. Világos, barátságos cellájuk volt, kellemesen bebútorozva, rádiót hallgathattak, virágcsokor volt az asztalukon, kanárimadarak a cellákban, jó és kiadós ellátást kaptak, könnyű munkát végeztek s szórakozhattak a klub- és olvasóhelyiségben, jó könyvtárral, így egyáltalán nem ment ritkaságszámba, ha a büntetés letöltése után könyörögtek, hogy a fegyházban maradhassanak."/

A büntetés "a belső neveléssel hozzáférhetetlen gonosztevőknél is akadály legyen", hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el. "Ehhez szükséges a fegyelmezés és rend céltudatos érvényrejuttatása, a munkára és kötelességteljesítésre való szoktatás, s a vallásos, erkölcsi és szellemi befolyásolás megkísérelése." (1933 augusztus 1-i törvény 6. §.). Egészen szigorú és kérlelhetetlen a büntetőtörvény a különösen aljas bűncselekményekkel szemben (mint pl. a zsarolással egybekötött gyermekrablás, stb.). Ezekre a halálbüntetés nemcsak elő van írva, hanem tényleg végre is hajtják s nem csak papíron lévő üres fenyegetés, mint bizonyos országokban. Fiatal, büntetlen előéletű foglyokat viszont nem szabad megrögzött gonosztevők közé zárni, hanem külön fenyítőintézetekben helyezik el őket. /A birodalmi védelem minisztertanácsa 1940. május 6-i rendeletében kimondotta, hogy a német büntetőjog vonatkozik minden német állampolgárra, akár belföldön, akár külföldön követi el a bűncselekményt./

Az új, fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogot csak akkor alkalmazzák, ha a nevelőeszközök nem mutatkoznak kielégítőnek, de ez esetben a büntetést teljes szigorral végrehajtják (szükség esetén u.n. ifjúkorúak fegyháza). Meg kell kísérelni az utolsó bűntettes fiatalember megmentését is a népközösség számára.

Az egyház

A protestáns egyházak

A NSDAP programjának 24. pontja a következő szavakkal kezdődik: "Szabadságot követelünk az államban minden vallásfelekezet számára, amennyiben a germán faj erkölcsiségével és morális érzésével nem ellentétesek. A párt, mint olyan, a pozitív kereszténység álláspontját képviseli, anélkül, hogy vallásilag valamely felekezethez kötné magát."

Hitler "Mein Kampf" című könyvében (379. o.) még pontosabban körvonalazza álláspontját, amikor ezeket írja: "A mozgalom határozottan elutasít mindennemű állásfoglalást olyan kérdésekkel szemben, amelyek vagy kívül állnak politikai munkájának keretein, vagy pedig alapvető fontosság híján jelentéktelenek. Feladata nem a vallási reformáció, hanem népünk reorganizálása. Mindkét vallásfelekezetben népünk létének egyenlő értékű támaszát látja s ezért küzd azok ellen a pártok ellen, akik népünk e valláserkölcsi és morális erőtényezőit pártérdekeik eszközévé alacsonyítják le."

A nemzetiszocializmus hatalomra jutása után indult meg a "német keresztények vallási mozgalma" ("Glaubensbewegung Deutscher Christen"), amely azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a lutheránus, kálvinista és az egyesült porosz egyházak /A német evangélikus egyházak részben lutheránusok, részben kálvinisták, részben a III. Frigyes Vilmos által 1817-ben a két felekezet egyesítésével alakított ó-porosz "unió"-hoz tartoznak. A különböző evangélikus egyházak 1922-ben "hitvallásuk, alkotmányuk és közigazgatásuk teljes önállóságának fenntartása mellett" a "Deutsch-evangelischer Kirchenbund"-ban egyesültek./ között még fennálló felekezeti különbségeket kiegyenlítse s "olyan formát adjon nekik, amely alkalmassá teszi őket a német nép irányában arra a szolgálatra, ami Jézus Krisztus evangéliuma alapján kötelességük népükkel szemben".

"Németországban a teljes lelki összeomlás következtében, - mondja Alfréd Rosenberg, /"Grundlagen, Aufoau und Wirtschaftsordnung des nationalsozialistischen Staates", kiadta H. H. Lammers és Hans Pfundttier (I. kötet. Abt. l., első o.)./ egész serege támadt a le nem kicsinyelhető vallásos csoportosulásoknak, amelyek a régi egyházi formákat elavultnak tekintették s szilárd meggyőződésük volt és az ma is, hogy Luther reformációja fele útján megállott s azt további germanizációval kell tökéletessé tenni. Más csoportok viszont azt az álláspontot foglalták el, hogy a kereszténység bizonyos elvei nem egyeztethetők össze a germán felfogással s ezért a régi, inkább paulinus, mint krisztusi egyházak kiküszöbölése szükséges." /A következő tizennégy "német-hitű" ("deutsch-gläubige") irányzat áll és állott fenn: 1. Hans Ludendorff; 2. Deutsche Glaubensbewegung; 3. Nordische Glaubensbewegung; 4. Germanische Glaubensbewegung; 5. Deutschgläubige Gemeinde; 6. Geistchristentum; 7. Deutsche Aktion; 8. Völkische Aktion; 9. Bund für deutsche Einheitsreliglon: 10. Gruppe Reventlow; 11. Gruppe Hauer; 12. Gruppe Kummer; 13. Gruppe Krauss; 14. Deutschgläubige Bewegung./

Ez a megmozdulás ezenfelül azt is kívánta, hogy ,,a vallást fejlesszék ki a modern tévtanok: a materializmus, mammonizmus, bolsevizmus és a keresztényietlen pacifizmus elleni éles küzdelem szellemében". Ezekkel a törekvésekkel szemben a protestáns egyházak részéről "az evangélikus egyház alapelveiért érzett aggodalomtól vezettetve" ellenállás támadt. Ez okból kifolyólag Hitler az evangélikus egyházi választások előtt, 1933 július 22-én tartott rádióbeszédében a következőket jelentette ki:,,... A nemzetiszocializmus mindig kifejezésre juttatta, hogy el van határozva a keresztény egyházakat állami védelemben részesíteni. Az egyházaknak viszont egy pillanatig sem szabad abban a tévhitben élniük, hogy az állam oltalmára nincsen szükségük s enélkül is módjukban áll vallási missziójukat betölteni. Sőt, az egyházak megkövetelik ezt a védelmet az államtól. Ezzel szemben az államnak is meg kell kívánnia az egyházaktól, hogy a maguk részéről minden támogatást megadjanak, ami fennállásához szükséges...

Az egyháznak és államnak létjogosultságot az emberek lelki és testi egészségbentartása ad; mert ezeknek pusztulása maga után vonná úgy az állam, mint az egyházak megsemmisülését. Ennek következtében az állam éppúgy nem lehet közömbös a jelen vallási folyamataival szemben, mint ahogy az egyházak sem vonatkoztathatják el magukat a napi politikai eseményektől és változásoktól... A német nemzet felemelkedése érdekében, amit a nemzetiszocialista mozgalomtól elválaszthatatlannak tartok, érthető módon azt kívánom, hogy az új egyházi választások eredménye a mi új népi és állami politikánkat támogassa. Mert amidőn az állam hajlandó a vallásos élet belső szabadságát garantálni, akkor joga van remélni, hogy a felekezetek részéről azok az erők jutnak érvényre, akik el vannak szánva a maguk részéről is arra, hogy a nemzet szabadságáért küzdjenek. Ezt azonban nem lehet biztosítani egy megcsontosodott egyház világtól elfordult, a kor jelenségeit és eseményeit felbecsülni nem tudó erőivel, hanem az élő igenlés erőivel. Ezeket az erőket elsősorban az evangélikus hívők ama részében látom, akik, mint Német keresztények öntudatosan a nemzetiszocialista állam talaján vetették meg lábukat... Az egyes felekezetek belső vallási kérdéseit ez egyáltalán nem fogja érinteni."

És Alfréd Rosenberg (idézett művében) röviden a következőképp jellemezte a nemzetiszocialista mozgalom és a vallási kérdés összefüggéseit: "A NSDAP tiszteletben tart minden igazi vallási meggyőződést és oltalmazza az egyházakat minden gyalázattól. Elutasítja magától azt, hogy egyetlen vallási csoport hatalompolitikai eszköze legyen s tekintettel a nem általa felidézett helyzetre, hogy Németországban sok felekezet van, a vallási hovatartozás feletti döntést az egyesek lelkiismeretére bízza."

És végül Hess, a pártvezér helyettese indíttatva érezte magát, hogy 1933 október 13-iki rendelkezésében kimondja:...Egyetlen nemzetiszocialista sem kerülhet hátrányos helyzetbe azért, mert valamely hitágazathoz, vagy felekezethez, vagy egyáltalán semmiféle felekezethez nem csatlakozik... Lelkiismereti kényszert kifejteni nem szabad".

A nemzetszocialista államnak az egyházakkal szemben tanúsított türelmes magatartása ellenére tovább folyt a viszálykodás a hívek és a 28 országos egyházat magában egyesítő "Deutsch-Evangelischer Kirchenbund" papjai között. Ez a harc nem csak bizonyos, itt-ott mutatkozó keresztényellenes mozgalmak ellen irányult (amelyekkel szemben az állam is határozottan állást foglalt), /"Sem arra nem gondolok, hogy Germánia erdőiben pogány áldozati oltárokat állítsák fel s az ifjúságot holmi Wodan-kultuszra bírjam, sem arra, hogy a fiatal Németországot kiszolgáltassam valaminő szakállas növényevő apostol bűvészkedéseinek", mondotta a Reichsjugendführer egy ülésen./

hanem mindenekelőtt a "Német keresztények" ("Deutsche Christen") reformáló törekvései, sőt egyenesen az állam ellen, amennyiben az az egyház világi érdekeltségét szűkebb térre akarta szorítani.

Mellőzzük az egyház szervezeti és kinevezési kérdéseiben felmerült nézeteltéréseket s a szellemi szempontok ismertetésére szorítkozunk. A harc itt az 1937 július 14-én kelt "Verfassung der Deutschen Evangelischen Kirche" (a német evangélikus egyház alkotmánya) némely rendelkezése miatt élesedett ki és amiatt a 28 tétel ("28 Thesen") miatt, amit több országos egyház hirdetett meg, s amit 1933 december 21-én a "Német keresztények" is elfogadtak.
E 28 tétel közül elsősorban a következők váltottak ki ellentmondást a protestáns hívek egy részéből és a lelkészek úgynevezett "Pfarrernotbund"-jából:
2. tétel. "... Egyházi vezető csak az lehet, aki iránt az államkormányzat bizalommal viseltetik..."
3. tétel. "A népegyház hitvallást tesz a vér és faj mellett, minthogy a nép vér - és lényegbeli közösség.
A népegyház tagja tehát csak az lehet, aki az állami jog szerint is néptárs. A népegyházban tisztséget csak az nyerhet, aki az állami jog szerint is tisztviselő lehet (úgynevezett árjaszakasz)."
4. tétel. "A népegyház nem jelenti másfajú keresztények kizárását az igéből és szentségekből, sem a keresztény hívők nagy közösségéből. Másfajú keresztény nem kisebb rangú keresztény, de másféle keresztény..."
12. tétel. "Az Ó-testamentum nem egyenlő értékű (az új-testamentummal). A specifikusan zsidó népi erkölcsiség és népvallás túlhaladott álláspont".
13. tétel. "... Az Ó-testamentumban felismerjük első sugarait annak az isteni szeretetnek, amely teljességében Jézus Krisztusban nyilatkozott meg. Ennek a felismerésnek folytán a népegyház nem vetheti el az Ó-testamentumot".

