A Führer Birodalma, írta: Johannes Öhquist 3. rész

IV. A NEMZETISZOCIALISTA ÁLLAM

1. A NEMZETISZOCIALIZMUS VILÁGNÉZETE

A népi, vagy nemzetiszocialista állam külső felépítése kéz a kézben halad a nép belső, szellemi kialakulásával, illetőleg annak alapján történik. Mindkettő: úgy a külső és még fokozottabb mértékben a belső, mint valami új és abszolút jelentkezik, ami nem ismer koncessziókat, sem megalkuvást. Mindkettő a nacionális és szociális fogalomnak az integrációja éspedig a legmagasabb fokon. Ez úgy értendő, hogy a nemzeti = nemzet, nép és szociális = közösség, a felülrendeltek, velük szemben az egyén az alárendelt. A népi állam óhajtja a nép politizálását; de nem abban az értelemben, hogy minden egyes politikát csináljon, hanem, hogy minden egyes ember politikailag gondolkozzék és érezzen, ami annyit jelent, hogy saját és néptársainak sorsa mindig ott éljen a tudatában és minden cselekedetével és gondolatával szervesen összekötve legyen.

Ilyenformán egészen érthető követelése ennek a politikai álláspontnak, hogy a népi állam keretei között nem tűrhet semmi olyan jelenséget, amely mint elkülönített organizáció, célokat akar követni, amelyek nem azonosak az államéval. Már csak ebből az okból sem maradhatott fenn a nemzetiszocialista államban a szabadkőművesség a maga titkos rendeltetésével és szimbólumaival, valamint nemzetközi összeköttetéseivel.

/A szabadkőműves páholyok azoknak a férfiaknak egyesülései, akik jelképes külsőségek között egy népeken felül álló szellemi áramlatot, a humanitás gondolatát képviselik, hogy fajokra, népekre, felekezetekre, szociális és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül meg valósítsák az emberiség egyetemes szövetkezését.

Dacára a látszólag nemes céloknak, a szabadkőműves páholyokkal szemben mindjárt megalakulásuk után sok oldalról éles bírálatot gyakoroltak s tiltakoztak működésük ellen. Ez a bírálat elsősorban az általuk képviselt politikai jelleg ellen irányult s amit már Goethe világosan jellemzett. "A szabadkőművesség - mondotta - államot alkot az államban. Ahol egyszer létrejött, ott a kormány igyekezni fog megfékezni és ártalmatlanná tenni. Bevezetni oda, ahol még nem volt, semmiképp sem tanácsos."

Annak a veszedelemnek, amit a szabadkőművesség, mint "állam az államban" idéz fel, az az oka, hogy az egész világon el van terjedve s valamennyi páholy többé-kevésbé kapcsolatban áll egymással. Ez oda vezetett, hogy a nemzetköziség elve a páholyokat minden nemzettől elidegenítette, olyannyira, hogy a szabadkőművesség harcol a nemzeti gondolat, mint valami elavult, elvetendő és értéktelen dolog ellen. A német szabadkőműves páholyok természetesen mindig azt állították, hegy nemzeti érzésűek és politikától mentesek s külföldi páholyokkal semmiféle összeköttetésben nem állanak. Ez az állítás azonban valótlannak bizonyult, ők is, mint az összes országok páholyai, az általános emberi testvériesülés mellett foglaltak állást s nemzetközi kapcsolataikkal egybehangzóan a nemzeti gondolatot elvetették.

A szabadkőművesség mindenütt beavatkozik a népek külpolitikai viszonyaiba s a kormányok mellett titkos kül- és világpolitikával foglalkozik, amit az állam felelős tényezői nem tudnak ellenőrizni. "Ezenfelül személyi és kegyencpolitikájuk gondoskodik arról, hogy a népek befolyásos állásait páholytestvérekkel töltsék be, akik a szabadkőművesség gondolatát valóra váltják." (Dieter Schwarz: "Die Freimauerei. Weltanschauung, Organisation und Politik." 9. o.) A felvételkor ugyanis az új páholytestvérnek esküvel kell kötelezni magát, hogy mindarról, ami a páholyban történik, amit ott tárgyalnak és határoznak, bárminő körülmények között hallgatni fog.

A nemzetiszocialista Németországban azért sincs helye a szabadkőművességnek, mert minden leplezési kísérlet dacára bebizonyult, hogy a nemzetközi zsidóság eszköze. Ez nemcsak abból derül ki, hogy a páholytestvérek nagy része, mindenekelőtt pedig a legmagasabb és legbefolyásosabb fokozatokban zsidó, hanem abból is, hogy a szabadkőművesség szertartásai és szimbolikája tisztára zsidók. Jelképeik túlnyomórészt Jehovával és salamoni templomával állnak kapcsolatban s az előkészítő szobában bebocsátási jelmondatként a bibliát János evangéliuma IV. részének 22. versénél kell felütni, ahol ez olvasható: "Ti imádjátok, akit nem tudtok, mi azt imádjuk, akit tudunk, mert az üdvösség a zsidók közül támadott." (Dieter Schwarz. i. m. 44. o.) /

A nemzetiszocializmus, mint államforma, nem tekinthető egy népre ráerőszakolt despotizmus diktatúrájának, hanem mint egy új formája a nemzeti, helyesebben a germán demokráciának, mint a germán vezéri állam. /A demokrácia és a diktatúra fogalmával kapcsolatban utalunk Paul Ritterbusch "Demokratie und Diktatur" című művére, amely meggyőző módon mutat reá a nyugati demokráciák és a nemzetiszocializmus közötti különbség lényegére./ A nemzeti szocializmus a legfőbb vezetőt úgy tekinti, mint a nép akaratvégrehajtóját. A Führer és nép kapcsolata a népszavazásokban jut kifejezésre, amelyek által a demokrácia elve más formában testesül meg, mint a változó parlamenti pártszavazásokban.

Azokat az irányvonalakat, amelyeket Hitler már 1923-ban könyvében mint kívánságot, programot és követelést felállított, most alapvető tartalmukban valósítják meg. Világnézetének fő pontjai egy hatalmas épület tartóoszlopai, amelyeket megbolygatni nem szabad, de amelyek magukban véve is oly szilárdul vannak felépítve, hogy megbolygatásuk sem okozna semmiféle megrázkódtatást, miután a valóság és az emberi természet biztos alapjain állanak.

Az első pont a vérre és fajra vonatkozik. A marxizmusnak azzal az állításával, hogy az emberek egyenlők, a nemzetiszocializmus szembeszegezi azt a tételét, hogy az emberek különbözőek s ezt a tételét a fajismeretnek és az eugenikának a fajok és az örökölt egészség létezéséről és jelentőségéről felállított tanával indokolja. Ebben a könyvben már megelőzőleg is rámutattunk, milyen nagy szerepet játszik a faji kérdés a nemzetiszocializmus világnézetében. Ennek köszönhető, hogy a faji probléma az elméleti viták teréről átment a gyakorlati-politikai államvezetésbe. Ez abban a tényben találja igazolását, hogy az évtizedes tudományos kutatómunka arra a felismerésre vezetett, hogy az ember az élők világának többi tagjaihoz hasonlóan minden tekintetben alá van vetve az átöröklés természeti törvényszerűségének; olyan felismerés ez, amit eddig a kultúremberiség csak a növénytermesztés és állattenyésztés terén értékesített gyakorlati haszonnal.

Hitler 1937 január 30-án tartott birodalmi gyűlési nagy beszédében a faji gondolat jelentőségét épp oly félreérthetetlen, mint világos formában fejtette ki. Kiindulópontul a vérségétől meghatározott és a földdel összekötött népből indul ki. /"Amit a megelőző kor félreismert, hogy tudniillik az egyes ember nem élhet vérségi kötelékeitől elszakítva, hanem az individuum, a nemzedékek láncának egyik szeme, ez tulajdonképp az élet kritériuma", mondja Dr. Walter Gross, akinek a ,,Völkischer Beobachter" 1939 január 15-i számában "Rasse und Volk" címmel megjelent cikke kiváló és világos fejtegetéseire tekintettel tanulmányozásra méltó./

Talán legelőször ismerte fel a német nép, - mondotta, - "hogy valamennyi feladatunk között a legmagasztosabb és az ember számára a legszentebb az Istentől adott vérségi jelleg fenntartása". Első ízben érlelődött meg az a felismerés, hogy ennek a kérdésnek a nép fennmaradása szempontjából hatalmasabb a jelentősége, mint minden háborúnak, vagy sikeres gazdasági csatának. "A nemzetiszocializmus igazi forradalma az" - így folytatta tovább, - "hogy felszakította a kaput a felismerésre: az ember minden hibája és tévedése időleges és orvosolható, egyen kívül, ha tévesen ítéli meg vére és jellege megőrzésének jelentőségét s ezzel vétkezik istenadta alkata és Isten ajándékozta lényege ellen. Mi emberek nem gyakorolhatunk bírálatot afölött, miért teremtett fajokat a Gondviselés, csak beismerhetjük, hogy megbünteti azt, aki rendelését megveti... És itt látnoki módon jelentem ki: amint a föld nap körüli forgásának felismerése az általános világkép forradalmi átalakulására vezetett, úgy fog a nemzetiszocialista mozgalom vérségi és faji tanából bekövetkezni az ismeretek és velük az emberi múlt és jövő történelmi képének átalakulása." És a zsidókérdés tekintetében a következőket fűzte szavaihoz: "Ez nem a népek kölcsönös elidegenedéséhez, ellenkezőleg, első ízben fog az igazi kölcsönös megértéshez vezetni! Mindenesetre meg fogja akadályozni azt, hogy a zsidó nép a derék világpolgár álarcában kísérelje meg a többi népeket belülről szétbomlasztani s ezáltal uralkodni rajtuk".

Az ember valamennyi alapvető sajátsága elsősorban öröklött képességeken alapul. A faji különbözőségek tehát örökölt különbségek. És ha az öröklött adottságok nem is érvényesülnek feltétlenül egy fizikai kísérlet egzaktságával, mégis a sorsformáló alapjait alkotják az ember lényének. Ezek az alapok alá vannak vetve a külvilág által meghatározott fejlődési lehetőségeknek. Ezen a tényen alapszik az örökléstan és a faj higiénia, az öröklési élettan és az eugenika. És erre a tényre támaszkodik a fajvédő (völkisch) világnézet követelése, hogy a népi állam egyik legfőbb céljának tekintse fajtestvérei testi és lelki megnemesítését és kifejlesztését. Hogy ezt a célját elérje, el kell választania a konkolyt a tiszta búzától. Nem kell gondoskodását megvonnia a balsors, vagy önhibájuk folytán testileg, vagy szellemileg elesettektől, de azt sem szabad tennie, amit azelőtt az állam (és a társadalom) cselekedett, hogy előnyben részesítse őket az erősek és egészségesek rovására. Ezekről az utóbbiakról gondot viselni, ez legyen a főfeladat. Nemcsak ki kell keresnie a legkülönbeket, de ezeket mindenki más előtt segítenie és támogatnia kell.

A nemzetiszocializmus másik vezérlő gondolata a népiség és népközösség. ,,A népiség lényegbeli közösség és egyben élmény közösség: lényegbeli közösség a nyelv, a származás, rokonság, a kultúra, szokások, történelem, mítosz, föld és éghajlat azonosságának értelmében... A lényegbeli közösség örökség és tulajdon, az élményközösség feladat és újjáalakulás... Onnan, hogy az államot a népiségből vezetjük le, ered az állam méltósága, rendeltetése, ereje és hatalma... A népiséget legerősebben a széles rétegek képviselik... ellentétben az intellektuális világpolgárokkal".

Népi közösség alatt, tehát nem a különböző német népcsoportok és törzsek összefoglalását értik. Magától értődő gyakorlati következménye ez az országok közötti belső határok megszüntetésének.

A népi közösség belső, lelki ügy. Nem szünteti meg a német törzsek különbözőségét, nem érinti hagyományaikat, szokásaikat, nyelvjárásukat és sajátságaikat, de összeolvasztja őket egy magasabb síkon egyetlen nagy egységgé, az érzés és az öntudat elszakíthatatlan összetartozásában egységgé, amely minden emberrel ezen a földön az emberi közösség dacára idegenül áll szemben. A népi közösséghez tehát nem csupán egy meghatározott földrajzi területen lakók tartoznak, hanem mindenki más a földgolyón elszóródott ember, akinek azonos a vére s ugyanazt a nyelvet beszéli.

A tudomány igazolja, mondja a nemzetiszocializmus, hogy ezen a földön nem mindenki egyforma, akinek emberi arca van. hogy a nagy fajokat nem is annyira csak testileg, mint még inkább lelkileg és szellemileg mélyreható öröklött különbségek választják el egymástól. Hogy a német nép igen sokféle faji alkatrészből áll, nem vitatható. A nemzetiszocializmus azonban azt kívánja (jelentette ki Hitler az 1933 szeptember 1-i pártnapon), hogy a német nép politikai és kulturális vezetése annak a fajnak a külsejét és arcvonásait őrizze meg, amely "heroizmusával egyedül belső adottságának köszönhetően különböző alkotóelemek konglomerátumából a német népet egyáltalán először megteremtette. A nemzetiszocializmus ezzel kinyilatkoztatja a vér, a faj és a személyiség, valamint az örök kiválasztási törvény heroikus tanának elismerését".

Egy fél esztendő múlva Hitler kiegészítette ezeket a gondolatokat s kijelentette, hogy a faji gondolat nem jelenti más népek lenézését, vagy kevésre becsülését, ellenkezőleg, a többi népek életének és lényegének természetes respektálására vezet. Idegen nemzetiségek "germanizálásának" gondolatát ismételten a lehatározottabban elutasította. Már könyvében igen élesen állást foglal a hajdani nagynémet nacionalisták e kedvenc témája ellen. 1933 május 17-iki békebeszédében a következőket mondotta a birodalmi gyűlésen: "Minthogy mi határtalan szeretettel és hűséggel viseltetünk saját népiségünk iránt, ugyanezen érzületből kifolyólag tiszteljük a többi népek nemzeti jogait is s szívünk mélyéből szeretnénk velük békében és barátságban élni. Ezért nem ismerjük a germanizálás fogalmát sem. A múlt századnak az a szellemi beállítottsága, amelyből kifolyólag az hitték, hogy lengyelekből, vagy franciákból németeket lehet csinálni, előttünk épp oly idegen, mint amilyen szenvedélyesen szembefordulnánk minden fordított kísérlettel".

A nemzeti szocializmus ezenkívül tartózkodik mindennemű külföldi propagandától. "A nemzetiszocializmus nem exportcikk", mint ahogy Joseph Goebbels fejezte ki találóan. A nemzetiszocializmus, mint idegen államok belső politikai viszonyaiban való beavatkozást, elhárít magától bárminő, a németek részéről kiinduló támogatást külföldi zsidóellenes és fajpolitikai törekvésekkel kapcsolatban.

/Természetesen egészen más dolog a külföldet tájékoztatni a nemzetiszocializmus gondolatairól és eredményeiről. Nemcsak Németországnak, de a külföldnek és a népek közötti békességnek is érdeke, a félreértéseket és félremagyarázásokat kiküszöbölni./

A nemzetiszocializmus harmadik tartóoszlopa a szociális eszme. Ez adja meg a nemzetiszocializmusnak forradalmi karakterét s ez látja el a döntő történelmi átváltozás erejével és jelentőségével. A faj és a nemzetiség gyakorlati politikai követelményeket tartalmaznak. A szocializmus is ezt az elvet követi Ez is felállítja a követelményt az igazi emberek feltalálására, akik megfelelnek a nemzetiszocialista világnézet ideáljának. Ezt kiválasztásnak nevezik. Az államférfi az összesség érdekében dolgozik, tehát a szociális elvvel egybehangzóan, amikor az élet minden tevékenységi köréhez rátermett embert keres, hogy azon a területen ráruházza a felelősséget, tekintet nélkül eddigi gazdasági helyzetére, vagy társadalmi származására. "Hogy ennek a szónak: szocializmus, egyáltalán értelme legyen, - mondotta a Führer az 1933 szeptember 3-iki birodalmi pártnapon, - úgy csak az lehet, hogy acélos igazságossággal, ami a legmélyebb belátást jelenti, az összességnek fenntartása céljából mindenkire azt rábízni, ami veleszületett hajlamainak és ezzel értékének megfelel". A képesség a legbiztosabban "abból állapítható meg, milyen módon reagál az egyes ember egy újonnan meghirdetett eszmére. Ez a tévedhetetlen módszer kikeresni azokat az embereket, akiket meg akarunk találni, mert mindenki csak arra a hangra hallgat, amelyre bensőjének mélyén maga is hangolva van". Százezrek csatlakoztak a nemzetiszocialista mozgalomhoz, "egyszerűen azért, mert belső felfogó szerkezetük ennek az eszmének hullámhosszára volt beállítva".

Ezek szerint a mozgalomnak az a feladata, hogy a politikai vezetést helyes kiválasztással egészítse ki, úgy, hogy a nemzet tartóerőinek legbensőbb lényege sohasem változzék meg. Nem a számszerű nagyság a mérvadó, hanem csak "a benső rátermettség és ezzel a benső homogenitás". A mozgalomnak ezt a kiválasztását ugyanazon kemény alapelvek szerint kell eszközölnie, amelyeket a kemény sors rótt rá a múltban.

A szociális eszmét azonban mindenekelőtt mély etikai erő hatja át, még pedig az emberéletnek, mint a létezés alkotásának olymódon való felfogása alapján, hogy azt nem külső kapcsolatok teremtették és tartották fenn, hanem egy belső törvény, amely az emberek egymás iránti magatartását határozza meg. Beszélnek demokrata elvről. Ez gyanús, sőt veszedelmesen csillámló fogalommá vált, mivel eredeti tartalmából kivetkőztették és ezáltal meghamisították. Amit a nemzetiszocializmus az emberektől erkölcsi és szociális vonatkozásaikban egymás iránt megkövetel, az a kölcsönös emberi megbecsülés és készség. Nem tudunk más jobban kifejező szót erre, mint egyszerűen ezt: kötelesség. Ez az egyetlen követelés, amellyel különbségtétel nélkül mindenki felé fordulnak, az egyetlen elem. amelynek minden körben általánosnak kell lennie és ami senkinek másokkal szemben előjogokat nem biztosít. Előkelő és alacsony sorban élő, gazdag és szegény, parancsoló és engedelmeskedő, - ennek az elemnek tekintetében tökéletesen egyenlőek. Ez az a törvény, amely a legtermészetesebben és a legszebben a munkaszolgálat formájában valósult meg. A bajtársiasságnak és a közösségnek ez a szociális és etikus irányú kötelességtudása adta a jogot a Führernek, hogy az uralkodó demokráciákkal szemben önmagát nevezhesse a tulajdonképpeni igazi demokratának.

Hogy a nemzetiszocializmusnak sikerült ezt a három irányító eszmét a német nép politikai életében megvalósítania, ez annak a körülménynek köszönhető, hogy vaskövetkezetességgel érvényesítette a vezéri alapelvet. Alfréd Rosenberg birodalmi vezető formulázta ezt az elvet a legközérthetőbb népszerű módon. Kijelenti, hogy ez az elv mindenütt érvényesül, ahol egy közösség valóban komolyan harcol fennállásáért, majd így folytatja: "Ez nemcsak a katonaéletnek ezerszeresen kipróbált alapelve, de ez a vezéri elv érvényesül a politikai demokrácia legzüllöttebb korszakában is, mindenütt, ahol valóban teljesítményről, vagy felelősségről volt szó. A hajóskapitány mindig ura volt hajójának, ő viselte a felelősséget a rábízott javak sorsáért, s rendelkezéseinek megtagadása éppen úgy lázadás volt, mint az engedetlenség a hadseregben. Minden tudományos vezető ura volt expedíciójának, s felelt mindennemű rendelkezés tartalmáért és végrehajtásáért."

Hitler számára ez az elv volt a gyakorlati harci jelszó a demokrácia többségi elvével szemben, amely "csordaszerűen majorizálja a holt tömeg előnyére az intelligenciát és az igazi energiát", ő ennek az alapelvnek egyaránt szigorú és szilárdan körvonalazott reális tartalmat ad. Ellentétben a parlamenti és minden más "kollegiális" többség névtelen felelőtlenségével, minden akaratmegnyilatkozásnál, minden parancsnál és minden cselekedetnél, ahol egy bizonyos cél eléréséről van szó, mindenekelőtt azonban politikai téren a meghatározott vezető személyes felelősségét kívánja és a feltétlen engedelmességet a vezetőnek alárendelt személyek vagy a környezet részéről."

/Milyen következetesen érvényesítik az államélet minden terén a felelős vezető személyiség elvét, bizonyítja pl. az 1935 januári fontos községi rendtartás, amely nemcsak az önkormányzat állampolitikai alapelvét valósítja meg, hanem ezt az önkormányzatot felruházza a legnagyobbfokú felelősséggel. A községi gazdálkodás legfőbb felügyelete az állam feladata, vele szemben viszont a községek polgármesterei személy szerint felelősek. Csak azért, hogy a NSDAP-val fenntartsák a kapcsolatot, hívnak be a párt megbízottai a polgármesterrel egyetértésben községi tanácsosokat ("Ratsherren"), akik saját felelősségükre tanácsadókul szolgálnak a polgármester mellett./

Tekintély a vezető részéről lefelé és felelősség a magasabb személy irányában felfelé. Ennek az alapelvnek végrehajtása volt Hitler első gondja már akkor, amikor 1919-ben a müncheni kis egyesülés hetedik tagjának belépett. Ma ez a legfőbb alapelv a NSDAP egész szervezetében és az államban. Felbonthatatlan összefüggésben áll a kiválasztás követelményével. Engedelmességet csak az követelhet, aki erre kvalifikálva van. Felelősséget csak attól lehet elvárni, aki erre képes. A párt méghozzá két viszonylatban követeli meg ezeket az adottságokat: mint teljesítményt, és mint jellemet. Éppen ezért a vezetők iskolázása a párt legfontosabb feladatai közé tartozik. A vezéri elvből következik, hogy az egyúttal harci elv is.

A vezéri elvvel szoros összefüggésben áll a szabadság fogalma, ahogy azt a nemzetiszocializmus értelmezi. A megszokott individualista felfogás szerint a szabadság a kényszer és a diktatúra ellentétét jelenti. Ez éppen annyira helyes, mint felületes felfogás. Ez a külső szabadság a nemzetiszocializmus előtt nem ismeretlen. Ismeri azonban a belső szabadságot is, amelynek a külső kényszerrel és diktatúrával semmi kapcsolata sincsen, mivel a lelkiismeret kényszerítő ereje alatt áll. Az emberben felépíteni a lelkiismeretnek és a felelősségtudásnak ezt a törvényét, egyike a nemzetiszocializmus nagy etikai feladatainak. Egy angol, Rolf Gardiner olyan módon juttatta kifejezésre a szabadságnak ezt a fogalmát, amely megfelel a nemzetiszocializmus felfogásának; ő ezeket mondja: ("Nemzeti szocializmus külföldről nézve"):

"Az angol szabadság, amelynek egykor sokkal nemesebb volt a tartalma, lassanként odasorvadt, hogy nem egyéb puszta szabadonlétnél a kényszerrel szemben, sőt egyszerűen szabadságlevél mindennemű egyénieskedésre. Ugyanilyen módon a közösségi szellem egyszerűen csorda-ösztönné torzult. Az ó-angol szabadságeszme azonban tökéletesen mást jelentett: a jog egyúttal kötelesség is volt, a szabadság pedig egyidejűleg uralom és szolgálat. Ezt a régi értelmezést kísérli meg Németország új életre kelteni. Goethe így kiáltott fel: "Csak a törvény tehet szabaddá bennünket". A németek szabadság alatt nem a jogok irányában emelt igényeket értik, még kevésbé a kényszer hiányát, hanem a vezetés és a szolgálat alá való önkéntes alárendelésüket. A megkötöttség erényét proklamálják... A szabadság porosz eszméjének mindig megvolt ez a metafizikai értelme: jelentette a szabadságot, a lélek engedelmessége által."

Az 1934. szeptember 10-iki pártnapon záróbeszédében a fenti gondolatmenetnek Hitler az ő erőteljes és félreérthetetlen kifejezési módjával a következő fogalmazást adta: "A párt mindörökre a német nép politikai vezetésének kiválasztottjait fogja tömöríteni. A politikai apostolok és harcosok törzsét fogja kiképezni, akik majd mint a mozgalom engedelmes és kötelességtudó tisztjei, látják el szolgálatukat. A párt lesz az a nagy iskola, amely népünk millióit magához vonzza, kiképezi és ismét elbocsátja. Benne fog kialakulni a népvezetés művészetének tradíciója, amely megakadályozza azt, hogy valaha még egyszer idegen szellemek vezessék tévútra a német ember agyát és szívét.

Tanaiban változhatatlan, szervezetében acélkemény, taktikájában hajlékony és alkalmazkodó, a maga egészében pedig úgy fog működni, mint egy rend. A párt lesz minden időkre a nemzetiszocialista eszme mustármagja, a nemzetiszocialista szervezési művészet tanítómestere, a nemzetiszocialista propaganda iskolája... Ha a pártban valamennyiünk fáradozása következtében megvalósult a nemzetiszocialista gondolat és lényeg kikristályosodása, akkor lesz a német nép és birodalom örök és törhetetlen oszlopává. Akkor fog a pompás és dicsőséges hadsereg, a mi népünk régi büszke fegyverhordozója mellé lépni a párt tradícióktól nem kevésbé megszilárdított politikai vezetése. És akkor fogja e két intézmény közösen felnevelni és megerősíteni a német embert és az ő vállaik fogják hordozni a német államot és a német birodalmat."

A párt és az állam viszonyát hivatalos formában az 1933 december 1-i "Törvény a párt és az állam egységének biztosításáról" rendezte először. Ez a törvény kimondotta első paragrafusában, hogy a NSDAP a német állami gondolat hordozója és az állammal felbonthatatlan kapcsolatban áll. A NSDAP és az SA tagjaira a nemzetiszocialista állam vezető és mozgató erejére fokozottabb felelősség és kötelesség hárul a vezérrel, a néppel és az állammal szemben. Ezeknek a kötelességeknek megszegése esetén különleges párt- és SA-bíráskodás alá vannak rendelve. Ezzel megteremtették egy önmaga iránt felelős "államhordozó réteg" építményét. A párt és az állam egységének külső jeleként a véderő és a birodalom egyenruhás tisztviselői a párt felségjelvényét viselik.

