 |
Web Hosting by Netfirms | Free Domain Names by Netfirms |
|
|
|
Harc a sátánnal
ADOLF HITLER nyilatkozata a világhelyzetről a francia hadjárat alatt
Interjú Karl von Wiegand amerikai közíróval a Vezéri főhadiszálláson 1940. július 11-én. Európa az európaiaké
"Amerika az amerikaiaké, Európa az európaiaké. "
Csípősen, élesen és megvető haraggal bélyegezte meg azt a "hazugságot", mintha valaha is "álmában vagy gondolatában" valamilyen módon a nyugati földteke ügyeibe való beavatkozás tervével foglalkozott volna. Az amerikai államoknak tőle vagy Németországtól való félelmét bármennyire is hízelgőnek tartja, de "gyerekesnek és groteszknek" mondotta és Európából tengeri vagy légi úton "avagy a titokzatos ötödik hadoszlop " által Amerikába való betörés ötletét, ennek a lehetőségnek a gondolatát is ostobának és fantasztikusnak nevezte.
Hitler biztosított engem arról, hogy nincs szándékában a most Párizs előtt operáló német hadigépezettel, melynek bámulatos és tökéletes szervezettsége, átütő ereje, hadászati és taktikai vezetése az egész világot meglepte, a szép francia fővárost megtámadni, feltéve, hogy Párizs "miként Brüsszel, nyílt város marad". Hitler szenvedélyesen tiltakozott az ellen, hogy ő bármikor, akár a múltban, akár a jelenben "az angol világhatalom szétzúzását", mint háborús célt tervezte volna. Azonban haragosan jelentette ki: "Ártalmatlanná teszem azokat a férfiakat, akik az angol világbirodalom elpusztításának a gondolatában élnek. "
Ez volt az első valóságos interjú, amelyet Hitler a mostani háború alatt adott, sőt, öt év óta az első interjúja volt. A "vezéri főhadiszállás" bármennyire is emlékezetes marad, mégsem felel meg teljesen a valóságnak. A gőzhengerekhez hasonlítható hadtestek mögött húzódó mozgalmas "vezéri főhadiszállás" azonban meglehetősen titokban marad.
Nyitott hatkerekű autóján, az autóvezető mellett helyet foglalva érkezett meg Hitler. Második kocsi követte őt. Feszes vigyázzállásban, felemelt karokkal tisztelegtek neki. A bejáratnál v. Ribbentrop üdvözölte őt. Vidáman, sugárzó szemekkel, ragyogó arccal fogadott engem az a férfi, aki tudatában van annak, hogy nagy győzelmet aratott és sokat ért el, de fellépésében mégis bizonyos egyszerűség uralkodik. A legutolsó beszélgetésünk óta két év telt el. A naptól lebarnulva, kitűnő arcszínével, sokkal egészségesebbnek látszik, mint a megelőző években. Arcban kissé megöregedett és teltebb; vonásai jellemének patináját és hallatlan akaraterejét fejezik ki. Mikor a fogadószobában helyet foglalunk, a falakról a soha vissza nem térő napok emlékei, belga és francia szépségek arcképei tekintenek le ránk. V. Ribbentrop, Dr. Dietrich, Schmidt követ, Hewel követségi előadótanácsos és mások vannak jelen. A Führer ragaszkodott ahhoz, hogy kérdéseimre adott válaszait írásban fogalmazza meg. Az írást a kezében tartotta s így beszélt velem majdnem egy óra hosszáig. A beszélgetést Amerikának Németországgal szembeni beállítottsága, valamint a maga álláspontja Amerikával szemben, indította el. Emlékeztetni akar arra, hogy "Németország egyike volt azoknak a kevés országoknak, amelyek az amerikai viszonyokba való mindenféle beavatkozástól tartózkodtak". Azután leszögezte: "Németországnak az amerikai kontinensen területi és politikai érdekei a múltban sem voltak, a jelenben sincsenek. " Majd emelt hangon folytatja tovább: "Aki az ellenkezőjét állítja, az valamilyen okból szántszándékkal hazudik. Hogy az amerikai kontinens saját életét hogyan rendezi be, minket ez nem érdekel: sem engem, sem Németországot. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez nemcsak Észak-Amerikára, hanem Dél-Amerikára is vonatkozik. Megjegyezni szeretném, nem hiszem, hogy egy elvet, ahogyan azt Monroe proklamálta, nem lehetett és nem is lehet a be avatkozás egyoldalú igénybevételeként felfogni. A Monroe-elv nemcsak azt a célt szolgálta, hogy európai államoknak Amerika ügyeibe való h avatkozását megakadályozza, amit egyébként Anglia, amelynek hátai más szárazföldi és politikai érdekei vannak Amerikában, állandóan cselekszik, hanem ugyanúgy azt is, hogy Amerika sem avatkozik bele európai ügyekbe. Az a tény, hogy maga George Washington is az amerikai néphez hasonló értelmű figyelmeztetést intézett, bizonyíték ennek a magyarázatnak logikus volta és célszerűsége mellett. És én éppen azért azt mondom: Amerika az amerikaiaké, Európa az európaiaké. " Arra a kérdésemre, hogy mi a véleménye Amerikának Roosevelt által annak idején bejelentett és ajánlott felszerelési programjáról, Hitler azt felelte: "A feladott kérdés válaszában is a Monroe-elvhez igazodom. Én nem bírálom az USA fegyverkezési programját, de ez nem is érdekel engem. Én magam, aki már évek óta kénytelen vagyok a világ legnagyobb fegyverkezési programján dolgozni, a fantáziadús fecsegést és a gyakorlati élet reális lehetőségeit nagyon jól meg tudom különböztetni egymástól. E pont körül úgy látszik, nagyon képzeletdús nézetek uralkodnak. " Megpróbáltam kipuhatolni, mi a Führer véleménye az amerikai hadianyagoknak a nyugati hatalmak részére való nagyméretű eladásáról. Ő erre kijelentette: "Amerikának a repülőgépek és hadianyagok tömeges szállításával történt közbelépése a háború kimenetelén semmit sem változtat. " Ezeket a szavakat a legnagyobb határozottsággal mondotta. Majd tovább folytatta: "Az okokat nem szükséges előadnom. A valóság fog efölött dönteni." Későbben az "ötödik hadoszlop" kérdését érintettem, amely nyilvánvalóan sok országban gyújtotta fel a képzeletet. Felvillanó gúnnyal válaszolt Hitler: "Én erről az úgynevezett "ötödik hadoszlop"-ról semmit sem gondolhatok, mert ez csak a fantaszták agyában, vagy mint bizonyos célok érdekében folytatott lelkiismeretlen propaganda által kitalált rémkép létezik. Ha cselekvésre képtelen kormányok népeiket először a háborúba hajszolják és azután egy siralmas összeomlást élnek át, érthető, hogy felelősséget most másra akarják tolni. Ennek a jelszónak azonban az a célja, hogy a többi országokban uralkodó, természetes ellenzéki mozgalmaknak új fogalmi meghatározását adja. Ehhez az ellenzékhez Németországnak semmi köze nincs. Ellenkezőleg: ezek vagy radikális nacionalisták, vagy nemzetközi irányzatú kommunisták, vagy békepártiak, vagy háború egyéb ellenségei. És mindez kizárólag azért, mert ezek a politikusok képtelenek saját ellenzékeikkel tisztességes úton elbánni. A árulók padjára ültetik ezeket az elemeket, jogellenes eljárásukat próbálják a hazafiság köpenyegébe burkolni és a világ szeme előtt egy fogalommal, az "ötödik hadoszlop" kitalálása által, önmagukat erkölcsileg igazolni. Ellenfeleink elveszítik ezt a háborút, de nem az " ötödik hadoszlop" miatt, hanem mert korrupt, lelkiismeretlen és szellemileg korlátolt politikusaik vannak. Elvesztik, mert katonai szervezetük rossz, hadvezetésük pedig valóban siralmas. " Mindig aláhúzottan hangsúlyozza, hogy Anglia üzente meg a háborút Németországnak, mégpedig "a legnevetségesebb és legostobább ürügyekkel, " Hozzáfűzte: "Németország megnyeri ezt a háborút, mert a nép tudatában van annak, hogy ügye igazságos, mert a német hadiszervezet és vezetés jobb, és mert a mi hadseregünk és felszerelésünk a legjobb. " Alig képzelhető el, hogy én itt Európának egy új Napóleonjával ültem együtt, ami az állam- és háborúvezetést illeti, holott ez a férfi egyszerűbben öltözködik, mint sokan kísérete tagjai közül, semmiféle díszes rangjelzést nem viselt, csupán a vaskeresztet és a pártjelvényt, és hogy ez a férfi a történelem folyását és Európa sorsát új útra vezette. Megkérdeztem: vajon szándékában van-e az angol világbirodalmat megsemmisíteni, mire ő ezt válaszolta: "Sohasem volt célom és szándékom a brit világhatalom megsemmisítése. " Nyomatékkal folytatta: "Ellenkezőleg, még a háború kitörése előtt, melyet, ismétlem: Franciaország és Anglia idézett elő, az angol kormány elé javaslatokat terjesztettem, amelyekben olyan messze mentem, hogy a Német Birodalom segítségét felajánlottam az Empire fennállásának a biztosítására. Ajánlatomat megvetően visszautasították. Én Angliától semmi mást nem kívántam, csupán azt, hogy Németországot egyenjogú országként tekintsék és kezeljék, hogy Anglia a német partokat védje meg, ha Németország netán háborúba sodródnék, és hogy végeredményben a német gyarmatokat adják vissza. Vissza is kapom őket! A legnagyobb nyilvánosság előtt beszélnek és írnak Londonban arról, hogy a nemzetiszocializmust meg kell semmisíteni, Németországot fel kell osztani, tökéletesen le kell fegyverezni és minden hatalmától meg kell fosztani. Én Angliával szemben sohasem nyilvánítottam hasonló szándékokat vagy célokat. Amikor Anglia egyik ütközetét a másik után elvesztette, könnyes szemekkel rimánkodtak London hatalmasai Amerikához és elmondották, hogy Németország a Brit Birodalmat fenyegeti és szét akarja törni. Ebben a háborúban valami valóban meg fog semmisülni, mégpedig az a kapitalista klikk, amely az ő aljas személyi érdekeiért kész volt és ma is kész az emberek millióit elpusztíttatni. Ezt azonban - és erről meg vagyok győződve - saját népeik, és nem mi fogjuk végrehajtani." A Führer odanyilatkozott, hogy ez a háború a tengeri ellenőrzés brit módszerét, amit Anglia a jelen időben is folytat, a legnagyobb bizonyossággal meg fogja szüntetni, ez pedig a világ jövőjében csak áldáshoz vezethet. "Ha mi a tengerek szabadságát követeljük, úgy az alatt mi az összes háborút nem viselő népek szabad jogát értjük, akik eszerint a tengereket az egymás közötti forgalomban, szabadon, korlátlanul, minden ellenőrzés nélkül használhatják. " Hitler hozzáfűzte, hogy a tengeri elzárásra, a blokádra vonatkozó határozmányokat, melyek ha csak a hadviselők partjaira korlátozódnának, az ilyen józan változtatás hatásában nem érintené. A Führer kijelentette: Németországnak a Földközi-tengeren sem területi, sem politika érdekei nincsenek. A német nép általában visszautasít minden olyan fölfogást, amely azt képviseli, hogy mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége is mindenütt, minden téren és mindenbe beleszólni. Ha egyes népek - és első helyen Anglia és Franciaország - kijelentik, hogy egész világon kizárólag csak nekik vannak érdekeltségeik, akkor ez tény a világhatalomra való jogigényt jelenti, amit az ébredő nemzetek hosszú időn keresztül nem tűrnek el. Németország például nem fogja tűrni, hogy az ő életterébe más hatalom beleszóljon. És éppen ezért olyan ügyekkel nem is foglalkozik, amelyek az ő életszükségletein kívül feküsznek, s melyek elsősorban más népeket érintenek. Ha azonban például egy brit miniszter kijelenti, hogy Anglia határa a Rajnánál van, úgy akkor ez éppolyan ostoba és szemtelen, mint amilyen tűrhetetlen és fennhéjázó. Nem lenne ostobább az, ha én azt mondanám, hogy Németország határa a Mississippinél, az Amazonnál vagy akár a Sárga-folyónál fekszik. Egyébként most a Rajna határkérdéseit végérvényesen rendezzük, úgy, hogy a jövőben remélhetőleg az angol miniszterelnökök nem fognak hasonló földrajzi tévedésekben szenvedni. " Megkérdeztem a Führert, vajon nem ismertetné-e vázlatosan a jövő békére vonatkozó elképzeléseit - nagyon sokat hallottam már a "békéről való forradalmi felfogásáról" ami egyben azt is jelenti, hogy a békeszerződés nagyon rövid lesz. Hitler nem mutatkozott hajlandónak erről a kérdésről bővebben nyilatkozni, csupán annyit mondott: "A német békecél a valóságban csupán annyit jelent: a béke helyreállítása. Mert nem Németország üzente meg a háborút Franciaországnak és Angliának, hanem Anglia és Franciaország a legnevetségesebb ürügyek alatt kezdett háborút Németország ellen. Ennek a békének elvi alapjait az a felismerés képezi, hogy valódi békeállapot a nagy népek életszükségleteinek tekintetbevétele nélkül nem lehetséges, és csak egy tökfilkó képzelheti be magának, hogy egy újabb Versailles jobb lenne, mint a régi Versailles volt. A béke legfontosabb célja érdekében azonban azoknak a nemzetközi klikkeknek az eltávolítását látom szükségesnek, akik népek uszításából élnek, saját belpolitikai tehetetlenségüket és gazdasági tudatlanságukat háborúk által akarják palástolni vagy helyrehozni. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a célt nem lehet kizárólag szerződések révén elérni, hanem ehhez a népek ébredő belátása is szükséges. Minden hisztérikus kiabálás, minden elbutításra irányuló kísérlet, minden mese- és rémpropaganda az "ötödik hadoszlop" és a "leugró ejtőernyős apácák" ellenére is hiszek ebben a megértésben. Ha Anglia és Franciaország katonai veresége ezt a megértést segíti győzelemre, akkor a távoli jövő szempontja ennek a háborúnak az áldozatai mégsem voltak talán annyira hiábavalók, mint az az első pillanatban látszik. "