/A nép körében sokkal inkább el kellett terjedve lennie az Ószövetség elleni idegenkedésnek, mint ahogy ezeknek a tételeknek szövegéből következtethető. Ez az ellenállás különben már több évtized óta érthető módon kifejezésre jutott kiváló németek részéről, így már Paul Lagarde ezt írja "Deutsche Schriften" című művében (183-184. o.):,,Mit jelent a mi számunkra Ádám és Éva? Mit Ábrahám, Izsák ás Jákob? Mit Mózes és Dávid? Idegenek nekünk; nincs velük érzelmi kapcsolatunk. Rosszabbak, mint közömbösek. Ádámmal és Évával kapcsolatos az eredendő bűn és a megbocsátás tana, Ábrahámmal a hit, Mózessel a törvény, Dáviddal a Messiás és a beteljesülési-rendszer, ami eddig ezekkel kapcsolatban minden tudományt lehetetlenné tett Ha nem kellenek nektek az ortodox életszabályok és nézetek, ti német apák, akkor rázzátok le a nyakatokról az ószövetség bibliai történetét, de olyan alaposan, hogy gyermekeitek körében még a nevét se említsétek. Annál is inkább, mert a monda, - minthogy ezeknek az elbeszéléseknek történelmi hitelességére már senki sem gondol, - ami Ábrahám és társai köré fonódik, elenyészően csekély kivétellel olyan hatást gyakorol az ifjúságra, ami undorral tölti el."/

18. tétel. "A népegyház azonban szembefordul azzal a kísérlettel, amely a krisztusi hitet olyan vallással akarja helyettesíteni, amely a fajiság élményéből alakult ki... A vita, hogy Jézus zsidó volt, vagy árja, egyáltalán nem éri fel Jézus lényegét. Jézus nem emberi jellegű, hanem személyében az isteni jelleg bontakozik ki".

/Hogy a ,,Nationalkirchliche Einung Deutscher Christen" nem értett egyet a tétel teljes szövegével, kitűnik az általa nyilvánosságra hozott programból, amelynek 4. pontja nyomatékosan síkraszáll "minden zsidó és idegen szellemnek az egyházi tanításból és életformából való mellőzéséért és kiküszöböléséért" és kijelenti, hogy "Krisztus nem sarjadéka és kiteljesülése a zsidóságnak, hanem halálos ellensége ás legyőzője." A 7. pont így szól: (az egyesülés) "ellenzi az egyház mindennemű politikai elkülönülését és jogi önállóságát s követeli, hogy az egész egyházi rendtartást ruházzák a német nép rendtartó szerveire."/

Az ellenzék kinyilatkoztatta a 2. tétellel kapcsolatban, hogy az egyházi tisztségre való alkalmasság csak lelki szempontból bírálható el; a 3. tétellel szemben pedig, hogy a vér és faj a reformáció hitvallása szerint nem isteni kinyilatkoztatás. Különösen heves ellenállást váltott ki az árjaszakasz. Ez, mondották a keresztény közösség feltételéül a keresztség szentsége és a szentlélek által Jézus Krisztusba vetett hit helyett a fajhoz való tartozást akarja állítani. Ezzel megtagadja a szentlélek erejét s megszünteti Krisztus egyházát. A 4. tételre pedig azt válaszolták, hogy a reformált hit nem ismer különböző jellegű, különböző felekezetű keresztényeket. A többi ellenvetések kétségtelen félreértéseken alapultak.

Ezeknek a viszályoknak következtében a birodalmi püspök 1934 január végén tanácskozásra hívta össze az egyházi vezetőket. Ez a gyülekezés teljes egyetértésben folyt le s befejezése után az egyházi vezetők kinyilatkoztatták feltétlen hűségüket a birodalom és a Führer iránt s a legélesebben elítélték az állam, a nép és a mozgalom elleni kritika mesterkedéseit.

Hogy az egyházi vezetőknek ez a nyilatkozata egyáltalán nem találkozott a "felekezeti front" egyetértésével, kitűnik abból a beszédből, amelyet Dr. Frick birodalmi belügyminiszter 1934 december 8-án tartott Stuttgartban. Ennek alábbi része világítja meg az akkori helyzetet:

"Lehetséges, hogy a birodalmi egyházkormányzat a 28 országos egyháznak a birodalmi egyházban való egyesítésére irányuló törekvésében kissé heves tempóval járt el s olyan rendelkezéseket bocsátott ki, amelyeknél a szükséges jogi alap hiányzott. Ez ellenhatást váltott ki. Végül is azonban a birodalmi egyházkormányzat belátta, hogy ez az út erősebb jogi alapot igényel s így újra kezdett építeni éspedig abszolút szilárd jogszerűséggel, névszerint a német evangélikus egyházalkotmány jogosan kibocsátott rendeletével. Az állam nem szándékozik az egyházi ügyekbe avatkozni. De fennáll a sajnálatos módon nagyon is alapos indokoltság annak megállapítására, hogy itt a keresztény érdek köpenye alatt mindenféle államellenes és hazaáruló elemek gyülekeztek össze, hogy ezen az állítólag tisztán egyházi téren politizáljanak s ez úton a harmadik birodalomnak nehézségeket okozzanak. Kijelentem, hogy a birodalmi kormány nem hajlandó ezeket az üzelmeket végnélkül béketűréssel szemlélni, hanem el van szánva arra, hogy ott, ahol a politikai szükségszerűség megköveteli, az ilyen állam-ellenségekkel és hazaárulókkal szemben eljárjon.

A német nép torkig van ezzel az egyházi viszállyal. A lelkészeknek nem érdekük ez a torzsalkodás. A birodalmi kormánynak pedig éppenséggel nem érdeke anyagi támogatásban részesíteni azokat az egyházakat, amelyeknek feladatuk a német ember belső felépítése volna, de ehelyett csak veszekedést és viszályt visznek a nép közé."

Az evangélikus egyház harca azonban minden békítési kísérlet és intelem dacára 1935-ben is tovább folyt. Az u.n. ,,felekezeti front" főként az evangélikus egyház reformált hitelvi alapjai miatt aggódva lépett fel a "Német keresztények" ellen.

Az egyházi hatalomért, a javadalmakért folyó küzdelem eközben olyan formákat öltött, hogy az állam indíttatva érezte magát a beavatkozásra. 1935 június 16-án Kerrl birodalmi minisztert "egyházügyi-miniszter"-ré ("Kirchenminister") nevezték ki. 1935 szeptember 25-én jelent meg a "törvény a német evangélikus egyház biztosítására", amely az országos egyházat egy német evangélikus egyházban egyesíti s az egyházügyi minisztert felhatalmazza rendeletek kibocsátására, hogy az evangélikus egyházban rendet teremtsen, mert "az egyházi csoportok egymás közötti és egymás elleni harca széltében olyan helyzetet teremtett, amely a hívek egyetértését szétszaggatja, az egyesek vallási és lelkiismereti szabadságát veszélyezteti, a népi közösséget károsítja s magát az evangélikus egyház fennállását is a legsúlyosabb veszedelembe sodorja."

1935 október 14-én egy birodalmi egyházi bizottságot és egy ó-poroszországi országos egyházi bizottságot alakítottak s ezek október 1-én kiáltványt bocsátottak ki, amelyben többek között ez áll: "A német evangélikus egyház érinthetetlen alapja Jézus Krisztus evangéliuma, amint arról nekünk a szentírás tesz tanúbizonyságot s az a reformáció hitvallásában újból megvilágosodott. Helyeseljük a nemzetiszocialista népi kialakulást a faj, vér és föld alapján. Magunkévá tesszük a szabadságra és nemzeti méltóságra törő akaratot és az önfeláldozásig terjedő szociális áldozatkészséget a népi közösségért. Ezzel elismerjük a mi német népünk istentől adott valóságát... A feszültségek elkerülhetetlenek. Ezeket méltósággal, becsületességgel és őszinteséggel kell kiegyenlíteni. Ez vonatkozik reánk és ellenfeleinkre egyaránt."

Kerrl birodalmi miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a felhívással mindkét fél kielégítést nyert, úgy azok, akik a hit mindenek fölötti részének Jézus Krisztus evangéliumát tartják, mint azok is, akik szerint végeredményben minden német néptárs, s néptársak bármikor megegyezhetnek azonos cél követésében. Ha az utolsó két évben zavarok keletkeztek az evangélikus egyházban, azt csak egyesek idézték elő, soha sem a párt, mint olyan, még kevésbé az állam... Végül pedig mindez a néptől függ, és nem a lelkészektől.

Minthogy azonban tisztán materiális természetű széthúzások továbbra is nyugtalanították az egyház békéjét, a birodalmi miniszter 1935 december 10-én véglegesen szabályozta a német evangélikus egyház biztosításáról szóló törvény 17-ik végrehajtási rendeletével a financiális és adójogi kérdéseket, amennyiben ezeknek az ügyeknek vezetését az u.n. egyházi iroda (Kirchenkanzlei) hatáskörébe utalta. Egy hivatalos nyilatkozatban még egyszer hangsúlyozta, hogy egyetlen papot sem gátoltak meg hivatása teljesítésében s soha egyetlen istentiszteletet, vagy misét sem zavartak meg. Valamennyi letartóztatás és büntetés az állam törvényeinek megsértése miatt történt.

A német evangélikus egyház és az állam végleges kibékülése 1939 április 11-én következett be, mint az a német evangélikus egyház hivatalos lapjában is olvasható volt. Ebben a nyilatkozatban a következő alapelveket állapítják meg:
1. Minden állam fölötti, vagy nemzetközi egyházszervezet, legyen az római katolikus, vagy világ-protestáns jellegű, a kereszténység politikai elfajulása. Az igazi keresztény hit gyümölcsözően bontakozik ki az adott teremtési rendben is.
2. A keresztény hit a zsidóság áthidalhatatlan vallási ellentéte.
3. A nemzetiszocializmus harca az egyházak mindennemű hatalmi igényével szemben, küzdelme a német népnek megfelelő világnézetért világnézeti-politikai szempontból annak a műnek folytatása és kiegészítése, amit a német reformátor, Luther Márton kezdett meg. A politika, világnézet és vallás helyes megkülönböztetése, ami ez alatt a küzdelem alatt alakult ki, önmagával hozza a krisztusi hit igazi átértésének újjáéledését.
4. A tisztes vallási versengésnek és az igaz keresztény hit növekedésének és terjeszkedésének előfeltétele a német nép körében a fennálló egyházak benső rendje és türelme.

Az aláíró országos egyházvezetők állást foglalnak a fenti tételek mellett s kifejezésre juttatják elhatározásukat, hogy egész egyházi működésüket a vallási türelem teljes megőrzése mellett fogják kifejteni. Mint ennek az útnak igen fontos lépését köszöntik az ó-porosz unió evangélikus egyházának 1939 március 18. és 19-i rendeleteit. Első közösségi munkájuk a következő intézkedések végrehajtása:

1. Intézet alapítása a német nép egyházi életére gyakorolt zsidó befolyás kikutatására és kiküszöbölésére.
2. Egyházi központi hivatal felállítása a vallás politikai célokra való felhasználásának leküzdésére.
3. Valláspolitikai szeminárium létesítése a politika, világnézet és vallás összefüggéseinek kikutatása céljából.
4. Havonként közlemények kiadása a résztvevő országos egyházak lelkészei és elöljárói számára.

Hogy a német nép, főként pedig az ifjabb nemzedék körében az egyházzal szemben fokozódó elidegenedés észlelhető, ezért nem a nemzetiszocialista mozgalom hibás. Ez csupán a maga őszinteségével láthatóvá tette ezt a jelenséget, amelyet hallgatagon már régóta a kor magától értetődő folyamatának tartottak.

Külföldön, különösen a skandináv országokban is el van terjedve az az állítás, hogy a harmadik birodalomban egyházüldözés folyik. Ennek a tévedésnek helyreigazítására összehasonlítjuk az államnak az egyház iránti magatartását az Északamerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban.

Az USA az egyházakat és szervezeteiket magán-egyesületeknek tekinti. Ezek az általános egyesülési és gyülekezési szabályok alá vannak vetve. A gyülekezeti (vagy egyesületi) tagoknak kell eltartaniuk lelkészeiket és egyházi tisztviselőiket és a járulékokat beszedniük. Az iskolákban nincsen vallásoktatás. Az egyetemeknek nincs teológiai kara.

Franciaországban az egyház és állam szétszakadása első-ízben 1794 és 1801 között következett be s ma is fennáll 1905 óta. A 400 - 600 millió frank értékű egyházi vagyon átszállt a közületekre és az államra. Az iskolákban nincs vallásoktatás. sem az állami egyetemeken teológiai fakultás. Az egyházak az állam részéről semminemű pénzügyi támogatásban nem részesülnek, hanem a gyülekezeti tagok tartják fenn. Nincs egyházi adó, sem más financiális kedvezmény (adómentesség. stb.) Ajándékozások és alapítványok elfogadása tilos. A teológusok és a lelkészek nincsenek a fegyveres szolgálat alói felmentve.

