(Fordítás az amerikai angol nyelvű "The Truth at Last" című lap 357. számából.) HUNNIA

Jósé Antonio Primo de Rivera ma Spanyolország legtiszteltebb "hazafia". Amikor 1936-ban a kommunisták meggyilkolták, mindössze 36 éves volt. Képe ott díszeleg otthonok, templomok, iskolák és üzletek falain egyaránt. Tiszteletére a szülők a Jósé Antonio nevet választják leggyakrabban elsőszülöttjüknek. Jósé Antonio fia volt Primo de Rivera tábornoknak, akit 1923-tól 1930-ig Spanyolország katonai diktátoraként "Jóindulatú uralkodónak" hívtak, mert megengedte az egyéni szabadságot.

Spanyolország jóformán sohasem gyógyult ki a nagy depresszióból. Az országban volt néhány nagybirtokos és kevés kapitalista tőkés, akiknek a kezében volt az ipar legnagyobb része. A munkásság és a parasztság nagyon szegény sorsban élt, a középosztály pedig pénzügyileg tönkrement. Emellett a nemzetet megosztották a szélsőséges politikai csoportok, az anarchisták, a Szocialista Párt, a trockisták, ateisták és a Kommunista Párt, s mellettük azok a szeparatisták, akik a Baszk és Katalónia térségek függetlenségét kívánták.

A világforradalom tüzében

Közvetlenül az első világháború után azok a bolsevikok (nagyrészt zsidókból álló terrorcsoport), akik megdöntötték a keresztény cár uralmát, forradalmukat hamarosan az egész világra ki akarták terjeszteni. Németországnak két ilyen forradalomban is része volt. A szovjetek elküldték Joffe nevű zsidó küldöttjüket, hogy Németországban pénzelje a vörös hatalomátvételt. A két zsidó, Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht megalakította a "Spartacus Bund" nevű mozgalmat. Sokan meghaltak az utcai harcokban, Luxemburgot és Liebknechtet pedig német katonák lőtték le. Később Kurt Eisner zsidó kommunista megbuktatta a bajor kormányt. Ezt a lázadást néhány hét múlva elfojtotta a német katonaság.

Magyarországon Budapest leggazdagabb zsidói pénzelték Kun Béla forradalmát, aki egy zsidókból álló kormányt állított fel. Ez a rendszer csupán öt hónapig létezett, de mégis papok, katonák, keresztény kereskedők, egyszerű parasztemberek, földbirtokosok és hivatásos emberek ezreit gyilkolták halomra - főként persze a magyar társadalom vezető egyéniségeit.

Ezek a forradalmak mind elbuktak, de a zsidó bolsevikok nem adták fel, szemüket az egyre jobban növekedő spanyolországi zűrzavarra vetették. Kun Béla bukása után ennek fő segítőtársát, a szintén zsidó Gerő Ernőt a Komintern Franciaországba küldte, ahol a kommunista zsidó Blum Leó arra törekedett, hogy koalícióban baloldali csoportokkal, beleértve anarchistákat, szocialistákat és kommunistákat, egy "Népfront" kormányban Franciaország első zsidó elnökévé legyen. Gerő Ernő megszervezte a franciaországi baloldalt Blum Leó hatalomra jutása érdekében. Azonban nemsokára Gerőt komolyabb feladattal továbbküldték Spanyolországba.

A Falange Párt hatalomra jutása

Spanyolországban, az egyre rosszabbodó gazdasági élet és a radikális csoportok által okozott nemzeti megosztottság miatt Primo de Rivera tábornok lemondásra kényszerült. Mialatt a jobboldalt a szétesés fenyegette, a baloldal már meg is tervezte a hatalomra kész, francia mintájú spanyol Népfrontot.

Barcelonát már egy idő óta kommunista tevékenységek seperték végig, amikor Gerő Ernő megjelent a vezetés irányítására. Ekkor lépett elő Jósé Antonio, mint a jobboldal szószólója. Művelt ember volt: ügyvédi diplomája mellett igen jártas az irodalomban és a költészetben is. Antonio nem félt véleményét kimondani: "A liberálisok szabadságot kínálnak a tömegeknek, de a kulturális értékeknek nem adnak védelmet."

Antonio feltette a kérdést: "Mi az igazságos?" Úgy vélte, hogy a kommunizmus helyébe a nacionalizmus való. A nemzet színe-javát akarta megnyerni, hogy új gondolatokkal megmentsék a nemzetet a teljes káosztól. Antonio 1933 márciusában ezt írta: "Egy nacionalista állam egyesíti a népet egy új nemzet építésében. A kapitalizmus igyekszik megtartani mindent, még az igazságtalanságot is, mialatt a marxizmus mindent elpusztít, még azt is, ami jó! Mi a Harmadik Erő emberei vagyunk, és az általános rend elvének megvalósításával győzni fogunk. Az emberi méltóság csak szolgálattal érhető el. Csak az lehet igazán nagy ember, aki részt vesz egy nagy feladat végrehajtásában."