AMIRŐL A VILÁG HALLANI SEM AKART
Németország ellenségei manapság azt állítják, hogy Hitler Adolf minden idők legnagyobb békebontója, aki minden népet rajtaütéssel és elnyomással fenyeget, s azért teremtette meg iszonyú háborús gépezetét, hogy köröskörül romlást és pusztulást idézzen elő. Többen szántszándékkal elhallgatnak azonban egy döntő fontosságú tényt, azt ti., hogy ők maguk voltak azok, akik a német nép vezérét arra kényszerítették, hogy kardját vesse a mérleg serpenyőjébe, ők maguk kényszerítették arra, hogy végül is a fegyverek erejével küzdje ki azt, amit az első pillanattól fogva tárgyalásokkal igyekezett elérni: országa biztonságát. Nemcsak azáltal kényszerítették erre, hogy 1939. szeptember 3-án megüzenték a háborút, hanem már előzetesen hét éven át lépésről lépésre elzárták előle a velük való békés kiegyezés útját. A Német Birodalom érdekében kifejtett erőfeszítéseinek kezdetétől fogva vörös fonálként húzódik végig Hitler Adolf egész működésén az állandóan megismételt kísérletek sorozata, amelyek arra irányultak, hogy a többi állam kormányait együttesen Európa megújítására késztessék. Ezek a kísérletek mindenkor azon szenvedtek hajótörést, hogy sehol sem volt meg a készség arra, hogy foglalkozzanak velük, mert mindenütt a világháború óta elterjedt rossz szellem uralkodott, mert Londonban, Párizsban és a nyugati hatalmak vazallusai előtt csak egy akarat volt irányadó: a versailles-i erőszak állandósítása. Elég egy pillantást vetnünk a legfontosabb eseményekre, hogy ezt a tételt megcáfolhatatlanul igazolva lássuk. Amikor Hitler Adolf uralomra jutott, Németország éppoly magatehetetlenül vergődött béklyóiban, mint ahogy a győztesek ezt 1918-ban óhajtották. Fegyvereitől teljesen megfosztva mindössze 100 000 főnyi hadsereggel rendelkezett, ennek pedig csupán belső rendfenntartó szerepet szántak. Állig felfegyverzett szomszédai gyűrűje acélpántként vette körül. A régi nyugati ellenfeleken, Anglián, Belgiumon és Franciaországon kívül keleten és délen mesterséges eszközök árán is újabbakról gondoskodtak. Ezek elsősorban Lengyelország és Csehszlovákia voltak. A német nép negyedrészét erőszakkal elválasztották az anyaországtól, s idegen államok kénye-kedvére szolgáltatták ki. A mindenfelől megcsonkított és mindennemű védőeszközeitől megrabolt Birodalom bármikor védtelen prédája lehetett volna akármelyik zsákmányleső szomszédjának.
Ekkor apellált Hitler Adolf első ízben a környező világ értelmére 1933. május 17-én, alig néhány hónappal azután, hogy a birodalmi kancellári széket elfoglalta, a német birodalmi gyűlésen beszédet mondott, mely többek között az alábbi mondatokat tartalmazta:
...Németország mindenkor hajlandó arra, hogy a támadó fegyverekről lemondjon, ha a világ többi államai is ugyanezt teszik. Németország kész arra, hogy minden ünnepélyes megnemtámadási szerződést elfogadjon, mert Németország nem gondol támadásra, csupán a maga biztonságára!" A felelet elmaradt. A többi állam zavartalanul tovább fáradozott arzenáljai megtöltésén, robbanószer-készletei felhalmozásán, csapatai szaporításán. A Népszövetség, a győztes hatalmak szerve ugyanekkor kijelentette, hogy Németországnak előbb próbaidőt kell kiállnia, mielőtt a többi állam leszereléséről lehetne vele beszélni. Erre Hitler 1933. október 14-én kilépett a Népszövetségből, amely mereven elzárkózott minden megegyezés elől. Mindazonáltal a nemzetközi kapcsolatok megjavítása érdekében röviddel ez után új indítvánnyal lépett a világ közvéleménye elé. Ez a következő hat pontot tartalmazta:
1. Németország megkapja a teljes egyenjogúságot.
Ennek kapcsán a német hadsereg létszámának 300 000 főre való fölemelését javasolta, mivel ez a szám felel meg annak a haderőnek, amelyre Németországnak országhatárai hosszúságára és szomszédai haderejére való tekintettel szüksége van", hogy veszélyeztetett területét esetleges támadások ellen megvédhesse. Hitler, a békés megegyezés előharcosa, ez alkalommal tehát oly módon kísérelte meg számot vetni a többiek hiányzó leszerelési szándékával, hogy országa számára korlátozott fegyverkezést kívánt. Az ebből adódó évekig tartó jegyzékváltás végül is Franciaország merev elutasításával hirtelen szakadt félbe. Ennek a határozott "nem"-nek azon felül még Franciaország, Anglia és Oroszország haderejének hatalmas növelése adott nyomatékot. Ezzel Németország helyzete még az eddiginél is válságosabb lett. A Birodalmat fenyegető veszély annyira megnőtt, hogy Hitler Adolf kénytelen volt a tettek mezejére lépni. 1935. március 16-án ismét bevezette az általános védkötelezettséget. Ezzel az intézkedésével közvetlen kapcsolatban azonban újólag indítványokkal fordult a világhoz a legmesszebbmenő megegyezések céljából, hogy azok alapján minden jövendő háború lényegében humánusabbá, sőt a romboló eszközök kikapcsolásával úgyszólván lehetetlenné váljék. 1935. május 21-i beszédében kifejtette, hogy "...a német birodalmi kormány hajlandó minden akcióban tevékenyen részt venni, amely a korlátlan fegyverkezés terén bizonyos gyakorlati megszorításokat eredményezhet. Az egyetlen lehetséges utat abban látja, ha visszatérünk a Vöröskereszt egykori genfi egyezményeinek alapelveihez. Egyelőre csak abban a lehetőségben hisz, hogy lépésről lépésre kiküszöbölhetjük és eltilthatjuk azokat a harci eszközöket és eljárásokat, melyek már lényegüknél fogva ellentétben állanak a Vöröskereszt már érvényes genfi egyezményével. Ezzel kapcsolatban azt hiszi, hogy amint valamikor a dum-dum golyó használatát megtiltották és nagyobbrészt a gyakorlatból is száműzték, ugyanúgy lehetséges bizonyos egyéb fegyverek használatát is megtiltani, és ezzel gyakorlati szempontból ki is küszöbölni. Ez mindazokra a harci fegyverekre áll, amelyek elsősorban nem annyira a harcoló katonákra, hanem inkább a háborúban részt nem vevő asszonyokra és gyermekekre árasztanak halált és pusztulást. A német birodalmi kormány azt a gondolatot, miszerint a repülőgépeket küszöböljék ki, a bombázást azonban ne tiltsák el, tévesnek és hatástalannak ítéli. Lehetségesnek tartja azonban, hogy bizonyos fegyverek használatát nemzetközi megállapodás alapján a nemzetközi jogba ütközőnek minősítsék, s a nemzeteket, amelyek mégis ilyen fegyverekhez farnak folyamodni, az emberiségen, az emberi jogokon és emberi törvényeken kívül állóknak nyilvánítsák. Ezzel kapcsolatban úgy gondolja, hogy a fokozatos eljárás vezethetne leginkább célhoz. Tehát: tiltsák meg a gáz-, gyújtó- és robbanóbombák valóságos hadizónán kívül való használatát. Ezt a korlátozást egészen a bombavetés teljes nemzetközi eltiltásáig lehetne folytatni. Amíg azonban a bombázás, mint olyan megengedett, a bombázó repülőgépek számának minden korlátozása, tekintve, hogy azok gyorsan pótolhatók, csak kétes eredményt ígér. De ha a bombavetést, mint olyant a nemzetközi jogba ütköző barbárságnak bélyegezzük, akkor ezzel a bombavető repülőgépek gyártás mint fölösleges és céltalan dolog hamarosan önmagától véget ér. Ha a genfi Vöröskereszt-egyezmény révén sikerült egykor a védtelen sebesültek vagy foglyok magában véve lehetséges megölését hovatovább meg akadályozni, akkor bizonyára éppen annyira lehetséges egy analóg egyezményben a bombáknak a szintén védtelen polgári lakossággal szemben való háborús alkalmazását is megtiltani, sőt a gyakorlatból végül teljesen ki is szorítani. Németország abban, ha ehhez a problémához ilyen elvek szerint nyúlnak hozzá, a népek nagyobb megnyugtatását és biztonságát látja, mint minden segélynyújtási egyezményben és katonai szövetségben. A német birodalmi kormány kész arra, hogy minden korlátozáshoz hozzájáruljon, amely az éppen támadásra különösen alkalmas legnehezebb fegyverek kiküszöbölésére vezet. Ezek közé a fegyverek közé először is a legnehezebb kaliberű tüzérség, másodszor pedig az óriástankok tartoznak. Tekintve a francia határ roppant erődítményeit, a leghatékonyabb támadófegyverek nemzetközi kiküszöbölése Franciaországot automatikusan száz százalékos biztonság birtokába juttatná. Németország kijelenti, hogy hajlandó a tüzérségi kaliberek, a csatahajók, cirkálók és torpedórombolók mindennemű korlátozásához hozzájárulni. A birodalmi kormány hasonlóképpen hajlandó a hajótér minden nemzetközi korlátozásához hozzájárulni. Végül arra is hajlandó a német birodalmi kormány, hogy a tengeralattjárók tonnatartalmának korlátozásába, egyenlő nemzetközi szabályozás esetén pedig teljes kiküszöbölésébe is beleegyezzék. Ezen túlmenően azonban ismételten biztosít mindenkit, hogy általában minden nemzetközi és ugyanabban az időszakban érvénybe lépő fegyverkezési korlátozáshoz vagy bizonyos fegyverek kiküszöböléséhez, csatlakozik. Hitler fejtegetései most sem találtak a legcsekélyebb visszhangra sem. E helyett az történt, hogy Franciaország Oroszországgal szövetkezett, hogy ezzel a Németországra gyakorolt nyomást keletről a végletekig fokozza. Ezért Hitler Adolfnak, tekintettel a másik oldal nyilvánvaló megsemmisítő törekvéseire, a Német Birodalom biztonsága érdekében új akcióba kellett fognia. 1936. március 3-án csapatai megszállták a Versailles óta minden védelmétől megfosztott Rajna-vidéket. Ezzel bezárta a nyugati szomszéd betörésére alkalmas óriási kaput. Ezt az elengedhetetlen szükséges önvédelmi lépést azonban ismét általános kibékülésre és összes ellentétek elsimítására felhívó nagyszabású ajánlattal kapcsolt össze. 1936. március 31-én a következő béketervet dolgozta ki:
1. "Hogy az európai békét biztosító jövendő megállapodásoknak a szent és megmásíthatatlan szerződések jellegét lehessen kölcsönözni, a szóbajövő nemzetek csak teljesen egyenrangú és egyforma tiszteletet élvező tagokként vesznek a tárgyalásokon részt. E szerződések aláírásakor egyetlen kényszerítő körülményként csupán a szilárd megállapodásoknak szemmel látható, mindenkitől elismert célszerűsége jöhet számításba, az európai béke és ennek folyományaként a népek szociális és gazdasági jóléte érdekében.