Az állam, nép és párt fogalmáról a nemzetiszocializmus számos vezető személyisége részletesen megnyilatkozott; mint jogász, dr. Frank birodalmi miniszter a német jogi akadémián 1938. június 18-án tartott beszédében, amelynek során a faj, föld, munka és birodalom értékei mellett kiemelte a német népközösség ötödik nagy értékét, s életének legmélyebb tartalmát, a nemzet becsületét. Azt kívánta, hogy valamennyi törvényben, mint a becsület legfőbb biztosítéka, bennfoglaltassék a hűség. Aki a nép, a birodalom, a vezér, a párt és a néptársak iránti hűség ellen vétkezik, az méltatlan a közösségre. Ezáltal a polgári jogrend nagy épületét átalakították népközösségi életrenddé.

Erről dr. Dietrich birodalmi sajtófőnök az 1936 évi pártnapon a következőképpen nyilatkozott: "A párt nemcsak a nép akaratát testesíti meg, hanem azt az állammal fennálló különleges kapcsolata folytán végre is hajtja. Amennyire egyik oldalon mélyen a népben gyökeredzik, a másik oldalon éppen oly szétválaszthatatlan bensőséggel van összenőve az állammal és vezetőjével. A párt és az állam nem egy és ugyanaz, mert feladataik különbözőek. A párt parancsol az államnak, de nem ő maga az állam! A párt a politikai vezetés, az állam a közigazgatás funkciója. Tárgyilag el vannak választva egymástól, de személyi szempontból össze vannak kötve egymással. A párt vezetője egyúttal az állam legfőbb csúcsa is. A párt az ő élet- és teljesítmény-iskolájával szakadatlanul szolgáltatja az államnak azokat a férfiakat, akikre annak a politikai vezetés szempontjából szüksége van. Ilyenformán a nemzetiszocialista párt révén az állam vezetése is össze van kapcsolva a nemzet lüktető életével és ezáltal a demokrácia legfőbb törvénye, a nép és állam homogenitása egyedülálló módon valósul meg".

/"Maga a Führer az állam kifejezést rendszerint csak az állami hatósági és hivatali szervezettel kapcsolatban alkalmazza, de nem a német nép politikai egésze értelmében." (Dr. Anton Lingg: Die Verwaltung der Nazionalsozialistischen Deutschen Arbeitspartei, 22. o.).

A NSDAP és a birodalmi kormány legmagasabb szerveit illetően még pótlólag a következőket: A NSDAP a birodalmi vezetőségre (Reichsleitung), kerületekre (Gaue), körzetekre (Kreise) és községi csoportokra (Ortsgruppe) tagozódik. Vagyonjogi kérdésekben a pártot a "Reichsschatzmeister der NSDAP" képviseli, mint a Führer teljhatalmú megbízottja.

A párt tagozatai: az SA, SS, NSKK, HJ, NSD-Dozentenbund, NSD-Studentenbund, NS-Frauenschaft. A NSDAP csatlakozott alakulatai: a NSD-Ärztebund, NS-Rechtswahrerbund, NS-Lehrerbund, NS-Volkswohlfahrt, NS-Kriegsopferversorgung, Reichsbund der deutschen Beamten, NS-Bund Deutscher Technik, Deutsche Arbeitsfront.

A birodalmi kormány a Führerből és birodalmi kancellárból, valamint a birodalmi miniszterekből áll. Az egyes szakminisztériumok a következők: 1. Külügyi hivatal (Das Auswärtige Amt). 2. Birodalmi és porosz belügyminisztérium (Reichs- und Preussisches Ministerium des Innern). 3. Birodalmi pénzügyminisztérium (Reichsfinanzministerium). 4. Birodalmi és porosz gazdasági minisztérium (Reichs- und Preussisches Wirtschaftsministerium). 5. Birodalmi munkaügyi minisztérium (Reicharbeitsministerium). 6. Birodalmi igazságügyi minisztérium (Reichsjustizministerium). 7. Birodalmi hadügyminisztérium (Reichkriegsministerium). 8. Birodalmi postaügyi minisztérium (Reichspostministerium). 9. Birodalmi közlekedésügyi minisztérium (Reichsverkehrsministerium). 10. Birodalmi és porosz közellátási és mezőgazdasági minisztérium (Reichs- und Preussisches Ministerium für Ernährung und Landwirtschaft). 11. Birodalmi légügyi minisztérium (Reichsluftfahrtministerium). 12. Népfelvilágosítási és propaganda birodalmi minisztérium (Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda). 13. A tudomány, nevelés és népoktatás birodalmi és porosz minisztériuma (Reichs- und Preussisches Ministerium für Wissenschaft, Erziehung und Volksbildung). 14. Egyházi ügyek birodalmi és porosz minisztere (Reichs- und Preussischer Minister für die kirchliche Angelegenheiten).

A hadsereg, vagyis a véderő, ahogy ma hívják, természetesen mindennemű politikai tevékenységből ki van kapcsolva. Nem egyéb, mint a birodalom fegyverhordozója, ezzel azonban nincs kiküszöbölve a népi kapcsolat a véderő és a párt között. A katona politikai, világnézeti nevelését és egyidejűleg a napi kérdések szempontjából való tájékoztatását a hadügyminiszter számos rendelete biztosítja. A nemzetiszocializmus meggyőződése szerint a német katonának ahhoz, hogy népéért a legnagyobb teljesítményre legyen képes, világnézeti harci célra van szüksége, s kell, hogy ennek a világnézetnek szelleme mélyen áthassa lelkületét.

Érthető tehát, hogy a gondolat: idővel az egész német nép nemzetiszocialista módon fog gondolkozni és cselekedni, a meg-győződéses nemzetiszocialisták előtt nem optimista illúzióként tűnik fel, hanem ellenkezőleg, oly módon, hogy az minden élő nemzedék számára az ösztönzés és a vigasz forrása lesz. A kiválasztás alapelve, amely gyakorlatilag iskolázásban, felelősségben és vezetésben valósul meg, megingathatatlan alapköve a nemzetiszocialista állam egész épületének. Azelőtt sem volt egyetlen ember sem pótolhatatlan. A nemzetiszocializmus gondoskodik arról, hogy a legjobbakat is, ha lelépnek a színtérről, mindig egyenértékű utód kövesse.

Tehát ezen a három alappilléren: faj, népközösség és szocializmus, épül fel a nemzetiszocialista állam. A nép magva és eleven állaga, a párt az akarata és szelleme, amely ezt az állagot alakítja és az állam az eszköz, amely a párt eszméinek megvalósítására szolgál. Mert az állam magában véve nem végcél. Csak eszköz magasabb feladatok betöltésére, névszerint: "fizikailag és lelkileg azonos emberi lények közösségének fenntartására és továbbfejlesztésére". Az emberi lét legfőbb célja jellegének megőrzése és kifejlesztése, és bár az állam előfeltétele egy magasabb emberi kultúra kialakulásának, de nem előidézője annak. Az állam nem tartalom, hanem forma: ő az edény, a tartalom a nép. Nem állanak ellentétben egymással, hanem elválaszthatatlan összefüggésben. Az állam a szervezett nép.

A nép viszont nem az állampolgárok összessége, hanem nemzeti és szociális sorsközösség, amelyben mindenkinek meg van a maga feladata és kötelessége, amely alól fel nem mentheti magát a szocializmus erkölcsi törvényeinek megsértése nélkül. Mert az egyén nem öncél, hanem csak tagja a népközösségnek, az elmúltnak épp úgy, mint a jelenleginek és a jövendőbelinek, személyiség, akinek értékét a népért végzett teljesítménye határozza meg. Valamennyi néptárs akaratát megelőzi a követelés "közérdek a magánérdek előtt". A szocializmus nem úgynevezett "szociális magatartás", amely alamizsnával való segélyezésre gondol, hanem világnézet, amely minden néptársat arra kötelez, hogy életét, mint a nép szolgálatát fogja fel és irányítsa.

2. A VÉDERŐ

Mint ahogy könyvünk más helyén már előadtuk, a Führer a nyugati hatalmak politikai magatartása következtében arra kényszerült, hogy a véderő kiépítéséről szóló 1935 március 16-iki törvénnyel helyreállítsa a birodalom katonai felségjogát az általános védkötelezettség alapján és hogy az 1935 május 21-iki véderőtörvénnyel rendezze annak gyakorlati végrehajtását, az újjáépített véderőt belekapcsolva a nemzetiszocialista államba. /A védkötelezettség a 18. életévtől a 45. életévig tart. A 45. éven felüli évfolyamok alkotják a honvédséget (Landstrum). Nem vonják be a véderőszolgálatba: 1. aki méltatlan rá, 2. aki nem árja származású, 3. aki felszentelt katolikus pap, 4. aki testileg alkalmatlan. A védkötelesnek előzetesen teljesíteni kell munkaszolgálati kötelességét. A tényleges szolgálat két évig tart./

A hadsereg nevelésének alapelveit már von Seeckt tábornok megállapította 1921 január 1-i rendeletével. A "Reichswehr" hivatásos katonákból állt, akik tizenkét évet szolgáltak, s kötelességüket mintaszerűen teljesítették, de természetesen az akkori "demokratikusan" kormányzott államban nem kerültek a néppel eleven kapcsolatba. Mindenek ellenére ez a hadsereg, hála a felsőbb vezetés céltudatos és nemzeti irányú nevelésének, az egyetlen párttorzsalkodásoktól érintetlen hatalmi faktorrá lett, amely a birodalmat összetartotta és amelyre Hitler támaszkodhatott, amikor 1933-ban a marxizmust szétzúzta. Ennek a hadseregnek a tagjai közé évek során behatolt az a szellem is, amely eltöltötte őket azzal az öntudattal, hogy össze vannak kötve a néppel. Joggal jelenthette ki Hitler 1934 január 30-iki beszédében: "Egyedülálló történelmi jelenség, hogy a forradalom erői és a végletekig fegyelmezett véderő felelős vezetői között a nép szolgálatában olyan szívélyes kapcsolat alakult ki, mint egyfelől a nemzetiszocialista párt s mint annak vezetője, az én személyem, másfelől pedig a német birodalmi hadsereg és tengerészet tisztjei és katonái között". "Itt az államvezetés - mondotta a Führer egy más alkalommal, - két oszlopon alapszik. Politikailag a nemzetiszocialista mozgalom által organizált népközösségen, katonailag a véderőn. Minden időben az lesz a törekvésem, hogy érvényre juttassam az alapelvet: a nemzet egyetlen politikai akaratkifejezője a nemzetiszocialista párt, a birodalom egyetlen fegyveres képviselője a véderő. E két szervezet állam iránti hűségétől függ annak ereje és hatalma."

Ennek a fejlődésnek az eredménye a mai véderőben a szociális szellem, amely nem részesíti előnyben a képesítési fokozatokat. A múlt idők úgynevezett "egyéves önkéntese" eltűnt azzal a szellemmel együtt, amelynek szülöttje volt. Új a fegyveres szolgálatra való érdemesség fogalma is és a nem árja államhoz tartozók kizárása. Új végül a kétéves szolgálati idő bevezetése. De mindenekfelett új a mai véderő felépítésében a fegyverek és a hadvezetés épp annyira impozáns, mint meglepő katona-technikai kifejlesztése, ami a véderő minden fokozatú tagjának szellemi és jellembeli értéke szempontjából különlegesen jelentős.

Az új hadvezetés, mint azt a lengyelországi, norvégiai, hollandiai, belgiumi, de mindenekelőtt a franciaországi hadjáratok igazolták, nemcsak jobb technikailag, mint a világháborúban, hanem lényeges pontjaiban teljesen új is. Egészen példa nélkül állott eddig a német harckocsi-fegyvernemnek szoros összedolgozása a német légierővel, és mindkettőnek együttműködése a gyalogsággal, oly módon, hogy az ezt megelőzőleg soha még nem fordult elő. Egyáltalán valamennyi fegyvernemnek egységes együtt haladását fejlesztették ki legmagasabb hatásfokra.

A külföldi szakemberek, még ellenséges oldalon is, nyíltan elismerték ezeket az új tulajdonságokat, így például az angol sajtó is elképedt bámulattal emelte ki, mint operáltak a német páncélosok csapataikkal való összeköttetés nélkül önállóan, mint töltötték az éjjelt az erdőkben jól elrejtőzve a magukkal hozott szögesdrót mögött, hogy aztán reggelre előtörjenek, s újonnan konstruált lőfegyvereikkel pusztulást és rémületet idézzenek fel. A német páncélharckocsiknak ez az önállósága és mozgékonysága a jelentősen csekélyebb tűzerő dacára nagyobb áttörő erőt és erkölcsi hatást biztosított számukra, mint a világháború nagy támadásainál a nehéz tüzérség tudott elérni. A légelhárító ágyuk (Flak), a harckocsielhárító ágyúk (Pak) és a többi fegyverek éppen ilyen új és hatásos konstrukcióknak bizonyultak a megelőzően létezőkkel szemben. Nagy meglepetést jelentett a világ számára az ejtőernyős vadászok és a légi gyalogcsapatok megjelenése, bár német hadgyakorlatokon már bemutatták őket.

A tengeren az újonnan tervezett kis gyorsnaszádok ("a tenger moszkitói"), amelyek a legrosszabb időben is útban vannak és a vízi járművek egyéb alakjai jelentkeztek váratlanul veszedelmes támadófegyverként.

Németország ellenfelei épp oly kevéssé voltak felkészülve ezeknek a fegyvereknek ütőerejére és mennyiségére, mint a csapat egyes tagjainak harci készségére és taktikai önállóságára, de legkevésbé a német vezetés zsenialitására, amely úgy hadászati, mint harcászati és szervezési szempontból egyedülállónak bizonyult. A gyorsaság és az észrevétlenség, amellyel például a páncélos erőket az Ardenneken át a Maas állásai elé felvonultatták, az a mód, ahogy ezek a tankok az ütközetben részt vettek s ahogy őket gépesített csapatok támogatták és mindenekelőtt az egész váratlan rövid időköz a csatornáig történt német előretörés és a Weygand-vonal elleni támadás megindítása között, az ellenséges sajtóban is mint példátlan hadászati, harcászati és katonai-közigazgatási csúcsteljesítmény szerepelt. Ezeket az egész világ feszült csodálatától kísért katonai teljesítményekről szóló híreket túlszárnyalta az a közlés, amellyel Göring birodalmi marsall 1940 nyarán a német sajtó fogadása alkalmából lepte meg a nyilvánosságot.

Tudvalevő volt, hogy Hitler, mint legfőbb hadúr, kezébe vette a háború vezetését. Azt azonban nem tudták, hogy Hitler nemcsak névleg, hanem a valóságban is a háború vezetője volt, s azt az első tervtől az utolsó részletekig ő gondolta ki, készítette elő és rendelte el. A birodalmi tábornagy ismertette és világította meg először a német sajtó képviselői előtt a Führer katonai tehetségét. Bemutatta, mint tervezte meg és dolgozta ki Hitler az egész hadjárat tervét, Lengyelországtól kezdve, a nagy vonalaktól a legkisebb részletekig. Kiemelte a Führer rendkívüli katonai tudását s rámutatott, mennyire ismeretesek voltak előtte a katonai helyzet ténykörülményei, kezdve az ellenséges flották hajóin és az ellenséges hadseregszervezeten a hadszíntér jelentéktelennek tetsző hídjaiig és útjaiig. A Führer vizionárius zsenialitása forradalmi felismeréssel a hadvezetés terén is áttört olyan hadászati alapelveket, amelyek eddig az ellenfél előtt szentek és sérthetetlenek voltak. A hadászati operációk régi örök igazságai új formában jutottak érvényre. A sors a német népnek Hitler Adolf személyében egy nagy államférfiút és művészt ajándékozott. Most megnyilatkozott, mint kimagasló jelentőségű hadvezéri lángész. Ennek a rendkívüli férfinak karakterképe ezáltal új és váratlan fénnyel gazdagodott.

3. SZOCIÁLIS FELÉPÍTÉS

A német munkafront.

A szociális felépítést, amihez a nemzetiszocialista kormány a hatalom átvétele után igen gyorsan hozzáfogott, alapvonalaiban nyilvánvalóan már sokkal előbb kitervezték. Egyébként nem lehetne megmagyarázni sem a céltudatosságot, sem a gyorsaságot, amellyel ennek az óriási és hallatlanul bonyolult műnek megteremtését kézbe vették, s lépésről-lépésre megvalósították. A német munkafront ("Die Deutsche Arbeitsfront" DAF), ahogy ezt az intézményt nevezik, olyan nagyméretű nemzeti munkaszervezet, hogy annak teljes ismertetésére egy külön könyv terjedelmére volna szükség, így ezen a helyen a fő pontokra és legfontosabb részletekre kell szorítkozni. Érthető, hogy ennek a szervezetnek a felépítése különböző nehézségekbe ütközött, amelyeket csak türelemmel és előrelátással lehetett kiküszöbölni. És hogy azonnal nem találták meg a végleges formát, bizonyítják a gyakori átalakítások, javítások és átépítések, amelyekről új törvények és rendeletek intézkednek. Figyelemreméltó azonban, hogy a dolgozók, alkalmazottak és vállalkozók tömegei alig érezték meg ennek hatását.

A gazdaságpolitikai organizmus nagyságáról, amelyről Hitler kormányának a hatalom átvételekor gondoskodnia kellett, akkor nyerünk fogalmat, ha megszemléljük a német közgazdaság 1933 évi szociális struktúráját. Azoknak a száma, akik mint keresők fejtették ki tevékenységüket, kereken 27 millió volt, ebből 5.3 millió önálló és vezető személy, 5.5 millió alkalmazott és tisztviselő, s 16.7 millió munkás és háztartási alkalmazott. Ezek 27 foglalkozási csoportra oszlottak, 200 foglalkozási nemmel és kereken 4600 foglalkozással. Ilyenformán példátlanul szétágazó hivatásbeli tagozódásra, sok millió kis- és nagyüzemre kellett a legkülönbözőbb kereseti ágaknál tekintettel lenni.

Ezeknek a munkavállalóknak leghatalmasabb szervezete a szociáldemokrata "Allgemeiner Deutscher Gewerkschaftsbund" (ADGB) volt, amely Hitlernek birodalmi kancellárrá történt kinevezésekor egy döntő jelentőségű ülésen az általános sztrájk kimondására irányuló javaslatot elutasította, abban a feltevésben, hogy az új kormány bizonyára rövid időn belül lejáratja magát. Ebbéli meggyőződésében Hitler felhívása után kísérletet tett arra, hogy egy ellenfelhívásban a nyilvánosságot a kormány ellen befolyásolja. Amikor azonban a szövetség vezetősége tudomást szerzett arról, hogy a kormány a szakszervezetek élére birodalmi kormánybiztost szándékszik kinevezni, más hangon kezdtek beszélni és hajlandónak mutatták magukat, hogy az új kormány szolgálatába álljanak. Ez azonban már késő volt. 1933 április 21-én a nem sokkal előbb kinevezett "Aktionscomitee zum Schutze der Deutschen Arbeit" elrendelte az általános német szakszervezeti szövetség (ADGB) valamennyi 28 szervezetének feloszlatását, elnökeinek és vezetőinek védőőrizetbe való vételét s, pénztáraik és folyószámláik zárolását. Ennek, mint a parancs hangzott, "olyan formában kellett történnie, hogy a munkások és az alkalmazottak érezzék, ez az akció nem ellenük, hanem egy elavult és a német nemzet érdekeivel össze nem egyeztethető rendszer ellen irányul." A rendelkezést május 2-án végrehajtották.

Ez a határozott fellépés a nemzetiszocialista program néhány fő pontjában gyökerezett. A 9. pont a következőket mondotta: "Minden állampolgárnak egyenlő jogokat és kötelességeket!" és a 10. pont: "Minden állampolgárnak legelső kötelessége legyen szellemi téren, vagy testi munkával alkotni." A 7. pont szerint: "az állam kötelessége, hogy elsősorban az állampolgárok kereseti és megélhetési lehetőségéről gondoskodjék". És végül a 11. pont követeli a "munka és fáradság nélkül nyert jövedelmek megszüntetését".

A nemzetiszocialista gazdaságpolitika kiinduló pontja minden néptárs joga a munkára. A munkát függetleníteni akarja a tőke vásárlásától és a konjunktúrától. Helyre akarja állítani a munka etikai méltóságát és el akarja törölni a proletariátus fogalmát. Amikor azt kívánja, hogy az állam és a párt minden néptársnak munkahelyet biztosítson, a munkást gazdaságilag szabaddá és önállóvá teszi. Többé nem gondoskodásról van szó, hanem egy jogkövetelés kielégítéséről. Ez a nemzetiszocialista szociálpolitika egészen más, mint a marxista ideológia. Ezért mondhatta Hitler az új birodalmi gyűlésen, 1933 május 23-i első gyűlésén a szociáldemokratáknak búcsúzóul: "önökre, uraim, nincs többé szükség."

A szakszervezetek feloszlatása után ezeknek a feladatait az a szervezet vette át, amelyet már 1931 január 1-én nemzetiszocialista üzemi sejtszervezet (Nationalsozialistische Betriebszellenorganisation NSBO) néven arra a célra alakítottak, hogy a nemzetiszocialista propagandát bevigyék az üzemekbe, ahol az keletkezési helyén szegült szembe a szociáldemokrata izgatással. 1932 december 15-ike óta mellette működött az ipari középosztály harci szervezete (Kampfbund des gewerblichen Mittelstandes), amelynek az volt a feladata, hogy a kereskedelmet, a kézműipart és az ipart megnyerje a nemzetiszocializmusnak és ezáltal erőteljesebb befolyást biztosítson a gazdasági életre. Ezt a harci szervezetet 1933 augusztus 4-én két organizációra osztották, névszerint: a nemzetiszocialista kézműves-, kereskedelmi- és ipari organizációra ("Nationalsozialistische Handwerks-, Handels- und Gewerbeorganisation" NS-Hago), amelyet a NSDAP birodalmi vezetősége alá rendeltek és a német kézműipar, a kereskedelem és ipar általános szövetségére ("Gesamtverband des Deutschen Handwerks, Handels und Gewerbes" GHG), amelyet a német munkafronthoz csatoltak.

Az NS-Hago-nál, amelyhez csak párttagok tartoztak, azonnal zárlatot léptettek életbe, valamennyi újonnan felvett tagot a német munkafront általános szövetségébe osztották be. A NS Hago azt a feladatot kapta, hogy az ő soraiból képezze ki a politikai vezetőket, akik alkalmasak lesznek a GHG nagy népi organizációjának vezetésére.

Ennek a két szervezetnek a NSBO-nak és a NS-Hago-nak adták át Németország egész munkás életét átfogó intézmény, névszerint a fentebb említett és 1933 május 5-én alakított német munkafront vezetését, amely május 10-én tartotta Berlinben első kongresszusát. A szervezet a vezetőségből, a "Zentralbüro"-ból és a "Gesamtverband der Deutschen Arbeiter" és a "Gesamtverband der Deutschen Angesteltten" tagozataiból áll. Ezek ismét egy sereg szakhivatalra oszlanak ("Fachamter", előzőleg "Betriebsgemeinschaften"); ezek bizonyos közigazgatási apparátussal ellátott szervek, amelyek az azonos jellegű üzemeket foglalják össze és arra kell ügyelniük, hogy ezeket az üzemeket nemzetiszocialista szellemben vezessék s amennyire lehetséges, munkaterületükön munkaüzemekké fejlődjenek ki.

/Egyelőre (1938) a következő szakhivatalok működnek: 1. Táplálkozási és élvezeti cikkek. 2. Textil. 3. Ruházat és bőr. 4. Építkezés. 5. Fa. 6. Vas és érc. 7. Kémia. 8. Nyomda és papír. 9. Közlekedés és közüzemek. 10. Bányászat 11. Bankok és biztosítás. 12. Szabad foglalkozások. 13. Mezőgazdaság. 14. Kő és föld. 15. Kereskedelem. 16. Kéziipar./

Ezenkívül a DAF tevékenységi köréhez tartozik egy sereg hivatal, amelyeknek elsőrendű feladata a szociális béke biztosítása és az életstandard emelése. /Ide tartoznak egyebek mellett: a Sozialamt, az Amt für Volksgesundheit, a Heimatstättenamt, a Frauenamt, a Jugendamt, az Amt für Rechtsberatungsstellen, és a különösen fontos Amt für Berufserziehung und Betriebsführung, amely nyolc külön csoportban intézi az egyes tagok kiképzési ügyét s ellenőrzi és vezeti az üzemek alakítását. Önálló munkaterületek a sajtó és a propaganda, egy "Arbeitswissenschaftliches Institut", egy "Amt für technische Wissenschaften" és az Amt für den Berufswettkampf."/ Kereken 32.000 tisztviselő ("Amtswalter") van a DAF-nál hivatásszerűen alkalmazva, míg majdnem másfél millió tisztviselő tiszteletbeli szolgálatot teljesít. A hivatásszerű munkatársak egyharmada nő.

A német munkaügyet a harmadik birodalomban alapvetően az 1934 január 20-iki, "A nemzeti munka rendjéről" szóló törvény szabályozta (röviden "Arbeitsordnungsgesetz" AOG). Ezt egy 1934 október 24-én kelt vezéri rendelet egészítette ki, amely meghatározza és tisztázza a nemzeti munka rendjének kereteiben valamennyi munkavállaló szervezetének feladatát. /E két alapvető törvényen kívül a DAF tevékenységét a következő rendelkezések szabályozzák: az 1934 március 23-i törvény az otthoni munkáról, az 1936 augusztus 26-i intézkedés az NS mintaüzemek kitüntetéséről és az 1937 december 7-i rendelet az ünnepnapok megfizetéséről./

A DAF az NSDAF-hoz csatolt szervezet "a párt és az állam egységének biztosításáról szóló 1933 december 1-i törvény értelmében". A párt politikai vezetése alatt áll s ettől kapja az NSBO és az NS-Hago útján az utasításokat és parancsokat. Úgy tekintendő, mint valamennyi szellemi és kézi munkát végző ember összefoglalása, tekintet nélkül gazdasági és szociális helyzetükre. Ilyenformán magában foglalja az összes vállalkozókat, az összes alkalmazottakat és az összes munkásokat. Egyaránt egyenrangú tagjai mindazok, akik valamikor a szakszervezetekhez, az alkalmazottak szövetségeihez, vagy a vállalkozói egyesülésekhez tartoztak. A DAF célja kialakítani "valamennyi németnek népi és munkaközösségét". Gondoskodnia kell arról, hogy minden egyes megtalálja a helyét a nemzet gazdasági életében, olyan szellemi és testi elhelyezkedésben, amely számára a legnagyobb teljesítményt teszi lehetővé, amivel a legnagyobb hasznot hajtja a népi közösségnek.