A mozgalom alapja

José Antonio kis földbirtokosok, vallásos személyek, munkás- és középosztályból származó független üzletemberek részvételével új párt megalakítására törekedett. Pártját "Falange Espanola"-nak nevezte.

A "falange", a falanksz szóból ered, amelyet az Értelmező Szótár így határoz meg: "Megbonthatatlanul egységes. Nehéz fegyverzetű gyalogságnak sűrű, tömött, zárt, egyetlen célért felvonuló hadrendje."

Szimbóluma volt az öt nyíl piros és fekete zászlón. Jósé Antonio meg volt győződve, hogy csakis erős elvi nacionalizmus tudná egyesíteni és serkenteni a népet arra, hogy a nemzet érdekét helyezze előtérbe. Társadalmi Igazságot sürgetett a forradalmi elit nemzeti összefogásával, akiket nem származásuk vagy iskolázottságuk, hanem munkájuk és hűségük alapján választanak meg, hogy Spanyolországot vezessék. Munkás szakszervezeteket állami szervek méltóságába emelné, hogy igazságos bért és munkaviszonyt biztosítson.

Antoniót 1933-ban beválasztották a Parlamentbe. Október 29-én kétezer lelkes falankszista előtt tartott beszédet Madrid egyik színházában. Itt meghatározta a Falanksz-ideológiát: "A liberális állam gazdasági rabszolgaságot nyújt nekünk, mondván a munkásoknak: dolgozhattok, amennyit akartok, de a gazdagok mi vagyunk, és azokat a feltételeket tesszük elétek, amelyek nekünk tetszenek. Mint szabad állampolgárok, ha nem akarjátok, nem vagytok kötelesek elfogadni az ajánlatainkat, de másképpen elpusztultok éhen!"

"A Falanksz Spanyolország népének teljes' egységére szólít fel osztálykülönbség nélkül, s célja: elvhez ragaszkodó hatékony eszköz lenni a nép szolgálatában, állandóan szem előtt tartva népünk életét és történelmét. Valamennyien egyetlen család tagjai vagyunk, akik az emberi szabadságért harcolunk..." "A mi mozgalmunk gondolkodásmód és lelkiállapot. Viselkedésünk áldozatos, szolgálatkész, és ha kell, harcra kész. Mi nem azért toborzunk embereket, hogy kitüntetéseket szórjunk rájuk - senki se képzelje, hogy mi a kiváltságok védelmének érdekében fogunk össze. Mi hazafias érzésekre serkentünk, lemondunk és feláldozzuk magunkat, és a győzelem a miénk lesz."

Jósé Antonio beszédei valósággal elbűvölték az ifjúságot és a konzervatív szellemiségűeket. Az volt a filozófiája, hogy az egyén életének értelmét csakis úgy érheti el, ha valamilyen nagy és nemes közösségi munkában vesz részt. "Nagy tetteket csakis szabad és lelkes egyének vihetnek végbe. Azok a hazafiak, akiket a történelmi hagyományok, az anyagi együttműködés és a sorsközösség szelleme köt össze, megmenthetik a nemzetet. Amikor egy nemzet elveszíti az irányt és a nép önző célok "után rohan, akkor a nemzeti élet etikai alapja szétesik. Társadalmi viszályok, gazdasági nyomor és politikai ellentétek veszéllyel fenyegetik a nemzetet. Spanyolországnak nagy történelmi lépést kell megtennie, átugorva az elavult feudalizmust és a liberális kapitalizmust."

A vörösök megkaparintják a hatalmat

Mialatt a kommunisták és szövetségeseik egyre jobban támadták azokat a fiatalokat, akik a Falange újság (Falange Espanola) példányait árulták, a harc megkezdődött a vörösök és a Falange hadserege között.

1934 március 24-én Antonio Nemzeti Kongresszust hívott össze a közelgő választások alkalmából, amelyen fontos politikai beszédében rámutatott, hogy a magántulajdonnak miért ellensége a kapitalizmus: "A kapitalizmus elkobozza a magántulajdont, hogy saját egyeduralmi rendszerét erősítse. A gazdag kapitalisták monopóliumra törekednek az ipar és az üzleti élet felett. Összeesküdnek, hogy a kisvállalkozókat kisajátítsák - elkobozzák a földet a parasztoktól - tehát a magánvállalkozás halálos ellenségei. A mi mozgalmunkat mind a középosztály, mind a munkásosztály támogatja..." Az elkövetkező hónapokban számos kommunista merénylet irányult Antonio ellen, de sikertelenül.