Ha az európai béke biztosításának nagy műve megvalósul, a német birodalmi kormány sürgős feladatának fogja tartani, hogy kísérletet tegyen a mértéktelen fegyverkezési verseny gyakorlati intézkedésekkel való megszüntetésére. Ebben nemcsak az egyes népek pénzügyi és gazdasági helyzetének megkönnyítését tartja szem előtt, hanem mindenekelőtt a lelki feszültség feloldását. A német birodalmi kormány semmit sem vár az olyan általános szabályozásra irányuló kísérlettől, mely már eleve kudarcra volna ítélve, amelyet éppen ezért csak azok javasolhatnának, akiknek a gyakorlati eredményesség nem érdekük. Úgy véli, hogy ezzel szemben a tengeri fegyverkezés terén folyt tárgyalások és ezeknek eredményessége tanulságokkal szolgálhatna, és ösztönzőleg hathatna. Ezért a német kormányjavaslatot tesz későbbi időben megtartandó értekezletek összehívására, mégpedig olyképpen, hogy minden egyes értekezlet csak egy, de világosan körvonalazott feladat megoldására üljön össze.
Egyelőre abban látja a legfontosabb feladatot, hogy az erkölcsi és emberies gondolkodásnak azt a szellemét, mely annak idején a genfi megegyezésben védelmet biztosított a sebesülteknek vagy a háborúban részt nem vevőknek, a légiháborúra is terjesszék ki. Amint a védtelen sebesültek vagy foglyok megölését, a dum-dum golyók alkalmazását, vagy pedig az előzetes figyelmeztetés szabálya nélkül vívott búvárhajóharcot nemzetközi megegyezések szabályozzák, illetőleg tiltják, úgy a civilizált emberiségnek azt is el kell érnie, hogy a hadviselés céljának sérelme nélkül az új fegyverek alkalmazásának területén is akadályoztassák meg az esztelen elfajulás lehetősége.
1. A gáz-, méreg- és gyújtóbombák ledobásának megtiltása.
Amennyiben ilyen megbeszélésekből és megállapodásokból a fegyverkezés korlátozásának lehetősége remélhető, az ilyen alkalmakkal élni kell.
Az európai kiegyezéshez vezető számos alkalmat, melyhez Németország az utóbbi években annyiszor nyújtott segédkezet, elmulasztották. Az európai megértésnek ez a kísérlete bárcsak végül is sikerrel járna!
Aki ma ezt a részletes béketervet olvassa, felismerheti belőle, hogy Európa fejlődésének Hitler Adolf kívánsága szerint tulajdonképpen milyen útra kellett volna térnie. Meg volt adva az igazi építőmunka lehetősége, mely az összes népek javára fordulópontot eredményezhetett volna. De a béke érdekében kiáltó szavak most is siket fülekre találtak. Csak Anglia válaszolt egy meglehetősen gúnyos hangú kérdőívvel, amely minden elmélyedést a dolgok igazi lényegébe gondosan elkerült. Mindamellett ugyanaz az Anglia elárulta valóságos szándékait, amikor Franciaország patrónusának szerepét vállalta magára, és az angol és francia vezérkarok között szakasztott úgy, mint a világháború előtt, megindította a rendszeres megbeszélések sorát. Most már nem lehetett kétség afelől, hogy a nyugati hatalmak a háborúra vezető régi útra léptek és céltudatosan készültek arra, hogy Németországra új csapást mérjenek. Ezzel szemben Hitler Adolf minden gondja és törekvése arra irányult, hogy ugyanezeknek a nyugati hatalmaknak bizonyságot szolgáltasson arról, hogy velük a legjobb egyetértésben szeretne maradni. E célból évek folyamán számos kezdeményező lépést tett. Hadd soroljunk fel ezek közül legalább néhányat. Angliával 1935. június 18-án flottamegegyezést kötött, mégpedig olyan értelemben, hogy a német flotta csak az angol flotta 35 százalékát érheti el. Ezzel saját szavai szerint azt akarta kifejezésre juttatni, hogy a Birodalomnak "nem szándéka, de nincs szüksége sem arra, sem pedig módja", hogy bármilyen alakban is újból felidézze azt a flottaversengést, melynek a világháború előtt Nagy-Britanniához való viszonyának megzavarásában köztudomásúlag oly végzetes szerepe volt. Franciaországot minden kínálkozó alkalommal biztosította arról, hogy békében kíván vele élni. Elzász-Lotaringiáról való kifejezett lemondását ismételten köntörfalazás nélkül kijelentette. 1935. március 1-jén, mikor a Saar-vidék népszavazás útján a birodalomba visszatért, a következőképpen nyilatkozott:
"Reméljük, hogy a kiegyenlítő igazságosság ezen aktusa és a józan észnek jogaiba való visszahelyezése által Németország és Franciaország viszonya végérvényesen jobbra fordul. Amennyire a békét akarjuk, éppen annyira kell azt is hinnünk, hogy ez a nagy szomszédnép is hajlandó arra, hogy velünk együtt keresse a békét. Lehetőnek kell hogy két nagy nép kezet adjon egymásnak, hogy közös munkával szálljanak szembe azokkal a veszélyekkel, amelyek azzal fenyegetnek, Európát maguk alá temetik." Sőt a nyugati hatalmak keleti szövetségesével, Lengyelországgal is jobb megértésre törekedett, bár ez az ország 1919-ben jogtalanul több millió németet kebelezett be, és őket azóta is kíméletlen elnyomás alatt tartotta. 1934. január 26-án megnemtámadási szerződést kötött vele, melyben a két ország megegyezett, hogy "az egymáshoz való viszonyukat illető kérdésekben, bárminő jellegűek legyenek is azok, közvetlenül fognak megegyezni."
Hitler Adolf zseniális módon fordult szembe a veszéllyel. Ausztriában a Schuschnigg-kormány önkényuralma, mely polgárháborúval fenyegető helyzetet teremtett, alkalmat adott neki, hogy segítő kezét kinyújtsa és a délkeleti testvérnépet, melyet 1919-ben a nyugati hatalmak ítélete arra kényszerített, hogy reménytelenül sorvadozó "szabadállam"-ként tengesse életét, a Birodalomba visszavezesse. Miután így a Franciaország és Oroszország között fennállott összekötő vonal mentén kedvező állást foglalt el, Csehszlovákiában, ebben a legkülönbözőbb nemzetiségekből mesterségesen összetákolt keverékállamban megindította azt a bomlási folyamatot, mely oda vezetett, hogy a Szudéta-vidék felszabadítása és Szlovákia különválása után a csehek maguk kérték a Német Birodalom védelmét. Ezzel a híd Hitler Adolf kezébe került. Egyidejűleg pedig közvetlen összeköttetés jött létre a már régebben barátul megnyert Olaszországgal.
"Ma újabb megbeszélésen vettünk részt és egyetértésre jutottunk annak felismerésében, hogy a német-angol viszony kérdése mindkét ország s Európa számára elsőrangú jelentőségű.
Szilárd elhatározásunk, hogy az országainkat érintő többi kérdések is egymás kölcsönös megkérdezése útján fogjuk megvitatni, abból a célból, hogy az esetleges véleményeltérésekre vezető okokat kiküszöböljük" és ily módon Európa békéjének biztosítását szolgáljuk.
Két hónappal később Ribbentrop báró birodalmi külügyminiszter Hitler Adolf utasítására Franciaországgal a következő megegyezést hozta létre:
Ezek után minden emberi számítás szerint feltételezhető lett volna, hogy megnyílt az út a vezető európai hatalmak közös építőmunkája előtt, és hogy a német Vezér béketörekvéseit végre siker koronázta. Azonban éppen az ellenkezője történt. Alig ért Chamberlain Münchenből haza, azonnal kiadta a jelszót a lehető leghatalmasabb méretű fegyverkezésre és Németország ellen új, nagyarányú bekerítési akciót kezdeményezett. A Birodalom bekerítésének további kiépítésében most Anglia ragadta magához Franciaország vezető szerepét. Célja az volt, hogy a számukra elveszett Csehszlovákia helyét sokszorosan pótolja. Tárgyalásokat kezdett Oroszországgal és Lengyelországgal, Romániával, Görögországgal és Törökországgal pedig kezességi szerződéseket kötött. Mindez már a közeli vihar jele volt. Hitler Adolf eközben éppen azzal volt elfoglalva, hogy Németország és Lengyelország között a súrlódási pontokat kiküszöbölje. E célból rendkívül előzékeny ajánlatot terjesztett elő. E szerint a tiszta német lakosságú Danzig szabadállam visszatért volna a Birodalomba, és a lengyel folyosón keresztül, mely a német területet 1919 óta tűrhetetlen módon kettéválasztotta, egy keskeny útvonal állította volna helyre az elszakított részek között az összeköttetést. Ellenértékül 25 éves megnemtámadási szerződést és egyéb előnyöket ajánlott fel Lengyelországnak. Varsóban azonban az ajánlatot elutasították, mert abban a tudatban, hogy Lengyelország a Londonban megszervezett arcvonal főpillére, úgy vélték, hogy megengedhetik maguknak a legkisebb engedmény megtagadását is. Sőt még tovább is mentek! Lengyelország csakhamar támadó magatartást vett fel és Németország ellen harcra készülődött. Ezzel adva volt a feladat: a Németország ellen kovácsolt gyűrűn sürgősen rést kell ütni. Hitler Adolf végső erőfeszítéssel megtette még a béke érdekében, amit csak tehetett. Augusztus 23-án Ribbentropnak Moszkvában sikerült Oroszországgal megnemtámadási szerződést kötnie. Két nappal később egy utolsó, valóban bámulatosán nagyvonalú ajánlattal maga a Vezér fordult Angliához. Ebben késznek nyilatkozott, hogy "Angliával olyan megegyezést kössön", "amely ...német részről nemcsak garantálná a brit világbirodalom minden körülmények között való fennmaradását, hanem a brit birodalomnak szükség esetén német segítséget is biztosítana, akárhol is lenne erre szükség." Egyidejűleg arra is hajlandónak nyilatkozott, hogy magáévá tegye e fegyverkezés olyan irányú ésszerű korlátozásának tervét, hogy az az új politikai helyzetnek megfeleljen és gazdaságilag elviselhető legyen. Végül pedig újból biztosította Angliát, hogy "a nyugati problémákban nincsen érdekelve, és hogy nyugaton határkiigazításokra még csak nem is gondol." A felelet az volt, hogy Anglia még ugyanazon a napon aláírta a Lengyelországgal kötött kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Ezzel a háború elkerülhetetlenné vált. Lengyelország ugyanis csakhamar általános mozgósításra határozta el magát, és nemcsak a lengyelországi németekkel szemben ragadtatta magát tettlegességekre, akik különben már régóta kegyetlen üldöztetésben részesültek, hanem a birodalmi német területeken való rajtaütéseket is rendszeresítette. Hitler Adolf azonban még akkor is meg tudta tenni, hogy a béke érdekében szavát még egyszer felemelje, amikor Anglia és Franciaország az önszántából választott háborút már megüzente, és amikor Németország a történelemben páratlanul álló dicsőséges lengyel hadjárattal a keleten felégető veszélyt már legyűrte. Bár Németország egész ereje felszabadult, hogy a nyugati ellenségek ellen fordulhasson, bár Londonban és Párizsban a háborút fékevesztett gyűlöletükben éppen az ő személye ellen irányuló keresztes hadjáratnak minősítették, még mindig oly fölényes önuralom birtokában volt, hogy 1939. október 6-án mondott beszédében Európa megbékéltetésére új tervet tudott a világ közvéleménye elé tárni. A terv szó szerinti szövege a következő: "Az én megítélésem szerint az a legfontosabb, jelentőségében mind mást messze felülmúló feladat, hogy az európai biztonság szükségességét valló meggyőződésen túlmenőleg hozzuk létre magát a biztonságérzetet is.