Tekintettel a DAF-nak erre a nemzeti-etikai céljára, a tagság elvileg önkéntes. Kényszerből senkinek sem kell belépnie. Hogy a nép milyen mértékben ismerte fel az intézmény jelentőségét, mutatja az a tény, hogy 1939-ben összesen 22.5 millió egyéni tagja és 7 millió zárt szervezetekben testületileg csatlakozott tagja volt. Az üzemi szervezetnek kereken 23 millió személyzeti (Gefolgschaft) tagja van 4 millió üzemben. A tagsági díjak, legalább is a nagy élszervezeteknél (könyvkötészet, érc, építés) hatvan százalékkal alacsonyabbak, mint a hajdani munkásalakulatoknál. A tagsági díj a bér önkéntes bevallása alapján alakult ki. 1933-tól 1938-ig a százalékos tagsági díj-bevétel 90 százalékról majdnem 98 százalékra emelkedett. Magában a régi birodalomban több, mint 37.5 millió márka a havi tagdíjbevétel.

Hitlernek két célja volt a DAF megalapításával: a marxista érzületű munkásokat eltölteni a nemzeti népközösség öntudatával, s az intellektuellek között tudatossá tenni, hogy minden olyan birodalom, amely csak az intellektuális értelmi rétegekre van felépítve, gyengén épült. "Semmire sem leszek büszkébb, - mondotta Hitler a DAF első kongresszusán, 1933 május 10-én, - mint arra, hogy napjaim végeztével valamikor elmondhatom: kiharcoltam a német birodalom számára a német munkást!"

A DAF elsősorban járul hozzá az új társadalmi rend megteremtéséhez. Nem ismerhet szétágazó törekvésű szociális rétegeket és osztályokat. "A nemzetiszocialista államvezetés annyira szuverén és annyira fölötte áll minden gazdasági összefüggésnek, hogy az ő szemében a munkavállaló és a munkaadó különbözősége jelentéktelen fogalom. A nemzet legfőbb érdekei szempontjából nincs munkaadó és nincs munkavállaló, hanem csak az egész nép által munkával megbízottak vannak" - jelentette ki Hitler az 1936. évi birodalmi pártnap proklamációjában. Az egyéni vállalkozást és a gazdálkodás jogát, hogy fejlődjék, nem érintették. De azokat a széles néprétegeket, amelyekkel az eddigi szociálpolitika igen kevéssé, vagy egyáltalán nem foglalkozott, mint a parasztok és telepesek, kézműiparosok és kisiparosok, háziiparosok és más hasonlók, szintén bevonták a szociálpolitikai érdeklődés és a szociálpolitikai védelem körébe. A DAF-nak kell valamennyi dolgozó ember számára a nemzetiszocialista világnézet "magasiskolájául" szolgálnia. Feladata a közösségi nevelés. A szociálpolitika érdeklődésének fő tárgya nem az egyén, hanem a nép, amelyet vérségileg összekapcsolt közösségként fognak fel. Az ő életegzisztenciájának biztosítása és fenntartása a legfőbb cél.

A szociális munka középpontjában az "üzem" áll. Ezalatt minden szervezett munkaközösség /"Szervezett munkaközösségről" (organisierte Arbeitsgemeinschaft") van szó a közelfekvő "vállalkozás" ("Unternehmen") fogalma helyett. A vállalkozás és az üzem között ugyanis az a különbség, hogy az üzemet a technikai cél egysége jellemzi, míg a vállalkozás gazdasági egység, amely több üzemet is összefoglalhat/ értendő, valamennyi benne résztvevő személlyel. Az előbbi osztályszervezkedés helyét elfoglalja a szakhivatal (megelőzőleg üzemi közösség), amelyben az ott dolgozók felbonthatatlan sorsközösségben egyesülnek. Az üzemben dolgoznak a tulajdonos, vagy vállalkozó, mint az üzem vezetője, az alkalmazottak és munkások, mint üzemi személyzet "Gefolgschaft", az üzemi célok közös előmozdítására. Az üzem vezetője egyedül dönt felelősen az alkalmazottakkal szemben valamennyi üzemi kérdés tárgyában, s gondoskodnia kell munkavállalóinak boldogulásáról.

Egy különleges üzemi bizalmi tanácsnak ("Vertrauensrat") feladata, amelynek tagjai tiszteletbeli állást töltenek be, mindazokat a rendszabályokat megtárgyalni, amelyek a munkateljesítményre, a munkafeltételekre, az üzemi rendre, az üzem védelmére és hasonlókra vonatkoznak s egyben közre kell hatnia a viták kiegyenlítésénél is.

Nagyobb gazdasági területeken "Treuhänder"-eket neveznek ki, akik mint birodalmi tisztviselők a birodalmi munkaügyi miniszternek vannak alárendelve. Gondoskodniuk kell a munka békés menetének biztosításáról s meg kell védeniük a munkavállalókat az üzem vezetőjének önkényétől, vagy haszonlesésétől.

Mint állami szerveknek, arra is fel kell ügyelniük, hogy a munkavállalókat megfelelően díjazzák. Felesküdt szakértők tanácsadókként állandóan rendelkezésükre állnak. A munka-békének biztosítására fontos eszköz a felmondási-védelem. Munkások és alkalmazottak, akik legalább egy éve dolgoznak ugyanazon vállalkozásnál, vagy üzemben, ahol legalább tíz munkavállaló van szerződtetve, az AOG 56. paragrafusa alapján két héten belül a munkabíróságnál panaszt emelhetnek a felmondás visszavonása céljából, ha ez helytelen és szigorú, és ha az üzem helyzete nem teszi szükségessé. Az AOG 20. paragrafusa szerint tömeges elbocsátásoknál külön felmondási határidő van megállapítva. Az ilyen felmondásokat előbb írásban be kell jelenteni a Treuhändernek.

Minden üzemben, amelynek legalább húsz alkalmazottja és munkása van, az üzem vezetőjének írásbeli üzemi rendet kell a munkavállalók számára készítenie (26. §.). A 32. §. szerint a Treuhänder a szakértőbizottsággal történt tárgyalás után írásbeli bérszabályzatot bocsáthat ki, amelynek rendelkezései mint legalacsonyabb feltételek, jogilag kötelezőek.

A szociális kötelezettség durvább sérelmeit (amelyeket a törvény részletesen felsorol) becsületbíróságok büntetik. A szociális becsület megsértése esetén olyan becsületbíróság dönt, amelyet a Treuhändernek kell minden kerületben felállítania. Azt az üzemi vezetőt például, aki hatalmi állásával visszaélve,, munkavállalóit gonosz szándékkal kihasználja, vagy becsületükben sérti, a becsületbíróság bünteti meg és hogy ezt igen szigorúan veszik, bizonyítja az a tény, hogy 1935-ben 156 becsületbírósági eljárás közül csak négy eset végződött felmentéssel.

Milyen jótékony hatást gyakorolnak ezek a törvények az üzemi békére, bizonyítja az, hogy átlag 1000 munkavállalónál 1932-ben 21.9, 1933-ban 14.1, 1934-ben 9 és 1935-ben csak 8.4 vitás kérdés fordult elő.

1935 március 21-én az úgynevezett lipcsei megegyezéssel ("Leipziger Vereinbarung") az egyes gazdasági körzetekben, munkabizottságokat ("Arbeitsausschüsse") alakítottak, amelyek, tanácsadó szervek a szakhivatalok között s céljuk a szociális és gazdaságpolitikai téren az egységes összmunka biztosítása. 1935. közepe óta eddig kereken 3900 ilyen munkabizottság alakult, összesen 36.000 üzemvezető és munkavállaló taggal.

Ezeken a szerveken kívül nagyobb gazdasági területen úgynevezett munkakamarák is vannak ("Arbeitskammern") és az egész birodalmi terület részére egy birodalmi munkakamara ("Reichsarbeitskammer"), amelyek olyan személyiségekből állanak, akik alkalmasak arra, hogy szociális és gazdasági kérdésekben illetékes tanácsokat adjanak és ítéleteket mondjanak.

"A német közgazdaság szerves felépítésének előkészítéséről" 1934 február 27-én hozott törvény az ipari gazdaság szervezeteit szakcsoportok szerint szabályozza és hat birodalmi csoportot állapít meg. Ezek: az ipar, kereskedelem, kéziipar,, bankok, biztosítóintézetek, energiagazdálkodás. Ezek külön-külön gazdasági és szakcsoportokra vannak beosztva, így például az ipari birodalmi csoport 29 gazdasági csoportból áll. Ezeknek a csoportoknak feladata a szakszerű tanácsadás, valamint a technikai és gazdasági tájékoztatás az üzemvezetés javítása céljából, stb. Ezeknél a csoportoknál a tagság 1934 november 27-i rendelet értelmében kötelező.

Az egész gazdasági szervezet legfőbb orgánuma a birodalmi gazdasági kamara (Reichswirtschaftskammer), amely a munkaügy vezető hivatalaival a birodalmi munka- és gazdasági tanácsban az általános gazdasági és szociálpolitikai kérdéseket megtárgyalja, s gondoskodik a német munkafront valamennyi intézményének bizalomteljes együttműködéséről.

1935 október 6-án a német parasztok ,,Reichsnährstand"-ja az úgynevezett "bückebergi megegyezéssel" (Bückeberger Abkommen) elhatározta, hogy mint testületi tag szintén belép a DAF-ba s ezzel teljessé tette a német nép ellátási alapját alkotó tagok egyesítését.

A nemzetiszocializmus bérpolitikája kettős alapelven épül fel: először is biztosítani kell minden dolgozó néptársnak az élet és a munkaerő fenntartására szolgáló minimális jövedelmet, másodszor a bevétel magasságának függenie kell a teljesítménytől. A minimális bér és a teljesítménynek megfelelő bér kiegészítik egymást.

A díjszabásban megállapított bér elvileg az az arányos legkisebb bér, amely megfelel az alapteljesítménynek. A legkisebb összkereset színvonalát nem szabad sematikusan felemelni, hanem béremelés csak a termelés egyéni és általános fokozásának eredménye lehet. Elvileg tehát a díjszabásban megállapított legkisebb bér stabil marad (éppen úgy, mint az árak). Az egyéni bevétel a fokozódó termelés mellett a személyes teljesítmény mértékével növekszik s a bérek legmagasabb határa nincsen megállapítva. A birodalmi biztosok (Reichstreuhänder) azonban egy 1928 június 25-én kelt rendelet értelmében esetről-esetre kötelező erővel rögzíthetik a felső határt.

Az igazságos díjszabás nehéz problémájának ideális megoldását természetesen nem lehetett egy csapásra megtalálni: a gyakorlati tapasztalások alapján lépésről-lépésre javítottak rajta. 1938 április 1-én új bérszabályozás lépett életbe, a béreket jelentékenyen felemelték, a felmondási időt meghosszabbították, huszonöt évi szolgálat után megszüntették a felmondás lehetőségét s bevezették az u.n. szolgálati idő pótlékokat. A szabadságolás feltételein javítottak s újból szabályozták a betegségi járulékokat, úgy hogy ezeket mindennemű betegségnél már első naptól kezdve felszámítják. A munkaidőre vonatkozó 1938. április 30-i rendelet előírja, hogy a felnőttek szabályszerű munkaideje, úgy mint eddig, elvileg nem haladhatja túl a nyolc órát. A napi munkaidő befejezése után minden férfi munkavállalónak legalább tizenegy óra pihenés jár (a nők és fiatalkorúak védelméről más helyen írunk), és még sok más egyéb.

Akárcsak a bér, a vállalkozói nyereség is, mint gazdaságilag önálló bevétel, a teljesítménytől függ. Az egészséges szerzési törekvésnek lehetővé kell tenni, hogy előmozdítsa az eredmény fokozására irányuló akaratot. "A helyesen értelmezett haszonkeresés nincsen száműzve, vagy éppenséggel megszüntetve, csak éppen egészséges irányba terelték és a közösség szolgálatába állították. Az államnak nem kellenek gazdasági hivatalnokok, sem gazdasági nyugdíjasok, akik az egész gazdálkodás végső célját a szabott árakban és a biztos elhelyezésben látják s ezért nem fosztja meg a vállalkozót az egészséges versenytől. De megvédi munkájának eredményét és megvédelmezi az üzérkedő névtelen tőke nemtelen versenyétől." ("Deutsche Sozialpolitik" 35. o.)

A nemzetiszocializmus tisztában van azzal, hogy az összefüggéseiből kiszakított, objektíve igazságos bérmegállapítási rendszert egyelőre még nem valósította meg. Éppen ezért átvette elvileg a múlt akkordbérét is, amelyről a vélemények oly diametrálisan megoszlanak, mert a jutalmazásnál szintén a teljesítményt tekinti alapnak. A nemzetiszocializmus szempontjából, az ember gazdasági nevelése a döntő. Ezúton akarják megteremteni a gazdasági béke lelki előfeltételeit. Ezért írja elő az AOG 29. §-ában a teljesítmény-bér általános érvényességét s teszi kötelezővé 27. §-ában, hogy az üzemi szabályzatnak tartalmaznia kell az akkordmunka kiszámításának feltételeit, ha az üzem akkordban dolgoztat. "Nem úgy áll a dolog, hogy a nemzetiszocialista bér-alapelvek megvalósítása emberfölötti igazságérzettől áthatott, minden emberi gyengeségtől mentes angyali lényekre számítana. Ez esetben ezek az irányelvek utópisztikusak maradnának. Megvalósulásuk viszont nem kíván egyebet, mint hogy az emberek a gazdasági életben belsőleg becsületes nemzetiszocialistákká változzanak, akik bár nem restellik a keresetre irányuló egészséges törekvésüket, ezt azonban bölcsen a nép- és sorsközösség fölérendelt követelményei szerint érvényesítik. ("Deutsche Sozialpolitik" 36. o.)

Az üzemi személyzet nyereségben való osztozásának kérdését is a teljesítmény-gondolat elvi alapján igyekeznek megoldani. A nyereség sematikus felosztása természetesen nem felel meg a nemzetiszocialista felfogásnak, hanem arra törekszenek, hogy a nyereségben való részesedés is az egyesek teljesítményének mértéke szerint alakuljon.

További probléma az ünnepnapok megfizetése és a szabadság biztosítása bérlevonás nélkül. Azoknak az ünnepnapoknak megfizetésénél, amelyek hétköznapra eshetnek (karácsony, újév, stb.), a munkajövedelem a birodalomban, mint azt kiszámították, összevéve elérheti a 400 millió márkát. Az ünnepnapoknak ezt az általános megfizetését 1937 decemberében az egész birodalom területére rendeletileg bevezették. Ez idő szerint a felnőttek szabadságidejét törvénnyel még nem szabályozták. Ezt a munkaviszonyokat rendező törvény tervezetében készítették elő, amelyet 1938 júniusában hoztak nyilvánosságra. Ennek dacára majdnem valamennyi kereső németnek joga van a szabadságidőre a munka birodalmi biztosai által kibocsátott díjszabások és az üzemi szabályzatok rendelkezései alapján. Az ifjúkorúaknak 18 évig a gyermekmunkára és az ifjúkorúak munkaidejére vonatkozó törvény (Az ifjúságot védő törvény 1938. április 30-áról) alapján jár törvényes szabadság. /A birodalmi védelem minisztertanácsa 1939 október 30-i rendeletével számos fontos változtatást eszközölt ezen a törvényen. (RGBC. I. 21460.)./

A gyakorlatban természetesen már 1936 óta szokásos a törvényes szabadság s elvileg is részletekre kiterjedően organizálva van, úgy a szabadság időtartamára, mint a jogosultsághoz szükséges várakozási időre és a napok számának fokozataira vonatkozóan. Most már az idény- és otthoni munkásoknak is igényük van szabadságra. "Ma nincs többé Németországban, olyan foglalkozási csoport, beleértve a tanoncokat is, akinek ne járna évente jólfizetett, le nem alkudható hosszabb üdülési szabadság", mondja egy német szociálpolitikus (Willy Müller). Ez a jog azonban együttjár egy kötelességgel is: minden szabadságolt kötelezve van arra, hogy ezt a szabadságidőt tényleg üdülésre fordítsa s nem holmi külön kereset szerzésére.

Az otthoni munkának igen komplikált formáit, ami Németországban erőteljesen ki van fejlődve (pl. csipke- és hímzőipar a Vogtlandban, játékszer-ipar Türingiában stb.) egy külön 1934 március 23-án kelt, az "otthoni munkára vonatkozó törvény" szabályozza, amely alapelvként kimondja, hogy az otthoni munkát a birodalom különleges oltalma illeti meg. Az otthoni munkával foglalkozók száma 1939-ben 700.000 személyre rúgott.

A nagy átalakulás, amely a DAF szervezetében 1934-ben végbement, azzal a következménnyel járt, hogy a jogi tanácsadást többé nem a szövetségek keretében, hanem különleges jogi tanácsadói hivatalban szolgáltatták ki s ezeknek legfőbb csúcsa az "Amt für Rechtsberatungstellen im Zentralbüro der DAF" lett. A lényeg itt abban áll, hogy a DAF jogi tanácsadói hivatalaiban úgy a foglalkoztatottakat, mint a vállalkozókat egyaránt ellátja tanáccsal, s így kezdettől fogva biztosítva van, hogy a tanácsadás az egyesek önző kívánságainak háttérbeszorításával a népközösség érdekeit juttassa érvényre. Feladata bíróságon kívüli megegyezésekkel a fölösleges eljárásokat kiküszöbölni. Ezeknek a fáradozásoknak eredményét igazolja pl. az 1935 évi statisztika, összesen 3.5 millió néptárs részesült tanácsadásban s 250.000 vitás esetet tudtak 18 millió márka értékben bíróságon kívüli megegyezéssel elintézni. A praktikus jogsegély és az eljárási képviselet a munkabíróság előtt díjtalan. Az esetek száma, amelyek a munkabíróság elé kerültek, erősen lecsökkent.

/A vitás esetek száma az 1932. évi 371.000-ről 1938-ban 17.400-ra csökkent. A Rechtsberatungsstelle der DAF más, mint a Rechtsbetreuungsstelle der NSDAP. Ez utóbbi ingyenes és ellenszolgáltatás nélküli jogsegélyt nyújt mindazoknak a néptársaknak, akiknek nincsen módjukban fedezni az ügyvéd költségeit, valamint a hadirokkantaknak. DAF-Rechtsberatungsstellék a DAF tagok számára illetékesek, de csak olyan kérdésekben, amelyek munkaviszonyokra, vagy valamely közjogi jellegű öregségi, rokkantsági, betegségi és munkanélküliségi, vagy balesetbiztosításra, vagy az összes adójogi problémák kezelésére vonatkoznak. Mindezeken a területeken díjtalan tanáccsal szolgálnak s díjtalanul átveszik a vitás esetek képviseletét is./

Fontos feladata a DAF-nak tagjai jellemnevelése és szakmai iskolázása. Ezt esti tanfolyamokon végzik, ahol a DAF szervezetéről, feladatairól, lényegéről, mindennemű szociális kérdésekről, a gazdaság önkormányzatáról, stb. tartanak előadásokat. E téren fontos segédeszköz a DAF sajtója, köztük 90 szakismereteket tanító lap, amelyeket díjtalanul küldenek meg a munkásoknak. Ennek a sajtónak együttes példányszáma eléri a kerek 20.5 milliót./Ezek között az "Arbeitertum" c. folyóirat, mintegy 8,199.230 példánnyal és az "Aufbau" kereken 600.000 példánnyal. A legfontosabb a kitűnő informáló cikkeivel és jegyzeteivel jeleskedő "Der Schulungsbrief", amely 1939 januárjában 4,160.000 példányban jelent meg./

Különleges iskolázást nyernek az u.n. DAF-Walterek, akik vezető állást töltenek be az üzemekben. Negyven külön iskola létesült számukra, amelyeknek abszolválása után bekerülnek egyikébe a kilenc "Reichschulungsburg"-nak s itt internátusban folytatódik a kiképzés. A legmagasabb iskola a NSDAP, - jelenleg három, - "Ordensburg"-ja, ahol mindenekelőtt a párt politikai vezetőit képezik ki a mozgalom irányítói. /Egyelőre a következő három rendi vár: "Vogelsang" az Eifel-ben, "Croessinsee" Pomerániában és "Sonthofen" az Allgauban. Ezek a nemzetiszocialista világnézet főiskolái. 1936 május 1-én került be az első 500 ember a vogelsangi várba. Ezekbe a várakba csak azt veszik fel, aki 25-30 éves, fajilag alkalmas, egészségi állapota a követelményeknek megfelel, befejezte szolgálatát a Hitler-Jugendben, az Arbeitsdienstben és a véderőnél és valamely párttagozatnál mint politikai vezető, SA- vagy SS-férfi tevékenykedett. Az u.n. "Wilhelm Gustloff-alapítvány" üzemeiben állandó hivatal van a személyzet tagjainak nemzetiszocialista világnézeti iskolázására, saját iskolázási vezetővel./

Különleges intézmény a "Deutsche Institut für nationalsozialistische technische Arbeitsschulung" ("Dinta"), amely most a DAF szakmai nevelői és üzemvezetői hivatalába van beosztva. Ez iskoláiban munkapedagógusokat nevel, akik képesek ipari munkaműhelyeket berendezni, alkalmassági vizsgákat lefolytatni és munkaeljárásokat kialakítani.

Figyelemreméltó feladat hárul a DAF tagjainak gondozásában az 1935-ben létesített "Werkschar"-okra. Ezek önkéntes, legalább 18 esztendős üzemi alkalmazottak, 30-40 főből álló csoportjai, amelyek egy-egy "Werkscharführer" vezetése alatt gondoskodnak üzemük személyzete nemzetiszocialista érzületének és magatartásának megszilárdításáról. Feladatuk túlnyomórészt etikai és politikai jellegű. Előfordul, hogy valamely üzem személyzete nem érzi át azonnal a DAF intézkedéseinek célját és hasznosságát és hogy az emberek ilyen esetben némelykor összedugják a fejüket, sőt morogni kezdenek, nem mintha rosszindulat vezetné őket, hanem mert nincsenek tisztában a rendszabály értelmével. Itt kezdődik a Werkscharok feladata. Amit a DAF egyes hivatalai a széles tömegeknek mondani akarnak, azt a Werkscharokkal közlik. És ezek a férfiak elindulnak, de nem szónoklatokat tartanak, hanem beszélnek munkás-bajtársaikkal, mint ahogy éppen beszélni kell velük, nyíltan, egyenesen, a nép nyelvén. Ezt természetesen nem lehet kevés szóval elintézni. Ide tartozik a nemzetiszocializmus világnézeti, szociálpolitikai és munkajogi elveinek terjesztése, a felvilágosítás különleges rendszabályokról, a politikai napi események megvitatása, a teljesítési akarat fokozása, egyszóval minden, aminek az üzem érdekében, vagy ezen túl, a közösségért történnie kell.

Erre a célra három ,,Werkschararbeitsgruppé"-t létesítettek, egyet a népegészségügy, egyet a hivatás-nevelés és egyet a "munka és öröm" ("Kraft durch Freude") előmozdítására.

Az első az embertől emberhez szóló egészségügyi felvilágosítást szolgálja az üzemben és a családban, szolgálja az egészséges élet- és munkabeosztást, az üzemi- és ipari higiéniát, a munkavédelmet, a kisegítőszolgálatot üzemi vizsgálatoknál, stb.

A második csoport az üzemek teljesítmény-harcánál és valamennyi dolgozó szakmai versenyénél lép akcióba. Ez utóbbinál ő a felnőttek versenyének intézője. Nemcsak azáltal, hogy a Werkschar egy emberként vesz részt a birodalmi szakmai versenyen s példája által számtalan munkásbajtársat indít a részvételre, hanem gondoskodik is a versenyzőkről s megszervezi azt a számos kérdést, amely ezzel az akcióval összefügg: a bér- és időveszteség kiegyenlítését, a munkaanyag megszerzését, a verseny színhelyét, stb. Ezenfelül elrendezi a megnyitási ünnepélyek külső képét, taksálókat és pontozóbírákat állít s 1939-ben maga tűzte ki első ízben a felnőttek versenyének feladatait.

A harmadik munkacsoport (Arbeitsgruppe), a "munka és öröm" ("Kraft durch Freude") végül abban látja feladatát, hogy a munka szépségét gondozza, elősegítse az utazásokat, vándorlásokat a szabadságon, sportot, a munkaszünetek üdülését s a népképzést rendezze meg. Egészében tehát a DAF összes hivatalainak és szolgálati helyeinek eszköze, amely arra szolgál, hogy az embereket a DAF feladatai iránt felvevőképessé alakítsa. /A Reichsorganisationsleiter 1939 május 6-i rendelete szerint: "A Werkschar"-oknak a jövőben még az eddiginél is inkább tiszta politikai feladatokat kell megoldani. Ez a tény, valamint az üzemeknek a NSDAP Ortsgruppéi hatalmi körébe tervezett, illetőleg már végrehajtott beosztása szükségessé teszi a Werkschar-oknak az illetékes NSDAP vezető alá való rendelését.

A Werkschar-ok feladatait és működését a NSDAP megbízásából az Arbeitsfront határozza meg.

Amennyiben a Werkschar-vezetők párttagok, mint politikai vezetők építendők be. Amennyiben nem párttagok, úgy a Werkschar-mannschafttal együtt politikai vezető-jelölteknek tekintendők s megfelelő alkalmasság esetén politikai feladatokkal megbízandók."/

Meg kellene még emlékeznünk a tanoncok szakmai neveléséről és kiképzéséről, a munkaerők átiskolázásáról (szakmaváltoztatás), a munkanélküliek betanításáról, a közalkalmazottak önkéntes továbbképző munkájáról, /1934-ben a Deutsche Angestelltenschaft mintegy 2 millió tagjából kereken l 1/4 millió vett részt a továbbképzési munkában./ a gyakorlógazdaságok berendezéséről, /"Deutsche Übungswirtschaft"-ok alatt elképzelt vállalkozások értendők, amelyeket fiatalkorúak személyesítenek meg és vezetnek. Minden gyakorló-cégnek (Übungsfirma) átlag 25 "alkalmazottja" van, akik szakemberek ellenőrzése alatt dolgoznak. A gyakorló-cégek, mintha igazi gazdasági vállalatok volnának, üzleti összeköttetésben állanak egymással. Valamennyi üzleti eljárást a legpontosabban utánozzák, azzal a céllal, hogy a praktikus gyakorlattal fokozzák az ifjúság hivatásbeli teljesítőképességét. A gyakorlatot este végzik, szabadidő alatt. 1938-ban 1271 gyakorló-cég keretében kereken 12.000 fiatal férfi és nő dolgozott. /a gazdasági ismeretszerző utazásokról /Ezek a közkedvelt utak, amelyek 3-6 napig tartanak s az egész birodalomra, némelykor pedig a külföldre is kiterjednek, a hivatás-nevelés csúcspontját jelentik./ és a tervbe vett "Robinzon-nevelésről" /Az ú. n. "Robinzon-nevelésbe" ("Robinsonserziehung") az utolsó iskolai évfolyam növendékeit vonják be. Azt kell megmutatnia, tud-e a diák fegyelmet tartani s van-e alkotó képessége. A fegyelem iránti készséget főként a vasnak primitív eszközökkel, kalapáccsal, reszelővel és vésővel való megmunkálása útján, míg az alkotó készséget, az újjáalakítási képességet és kézügyességet famunkákkal lehet megállapítani. A jövőben minden fiatal embert egy éven át ennek a két alapanyagnak megmunkálásával kell foglalkoztatni./ és sok más egyébről, amit áttekintésünkben nem soroltunk fel.