1936 február l-jén a Népfront nevű koalíció (kommunisták, szocialisták, ateisták és anarchisták) vette át a hatalmat. A konzervatívok kizárták a Falange Pártot a szavazásokból, s ez lehetetlenné tette, hogy tagjaik bekerülhessenek a Parlamentbe. A választások után négy falangistát meggyilkoltak. Március 14-én a Vörös Népfront kormánya törvényen kívül helyezte a Falangét és valamennyi vezetőjüket letartóztatta. Kilencven nap alatt 40 falangista és 50 kommunista esett el az utcai harcokban. A forradalom közel volt. Antonio kisebb sejtekre oszlatta a pártot és a föld alá kényszerült. Állandó kapcsolatban állt Franco generálissal, aki lázadást tervezett a Népfront ellen.

A vörösök keresztények elleni támadásokba kezdtek papok tömeggyilkosságával, templomok kirablásával és felégetésével. A vörös miniszterelnök, Casares Quiroga május 28-án letartóztatta Antoniót. Egy második házkutatásnál két fegyvert találtak nála, amelyeket előzőleg valaki odatett. Ez volt ellene az egyik vád és ok a bebörtönzésére, ahonnan élve soha többé nem került ki.

1936 július 17-én Francisco Franco tábornok lázadást robbantott ki a vörös Népfront ellen. A katonaság lázadását nemcsak a Falange nemzetőrség támogatta, hanem az egész középosztály, az ifjúság és a monarchisták is. Ez az ateistákból és a kommunistákból gyilkos bosszút váltott ki minden ellen, ami keresztény.

Augusztus 24-én Sztálin első nagykövete, Marcel Rosenberg, mintegy kétezernyi "bajtársával" megérkezett Madridba, hogy ténylegesen átvegye a Népfront kormány működésének irányítását. (Vajon ezekkel került oda Münnich Ferenc, Rajk László és más magyar komcsi is?) Köztük volt Emilio Kleber tábornok (valódi neve: Lázár Stern), aki a Nemzetközi Vörös brigád vezetője volt, küldetésének célja: Spanyolországban megalapozni az új szovjet államot.

A zsidó Kolzov (Ginsberg) vette át a barcelonai rádiót. Ján Berzin tábornokot (szintén zsidó) a Népfront katonai hírszerzőszolgálatának vezetésére jelölték ki, Walter Krivitsky (Ghinsburg) pedig a spanyolországi titkosrendőrség feje lett.

Rosenberg tankokat, repülőgépeket és géppuskákát hozatott be a Szovjetunióból, hogy a Népfrontnak segítsen a nacionalisták leverésében. Ennek ellenértékeként a kormány Spanyolország 300 millió dollár értékű aranyfedezetét Oroszországba szállíttatta. Ez jóval túlhaladta annak az értékét, amit kapott, és milliárdokat érne ma. Az aranyat a szovjetek nemhogy sohasem térítették vissza, de még el sem számoltak vele!

Antóniót hazaárulással vádolták

Spanyolország baloldali északi részének egyeduralkodója Gerő Ernő lett. Rosenberg és Gerő követelték, hogy Antoniót állítsák a vörös Népfront "népbírósága" elé. November 13-én Antoniót Miguel fivérével és annak feleségével, Margaritával együtt árulással vádolják. Mivel Antonio maga is ügyvéd, méltóságteljesen és ékesszólóan védelmezi őket a vádak ellen.

November 17-én golyó általi halálra ítélik. Miguel 30 évet, Margarita 3 évet kapott. Az ítéletet megfellebbezik, de a Népfront vezetősége november 19-én még határozatlan, hogy végrehajtsa-e az ítéletet vagy sem.

Gerő és Rosenberg attól tartanak, hogy az amúgy is megosztott baloldali kormány esetleg megkegyelmez Antoniónak, s ezért Gerő titkon utasítja Jesus Monzont, a kommunista kormányzót, hogy másnap reggel, november 20-án végeztesse ki Antoniót, aki azt végre is hajtja. Antonio utolsó szavai: "Arriba Espana!" (Éljen Spanyolország!)