1.
2.
3.
Amint egykor a genfi megállapodás legalább a civilizált államoknál elérte a sebesültek megölésének, a foglyok bántalmazásának, a háborúban részt nem vevők ellen irányuló harci tevékenységnek stb. megtiltását, és amint idők folyamán sikerült is e tilalom általános tiszteletben tartását kivívni, úgy sikerülnie kell a légihaderő, a gáz stb., a búvárhajók alkalmazására, de a dugáru fogalmának meghatározására is olyan szabályozást találni, hogy a háború veszítse el a nők, gyermekek és általában a háborúban részt nem vevők ellen irányuló kegyetlen harc jellegét. Bizonyos eljárások mellőzése magától is a feleslegessé vált fegyverek kiküszöbölésére fog vezetni.
E nagy cél elérése érdekében kontinensünk nagy nemzeteinek egyszer mégis csak össze kell ülniük, hogy egy átfogó rendezés keretében kidolgozzák, elfogadják és biztosítékokkal lássák el azokat az alapszabályokat, melyek mindegyiküknek megadják a biztonság, nyugalom és ezzel a béke érzetét.
A nyugaton jelenleg uralkodó állapot fenntartása elképzelheted Csakhamar az lesz a helyzet, hogy minden nap fokozottabb mértékben követel áldozatokat. Egyszer talán Franciaország elkezdi Saarbrücken ágyúzását és rombadöntését. A német tüzérség a maga részéről bosszúból Mühlhausent fogja elpusztítani. Franciaország viszont, ismét bosszúból, Karlsruhét veszi ágyútűz alá, Németország pedig Strassbourgot Erre a francia tüzérség Freiburgot veszi célba, a német viszont Kolmart vagy Schlettstadtot. Majd messzebb hordó ágyúkat fognak felállítani és mindkét részről mind messzebb fekvő területeket fognak elpusztítani végül pedig, amit az ágyúk már nem érnek el, azt a repülők fogják megsemmisíteni. Ezt bizonyos nemzetközi újságíró körök nagyon érdekesnek fogják találni, a repülőgép-, fegyver-, lőszergyárosok stb. pedig nagyon jövedelmezőnek. Az áldozatok számára azonban borzalmas lesz. E pusztító harc nem fog csak a szárazföldre korlátozódni. Manapság nincsenek többé már szigetek.
Az európai népek vagyona szétrobbanó gránátok alakjában fog megsemmisülni, a népek színe-java a csatatereken fog elvérezni. Egy napon azután mégis csak lesz határ Németország és Franciaország között, csakhogy a virágzó városok helyét romhalmazok és végtelen temetők fogják elfoglalni."
Ha e történeti tények hosszú során végigtekintünk, vajon van-e még szükség bővebb magyarázatokra, hogy miért cselekedtek ekképpen. Megalkották a versailles-i békét, és amikor bekövetkezett a veszély, hogy e tákolmány darabokra hullik szét, a háborút választották, hogy egy még keményebb Versailles-t hívjanak létre. Mindazok a szemrehányások, melyekkel Hitler Adolfot és Németországot elhalmozták, egyedül és kizárólag órájuk hullanak vissza, és éppen az ő eljárásukat illetik. Ok a békeszegők, ők törnek más népek erőszakos elnyomására, ők akarják Európát nyomorba és pusztulásba dönteni. Ha nem így volna ez, a feléjük nyújtott békejobbot már régen megragadták volna, vagy legalább az utó só pillanatban elfogadták volna, hogy Európa újjárendezésében közreműködjenek és ezzel a népeket a "vér, könny és gyötrelmek" áradatától megkíméljék.
A KÜLÜGYI HIVATAL JEGYZÉKE A SZOVJET KORMÁNYHOZ
Amikor a birodalmi kormány, attól a vágytól vezéreltetve, hogy Németország és a Szovjetunió között megtalálja az érdekek kiegyenlítődését, 1939 nyarán a szovjet kormányhoz fordult, tisztában volt azzal, hogy a megegyezés egy olyan állammal, amely egyrészt a nemzeti államok társaságához való tartozandóságát képviselte, az ebből eredő jogokkal és kötelezettségekkel, de amely másrészt azonban olyan pártnak az uralma alatt állott, amely - mint a Komintern egyik alkotórésze - a világforradalom kiterjesztésére, szóval ezeknek a nemzeti államoknak a meg-bomlasztására törekedett, nem lesz könnyű feladat. A súlyos aggályok háttérbe szorításával, amelyek Németország és Szovjetoroszország politikai célkitűzésének ebből az alapvető különbözőségéből és az egymással éles ellentétben mereven szembenálló nemzetiszocializmus és bolsevizmus világfelfogásából adódtak, tette ezt a kísérletet a német birodalmi kormány. Ezzel kapcsolatban az a gondolat vezérelte, hogy a Németország és Oroszország közötti megértés segítségével kikapcsolódik a háború lehetősége, és hogy így az ősidőktől fogva egymással barátságosan szembenálló népek mindennapi életfeltételeinek biztosítása a legjobb védelem a nemzetközi zsidóság kommunista tanainak Európában való további kiterjesztése ellen.
Ebben a feltevésben megerősítette, hogy az orosz kormány bizonyos intézkedései folytán nemzetközi téren az ezektől a tanoktól és az idegen népek megbomlasztásának eddigi módszereitől való elfordulás legalább is lehetségesnek látszott. Ahogyan a német lépést Moszkvában fogadták és a szovjetorosz kormány készsége, hogy barátsági egyezményt kössön Németországgal, igazolni látszottak ezt a feltevést. A két állam között így került sor 1939. augusztus 23-án a kölcsönös megnemtámadási egyezmény megkötésére és 1939. szeptember 28-án a határ- és barátsági egyezmény aláírására. Ezen szerződések magva abban állott, hogy:
A birodalmi kormány az Oroszországgal való megnemtámadási szerződés megkötésével valóban azonnal alapvetően átállította politikáját a Szovjetunióval szemben és ettől a naptól kezdve barátságos magatartást tanúsított iránta. A Szovjetunióval kötött szerződéseket betű szerint és szellemében is hűen végrehajtotta. De ezenfelül Lengyelország leigázásával, szóval német vér feláldozásával, a Szovjetuniót fennállása óta legnagyobb külpolitikai sikereihez segítette. Ez csak Németországnak Oroszországgal szemben tanúsított jóakaró politikája és a német haderő mindent felülmúló győzelme útján volt lehetséges. A birodalmi kormány tehát joggal elvárhatta, hogy a Szovjetunió magatartása Németország iránt hasonló lesz, különösképpen, mert von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter Moszkvában folytatott tárgyalásai folyamán, és más alkalmakkor is, a szovjet kormány ismételten kifejezésre juttatta, hogy ezen szerződések alapját képezik a német és szovjet érdekek állandó és kölcsönös kiegyenlítődésének, és hogy a két nép - a kölcsönös hatalmi rendszerek tiszteletben tartása mellett, és nem akarván beleavatkozni a másik fél belső ügyeibe - jó és tartós szomszédi viszonyba fog kerülni egymással. Hogy a birodalmi kormány ebben a feltevésében alaposan csalódott, sajnos, csakhamar beigazolódott.
II.
Emellett a bomlasztó- és szabotázsmunka mellett folytatták a kémkedést. így a németeknek Szovjetoroszországból való visszatelepítését ár rá használták ki, hogy ezeket a német embereket a legmegvetendőbb eszközökkel a GPU céljainak nyerjék meg. Nemcsak férfiakat, hanem asszonyokat is aljas módon kényszerítettek a GPU szolgálatára kötelező nyilatkozatok megtételére. Maga a berlini szovjet nagykövetség, élén Kobulov követségi tanácsossal, sem riadt vissza az exterritorialitás jogainak kémkedésre való kihasználásától. Mohov, a prágai orosz konzulátus tagja volt a feje továbbá egy olyan kémhálózatnak, amely az egész protektorátust behálózta. További esetek, amelyeknél a rendőrségnek sikerült idejekorán közbelépni, világos és egyértelmű képét nyújtják a szovjetorosz üzelmeknek. Az átfogó kép egyértelműen megmutatja, hogy Szovjetoroszország részéről széles körű illegális bomlasztó munka, szabotázs, terror és háborút előkészítő kémkedés folyt Németország ellen, politikai, katonai és gazdasági vonatkozásban egyaránt.
Ami Szovjetoroszországnak Németországon kívül az egyéb Európában űzött bomlasztó munkáját illeti, az kiterjedt majdnem minden Németországgal barátságos viszonyban lévő vagy általa megszállott államra. így például Romániában a kommunista propaganda Oroszországból származó röpiratokban Németországot vádolta felelősnek minden nehézségért, hogy ezzel németellenes hangulatot szítson. Ugyanez mutatkozik Jugoszláviában is 1940 nyara óta világosan. Ott a Cvetkovics-féle kormányzatnak a berlini és római imperialista kormányokkal való szövetkezése elleni tiltakozásra szólítottak fel a röpiratok. A zágrábi kommunista párthivatalnokok egyik gyűlésén Európa egész délkeleti részét Szlovákiától Bulgáriáig orosz protektorátusnak nevezték, amely Németország általuk remélt meggyengülése után létesül. A belgrádi szovjet követségen a német csapatok kezére került ennek a propagandának szovjetorosz eredetére vonatkozó okmányszerű bizonyítéka. Míg a kommunista propaganda Jugoszláviában nemzeti jelszavakat igyekezett felhasználni, Magyarországon főképpen a rutén lakosság körében működött, amelynek a Szovjetoroszország által való felszabadítását ígérte. Különösen élénk volt a németellenes propaganda Szlovákiában, amely ott nyíltan a Szovjetoroszországba való beolvadásért toborzott.
Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában a német megszálló hatalom ellen uszítottak. Nemzeti és pánszlávisztikus álcázással ugyanez az uszítás folyt a (lengyel) Főkormányzóság területén. Alighogy a német és olasz csapatok megszállták Görögországot, itt is működésbe lépett a szovjetorosz propaganda. Az összbenyomás azt mutatja, hogy a Szovjetunió rendszeres mozgalmat indított Németország ama kísérlete ellen, hogy Európában maradandó rendet teremtsen. Emellett folyt az egyenes propagandisztikus ellenakció a német politika intézkedései ellen, amelyeket oroszellenesnek rágalmaztak, és amivel különböző országokat Szovjetoroszország számára akartak megnyerni Németország ellen. Bulgáriában a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás ellen és egy Szovjetoroszországgal való szavatossági szerződés érdekében bujtogattak. Romániában pedig a Vasgárdába való beszivárgás és vezetőivel való visszaélés által többek között a román Groza révén 1941. január 23-án államcsínyt kíséreltettek meg, aki mögött, mint felbujtók Moszkva bolsevista ügynökei állottak. A birodalmi kormánynak erre vonatkozólag kifogástalan bizonyítékai vannak. Jugoszláviát illetően a birodalmi kormány olyan bizonyítékok birtokába jutott, amelyek szerint Georgevics jugoszláv megbízott már 1940 májusában Moszkvában Molotov úrral folytatott megbeszélése során arra a meggyőződésre jutott, hogy Németországot ott "a jövő hatalmas ellenségének" tekintették. Még nyilvánvalóbb volt Szovjetoroszország magatartása a szerb katonaság kinyilatkoztatott fegyverkezési kívánságával szemben. 1940 novemberében a szovjetorosz vezérkari főnök kijelentette a jugoszláv katonai attasénak: "Mindent megadunk, amit kértek, mégpedig azonnal". Az árakat és fizetési módozatokat teljesen a belgrádi kormányra bízták, és csupán egy feltételt szabtak: titoktartást Németországgal szemben. Amikor a Cvetkovics-kormány később a tengelyhatalmakhoz közeledett, Moszkvában elkezdték a fegyverszállítmányok halogatását; ezt a szovjetorosz hadügyminisztériumban röviden és velősen közölték is a jugoszláv katonai attaséval. Az ez évi március 27-i belgrádi államcsíny megrendezése csúcspontja volt a szerb összeesküvők és az angol-orosz ügynökök összeesküvő tevékenységének a Német Birodalom ellen. Simovics úr, ennek a puccsnak a szerb vezetője és a "Fekete kéz" szervezet vezére, még ma is Moszkvában van és a szovjetorosz propagandaszervezetekkel szoros kapcsolatban ma is aktív tevékenységet folytat a Birodalom ellen. A fenti megállapítások csak egy kis kivonatát képezik annak a rendkívül széles körű propagandának, amelyet a Szovjetunió Európában Németország ellen kifejtett. Hogy tehát a külvilág átfogó képet nyerjen a szovjetorosz szervek ilyen irányú tevékenységéről a német-orosz szerződések megkötése óta, valamint hogy lehetőséget nyújtsunk neki arra, hogy maga ítélhessen, a birodalmi kormány nyilvánosságra hozza majd a rendelkezésére álló terjedelmes anyagot. A birodalmi kormány különösen azt kénytelen megállapítani, hogy: "a szovjet kormány a Németországgal való szerződések megkötésekor Ismételten azt a félreérthetetlen nyilatkozatot tette, hogy nem szándékozik közvetve vagy közvetlenül beleavatkozni Németország ügyeibe. A barátsági szerződés megkötése alkalmával ünnepélyesen kijelentette, hogy Németországgal együtt azon fog fáradozni, hogy a Németország és Franciaország és Anglia között fennálló háborús viszonynak mielőbb véget vessenek, és ezt a célt mihamarább elérjék. Ezek a szovjetorosz nyilatkozatok és egyezmények a fenti, a háború további folyamán mindinkább megnyilvánuló tények fényében szándékos félrevezetésnek és megtévesztésnek bizonyultak. Még mindazok a csupán a barátságos német magatartás következtében elért előnyök sem késztették a szovjet kormányt arra, hogy tisztességes magatartást tanúsítson Németországgal szemben. Ellenkezőleg, a birodalmi kormány arról volt kénytelen meggyőződni, hogy Lenin elméletét, amelyet "A szlovákiai kommunista párt irányelveidben 1939 októberében kimondottan újólag is leszögeztek, és amely szerint "egynéhány más országokkal is köthetők egyezmények, ha azok a szovjet kormány érdekeit és az ellenfél ártalmatlanná tételét szolgálják" - már eleve szem előtt tartották az 1939. évi szerződések megkötésekor. Ezen barátsági egyezmények megkötése a szovjet kormány részéről tehát csak taktikai húzás volt. Tulajdonképpeni célja az volt, hogy előnyös megegyezéseket biztosítson Oroszországnak, és hogy egyidejűleg előkészítse a Szovjetunió további hatalmi terjeszkedését. A vezérelv a nem bolsevista államok gyöngítése maradt, hogy annál könnyebben megbomlasszák és adott időben letiporhassák őket. Brutális nyíltsággal fejezi ezt ki a belgrádi orosz követségben a megszállás után megtalált egyik okmány a következő szavakkal: "A Szovjetunió csak az adott pillanatban reagál. A tengelyhatalmak még jobban szétforgácsolták erejüket, és ezért a Szovjetunió majd hirtelen támad Németország ellen." A moszkvai szovjet kormány nem hallotta az orosz nép szavát, amely őszintén békében és barátságban kívánt élni a német néppel, hanem folytatta a régi bolsevista kétértelmű politikát és ezzel súlyos felelősséget vállalt magára.
III.
1. Bevezették ezt a fejlődést az úgynevezett segélynyújtási egyezmények. Észtországgal, Lettországgal és Litvániával és 1939 októberében katonai támaszpontok létesítése ezekben az országokban. 2. A legközelebbi szovjet sakkhúzás Finnországnak szólt. Amikor a finn kormány visszautasította a szovjetorosz követelések teljesítését, melyeknek elfogadása megszüntette volna a szabad finn állam felségjogát, a szovjet kormány sugalmazta a Kuusinen-féle kommunista látszatkormány megalakulását. És amikor a finn nép elutasított minden kapcsolatot ezzel a kormánnyal, sor került a Finnországnak átnyújtott ultimátumra és 1939. november végén a Vörös Hadsereg bevonulására. A márciusban megkötött finn-orosz békeszerződés értelmében Finnországnak le kellett mondania délkeleti tartományainak egy részéről, amelyeket azonnal bolsevizáltak. 3. Néhány hónappal később, vagyis 1940 júliusában, a balti államok ellenjárt el a Szovjetunió. Litvánia az első moszkvai szerződés szerint német érdekterülethez tartozott. A Szovjetunió kívánságára a birodalmi kormány a második szerződésben lemondott ennek az országnak legnagyobb részéhez fűződő érdekeiről a Szovjetunió javára, ha csak nehéz szívvel is és csupán a béke érdekében, míg a terület egyik csíkja a német érdekkörben maradt. Egy június 15-i ultimátum után egész Litvániát, vagyis a német érdekkörben megmaradt csíkot is, megszállotta a Szovjetunió anélkül, hogy erről bármi úton értesítette volna a birodalmi kormányt, úgyhogy a Szovjetunió most már közvetlenül Kelet-Poroszország egész keleti határvidékéhez közel férkőzött. Amikor később ebben az ügyben Németországhoz fordultak, a birodalmi kormány nehéz tárgyalások után és azért, hogy további lépést tegyen a barátságos rendezés felé, Litvániának ezt a részét átengedte a Szovjetuniónak. Röviddel később, visszaélve az ezekkel az államokkal megkötött barátsági szerződéssel, hasonló módon Lettországot és Észtországot is megszállták, így a kifejezett moszkvai biztosítékok ellenére is az egész Baltikumot bolsevizáltak és a megszállás után rövid néhány héttel, ezeket az országokat a szovjet kormány egyszerűen bekebelezte. A bekebelezéssel egyidejűleg a szovjetorosz hatalmi állás egész északi területén megkezdődött a Vörös Hadsereg első erős csapatösszevonása Európa ellen. Itt csak mellesleg említendő, hogy Németország gazdasági egyezményeit ezekkel az államokkal, amelyeket a moszkvai megegyezések értelmében tiszteletben kellett volna tartani, a szovjet kormány egyoldalúan felbontotta. 4. A moszkvai szerződésekben az érdekterületek elhatárolásakor a volt lengyel állam területén kifejezetten kimondották, hogy ezeken a területeken semmiféle politikai agitációt nem folytatnak és a megszálló hatóságok tevékenysége mindkét részről kizárólag ezen területek békés felépítésére korlátozódjék. A birodalmi kormánynak birtokába jutottak olyan kétségtelen bizonyítékok, hogy a Szovjetunió - ezen egyezmények ellenére, röviddel ezen terület megszállása után - nemcsak tűrte a németellenes izgatást a lengyel főkormányzóság irányába, hanem a bolsevista propagandával egyidejűleg támogatta is. Ezeken a területeken is, röviddel a megszállás után, erős orosz helyőrségeket helyeztek el. 5. Még mialatt a német hadsereg nyugaton harcban állott Franciaországgal és Angliával, megkezdődött a Szovjetunió előnyomulása a Balkán ellen. Míg a szovjet kormány a moszkvai tárgyalások során kijelentett hogy a maga részéről sohasem lesz a kezdeményezés elindítója a besszarábiai kérdés megoldásának, 1940. június 24-én azt az értesítést kapta a birodalmi kormány a szovjet kormánytól, hogy annak immár határozott szándéka a besszarábiai kérdést erőszakosan megoldani. Egyidejűleg közölték, hogy a szovjetek igénye még Bukovinára is kiterjed, tehát olyan területre, amely régen az osztrák koronához tartozott, de sohasem Oroszországhoz, és amelyről Moszkvában annak idején egyáltalában nem tárgyaltak. A moszkvai német nagykövet kijelentette a szovjet kormánynak, hogy fenti elhatározása tejesen váratlanul jön a birodalmi kormánynak, és a romániai gazdasági érdekeket súlyosan érinti, valamint az ottani és a bukovinai németség sűrű településeinek életében súlyos zavart kell, hogy keltsen. Molotov úr azt válaszolta, hogy a kérdés rendkívül sürgős, és hogy a Szovjetunió 24 órán belül várja a birodalmi kormány állásfoglalását ebben a kérdésben. A Romániával szemben való rideg eljárás ellenére a birodalmi kormány ezúttal is a béke fenntartása és a Szovjetunió iránti barátság érdekében az utóbbi javára szállt síkra. A román kormánynak, amely segítségért fordult Németországhoz, engedékenységet és Besszarábia és Észak-Bukovina Szovjetoroszországnak való átengedését ajánlotta. A román kormány beleegyező válaszával együtt Németország a román kormánynak azt a kérését is közvetítette a szovjet kormányhoz, hogy adjanak neki elegendő időt ezen nagy területek kiürítésére és az ottani lakosok vagyonának és életének biztosítására. A szovjet kormány azonban ismét ultimatív jegyzéket intézett Romániához és még annak lejárta előtt, június 28-án megkezdte Észak-Bukovina és közvetlen utána egész Besszarábia megszállását a Dunáig. A Szovjetunió ezeket a területeket is azonnal bekebelezte, bolsevizálta és ezzel ténylegesen tönkretette. A Szovjetuniónak a birodalmi kormány által Moszkvában átengedett teljes kelet-európai érdekterület és a Balkán megszállásával a szovjet kormány nyíltan és egyértelműen a moszkvai egyezményekkel ellentétesen cselekedett. Ennek ellenére a birodalmi kormány több mint lojális magatartást tanúsított a Szovjetunióval szemben. A finn háborúban és a balti kérdéssel kapcsolatban teljesen tartózkodóan viselkedett, a besszarábiai kérdésben a szovjetorosz álláspontot támogatta a roma kormánnyal szemben, és ha nehéz szívvel is, de beletörődött a szovjet kormány által teremtett tényékbe. Ezenfelül, hogy a két állam között minden nézeteltérést a lehetőség szerint eleve is kiküszöböljön, a birodalmi kormány nagyvonalú áttelepítési akciót indított, amellyel a Szovjetunió által megszállott területről az összes németeket Németország vezette vissza. A birodalmi kormánynak az a véleménye, hogy azon óhajának bizonyítására, hogy a Szovjetunióval állandó békés viszonyba kerüljön, jobb bizonyítékot alig hozhatott volna.
IV.