Németországban az egyházak közjogi testületek. Az állam évente sok millió birodalmi márkát fordít a papok dotálására és fizetésére. Az állami pénzügyi hivatalok gondoskodnak az egyházi adó behajtásáról. A lelkészeket hivatásuk gyakorlásánál ugyanaz az állami védelem illeti meg, mint az állami tisztviselőket. A lelkészek fel vannak mentve attól a kötelezettségtől, hogy közhivatalt vállaljanak. Fizetésük a végrehajtástól mentes. A fegyveres szolgálattól fel vannak mentve. Az iskolákban folyik a vallásoktatás. Az egyetemeken tizenhét evangélikus és tizenöt katolikus állami fakultás és teológiai főiskola működik.

Az egyházak mentesek az ajándékozási-, föld- és forgalmi adótól. Németországban a vallásos férfi szerzetek 660 települési helyen működnek 15.000 taggal, a nőiek 6900 települési helyen 100.000 taggal. A harmadik birodalomban vallás és vallásfelekezet sohasem volt üldözésnek kitéve. Az egyetlen, amit Németországban az állam tilt a papságnak az, hogy az állam ellen izgassanak. Alá kell vetniük magukat az állam törvényeinek, akkor is, ha azzal némely pontjaiban, mint a fajt kérdés, nem is értenek egyet.

/1939. január 30-i birodalmi gyűlési beszéde során Hitler ezeket mondotta: "A szemrehányások között, amelyeket az úgynevezett demokráciák emelnek Németország ellen, szerepel az is, hogy a nemzeti szocialista Németország "vallásellenes" állam! Erre vonatkozólag az egész német nép nevében ünnepélyesen kijelentem a következőket:
1. Németországban mindeddig senkit sem üldöztek vallásos nézeteiért, s ezekért a jövőben sem fognak üldözni senkit!
2. A nemzetiszocialista állam 1933 január 30. óta közadóbevételeiből állami szervei útján a következő összegeket bocsátotta a két egyház rendelkezésére:

Az 1933. számadási évben	130 millió birodalmi márkát,
1934-ben	170 millió birodalmi márkát,
1935-ben	250 millió birodalmi márkát,
1936-ban	320 millió birodalmi márkát,
1937-ben	400 millió birodalmi márkát,
1938-ban	500 millió birodalmi márkát.

Ehhez járul még évente kereken 85 millió birodalmi márka az államok pótlékaiból és kereken 7 millió márka a községek és községi kötelékek hozzájárulásaiból. Ettől eltekintve, az egyházak a legnagyobb ingatlanbirtokosok az állam után. Földbirtokaik és erdőgazdasági birtokaik értéke meghaladja a 100 millió birodalmi márkát. Az ingatlanokból eredő bevételeik évente több, mint 300 millió márkára becsülhetők. Ehhez járul a számtalan ajándékozás és végrendeleti juttatás, mindenekelőtt pedig a templomi gyűjtések eredménye."/

A katolikus egyház

Nehéz volt a nemzetiszocialista állam helyzete a katolikus egyházzal szemben a "Centrum", az egykori katolikus irányzatú politikai párt ellenséges magatartása miatt, minthogy 1933 előtt neves katolikus egyházi vezetők állást foglaltak a nemzetiszocializmussal szemben. Ezt a viszonyt először az 1933 szeptember 12-i birodalmi konkordátum törvény rendezte békés módon. A konkordátum biztosította az állam és az egyház létjogait s egyúttal világos határt vont mindkettőjük feladatköre közé. Elvileg hozzájárult ahhoz, hogy az egyház szabadon tölthesse be az egyházi tisztségeket és javadalmakat az állam és a közületek beavatkozása nélkül. A lelkészeknek azonban a német államhoz tartozóknak kell lenniük, német tanulmányi bizonyítványokkal. A püspököknek hűségesküt kell tenniük s érsekeket csak akkor szabad kinevezni, ha előzetesen megállapították, hogy általános politikai kifogás nem emelhető ellenük. Engedélyezték a katolikus vallásoktatást és a katolikus iskolákat. Valamennyi katolikus szervezetnek tartózkodnia kell a politizálástól. A konkordátum azért is jelentős, mert ezzel a legfőbb katolikus tekintély elismerte a nemzetiszocialista forradalmat s hozzájárult a centrumpárt politikai megsemmisítéséhez. A konkordátummal engedélyezték a politikától mentes katolicizmust.

Megalakították továbbá a német katolikusok munkaközösségét ("Arbeitsgemeinschaft katholischer Deutscher") az akkori helyettes kancellár, Franz von Papen vezetése alatt, azzal a céllal, hogy erősítse a katolikus néprétegek nemzeti öntudatát... különösképpen pedig azért, hogy gondoskodjék az egyház, az állam és a NSDAP közötti viszony tisztázásáról, ami által "minden felekezeti határ ellenére épüljön ki a népi egység."

Sajnos, a birodalmi konkordátum nem tudta teljesen kiküszöbölni a politikai katolicizmus és a nemzetiszocialista állam ellentéteit. Különösen a katolikus ifjúsági szervezetek kerültek szembe a Hitler-Jugenddel. Ez okból betiltották a felekezeti jellegű ifjúsági egyesületek egyenruhaviselését, stb. s tevékenységüket kizárólag a vallásos-egyházi térre korlátozták. A katolikus frontharcosok birodalmi szövetségét is feloszlatták. A porosz miniszterelnök 1935 július 20-án kelt rendeletében megállapította, hogy az egyháznak nincs oka a vallásos tevékenység területéről politikai befolyásokat ébren tartani s újból törekedni erre. Tehát sem Istent nem hívhatja fel az állam ellen ("olyan szörnyűség ez, amit titkon és nyíltan minden vasárnap tapasztalhatunk"), sem nem szervezheti meg saját politikai erőit azzal az átlátszó indokolással, hogy védekeznie kell az állam részéről fenyegető veszély ellen. "Nem tűrünk olyan törekvéseket, aminőknek képviselője azelőtt a Centrum volt. Leszámolunk velük, akkor is, ha vallásos tevékenység köpenyege alatt jelentkeznek."

És Goebbels birodalmi miniszter kijelentette 1935 augusztus 5-én tartott beszédében: "Az ifjúság vallásosságban való nevelése legyen az egyházak feladata. Ámde az ifjúság politikai nevelése a mi dolgunk! Ha az egyházak sportegyesületeket alapítanak, nagyon is feltehető a kérdés, vajon ez a sportnevelés a túlvilágnak szól-e. Az ifjúság a miénk és senkinek át nem engedjük."

Tudomány

Amiként semminemű testi munka sem lehet céltalan foglalatoskodás, vagy csak időtöltés, hanem meghatározott gyakorlati, vagy eszmei célra kell irányulnia, ugyanúgy mindennemű komoly szellemi munkának is, ha megbecsülést kíván, nem szabad cél nélküli kedvtelésnek lennie, hanem a közélet bizonyos feladatkörét kell szem előtt tartania. A szellemi munkás, aki eddig nem követett semmiféle konkrét gyakorlati célt, elsősorban tehát a tudós, a tudomány embere, megelégedett annak kinyilvánításával, hogy feladatának az igazság bebizonyítását tekinti. Aki ezt állítja, nem gondolja meg, hogy ez magában véve többé-kevésbé minden szellemi munka célja. A szellemi munkásnak azonban, hacsak nem él remeteként a pusztában, emellett a magától értetődő, mondhatni tevékenységével veleszületett feladaton kívül még más, konkrét, megfogható célt is ki kell tűznie maga elé. Erre gondol a nemzetiszocializmus, amikor kijelenti, hogy úgynevezett "tiszta", vagyis az emberi élettől független tudomány nincsen. És itt is a tudományos munka céljául a népi közösség javát jelöli meg. Bizonyos fokig elvileg a liberalizmus tudósa is ezt cselekszi, amikor azt mondja, hogy munkálkodásának célja az emberi jólét. A különbség csak az, hogy "az emberiség jóléte" olyannyira általános és határozatlan valami, hogy feloldódik az absztrakciók fellegeiben s igen könnyen frázissá válik, amivel az individualista önzés leplezi kedvtelését.

A tudománynak ez ellen a vértelen depolitizálása ellen fordul a nemzetiszocializmus, amikor "népi", "politikai" tudományt kíván. A "politikus" alatt tág értelemben a néphez és életéhez való igazodást értve. A nemzetiszocializmus a német tudományt nem az igazság felismerésének útjáról akarja elterelni, hanem elvárja azt, hogy ezt az igazságot azon a talajon keresse, amelyen a nép élete lejátszódik s amelyből végeredményben a tudomány is életét és erejét nyeri. Természetesen vannak fokozatai a különböző tudományok és a politikai-világnézeti kérdések érintkezési pontjainak. De "közvetve a tudomány minden ágának lehet és kell a nép életkérdéseinek érdekeit előmozdítani s feltalálni a munka minden irányában a kapcsolatot a szakkutatás és a népi élet között... A tudomány kiindulópontjának az élet és nép felé fordulással történt megváltozása nem hátráltatja a szabad kutatást, hanem előfeltétele az értéktermő munkának s megértést és támaszt biztosít a népben". /Vesd össze Karl Helmut Patutschnick "Über den politischen Wert der in den letzten Jahren erschienenen Doktordissertationen" című cikkével az NSB 1936. június 6. füzetében, ahol főként az olyan élettől távol álló témákat ostorozza, mint pl. "Goethe fogbántalmai" s más hasonlók./

"A tudomány, - mondotta Rust birodalmi miniszter 1935 november 8-i beszédében, - nem valami szabadon lebegő, tértől és időtől független képlet, hanem a népi szellem sajátos teljesítménye." Egyúttal óva intett attól a téves következtetéstől, hogy a végső nagy tudományos feladatok csak közösségi úton volnának megoldhatók; majd így folytatta:,,A nagy politikai front a táborban keletkezik, a nagy felfedezés azonban, úgy vélem, a magános kutató-helyiségben. De a kutató a dolgozószobában is megmarad népe egy tagjának. A valóban nagy tudományos eredmény, ha az egyesek külső izoláltságának formájában is alakul ki, a nép szükségszerűségeivel fennálló kapcsolataiból él, vagy elvész az apróságokban és a mellékkérdésekben".

A nemzetiszocializmus harcol az alapelvvé emelt világnézet-nélküliség ellen, amely az úgynevezett objektivitás tökéletes formuláját a "Tout comprendre c'est tout pardonner" jelszavában látja. Őelőtte az ilyenfajta tárgyilagosság veszedelmes illúzió. Tudomány objektivitás, értsd szakszerűség nélkül elképzelhetetlen, de a termékeny tudomány előfeltétele a világnézet. Nincs köze a tudomány módszereihez, de ő teremti meg a kiindulópontot és a biztos talajt, amelyen a tudomány felépül. Ezt a talajt a nemzetiszocializmus a néphez való kötöttségben látja. A tudós mint kutató is legyen tisztában népe iránti felelősségével.

Arra a szemrehányásra, hogy a nemzetiszocializmus gúzsbaköti a tudományt, Rosenberg birodalmi vezető 1934 február 22-i berlini beszédében azt vetette ellen, hogy a nemzetiszocializmus sem cselekszik mást, mint amit a megelőző állam cselekedett, anélkül, hogy azt vele szemben kifogás tárgyává tették volna. Amiképpen azelőtt a főiskolákra majdnem kivétel nélkül olyanokat hívtak meg, akik a liberális közgazdaságtant a nemzetközi pénzkapitalizmus szempontjai szerint tanították, s olyan történelmi felfogásban adtak elő, amely részben tisztán dinasztikus, részben tisztán felekezeti volt, vagy a francia forradalom teóriái hatották át, úgy a nemzetiszocializmus is jogosult arra, hogy a német főiskolák tanszékeit saját szellemének képviselőivel töltse be. A nemzetiszocializmus nem akarja megfosztani a tudományt függetlenségétől: szabad abban a formájában, amelyben a valóságot dolgozza fel. De lényegében kötve van valamihez, ami maga nem tudomány: a népben élő erőkhöz, s ezeknek szellemi orgánumaként kell dolgoznia.