Akármely részén hatolunk be a DAF eleven szervezetébe, mindenütt a jellembeli és szakszerű, nemzetiszocialista iskolázás és nevelés általános elvével találkozunk, s a legjobbaknak és legmegfelelőbbeknek ezen alapuló kiválogatásával. Ezt az elvet szolgálja a DAF egyik igen figyelemreméltó intézménye, amelyet együtt irányít a birodalmi ifjúsági vezetéssel (Reichsjugendführung), névszerint a német ifjúság u.n. "birodalmi szakmai versenyei" ("Reichsberufsweltkämpfe"), amelyeken újabban felnőttek is részt vesznek. Ezeken a birodalmi szakmai versenyeken bármely foglalkozási ágban tevékenykedő munkás, függetlenül mindenféle iskolai vizsgától, önkéntes önvizsgálat formájában bizonyságot tehet tudásáról és szakmai jártasságáról. Ilyen birodalmi szakmai versenyt évenként egyszer tartanak.

Az első versenyen, 1934 tavaszán 1.2 millió fiatalkorú vett részt. Ezerötszáz szakember tizenöt különböző szakmai csoport részére ötszáz munkafeladatot állított össze. A fiatalkorú munkások életkor-határa a 14. és 18. év a női résztvevőknél, míg a férfi alkalmazottaknál a 14. és 21. év. A részvétel díjtalan és a résztvevőket, ha szerződtetve vannak, üzemvezetőjüknek az e célra kijelölt fél vagy egész napra bérlevonás nélkül szabadságolniuk kell. 1936-ban 720 szakmát kereken 1.5 millió, 1937-ben több, mint 1.8 millió, 1938-ban 3 millió résztvevő képviselt.

Az üzemek teljesítményversenyét is megrendezi a "Soziale Selbstverantwortung" hivatal. Azt az üzemet tünteti ki nemzetiszocialista mintaüzemként, amely teljesítményi jelvényt nyert a) példaadó szakmai neveléséért, b) népegészségügyi gondosságáért, c) az otthonokért és lakásokért és d) a NSG ,,Kraft durch Freude" előmozdításáért.

Az üzemeket ilyenkor nem magától értetődő szempontokból vizsgálják felül, mint a tiszta munkahelyek, higiénikus berendezések és más hasonlók, hanem azokat az intézkedéseket értékelik, amelyekkel az üzem a négyéves tervet segíti elő. Az "arany zászlót" csak az az üzem nyeri el, amely valóban nemzetiszocialista üzemi rendszerrel és az emberek helyes vezetésével kimagaslóan járult hozzá a munkapolitikai feladatok megoldásához.

/Az első versenyen 84.000 üzem vett részt, a másodikon 164.239, a harmadikon, amely egyúttal az első háborús munkaverseny volt, nem kevesebb, mint 272.763 üzem. A három első versenyen 297 üzemet a "Nemzetiszocialista mintaüzem" ("Nationalsozialistischer Musterbetrieb") megjelöléssel, 2923 üzemet a Dr. Ley által kiosztott munkajelvénnyel és 5434 üzemet a kerületi vezető kerületi okmányával (Gaudiplom) tüntettek ki.

Az 50.000 munkaversenyben részt vett üzemhez intézett körkérdés a következő, a munkafeltételeknek a négyéves terv szellemében elért gazdasági megjavítására vonatkozó adatokat szolgáltatta: Racionalizálás útján megtakarítottak 12.654 munkaerőt, 46.692 férfi munkaerőt nőkkel tudtak pótolni, 62.320 testileg akadályozottat (nyomorékot) és munkában rokkantat újból alkalmaztak, 12.931 üzem jutalmat fizetett a munkateljesítmény fokozásáért és anyagmegtakarításért, 2170 üzem különvonatok, omnibuszok és kerékpárutak révén megkönnyítette" a munkábajövetelt s ezzel 536.701 munkaórát nyert." (Dr. Ley cikke az "Angriff" 1939 október 10-i számában). Hasonló számokat lehetne felsorolni a szociális eredményekről is./

A birodalmi szakmai versenyek nemcsak a tehetségek elősegítése terén töltenek be különleges szerepet, hanem mindenek fölött a legjobb erők kiválogatásánál. 1939 július 11-én alapították a "Begabtenförderungswerk des deutschen Volkes" intézményét, hogy valamennyi tehetségnek lehetővé tegyék a kiemelkedést és azt, hogy munkaerejüket valóban mesteri színvonalra fejleszthessék. Ennek az intézménynek elsősorban a nemzetiszocialista pártprogram szellemében kell működnie, mint azt a 20. pont előírja: "Követeljük a szegény szülők szellemileg kiváló képességű gyermekeinek államköltségen való taníttatását, tekintet nélkül a szülők állására és foglalkozására."

A feladatoknak birodalomszerte egységes előírása s az elbírálásnak az egész birodalomban egységes irányvonalai kizárnak minden véletlent, ami egyébként kisebb körből való kiválogatásnál elkerülhetetlen. A szakmai verseny győztesei valóban a német nép hivatásbeli elitjét jelentik; minthogy a verseny világnézeti- és sportfeladatokkal is egybe van kötve, a minden tekintetben legkiválóbbakat ragadja meg, míg a szakmai stréberek kiesnek. Ez az esetek százaiban bizonyosodott be, amikor a győztes fiúkat és nőket az intézmény segítségével a legkülönbözőbb iskolákba utalták be, ahol kifogástalanul megállották helyüket. Az üzemi vezetők is minduntalanul megerősítik, hogy a szakmai versenyek kezük alatt dolgozó győzteseivel a szakmai életben is a legjobb tapasztalatokat nyerték.

/A biológiai kérdések feldolgozására, amelyek minden tehetség-pártolással összefüggenek, a vezető hivatal egy öröklés-biológiai munkaközösséget teremtett. Ez férfiak és nők szűk körét foglalja össze, amelyeknek mindegyike a maga munkaterületének (pl. a Rassenpolitisches Amt der NSDAP, a Reichsarbeitsverwaltung, Reichsstudentenwerk stb.) tapasztalásaival szolgál s a tehetség-pártolásra vonatkozó tanácsaival támogatja a vezetőséget./

A szociálpolitika speciális kérdéseivel, mint a munka-, üzem-, nő- és ifjúságvédelem, a szociális biztosítás különböző nemei és más hasonlók, a könyv megfelelő helyén foglalkozunk. Itt csak azt említjük meg, amit nem illeszthetünk be a kérdés általános ismertetésébe, így pl. utalnunk kell arra, hogy 1939 január 1-ével bevezették a kötelező öregségi ellátást a német kézműiparban is. Minden önálló kézműiparos elvileg az alkalmazottak biztosításának körébe tartozik. Életbiztosítási szerződés kötése révén azonban szabadulhat az alkalmazottak biztosítási kötelezettségétől. Kombinálhatja is mindkét lehetőséget. Előfeltétel csak az, hogy az előírt összjárulékot így vagy úgy, de meg kell fizetnie.

/Jelentős szociálpolitikai intézkedés történt a lakásügy terén a "Bau- und Betreuungsgesellschaft der Deutschen Arbeitsfront m. b. H." 1940 július 20-án történt megalapításával. Ennek harmadik célja a lakásépítések elősegítése s technikai és pénzügyi feladatainak átvállalása. A társulat az építkezni akarókon segítendő, legyenek társulások, bajtársi alakulatok, vagy magánosok, átveszi mindazon feladatok és munkák intézését, amelyek az építkezéssel kapcsolatosak: mint a telekvásárlást, az építési terv elkészítését, tárgyalásokat a hatóságokkal, ás építkezés pénzügyi részének szabályozását stb. 1940 október elején Dr. Ley birodalmi szervezési vezető átnyújtotta a Führernek egy nagyszabású törvénytervezetét, az általános, az egész dolgozó népet felölelő öregségi biztosításról, amelynek kidolgozásával a Führer bízta meg./

Bevonták továbbá a DAF-ot a legszélesebb mértékben a négyéves terv munkálataiba. Átiskolázás és a szakmai nevelés egyéb intézkedései útján a munkahadseregnek a négyéves terv végrehajtására igen nagy tömeg új erőt szolgáltatott. A Westwall és a keleti erődítések munkálatainál az ott dolgozó építőmunkások egész vezetését, elhelyezését és élelmezését a DAF-ra bízták. Sokszázezer emberről volt itt szó. A DAF munkatudományi intézetét teljesen a négyéves terv propagálásának és az elvégzendő munkák ismertetésének szolgálatába állította A DAF programjának egyébirányú feladatairól itt helyszűke miatt nem szólhatunk.

A nemzetiszocializmus megkívánja, mint azt fentebb láttuk, hogy a szabadságot és szabadidőt valóban üdülésre és pihenésre fordítsák. Azzal is tisztában van, hogy igen sok néptárs nem tudja, mi volna ennek a legjobb formája. Soknak az energiája hiányzik, soknak a szükséges pénz. Hogy ezen a téren is segítőén, biztatóan és gyakorlati formában avatkozzanak be, 1933 november 27-én nyilvánosságra hozták egy hatalmas üdülési intézmény megteremtését, amely a "munka és öröm", "NS Gemeinschaft Kraft durch Freude" (KdF) nevet nyerte.

Eredetileg az olasz "Dopolavoro" eszméjére gondoltak. De a DAF célja messzetekintőbb volt. A szabadidő ésszerű és céltudatos beállításával a dolgozó embert minél bensőbb kapcsolatba akarja hozni az egész nemzettel s felébreszteni és elevenen tartani benne azt az érzést és öntudatot, hogy nemcsak a munkaasztalnál, hanem szabadidejében is nem egyed, hanem egy nagy közösség tagja. Az ünnepnapot és a szabadságot úgy akarta organizálni, hogy a szabadidőt ne rontsa meg sem az unalom, sem az értéktelen szórakozás, hanem hogy életöröm töltse el s megnyíljanak mindenki számára a kulturális emelkedés útjai és a dolgozó ember családjával együtt hozzájusson azoknak a lehetőségeknek élvezetéhez, amit a "KdF" nyújtani tud. Ezért nevezték el ezt az üdülési organizációt közösségnek; az üzem és a munka mellett ennek is kapcsolatként kellett szolgálnia a néptársak között. A munkától fáradt embert ne húzzák rá egy nyugágyra, hanem szellemét és testét új táplálékkal lássák el. Nem mesterkélt előadásokkal, nem pártirodai oktatásokkal s nem rétegek, hivatás, osztályok szerint megosztva, vagy képzettségi fok, rang és anyagi helyzet szerint. A legkisebbnek is éreznie kell a szabadságon is a szociális teljes-értékűséget, éppúgy, mint munkájakor. A NS-Gemeinschaft KdF tehát nem tekinthető jótékonysági intézetnek. Nem is részesül sem az állam, sem más hivatalos tényező részéről pénzbeli támogatásban, hanem maguk, Németország dolgozói tartják fenn.

A szabadidőnek a szellem és test szempontjából egyaránt egészséges rendszerét a Geminschaft KdF a legkülönbözőbb irányokban kívánja megvalósítani:

1. A sportban, és pedig nem rekordvadászattal, vagy matadorok és nagyágyúk kitenyésztésével, hanem tömegsporttal, mint testgyakorlással és edzéssel, és bajtársi teljesítményekkel. Tehát a sportnak kell (a munkaszolgálat mellett) közrehatnia, hogy a nép valamennyi rétege közeledjék egymáshoz s megismerkedjék az igazi demokrácia eszméjével. A sportban mindnyájan egyenlőek: a "direktor", vagyis az üzemvezető, az irodista, a küldöncgyerek, a hivatalnoknő és a telefonista. Egyébként ez az eset a "munka és öröm" közösségének egyéb formáinál is.

2. Utazások és vándorlások útján. A néptársaknak lehetőséget kell nyújtani, hogy hazájukat és az ország különböző néptörzseit olcsó módon megismerjék. De legyen alkalmuk külföldi utazásokra is, főként nagyobb tengeri utakon. Utazásaikon ne csak a természet szépségeit élvezzék, ne csak a múzeumokat és a kulturális látnivalókat keressék fel, hanem a technika alkotásait is az ipari művekben és gyárakban.

3. Az ünnepnap megrendezésével, ami lehető sokoldalú szórakozást nyújt a néptársaknak: színház, hangversenyek, film, kiállítások, zene- és énekgyakorlatok és más hasonlók.

4. Népképzéssel. Meg kell adni a lehetőséget hogy ki-ki tudását és ismereteit gyarapíthassa és nemcsak előadások, felolvasások vagy kurzusok útján, hanem gyakorlati bemutatások és vezetések, könyvtárak és gyűjtemények látogatása révén is.

5. A munka szépségét hirdető propagandával. Ez felölel mindent, ami az üzemek és munkahelyek külső berendezését illeti. Arra törekszenek, hogy a munkások lakó helyiségeit, a gyárakat és a műhelyeket nemcsak higiénikusán rendezzék be, hanem szép környezetbe is állítsák. Egy folyóirattal, kiállításokkal és filmekkel végzik ezt a felvilágosító munkát s valósítottak meg ezúton egész sereg javítást és szépítést. Ez a gondolat automatikusan kiterjedt a magánlakásokra is, sőt ez vezetett a faluszépítés ("Dorfverschönerung") eszméjére. 1936 végéig már 63 birtokot s mintegy 5000 falut szépítettek meg házépítésmód, kertek, utak és ültetvények szempontjából.

Az összkiadások, amelyeket a német üzemek a "Schönheit der Arbeit" hivatalával közvetlenül együttműködve javításokra fordítottak (1939-ben) elérték a 780,799.732 birodalmi márkát. A tényleges összeg, beleszámítva a statisztikai úton meg nem állapítható javításokat, természetesen még sokkal magasabb.

Hogy a KdF munkája nem volt hiábavaló és hogy a nép milyen mértékben tette magáévá törekvéseit, néhány statisztikai számmal világítjuk meg.

A sportban résztvevők száma 1938 első felében több, mint 8 millióra emelkedett, akik kereken 3000 államilag vizsgázott sporttanító vezetése alatt kb. 400.000 sportkurzuson gyakoroltak. A Gemeinschaft KdF sporthivatala által gondozott 15.000 üzemi sportközösség 1939-ig jóval több, mint egymillió embert nyert meg erre az egészséges sporttevékenységre. Az utazások résztvevőinek száma az 1934. évi kétmillióról 1937. évre 9,657.500-ra emelkedett. Az utolsó években tíz nagy óceánjáró gőzös hajózott 200.000 munkással és alkalmazottal (s ezek családjaival), s útjaikat egész Lisszabonig és Madeiráig kiterjeszteni 1938 június 30-ig Németországban 2557 bajtársi-ház és szabadidőotthon, 15.595 új kantin és tartózkodási helyiség, 13.122 kertesítés és üzemi udvar, 200 uszoda, kereken 20.455 mosdó- és öltözőhelyiség, 20.741 munkahelyiség és 2107 sportlétesítmény készült el a "Schönheit der Arbeit" elvei szerint tették. A turisztikában 1937-ben kereken kétmillió ember vett részt.

Egy nyolcnapos tengeri út, beleértve az ellátást, látnivalókat stb., mintegy 30-40 birodalmi márkába kerül, egy ugyanilyen szárazföldi út körülbelül 20 márkába. 1938-ban különösen rászoruló munkásbajtársak részére hatnapos szabadság-utazásokat rendszeresítettek 10-től 15 birodalmi márkáért. A szükséges pótlásokat a KdF fizeti. A szabadságosok egyharmadának havi jövedelme nem érte el a 100 birodalmi márkát, a másik harmadáé 100 és 150 birodalmi márka között mozgott s a többi rész jövedelme érte el átlagban a havi 150-200 birodalmi márkát.

A Gemeinschaft a nagy tengeri utakra több, új szempontok szerinti berendezett "Kraft durch Freude" tengerjáró hajót építtetett, egyenként 25.000 tonna űrtartalommal. Ezeken nincs osztálykülönbség, valamennyi kabin egyforma. 1934-ben 80.000 német vett részt a tengeri utakon, 1937-ben számuk 150.000-re emelkedett. Rügen-szigetén strandfürdő létesült, 20.000 ággyal és mindennemű, az üdüléshez szükséges berendezkedéssel. Itt a látogatók napi 2 birodalmi márkáért panziót kapnak. A KdF-gondolat népszerűsítéséhez kétségtelenül hozzá fognak járulni a munkába vett népkocsik, amelyek olcsó áruk dacára (995 RM, amit havi részletekben előre fizetnek) minőség és tartósság tekintetében semmivel sem rosszabbak a drágább automobiloknál. 1939 július 1-ére, tehát tíz hónappal a takarékossági rendszer életbeléptetése után, a KdF-kocsik igénylőinek száma túllépte a negyedmilliót. A takarékoskodók ötven százalékának havi jövedelme 300 birodalmi márka alatt van.

Hivatásuk szerint a KdF-szabadságosok az 1936 február 1-i statisztika szerint a következőképp oszlottak meg:

	8 napos utazások	14 napos utazások
Munkások	36.3 százalék	18.2 százalék
Kereskedelmi alkalmazottak	27.5 "	41.2 "
Ipari alkalmazottak	23.2 "	22.0 "
Tisztviselők és nyugdíjasok	7.1 "	11.4 "
Szabadfoglalkozásúak	3.4 "	4.3 "
Önálló iparűzők	2.5 "	2.9 "

Az ünnepnapi előadásokat a következő számok illusztrálják: a zene- és énekórákon hetenként kereken 10.000 személy vett részt. A KdF 15.324 színielőadását az 1937-1938 évadban 8,408.005 ember látogatta, /1940 február 14-én nyílt meg Berlin-Borsigwaldban az első utazó KdF-színpad. A könnyűfémből készített sátor 800-900 személyt tud befogadni. A színháznak megvan mindennemű berendezése a függönyök, kulisszák és a világítás beállítására. Télen a sátor fűthető./ A hangversenyeknek kereken 3 millió hallgatója volt. Különösen közkedveltek a vidám esték, kabaré-jellegű műsorokkal. 1936-ban 41.000 ilyen előadása rendeztek, kereken 17 millió hallgatóval. 1937-ben 40.000 úgynevezett "szabad ének" előadás volt, amelyen 800.000 énekes vett részt.

Mintegy 300 népművelési helyen szemléket, vezetéseket és előadásokat tartottak történelemről, művészetről, gazdaságtanból, honismeretből, természettudományokból, technikából, népegészségügyről, örökléstanról, fajismeretből stb., továbbá tanfolyamokat idegen nyelvek, számtan, gyorsírás stb. oktatására. Emellett 6250 estén felolvasások voltak a költő-kortársak műveiből, - ezeket mintegy 1.4 millió résztvevő hallgatta, - továbbá 1574 gyári kiállítás, ahol több, mint 4 millió munkás ismerkedett meg az élő német művészek alkotásaival. Egészben-véve 1939-ben 16.5 millió embernek nyújtottak lehetőséget arra, hogy ilyen módon tovább képezzék magukat.

A "Kraft durch Freude" közösségének már nevében kifejezésre juttatott optimista alapgondolata fokozódó mértékben talált visszhangra a nép körében. Ha mindazoknak a számát egybevetjük, akik már 1936-ban résztvettek a különböző előadásokon stb., úgy eljutunk a 71 milliós embertömeghez, ami majdnem ugyanannyi, mint az akkori Németország egész lakossága. A nemzetiszocializmus célját és lényegét juttatja kifejezésre, hogy a komolyság, szigorúság és az önfeláldozó kötelességteljesítés aszkétizmusára intő felhívás mellett megfelelő mértékben módot nyújt a dolgozó ember hétköznapján az életvidámságra is. A nemzetiszocializmus egészséges valóságérzéke elutasít minden teoretizálást, minden pedantériát és minden doktrinerkedést, s mindenütt az élet elfojthatatlan forrásait keresi.

A NS-Gemeinschaft "Kraft und Freude" hatásai más országokban is felkeltették a figyelmet és az érdeklődést. A "szabadidő és üdülés" ("Freiheit und Erholung") világkongresszusa 1(1937 június közepén Hamburgban), amelyre több, mint ötven ország küldött képviselőket, elhatározta, hogy felállítja az "öröm és munka nemzetközi központi irodáját", ("Internationales Zentralbüro für Freude und Arbeit", s ennek vezetőjévé a DAF megteremtőjét, dr. Leyt választották meg. Ehhez a központi irodához egy nemzetközi kutatóintézetet ("Internationales Forschungsinstitut") csatoltak, amelynek feladata a munkások szabadidejének kérdését tudományosan feldolgozni.

A nemzetiszocialista népjólét.

Nationalsozialistische Volkswohlfahrt NSV.

Mint a közélet minden terén, a nemzetiszocialista állam a közjótékonyság területén is többé-kevésbé beható, alapvető változásokat hozott. 1933 előtt a jótékonyság Németországban legnagyobbrészt a szegénygondozásból állott. Mindenekelőtt általánosságban pénzbeli támogatásra gondoltak és amikor a munkanélküliek száma olyan hallatlanul felszaporodott, hogy az állami közigazgatás számára egyszerűen lehetetlenné vált a segélyre szorulók kezelését és gondozását egyénileg intézni, az egész jótékonyság végül is segélyösszegek sematikus kifizetésére szorítkozott. Másrészt megelégedtek azzal, hogy legalább a nyomorúság formáját küszöböljék ki, amikor alkalmi pénzes természetbeni adományokkal itt-ott segítettek a feltűnően jelentkező szükségen. Sem idő, sem megértés nem volt ahhoz, hogy megállapítsák a szükség okait, sem mód annak kifürkészésére, mi módon lehetne ezeket az előidéző okokat megelőzni s a nyomorúságot elhárítani.

A nemzetiszocialista állam viszont éppen ezekre a körülményekre fordít különleges figyelmet. Sőt, tovább megy: azon fáradozik, hogy azokat a néprétegeket tartsa egészséges és munkaképes állapotban, amelyek még nem süllyedtek Ínségbe s jóelőre megoltalmazza őket a szükségtől és betegségtől. Ide tartozik a gyermekgondozás, az ifjúság felügyelete, a családvédelem, higiénia és egészségápolás, valamint sok más megelőző rendszabály a betegség és szegénység ellen. Fontos intézkedés e téren az 1938 április 30-i "törvény a gyermekmunkáról és a fiatalkorúak munkaidejéről". Ez megtiltja a gyermekek dolgoztatását (a 14 éven aluliak tekintendők gyermekeknek) és korlátozza az ifjúkorúak munkáját (ifjúkorúaknak számítanak a 14-18 év közöttiek).

A törvény, mint általában a nemzetiszocialista törvények, paragrafusaiban nem formalisztikusan merev, hanem elasztikusán tekintettel van az élet különböző viszonyaira. 12 és 14 év közötti gyermekek felhasználhatók könnyű kisegítő munkákra, pl. küldöncszolgálatra, de naponta legfeljebb három órán át. Ifjúkorúak részére az éjjeli munka, a vasárnapi és ünnepnapi munka elvileg tilos. Sőt, a birodalmi munkaügyi miniszter egész üzemi ágakból és munkamenetekből kiemelheti őket, ha a közösség java úgy kívánja. A törvény emellett igen terjedelmes kazuisztikai részt tartalmaz egyes esetekben való alkalmazására, vagy mellőzésére vonatkozólag, úgy, hogy az üzemvezetőnek, a bíróságoknak és az ellenőrző hatóságoknak módjuk van mindazon esetekben, amelyeket a gazdasági élet felvet, a törvényhozó szándékának világos felismerésére. Az ifjúságot védelmező törvény végrehajtását a DAF ellenőrzi. Ezt a felügyeletet 35.000 "Betriebsjugendwalter- és walterin" gyakorolja.

A nemzetiszocialista népjólét célja nem elsősorban az, hogy egyes esetekben érjen el eredményt, hanem hogy egyáltalán a jólét színvonalát emelje. A népjóléti feladatokat tehát nem annyira a pénzember, mint inkább a szociális reformátor szemével kell szemügyre venni. Ha ez a szempont zavartalanul érvényesülhet, akkor előkerülnek a pénzügyi segélyforrások is.

A szociális reformátor népjóléti feladatát nemcsak abban látja, hogy a szükségben lévőn gazdaságilag segítsen, hanem mindenekelőtt abban, hogy ezt a támogatást oly módon organizálja, ami által ismét felkelti a munkakedvet és visszaadja a munkaerőt, amellyel a szükségben szenvedő még egyáltalán rendelkezik, így például a NSV különleges gondozó osztályának feladata a testileg akadályozott néptársak (csak a régi birodalomban egymilliónál több vak, nagyothalló, süket és kis-járadékos) szenvedéseit elviselhetőbbé tenni és őket a népközösségbe bevonni. Otthonokban és műhelyekben, előadásokkal és berendezésekkel megtalálják a lehetőséget, hogy a testileg akadályozottakat kiképezzék s számukra olyan munkát találjanak, amit el tudnak végezni s munkahelyet is szerezzenek nekik.

A nemzetiszocialista állam arra törekszik, hogy ne ellátóintézetként szerepeljen, amely végül egy szegényház karakterét ölti fel, ahol a testileg akadályozottak és az életre nem való tömegek élnek a munkás és szorgalmas kisebbség rovására, hanem az a célja, hogy munkateremtéssel, neveléssel, fegyelemmel és a kártékony és aszociális elemek kiselejtezésével a nép életerejét növelje. Ezért nemzetiszocialista népjólét nem minden áron való támogatóegyesület, hanem csak ott feladata beavatkozni, ahol az állami és városi gondozás eszközei nem kielégítőek. Természetesen a munkakerülőknek sem akar kényelmes életet biztosítani, hanem minden egyes esetet egyénileg kell elbírálnia és ez az elsőfokú hatóság, a "NSV Blockwart", legfőbb feladata. Nemcsak az ínséges helyzet fokát, hanem az érdemességet is meg kell vizsgálnia s így megtennie a helyes előterjesztést. Az u.n. "szemérmes szegényekre" (pauvres honteux) is tekintettel kell lennie.