Ettől az időponttól mindjobban kiütközik Szovjetoroszországnak Németország ellen irányuló politikája. A birodalmi kormány immár mind kézzelfoghatóbb híreket kap, amelyek szerint Cripps angol nagykövet hosszú idő óta folyamatban lévő tárgyalásai Moszkvában kedvező mederben haladnak. Egy időben bizonyítékok birtokába jut a birodalmi kormány a Szovjetunió minden területén folyó beható katonai előkészületekről. Ezeket az értesüléseket többek között igazolja a moszkvai jugoszláv katonai attasé nemrégen Belgrádban megtalált jelentése 1940. december 17-ről, amelyben többek között szó szerint ez áll: "Szovjet körök adatai szerint a légihaderő, a páncélos haderő és a tüzérség felfegyverkezése teljes folyamatban van a jelenlegi háború tapasztalatainak nyomán és 1941 augusztusáig javarészt befejeződik. Ez lesz minden valószínűséggel az az időbeli végső határ, ameddig nem kell a szovjet külpolitikájának érezhető változásaival számolni." A Szovjetuniónak a balkáni kérdésben tanúsított barátságtalan magatartása ellenére Németország újólagos erőfeszítést tesz a Szovjetunióval ló megértés érdekében, amennyiben a birodalmi külügyminiszter egy Sztálin úrhoz intézett levelében kimerítően vázolja a birodalmi kormány politikáját a moszkvai tárgyalások óta. A levélben különösen a következőkre utal: A Németország, Olaszország és Japán közötti háromhatalmi egyezmény megkötésekor egyetértőén az a felfogás uralkodott, hogy ez láz egyezmény semmiképpen sem irányul a Szovjetunió ellen, hanem ellenkezőleg, mindhárom hatalomnak a Szovjetunióval kötött szerződése' és barátságát ezen egyezmény nem érinti. A berlini háromhatalmi egyezmény okmányában ez kifejezésre is jutott. Ebben a levélben kifejezést-jutott a háromhatalmi egyezmény aláíróinak az a reménye is, hogy sikerül majd a Szovjetunióhoz óhajtott baráti viszonyukat közösen fokozottan tisztázni és konkrét alakba önteni. Ezen kérdések további megbeszélésére a birodalmi külügyminiszter meghívja Molotov urat Berlinbe. Molotov úr berlini látogatása folyamán a birodalmi kormány kénytelen megállapítani, hogy Oroszország csak akkor kész barátságosan együttműködni a háromhatalmi egyezmény hatalmaival és különösképpen Németországgal, ha ez utóbbi hajlandó ezért a Szovjetunió által követelt árat megfizetni. Ez az ár pedig a Szovjetunió további előnyomulása Észak-Európában és Délkelet-Európában. Molotov úr Berlinben és ezt követően a moszkvai német nagykövettel folytatott diplomáciai tárgyalások során a következőket követelte: 1. A Szovjetunió azt kívánja, hogy Bulgáriát szavatolhassa, és hogy ezen túlmenően ezzel az állammal segélynyújtási egyezményt kössön a balti államokkal kötött egyezmények mintájára, tehát katonai támaszpontokkal. Szobolev orosz komisszár szófiai látogatása is ennek a célnak a megvalósítását szolgálta.
2. A Szovjetunió Törökországgal szerződéses megegyezést kíván kötni szárazföldi és tengeri haderőinek részére a Boszporuszon és a Dardanellák mellett létesítendő támaszpontok megteremtése céljából hosszúlejáratú bérleti szerződés alapján. Abban az esetben, ha Törökország ezzel nem értene egyet, Németország és Olaszország is csatlakozzék az ezeknek a követeléseknek a kikényszerítésére irányuló orosz diplomáciai lépésekhez. Ezek a követelések a Szovjetuniónak a Balkánon való uralmát célozzák.
Németország ezeket az orosz követeléseket, melyeket a szovjet kormány a háromhatalmi egyezmény államaival való együttműködés előfeltételeként jelölt meg, természetesen nem teljesíthette. Ezzel a háromhatalmi egyezmény államainak a Szovjetunióval való megállapodásra vonatkozó fáradozásai meghiúsultak. Ennek a magatartásnak az lett a következménye, hogy Oroszország az egyre nyíltabban Németország ellen irányuló politikáját hathatósabbá tette, és hogy nyilvánvalóvá vált mind szorosabb együttműködése Angliával. 1941 januárjában ez az elutasító orosz magatartás először nyilvánult meg diplomáciai téren is. Amikor ugyanis Németország ebben a hónapban bizonyos óvintézkedéseket tett Bulgáriában az angol csapatok görögországi partraszállása ellen, a berlini orosz nagykövet egy hivatalos tiltakozó jegyzékben utalt arra, hogy a Szovjetunió Bulgáriát és a két tengeri szoros területét a Szovjet Köztársaság biztonsági övezetének tekinti, és hogy nem nézheti közömbösen azokat az eseményeket, amelyek ezeket a biztonsági érdekeket veszélyeztetik. Ez oknál fogva a szovjet kormány figyelmezteti a német kormányt, hogy ne küldjön több csapatot Bulgáriába és a tengeri szorosok övezetébe.
A birodalmi kormány erre kimerítően vázolta balkáni katonai intézkedéseinek okait és céljait a szovjet kormány felé. Utalt arra, hogy Németország Angliának minden olyan kísérletét, hogy Görögországban lábat vessen, minden eszközzel meghiúsítja, de nem áll szándékában, hogy a szorosokat megszállja, hanem tiszteletben tartja Törökország felségterületét. A német csapatok Bulgárián való átvonulása nem tekinthető a Szovjetunió biztonsági érdekei megsértésének, a birodalmi kormány ellenkezőleg azt hiszi, hogy ezekkel a műveletekkel a szovjet érdekeket is szolgálja. A balkáni hadműveletek befejeződése után Németország visszavonja csapatait onnan.
V.
Ugyanabban az időpontban tehát, amikor a német csapatokat az egyre gyakoribb görögországi angol partraszállások ellen román és bolgár területen összevonják, a Szovjetunió immár Angliával teljes egyetértésben megkísérli Németország hátbatámadását, amennyiben:
A Romániában és Bulgáriában felvonult német csapatokat tehát az angol-orosz terv értelmében itt három oldalról, mégpedig Besszarábia, Szerbia, illetve Görögország és Trácia felől kellett volna megtámadni. Csakis Antonescu tábornok lojalitásának, a török kormány reális gondolkozásának és mindenekelőtt a gyors német cselekvésnek és a német hadsereg döntő győzelmeinek köszönhető, hogy az angol-orosz terv meghiúsult. E terv létét s meghiúsulását bizonyítja, hogy - amint a birodalmi kormány a jelentések alapján erről értesült - csaknem 200 jugoszláv repülőgép, rajtuk szovjetorosz és angol ügynökök, valamint szerb puccsisták Simovics úr vezetésével részben Oroszországba repültek, ahol ezek a tisztek ma az orosz hadseregben szolgálnak, részben pedig Egyiptomba. Már ez a részlet is igen jellemző fényt vet Angliának és Oroszországnak Jugoszláviával való szoros együttműködésére.
VI.
Ebből kiviláglik, hogy az orosz csapatok mind közelebb húzódtak a német határhoz, habár német részről semmilyen katonai intézkedés nem történt, amely indokolttá tett volna egy ilyen orosz intézkedést. Csak az oroszok ilyen magatartása kényszerítette a német véderőt, hogy ellenintézkedéseket foganatosítson. Továbbá ezek az orosz harci kötelékek és az orosz légierő felsorakoztak és a német határ menti repülőtereken erős légi kötelékeket helyeztek el. Április eleje óta szintén növekvő számban állapíthattunk meg határsértéseket és a német birodalom területének mind gyakoribb átrepülését orosz repülőgépek részéről. Ugyanez áll a román kormány értesítése szerint a romániai határvidékre is, a bukovinai, moldvai és a Duna menti határ környékére.
A véderő főparancsnoksága ez év eleje óta többször figyelmeztette a birodalom külügyi vezetőit a birodalom területének mindig növekvő veszélyeztetésére az orosz hadsereg részéről és hangoztatta, hogy ennek a felvonulásnak csak támadó szándéka lehet. A véderő főparancsnokság eme közléseit minden apró részletében majd közlik a nyilvánossággal.
A Cripps angol nagykövetnek - Anglia és Szovjetoroszország politikai és katonai vezetősége közötti szorosabb együttműködésére vonatkozó - tárgyalásaival kapcsolatban érkező hírek, valamint az azelőtt mindig szovjetellenes magatartású Beaverbrook lordnak a felhívása Oroszországnak - eljövendő küzdelmében minden rendelkezésre álló erővel való - támogatására és az az Egyesült Államokhoz intézett felhívás hogy ugyanezt tegye: mindez egyértelműen bizonyítja, hogy milyen sorsot szántak a német népnek.
Amennyiben:
A külügyi hivatal terjedelmes bizonyítékok birtokában van, hogy Moszkva harmadik országokban nagyszabású izgató és felforgató propagandát folytat hangsúlyozottan németellenes értelemben. A világforradalom régi gondolatát változatlanul továbbűzik. Németországot a német-szovjetorosz barátsági megállapodás megkötése után Anglia és Franciaország színvonalára helyezik, és továbbra is mint kapitalista államot szerepeltetik, amelyet meg kell semmisíteni. A Németországgal való szerződések ezzel kapcsolatban a kedvező politikai irányzat kihasználásának taktikai eszközéül szolgálnának.
