Miért kell a zsidóknak Szabó Albert?
Szabó Albert utódja

Miért kell a zsidóknak Szabó Albert?

Ki is ez a szemmel láthatóan nagyorrú legény, Szabó Albert egyáltalán? Honnan robbant be üstökösként a kilencvenes évek elején a magyar utcai politizálás színpadára? Honnan jött és miért? Ki küldte? Mik a céljai? Miért kap ekkora nyilvánosságot minden egyes megmozdulása? Az alábbiakban ezeket a kérdéseket fogom megválaszolni.

Szabó Albert a rendszerváltásig Magyarországtól távol, a messzi Ausztráliában tengette életét. Egyszer csak - látszólag minden előzmény nélkül - orrát országunk felé fordította. Miért éppen ide jött? Hiszen szülei Izraelben, mózeshitű zsidóként nyilván szívesebben ölelték volna kebelükre gyermeküket, mint egy gój többség által lakott, Albertünk által oly kevéssé ismert ország! Igen, kérem jól olvasták! Szabó Albert szülei Izraelben töltik nyugdíjas éveiket. Ennek bizonyítékául a Magyar Fórum több száma is szolgálhat a kételkedők megnyugtatására.

Miért jött hát el a messzi Magyarföldre a magát megkopasztó, tülökorrú zsidó felebarátunk? A válasz eddigi politikai tevékenységében keresendő.

A rendszerváltást követően az addigi állampárti struktúrát az újonnan alakult politikai pártok sokszínűsége váltotta fel. Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) két vezető politikai ereje, az MDF és az SZDSZ antikommunista harcot hirdetett a sztálinista múlt csökevényei ellen. Tették ezt úgy, hogy kettejük közül az SZDSZ volt a jóval hangosabb: dörgedelmes hangon követelte a kommunisták kiszorítását a hatalomból, megszületett a híres Kék Könyv, a Rendszerváltás programja, mely a gazdasági-politikai hatalomátvétel általuk ideálisnak ítélt lépéseit volt hivatott a gyakorlatba emelni. Az SZDSZ magamutogató hangoskodását a kommunizmus bukását követő általános eufóriában a nemzeti értelmiség jelentős része erős gyanakvással szemlélte. Feltűnt nekik, hogy éppen azok a túlnyomórészt zsidó családok öltötték magukra a piacgazdaságban élő és annak eljövetelét előmozdító embernek a külsejét, akik nemrég még pufajkát hordtak és ezernyi szállal kötődnek a letűnt múlthoz. Hihető-e egyáltalán, hogy a kutyából szalonna válik? Hihető-e az, hogy az ávós szülők gyermekeiből a szülői neveltetés és a múltban megélt kivételezett helyzet ellenére tömegesen válnak a rendszerváltás őszinte és feltétlenül elkötelezett, önzetlen híveivé?

Sokan nem hittek ebben és az MDF-re szavaztak. Mit tehetett ebben a helyzetben az SZDSZ? Hiszen minden célja, minden nemtelen, nemzetvesztő törekvése röntgenképként rajzolódott ki a látók szeme előtt! Keresni kellett valami pluszt. Keresni kellett valami olyan tényt, melybe belekapaszkodva a jogrendért kiáltó magyar értelmiség és a rendszerváltást tétlenül végigasszisztáló, az emberi jogok gyakorlására látszólag oly érzékeny és művelt Nyugat vevő lenne. Mi is lehetne ez? Nem kellett a szomszédba menni az ötletért. Végignéztek soraikon, és az ötlet adta magát: Meg kell jeleníteni a zsidóvérre szomjúhozó, a demokráciára potenciális veszélyt jelentő múlt sötét árnyait! Nácikat kell produkálni! Na de itt? Ebben a sokat szenvedett kis országban, melynek kultúrnemzete évszázadokon keresztül válogatás nélkül ölelte kebelére az idegeneket? Itt, ahol jóformán egyetlen nyomorult fasisztát sem lehetett találni? Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Importálni kell egyet. Ausztráliából. Az sem baj, ha az illető zsidó. Nem baj, hisz' a mi emberünk és megbízhatóbb, mint egy gój. Nem baj, hiszen mi tartjuk kézben a sajtót. A sajtó pedig úgy és annyit mond el, ahogy és amennyit mi akarunk. Szabó Albert még akkor is kell, ha olyan messze van, hogy azért a Földgolyót nyársra is kell tűzni. Kell. Ide vele!