A gazdaságilag megszorultaknak ez a gondozása olyan eljárás, ami időt türelmet és ítélőképességet követel. A nemzeti szocialista állam éppen ezért, amikor 1933 januárjában a hatalmat átvette, a népjólét terén éppen annyi elővigyázattal és felelősségtudással, mint energiával járt el.

A nemzetiszocialista népjóléti intézmény (Nationalsozialistische Volkswohlfahrt) a párt szükséget szenvedő, esetleg állásukat veszített tagjai és családjuk támogatására, valamint a megsebesült SA férfiak ápolására létesített segélyakció formájában már a harci korszak alatt megszületett. A Führer 1933 május 3-án kelt rendeletére a párt elismert organizációjává vált s 1934-ben, mint csatlakozott alakulást beosztották a pártba. Ez a NSDAP legfőbb hivatala valamennyi jóléti és gondozói kérdésben s egyúttal vezeti a "Reichsgemeinschaft des freien Wohlfahrtspflege" intézményét, amelyhez a "Centralausschuss der Inneren Mission", a "Deutsches Rote Kreuz" és a katolikus "Caritás-Verband" (DCV) tartozik. A NSV 1933. évi 112.000 tagja 1936. októberére 6,188.000-re szaporodott.

A NSV feladatköre felöleli az egész népet. Hogy képet adjunk eredményeinek méreteiről, álljanak itt az alábbi adatok:

1933-tól 1936-ig 1,893.871 gyermek részesült négyhetes üdülési szabadságban, otthonokban és vidéki gondozó helyeken. Az 1934 március 2-án alapított "anya és gyermek" segítőakció a leendő anyákról és áldott állapotban lévő nőkről gondoskodik s erre a célra 1936-ig 167,743.010 birodalmi márkát fordított. Az "anya és gyermek" segítőakciónak sikerült ezek alatt az évek alatt a csecsemőhalandóságot gondoskodó és megelőző tevékenységével 7.9 százalékról 6.4 százalékra csökkenteni. Ez 162.000 egészséges gyermek életbentartását jelentette. 5183 állandó és 5584 aratási gyermekkert berendezésével számtalan gyermeknek nyújtottak vidám otthont, míg anyjukat foglalkozási, vagy háztartási kötelességei igénybe vették.

/Egészen rendkívüliek az "anya és gyermek" ("Mutter und Kind") segélyakció eredményei, mint az az 1940 májusi jelentésből kitűnik. Csak Berlinben 440.000 esetben nyújtottak segítséget leendő anyáknak, szoptató anyáknak, kisgyermekeknek és sokgyermekes családoknak. Ez a segítség élelmicikkekből, szülő nőknek és csecsemőknél) fehérneműből állott, majdnem egymillió RM értékben. Lakáskérdésbe 29.000 esetben avatkoztak be segítő kézzel. Emellett 10.000 esetben segítettek lakásbérletnél és közvetítettek 13.000 esetben. Ezenfelül a Dr. Goebbels-lakásakció 31.000 lakást helyezett jó karba. így összesen 76.000 család részesült támogatásban a lakás biztosításánál, vagy megszerzésénél.

A NSV-Hauspflege az elmúlt évek alatt több, mint 10.000 házi-ápolónőt foglalkoztatott anyák és gyermekek gondozásával. A NSV-Kindertagesstättek-ben naponta munkában álló anyáknak 5000 gyermeke nyer felvételt, gondozást és ápolást. Az anyák üdültetésére szolgáló akció 3500 anyát küldött a birodalom legkülönbözőbb Gauiban lévő NSV-otthonokba. Az üdültetés legfontosabb eredményeként 11.000 gyermek tartózkodhat hat hétig üdülő-otthonokban és 15.000 gyermeket küldhették több hétig üdülésre.

Ezzel kapcsolatban említjük meg a NS-nővérek és a NSV-nővérek közötti különbséget. Az NS-nővérek (barna nővérek) kizárólag a községi ápolásban, a NS-községi állomásokon tevékenykednek, vagy esetleg különleges feladatokra is felhasználják őket, így a rendi várakban. A NSV-nővérek (kék nővérek) szolgálatukat mint csecsemőgondozónők látják el a bölcsődékben, csecsemőotthonokban stb. Gyermekkerteket mindig NSV-gyermekkertésznők vezetnek./

Különleges segítséget jelentett a rászoruló családok számára az ágyak beszerzése. A NSV által szétosztott 675.369 ágy 80.000-el múlja felül az összes német kórházakban lévő helyek számát. A NSV által erre a célra fordított összeg 21,980.709 birodalmi márka. Felnőttek egészségápolásáról gondoskodik a "Hitler-Freiplatz-Spende'", amely gyógyintézetekben 413.634, gyógyhelyeken 11.002 ingyenes helyet tudott rendelkezésre bocsátani 33,059.142 birodalmi márka értékben. Az 1936. évi pártnapon bejelentették a tuberkulózis-segély akciót, amely azonnal 3,150.396 birodalmi márkát hozott össze. A "NS-Schwesternschaft" 1936-ban 4446 nővért foglalkoztatott, akik 1552 állomáshelyen 993.112 személyt ápoltak s összesen 3 1/2 millió beteg- és házi látogatást tettek. Erre a pénzbeli juttatás 9,420.000 birodalmi márka volt. Az ifjúság gondozása, a menekültek ellátása, a foglyok segélyezése és a katasztrófáknál nyújtott segítség 23,500.985 birodalmi márkájába került a NSV-nak. A NSV pénz- és természetbeni teljesítményeinek összértéke 1936-ban 255,854.242 birodalmi márka volt.

A NSV-ban 849.161 tiszteletbeli és 13.000 hivatásos segítő működik. Feladataikra különleges tanfolyamokon nyernek kiképzést.

A NSV legfigyelemreméltóbb segítő intézménye a téli segélyakció, a "Winterhilfswerk" (WHW) szervezete, amely a tél különleges ínséges állapotának - éhség és hideg - elhárítására szolgál. Ennek a segélyakciónak, amelynek eszközeit nyilvános gyűjtések útján szerzi meg, feladata elsősorban azokat a rászorultakat ellátni élelmiszerrel, ruházattal és tüzelőanyaggal, akik nem részesülnek semmiféle közületi gondozásban. De már külső formájával is arra kell irányulnia, hogy a népnek valódi népközösségi nevelését és a tettek szocializmusát szolgálja. Éppen ezért a Führer minden ősszel személyesen nyitja meg a téli segélyakciót egy programbeszéddel, s valamennyi miniszter és vezető párttag maga is kimegy gyűjtőperselyével az utcára.

/Az utcai gyűjtéseknél olyan jelvényeket árulnak, amelyek gazdasági szükségben lévő vidéken készülnek, így az egyik jelvény borostyánkőből való volt. Ennek a jelvénynek az előállítására több mint 200.000 kg nyersanyag volt szükséges. Ennek folytán a már dolgozó borostyánkőmunkások mellett még 500 munkanélküli is foglalkozást kapott több mint három hónapon át. 1939 februárjában apró állatfigurákat árusítottak, egy új könnyű fémből, a magnivinből, amit kimetszeni, préselni és lakkozni kellett, végül ráilleszteni egy kis darab ékkövet, a cabochont, ami az állat fénylő szemét ábrázolta. 1939 márciusában viszont kis csinos porcelánfigurák voltak soron, amelyeket biztonsági tűvel kellett a ruhára illeszteni, stb.

Külföldi újságírók több ízben kifejezést adtak csodálkozásuknak és bámulatuknak a gyűjtésekkel kapcsolatban. Példaként idézzük a "Párizs Midi" című francia újságot, amely így írt: "A német miniszterek, akik személyesen gyűjtöttek Berlin utcáin, ismét meggyőződést szerezhettek nagy népszerűségükről. Nemcsak gyűjtőperselyüket kellett több ízben kicserélniük, de nem egyszer annyira megrohanták őket, hogy a rendőrségnek kellett beavatkoznia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más városrészekben az eredmény nem lett volna kielégítő. Feltételezhető volna, hogy ezeket a gyűjtéseket a német nép idővel megunja. Ez nagy tévedés. A nemzeti szolidaritás 1937 évi napja felülmúlta valamennyi megelőző esztendőjét s bebizonyította, hogy Hitlert népe változatlan bizalommal veszi körül."/

"Úgy hisszük, - mondotta Hitler 1939 október 5-én - hogy az ilyen szemmellátható demonstrációkkal népünk lelkiismeretét ismételten felrázzuk s minden egyesnek újból tudatába idézzük: "néptársként érezz és áldozzál!" Már 24 órával az első proklamáció után érkezni kezdtek az első adományok. 48 óra elteltével már 4 millió birodalmi márkát jegyeztek. Az üzemi közösségek lemondottak bérük egy részéről, hogy ezzel módot nyújtsanak egy további nép társ felistápolására. Ingyen étkeztetéseket rendeztek az adakozók áldozatkészségéből. A színház és film stb. az ügy szolgálatába állottak.

Az 1936 december 1-i törvénnyel a WHW jogi alapot nyert. A WHW vezetése a népfelvilágosítási és propagandaminiszter kezében van. A négy első téli segélyakció során a nép 1.490,760.834 birodalmi márkát gyűjtött össze. Az 1936/37-i WHW-nél 1,340.356 férfi és nő segédkezett önként. Az 1935/36. évi WHW alkalmával kiosztott adományok értéke 365,829.716.98 birodalmi márkára rúgott. Kiosztottak: rozs- és búzalisztet, halat, húst, zsírt, főzeléket, cukrot, darát, zabpehelyt, tésztát, rizst, burgonyát, stb. - egészben véve 13 1/2 millió mázsát. Szénből 43 millió mázsa került szétosztásra, aminek szállítására 6600 negyven vagonos vasúti vonatra volt szükség. Továbbá kiosztottak: 2 millió ruhadarabot, 2.5 millió pár cipőt, 1.6 millió pár harisnyát, 4.5 millió darab fehérneműt, 500.000 darab konyharuhát és ágyneműt, 240.000 ágytakarót és paplant. Ezenkívül a rászorultak utalványokat kaptak élelmiszerekre és ruhaneműekre 200,593.859 birodalmi márka értékben, valamint a NSV különböző intézményeinek átutaltak 79,097.469 birodalmi márkát. Az 1939/40. évi WHW 681 millió birodalmi márkát hozott az utolsó békeév 566 millió márkájával szemben.

Az eddigi WHW-ek összeredménye felülmúlja a 3 milliárd birodalmi márkát.

/A NS-Volkswohlfahrt tevékenységét még a következő számadatokkal világítjuk meg: A NSV-nak 1938. első negyedében összesen 8,220.410 tagja és 864.303 állandó munkatársa volt. Ugyanazon három hónapban az "anya és gyermek" segélyakció kapcsán 15.972 szakképzett munkaerő gondozott 991.591 személyt. A 21.035 segítőhelyet 911.067 segélyreszoruló kereste fel, az 1489 tanácsadóhelyet kereken 50.570 tanácskérő. 123.394 gyermek részesült nappali gondozásban. Leendő anyák közül 73.833 férjes és 6785 hajadon nőt ápoltak. A NSV 153,130 gyermeket és 13.896 felnőttet étkeztetett. 9979 esetben szereztek háztartási kisegítőt. Üdülésre 19.325 anyát és 52.011 gyermeket küldöttek el. A Deutsche Jugendversicherungshilfe biztosítási hozzájárulása 483.500 RM-ra rúgott (az egész 1937. évben 2,238.500 RM.) A NS-Schwesterschaft 5607 nővért tartott 2528 állomáson. A tüdővészsegítő akció 2600 beteget helyezett el. Mindezek a számok, mint fentebb előrebocsátottuk, 1938 első negyedére vonatkoznak./

Egy másik, a WHW-el kapcsolatban álló segítőakció az u.n. "egytálétel", "Eintopfgericht", ami általánosan bevezetett intézménnyé vált. Ez abban áll, hogy havonta az első vasárnapon mindenki csak egytálételt eszik ebédre 50 Pfennig értékben s az így megtakarított pénzt beszolgáltatja a WHW-nek. Az Eintopfgericht 1933/34. telén 25,129.000 birodalmi márkát eredményezett, 1935/36. telén pedig már 31,697.000 birodalmi márkát.

A munkaszolgálat.

Arbeitsdienstpflicht.

A nagyszámú ifjúsági szervezet között, amelyek jórészt a világháború után keletkeztek, alakult meg a "Bund der Artamanen"; ezt 1924-ben alapították és a birodalmi ifjúsági vezető (Reichsjugendführer) megállapította róla, hogy "az egyetlen reális szövetségi szervezet", mert a parasztság felemelésére irányuló törekvéseivel a munkaszolgálatnak és a parasztosztály népi kultúrájú megújhodásának előharcosául volt tekinthető. 1934-ben a Hitler-Jugend átvette a "Bund der Artamanen"-t. 1926-ban alakultak az első munkatáborok, amelyekben munkások, parasztok és diákok megkísérelték a nemcsak gyakorlati célú, de ideális irányú munkaszolgálat-mozgalom megteremtését.

A szolgálat azonban túlságosan rövid időre volt megállapítva, hiányoztak az iskolázott vezetők és az igazi kapcsolat a különféle közösségek között. Először a nemzeti szocialista mozgalom fogta fel a munkaszolgálatot nevelőiskolaként s már 1928-ban programjába vette az általános munkaszolgálati kötelességet. Ennek az eszmének előharcosát, Hierl szkv. ezredest Hitler 1929-ben kinevezte a NSDAP szervezőosztálya vezetőjének s ennek az osztálynak lett feladata a munkaszolgálat kiépítése. A párt már akkor követelte a munkaszolgálati kötelesség bevezetését, azonban, mint már előbb említettük, törekvése beleütközött a kormányzat elutasító magatartásába.

/A Brüning-kormány egy 1931 júniusi szükségrendelettel bevezette az önkéntes munkaszolgálatot, hogy ezúton csökkentse a munkanélküliséget. Ez azonban ügyefogyott és terméketlen rendszabálynak bizonyult, amelyet teljesen bürokratikus módon hajtottak végre és sem szociális, sem etnikai tartalma nem volt. Az eredmény: egy csomó összefüggéstelen, gyakorlati érték nélküli intézkedés./

Mit sem törődve ezzel a NSDAP, tovább folytatta a munkaszolgálati kötelesség megvalósításának rendszeres előkészítését. Kereste a vezetőkül hivatott személyeket s elkezdte őket vezetői-tanfolyamokon iskolázni. 1932 januárjában Hammerstein-ban (Grenzmark) felállították az első munkatábort, amit az év folyamán számos más követett.

Így már a munkaszolgálat fontos előkészítő munkája készen állott, amikor 1933 január 30-án a NSDAP a birodalomban átvette a hatalmat. 1933 május 1-én "a nemzeti munka napján" Hitler beszédében a következőképp jelölte meg a munkaszolgálat célját: "Amikor először léptünk ki a nyilvánosság elé a munkaszolgálati kötelesség gondolatával, a haldokló marxista világ képviselői óriási lármában törtek ki s azt hirdették: ez új támadás a munka, támadás a munkások élete ellen! Miért tették ezt? Mert pontosan tudták, hogy ez sohasem lesz támadás a munka, még kevésbé a munkás ellen, hanem igenis támadás az ellen a szörnyű előítélet ellen, amely szerint a kétkezi munka alacsonyrendű. Ezt az előítéletet akarjuk kiirtani Németországból. Mi olyan időkben, amikor még milliók élnek közöttünk megértés nélkül a kétkezi munka jelentősége iránt, a német népet a munkaszolgálati kötelesség útján akarjuk arra a felismerésre nevelni, hogy a testi munka nem aláz meg, nem megbecstelenítő, hanem sokkal inkább, mint minden más tevékenység, becsületére válik annak, aki azt hűségesen és derekasan végzi.

Rendíthetetlen elhatározásunk, hogy minden németet, akárki legyen is, gazdag, vagy szegény, tudósnak, vagy gyári munkásnak fia, egyszer életében testi munkára fogunk, hogy ezáltal megismerje s így valamikor itt is könnyebben tudjon parancsolni, minthogy megelőzőleg maga is megtanult engedelmeskedni. A mi célunk nemcsak az, hogy a marxizmust külsőleg győzzük le. El vagyunk határozva arra, hogy előfeltételeit is elvesszük. Mi meg akarjuk kímélni az utánunk következő nemzedékeket a marxizmus szellemi zűrzavarától. Fej- és kétkezi munkások soha többé nem állhatnak egymással szemben. Ezért kiirtunk minden fennhéjázást, amit olyan szívesen sajátítanak el az emberek s amellyel felülről akarják nézni a bajtársakat, akik csak a szerszám mellett állanak, vagy az eke mögött. De nemcsak a munkának ezt a nemét kell minden németnek megismernie, hanem fordítva, a kétkezi munkásnak is tudnia kell, hogy a szellemi munkára szükség van. Ebben az esztendőben első ízben fogjuk ezt a nagy etikai gondolatot, amelyet összekötöttünk a munkaszolgálattal, megvalósítani. És mi tudjuk, hogyha elmúlik negyven év, a testi munka szavának értelme milliónyi ember lelkében éppen úgy meg fog változni, mint ahogy egykor a landsknecht fogalma, amelynek helyébe a német katona fogalma lépett."

És 1934 július 11-én a munkaszolgálat birodalmi biztosává kinevezett Hierl ezredes egyik beszédében a következő szavakkal jellemezte a munkaszolgálat lényegét és feladatait: "A munkaszolgálat valami egészen mást, nagyobbat jelent, mint az idők kényszerűségéből a munkanélküliség leküzdésére született átmeneti kisegítést. A munkaszolgálati kötelesség annak a gondolatnak a következetes továbbvezetését és szükséges kiegészítését jelenti, amely az általános tankötelezettséghez és az általános védkötelezettséghez vezetett... A munkaszolgálati kötelesség legyen becsületbeli kötelessége a német ifjúságnak és legyen szolgálata a népnek. A munkaszolgálati kötelesség állítson munkahadsereget az államvezetés számára, azoknak a nagy közmunkáknak megvalósítására, amelyek fontos nemzetgazdasági, kulturális és más hasonló állampolitikai célokat szolgálnak. Mindenekfelett pedig nagyszabású népnevelő iskola legyen a munkaszolgálat. A munkaszolgálatban szerzett egyéni átélése alapján tanulja megbecsülni a fiatal német ember a munka erkölcsi értékének helyes felfogását s a megfelelő magatartást a német munkaközösség irányában, így lesz a munkaszolgálat semmi mással nem helyettesíthető népnevelő iskolájává az új német munkásságnak, a példaadó német szocializmusnak."

A munkahely és a munkatábor közösségében le kell hullaniuk az osztálykülönbségek előítéleteinek, el kell tűnnie a materialista felfogásnak, amely a munkát megvásárolható áruvá alacsonyította s ezzel lealázónak bélyegezte - s a szolgálatot többre kell becsülni, mint a keresetet.

Már az 1934 szeptemberi nürnbergi pártnapon elvonult a Führer előtt az Arbeitsdienst, vállravetett ásókkal, földbarna egyenruhájában - 52.000 ember -, míg az egész birodalomban több mint 1000 munkatáborban 180.000 munkavállaló teljesíti önként vállalt kötelességét.

"Nagy vállalkozás, - mondotta a Führer e parádé után - egy egész népet átnevelni erre az új munkafogalomra és a munkának erre az új megítélésére. Mi mertük ezt és ez sikerülni fog nekünk és ti lesztek az első tanúi annak, hogy ez a munka nem vallhat kudarcot. Az egész nemzet a ti iskolátokba fog járni! El fog jönni az idő, amikor egyetlen német sem nőhet be anélkül a közösségbe, míg meg nem járta előzőleg a ti közösségeteket."

A munkaszolgálat eleinte önkéntes volt, de Hitler már 1933 május 1-én kijelentette, hogy a szolgálatot általános kötelességgé fogja tenni. Rövidesen ezután a német diákság kinyilvánította, hogy a munkaszolgálatot kötelességeként vállalja. A DAF és a Reichsnährstand bevezette a munkaszolgálati bizonyítványt, amellyel mindenkinek igazolnia kellett, aki vezetői állásra pályázott, hogy a munkaszolgálatnak eleget tett. A nép ezzel beigazolta, hogy a munkaszolgálati kötelességet mint becsületbeli kötelességét hajlandó vállalni.

Így érett meg az idő a munkaszolgálat-törvény ("Reichsarbeitsdienstgesetz" RAD) meghozatalára, amelyet a kormányzat 1935 június 26-án bocsátott ki.
Fő rendelkezései így hangzottak:

l. §
1. A munkaszolgálat a német népért teljesített becsületbeli szolgálat.
2. Minden mindkétnemű fiatal német köteles népének a munkaszolgálatban szolgálni. /A minden németre érvényes, általános szolgálati kötelezettséget az 1938 június 22-i rendelettel vezették be. Mindenek fölötti célja az volt, hogy munkásokat helyezzen készenlétbe a Westwall építésére Az intézkedés különleges állampolitikai jelentőségű feladatokra korlátozódik s a négyéves terv megbízott vezetője rendeli el./
3. A munkaszolgálatnak a német ifjúságot a nemzeti szocializmus szellemében kell a népközöség számára és a munka helyes felfogására nevelni, mindenekelőtt pedig a kétkezi munka méltó megbecsülésére.
4. A munkaszolgálat feladata közérdekű munkák végrehajtása. /Az Arbeitsdienstnek nem szabad versenyt támasztania sem az autóutak építésével, sem a gazdasági élettel szemben. Fő feladata a mezőgazdaság számára új fejlődési lehetőségeket teremteni./

3. §.
2. A munkaszolgálat legkorábban a betöltött 18. évvel kezdődik és legkésőbb a 25. életév befejeztével végződik. (Kivételek engedélyezhetők.) /A 17. év betöltése után bárki önként jelentkezhet a munkaszolgálatra. Ilyen esetben legalább is egyévi szolgálatra kell köteleznie magát, de kívánatra "továbbszolgáló" is lehet. 1940 április 1-től a főiskolai tanulmányok megkezdése előtt valamennyi érettségizett nőnek jelentkeznie kell munkaszolgálatra. (Kivételt képeznek a tanítónőképző főiskola jelöltjei.) /
1934 január 1-től volt egyelőre önkéntes női munkaszolgálat is, amelyet 1936 január 1-én beosztottak az általános birodalmi munkaszolgálat keretébe. Mindenesetre hiányoztak még a szervezeti s talán a pénzügyi előfeltételek is, hogy a kötelező női munkaszolgálati kötelességet megvalósítsák. Ezt lépésről lépésre kellett kiépíteni. Ez a kiképzés néhány év alatt végbement. Bár 1938-ban már 30.000 "Arbeitsmaid" dolgozott, a tempót még inkább meggyorsították. A birodalomvédelmi minisztertanács közvetlenül a háború kitörése után, 1939 szeptember 4-én, egy végrehajtási rendeletet bocsátott ki a következő szöveggel:

l. §
A női ifjúság részére rendszeresített birodalmi munkaszolgálat létszámát 100.000 "Arbeitsmaid"-ra (beleértve a törzsszemélyzetet) kell emelni.

2. §.
A Reichsarbeitsführer felhatalmazást nyer, hogy a 17-25. éves hajadon leányokat, akik nincsenek alkalmazásban, nem állanak szakmai, vagy iskolai képzés alatt s nem szükségesek mint segítő családtagok a gazdaságban, bevonja a birodalmi munkaszolgálati kötelesség alá.

Huszonnyolc iskolában indult meg fokozott tempóban a vezetőnők kiképzése. Már volt egy 1000 vezetőnő-jelöltből álló tartalék. Kivált, férjhezment vezetőnők és sok más női alkalmazott szintén jelentkezett.

Az 1939 szeptember 9-i új birodalmi munkaszolgálati törvény a birodalom területét 25 kerületre osztotta. Minden kerületben a kerületi vezetőnő alatt működik a táborcsoportvezetőnő, aki alá 15-20 tábor tartozik. (1940-ben már több mint 2000 női munkatábor van.) Az oldalán áll 3 segítőnő (Gehilfin). Egy tábori egység áll egy táborvezetőnőből, a táborvezetőnő segítőnőjéből, l gazdasági segítőnőből, l gazdasszonyból, l nem rendszeresített segítőnőből, 3 vagy 4 bajtárssági elöljáróból (Kameradschaftsälteste) és 32-41 munkaszolgálatos leányból (Arbeitsmaid). A birodalmi munkaszolgálat vezetőnői legalább 3 évig megszakítás nélkül tartó szolgálatra vannak kötelezve. Amikor kiválnak, szolgálati jutalmat kapnak és egy alkalmazási utalványt, amely előjogot biztosít nekik közszolgálati alkalmazásnál. Az "Arbeitsmaid", épp úgy, mint az "Arbeitsmann", a szolgálati idő kitöltése után munkaszolgálati bizonyítványt kap.

A női munkaszolgálatban általában ugyanazok az alapelvek érvényesülnek, mint a férfiak munkaszolgálatában, csak a tábor életformái inkább személyre szabottabbak, mint a férfiaknál. Lényeges viszont a különbség magában a munkában. A fiatal leányokat olyan táborokban gyűjtik össze, amelyeknek első formája a háztartási üzemé, második formája a mezőgazdasági üzemé és pedig kéz a kézben a NSV-val a rászoruló gyermekek gondozásában és kisegítésben sokgyermekes családoknál. A harmadik forma a telepeseknek és parasztoknak nyújtott segítség.

A munkaszolgálatra kötelezett leányokat általában 35-ös, 50-es csoportokban, üresen álló falusi udvarházakba helyezik el. Itt pedagógiailag iskolázott asszonyok tanítják őket a munkaszolgálat és a családi élet feladataira. Naponta 6 órát dolgoznak. A többi időt állampolitikai iskolázással, világnézeti neveléssel, sporttal és gimnasztikával töltik ki. A szolgálati idő 26 hétre terjed. Élelmezést, egységes ruházatot és lakást éppen úgy kapnak, mint a férfiak s betegség és baleset ellen biztosítják őket. /A Frauenarbeitsdienst-től meg kell különböztetni a női "Pflichtjahr"-t, amiről alább lesz szó./

A női munkaszolgálat ideális lényegét a "Deutsches Frauenwerk" vezetőnője 1934 augusztus 25-én a háztartási oktatás V. nemzetközi kongresszusán a következőképp jellemezte: "A német asszonynak, ahogy mi képzeljük el, ha a nép helyzete megköveteli, le kell mondania a luxusról és élvezetekről, dolgozni kell tudnia, szellemileg és testileg erősnek kell lennie, s tudnia kell a kemény életből, amire ma kényszerítve vagyunk, szép életet kiformálnia. Belsejében át kell hatva lennie a szükség és veszedelmek tudatától, amelyek a mi népünk életét fenyegetik. Olyannak kell lennie, hogy mindent szívesen tegyen meg, amit követelnek tőle. Tudnia kell politikailag gondolkoznia, nem pártpolitikailag és nem a más nemzetekkel folytatott politikai harc értelmében, hanem politikailag úgy, hogy az egész néppel együtt érezzen, együtt gondolkozzék, együtt áldozzék.