A katolikus egyház túl gyorsan felejt

A tábornok által 1936 július 16-án kirobbantott nemzeti forradalom először nehezen indult, mivel a ország kétharmada már a Népfront megszállása alatt állt. A vörösök azonnal megszervezték a fegyveres őröket, hogy a magántulajdont elkobozzák, és a jobboldali nemzetieket, szerzeteseket lemészárolják. Rátették kezüket a gyárakra, szállodákra, farmokra - egyszóval mindenre! Mégis mérhetetlen gyűlöletük főképpen Spanyolország keresztény egyházai és szerzetesei ellen irányult.

Barcelonában minden templomot kiraboltak és felgyújtottak, csak a nagy székesegyház maradt meg, amelyet raktárrá alakítottak át. De szerte az országban is elvégezték a pusztítást. A cuencai katedrális ősrégi könyvtárában mintegy tízezer felmérhetetlen értékű könyvet égettek halomra.

A polgárháború idején a Vörös Brigád összesen 85.940 polgári személyt mészárolt le: köztük 5255 papot, 2492 szerzetest, 283 apácát, 249 novicet (fel nem szentelt apácát és papot) és 12 püspököt. De a gyilkosságokat megkülönböztetett szadizmussal végezték.

Bavalmoralban egy papot meztelenre vetkőztettek és kegyetlenül megostoroztak. Egy fakereszthez kötötték, ecetet itattak vele és töviskoronát tettek a fejére. Ekkor a csőcselék elkezdte kiabálni: "Átkozd az Istent és akkor mi kiszabadítunk." A pap válaszolt: "Én megbocsátok nektek és áldásom reátok!" Ezalatt a brigád tagjai azon vitatkoztak, hogy rászegezzék-e a keresztfára. Megrészegült pillanatában az egyik csak egyszerűen felállt és golyót eresztett a pap fejébe.

Egy fanatikus ateista nőt, La Pecosát illette meg az a "dicsőség", hogy Jaen város püspökét és annak húgát Madrid külvárosában kétezres éljenző kommunista előtt agyonlője.

Amikor a vörös brigád banditái a madridi Nuestre Senor dél Amparo nevű zárdát megrohanták, egy apácát nemi közösülésre kényszerítettek az egyik partizánnal. Amikor ezt visszautasította, ott a helyszínen agyonlőtték. Sok más apáca pedig csak egyszerűen tömeges nemi erőszak áldozata lett.

Cernera városban rózsafüzér gyöngyszemeivel addig tömködték egy pap füleit, míg az agyvelejét át nem szúrta és belehalt. Sok papot halálra égettek. Barcelonában kiásták a sírokból 19 apáca tetemét, és a csontokat szétszórták a székesegyház lépcsőin. Más papokat arra kényszerítettek, hogy a saját sírjukat megássák s azután élve eltemették őket. Másokat a bika istállójába tettek be, ahol a magvadult állat halálra öklelte.

Egy asszonynak, akinek két pap fia volt, feszületet nyomtak le a torkán, amíg meg nem fulladt. Mintegy 800 ártatlant, beleértve keresztény gyermekeket, dobtak le egy régi bánya gödrébe.

A tömegmészárlásokat mindig a sátáni üvöltések kísérték: "Szabadság - halál az egyházra!"

Még a francia forradalom borzalmai sem vetélkedhettek ezekkel a szörnyűségekkel, amelyek mögött nem más, mint Gerő Ernő állott, akinek előzőleg már volt része ilyen vallásellenes tömegmészárlásokban 1919-ben, a 133 napos Kun Béla-féle terror idején.

Ez a valódi kommunizmus volt működésben, s bemutatta a keresztények elleni mérhetetlen gyűlöletét, amely érdekes módon egyaránt megtalálható a júdaizmusban és a kommunizmusban. Spanyolországban erről az időről úgy emlékeznek meg, mint a borzalmak korszakáról. A polgári lakosság hasonlóképpen szenvedett: a közép- és felsőosztály tízezreit gyilkolták le a "csekák", amelyeket az orosz bolsevik gyilkos csoportok után mintáztak. Csak magában Madridban 26 ilyen cseka csoport működött. Három éven át terrorizálták a lakosságot, amíg aztán a Falange / Nacionalisták hatalomra nem jutottak. A spanyolországi polgárháború több mint egymillió emberéletet követelt.

Mi ebből a tanulság? Ugyanezek az erők még ma is léteznek (lásd: a kommunista ANC terrorizmusát Dél-Afrikában; nemzetiségi tisztogatás a Közép-Keleten és a volt Jugoszláviában.. .stb. - TJ) A gyilkos Vörös Forradalom Amerikában a fehérek ellen szított fajgyűlölet formájában zajlik.

Nyilvánosságra kell hoznunk azokat az elemeket, amelyek az ősi gyűlölet elvei szerint még mindig az igazi "szocialista ember" megalkotásán fáradoznak.

Vasas János