Művészet és irodalom.

A szellemi kultúrának az a területe, amely megelőzőleg többé-kevésbé a kormányzati cenzúra tárgya volt csupán, névszerint az irodalom, művészet és sajtó, az 1933 szeptember 22-iki törvénnyel a birodalmi kultúrkamaráról ("Reichskultur-kammergesetz") a különleges államérdek síkjára emelkedett. A törvény indokolása többek között a következőket mondja: "Nem célja a nemzetiszocialista államnak, hogy felülről teremtsen kultúrát. A kultúra a népből emelkedik ki. Az állam feladata az, hogy kultúrán belül leküzdje a kártékony erőket és előmozdítsa az értékeseket a nemzeti közösség iránti felelősségérzet mértéke szerint. Ebben az értelemben a kulturális alkotás személy szerint szabad marad. Természetes, hogy a német kultúrpolitika szempontjából szükséges az itt munkálkodókat minden térről összhangzó akaratkifejtés céljából a birodalom vezetése alatt egyesíteni. Ez a rendi felépítés útján valósítható meg. A rendi felépítés jelenti az egyesek bevonását."

A különböző kultúrterületeket, - irodalmat, sajtót, rádiót, színházat, zenét, képzőművészeteket, filmet - külön kamarák formájában

/Ezekben a kamarákban a művészek és irodalmárok hivatás-szervezetileg azokkal az iparokkal és foglalkozási csoportokkal vannak kapcsolatban, amelyek közöttük és a nép között közvetítőként működnek. A Reichsschrifttumskammer például felöleli az írók mellett a könyvkereskedőket, kölcsönkönyvtárakat, kiadóvállalatokat stb. is. Ez a lényege a ,,rendi kiépítés"-nek./

a birodalmi kultúrkamarába egyesítették a népfelvilágosítás és propaganda miniszterének felügyelete alatt.

/A népfelvilágosítás és propaganda birodalmi minisztere feladata az 1933 június 30-i törvény szerint a nemzet szellemi befolyásolása, a közönség megnyerése az államnak, kultúrának és közgazdaságnak, a bel- és külföldi nyilvánosság tájékoztatása és az e célokat szolgáló intézmények vezetése. Hivatása a nép körében megértést kelteni a kormány politikai és gazdasági cselekedetei iránt s a németek millióit a közös nagy művön való önkéntes együttdolgozásra nevelni, ö az összekötő kapocs a kormányzat és a nép között. Goebbels ezt így fejezte ki egyik beszédében: "Az állami propagandának feladata komplikált gondolatmeneteket annyira leegyszerűsíteni, hogy a gondolatmenetet az utca embere is megértse."/

A birodalmi kultúrkamara feladata fejleszteni a német kultúrát s a kultúrhivatások gazdasági és szociális viszonyait rendezni. Mindenki, aki a kultúra bármely területén tevékenykedik, amennyiben a munkájával a nyilvánosság elé akar lépni, köteles a megfelelő kultúrkamara tagjává lenni. A kultúrkamarai tagság elutasítható, vagy a tag kizárható, ha a kultúrkamara arra a meggyőződésre jut, hogy a szükséges megbízhatóság, vagy alkalmasság hiányzik.

"Az alkotó emberek, - mondotta Goebbels birodalmi propagandaminiszter a birodalmi kultúrkamara 1933 november 15-iki megnyitásán, - érezzék magukat Németországban ismét összetartozó egységnek; szűnjön meg az érzése annak a vigasztalan űrnek, amely őket eddig a nemzettől s a nemzet dolgozó erőitől elválasztotta... mindenki annyit ér a maga helyén, amennyit a nemzetért és jövőjéért teljesíteni akar." És hozzáfűzte, hogy az állam nem kíván többet a művészektől, mint hogy ismerjék el az új államot s törvényeit tekintsék alkotó tevékenységük irányvonalának. A csúszást-mászást viszont nem fogják tűrni. "Nem azt akarjuk, hogy a nemzetiszocializmus az anyag kiválasztásával jeleníttessék meg, hanem az anyag kialakításával."

Már 1933 május 8-án nyilatkozott a berlini színházak vezetői előtt az alapvető művészeti kérdésekről s kijelentette, hogy ha a művészek úgy vélik, a művészet fölötte áll a politikának, ez érvényes lehet olyan időkben, amikor a politikát a parlamenti pártok veszekedése jellemzi. Ha azonban "a politika a nép drámáját írja, mikor régi értékek elsüllyednek s új értékek emlékednek a felszínre, abban a pillanatban már nem mondhatja a művész: ez nem tartozik reám!"

A művészetnek a múltban is volt célja, tudniillik vonatkozása az individualizmushoz, most tendenciája a néppel való kapcsolat legyen. Nem az a művészet feladata, hogy az emberi élet elkorcsosult eseteire világítson reá, hanem az, hogy típusokat mutasson be, amelyekről késő évszázadokban is leolvashassák: ilyen volt az a kor! - Óvást emelt a nemzetközi művészet jelszava ellen. A művészetnek annál nagyobb a nemzetközi értéke, minél inkább a népiségből emelkedik elő. A,,Mesterdalnokok"-nak Párizsban sikere lett volna és a kínai költészetet megcsodálná Európa, mivel jellegzetesen kínai művészet. "A népi talaj az anya és a művészet a gyermek."

Ha a kérdés mélyére akarunk hatolni, leghelyesebb Hitler megnyilatkozásaihoz fordulni, amelyekből kitűnik az ő, tehát a nemzetiszocializmus álláspontja a művészeti kérdésekkel szemben. Hitler legbensőbb lényét tekintve, nemcsak politikai vezér, de művészileg érző ember is. A műalkotások és a művészet kérdései gondolatvilágát eleitől fogva foglalkoztatták. Ifjúságának első életcélja volt: művésznek lenni. A művészetről főként a nyilvánosság előtt tartott beszédeiben nyilatkozott. Már az 1933 szeptember 1-i pártgyűlésen tartott nagy kulturális beszéde során alapvetően kifejtette, mi a jelentősége a képzőművészeteknek a nép kultúréletében.

Teljes következetességgel ennek a kérdésnek alapját is a faji álláspontban látja. A nemzetiszocializmus világnézete, amikor "a vér, faj és a személyiség értékelésének heroikus tanát" vallja, Hitler meggyőződése szerint nemcsak a politika lényegét, de a kulturális élet képét is meghatározza. E világnézet nélkül nem lehet egy új, saját művészeti stílust megteremteni, A faj, amely rányomja lényegét a nép egész életére, a művészet feladatait is a maga szemével nézi. És a nemzetiszocialista világnézet olyan művészetei; kíván, amely a helyesnek, a természetesnek és egészségesnek követelményein alapul s épp ennélfogva képes a szép követelményének kielégítésére is. Ez az ideál érvényesült több mint ezer év előtt a görögök és rómaiak klasszikus korszakának művészetében s valósult meg legnagyobb alkotásaikban. Nem utánozni kell ezt a művészetet, de az erő, amelyet életrehívott, tovább áraszthatja hatását, úgy, hogy egy távoli, későbbi kor ő belőle meríthet bátorságot az igazi szépség kifejezésére.

Ezeken a belátásokon alapulnak Hitler fáradozásai, hogy a mai német művészetet az egészség, természetesség és szépség útjára vezesse. Ezt valósította meg számtalan épületben, városszépítésben és átalakításban, a tájhoz és a természet szépségeihez illő birodalmi autóutakkal, új falu- és gyárépítkezésben s a műalkotások kiválogatásában a nyilvános kiállítások és múzeumok számára. És hogy érthető módon a nép elé tárja, mi nem művészet többé a nemzetiszocializmus felfogása szerint. Hitler kiállíttatta "elfajzott művészet" ("Entartete Kunst") név alatt a megelőző korszak műveit, amelyek a beteget, perverzét és rútat tüntették fel érdekesnek, jelentősnek és figyelemreméltónak s amelyeket az akkori műbírálat igazi művészetként magasztalt.

Így tömöríti a nemzetiszocialista felfogás a szellemi kultúrát abban a követelésben, hogy a kultúra a nép egész belső életének kifejezője legyen, míg a problematika és agyafúrtság, szellemeskedés és elegancia mellékes dolgok s hogy a kultúrának vissza kell térnie a nagy és egyszerű dolgokhoz, mert csak bennük él a valódiság és az igazság.

1924-ben ezt írta Hitler "Mein Kampf" című könyvében (35. o.): "Az építőművészet... a zene mellett úgy tűnt fel előttem, mint a művészetek királynője: a vele való foglalkozásom ilyenformán nem munkát' jelentett számomra, hanem a legnagyobb boldogságot. Képes voltam a késő éjszakáig olvasni és rajzolni, anélkül, hogy valaha is kifáradtam volna, így erősödött meg a hitem, hogy az én jövőről szőtt szép álmom, ha hosszú évek múlva is, de be fog teljesülni. Szilárdul bíztam benne, hogy valaha, mint építőmester, nevet szerzek magamnak."

Valóban nem sok év múlva építőmesterré is lett sokkal átfogóbb értelemben, mint az architektúra, de az építőművészet továbbra is az a szellemi tér maradt, amelyen művészi alkotóképessége a legtermékenyebben tevékenykedett. Az építészet hosszúlélegzetű művészet: az eszmék és a tervek, mint a kivitelük is, nem napok, vagy hetek alatt érlelődnek meg, évekre van szükség, míg az épület megvalósul, s néha évtizedekre, míg valódi jelentőségüket és nagyságukat megértik és felismerik. Hitler szavai az első építészeti és iparművészeti kiállítás 1938 január 22-i müncheni megnyitásán: "A kortársak elismerése a nagy műalkotásokkal szemben rendszerint nem tart lépést a művek létrejövetelével", elsősorban az építőművészet alkotásaira vonatkozik.

Utalt arra, hogy azoknak az építkezéseknek művészi értékét, amelyeket egy műértő király létesített Münchenben, csak egy sokkal későbbi kor ismerte el, majd így folytatta: "Remélnünk lehet, hogy mi is számíthatunk majd egy ilyen kegyes, utólagos elismerésre".

Ez a büszkén-szerény reménység rövidesen beteljesült. A Hitler által kezdeményezett monumentális építési tervek nagyságát és szépségét ma már senki sem vitatja s belőlük mégis csak egy rész valósult meg, hogy lényegesen több áttekintést nyújtson, mint amit modellek és tervek nyújthatnak a bírálat számára.

A tervezett és részben befejezett építkezések terjedelméről és sokoldalúságáról még erősebb benyomást lehetett szerezni az 1938 december 10-én Münchenben megnyitott második építészeti és iparművészeti kiállításon. Itt már egészen más volt látható, mint pusztán házak modelljei és tervei, itt már képet lehetett nyerni a nagyvonalú városépítésről. Berlin, /A második építészeti és iparművészeti kiállítás megnyitása alkalmából Prof. Albert Speer részletesen ismertette Berlin újjáalakításának programját. Ez olyan nagyméretű és nagyjelentőségű, hogy ha a birodalmi fővárosnak ezt az átalakítását végrehajtják, Berlin történetének új korszaka kezdődik. A rendkívül érdekes írásmű megjelent az "Archiv"-ban. 46. szám. 1331-1337. o./ München, Dresden, Breslau és más városok és helységek részben egészen új arcot kaptak, hála olyan nagy építőművészek, mint Paul Ludwig Troost, Albert Speer, Hermann Giessler fantáziájának és zsenijének.