/A diákokat és diáklányokat, akik nem alkalmasak a munkaszolgálatra, a Reichsstudentenführung által vezetett "Ausgleichsdienst"-be állítják be. Ebben a kiegyenlítő szolgálatban az erre kötelezettek olyan munkát kapnak, amit el tudnak látni; a férfi tagok a légoltalmi szövetségben, a nők az "anya és gyermek" segélyakciónál.

Szemléletes képet nyújt az "Arbeitsmaid" életéről és munkájáról a munkaszolgálat birodalmi vezetősége által kibocsátott "Die Arbeitsmaid" című füzet. Ez közelebbi adatokat tartalmaz a vezetőnők kiképzéséről is./

A birodalmi munkaszolgálat oktatóintézeteiben nemcsak a munkatechnikára tanítanak, hanem elsősorban világnézeti, jellemképző és gazdasági nevelőmunkát végeznek. A munkaszolgálat iskolázásánál nem az egy bizonyos munkanemben való speciális jártasságot tekintik lényegesnek, hanem a vezetők általános kiképzését, hogy a munkaszolgálatban egyfelől állampolitikai ifjúsági nevelők legyenek, másfelől pedig sport-béli mintaképek, kifogástalan sáfárai az emberekben és értékekben reájuk bízott javaknak, technikai szakértők és végül, de nem utolsó sorban példamutató emberek magatartásban, képzettségben és fegyelemben. Előléptetések csak az alkalmasság és a vezetésre való rátermettség és nem a kor szempontjai szerint történnek.

Az állampolitikai tanítás nem annyira előadásokra van felépítve, mint inkább a táborban rendezett eleven nemzetiszocialista ünnepestékre és munkaközösségekre, amikor is bizonyos időszerű és alapvető kérdéseket földolgoznak és megbeszélnek. Nem kívánnak elméleti "magolást", hanem eleven együttgondolkozást és átérzést.

Az állam gondoskodik a munkaszolgálatos leányokról és fiúkról belépésüktől kezdve elbocsátásukig. Lakást, ruházatot és élelmezést s napi zsebpénzt (a fiúk 25, a leányok 20 pfenniget) kapnak. Az állam fedezi az egészségügyi gondozás költségeit. Visszatérve a polgári életbe, az "Arbeitsmann" és az "Arbeitsmaid" pályázatoknál és alkalmazásnál előnyben részesül más pályázókkal szemben.

1938 szeptember 8-án kibocsátottak egy törvényt ,,a birodalmi munkaszolgálathoz tartozottak és hátramaradottjaik gondozásáról és ellátásáról". A gondozás mindenkit megillet, akik a birodalmi munkaszolgálatból való kiválás után az átmeneti időre, vagy eltartójuk elveszítése miatt állami segítségre igényt emelhetnek. Ellátás pedig azokat illet meg, akiknek megélhetését huzamosabb ideig kell biztosítani. Ennek a törvénynek egyes intézkedéseit ismertetni, mindenekelőtt pedig feltárni azt a szellemet, amely áthatja, itt nem lehetséges, de kétségtelenül megérdemli a behatóbb tanulmányozást. Itt csak annyit említünk meg, hogy aki szabad keresői pályára lép, 8000 birodalmi márka kielégítésben részesül, aki mezőgazdasági üzemet, vagy vidéki letelepedéssel kapcsolatos ipari műhelyt akar átvenni,

12.000 birodalmi márkát kap, sőt határvidéken és különleges esetekben 15.000 márkát. Ugyanígy engedélyeznek mindennemű gyermeksegélyeket, szolgálati jutalmakat, nyugdíjakat és kártérítéseket (betegség, halálozási segély, költözködési költségek, özvegyi segély stb.) bőséges mértékben.

Rövid áttekintés megvilágítja a munkaszolgálat eredményeinek gazdasági és kulturális hasznát.

A német föld kerek 47 millió hektárjából mintegy 30 millió hektár szolgál mezőgazdasági célokra és 12 millió hektár az erdőállomány. Ebből a 42 millió hektár hasznosított földterületből azonban mintegy 14 millió hektár nem ad teljes terméseredményt; 8 millió hektár túlságosan nedves, 5 millió hektár túl száraz, l millió hektárt minduntalan elborít az áradás. Ezenkívül körülbelül 2 millió hektár mocsaras vidék, 500.000 hektár pedig homok, puszta és kopár. Végül még 500.000 hektárt lehetne a tengertől elhódítani és művelhetővé tenni. Mindaz a földterület, amit így megnyerni lehetne, megfelel Württemberg nagyságának.

Az egész birodalom ma harminchárom u.n. "Grossarbeitsvorhaben"-re van beosztva, amelyeken állandóan több "Abteilung" (egyenként kereken 200 ember) dolgozik egy-egy nagyobb területen egységes terv szerint. A jelenleg összesen 230.000 munkaerőt a következőképp osztották be:

55 %	mezőgazdasági munkáknál,
15 %	gazdasági utak építésénél
10 %	erdőmunkáknál,
5 %	telepítések előkészítésénél.
15 %	egyéb munkáknál (völgyzáró gátak, víziutak, birodalmi autóutak és hasonlók.)

A legfontosabb feladatok közé tartozik a vízviszonyok szabályozása (lecsapolás, öntözés, gátépítés, stb.); fontos feladat az új utak építése, hogy rossz közlekedési helyzetben lévő községeken gazdaságilag segítsenek, vagy nagyobb kopár területek megművelését lehetővé tegyék; továbbá az u.n. "Flurbereinigung" vagy "Umlegung" (tagosítás), hogy a szétdarabolt földbirtokot új beosztás révén előnyösebben rendezzék el. Az erdőgazdaság terén a munkaszolgálat gondoskodik új erdők telepítéséről, a fa leszállítására szolgáló jó utakról és az erdőgazdasági károk helyreállításáról. Végül közbelép a katasztrófavédelemnél (erdőégés, láptüzek, áradások) és aratási nehézségek alkalmával.

Minthogy a birodalmi munkaszolgálat nem üzleti vállalkozás s ezért "rentabilitásával" nem törődnek, eredményeit nem lehet pénzben kifejezni. A Reichsarbeitsführer 1936/37. évi jelentése mégis számokban mutatja ki a munka eredményét és az általa elért jövedelem-szaporulatot. Néhány példa képet ad erről a materiális nyereségről. Gátépítéssel és folyószabályozással 37.000 hektár paraszti birtokot védtek meg a megismétlődő áradásoktól. - Csatornázással, víztelenítéssel és alagcsövezéssel 106.000 hektár hozama emelkedett. - Irtással planírozással és feltöréssel 18.000 hektárt adtak át a gazdálkodásnak. - 570 kilométernyi új út kiépítésével 46.000 hektár kedvezőtlen fekvésű parasztbirtok vált jövedelmezőbbé.

Ezekkel a munkákkal olyan évi terméstöbbletet értek el, amely lehetővé teszi 50.000 ember élelmezését. - Erdei munkálatokkal 9000 hektárt készítettek elő erdőtelepítésre s ebből 6000 hektárt beültettek. - Egyedül 1937 áprilisától szeptemberig 3 millió munkanapot teljesítettek, ami negyedmillió ember eltartását biztosította. - 1938-ban összesen 310.000 hektár mezőgazdasági területet helyeztek olyan állapotba, hogy teljes termelőképességét kifejthesse. - Végül egy kis példa: Norddorfban, az északi tengeri Amrum szigetén 85 hektár új földet teremtett 1 1/2 év alatt 144 ember munkája. A gátépítések előtt az évi átlagos bevétel 6375 birodalmi márka volt, a munkálatok befejezése után pedig 47.855 RM.

/A német munkaszolgálat szervezetéről, mint sok más egyébről a harmadik birodalomban, csakhamar félremagyarázó és gyanúsító kritikák jelentek meg a külföldi sajtóban. Még egy olyan magasállású férfiú, mint a Saarvidék kormányzóbizottságának elnöke, Mr. Knox sem restellte kijelenteni, hogy a német munkaszolgálat a saarvidékiek katonai kiképzésére szolgál. A berlini külügyi hivatal visszautasította ezt az állítást és felszólította a kormányzóbizottságot, hogy tetszés szerint látogassa meg bármelyik munkaszolgálatos tábort. Az "Impress" levelezője azt az állítást terjesztette Párizsban, hogy a munkaszolgálatosok reggel 7-től este 6-ig meleg étel nélkül kénytelenek dolgozni, stb./

Az ilyen ferdítések ellensúlyozása céljából a vezetőség már 1934-ben számos külföldinek betekintést engedett a német munkaszolgálatba. Igen nagyszámú külföldi (ezrekről beszélnek) vette igénybe ezt a meghívást. Itt ismertetjük példaképpen külföldiek néhány megnyilatkozását, akik nemcsak személyesen keresték fel Németországban a munkaszolgálat táborait, hanem maguk is éltek és dolgoztak ilyenekben.

Az amerikai diák Henry Eliot Scott a benediktbeuren-i táborban távozásakor a következőket jelentette ki: "Csak azt az egyet sajnálom, hogy nem élhetek és dolgozhatom tovább a német munkaszolgálat táborában, mert rövidesen el kell utaznom. A szociális és nevelői előnyökön kívül, amit úgy vélem, máris igazi hatásukban ismertem meg és amit ilyen rövid idő alatt átélni és megfigyelni tudtam, főként a bajtársi szellemet és az önfegyelemre irányuló akaratot csodálom; ezt a magam részéről is szívesen mélyítettem volna ki egy hosszabb tartózkodás alatt. Bár büszke vagyok tiszta amerikai mivoltomra, irigylem Németországot azért a szellemért, amely eltölti a benediktbeuren-i munkatábort."

Az ismert amerikai újságíró és rádióelőadó, Brinkley így ír: "Saját tapasztalataim, tanulmányaim, látogatásom és munkám alapján, amit mint egy munkaszolgálatos tábor munkása végeztem, annak alapján, amit láttam, megállapítom, hogy a munkaszolgálatos tábor egyik újabb példája azoknak a nagy eredményeknek, amelyeket Németország Führere és kancellárja az emberiség érdekében s valamennyi népréteg újjáalakítására és gyógyítására megteremtett. Habozás nélkül kijelenthetem, hogy ez a munkatábor példája a szociális újjáteremtésnek, amely a világ sok más országában is, ahol ma még a szociális nyugtalanság és elégedetlenség problémáival küzdenek, utánzásra fog találni. Németország példát mutatott a többi nemzeteknek".

Az angol Christopher Jowett az oppenwahn-i táborban volt: "Azt a nevetséges és tökéletesen helyt nem álló képet, amely a munkatábort katonaiskolának állítja be, azonnal meg lehet cáfolni. Megtiszteltetés és öröm volt számomra, amikor alkalmam nyílt arra, hogy részt vegyek abban a nagy mozgalomban, amely egy jobb és felséges jövőért küzd. És köszönetképpen örvendetes kötelesség lesz számomra valamennyi ismerősömet felvilágosítani az igazságról, úgy hogy ők is megismerjék az új Németország igazi célját."

A francia diák René Hollard a bernaui táborból történt távozásakor a következőket írta búcsúlevelében: "Abban a pillanatban, amikor elhagyom a tábort, kötelességemnek érzem kifejezésre juttatni teljes nagyrabecsülésemet és örömömet. Alkalmam volt személy szerint meggyőződni arról, milyen kiváló szellem uralkodik a közösség valamennyi munkaszolgálatosa körében. Egészen úgy éreztem magamat, mint egy az önökéi közül és élénken sajnálom, hogy kénytelen vagyok távozni a táborból.

A nő a nemzetiszocialista államban.

Knut Hamsun felesége, Mária Hamsun asszony a következőket írja:,,Otthon Norvégiában gyakran hallja az ember: Azok a szegény német asszonyok, akik csak arra valók, hogy főzzenek és gyermekeket szüljenek! - Amikor én ide (Németországba) jöttem, azonnal éreztem, hogy helytelenül vagyunk tájékoztatva. Azok az asszonyok, akikkel találkoztam, akiket megismertem, egyáltalán nem keltették azt a benyomást, mintha el volnának nyomva, vagy igazságtalanság történnék velük. Ellenkezőleg, igen vidámaknak, önállóknak látszottak és szerfölött érdeklődőknek, különösen a fiatalok... Az új államban nem arra törekszenek, hogy olyan új jogokat harcoljanak ki, amelyek a férfiakat illetik meg, hanem hogy kéz a kézben, együtt dolgozzanak a nép nagy épületén s az egészséges, erős, boldog Németország megteremtésén."

A német nők azok közé tartoznak, akik kezdettől fogva érzelmileg a leglelkesebben csatlakoztak a nemzetiszocialista mozgalomhoz, ha a férfiak pártharcaiban nem is vettek részt más módon, mint olyan formában, ami nőkhöz illő, amennyiben kis csoportokban egyesültek, amelyek gondoskodtak a férfiak ruházatáról, lábbelijéről, élelmezéséről és elszállásolásáról s a propagandát az iratok terjesztésével támogatták.

"Mit bántuk - így beszéli egyik régi harcos asszony - ha a kapu előtt nap, mint nap kommunista gonosztevő csőcselék ácsorgott és ordítozta:,Náci, dögölj meg!' Vagy ha azt írták az újságjaikban, hogy az emberek ne vásároljanak nálunk, náci főnököknél! A boltunk forgott kockán. Azóta állandóan ott lengett a házunkon a horogkeresztes zászló... Ha egy kommunista szétszaggatta, rögtön varrtam egy újat. Üldözött SA-férfiaknak barátoknál és rokonoknál kellett menedéket keresniük. Tudvalevő volt, hogy mi segítjük az SA-embereket, ezért állandóan megfigyelés alatt tartottak bennünket és fenyegettek."

És Hitler mondotta: "Amikor tizenhárom havi fogság után a fogházból visszatértem, akkor lényegében a párt női tagjai voltak azok, akik a mozgalmat fenntartották. Nem bocsátkoztak okos és megfontolt mérlegelésekbe, hanem a szívük szerint cselekedtek és érzelmi alapon mellettem maradtak mindmáig."

1931. október 1-én a nagyszámú nemzetiszocialista női szervezetet egyesítették a "NS-Frauenschaft"-ban. Azóta ez az egyetlen hivatalos női organizációja a pártnak.

Ennek a harci korszakból származó NS-Frauenschaft-nak vezetése alatt alapították a hatalom átvétele után a ,,Deutsches Frauenwerk"-et. /A NS-Frauenschaft tagjainak száma 1933 január 30-tól 1936 június 30-ig a tizennyolcszorosára emelkedett A Deutsches Frauenwerk taglétszáma 1936 június 30-tól 1940 június 30-ig a száztizenötszörösére szaporodott./ Ide tartozik valamennyi szociális, kulturális és vallásos jellegű német női egyesület, amely hajlandó a nemzetiszocialista állam által a német nő elé kitűzött feladatokon munkálkodni. Egyéni tagok is tartozhatnak a Deutsches Frauenwerk-hez. 1933-tól 1939-ig a működő asszonyok száma 4.6 millióról 13.5 millióra emelkedett.

A NS-Frauenschaft-nak és a Deutsches Frauenwerk-nek, valamint a német vöröskereszt birodalmi nőszövetségének vezetője 1934 február 24. óta Gertrud Scholtz-Klink asszony. Egyben ő a hivatalvezetője (Amtsleiterin) a "Frauenamt der Deutschen Arbeitsfront"-nak is, amely nem önálló női szervezet, mint a NS-Frauenschaft, vagy a Deutsches Frauenwerk, hanem a német munkafront egyik hivatala. Ez a hivatal a DAF női tagjainak gondozásával foglalkozik.

Ez az alkalmazásban lévő, dolgozó nőkkel való foglalkozás kéz a kézben halad a későbbi háziasszonyi kötelességekre való oktatással. Gertrud Scholtz-Klink asszony vezetésével néhány év alatt egy olyan intézményt teremtettek, amely egyedül áll az egész világon. Csupán Németországnak van egy olyan, egységes vezetéssel működő szervezete, amelynek feladata foglalkozni egy nép keretében az összes női foglalkozási területekkel s irányítani a nő egész - gyakorlati és szellemi - tevékenységét s tudatosan érvényre juttatni természetes hivatását, mint anyának és háziasszonynak.

Bár a nemzeti szocializmus alapelveinek megfelelően semmiféle különbséget nem tesz a nemek között a népközösség iránti kötelességteljesítés kérdésében, a nővel szemben mégis egészen más követelményekkel lép fel, mint a férfiakkal. Elsősorban az anyát látja bennük. A legfontosabb szerepet tehát a feladatok közül, amelyekkel a nemzeti szocializmus a nő felé fordul, az előkészület tölti be a testileg egészséges és lelki-szellemi tekintetben is áldásos anyaságra. A nő második munkaterületének a nemzetiszocializmus a nemzetgazdaságban való legszélesebb körű munkálkodást tekinti. Ezt mondja: a népesség egész bevételének 80 százaléka a magángazdaságban a nő kezébe kerül. Jelentőségük tehát a nép életében, ha nem is azonos jellegű, de egyenlő értékű a férfiakéval. A NS-Frauenschaft tehát legfontosabb feladatát a Deutsches Frauenwerk két működési főosztályában igyekszik megoldani, a "Reichs-mutterdienst"-ben és a "Volkswirtschaft-Hauswirtschaft"-ban. A másik három főosztály a kultúra, nevelés, iskolázás ("Kultur-Erziehung-Schulung"), a határvidék és külföld ("Grenz- und Ausland") és a segítőszolgálat ("Hilfsdienst") a vöröskeresztnél, a NSV-nál, a téli segélyakcióban és az "anya és gyermek" akcióban, a birodalmi légoltalmi szövetségben.

Az 1934. évi anyák napján alapított "Reichsmutterdienst"-nek testileg és lelkileg derék anyákat kell nevelni, akik jártasak a gyermek gondozásában és nevelésében s be tudják tölteni háziasszonyi feladatukat. 1937-ben már 1265 hivatásos s 2339 mellékfoglalkozású és tiszteletbeli tanerő működött a RMD-ben. Az első öt év alatt kereken kétmillió asszony és leány vett részt a mintegy 100.000 anyanevelő kurzuson. A vándortanítónők, akik "vándorkosaraikban" állandóan magukkal viszik a bemutatásra szükséges oktatóanyagot, ezeket a tanfolyamokat a legfélreesőbb vidékeken is megtartják. Egy kurzus hallgatónőinek száma szabály szerint 25-nél nem lehet több. A részvétel önkéntes. Városokban a munka központjaiként anyaiskolák vannak berendezve, amelyek egyúttal, mint tanácsadóhelyek és otthonok is működnek. 1939-ben már mintegy 3500, a legkülönbözőbb foglalkozású szakember és több mint 300 anyák-iskolája szolgálta ezt a feladatot. Az intézmény további kiépítése állandóan folyik.

Az anya-iskolák fejlődését a következő táblázat mutatja:
Év	Tanfolyam	Résztvevő nők
1934	2.013	60.542
1935	14.969	358.193
1936	23.141	458.649
1937	26.042	474,506
1938	29.064	512.057
1939	30.668	530.007
Összesen	125.897	2,393.954

A második működési főosztály (Volkswirtschaft und Hauswirtschaft) hatáskörébe a nemzetgazdaság és háztartás tartozik.

A Volkswirtschaft-Hauswirtschaft főosztálya 1936-tól 1940-ig 119.340 tanfolyamon a nemzetgazdasági és háztartási kérdésekről 2,403.097 asszonyt világosított fel. Évekre elosztva a statisztika a következő:

Év	Tanfolyam	Résztvevő nők
1936	22.140	447.000
1937	28.083	705.902
1938	29.337	559.260
1939	39.780	690.885

1939 szeptember 1-től 1940 április 30-ig a segítőszolgálat osztályának háborús-munka keretében 2,913.098 nő teljesített 69,081.403 óra szomszédsegítő szolgálatot

Itt a négyéves terv megbízottjaira vonatkozó 1938 december 23-i végrehajtási rendelet bevezette a női kötelező évet (Weibliches Pflichtjahr) mindazon hajadon női munkaerők számára, akik 1938 március 1. előtt még nem voltak foglalkoztatva, mint munkásnők, vagy alkalmazottak, s ilyen foglalkozást akarnak vállalni. /Szükségessé vált a női Pflichtjahr bevezetése a mezőgazdaságokban és háztartásokban mutatkozó állandó női-munkaerő hiány miatt./

A rendelet megkívánja minden 25 évnél fiatalabb német leánytól, aki az ipari életben, vagy a közigazgatásnál akar mint munkásnő, vagy alkalmazott elhelyezkedni, hogy igazoljon legalább egyévi mezőgazdasági, vagy háztartási tevékenységet.

A női kötelező év további előfeltétele, hogy az egyéves mezőgazdasági, vagy háztartási tevékenység a munkahivatal hozzájárulásával teljesítendő. Ezt a hozzájárulást csak úgy lehet elnyerni, ha a foglalkozás jellegénél és jelentőségénél fogva megfelel a kötelező év céljának és ha az illető helyre a belépés munkateljesítményi szempontból kívánatos./ Szülők csak akkor vehetik leányukat a Pflichtjahr-ra magukhoz, ha a családban még legalább négy 14 éven aluli gyermek van. (Ez vonatkozik a rokoncsaládokra is.)/

Ellentétben az eddigi szabályozással, a jövőben a vidéki -évvel (Landjahr) eltöltött időt is, - egy fél év tartamáig, - beszámítják a kötelező évbe. Ugyancsak beszámítható a kötelező évbe egy félév erejéig az államilag elismert intézetek mezőgazdasági és háztartási kiképzése, ha a kiképzés megkezdése előtt elnyerték a munkahivatal hozzájárulását.

1939-ben a földműves-rend (Reichsnährstand) utasítást bocsátott ki hivatalaihoz, amelynek értelmében ellenőrizniük kell, hogy bizalmi-asszonyok útján gondosan válogassák ki és vizsgálják felül az alkalmas családokat és háztartásokat s tartsák állandó gondozásukban az elhelyezett leányokat (Pflicht-mädel). Ezért egy bizottság felelős, amelynek többek között tagja a Deutsches Frauenwerk képviselője is. Ez igyekezzék azon fáradozni, hogy a leányokat tartósan, vagy legalább több évre megnyerjék a vidék számára s a kötelező év viszonylatát lehetőleg tanulói kapcsolattá változtassák.

1938 óta működik egy önkéntes, két évre szóló női segítő szolgálat (Frauenhilfsdienst) is, amely 18-30 éves leányokat, vagy asszonyokat vesz fel abból a célból, hogy mindenütt segítsenek a jótékonysági munkában és betegápolásban, intézetekben és magánházakban, ahol túlterhelt betegápolónővérek, népgondozónők, gyermekkertésznők segítségre szorulnak.

Költségfedezés címén zsebpénzt folyósítanak, s étkezést, lakást és szolgálati ruházatot adnak. A női segítőszolgálat nem foglalkozási kiképzés, hanem tiszteletbeli szolgálat. Azonban a kötelező évet is le lehet szolgálni vele. A női segítőszolgálat teljesítése után a leányok előnyben részesülnek új munkahely elfoglalásakor s ha férjhez mennek, 1000 RM kiházasítási segélyt kapnak, amit nem kell visszafizetni. 1939 márciusában kereken 9000 leány és asszony tevékenykedett a női segítő szolgálatban.

A Frauenhilfsdienst ezenkívül összekötő hivatal a nemzetiszocialista népjóléthez (NSV), a birodalmi légvédelmi szövetséghez és a német vöröskereszthez.

A munkaszolgálat és a BDM (Bund Deutscher Mädel) mellett a kiegyenlítő szolgálat ("Ausgleichsdienst") kiváló képességpróba. A birodalmi munkaszolgálat szigorú kiválasztási elveinek megfelelően számos munkaképes érettségizett nőt késztet ennek vállalására. A birodalmi munkaszolgálatban ezeket a fiatal, az iskolából épp most kikerült bajtársnőket tábori közösségen kívül a NS-Volkswohlfahrt keretében olyan népközösségi feladatok elvégzésére állítják be, amelyek eddig teljesen idegenek voltak számukra, amelyet azonban igen hasznothajtó módon oldanak meg. A helyes fogyasztásra és táplálkozásra vonatkozó felvilágosítás, a célszerű, azonban a szépség és olcsóság követelményeinek is megfelelő ruházkodás és lakásberendezés, a háztartási munka és szabadidő okos beosztásának kérdései mellett különösen fontos feladatai a nők tanításának és iskolázásának a következő, magángazdaságban követendő kötelességek: 1. A háztartási fogyasztás ésszerű beosztása a négyéves terv szellemében, 2. nagyobb mozgékonyság és jártasság a háztartási élelmezés szükségszerű átállításánál, 3. nemzetgazdasági értékek megőrzése a romlás elleni küzdelemben, és 4. az új nyersanyagok iránti hozzáértés és ezeknek kezelése.

Két esztendei háztartási kiképzés után, amit a szakiskola egészít ki gyakorlatilag és elméletileg, a házi-gazdálkodási tanulói idő vizsgával zárul, amely jogot ad a "vizsgázott háztartási alkalmazott" ("Geprüfte Hausgehilfin") megjelölés használatára. Azokat a háziasszonyokat, akik öt éve önállóan vezetik háztartásukat s gyakorlati tudásukat egy két évre beosztott tanfolyamon kiegészítették, mint háztartási-mesternőket (Hauswirtschafts-meisterinnen) a munkaközösségekbe különleges feladatokra vonják be.

1934 július 1-én kezdte meg működését a "határvidék és külföld" ("Grenz- und Ausland") osztálya. Ez a külföldiek ezreinek adott módot, hogy saját tapasztalásaik alapján alkossanak képet a német nők munkájáról.

Közvetlenül a birodalmi női vezető (Reichsfrauenführerin) alá vannak rendelve az ifjúsági és gyermekcsoportok, amelyeket az 1937. és 1938. években különösen erőteljesen kiépítettek. A nővérügy szakbizottságának a németországi szabad népjóléti gondozás munkaközösségben történt megállapítása az egész német nővér-ügyet is a birodalmi női vezető irányítása alá helyezte.