Ugyanez a gondolat lép fel ismét a röpcédulákon, amelyeket Európa legkülönbözőbb országaiban terjesztettek, így az egyik Svájcban nyomtatott röpcédula az időszerű szovjet politikát Lenin egy másik kijelentéivel írja körül: "Amint elég erősek leszünk ahhoz, hogy az egész kapitalizmust letörhessük, azonnal galléron ragadjuk." , A Moszkvában megjelenő újságok és folyóiratok is ismételten minden ország kommunistáinak a világforradalom jelszavát hirdetik. Jellemző például az "Internacionalnüj Majak" című folyóirat vezércikke (1941. 1. sz.), amely ezzel a címfelirattal: "Lenin eszméje az egész világon győzni fog" a következőket írja: "Sztálin elvtárs vezetésével, aki Lenin művének folytatója, országunk bátran és meggyőzően vonul előre a kommunizmus felé. A nemzetközi proletariátus, az egész világ elnyomott és elnyomorodott tömegei szilárd reménnyel ismétlik Lenin prófétai szavait: Egyelőre csak hadd tomboljon a burzsoázia, nyugodtan gyilkolja le a munkások ezreit, a győzelem a miénk, a kommunista világforradalom győzelme biztos." Majd tovább: "A harcos forradalmi zászlók alatt, a kommunista internacionálé zászlói alatt egyesülnek a proletárok és a dolgozók az egész világon az utolsó és döntő csapásra a kapitalizmus ellen, a szocialista győzelemért, a kommunizmusért." (41. évf. 4. sz.) Hasonló értelemben hangsúlyozzák Moszkva vezető személyiségei újra és újra a Szovjetunió nemzetközi feladatát, így Molotov 1939 decemberében egyik beszédében: "A nemzetközi kommunista mozgalomban Sztálin nemcsak a bolsevizmus és a Szovjetunió vezére, hanem magától értetődően vezére a világkommunizmusnak is." És 1940 márciusában ezt írja egyik cikkében: "A végsőkig hűek leszünk ahhoz a hagyatékhoz, hogy a kommunizmusnak mindig nemzetközinek kell maradnia." És Sztálin mondja egyik beszédében 1940 januárjában: "Lenin zászlóival győztünk az októberi forradalom harcában. Ugyanezzel a zászlóval győzünk az egész világon a proletárforradalomban." Ezzel a világforradalomra való lázítással kéz a kézben, magában a Szovjetunióban állandóan fokozódó és a belföldnek szánt háborús és hadfelszerelési propaganda zajlik. Számtalan beszédben és kiáltványban hívják fel a népet a katonai készenlétre és harckészségre. Ebben a vonatkozásban elegendő, ha Bugyonnij táborszernagynak az 1940-41-es év fordulója alkalmából közzétett kiáltványára utalunk, amelyben arra hívja fel az ifjúságot: mindig gondoljon arra, "hogy abban a pillanatban, amikor majdnem az egész földgolyón háború dúl, Sztálin utasítását kell valóra váltani: az egész országot fáradhatatlanul állandóan harcra kész mozgósításban kell tartani. Naponta, óránként a háború tudományával kell erősödni, amennyiben készen kell állni a harcra szóló parancs teljesítésére. Odaadóan kell arra gondolni, hogy csak az a harcos tud halálos döfést adni az ellenségnek, aki a katonai tudomány teljes tökéletességével erősítette meg magát". 1941 májusának végén Batanov kerületi komisszár azt írja a Pravdában: Szükséges, "hogy a Szovjetunió napról napra előkészüljön a háborúra". Újra és újra ezt írja az egész szovjet sajtó: "Vörös Hadseregünk a világforradalom és a világproletariátus hadserege." Ezeket az általános, Európában mindenütt népszerűsített gondolatmeneteket a világforradalomra való növekvő utalással és célzással a szovjet katonai előkészületeire, a tengelyhatalmak katonai sikereinek hatása alatt növekvő mértékben Németországra vonatkoztatják és az egyes országokban határozottan egyre növekvő toborzás során a Birodalom éllé fordítják. A különböző európai országok valamennyi külpolitikai és be politikai nehézségét ennek a lázító hadjáratnak a bizonyítékai érdekébe használják fel. Romániában a kommunisták lázítása még a német-orosz barátsági szerződés első hónapjaiban sem csökkent. Hivatalos román helyről közölték 1940. február 15-én a német követtel, hogy a román kommunisták kinyilatkoztatásaikban és körirataikban erősen nemzetiszocialista-ellenesek és németellenesek; Moszkva és Berlin hivatalos politikája egyáltalán nem befolyásolja őket. Ezzel a megállapítással egyetértve, a romániai kommunista propaganda hangsúlyozza, hogy a belpolitikai nehézségekért és a gazdasági szükséghelyzetért egyedül Németország a felelős. Az erdélyi kérdés során felkavart nemzeti szenvedélyeket a bécsi döntés elleni lázításra és ezzel a birodalmi kormány ellen használják ki. Romániának a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozása után - ha eredménytelenül is - megkísérlik, hogy a népet a német csapatok ellen lázítsák fel. És mindez olyan nyomtatványokkal és röpcédulákkal történik, amelyeknek külalakja és nyomása elárulja, hogy külföldön készültek, s amelyeket az illetékes román hatóságok közlése szerint a szovjet követség futárjai útján hoztak Bukarestbe. 1940 késő nyarán Jugoszláviában hasonlóan megfigyelhető a kommunista propagandának németellenes irányba való fordulása. A laibachi Dráva-Bánát-intézőségnek az alárendelt hatóságokhoz 1940. augusztus 5-én intézett egyik köriratában azt olvashatjuk, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a kommunista propaganda az eddigivel szemben azt célozza, hogy "a jövőben ellenséges értelemben tüntetéseket kell rendezni Németország és Olaszország ellen". A szerb hatóságoknak ez a megállapítása különösen a Szlovéniában terjesztett kommunista röpcédulák útján nyer bizonyítást, így 1940. augusztus 23-án, a német-orosz szerződés évfordulója alkalmából az egyik röplapban megtámadják a jugoszláv kormányt, hogy Róma és Berlin felé irányuló közeledési politikát folytat és Jugoszlávia "Németország és Olaszország imperialista kocsija elé engedi magát fogni." Ez a propaganda külpolitikailag Jugoszláviának Oroszországhoz való csatlakozását követeli. Hasonlóan intéznek támadást Macsek ellen a novemberben Zágrábban terjesztett kommunista röpiratban, mert Macsek "a berlini és római fasiszta imperialistáknak akarja eladni az országot". Az egyik Szlovéniában terjesztett röpcédula 1940. november 7-én az orosz forradalmi nap alkalmából tiltakozik "Cvetkovics uralmának a berlini és római imperialista kormányokkal való paktálása miatt". Ugyanennek a célnak a szolgálatában állottak azok a tömegtüntetések, amelyeket a szovjet részéről rendeztek: amikor az egyik ilyen tüntetés alkalmával a jugoszláv rendőrség néhány tüntetőt letartóztatott, kiderült, hogy ezek között a belgrádi szovjet követség tagjai is ott voltak.
Kommunista körökben többek között nyíltan hirdetik a Balkánnal kapcsolatos orosz hódítási terveket, amelyek Németország ellen irányulnak. Így 1940. szeptember 13-án a belgrádi német követség jelenti, hogy néhány héttel ezelőtt a kommunista pártférfiak egyik zágrábi értekezletén az egyik résztvevő kijelentette, hogy "Oroszországból jövő értesülés szerint Szlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia, valamint a jelenleg német csapatokkal megszállott lengyel terület, mint eljövendő orosz védnökség jelölendő meg. De az újjárendezés csak Németország várható katonai meggyöngülése után vihető keresztül."
"A Szovjetunió csak az adott pillanatban reagál. A tengelyhatalmak messze széttagolták harci erejüket és ezért a Szovjetunió hirtelen csap le majd Németországra. A Szovjetunió átlépi a Kárpátokat, ami a magyarországi forradalom jeladása lesz, s Magyarországon át a csapatok Jugoszláviába vonulnak és előnyomulnak az Adriáig, s elválasztják Németországot a Balkántól és a Közel-Kelettől. Mikor kerül erre a sor? Abban a pillanatban, amelyet a szovjet a vállalkozás sikere érdekében a legalkalmasabbnak tart! Ezzel egyidejűleg kitör a forradalom Franciaországban. Jugoszláviában a tömegeket olyan mértékben, amint a mai gazdasági helyzet rosszabbodik, egyre jobban radikalizálják. Ha a tél éppen olyan hideg lesz, mint amennyire éhséget hoz, akkor Jugoszlávia tavasszal lőporos hordó lesz, amelyet csak gyufaszállal kell megérinteni." Bulgáriában a német-szovjet barátsági szerződést a kommunista propaganda Németország teljes megadásaként jelölte meg Oroszország erejével szemben és Németország hallatlan szidása közben felszólították a népet, hogy folytassa tovább harcát a fasizmus és a német-olasz erőszak ellen. Bolgár hivatalos részről 1940 nyarán meg kellett állapítani, hogy a délkelet-európai államokban általánosan megerősödött a bolseviki propaganda. Bulgáriában is igyekezett a bolseviki propaganda a nemzeti jelszavakba kapaszkodni, így a Dobrudzsa-kérdéssel kapcsolatban a mérsékelt és felelősségteljes politikát, mint a bolgár kormány gyengeségét állították oda, és a további eredményekhez kilátásba helyezték a Szovjetunió támogatását. Magyarországon a bolseviki propaganda alig talál talajra, mert itt meg él Kun Béla rémuralmának emléke. Annál korlátlanabbul árasztja el a Szovjetunió földalatti propagandájával az 1939 márciusában Magyarországhoz visszacsatolt területek rutén kisebbségét, s ezt itt csatlakozási célokkal tetézi, így például az "Algemeen Handelsblad" című amszterdami újság 1939. december 30-án jelenti, hogy ezeken a területeken mindenütt szovjet csillagokat és sarlót és kalapácsot látni a falakon. Állandóan e nagy tömegben röpcédulákat osztanak szét, amelyeket minden valószínűség szerint Oroszországból csempésznek be. A röpcédulák azt mondja, hogy Sztálin apó, minden oroszok atyja és atyja a fajtestvér-csoportoknak, valamint Vorosilov testvér a szegény elnyomott rutén népet fel akarja szabadítani a magyarok erőszakos uralma alól. Hogy a Szovjetuniónak valóban erőszakos szándékai voltak Magyarországgal szemben, azt igazolja az ankarai görög követnek 1941. február 3-án kelt jelentése, amelyet Athénban találtak meg. Ebben a szovjet követ kijelentette görög kollégájának, "hogy Magyarországnak most még nem kell Oroszországtól félni", de egyúttal "ez nem zárja ki ennek az ellenkezőjét a jövőben". Szlovákiában az előbb már vázolt irányvonal szerint működött a propaganda, amely részletekig menő utasításokat közölt a kommunista párt munkájára vonatkozóan. A fennálló kormányzat elleni harcot a Hlinka-gárdába és az állami üzemekbe való behatolásnak kellett volna előkészíteni. Valójában rendkívül rendszeres lázítás folyt röpcédulákkal, falfeliratokkal és a kommunista jelképekkel, amelynek során a németellenes irányzattal kezet fogva az országnak a Szovjetunióhoz való csatolására utaltak. Különösen feltűnően az előtérbe nyomult itt, hogy a propagandát a pozsonyi szovjet követség vezeti, amint a Havas ügynökség 1940 márciusában igazolja: a lázító anyagot ennek a követségnek az épületében nyomták. Különösen beható volt a szovjetorosz lázítás Kelet-Szlovákiában, ahol a keveredett népesség ügyes lepel volt a nemzeti és pánszláv jelszavak számára. Svédországban a kommunista párt szám szerint nem valami különösen nagy, de a Komintern nemzetközi keretén belül igen fontos szerepet játszik. Miután Svédország az egyetlen ország Európában, amely nem tiltotta meg a kommunizmust, a német Ostmark, az egykori Csehszlovákia, Svájc és Franciaország kommunistáinak tevékenységét részben Svédországba helyezték át. így például a Komintern hivatalos lapját - Die Rundschau -, amelyet azelőtt Baselben jelentettek meg, most Stockholmban nyomatták. A svéd kommunisták legfőbb propaganda újságja a "Ny Dag" című napilap, amely különösen jelentős a Szovjetunió számára, hiszen az egyetlen pontos időközben, engedéllyel megjelenő kommunista napilap Európa semleges országaiban. A Szovjetunió útján kitartott lap iránya növekvően németellenes, ezenkívül gondoskodnak arról, hogy a "Ny Dag" németellenes közleményei az egész világon megjelenjenek, így például 1940 áprilisában ez a lap a német kommunista ifjúság állítólagos kiáltványát közölte, amelyben a legélesebben elítélték a Jugoszlávia ellen irányuló német lépést. Hogy hogyan gondoskodtak ennek a németellenes cikknek a további közzétételéről, azt igazolja a "New-York Times" 3 stockholmi tudósítójának április 29-i következő jelentése: "A svéd kommunista lap mai kiadását zárt borítékban küldöttek meg az angol és amerikai újságtudósítóknak. Az említett kiáltványt megkékceruzázták, mintha a kommunista internacionálé svéd csoportja különös súlyt helyezne a kiáltványnak külföldön való megjelentetésére. Ez a szokatlan kiáltvány hevesen támadja Hitlert és politikáját, és nyíltan szólít fel lázadásra és defetizmusra. Moszkva ellenkezésével fenyeget. Ez a kiáltvány a valóságban a moszkvai Kominterntől származik: ez itt az általános vélemény. Stockholmi megfigyelők úgy ítélik meg, hogy ez a kiáltvány a Szovjet-Oroszország és Németország közötti kapcsolat gyors rosszabbodásának mély benyomást keltő jele." Finnországban a bolseviki propaganda a finn-orosz háború idején nyugvópontra jutott. A békekötés után Helsinkiben a szovjet követség azonnal megkezdte a kommunista párt újrafelépítését, amelyet először kis sejtek formájában szerveztek meg. A tulajdonképpeni propaganda számára a "Szovjetunióval való béke és barátság szövetségét" teremtették meg, amelynek a tagjai között - ezt igazolják a finn bírósági ítéletek - számos büntetett előéletű elem volt található. Propaganda céljára állította fel az orosz állami rádió a finn határ közelében a Petroszkoj adóállomást, amely számtalan lázító adás során igyekezett megzavarni Finnország belpolitikai életét, és igyekezett állandóan nyomást gyakorolni a finn kormányzatra. Eközben is azt a célt követték, hogy megzavarják a baráti kapcsolatokat Finnország és a Német Birodalom között. Franciaországban Moszkva rendszeresen zavarta azoknak a francia politikusoknak az igyekezetét, akik a harmadik köztársaság legyőzetése után a francia népet a Németországgal való együttműködés és az európai összetartás gondolatának akarták megnyerni. A Pétain-kormány tagjait, mint megvásárolható árulókat és egy kisszámú kapitalista csoport zsoldosait állították be. Franciaország legyőzetése után a gazdasági és szociális nehézségeket kizárólag a német megszállásra vezették vissza. Majdnem valamennyi röplap és tilalom ellenére megjelenő újság a bolseviki forradalomra való felhívással zárja sorait és a Szovjet-Oroszországgal való együttműködésre szólít fel, ami a jelen minden gondját megszüntetné. Belgiumban és Hollandiában a németellenes kommunista agitáció hasonló módon és mértékben tűnt fel. A főkormányzóságban a német és az orosz érdekterületek elhatárolása után azonnal működésbe lépett a szovjet propaganda. Itt elsősorban a pánszláv eszmével fordul a lengyel nemzeti érzelemhez, és ezt azzal igyekszik befolyásolni, hogy a német uralom alól való felszabadítást ígéri. Másrészt az oroszok természetesen nem idegenkednek attól, hogy különösen a zsidókat használják fel útlevél-hamisításra és hírszolgálatra. Újabban hiábavalóan azzal is fáradoznak, hogy lázító, bomlasztó propagandával közeledjenek a német csapatokhoz.