Az állam és a pártszervezet monumentális építkezései mellett hozzáfogtak a népesség széles rétegeit kielégítő lakásépítéshez is. Valamennyi tervnél a célszerűség és a tiszta egyszerűség mellett a szépség a mérvadó. A technikát nagymértékben igénybevették, anélkül, hogy az uralkodóvá válnék. Mint lehet praktikus és esztétikus szempontokat meglepő módon a leghatásosabb formában egyesíteni, mutatják az autóutak, amelyeknek hossza már 1939 márciusában elérte a 3000 kilométert. /A leghosszabb összefüggő útvonal Stettinból vezet Berlinen, Hallén, Leipzigen és Nürnbergen át Münchenbe és Salzburgba összesen 900 kilométer, a második összefüggő vonal Göttingenből Kasselen, Frankfurt ám Mainon, Karlsruhén és Stuttgarton át Münchenbe 650 kilométer hosszúságban. Berlint az ipari vidékkel, a Rheinlanddal és Kölnnel - leszámítva a Bielefeld és Hannover közötti 60 kilométert - 480 km hosszú, készen álló birodalmi autóút köti össze./

"Azt állították akkoriban (1933-ban, amikor építésük megkezdődött), - mondotta dr. Goebbels birodalmi miniszter kiállításmegnyitó beszédében, - hogy megfogják gyalázni a német tájat s elveszik utolsó szépségét és idillikus képét. Az ellenkezője következett be. A birodalmi autóutak példát mutatnak arra, hogyan lehet nagy építészeti terveket belekomponálni a tájba s a táj és az architektúra épp úgy, mint az architektúra és a táj, mint egészítik ki egymást."

Ez alkalommal néhány rövid mondatban Hitler is kifejezésre juttatta elvi álláspontját a művészeti kérdésekkel szemben: "Ha egy korszaknak egyáltalán egységes stílus-jelleget akarunk adni, akkor fontos, hogy a művészek egymás műveit már létrejöttük közben szemügyre vehessék s így egymástól tanuljanak. Mert a művészet terén nincs védjegy és mintavédelem. Természetesen minden művésznek az lesz az érdeme, ha munkájával gazdagítja az általános kultúrképet s egyéni vonásokkal járul hozzá. Fontos azonban, hogy ebből ne álljon elő szétesés, hanem összhangzó irány, mint ahogy a néptest is egységes és annak is kell lennie. Éppen ezért a mi új birodalmunk művészetének olyan azonos jellegű karaktert kell öltenie, hogy a késő századok is minden további nélkül megállapíthassák, ez a mű a német néptől származik és a mi korszakunkból való. Ez viszont megköveteli, hogy a művészt mások műalkotásai már létrejöttükkor megtermékenyítsék, hogy látókörük táguljon és a kor feladatainak nagyságát fel tudják mérni a már meglévő megoldásokon s azon, ahogyan ezt mások elérték."

És a nagy városépítészeti feladatokra vonatkozólag hangsúlyozta, hogy legyen szó épületekről, vagy várostervekről, ezek olyan feladatok, amelyek nem oldhatók meg tüstént, hanem hosszú és megismételt előkészületeket, változtatásokat és megfontolást igényelnek, hogy valóban időállóak legyenek.

A művészeteknek az építészeten kívül más területeken végzett munkájáról itt nem számolhatunk be részletesen. Néhány általános megjegyzéssel adunk csak tájékoztatást arról, hogy a nemzetiszocializmus szembeötlő módon elvetette azt az álláspontot, mintha a művészet és politika nem férnének meg, vagy éppenséggel ellentétben állanának egymással s hogy a művészet csak akkor virágoznék, ha a politika nem törődik vele.

Hogy ez mennyire tévedésen alapul, az egyelőre a költészet terén tűnt ki legkevésbé, bár éppen nem azért, mintha a német költészet a nagy szellemi fordulat óta elsekélyesedett volna. Ezt azért kell különösképpen hangoztatni, mert külföldön széltében elterjedt az a nézet, hogy német költészetről többé beszélni is alig lehet, minthogy a német nyelvű írók, akiket a nemzetiszocializmus uralomrajutásáig a világ többi részében nagy német költőkként magasztaltak és olvastak, mint emigránsok külföldre távoztak s ennek folytán műveik nem jelennek már meg Németországban. Ezek az emigránsok a demokrata országok sajtójában ma is úgy propagáltatják magukat, mint egyedüli német költőket s ezek az országok, amelyekben csak az emigránsok műveit lehet megkapni fordításban, valóban azt hiszik, hogy a német költészet sivataggá vált, érdektelen s nem is érdemes foglalkozni vele.

Aki azonban az igazságot keresi, elég, ha átlapozza dr. Hellmuth Langenbucher terjedelmes irodalomtörténeti művét, amely "Volkhafte Dichtung der Zeit" címmel jelent meg s rögtön meggyőződik róla, hogy a több mint háromszáz 1900 után született német költő között, akiknek műveit Langenbucher bemutatja, nem kevesen vannak, akik művészi értékben valamennyi "hírneves" emigránst felülmúlják.

1934 április 16-án hívták életre a NS-irodalom védelmére alakított ellenőrző párt-hivatalt ("Parteiamtliche Prüfungskomission zum Schutze des NS-Schrifttums"). Tekintélyi állam részéről, mint Karl-Heinz Hederich főszolgálatvezető és birodalmi vezető hangsúlyozta, csak kétféle irodalompolitikai állásfoglalás lehetséges: vagy cenzorként ellenőrzi az irodalmat, bizonyos irányvonal kikényszerítése céljából, vagy arra szorítkozik, hogy az irodalmat megóvja olyan művek megjelenésétől, amelyek zavart és bomlást idézhetnek elő, vagy szemmelláthatóan gonosz célzatúak. A nemzetiszocializmus az utóbbi utat választotta.

A nemkívánatos irodalom leküzdésére a birodalom irodalmi kamarája (Reichschrifttumskammer) két listát vezet a kártékony könyvekről. Az egyik azokat a műveket sorolja fel, amelyeknek terjesztése egyáltalán tilalmas, míg a másik azokat az írásokat foglalja magában, amelyeknek nem szabad az ifjúság kezébe kerülniük. Az előbb említett könyveket egyáltalán nem szabad terjeszteni, az utóbbiak pedig nem tehetők a kirakatba, nem adhatók el tizennyolc éven aluli fiataloknak. A már az előbbi államtól megkezdett harc az u.n. szenny- és ponyvairodalom ellen ezáltal olyan eredményesen fejlődött tovább, hogy rendőri tilalmakra nincs semmi szükség, ha valamely könyvet az első listába iktatnak. A PPK a Németországban megjelent irodalomnak csupán értékelésével, megrostálásával és rendezésével foglalkozik. Arra szorítkozik, hogy megállapítsa, mennyiben felel meg a mű a nemzetiszocializmus követelményeinek, s hogy vajon a nemzetiszocialista irodalomhoz számítható-e, vagy nem.

A nemzetiszocializmus eszméit nem szabad hívatatlanoknak meghamisítani, sem a nyilvánosságot félrevezető módon üzletileg kihasználni. Mindazokat az írásműveket, amelyek politikai, gazdasági, kulturális és általános világnézeti problémákkal, vagy a NSDAP vezető személyiségeinek ismertetésével és a nemzetiszocialista mozgalom lényegével és céljával foglalkoznak, be kell mutatni a Parteiamtliche Prüfungskommission-nak, amely megvizsgálja tárgyi helyességüket. Tilalmakat ritkán bocsátanak ki s azok is a fentebb jellemzett kártékony művekre vonatkoznak. /Hogy a nemzetiszocialista világnézet kritikáját s az ellene irányzott többé-kevésbé burkolt támadásokat nem üldözik minden további nélkül bizonyítja Dieter Schwarz. Egyébként itt utalunk arra, amit a szabadság fogalmáról mondottunk./

A PPK legfontosabb feladatai közé tartozik a nemzetiszocialista könyvészet ("Nationalsozialistische Bibliographie") kiadása, amely 1936 januárja óta havi füzetekben jelenik meg, de idővel az 1919 óta napvilágot látott nemzetiszocialista irodalmat is ismertetni fogja külön évkönyvében. Ezek a havi füzetek bámulatosán gazdag átnézetét adják a nemzetiszocializmusra vonatkozó német nyelvű könyveknek, újság- és folyóiratcikkeknek s ezenfelül, - ami különlegesen értékessé teszi tudományos és gyakorlati szempontból ezt a bibliográfiát, - minden könyv- és közleménycímnél rövid tartalmát és jellemzését is közli az illető számnak. Aki a nemzetiszocializmusra vonatkozó kérdésekkel foglalkozik, mindent megtalál itt, amire szüksége van, szisztematikusan áttekinthető rendben, mint egy mintaszerű könyvtári katalógusban, sőt ezt is felülmúlja összefoglaló ismertetéseivel.

Míg a bármily vonatkozásban a nemzetiszocializmussal foglalkozó (vagy a politikai térre tartozó) irodalomnak vizsgálata, elbírálása és minősítése a PPK-ra tartozik, a német irodalom fejlesztésére létesített birodalmi hivatalnak ("Reichsstelle zur Förderung des deutschen Schrifttums" RFS), - amelynek egyik alapítója és vezetője Hans Hagemeyer, - feladata az újabb német irodalmat politikai-világnézeti, népnevelési, művészi és szaktudományi szempontokból jóváhagyni s a legértékesebbnek tetsző műveket terjeszteni. Alfred Rosenberg birodalmi vezető hivatala kéri be a német kiadóktól azokat a munkákat, amelyek jelentősnek látszanak.

Kilencszáz szakképzettség és világnézet tekintetében megbízható lektor, - akik a legkülönbözőbb rendekből és hivatásokból kerülnek elő a birodalom valamennyi részén, - bírálja meg a befutott könyveket s a pozitív jóváhagyást terjesztéstechnikai célból a kiadó rendelkezésére bocsátják. Ezt az egész fáradságos lektori munkát díjtalanul látják el. A jóváhagyások nagy része önálló cikkek mellett a "Bücherkunde" című folyóiratban jelenik meg, amely közli egyúttal az "ajánlandó" és "nem ajánlandó" művek listáját is. Ezenfelül a RFS-nak mintegy hétszáz hivatala szolgál a birodalom területén megbízható irodalmi tanácsokkal. A RFS a nyilvánosság elé nagy könyvkiállításokkal lépett, mint az "örök Németország" ("Ewiges Deutschland") 1934-35-ben, a "harcos Németország" (Das wehrhafte Deutschland") 1935-36-ban és a "politikus Németország" ("Das politische Deutschland") 1936-ban.

A sajtó

A NSDAP programjának a sajtóról szóló 23. pontjára vonatkozólag Hitler részletesebben nyilatkozik könyvében. (264. o.) Ezt mondja: "Elsőrendű érdeke az államnak és a népnek, hogy az emberek ne kerüljenek rossz, tudatlan, vagy egyenesen gonoszindulatú nevelők kezébe. Az állam kötelessége tehát ellenőrizni nevelésüket s minden visszaélést megakadályozni. Eközben különösen a sajtó körmére kell ügyelnie, meri ennek befolyása... a legerősebb és legbehatóbb, mert nemcsak átmenetileg, hanem folyamatosan érvényesül... Ha valahol, úgy üt nem szabad az államnak megfeledkezni arról, hogy minden eszköznek egy célt kell szolgálnia; nem szabad megtévesztetnie és lebeszéltetnie magát az úgynevezett sajtószabadság handabandáival arról, hogy kötelességét teljesítse s a nemzetnek olyan táplálékot nyújtson, amire szüksége van és javára válik: könyörtelen elszántsággal kell biztosítania a népnevelésnek ezt az eszközét s azt az állam és a nemzet szolgálatába állítania".

És dr. Goebbels a külföldi sajtó egyesületének 1933 április 6-i fogadásakor a következőket jelentette ki: Amíg sajtószabadság alatt a nemzet érdekei ellen való cselekvés lehetőségét értik, vagy a sajtót szellemi akrobataszámok játszóterének használják, a nemzetiszocialista kormányzat alatt sajtószabadságnak nincsen helye. Természetesen joga van a sajtónak tanácsokat adni s kockázatos elhatározásoktól óvni. Ezt a nyilvános bírálatot nem gátolják meg. Ennek a kritikának azonban nem szabad túllépni az általánosan érvényes nemzeti fegyelem kereteit. A kormányzat egyáltalán nem irtózik a tendencia szótól. De bátrabb és becsületesebb dolog a tisztességes tendenciát nyíltan beismerni, mint egy tisztességtelen irányzatot alattomban magasztalni s a tárgyilagosság jelszava mögé bújni.

És 1933 október 4-én ezt mondta a német sajtó birodalmi szövetségében: "Hogyha ma egy szerkesztő felvetné előttem: a nemzetiszocialista kormány elvette a véleménynyilvánítás szabadságát - mi, mint a sajtó szakemberei, ezért ne tegyünk semmi szemrehányást magunknak. Szerettem volna megérni, hogy valamely szerkesztő szabad véleményt merészelt volna megkockáztatni kenyéradójával szemben, arra hivatkozva, hogy Németországban a szellem szabadsága uralkodik. És most meg-becstelenítő volna egy szerkesztőre, hogy a kiadó helyére az állam lépett?"