Az 1938. év a nemzetiszocialista Frauenschaftot és a Deutsches Frauenwerket egészen különleges feladatok elé állította, mert a német női szervezetek tagozatait ki kellett terjeszteni a birodalomba visszatért területekre is. Már 1938-ban több, mint 500.000 ostmarki és 300.000 szudétaföldi német nőt fogadott be a nemzetiszocialista Frauenschaft és a Deutsches Frauenwerk.

Hogyan tevékenykedik a német nő a német munkafrontban, a munkaszolgálatban és a hasonló szervezetekben, a könyv más részeiben már ismertettük. Itt még röviden arra kell rámutatnunk, minő rendszabályokkal használja fel a nemzetiszocializmus a dolgozó és munkásasszonyt s tekintettel anyai hivatására, milyen módon igyekszik munkáját megkönnyíteni.

Németország női lakosságából 11 1/2 millió a kereső. Ezek a következő csoportokra oszlanak:

40.5%	dolgozik a mező- és erdőgazdaságban,
24.0%	dolgozik az iparban és kézművességben,
16.7%	dolgozik a kereskedelemben és a forgalomnál,
10.9%	u.n. házi munkákat végez,
7.9%	teljesít közszolgálatot.

Hogy ezeket a dolgozó nőket az idő előtti elhasználódástól megvédje s oltalmazza őket az anyai hivatásukra kártékony behatásoktól, a Frauenamt der DAF a következő intézkedéseket vezette be:
1. Munkahely-cserélés munkakönnyítés céljából. A könnyebb munkahelyre áthelyezett nő megtartja régi bérét.
2. Nehéz munkáktól való leváltás; bizonyos nehéz munkánál nők egyáltalán nem alkalmazhatók. /Tilos a női munka pl. bizonyos gépeknél a cipőiparban, halkonzerviparban, téglaégetőben és szénraktározásnál. A Ruhrvidék bányáiban a női munkát teljesen megszüntették. A fémiparban az összes vállalatok 20 százalékánál a nőket kikapcsolták a durvább munkákból./
3. Megállapodás a NSV-tal a terhes asszonyok javára az üzemben. Ennek alapján az a nő, aki a szülés előtt és után hat héttel beszünteti a munkát, bér helyett a betegpénztártól ,,heti"-segélyt kap (az alapbér háromnegyedrészét). A különbözetet (egy negyedrész) az üzem fizeti. A NSV szükség esetén fehérneműt ad, tejpénzt, stb.; indokolt esetben az anyákat üdülésre küldik. A törvény szerint járó szünetelést a munka felvétele után a munkaidőbe beszámítják.
4. Pótszabadság diáklányok önkéntes leváltása révén. A férjezett gyárimunkásnő, aki különösen rá van utalva az üdülésre, ezúton nyerhet a jogos szabadságon is túlterjedő szabadidőt, mialatt teljes bérét kapja. 1939-ig diáklányok önkéntes vállalkozása folytán német munkásnők 75.000 fizetett pót-szabadságnapot élveztek.

1940 március 9-én szólították fel először az elsőtől harmadik trimeszterig tanuló diáklányokat a most már kötelességként előírt gyári munkára. Ez a kötelező gyári szolgálat a diáklányok tervszerű gyári különszolgálatának előkészítésére való, figyelembe véve szakképzettségüket és előismereteiket.

Fokozott jelentőséget nyertek a NS-Frauenschaft ifjúsági csoportjai azzal a "munkakönyvvel" ("Leistungsbuch"), amelyet 1938 nyarán rendszeresítettek. Ez nemcsak díszoklevél, hanem gyakorlati haszna is van: aki a birodalmi anyák-iskolájának teljes tanfolyamát igazolni tudja, jogosult egy 100 birodalmi márkával felemelt házassági kölcsönre s ezt a 100 márkás pótlékot még visszafizetni sem köteles.

1936 január 1. óta adja ki a "Frauenamt DAF" nők számára szerkesztett folyóiratát, a "Die Frau am Werk"-et (315-000 példány) és a "Der Deutsche Haushalt"-ot (365.000 példány, amelyeket a munkásnők között díjtalanul osztanak szét.

Minthogy az a munka, amit ma Németországban a "Werkfrauengruppe der DAF" az üzemekben a népjóléti gondozás és egészségügyi vezetés terén végez, túlterheli a rendelkezésre álló erőket, önkéntes segítő-nőknek kell saját munkájuk elvégzése mellett támogatásukkal közreműködniük. Éppen ezért a NS-Frauenschaft és a Deutsches Frauenwerk ifjúsági csoportjai, valamint a DAF Werkfrauengruppéi minden egyes tagjuk kötelességének tekintik, hogy elvégezzék az anyák-iskolájának tanfolyamát, vagy a német vöröskereszt szamaritánus-kurzusát, hogy szükség esetén este, vagy vasárnap a szomszéd-segítés formájában közreműködhessenek. És végül megköveteli a DFW azt is, hogy az ifjúsági csoportok tagjai önként és ingyenesen hatheti kisegítő szolgálatot teljesítsenek sokgyermekes háztartásokban, kispolgári vagy parasztcsaládoknál.

A DAF Frauenamtjának egyik legfigyelemreméltóbb intézkedése a szociális gondozónők rendszeresítése a gyárakban és egyéb műhelyekben. Kiképzésük négy-hatheti önkéntes munkaszolgálat, háromhavi praktikus munka egy gyárban, tizennégy nap a Frauenamt iskolatáborában és tizennégy napi gyakorlat valamelyik gyári szociális üzemi munkásnő mellett. Ezeknek a nőknek, akikkel szemben emberi és politikai szempontból rendkívül magas igényeket támasztanak, feladata az üzemvezető és az üzemi bizalmi tanácsok mellett a munkafeltételek megállapításánál tanácsadóként működni. A munkásnők irányában hivatásuk nemcsak szociális és emberbaráti, hanem politikai jellegű is: a reájuk bízott munkásnőket a nép közösségi feladataiban való részvételre is meg kell nyerniük. Erre a munkára szociálpedagógiai szempontból egyaránt ki vannak képezve s kiképzésük után maguknak is egy negyed-, vagy félévig munkásnőknek kell valamely üzemben lenniük, hogy valamennyi munkametódust a saját tapasztalatukból ismerjék meg. Ezután világnézeti-politikai ismétlőtanfolyamot végeznek s mint a nemzetiszocialista életfelfogás képviselői, mint a munkásnő bajtársa és az üzemvezető tanácsadója térnek vissza a gyárba.

/A "Hamburger Fremdenblatt" 1938 március 14-i száma közli: "Tizennégy nap óta mintegy kilencven hamburgi munkásanya a NSV tesperhude-i és sachsemvaldau-i anyaotthonában lakik. Munkahelyüket ugyanennyi diáklány vette át, akik önként helyettesítik a munkásnőket, hogy azok végre alaposan kipihenhessék magukat.

A múlt vasárnap a diáklányok meglátogatták az otthonokat. Énekkel fogadták őket, majd az üdvözlés következett, miközben minden anya kikereste az ,ő' diákkisasszonyát. A közös kávézás után az anyák és diáklányok kart-karba öltve sétáltak az erdei utakon, beható eszmecseréket folytatva.

A leányoknak el kellett beszélniük gyári tapasztalataikat, hogy munkájuk nem túlságosan terhes, hogy már megszokták a halgyár szagát, s hogy a takarítóasszonyokat is közmegelégedésre helyettesítették. A diáklányoknak, akik gumigyárakban, villamoselem-gyárakban, kis- és nagyüzemekben tevékenykednek, munkahelyükön, ahova szíves üdvözleteket vittek, sokat kellett mesélniük munkástársnőikről."/

Minden változás és az új életformák dacára, amivel a nemzeti szocialista nő politikai és szociális beállítottságában a megelőző idők asszonyától különbözik, mégis teljes elismeréssel adózik a megelőző női nemzedékek politikai, kulturális és szociális munkájának, amennyiben annak faji és népi szempontból jelentősége van. Az 1937-es évi nürnbergi pártnapon a Reichsfrauenführung kiállításán "a nő munkája a nemzetben" mottó alatt a díszteremben kifüggesztették a megelőző népi asszonymozgalmak egész sereg vezetőjének a képét azzal a céllal, hogy életüket és munkálkodásukat a női alkotó munka példájául állítsák oda. És amikor a német asszonymozgalom legkiválóbb előharcosa, Helene Lange 1939 április 2-án betöltötte kilencvenedik évét, születésnapján a Reichsfrauenführerin, Gertrud Scholtz-Klink azt írta, hogy ennek az asszonynak életműve nemzeti jelentőségű volt és Helene Lange ma azok előtt a nők előtt, akik teljesítik a nemzetnek a nők közvetlen együttdolgozására irányuló igényét, úgy áll ott, mint a női munka és a német magatartás példaképe.

1937 nyarán a Deutsches Frauenwerk megteremtette a tudományos munka ("Wissenschaftliche Arbeit") szaktagozatát is. A Deutsches Frauenwerk gyűlésén, ahova a Reichsfrauenführerin 1938 januárjában összehívta a német főiskolák női előadóit, annak szükségességéről beszélt, hogy a tudományosan dolgozó nőnek is részt kell vennie a nemzetiszocialista női munkában. Miután ennek a munkának a praktikusan dolgozók megvetették az alapjait és az szilárdul áll, ennek aláfalazásához most már nélkülözhetetlen a nő teoretikus munkálkodása. A nemzeti szocialista női szervezetek gyakorlati munkája igazolja annak szükségességét, hogy a nő tudományos tevékenységét is oly módon fejlesszék és irányítsák, hogy azokat a különleges feladatokat, amelyeket a nemzetiszocializmus a nőre hárít, felismerje és megoldásukra képes legyen. Ez fogja biztosítani kulturális, politikai és szociális téren az összes női erők harmonikus együttműködését a nemzet szolgálatában.

4. VÉR ÉS FÖLD

Népegészségügy.

"Vér és föld", az annyit jelent: nép és haza, vagy még szorosabban véve: rokonság és paraszttelek. Ezt a két alapelemet akarja a nemzetiszocializmus az elpusztulástól megóvni, vagyis a népet testi és szellemi egészségben megőrizni s a hazát szociális szellemben kormányozni. A "német vér tisztaságát, mint a német nép fennmaradásának előfeltételét'' két szempontból akarja oltalmazni a nemzetiszocialista törvényalkotás. Először a fajiság, másodszor az öröklött betegségektől mentes egészség szempontjából. Az előbb említett feladatot tölti be az 1935 szeptember 15-i "törvény a német vérről és a német becsületről", amely a házasságot német, vagy jellegrokon vérű államhoz-tartozók és a zsidók között fegyházbüntetés terhe alatt eltiltja.

A másik feladatot szolgálja az 1935 október 18-i "törvény a német nép örökletes egészségének védelmére", amely előírásokat tartalmaz arra nézve, mikor nem szabad házasságot kötni s milyen intézkedéseket kell tenniük a jegyeseknek, hogy megszerezzék az u.n. házasságra való alkalmassági bizonyítványt (Ehetauglichkeitszeugnis), amely igazolja, hogy házassági akadály nem áll fenn, A törvény tilalma csak súlyos estekre szorítkozik s általában a házasulandók felelősségérzésére bízza, fordulnak-e előzetesen a házassági tanácsadó hivatalhoz. A törvényhozónak ugyanis nem az a főszándéka, hogy házasságokat akadályozzon meg, hanem inkább az, hogy a népet az öröklött betegségek nélküli egészség és a faji tisztaság helyes felfogására nevelje és tanítsa.

/Vannak átöröklési szempontból egészséges emberek, akiknek nem lehetnek gyermekeik, mert valamilyen okból terméketlenek. Sem az átöröklötten betegek, sem a terméketlenek nem kénytelenek nőtlenek maradni. Házasságkötésük mindenesetre nem megy olyan könnyen, mint más embereké, mivel terméketlen ember termékennyel nem köthet házasságot. A nehézségeket megkönnyítendő, külön házasságközvetítő irodát létesítettek erre a célra. Ez a NSDAP fajpolitikai intézeténél működik, Drezdában. Az egész birodalom területére kiterjedően foglalkozik az ilyen házasságok közvetítésével, csekély költségmegtérítésért./

A törvényhozó azonban nemcsak házassági tilalmakkal kívánja a nép egészségét védeni; más, drasztikusabb rendszabályokat is igénybe vesz.

Az öröklötten terhelt személyek (elmebetegek, süketnémák, vakok, epilepsziások stb.) száma, akik közköltségen intézetekben vannak elhelyezve Németországban, kereken 240.000. Ellátásuk az államnak 166 millió birodalmi márkába kerül. Ehhez csatlakozik még az öröklött betegségben szenvedők szörnyű tömege, akik családi gondozás alatt állanak, úgy, hogy az ezekre fordított egész kiadás összege legalább 200 millió birodalmi márkára becsülhető.

Természetesen elsősorban nem a költségek miatt, hanem hogy ezeknek a betegségeknek további öröklődését és terjesztését megakadályozzák, hozták 1933 július 14-én a törvényt az "öröklött betegségben szenvedő utódok elhárítására", amelynek értelmében öröklött betegségben szenvedők terméketlenné tehetők (sterilizálhatok), ha az orvosi tudománynak igen nagy valószínűséggel fel kell tételeznie, hogy az utódok is súlyos testi, vagy szellemi öröklött bántalmakban szenvednének. A törvény értelmében ilyenek a következő betegségek: született gyengeelméjűség, skizofrénia, időleges elmezavar, öröklött eskórság, öröklött vitustánc, öröklött vakság, öröklött süketség, súlyos, örökletes testi torzképződés, vagy súlyos alkoholizmus.

/Azoknak az embereknek száma, akiket a törvény szerint alá kell vetni a sterilizációnak, körülbelül 400.000. Ezek közül született gyengeelméjű 200.000, skizofréniás 80.000, mániákusán depresszív elmebeteg 20.000, epilepsziás 60.000, öröklötten vak 4000, öröklötten süket 16.000, öröklött alkoholista 10.000, súlyosan nyomorék 20.000.

Az eugenikus szervezetek nemzetközi szövetsége zürichi ülésezése során 1934 július 21-én a német "Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses" négynapos megvitatása után a következő határozatot hozta: "A gyűlés résztvevői, akik a legkülönbözőbb országok képviselői, megállapítják, hogy eltérő politikai és világnézeti álláspontjuk dacára is mélyen meg vannak győződve arról, hogy a fajegészségügyi kutatás és gyakorlat minden kultúrországra nézve felettébb életbevágóan fontos és mellőzhetetlen." /

Azoknak az orvosoknak, vagy akik ilyen személyekről tudomást szereznek, jelentést kell tenniük. A terméketlenné-tételre vonatkozó javaslatról az "Erbgesundheitsgericht" dönt. A bíróság eljárása nem nyilvános.

Ezt a törvényt kiegészíti az 1937 november 24-i törvény a veszedelmes megrögzött bűnözőkről és a védelemre és javításra vonatkozó rendszabályokról".

De nemcsak gátló rendelkezésekkel gondoskodik a nemzeti szocializmus a népjólétről. Pozitív intézkedések is szolgálják ugyanezt a célt. A nemzetiszocializmus a családot - az állam csírasejtjét - helyezi építőmunkája középpontjába. Ezért volt számára a legnagyobb fontossága annak, hogy a német nép szaporodáspolitikai helyzetét a legalaposabb vizsgálat tárgyává tegye. Ekkor kiderült, hogy Németországban csökkenőben van a születések száma és ez már kezdett fenyegető mértéket ölteni. Ennek előidézője, mint felismerték, nemcsak a gazdasági helyzet volt, hanem voltak nevelési, pszichológiai és etikai jellegű okai is. Nemcsak arról volt tehát szó, hogy nagyobb számú néptárs részére módot teremtsenek a családalapításra, hanem hogy erre a kedvet és a hajlamot is felkeltsék és előmozdítsák. Ezt a feladatot szolgálta kezdetben a házassági kölcsön bevezetése,

/A házasságkötések elősegítésére létesített u.n. "Ehestandsdarlehen" (házassági kölcsönök) engedélyezése, - amelyeknek összege 1000 RM.-t is elérheti, - nemcsak a születések számának szaporítását célozza, hanem azoknak a termelési ágaknak gazdasági támogatását is, amelyek új lakásigények és új háztartások kielégítésén dolgoznak. A házassági kölcsön kamatmentes és az összeg havi egy százalékos részletekben fizetendő vissza. Emellett minden gyermek születésekor 25 százalékkal csökken az adósság. 1933 augusztusától 1936 elejéig több mint 900.000 házassági kölcsönt folyósítottak, kereken 600 millió RM. értékben. 1940 szeptemberéig az engedélyezett házassági kölcsönök teljes összege felülemelkedett az egymilliárd birodalmi márkán. Továbbra is havi 15 millió márka áll házassági kölcsönök céljából rendelkezésre. A házasságokból, amelyek ebben a támogatásban részesültek, 1936 júliusáig 550.000 gyermek született, körülbelül kétszer annyi, mint azokból a házasságokból, amelyeket ugyanezen idő alatt házassági kölcsön nélkül kötöttek.

A házassági kölcsönök engedélyezése és folyósítása a háborúval sem szakadt félbe. Mint a birodalmi statisztikai hivatal közli a,,Wirtschaft und Statistik" egyik füzetében, 1939 utolsó negyedében az egész birodalom területén ismét 73.089 házassági kölcsönt folyósítottak új házaspároknak. Az 1939. évben a kifizetett kölcsönök teljes szarna 310.599 volt, tehát 53.337-tel több, mint 1938-ban. így 1933 augusztusától 1939 végéig összesen 1,445.877 házassági kölcsön került folyósításra. Ezekből a házasságokból 1939 végéig egybevéve 1,313.890 gyermek született élve, aminek alapján a kölcsön-negyedek elengedését engedélyezték./

mindenekelőtt azonban a NS Volkswohlfart által megindított ,,anya és gyermek" ("Mutter und Kind") segélyakció (Lásd a 113a. jegyzetet.) Ide tartoznak egyéb szociálpolitikai intézkedések is, mint munkaszerzés sokgyermekes családapáknak és különböző adókedvezmények.

/A Harmadik Birodalom népesedéspolitikai intézkedései közé tartoznak a családi segélyek különböző formái, különösen sokgyermekes családok számára. 1938 április 1-től további könnyítéseket vezettek be s ezekre a célokra 30 millió birodalmi márkát előlegeztek. Ezeket az intézkedéseket céltudatosan fejlesztik tovább, míg áttérhetnek egy nagy birodalmi családi pénztár létesítésére s végül lehetővé válik a családi terhek teljes kiegyenlítése. A birodalmi családi pénztár megteremtését 1943-ra tervezik. Ennek fel kell ölelnie valamennyi társadalmi osztályhoz tartozó néptársakat. Az új alapelveket a következő példa világítja meg: Egy nős, hatgyermekes munkás havonta 130 RM bért keres. Az eddig szokásos gyermeksegélyezés alapján kap még havi 20 márkát; a jövőben ez 60 RM.-ra fog felemelkedni.

Az 1934., 1938. és 1939. évi adóreformok emelték az agglegények és a gyermektelenek adóját, míg messzemenő adómentességet, vagy legalább is adókedvezményt biztosítottak a sokgyermekes családapáknak és -anyáknak. Ezt az adórendszert kiegészítette a gyermekpótlékok s a kibővített gyermekpótlékok rendszere: az első szerint minden ötödik gyermek után havi támogatás jár, az utóbbi szerint már a harmadik gyermek után. Az a családapa, akinek kérvényére a pénzügyi hivatalban engedélyezték a kibővített gyermekpótlékot, harmadik és negyedik gyermeke után havi 10 RM.-t kap, az ötödik és további gyermekei után havi 20 RM.-t. Mint az anyavédő intézkedések és szülési segély, a fenti támogatások megilletik a magánosan élő nőket is, még ha hajadonok is.

A különböző segélyek finanszírozása ma legnagyobbrészt a házassági kölcsönök visszafizetett összegeiből és a munkanélküliség elleni biztosításból nyer fedezetet.

Megemlítendő még az 1937 augusztusi "törvény a tisztviselők korai nősülésének elősegítésére" és más intézkedések, mint például a harmadik és negyedik gyermek keresztapaságának átvállalása, így vállalja pl. Berlin városa az ott született harmadik és negyedik gyermek keresztapaságát. Az ilyen gyermekek szülői Berlin városától az első évben havi 30 RM., a másodiktól a tizennegyedik évig havi 20 RM. hozzájárulást kapnak a harmadik és negyedik gyermek után. Végül utalnunk kell arra is, hogy a nemzetiszocialista állam jelentős összegeket fordít gyermeksegélyekre. 1935 októberétől 1937 őszéig több, mint 500.000 egyszeri gyermeksegélyt folyósítottak szegénysorsú, sokgyermekes családoknak, átlag 340 RM. összegben. 1936 augusztus óta az állam állandó segélyben részesíti a rászoruló sokgyermekes családokat.

1939-ben 40 százalékkal több gyermek született, mint 1932-ben. A házasságkötésekről és születésekről a régi birodalomban a következő számok adnak felvilágosítást:

Év	Házasságok	Élve született gyermekek ezrekben	Népszaporodas
1929	364	1276	364
1932	648	1095	294
1936	562	1366	481
1939	656	1407	554

A normális és egészséges családszaporulat biztosítására szolgál az 1938 december 4-én megjelent új bába-törvény. Ez minden szülő nőt kötelez a bába igénybevételére és minden bábát kötelez arra, hogy a hívásnak eleget tegyen. Orvoson és bábán kívül minden más személy közreműködése szülésnél büntetést von maga után. A bába foglalkozásának gyakorlásához állami hozzájárulás szükséges. Ezenkívül a szabadon működő bábák letelepedési engedélyt kapnak, amelynek kiadásakor egy bizonyos lakóhelyet utalnak ki számukra. A letelepedési engedély kiadásakor egyidejűleg közpénzből évi létminimumukat is biztosítják.

Az egészségápolás terére tartoznak azok a fáradozások is, hogy a nép különböző rétegeiben az alkohol és nikotin élvezetének mérséklését, ha lehet, az önkéntes lemondást propagálják. A birodalmi egészségügyi hivatal 1939 márciusában felhívást intézett a német orvostudományhoz, működjék közre a "nikotin és népegészségügy" problémájának feldolgozásán, egyebek mellett a nikotinnak a biológiai teljesítőképességre gyakorolt hatása szempontjából. A "népegészségügy és élvezeti mérgek" második birodalmi ülésezésén 1939 márciusában a következő négy követelést állították fel:

1. Az ifjúság védelme az alkoholtól és dohányzástól, korhatár megállapítása nélkül.
2. Teljes tartózkodás az alkoholtól az utcai forgalomban a hivatásos vezetők részéről éppúgy, mint az u.n. úrvezetők részéről.
3. Olyan alkoholmentes italok előállítása és készítése,. amelyek jóízűek, az egészségre ártalmatlanok s olyan árúak, hogy a lakosság minden rétege beszerezhesse.
4. A népegészséggel össze nem egyeztethető ipari reklámoknak a sajtóból, filmről és rádióból való teljes eltüntetése.

Göring tábornagy 1939 áprilisában rendeletet bocsátott ki az alkohollal és nikotinnal való visszaélésről. Nem arra gondol, jelentette ki, hogy egyáltalán kárhoztassa az alkohol és nikotin élvezetét, de harcol az élvezeti cikkekkel űzött visszaélés ellen. A légierő terén egész sor tilalmat bocsátottak ki: katonai otthonokban és kantinokban nem szabad bárokat berendezni és sok más hasonló. Figyelemreméltó volt 1939-ben a Hitler-Jugend vezető testületének határozata, amellyel tagjai a dohányzásról lemondottak. 1939 július 12-én birodalmi hivatalt létesítettek az alkohol és dohány kártételei ellen.

Testnevelés.

Már könyvében, a "Mein Kampf"-ban ezt írja Hitler: "Nem volna szabad egyetlen napnak sem elmúlnia anélkül, hogy a fiatalember legalább délelőtt és este egy-egy órát testileg ne iskoláznék éspedig a sport és torna valamennyi nemében."

,,Torna" alatt értették régebben Németországban mindazt, ami a testgyakorlással összefüggött: szergyakorlatokat, szabadgyakorlatokat, gyepjátékokat, úszást, vívást, gyaloglást stb. Az évek folyamán a torna specializálódott. Egyesületek alakultak, amelyek csak a "könnyű atlétikát", mások csak a futballt, bokszolást stb. művelték. Sőt ezekben a speciálegyesületekben is mindjobban specializálódtak: az egyik tag csak rövidtávfutó, a másik hatnapos kerékpárversenyző, a harmadik csak hátúszó lett. Voltak "polgári" és "proletár" sportegyesületek. Az egyesületek közötti versengés gyakran kölcsönös gyűlölködést idézett elő, röviden: "az erők szabad játéka" ezen a téren is olyan állapotokra vezetett, hogy a tulajdonképpeni cél többé-kevésbé háttérbe szorult s mindenféle mellékcélok érvényesültek.

Ezt az igazi célt, tudniillik, hogy az egész népben felkeltsék a megértést és érdeklődést a test sokoldalú megedzése és teljesítőképes rátermettsége iránt, akarja a nemzetiszocializmus a sport fő feladatául tekinteni s előmozdítani. A sportot nem a rekord, hanem az egészséges test, mint az egészséges jellem alapjának szempontjából ítéli meg. A nemzetiszocializmus természetesen nem szegül ellen a törekvéseknek, amelyek különösen kimagasló egyéni teljesítményekre irányulnak. De ezeket a teljesítményeket úgy tekinti, mint az akaraterőnek, a szellem ütőképességének és az idegek kitartásának bizonyítékait. Világrekordokkal és "nagyágyúkkal" nem törődik, Nem becsüli le az olimpiai játékok "nemzeti" és "politikai" jelentőségét. De a legelső sorban az átlag nagy és lehetőleg egyenletes teljesítményére törekszik. Együttműködő erős és egészséges közösségből természetes úton, mesterséges túltenyésztés nélkül is kiemelkedhetnek a kimagasló kivételes eredmények. A testi teljesítményeknek kéz a kézben kell fejlődniük a jellem derékségével és az akarat tisztaságával és szívósságával.