És Albert már jött is. Jött kopaszon, hangosbeszélővel a kezében, ordítozva, hőbörögve. A zsidók uralta liberális sajtómonopólium pedig minden lépéséről híven tudósított, amikor arra éppen szükség volt. Ha éppen nem történt semmi az SZDSZ körül, de az mégis a lapok címoldalára akart kerülni egy közérdeklődésre számot tartó hírrel, Szabó Albert megjelent húszfős csapatával, nagy zászlókkal és csinnadrattával, elszántan átvágott az eseményeket lihegve közvetítő újságírók tömött sorain és rázendített énekére. Másnap persze az SZDSZ, mint a magyarországi másságok felkent védőszentje újra és újra, meg nem szűnő, töretlen lelkesedéssel állást foglalt a politikai jobboldal előretörését kísérő agresszív antiszemitizmus térnyerése ellen.

Tevékenységével nem csak a szlogenektől elszédült hazai liberálértelmiséget sorakoztatta maga mögé, hanem megkapta jutalomcsontját a szélsőjobboldali veszélytől irtózó Nyugattól is néhány, a "magyar" sajtóban részletesen megjelentetett dicséret formájában. Ahhoz, hogy a Nyugat megdolgozása maradéktalanul eredményes legyen és hogy a párt bebiztosítsa nélkülözhetetlen szerepét a kisebbségi jogok területén a saját démonaival folytatott harcban, Szabó Albert rendszeresen, heti rendszerességgel a kamerák kereszttüzébe került. Barátságot és azonos célokat színlelve dörgölőzött a MIÉP lábához, amit aztán a párt lejáratására törekvő sajtó mindenre kiterjedő tudósításokban részletesen ismertetett. A furcsa montázsból persze jórészt kimaradt a MIÉP folyamatos és következetes elhatárolódása a provokátorok csapatától. Ez persze nem csoda volt. Cél. Cél, amelynek eszköze Szabó Albert volt. Szabó Albert, akinek személyét egybe kellett mosni a MIÉP tiszta magyarságával és rendíthetetlen egységével, igyekezve lejáratni azt.

Van még egy nagyon fontos szerepe Szabónak. A zsidó identitástudat ébren tartása. Ébren kellett tartani ezt az egyre halványabban pislákoló lángot, hiszen a toleráns magyar nép nemigen nézte ki kinek fia-borja. Nem a származást nézte, hanem az embert. Üldözöttség és kirekesztettség híján pedig a "zsidónak lenni" életérzés egyre inkább értelmét vesztette. A zsidóság évszázadokon keresztül megszokhatta már, hogy uzsoráskodásáért, a keresztény értékrendtől és normáktól élesen eltérő kontraszelektált, vadkeleti magatartásformáiért előbb-utóbb üldöztetésben volt része. Éppen ez az üldöztetés volt az, amely láthatatlan láncokkal összekötött közösséggé kovácsolta össze a világ diaszpórában élő zsidóságát. Ez az üldöztetés volt az, amely még a zsidó vezetők által is nyíltan hangoztatott módon, néppé kovácsolta a hitükben meg-megingó zsidókat. A zsidó vezetőknek pedig saját pozícióik megerősítése, valamint a holocaust-business várható haszna miatt nagy szükségük volt felmutatható, a statisztikákban egy-egy újabb kárpótlási rubrikát jelentő zsidóságra.

Szabó Albert, ez az univerzálisan használható, Ausztráliából importált provokátor pedig ennek a célnak is kitűnően megfelelt.

Szabó Albert utódja

Szabó Albert távozása idején perbe fogtak 5 magyar NS zenekart, mivel Albert távozott szükség volt utódra, ezt a ZOG Illés Miklós személyében találta meg, aki a Nimród együttes énekese volt akkor. A zenekarok tagjait eltiltották a zenéléstől és még azt is megtiltották nekik, hogy bajtársaikkal találkozzanak, illetve szélsőjobboldali rendezvényeken részt vegyenek. Az ítélethirdetés után Miklós új zenekart hozott össze A.C.A.B. (All coppers are bastards) néven, rendszeresen koncerteket, fesztiválokat, megmozdulásokat szervezett és vezetője lett egy skinhead csoportnak a Blood & Honour Alisca-nak, mindezt büntetlenül nagy nyilvánosság (tv) előtt, ugyanez idő alatt senki más nem tudott még csak egy zárt körű koncertet sem összehozni, és a legkisebb összejövetelt is rendőri intézkedés zavarta meg. Visszatérve a perre, a zenészekről és tevékenységükről természetesen minden kiderült, amiből egyértelművé vált, hogy valaki áruló lett közülük. Miki jelenleg azon ténykedik, hogy a saját zászlaja alá vonja a nemzetiszocialista beállítottságú csoportokat, eddig egyre nagyobb sikerrel sajnos.