Sajnálatát fejezte ki afelett, hogy a német sajtó képe túlságosan egyforma lett, mert hiszen a kormány nem kényszeríti jellegtelenségre, csak azt kívánja, hogy a sajtó semmit se cselekedjék az állam ellen. A sajtó változatossága nem szenvedhet azáltal, hogy a nemzeti akarat egységessé vált. A sajtót olyan személyeknek kell vezetni, akik tisztában vannak felelősségükkel s különleges kvalifikációval rendelkeznek, nem pedig individuumokból, akik másutt hajótörést szenvedtek s erre odáig merészkednek, hogy százezrekhez szóljanak s közvéleményt gyártsanak.

A birodalmi sajtókamara elnöke, Amann birodalmi vezető is megerősítette 1933 december 13-án tartott beszédében, hogy a német újságok túlnyomó része tartalmában többé-kevésbé ugyanazon séma szerint egyhangúvá vált s ennek okát abban látta, hogy számos, a német sajtóban szellemi munkát végző szerkesztőt belső idegenség választ el a nemzetiszocializmus gondolatvilágától.

Ennek a nemzetiszocialista forradalom után eleinte a sajtóban mutatkozó egyhangúságnak az a bizonytalanság volt az oka, amely mindig kísérő jelensége a nagy szellemi átalakulásoknak azoknál, akik az új eszmék kialakításában közvetlenül nem vettek részt. Minél inkább áthatotta azonban a sajtó felelős tényezőit, tehát a szerkesztőket és kiadókat stb. a nemzetiszocializmus gondolatmenete s minél inkább elsajátították a nemzetiszocialista világnézetet, fokról-fokra abba a helyzetbe kerültek, hogy az eseményeket nézeteiknek megfelelően közölték s személyes véleményüket kifejezésre juttathatták. Ilyenformán ma már nem lehet beszélni a német sajtó egyhangúságáról, még ha az azonos szellemiség, ami valamennyi német sajtómegnyilatkozásban kifejezésre jut, külföldiek előtt igen könnyen az egyformaság látszatát is kelti. Valójában pedig a német sajtó éppen olyan sokrétű, mint bármely más országé, csak éppen alapelveiben egységes: a nemzetiszocialista világnézetben.

Az 1933 október 4-i lapszerkesztői törvény (Schriftleiter-gesetz) értelmében a lapszerkesztés hivatásszerű kötelességei és jogai szempontjából az állam által szabályozott köz-feladat s szerkesztőnek ezután csak az nevezheti magát, akit erre ez a törvény feljogosít. A hivatás gyakorlása nem áll módjukban mindazoknak, akiknek éppen kedvük tartja, hanem a legszigorúbb feltételekhez van kötve. Újságíró (lapszerkesztő) csak az lehet, aki birtokában van a német birodalmi polgárjognak s a polgári becsületjogoknak, 21 éves elmúlt, szakszerű előképzettséggel rendelkezik és árja származású stb. A szerkesztő köteles az újságtól távol tartani mindazt, ami az önző célokat közcélokkal keveri össze a közönséget félrevezető módon, ami alkalmas a német birodalomnak ártani, ami sérti mások becsületét, aláássa jó hírnevét, vagy egyébként erkölcstelen.

A szerkesztők az újság szellemi tartalmáért hivatás-, büntető- és polgári jogilag felelősek. Ezek a kötelezettségek a nemzetiszocialista államban még tovább terjednek, mint a megelőző időben, amikor elég volt annyi, ha a szerkesztő arra szorítkozott, hogy a közleményeket, amelyek valamilyen formában törvényellenesek voltak, egyszerűen elutasította. Most arra is köteles, hogy az igazságot pozitív és kifejezett módon képviselje. Ez jelenti számára egyúttal "a jogot arra, hogy az általa felismert igazságot minden külső befolyástól mentesen kifejezésre juttathatja". Az úgynevezett "felelősségviselő szerkesztőt", aki rendesen amúgy is csak "Strohmann" volt, eltörölték. A szerkesztő, vagy a szerző, vagy mindketten együtt személyesen felelősek.

A szerkesztő függetlenségét a kiadóval szemben is egy egész sereg védőintézkedés biztosítja, úgy, hogy szellemi állásfoglalását nem befolyásolhatja gazdasági függősége.

A szerkesztők a német sajtó birodalmi szövetségében (Reichsverband der Deutschen Presse) tömörülnek, amely közjogi testület. Csak a szerkesztők névjegyzékébe történt felvétel után lehet az újságírói hivatást gyakorolni. Az újságírói hivatás védelmére megalakították a sajtó hivatás-bíróságait. Függetlenül ezek eljárásától a népfelvilágosítás és propaganda birodalmi minisztere törölheti az újságírók névjegyzékéből azt a szerkesztőt, akinek kizárása a közérdek szempontjából sürgősen szükséges. Aki szerkesztőként tevékenykedik, anélkül, hogy a hivatás-névjegyzékbe fel volna véve, azt fogsággal, vagy pénzbüntetéssel sújtják.

A "Schriftleitergesetz"-en kívül Amann birodalmi vezető két 1935 április 24-én kelt rendelete szabályozza a sajtóügyet. Az egyik az "újságkiadás függetlenségének megóvásáról" szól, a másik tárgya "újságkiadóvállalatok megszüntetése az egészségtelen versengés kiküszöbölése céljából". Az előbb említett rendelet szerint nem-árjáknak és rokonaiknak és "mindazon külön közösségeknek, amelyek a nemzet egysége szempontjából hátrányosak, legyenek rendi, gazdasági, vagy felekezeti jellegűek", valamint funkcionáriusaiknak a sajtó terén való tevékenység tilos.

Megakadályozandó továbbá a névtelen tőketulajdon és a becsempészett bizalmi emberek ellenőrizhetetlen befolyása, a sajtó korrumpálása szubvenciók és bizonyos érdekeltek tömeges megrendelései által, s végül biztosítandó, hogy az újság eszmei-kulturális hivatását ne veszélyeztethesse a kiadói üzlet és a sajtó indusztrializálása konszernek formájában. Ezeknek az intézkedéseknek jelentősége nemcsak abban áll, mint azt Dr. F. A. Six "A sajtó szabadsága Németországban" című előadása során hangsúlyozta, hogy a szerkesztőt felszabadítja minden privát befolyás alól, úgy, hogy csak a nép közösségével szemben felelős, hanem mindenekelőtt abban, hogy hála ennek a sajtórendszernek, felelőtlen személyek részére lehetetlenné válik nemzetközi sajtóhadjáratok kezdeményezése s ezzel az általános politikai légkör megmérgezése. Tehát háborús uszítás, ellentétben az úgynevezett pacifista sajtóorgánumok állításaival, Németországban elképzelhetetlen.

A rádiónál megszüntették az önálló leadók rendszerét. A leadók többé nem részvénytársaságok, nem tulajdonai sem magán-részvényeseknek, sem egyes országoknak. Munkacsoportjai lettek a birodalmi rádió társulatnak. (Reichs-Rundfunk-Gesellschaft). Erőteljes centrális összefoglalás révén megteremtették a világ legátütőerejűbb és mozgékonyabb rádió-organizációját. A német hallgatóközönség igényeinek kielégítését Nagynémetországban, beleértve a Protektorátust és a lengyel kormányzóságot, 73 leadóállomás szolgálja.

A nagynémet rádió hallgatóinak száma 1939 december 1-én (beszámítva Danzigot, de a többi visszacsatolt keleti részek nélkül) 13,435.301 volt.

A filmügyet a birodalmi kultúrkamaráról szóló törvény, az 1934 február 16-iki mozgófénykép-törvény (Lichtspielgesetz) és néhány rendelet szabályozza. 1940 augusztusában megalakult a német kultúrfilm-központ, ez segíti elő a kultúrfilm készítési terveket s adott esetekben támogatást is nyújt. Az ehhez szükséges eszközöket a német mozgófényképszínházak segítő-járulékából teremtik elő.

A birodalmi propagandaminiszter elrendelte, hogy a német mozik vasárnap délelőttökön álljanak a HJ politikai nevelése céljából rendelkezésre. A HJ első ünnepi filmóráján a német ifjúság 1939 november 15-én gyülekezett össze a birodalom valamennyi filmszínházában.

V. VÉGSZÓ

Kétféle magyarázata van a nemzetiszocializmus keletkezésének. Az egyik szerint a nemzetiszocializmus atyja a versailles-i szerződés. Ezt a magyarázatot még az antant számos vezető politikusa is magáévá tette. A másik így szól: a nemzetiszocializmus a lövészárkokban született. Ez a Hitler hitvallása. Mindkét magyarázat helytálló, csak azzal a különbséggel, hogy az első külső tényekkel indokol, az utóbbi viszont belső folyamatra utal.

Valóban a versailles-i szerződés idézte elő igazságtalanságaival, kegyetlenkedéseivel, bosszúszomjával és kapzsiságával, hogy a német nép a győztes államoktól eredő elnyomatása, kiszipolyozása és megaláztatásai miatt, valamint a háború utáni német kormányok tehetetlensége következtében megérett a forradalomra s egyértelműen és ujjongva csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amely el volt szánva a népet kiragadni a nyomorúságból és becstelenségből s ehhez ereje is volt. Így lett a versailles-i szerződés következményeivel együtt a nemzetiszocializmus atyja.

A német lövészárkokban viszont a négy háborús esztendő alatt valami egészen más ment végbe, s ennek a versailles-i szerződéshez és mindahhoz a nyomorhoz, ami követte, semmi köze sincsen. Itt készült elő a német ember lelki átalakulása. Belső folyamat, amelynek során az egész emberlétre vonatkozó felfogás szertetört és felbomlott s előkészítette a talajt az élet egy egészen új és tökéletesen más szemléletére. Ez a folyamat nem a megfontolás és töprengés eredménye volt, még kevésbé a kétségbeesésé és nyomorúságé. Nem is volt az öntudatos szándék, vagy a céltudatos akarat műve. A tudat alatt szunnyadó, de mindig hevesebben jelentkező gyanakvásnak volt a gyermeke, hogy valami hamis volt az eddigi életben, és a lélek leghomályosabb mélységeiből feltörekvő vágyakozás az életirányítás helyes, vagyis természetes és egészséges módja felé, egyúttal vágyakozás egyaránt bátor, igaz és jóindulatú magatartásra az emberek között.

Előidézte ezt a folyton világosabbá váló felismerés, hogy olyan hagyományok és nézetek uralkodnak és gyakorolnak bénító hatást, amelyek annyira elavultak és megcsontosodottak voltak, hogy valósággal érezni vélték eláradó hullaszagukat; előidézte ezt az a megrendítő sejtelem, hogy valami korhadt volt nemcsak az államban, nemcsak az emberek hétköznapjaiban, de gondolkodásukban és lelkükben is. És ez a sejtelem csodát termett: a közösségi érzést, ami nemcsak az egyes embereket fűzte össze, hanem belső tekintetük előtt is kialakított valami közöset, ami úgy tűnt fel előttük, mint egy új megnyilatkozás ragyogása: a hazát. /A demokráciák alapvető gyengeségét, hogy a haza fogalmát egyáltalán nem ismerik és a "demokráciát", mint a politikai ember halványát az állammal azonosítják, Edgar Schumacher szellemesen ironikus formában fejti ki a "Neuer Schweizer Rundschau" 1937 évi májusi füzetében./

Ez a közösségi érzés forrásává lett a reménynek, hitnek és bizalomnak, ami, ideje jöttekor egységgé forrasztotta a népet, s ez az egység adta az erőt, hogy a népet a szükségből kiemeljék s egy új életbe mentsék át.