1934 júliusában Németország valamennyi sportegyesületét egyesítették a "Deutscher Reichsbund für Leibesübung"-ban, amely 1938-ban a "Nazionalsozialistischer Reichsbund für Leibesübungen" (NSRL) megjelölést nyerte s a NSDAP hivatalos szervezetévé nyilvánították. A Führer 1938 december 21-i rendelete értelmében ennek a birodalmi szövetségnek feladata a német nép testi nevelése, amennyiben azt nem az állam, vagy a párt, vagy ezeknek valamely tagozata, vagy csatlakozott szervezete végzi. Ugyancsak a Reichsbund feladata a német testgyakorlás mindennemű képviselete a külföld felé.

Parasztság és település.

A vidéki földbirtokviszonyok Németországban a 19. század folyamán az esztelen agrárpolitika következtében aggasztóan megromlottak. Különösképpen keleten történt ez így, ahol a parasztbirtok fele már 1907-ben a nagybirtok tulajdonában volt. A világháború után és a német pénz romlásával a parasztok és földbirtokosok nagy kölcsönöket vettek fel aránytalanul magas kamatozás mellett. A mezőgazdasági termékek árainak szüntelen csökkenése következtében a mezőgazdaság egyre növekvő szorultságba jutott, ami végül is a vidéki birtoktestek mind gyakoribb kényszerárverésére vezetett.

A mezőgazdasági ingatlanok árveréseinek száma:

Év	Szám	Terület hektárban
1924-26	4.282	37.754
1927-29	7.900	200.100
1930-32	17.157	462.485

További 1,019.000 hektár parasztbirtokra 1930-32-ben már megindították az árverési eljárást.

Az üzérkedő tőke a földbirtokot kereskedelmi áruként adta kézről-kézre. Végezetül a paraszt elgyökértelenedése már katasztrofális formákat öltött. Adóhátralékok és túladósodás következtében kíméletlenül kikergették házából és udvaráról. Németország némely részein a parasztság ellenállott. A fekete parasztlobogó alatt felkeltek a parasztok, hogy jogukat erőszakkal vívják ki. De ezek a kísérletek sem vezettek jobbulásra.

A nemzetiszocializmus a mezőgazdasággal szemben is egészen más álláspontot foglal el, mint a szabad verseny megelőző korszaka. A földművelést, gabonakereskedést, molnárságot és lisztkereskedést nem olyan foglalkozásoknak tekinti, amelyekkel elsősorban pénzt lehet keresni, hanem mint szolgálatot a nép ellátása terén. A termelő osztályt tehát, mint a népegzisztencia legfontosabb alapját, mint a mindennapi kenyér termelőjét és eladóját állandóságában meg kell oltalmazni az önző hitelezők jogosulatlan beavatkozásai ellen.

Amikor a nemzetiszocializmus hatalomra került, egyik legelső átfogó intézkedése az volt, hogy mindenekelőtt felfüggesztette a pusztító kényszerárveréseket. Ez néhány, rögtön kezdetben kibocsátott törvény útján történt és pedig az 1933 február 14-i rendelettel "a mezőgazdasági végrehajtások elleni védelemről" és az 1933 április 22-i törvénnyel ,,a haszonbérlők védelméről", amelyekhez egy nagyvonalú kártalanítási intézkedés és érezhető kamatcsökkentés járult. Ezt a célt mindenekelőtt az 1933 június 1-i "törvény a mezőgazdasági adóssági viszonyok rendezéséről" szolgálta. E törvény értelmében, ha a gazda erre önerejéből képtelen, meg kell indítani az u.n. adósságtól mentesítő eljárást (Entschuldungsverfahren), amely kényszeregyezség útján tőkecsökkentésre vezet, amikor is a követelések egész a felükig csökkenthetők. Egy másik mód földleadással az adósság összegét lényegesen kevesbíti, vagy kiegyenlíti.

A régi károk és szociális betegségek gyógyítására irányuló törvényhozói tevékenység mellett megindult az építő és alkotó munka is.

1933 előtt a túlságosan kis paraszttelekkel a telepest ismét kiszolgáltatták a nyomorúságnak. Akkoriban a települési helyeknek majdnem 30 százaléka kevesebb volt 2 hektárnál; 1933 után csak 5 százalék tartozik ehhez az alacsony kategóriához, míg 69 százaléknak 10 hektár, sőt még ennél is több földje van.

/Jórészt a Gaustättenamt-oknak köszönhető, hogy 1933-tól 1939-ig kereken 90.000 parasztbirtokot létesítettek, túlnyomó részüket örök-birtok formájában. Ebből a számból 21.000 települést rendeztek be parasztbirtoknak, összesen 346.000 hektár területen. A többi 68.000 birtokot kisebb, életképtelen üzemből alkották szomszéd településekből kiegészítésül vett földterülettel. Erre összesen 140.000 hektárt fordítottak. Ezeknek a mezőgazdasági üzemeknek megnagyobbítása a gazdasági szempontból kielégítő mértékre, igen kedvezően befolyásolta az eredményt. 1939-ben egy új parasztbirtok átlag 22.6 hektár területű volt. Tehát majdnem kétszer akkora, mint pl. 1933-ban, amikor egy birtok átlag 12.3 hektárt foglalt el.

1935-36-ban 100 millió birodalmi márkát irányoztak elő munkáslakások építésére. A cél az, hogy 5 millió családnak építsenek kielégítő lakóhelyiséget.

1939-ben a Német Birodalomban, a keleti területektől eltekintve, összesen 3,901.843 mező- és erdőgazdasági üzem volt 6.6 és ennél nagyobb üzemi területtel. Ezeknek az üzemeknek egész területe 55.505 millió hektárt tett ki, ami 92 százaléka a birodalom egész területének.

A mezőgazdaság problémájáról sok figyelemreméltó dolgot ír Ludwig Herrmann "So steht es um die Landwirtschaft" című könyvében (1939)./

Az 1933 július 14-i "törvény a német parasztság újjáalakításáról" kimondja, hogy falusi település (kiváltképpen majorok létesítése) a birodalom kizárólagos feladata s ezzel megindítja a német parasztság újjáalakítására irányuló egységes politikát. Július 15-én jelenik meg a "törvény a birodalom illetékességéről a mezőgazdaság rendi felépítésének szabályozására", amely a birodalom részére a felépítésnél a kizárólagos felügyeletet biztosította. Minthogy Németországban 100 lakosra csak kereken 42 hektár termőföld esik (Franciaországban 83, Izlandban 157, Chilében 402 hektár, stb.) és Németország ennek következtében csak 83 százalékig tudja önmagát ellátni, míg az élelmiszerek 17 százalékát külföldről kell behozni, szükségesnek mutatkozott a külföldi élelmicikkek behozatalánál a külföldi árak káros befolyásának kiküszöbölése. Egyidejűleg a belföldi piacon is meg kellett óvni az élelmiszerek árát az ingadozástól, amit a spekuláció idézett elő.

Az 1933 szeptember 13-i törvénnyel "a birodalmi termelőrend (Reichsnährstand) ideiglenes kiépítéséről és a mezőgazdasági termékek piaci- és árszabályozására vonatkozó rendelkezésekről" sikerült egyrészt felügyelet alá helyezni a német nép élelmiszerellátását, másrészt a parasztoknak munkájukért megfelelő ellenértéket biztosítani. Az egész parasztságot egy nagy szervezetbe, a "Reichsnähstand"-ba tömörítették. /"A Reichsnähstand-hoz tartoznak (a mezőgazdaságon kívül) a mezőgazdasági társulások, a földkereskedelem (nagy- és kiskereskedelem) és a mezőgazdasági termények meg- és feldolgozói" - mondja az 1. §./

Ez a kifejezés nem tévesztendő össze a "rend" ("Stand") hagyományos fogalmával; a Reichsnähstand nem a parasztok érdekképviselete az állammal szemben, nem "Reichsbauernstand", hanem az a szervezet, amely mindent összefoglal és mindazzal gazdálkodik, ami a népélelmezés biztosításához szükséges.

Ugyanakkor a piacszabályozást is végbevitték, amennyiben megállapították a valódi termelést és a tényleges szükségletet és megszabták a nemzetgazdaságilag igazságos piaci árakat, azt az árat ugyanis, amely úgy a termelőnek, mint a fogyasztónak megfelelő volt. Mint első területet, a gabonagazdálkodást szabályozták az 1933 szeptember 26-i törvénnyel "a gabonaárak biztosítására", amely felhatalmazta a birodalmi közélelmezési minisztert a gabonaárak fixírozására. A "Spekulationsbörse". helyére a "Getreidegrossmarkt" lépett, amely méltányos árat biztosított a parasztnak legfontosabb terményéért s a parasztot magát megvédte az azelőtti piaci árgazdálkodás le és fel hullámzó üzérkedésétől. Ezenkívül 1933 szeptember 15-én megjelent a ,,törvény a malmok egyesítéséről", amely annak megállapítására jogosította fel a közélelmezés- és földművelésügy birodalmi miniszterét, hogy az egyes malmok bizonyos időközökben milyen mennyiségben kötelesek rozst és búzát vásárolni és feldolgozni s milyen árat kell fizetniük a vételkor.

A legfontosabb volt az 1934 június 27-i "törvény a gabonagazdálkodás rendezésére", a gabonaalaptörvény (Getreidegrundgesetz), amely évekre megteremtette az előfeltételeket arra, hogy a parasztnak a termés eladásánál a méltányos ár, egyúttal pedig az egész népnek a kenyérrel való ellátása biztosítva legyen.

Az 1933/34 évi rendkívül kedvező terméskor a mezőgazdaságot megvédtek a kapitalisztikus spekulációs vásárlások árrombolásaitól. Az 1934/35 évi jelentékenyen rosszabb terméskor az új gabonagazdálkodási szervezetet gazdaságilag a szabott árak rendszerével szilárdították meg. Végrehajtották a teljes piacszabályozást és a gabonagazdálkodási szövetséget (Getreidewirtschaftsverbände) alkottak. Ezek magukban foglalják: a termelőt, a gabona megdolgozóját és feldolgozóját a gabonakereskedelmet, a lisztkereskedelmet, a pékeket és kenyérgyárakat.

Ezeknek a szövetségeknek összessége tartozik gondoskodni a gabonaneműek (rozs, búza, árpa, zab) s az ezekből készült termékek és kenyér eladásáról és értékesítéséről, valamint az árak szabályozásáról, úgy, hogy a fogyasztók ellátása biztosítva legyen. A kenyérárak stabilizálása megadja a legszélesebb körben a lehetőséget úgy az ipari munkások bérének igazságos kiszámítására, mint az ipari vállalatok kalkulációjának állandóságára.

A gabonapolitika nélkül az 1933 évi rekordtermés a német gabonapiacok összeomlását eredményezte volna. A nemzetiszocialista szabott-árrendszer elhárította ezt az összeomlást. Árzuhanás helyett a német gabonát a világpiaci árak kétszeresével lehetett eladni. A rekordtermést nem fecsérelték el haszontalanul. A kormányzatnak most 2 millió tonna tartalék állott rendelkezésére. És amikor az 1934 évi aratás lényegesen rosszabbul sikerült (még így is 11.7 millió tonnával több termett az utolsó tíz év átlagánál), a fogyasztót meg tudták védelmezni a kapitalista üzérkedéstől. És az élelmezési kiadások a legalacsonyabbak az életfenntartási költségek között.

A második birodalmi parasztnapon Goslarban, amelynek Hitler kijelentése adott irányt: "Németország vagy parasztország lesz, vagy nem marad fenn", Darré birodalmi parasztvezető (Reichsbauernführer) beszédet tartott s többek között ezeket mondta: "Minthogy a német parasztság elkezdte gazdasági viszonyainak rendezését, előbb-utóbb ugyanezen alapelvek szerint a közgazdaság többi részeinek is bele kell illeszkednie a parasztok frontjába... És akkor a német nép gazdasága az első lesz a világon, amely új renden épül fel, ahol a megfontolások tengelye többé nem a kereskedő pénzéhsége, hanem a munka étosza lesz."

A "termelési csatá"-nak, amelyre Darré felhívta a német parasztokat, Németország számára az ellátási függetlenséget kellett kivívnia. 1934 december 15-én kibocsátotta a Reichsbauernführer "a német parasztok termelési csatájának tízparancsolatát", amely arra tanított, hogyan kell gazdálkodniuk, hogy munkájuk hozadékának tartós állandóságot és biztonságot teremtsenek. Ezeknek a fáradozásoknak az eredménye az lett, hogy 1933 óta a mezőgazdasági termények behozatala állandóan jelentősebb mértékben csökkent (amivel devizákat takarítottak meg) és hogy 1934-ben a német paraszt részesedése a gazdaságban 350 millió birodalmi márkával növekedett az 1932 évivel szemben. A termelési csata fegyelmezett szervezete kivívta azt az eredményt, hogy a nemzetiszocializmussal eleinte ellenségesen szembenálló Rajnavidék parasztsága az 1934/35 évi téli segítő akciójára néhány nap alatt kizárólag kisgazda-gazdaságokból 200.000 métermázsa burgonyát, 45.000 métermázsa kenyérmagot és 50.000 RM készpénzt gyűjtött össze.

Egészen különleges intenzitással fogtak neki a talajjavításnak és új földterületek bekapcsolásának. Míg 1932-ben csak 27 millió birodalmi márkát fordítottak f öld javításra, 1933-ban már 270 milliót. Míg korábban átlag 68.500 szükségmunkást foglalkoztattak a földművelésnél, ez 1934 márciusában 631.000 emberre emelkedett. 1934-ben 130.000 hektár földet bocsátottak a paraszttelepülés rendelkezésére és már 1938-ban 138 millió birodalmi márkát küldöttek a szükséget szenvedő vidékekre.

A mezőgazdasági termelés értéke az 1933/34 évben 11.1 milliárd birodalmi márkára emelkedett s ezzel 2.4 milliárd márkával (27 százalék) múlta felül az 1932/33 évet.

1937 március 10-én rendelet jelent meg a mezőgazdasági munkások kifogástalan lakásokban való elhelyezéséről és erre a célra 44 millió birodalmi márkát bocsátottak rendelkezésre. Ezen a módon havi 12-14 márka fizetése ellenében fel lehet építeni egy mezőgazdasági munkáslakást.

1935 szeptemberében a következőket írta a "Forbacher Bürgerzeitung" (Kelet-Lotharingia legnagyobb lapja, amely egyébiránt mindig gyűlölködő hangon foglalkozott a nemzetiszocializmussal). "Németországban a mezőgazdaság két-három év előtt a csőd szélén állott és erősen eladósodott. Ma már meglehetősen kibontakozott ezekből a nehéz időkből. A német paraszt tisztességes árakat kap terményeiért és a fogyasztói árak alig észrevehetően magasabbak, mint Franciaországban.”

/1938-ra vonatkozólag a következő adatokat közöljük: az 1938. évi gabonatermés a legnagyobb volt mindazok között, amelyeket valaha Németországban feljegyeztek. A takarmánygabonában az árpa 1918 évi eredménye 40 százalékkal múlta felül az 1911-13 évek közötti nagyszerű árpatermést. A burgonyatermés 6 millió tonnával volt több az 1913 évi rekorderedménynél és 8% millió tonnával, vagyis 21 százalékkal a 1928-1932 közötti átlagnál. A szénamennyiség szintén egymillió tonnával múlta felül az átlagot. A hús-tenyésztés az említett évekkel szemben 500.000 tonnával emelkedett. Bár a vajtermelés a száj-és körömfájás-járvány, valamint a szükséges fejőszemélyzet hiánya következtében 1937-tel szemben 20.000 tonnával visszaesett, mégis olyan fokon maradt, aminőt azelőtt sohasem értek el. A cukorrépatermés az 1932 évi 7.9 millió tonnáról majdnem a kétszeresére emelkedett. A repce 1938-ban 107 percenttel adott nagyobb termést, mint a megelőző 5 év átlaga. A len 126 százalékkal haladta meg az előző 3 év átlagát. És ugyanez volt a helyzet igen számos terménynél./

Az alapvető intézkedés, amely mindezen törvények és rendeletek gyakorlati hatását biztosította, a már 1933 május 15-én kibocsátott porosz törvény volt "az örökös paraszttelekről", amelynek végleges formát az 1933 szeptember 29-i "Reichserbhofgesetz" adott.

Ez a törvény megmentette a parasztbirtokot a kapitalista spekuláció behatásaitól. Kimondotta, hogy az örökös paraszttelkek elvileg elidegeníthetetlenek, oszthatatlanok, meg nem terhelhetők és a végrehajtástól védettek. A törvény meg akarja oltalmazni a parasztbirtokokat a szétforgácsolástól és eladósodástól. Ezért csak a paraszt egyik gyermeke, az u.n. "Anerbe" örökölheti a birtokot. /Ki a főörökös, azt az idevonatkozó rendelet, vagy a hagyományozó végrendeletbe foglalt akarata határozza meg. Az örök-birtokhoz tartozik a területe és fekvése szerint megkötött alapvagyon és a leltár A birtokon levő egyéb vagyontárgyak felett a hagyományozó és a főörökösök szabadon rendelkezhetnek./

A többi gyermeket, amíg gazdaságilag önállósítják magukat, a birtok tartja el és ha szükségbe kerülnek, ott menedéket kereshetnek. Az örökös parasztteleknek legalább egy parasztcsaládot el kell tudnia tartani ("Ackernahrung") és nem lehet olyan nagy, hogy megművelése egy udvarról majorok (tanyák) nélkül már nem lehetséges (tehát legfeljebb 125 hektár).

1936 október 1-én 700.000 parasztbirtokot, - ami Németország mezőgazdaságilag művelt területének 35.3 százalékát jelenti, - örökös paraszttelekké nyilvánítottak.

Ezeknek a paraszttelkeknek gazdálkodását szigorú ellenőrzés alá helyezték. Azt a parasztot, aki birtokát elhanyagolja és elzülleni engedi, az u.n. "Anerbengericht" megbünteti, amennyiben a gazdálkodástól és haszonélvezettől, sőt még a tulajdonjogától is megfoszthatja. A második négyéves terv keretében ezeket a büntető rendszabályokat kivétel nélkül kiterjesztették az összes gazdaságokra. Egyidejűleg az 1936 január 26-iki "törvény a mezőgazdasági birtokforgalom kihirdetésének megváltoztatásáról" az arra alkalmatlan személyek birtokszerzését lehetetlenné tette.

/ Hogy ezt a fontos törvényt sem kezelik bürokratikus módon, bizonyítja a következő eset: Ha az örök-birtok területe telepítési célokból igénybeveendő volna, a Reichserbhofgesetz 37. §. 2. szerint az Anerbengericht hozzájárulhat a kivételezéshez. Kétes volt, mik az előfeltételei ennek a hozzájárulásnak. A cellei Landesobergericht egyik ítélete tisztázta, hogy az örök-birtok oszthatatlanságának és elidegeníthetetlenségének elvével szemben a közérdek érvényesül, ha az örök-birtok a városi terület szegélyén fekszik és városépítési szempontok (a város zsúfoltságának lazítása, a városi lakosság kivezetése a nagyváros szűk kereteiből a friss levegőre és a vidékre) a szóbanforgó területeknek lakáscélokra való felbontását kívánják.

A bíróság említett ítéletében gondosan mérlegelve a város igényeit és az örök-birtokjog célkitűzéseit az egészséges lakás- és település-gazdaság javára döntött s hozzájárult a területnek egy (jogi személyiséggel bíró) telepítési vállalkozás által való megvásárlásához. Községek és egyházak földveszteségeit nem szabad örök-birtokokból pótolni. Egyébiránt örök-birtokot csak akkor vesznek település és kiskertek létesítése céljából igénybe, ha megfelelő más szabad terület nem áll rendelkezésre./

Ahogy a piac-rendezés biztosította a nép élelmezését, úgy mentette meg az örökös parasztbirtoktörvény a parasztot, mint a népellátás hordozóját, a pusztulástól.

/Ezt a mezőgazdaságot és parasztságot újjá teremtő nagy horderejű törvényt a külföld is élénk érdeklődéssel fogadta. Bizonyítja ezt az alábbi, külföldi lapokból vett néhány idézet:

"La Presse libre" (Algier) 1934 január 2-án cikket közölt "A német mezőgazdaság megmentése" címmel. Ebben a következők olvashatók: "Hitler, amikor átvette a hatalmat, a mezőgazdaságot válságban találta, ugyanazon okokból, mint amelyek a francia mezőgazdaság pusztulását is előidézték, ő azonban ahelyett, hogy, mint mi Franciaországban csináljuk, ragaszkodott volna az eddigi téves magatartáshoz, felismerte a megújulás összefüggő és gyakorlati programjának szükségességét. Az örök-birtokról szóló birodalmi törvény nemcsak a föld elaprózódását akadályozza meg, de a parasztot birtokához is köti s biztosítja jövőjét. Meg kell állapítani, hogy nagy a különbség az ilyen egyidejűleg gazdasági és szociális intézkedések összessége és a szerencsétlen, hevenyészett törvények között, amelyekkel a francia kormány minden hat hónapban - egy szemeszter késéssel - mezőgazdaságunkat megajándékozza. Hitler egyszerűen belátta, hogy Németországban a parasztot illeti meg az első hely és mivel ezt belátta, azon dolgozik, hogy ezt az ideált megvalósítsa."

A "Victoire" (Párizs) ezt írta a német munkacsatáról szóló egyik cikkében: "A földhöz való visszatérés kiváló harci eszköz a munkanélküliség és az országra nézve pusztító következményei ellen. Meg vagyunk győződve, hogy Franciaország dolga sokkal jobban állana, ha a kormánytényezők rászánnák magukat ebben a kérdésben beszédek helyett a cselekvés terére lépni."

,The Times": "Valóban, a földet nem fogják többé árunak tekinteni, hanem úgy becsülik meg, mint különleges szentséget. Németországban egy parasztnemzedék fog kiterebélyesedni s ez fogja alkotni szociális szerkezetének bázisát és fundamentumát, még pedig úgy, mint az egészség, erő és szaporaság forrása."

"Daily Express": "Németország elvesztett piacai helyett újakat teremt saját határain belül egészen újszerű agrárpolitikai intézkedésekkel. Az árak stabilizálása a spekuláció teljes megszűnéséhez vezetett, az örök-birtoktörvény stabilitást és biztonságot teremtett. A német paraszt jó árakat kap s évek óta először ad ki pénzt."

"Schweizer Bauer": "A paraszt-rendi politika szempontjából a német Reichsnährungsminister és Reichsbauernführer Darré mezőgazdasági tervei a legnagyobb mértékben figyelemreméltóak. Legyen véleményünk demokratikusan szabad meggyőződésünkből kifolyólag még olyan tartózkodó, vagy elutasító az új Németország állampolitikai eszméjével szemben, itt éppen a mezőgazdaság újabb szükséghelyzetével, valamint a hagyományos, szabad gazdasági eszközök elégtelenségével szemben valóban nagyszabású elgondolásról van szó, amely alkalmas a mezőgazdaságot a krízis fojtogató harapófogójából kiszabadítani. Amikor Németország parasztpolitikájának újjáteremtésére utalunk, tesszük ezt abból a célból, hogy rámutassunk, máshelyütt mennyire felismerik az idők parancsszavát s mennyire nem sajnálnak erőfeszítést és áldozatot az egészséges parasztosztály megóvására."/

A nemzetiszocialista agrárpolitika fontos lépését jelenti az 1938 július 6-iki törvény, amelynek értelmében 1939 január 1-ével a Németországban még fennálló valamennyi hitbizományt feloldották, mint amelyek csak bizonyos rendi és családi privilégiumokat szolgáltak. Ez elvi célja mellett az is feladata volt a törvénynek, hogy kiküszöbölje azt a veszélyt, amit a családi hitbizomány intézménye a kisbirtokra nézve jelentett, amikor előmozdította ezeknek a nagybirtokba való felszívódását.

/Németországban a családi hitbizományok elleni küzdelem már 1848-ban megkezdődött, de nem vezethetett egységes reformra, mert minden egyes ország egymástól eltérő álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben. 1938 június 1-én még mindig 1.4 millió hektár volt a családi hitbizományok területe./

Az örökös telek törvényének jelentősége nem szorítkozik arra a hatásra, amit a parasztbirtok nemzetgazdasági jellegére gyakorol; a törvény szelleme a magántulajdon fogalmának felfogásában jelent gyökeres változást, így hatása túlterjed a tulajdonképpeni földbirtokon más életviszonyokra is.

/A Reichsnährstand kitünteti mindazokat a paraszt- és gazdálkodó nemzetségeket, amelyek mezőgazdasági birtokukon kétszáz, vagy ennél több év óta maguk gazdálkodtak. A határtartományokban, amelyek csak 1772-ben, illetőleg 1793-ban kerültek Poroszországhoz, elégséges 150 évi birtoklás igazolása.

A paraszt- és gazdálkodó nemzetségek kitüntetésének birodalomszerte egységes előfeltétele az ősi település hiánytalan családtörténeti és birtokjogi igazolása. A családtörténeti igazoláshoz a szükséges okmányokat az egyházi anyakönyvekből kell megszerezni, aminek során a családról szóló minden adatot legalább 200 évre visszamenően nyomon kell kísérni s szószerinti pontossággal leírni. Ezeket a kivonatokat hivatalosan hitelesíttetni kell. A birtokjogi igazolás céljából be kell szerezni mindazokat a birtoklási okiratokat, amelyek a kérdéses birtoktest megszakítás nélküli átöröklését bizonyítják 200 éven át a felmenőktől a kérvényezőig. Erre a célra elsősorban a telekkönyvek (Grundbücher) és a kataszteri hivatalok adatai használandók fel, a XIX. század kezdetét megelőző időkre vonatkozólag pedig a vásárlási szerződések, birtokkönyvek, fizetési és raktárkönyvek az archívumokból, régi községi és egyházi számadási könyvek, telekkönyvek (Flurbücher), telektérképek, s az országok és a vidék levéltárai stb. A férfi és női leszármazottak, illetőleg más vérrokonság öröklését egyenlő értékűnek tekintik. A birtoklásnak vétlen elidegenítés folytán bekövetkezett rövid megszakítása nem szolgáltathat okot a kitüntetési folyamodvány elutasítására. A szükséges okiratok beszerzési költségeit a gazdaság viseli, hacsak be nem szerezhetők díjtalanul a Landesbauernschaft szakközegei útján.

Előfeltétele a gazdálkodó-nemzetség kitüntetésének, hogy parasztnak méltó legyen. Ma élő szülőknek és gyermekeknek 1800 január l-ig visszamenőleg igazolniuk kell német származásukat. Egészségeseknek és minden tekintetben derék embereknek kell lenniük. Csak azok tüntethetők ki, akik gazdaságilag megállják a helyüket. Végül a kitüntetendő parasztoknak és gazdálkodóknak politikailag is megbízhatóknak kell lenniük s kell, hogy törzsörökösük legyen./


----- a 4. részhez -----