Ebben az értelemben rejlik Hitler kijelentésének nagy igazsága: a nemzetiszocializmus a lövészárkokban született Ezért és csak ezért lett a nemzetiszocializmus igazi forradalom. Forradalom volt politikai, szociális és gazdasági tekintetben, De ez lényegének csak egyik oldala és pedig nem az eredeti Kiindulópontjának hatóereje mélyebbről fakad, gyökerei, mint azt Hitler helyesen ismerte fel, a lélekből erednek; szellemi természetű. A nemzetiszocialista mozgalom nem új politikára és nem az új gazdasági rendszerre törekszik elsősorban. Ezek másodrangú problémák és a primér szellemi ideák megvalósítanak természetes kísérő jelenségei. Ez az eszme: az emberi lélek átalakítása. Ez segítette mindenek felett a mozgalmat győzelemre s biztosít eredményeinek tartósságot. És ez az oka annak, hogy a világ többi része olyan nehezen érti meg a nemzetiszocialista mozgalom valódi lényegét.

/1938-ban angol nyelven jelent meg egy "Germany speaks" című könyv, amelyben az új Németország huszonegy vezető férfia ismerteti alapvető cikkekben a Harmadik birodalmat. Az angol sajtónak erről a könyvről írott nagyszámú bírálata arra mutatott, mintha Angliában is kezdene lassan, de mégis észlelhetően bizonyos megértés kialakulni a nemzetiszocializmus vezető eszméivel (ha nem is a tulajdonképpeni lényegével)) szemben. Meglepő bizonyíték erre vonatkozólag G. Ward Price, a "Daily Mail" főszerkesztőjének "I know these Dictators" című könyve, amely megértéssel mutatja be a nemzetiszocializmus és fasizmus eszméit és vezetőit./

A világ nagy részében még mindig uralkodnak a francia forradalom által termelt és az emberiség közé röpített eszmék. Hogy ezeknek az eszméknek az uralma megingott a világháború utóhatásai következtében és mindenekelőtt: hogy a kommunizmusban megnyilatkozó kíméletlen konzekvenciák ezeket az eszméket a hanyatlás torzképévé marcangolják szét, ez még inkább előidézte azt, hogy hívei annál makacsabb konoksággal küzdjenek az új ellenféllel szemben. Az emberiség ama részének, amelyet ezek az eszmék fogva tartanak, nemcsak a képessége, de a bátorsága és jóakarata is hiányzik, hogy megértse a nemzetiszocializmus üzenetét, nem is szólva arról, hogy felfogja azt, vagy éppenséggel higgyen is benne.

Még a német nép körében is akadnak ilyen értetlenek az intellektuellek, az üzletes polgárok és a szenilis "konzervatívok" között. Számuk nem nagy, amit igazol az a tény, hogy valamennyi népszavazásnál 95-től 99 százalékig a nemzetiszocializmus mellett történt állásfoglalás. És a régi nézetek elfogult hívei sorában is az eleven igazság napról-napra erőteljesebben kibontakozó hatása alatt és az okos és céltudatos oktatás következményeképpen mindinkább kialakul az ingadozó érzelmek és sejtelmek helyett a felismerés, hogy a nép a helyes úton halad. Így valósul meg a háború és az azt követő idők szenvedéseiből és a lövészárok élményéből a Harmadik birodalom kinyilatkoztatása, mint egy alkotó látnoki erő álmának diadalmas beteljesülése. A szenvedés megigazít. Régi igazság ez. Ami 1933 óta Németországban történik, bizonyítja, hogy a szenvedés meg is termékenyít.

Az a férfiú, akit a gondviselés, vagy a végzet, vagy nevezzük bárminek, kiválasztott arra, hogy ezeknek a szenvedéseknek következéseit látható valósággá költse át, valósággá, ami a csoda és áldás formájában mutatkozik meg, szerény egyszerűségében egy magasabb szellemi hatalom eszközének tartja magát. Ez ad neki törhetetlen akaraterőt és elszántságot, rettenthetetlenséget és sikert. És csodálatos, sokak által felfoghatatlan hatalmat a nép fölött.

/A külföldi sajtó, ha többnyire kelletlenül is, de kénytelen beismerni, hogy Hitler a német nép körében az ő számukra megérthetetlen mértékben népszerű. A népszerűség szó azonban kevés ebben az esetben. Hogy itt sokkal mélyebb és erősebb érzelmekről van szó, igazolják azok a példák, amelyeket Hadamovszky hoz fel "Hitler kämpft um den Frieden" című könyvében (116. és 150. o.):

"Amikor 1936 márciusában megtörtént az első ásóvágás a Frankfurtból Darmstadtba vezető birodalmi autóúton, Hitler sajátkezűen lapátolta ki a földet egy színültig telt taligából arra a helyre, ahol a leendő autóút magasított töltésének kellett a Majna hídjához vezetnie. Ennek a földnek azonban csak egy része van még a töltésben, mert a következő napokban, hetekben és hónapokban sajátszerű folyamat játszódott le. Valahányszor egy-egy munkáscsoport befejezte munkáját az autóúton, eljöttek a munkások s elvittek egy keveset a földből, amit Hitler szemeik előtt lapátolt oda. Ezt a földet becsomagolták a magukkal hozott dobozba, zsebkendőbe vagy dohányszelencébe s otthon gondosabban őrizték, mintha kincset leltek volna, úgy őrizték, mint szent örökségüket."

1936 márciusában Hitler beszédet mondott a hamburgi Hanseaten-halleban. Még azután is sokáig, hogy Hitler elhagyta a csarnokot, a hallgatók ezrei vonultak végig a szónoki emelvényen. "És mindegyik rátette kezét az állványra, amely mögül a Führer beszélt. Ami erre az állványra nem volt szilárdan ráerősítve, vagy rászegezve, eltűnt ezen az éjszakán. A végén már zsebkésekkel faragták és tördelték le a faforgácsokat."/

Magasztos feladatának és felelősségének öntudata mellett természetesen áthatja egy más emberi érzés is, aminek 1937 január 30-án a következőkben adott kifejezést:

"Életemben három szokatlan barátom volt: ifjúságomban a szükség, ami sok éven át kísért. Amikor a nagy háború végetért, megérkezett a mélységes fájdalom, amit népünk összeomlása felett éreztem s ami ezután kijelölte utamat. Négy evvel a mai január 30-a előtt megismertem a harmadik barátot, a gondot A gondot a vezetésemre bízott népért és birodalomért. Ez a barát azóta sem hagyott el s bizonyára kísérni fog életem végezetéig."

A FONTOS TÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK IDŐRENDI JEGYZÉKE
G. -= Gesetz (Törvény; T) VO. = Verordnung - Rendelet; R). RgBl. = Reichsgesetzblatt (birodalmi hivatalos lap).
1933 február 4. VO. zum Schutze des deutschen Volkes (RGB1. I. 35. o.). (R. a német nép védelméről.)
1933 február 14. VO. über den landwirtschaftlichen Vollstreckungsschutz (RGB1. I. 63. o.). (R. a mezőgazdasági végrehajtások elleni védelemről.)
1933 február 28 VO. zum Schutze von Volk und Staat (RGB1. 1. 83. o.). (R. a német nép és állam védelméről.)
1933 február 23. VO. gegen Verrat am deutschen Volke und hochverräterische Umtriebe (RGBI. I. 85. o.). (R. a német nép elárulása és a hazaáruló üzelmek ellen.)
1933 március 24. G. zur Behebung der Not von Volk und Reich (u.n. Ermächtigungsgesetz") (RGBI. I. 141. o.). (T. a népnek és birodalomnak a szükségből való kiemeléséről. Az u.n. felhatalmazási törvény.)
1933 március 31. Vorläufiges G. zur Gleichschaltung der Länder mit dem Reich (RGBI. I. 153. o.). (Ideiglenes T. az országoknak a birodalommal való egységesítéséről. Az első Gleichschaltungsgesetz.)
1933 április 7. G. zur Wiederherstellung des Berufsbeamtentums (RGBI. I. 175. o.). (T. a tisztviselői hivatás helyreállításáról.)
1933 április 7. Zweites Gleichschaltungsgesetz (Reichsstalthalter-gesetz; lásd 1935. I. 30. RGBI. I. 215. o.). (A második egységesítési törvény; birodalmi helytartói törvény.)
1933 április 22. G. über den Pachterschutz (RGBI. I. 221. o.). (T. a bérlők védelméről.)
1933 április 22. G. über die Bildung von Studentenschaften an wissenschaftlichen Hochschulen (RGBI. I. 215. o.). (T. Studentenschaftoknak a főiskolákon való alakításáról.)
1933 június 1. G. zur Verminderung der Arbeitslosigkeit (RGBI. I 323. o.). (T. a munkanélküliség csökkentésére.)
1933 június 1. G. zur Regelung der landwirtschaftlichen Schuldverhältnisse (Schuldenregelungsgesetz) (RGBI. I. 331. o.). (T. a mezőgazdasági adósságviszonyok szabályozására; adósságrendezési törvény )
1933 június 1. G. zur Förderung der Eheschliessungen (RGBI. I. 323. o.). (T. a házasságkötések előmozdítására.)
1933 június 27. G. über die Errichtung eines Unternehmens "Reichsautobahnen" (RGBI. I. 509. o.). (T. a birodalmi autóutak vállalkozásának létesítéséről.)
1933 július 7. VO. zur Sicherung der Staatsführung (RGBI. I. 462. o.). (R. az államvezetés biztosításáról.)
1933 július 14. G. über die Verfassung der Deutschen Evangelischen Kirche (RGBI. I. 471. o.). (T. a német evangélikus egyház alkotmányáról.)
1933 július 14. G. über den Widerruf von Einbürgerungen und die Aberkennung der deutschen Staatsangehörigkeit (RGBI. I. 480. o.). (T. honosítások visszavonásáról s német állampolgárságtól való megfosztásról.)
1933 július 14. G. zur Verhütung erbkranken Nachwuchses (un. Sterilisationsgesetz) (RGBI. I. 529. o.). (T. az öröklött betegségben szenvedő utódok ellen; un. sterilizációs törvény.)
1933 július 14. G. über die Neubildung deutschen Bauertums (RGBI. I. 517. o.). (T. a német parasztság újjáalkotásáról.)
1933 július 14. G. gegen die Neubildung von Parteien (RGBI. I. 479. o.). (T. a pártok új alakulása ellen.)
1933 július 14. G. über Volksabstimmung (RGBI. I. 479. o.). (T. a népszavazásról.)
1933 szeptember 12. G. zur Durchführung des Reichskonkordats (RGBI. I. 625. o.). (T. a birodalmi konkordátum végrehajtásáról.)
1933 szeptember 13. G. über den vorläufigen Aufbau des Reichsnährstandes und über die Massnahmen zur Markt- und Preisregelung landwirtschaftlicher Erzeugnisse (RGBI. I. 626. o.). (T. a Reichsnährstand ideiglenes kiépítéséről és a mezőgazdasági termékek piac- és árszabályozására vonatkozó intézkedésekről.)
1933. szeptember 22. Das Reichskulturkammergesetz (RGBI. I. 661. o.). (T. a birodalmi kultúrkamaráról.)
1933 szeptember 29. Das Reichserbhofgesetz (RGBI. I. 685. o.) (T. az örök-birtokról.)
1933 október 4. Das Schriftleitergesetz (RGBI. I. 713. o.). (Az újságszerkesztői törvény.)
1933 október 27. G. zur Änderung des Verfahrens in bürgerlichen Rechtsstreitigkeiten (RGBI. I. 780. o.). (T. a polgári perrendtartás megváltoztatásáról.)
1933 november 29. G. über den vorläufigen Aufbau des deutschen Handwerks (RGBI. I. 1015. o.). (T. a német kézműipar ideiglenes kiépítéséről.)
1933 december 1. G. zur Sicherung der Einheit von Partei und Staat (RGBI. I. 1016. o.). (T. a párt és az állam egységének biztosításáról.) 1934 július 3. Änderungsgesetz (RGBI. I. 529. o.).
1934 január 20. G. zur Ordnung der nationalen Arbeit (RGBI. I. 45. o.). (T. a nemzeti munka rendezéséről.) 340
1934 január 30. G. über den Neuaufbau des Reiches (RGB1. I. 75. o.). (T. a birodalom újjáépítéséről.)
1934 március 23. G. über die Heimarbeit (RGB1. I. 214. o.). (T. az otthoni munkáról.)
1934 június 27. G. zur Ordnung der Getreidewirtschaft (Getreide-grundgesetz) (RGB1. I. 527. o.). (T. a gabonagazdálkodás rendezéséről, gabona-alaptörvény.)
1934 július 5. G. über den Aufbau der Sozialversicherung (RGB1. I. 517. o.). (T. a szociális biztosítás kiépítéséről.)
1934 augusztus 1. G. über das Staatsoberhaupt des Reiches (RGBl. I. 747. o.). (T. a Német birodalom államfőjéről.)
1934 december 20. G. gegen heimtückische Angriffe auf Partei und Staat und zum Schutz der Parteiuniform (RGBl. I. 1269. o.). (T. a párt és állam alattomos támadása ellen és a pártegyenruha védelmére.)
1935 január 30. Reichsstatthaltergesetz (RGBl. I. 490. o.). (Birodalmi helytartói törvény.)
1935 január 30. Die Deutsche Gemeindeordnung (RGBl I. 49. o.). (A német községi törvény.)
1935 február 4. G. über die Devisenbewirtschaftung (RGBl. I. 106. o.). (T. a devizagazdálkodásról.)
1935 március 16. G. für den Aufbau der Wehrmacht (RGBl. I. 375. o.). (T. a véderő kiépítéséről.)
1935 május 21. Das Wehrgesetz (RGBl. I. 609. o.). (A véderő-törvény.)
1935 június 26. Das Luftschutzgesetz (RGBl. I. 827. o.). (A légvédelmi törvény.)
1935 június 26. Reichsarbeitsdienstgesetz (RGBl. I. 769. o.) (T. a birodalmi munkaszolgálatról.)
1935 június 26. Reichsflaggengesetz (RGBl. I. 1145. o.). (A birodalmi zászlótörvény.)
1935 szeptember 15. G. zum Schutze des deutschen Blutes und der deutschen Ehre (Blutschutzgesetz) (RGBl. I. 1246. o.). (T. a német vér és német becsület védelméről.)
1935 szeptember 15. Das Reichsbürgergesetz (RGBl. I. 1146. o.). (A birodalmi állampolgársági törvény.)
1935 szeptember 24. G. zur Sicherung der Deutschen Evangelischen Kirche (RGBl. I. 1178. o.). (T. a német evangélikus egyház megerősítéséről.)
1935 október 18. G. zum Schutze der Erbgesundheit des deutschen Volkes (Ehegesundheitsgesetz) (RGBl. I. 1246. o.). (T. a német nép egészségének védelmére; házassági törvény.)
1935 november 14. Erste AusfVO. zum Blutschutzgesetz (RGBl. I. 1333. o.). (Első R. az állampolgársági törvényhez.)
1935 november 14. Erste Auf VO. zum Blutschutzgesetz (RGBl. I. 1334. o.). (Első végrehajtási R. a vérvédelmi törvényhez.)
1935 december 21. Zweite VO. zum Reichsbürgergesetz (RGBl. I. 1524. o.). (Második R. az állampolgársági törvényhez.)
1936 április 18. G. über den Volksgerichtshof (RGBl. I. 369. o.). (T. a néptörvényszékről.)
1936 május 5. Das Patentgesetz (RGBl. II. 117. o.). (A szabadalmi törvény.)
1936 június 22. G. gegen erpresserischen Kinderraub (RGBl. I. 493. o.). (T. a zsarolással egybekapcsolt gyermekrablás ellen.)
1936 október 18. VO. zur Durchführung des Vierjahresplanes. (RGBl. I. 887. o.). (R. a négyéves terv végrehajtásáról.)
1936 december 1. G. über die Hitler-Jugend (RGBl. I. 993. o.). (T. a Hitler-ifjúságról.)
1937 január 26. Das Deutsche Beamtengesetz (RGBl. I. 39. o.). (A német hivatalnoki T.)
1938 április 30. G. über Kinderarbeit und über Arbeitszeit der Jugendlichen (Jugendschutzgesetz) (RGBl. I. 437. o.). (T. a gyermekmunkáról és az ifjúság munkaidejéről; Ifjúságvédő T.)
1938 július 6. G. über das Reichsstudentenwerk (RGBl. I. 802. o.)
1938 július 6. G. über die Schulpflicht im Deutschen Reich (Reichsschulpflichtgesetz) (RGBl. I. 799. o.). (T. a német birodalmi iskolakötelezettségről.)
1938 július 6. G. zur Vereinheitlichung des Rechts der Eheschliessung und Ehescheidung im Lande Österreich und im übrigen Reichsgebiet (RGBl. I. 867. o.). (T. az osztrák és a birodalom többi részében fennálló házasságkötési és -felbontási jog egységesítéséről.)
1938 december 21. Hebammengesetz (RGBl. I. 1893. o.). (Szülésznői T.)
1938 december 21. G. über die Altersversorgung für das deutsche Handwerk (RGBl. I. 1900. o.). (T. a német kéziipar öregségi ellátásáról)
1939 máricus 16. Erlass des Führers über das Protektorat Böhmen und Mähren (RGBl. I. 485. o.). (A Führer rendelete a cseh-morva protektorátusról.)
1939 április 14. G. über den Aufbau der Verwaltung im Reichsgau Sudetenland (RGBl. I. 780. o.). (T. a szudétaföldi birodalmi kerület közigazgatásának kiépítéséről.)
1939 április 14. G. über den Aufbau der Verwaltung der Ostmark (RGBl. I. 777. o.). (T. az ostmarki közigazgatásról.)

Le kellett mondanunk arról, hogy a nemzetiszocializmusra vonatkozó irodalomnak csak a legfontosabb műveit is felsoroljuk, mert az maga a legszigorúbb kiválogatással is külön kötetet töltene meg. A "Nationalsozialistische Bibliographie" címmel megjelenő havi folyóirat, amelyet a "Parteiamtliche Prüfungskommission zum Schutze des NS Schrifttums" ad ki, teljes tájékoztatást nyújt erről az irodalomról. Tudományos szempontból érdeklődő olvasóink számára mégis utalunk arra a három átfogó műre, amelyeknek beható tanulmányozása elengedhetetlen előfeltétele a nemzetiszocializmus alapos megismerésének és elbírálásának. Ezek a munkák a következők: 1. H.H. Lammers és Hans Pfundtner: "Grundlagen, Aufbau und Wirtschaftsordnung des nationalsozialistischen Staates", 3 kötetben. 2. Gerd Rühle: "Das Dritte Reich". Eddig 7 kötet (évente jelenik meg egy-egy terjedelmes kötet. 3. "Das Archiv. Nachschlagewerk für Politik, Wirtschaft. Kultur." Kiadja Alfred-Ingemar Berndt. Könyvünk második részének szövegezője sokat köszönhet e művek fejtegetéseinek.

A NSDAP PÁRTNAPJAI

1933 augusztus 31-szeptember 3. Reichsparteitag des Sieges. (A győzelem pártnapja.)
1934 szeptember 4-10. Reichsparteitag "Triumph des Willens'' (Az akarat diadalának pártnapja.)
1935 szeptember 10-16. Reichsparteitag der Freiheit. (A szabadság pártnapja.)
1936 szeptember 8-10. Reichsparteitag der Ehre. (A becsület partnapja.)
1937 szeptember 7-13. Reichsparteitag der Arbeit. (A munka pártnapja.)
1938 szeptember 5-12. Reichsparteitag Grossdeutschland. (Nagynémetország pártnapja.)
(1939 óta a háború miatt nem tartották meg a pártnapokat.)

RÖVIDÍTÉSEK
AA = Arbeitsamt.
AA = Auswärtiges Amt.
AA = Arbeitsämter.
ADGB = Allgemeiner Deutscher Gewerkschaftsbund.
AFA = Allgemeiner Freier Angestelltenbund.
BDM = Bund deutscher Mädel.
BFW = Begabtenförderungswerk des deutschen Volkes.
BGB = Bürgerliches Gesetzbuch.
DAF = Deutsche Arbeitsfront.
DCV = Caritas-Verband.
DFW = Deutsches Frauenwerk.
"Dinta" = Deutsches Institut für nationalsozialistische technische Arbeitsschulung.
DJ-Armscheibe = Deutsches Jungvolk-Armscheibe.
GDA = Gewerkschaftsbund der Angestellten.
GHG = Gesamtverband des deutschen Handwerks, Handels und Gewerbes.
HJ = Hitler-Jugend.
KPD = Kommunistische Partei Deutschlands.
Napola = Nationalpolitische Erziehungsanstalt
NSBO = Nationalsozialistische Betriebszellenorganisation.
NSDAP = Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei.
NSFK = Nationalsozialistisches Fliegerkorps.
NS-Hago = Nationalsozialistische Handwerks-, Handels- und Gewerbeorganisation.
NSRL - Nationalsozialistischer Reichsbund für Leibesübungen.
NSV = Nationalsozialistische Volkswohlfahrt.
PPK = Parteiamtliche Prüfungskommission zum Schutze des NS. Schrifttums.
RAD = Reichsarbeitsdienst.
RFS = Reichsstelle zur Förderung des deutschen Schrifttums.
RGO = Revolutionäre Gewerkschaftsopposition.
RL = Reichsleiter.
RLB = Reichsluftschutzbund.
RMD = Reichsmütterdienst.
RSK = Reichschrifttumskammer.
SPD = Sozialdemokratische Partei Deutschlands.
USPD = Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschlands.
ZEG = Zentral-Einkaufsgenossenschaft

Utószó

A finn szerző - többszöri németországi tanulmányút tapasztalataira is támaszkodva több. mint egy esztendőn át kutatta a nemzeti szocializmus sikerének titkait. Művét 1940 őszén, egy évvel a háború kitörése után zárta le. Öhquist tárgyilagos, és igazságos akart lenni és e szándékát meg is valósította. Műve átfogó és a lényegre koncentráló leírást ad az I. világháborút lezáró békeszerződések következményeiről, a német nép megnyomorításáról és megalázásáról, a "weimari demokrácia" pipogyaságáról és bűneiről, a judeokrata kártevésről és arról a folyamatról, amelynek során a volt frontharcosok, hazájukhoz és az erkölcsi értékrendhez hűséges bátor férfiak maroknyi, de elszánt csoportja felveszi a küzdelmet a bűnösökkel és a gyáva megalkuvással szemben, E harcnak egy rendkívüli képességekkel megáldott karizmatikus férfi, Adolf Hitler a vezére, Hitler és mozgalmi pártja (a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) - egyre szélesebb néprétegek bizalmát elnyerve - legálisan hala-lomra kerül, az erkölcsön alapuló törvényesség forradalmával véget vet a politikai zűrzavarnak és a polgárháborús fenyegetésnek, majd hozzákezd egy nagyszabású történelmi kísérlethez, melynek alapja a népi-faji, erkölcsi-szociális és világnézet, célja pedig magának a német embernek és népközösségnek testi-lelki-szellemi átalakulása az egészség, a természetesség és a szépség jegyében.

A 30-as évek Németországában e nagy célok érdekében az állam rendelkezésére álló törvényi, rendeleti és intézményes eszközök egész arzenálját bevetik, s a nép szolgálatának és nemesebbe tételének e politikáját még azután is folytatják, hogy külhatalmak háborút kényszerítenek a nemzeti becsület az európai béke fennmaradásával összeegyeztetni igyekvő Német Birodalomra.

A finn szerző munkájában a terjedelmi keretek között adható részletességgel ismerteti, a nemzeti szocializmusra zúduló vádakat is. Minthogy a valamennyire is tárgyilagos ellenfelek súlyosabb kritikát aligha gyakorolhattak a nemzeti szocializmus ifjúság-, nő és családvédő politikájáról, gazdaságfilozófiájáról és aligha állíthatnák pellengérre a hitleri időszak gazdasági eredményeit, vádjaikban, pl. a sajtószabadság, a művészi szabadság, vagy pl. a vallás szabad gyakorlásának hiányát, illetve a zsidóságot ért sérelmeket rótták fel. Szerzőnk e vádakat a tények tárgyilagos ismertetésével és világos okfejtéssel cáfolja, utalva pl. arra, hogy "a zsidók szociális, társadalmi és faji életmegnyilvánulásait a nemzeti szocializmus nem akadályozza, amennyiben azok a zsidó népesség határai között nyilatkoznak meg. A zsidók, pl. gyermekeik nevelését és taníttatását saját iskoláikban szabadon végezhetik."

Ungvári Gyula


----- az 1. részhez -----