A birodalom ottani megbízottjainak jelentése szerint még Görögországban is megkísérelték a bolsevikek a néhány hét leforgása alatt, amióta a németek ide bevonultak, hogy az Anglia által cserbenhagyott görög népet ismét Németország és Olaszország ellen lázítsák fel. Mint minden megszállott területen, itt is a német-orosz háború esetére készítik elő a forradalmat, és ezzel kapcsolatban azt hirdetik, hogy a Szovjetunió adhat csak gyógyírt a nehézségek áthidalására.
A fentiekben vázolt földalatti propagandával egyetértőén a politikai lázítás egyéb eszközeit is felhasználja a Szovjetunió a nevezett országokban, így kísérelte meg Moszkva újra és újra, hogy megakadályozza Németország közvetítő szerepét a területi viszályok kikapcsolódására Románia, Magyarország és Bulgária között és igyekezett megakadályozni a Balkán-államok csatlakozását a háromhatalmi szerződéshez. A román határokat biztosító német-olasz szavatosságot a kommunista lázítás oroszellenes harci cselekménynek minősítette. Moszkva különös nyomással dolgozott Bulgáriának a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozása ellen. 1940. november végén a Szovjetunió külön követét küldték Borisz királyhoz, hogy Bulgáriának a tengelyhatalmakhoz való közeledését megakadályozzák, és egyúttal Bulgáriát szavatossági szerződés felajánlásával orosz vizekre vigyék. Az oroszok megkísérelték, hogy ezt a küldetést a bolgár kommunisták mozgósításával támogassák: ezeknek megrendezett tömegtiltakozással kellett a kormányhoz fordulniuk. Amikor néhány hónappal később Bulgária beleegyezését adta a német csapatok bevonulásához, a szovjet kormány az angol propaganda eszközeként jelentkezett, bár előzőleg a német birodalmi kormány a legmesszebbmenőén felvilágosította a balkáni német lépések okáról és céljáról. A szovjet kormány ellenséges nyilvános nyilatkozatban állapította meg, hogy a bolgár magatartás ennek az országnak a háborúba sodródását jelenti majd: ezt a megállapítást közben a tények kellőképpen megcáfolták.
Már 1940 novemberében kommunistákat és fizetett ügynököket csempésztek be a légionista mozgalomba, akik Románia belső ellentéteit Moszkva sötét szándékainak javára igyekeztek kihasználni. A kommunista mozgalom - amely már 1940 novemberében helyi puccsterveivel különösen az olajvidéken jelentkezett - tetőfokát érte el 1941. január 3-án és 24-én az ellenzéki légionáriusok felkelési kísérlete során, amelyet kétségtelen megállapítás szerint bolseviki ügynökök és helyi kommunista vezérek hívtak életre. A puccs csődje után a lázadás egyes vezetői a szovjet követségre menekültek, hogy így kerüljék el elfogatásukat. A bukaresti német követ 1941. február 11-én a puccskísérlet hátterét illetően összefoglalva a következőket jelentette: "A felfordulást orosz elemek tervezték, akik ezzel hidat akartak építeni Bulgária és Románia felé; segítőtársaik a Secret Service ügynökei voltak. Mindkettő azonnal átlátta a helyzetet, és ezt a maguk hasznára fordították. Aki ismeri módszereiket, az teljesen tisztában van azzal, hogy az ő kezük volt a játékban. A terv: mindenáron teremts zűrzavart, hogy Románia, mint Németország gazdasági és felvonuló területe nyugtalan legyen."
Éppen ilyen világosan mutatkoztak meg az orosz cselszövések Moszkva magatartásában Jugoszláviával szemben. Megtalált francia okmányokból ismerte meg a német birodalmi kormány Molotov orosz külügyi népbiztos kijelentéseit, amelyeket 1940 májusában Georgevics jugoszláv kiküldött előtt tett, s amelyek nyíltan bizonyítják, hogy Molotov a Jugoszláviával való megbeszélések során kezdettől azon igyekezett, hogy Németország-ellenesnek tüntesse fel magát, míg Franciaországról és Angliáról úgy beszélt, mint amelyek "nem mutatnak rosszakaratot" Emellett Molotov - amint Georgevics jelenti - nyíltan jelezte azt a lehetőséget, hogy Oroszország Olaszországnak és Németországnak minden a Duna-területén megnyilvánuló előretörésével szembehelyezkedik Ezen felül a szovjet kormány ebből az alkalomból Jugoszláviát sürgős felfegyverkezésre ösztönözte és közölte: hajlandó arra, hogy ezt a felfegyverkezést hitelre szállított fegyverek szállításával támogassa.
A szovjet kormány kezdeményezésének megfelelően 1940. november 14-én a moszkvai szerb követ Visinszkij külügyi népbiztos segédjének a Szerbia által kívánt hadianyag felsorolását nyújtja át. Már egy héttel később, november 21 -én a szerb katonai attaséval az orosz vezérkari főnök közölte a választ: "Mindent megadunk, amit kértek, éspedig rögtön." Az orosz előzékenység még tovább is ment, még több anyagot lehetne szállítani: Jugoszlávia maga határozhatná meg az árakat és a fizetési módozatokat. A jugoszláv katonai attasé jelentette, hogy orosz részről "fennáll a készség az átfogó háborús ellátásra vonatkozóan". Az oroszok egyetlen feltétele a teljes diszkréció volt: különösen azt kellett volna megakadályozni, hogy Németország, Bulgária vagy Románia megtudjon valamit a szállításokról. A moszkvai jugoszláv katonai attasé részéről ismételten az a kívánság jutott kifejezésre, hogy ezek a tárgyalások kizárólag a katonai helyeken át fussanak, mert különben indiszkréciótól kel félni. A katonai hatóságok aggályai elsősorban odairányultak, hogy a tengelyhatalmak megtudhatják a tervezett vásárt. Ebből látható, hogy a jugoszláv katonai körök az Oroszország útján tanácsolt hadfelszerelést a tengely ellen irányuló intézkedés gyanánt fogták fel. Az oroszok siettetése a tárgyalások gyors lezárására vonatkozóan a továbbiakban abban nyilatkozott meg, hogy már a következő napon, november 22-én azt kérte az orosz vezérkar, hogy egy napon belül közöljék az egyes adatokat a kívánt fegyverek mintájára vonatkozóan. Emellett hangsúlyozták az oroszok, hogy a jugoszlávok legsajátabb érdeke az azonnali válasz. "Minden halasztás igen veszélyes." Erre a jugoszlávok november 23-án közölték az egyes kívánt adatokat. A következő hetekben azonban a tárgyalásokat orosz részről tolták el. Indokolásul először is a műszaki nehézségeket hozták fel, később azonban nyíltan politikai érvekkel álltak elő. A fegyvervásárt nyilvánvalón a Cvetkovics-kormánynak a tengelyhatalmakhoz való - akkor kezdődő - közeledésével kapcsolatban nyomásként akarták felhasználni. Miután néhány hét múlva megszűntek az Oroszország által előtérbe tolt műszaki okokkal való kísérletezések, 1941. február 4-én a moszkvai jugoszláv katonai attasé szó szerint a következőket jelenti: "Február 4-én közölte velem a szovjetorosz hadügyminisztérium, hogy a hadianyag szállítására vonatkozó tárgyalások Magyarországgal való szerződésünk miatt tolódtak el. Ezeket a szerződéseket, mint - abból, hogy az ár nem játszik szerepet - hangsúlyozottan látható, arra igyekeznek kihasználni, hogy kívánságunkkal politikai játékot játsszanak.." A Cvetkovics-kormány idején ezek a tárgyalások valóban nem jutottak befejezésre. A belgrádi államcsínyt és Simovics kormányát az orosz rádió és az orosz sajtó tudvalévőén élénken üdvözölte. Kétségtelen, hogy a puccsisták terveit már a felfordulás előtt az orosz segítségbe vetett remény erősítette meg. A Simovics-csoport várakozása látszólag teljesült, amikor 1941. április 5-én az orosz-jugoszláv barátsági és megnemtámadási szerződést Moszkvában aláírták. Ez a szerződés a helyzet következtében csak mint Németország közvetlen kihívása és mint a Simovics-kormány németellenes magatartásának bátorítása fogható fel, és a maga idejében, az egész világsajtóban megfelelő visszhangra talált. Mindenütt kiemelték ennek a szerződésnek a német-orosz megállapodással való összeférhetetlenségét. A szerződést a német-szovjetorosz kapcsolat döntő fordulójának tekintik, sőt a Szovjetunió Németország elleni háborúba lépésének lehetőségéről beszélnek. Sumner Welles, az Egyesült Államok külügyi államtitkára a következő megjegyzéssel kíséri az orosz lépést, miután több megbeszélést folytatott a washingtoni szovjet nagykövettel: "Bizonyos körülmények között a jugoszláv-orosz barátsági szerződés a legnagyobb jelentőségű lehet. Ez a szerződés sokoldalú érdekkel ütközik össze. Vannak bizonyos okok, amelyek miatt feltételezhető, hogy a szerződés több mint barátsági és megnemtámadási szerződés." Hogy a szerződés megkötését a Simovics-kormány is a Birodalom elleni harcra való felszólításnak tekintette, kétséget kizáróan kitűnik Nincsics követnek - az államcsínykormány külügyminisztere öccsének - okmányszerűen igazolható megállapításából. A Simovics-kormány és Szovjet-Oroszország közötti erős elkötelezettség javára szól az az esemény, hogy a harci cselekmények kitörése után nagyszámú jugoszláv katonai repülőgép repült Oroszországba, hogy így meneküljenek meg a megsemmisüléstől. Ezenkívül megbízható hírek szerint az orosz kormány jugoszláv tiszteknek a szovjet szolgálatában való működést ajánlotta fel. Továbbá okmányszerű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy Oroszország a jugoszláv és a görög vezérkarnak híreket továbbított a német é olasz csapatok állapotáról és mozgásáról. Végül is megbízható forrásból ismertté vált, hogy a szovjet kormány április 10-én azt indítványozta a jugoszláv követnek, hogy a Fekete-tengeren át szállítsanak hadianyagot A hadianyagot először Pireuszba akarták hozni. Ez a hír igazolja, hogy a szovjet kormány a Birodalom ellen irányuló harcot legalább fegyverszállításokkal akarta támogatni, és ezzel a Birodalmat létéért folytatott harcában hátba akarta támadni. Ez a politika nyilvánvalóan a Szovjetuniónak Angliával és újabban Amerikával való politikai és katonai együttműködésén alapszik. Ennek az együttműködésnek további jele például Mikojan külkereskedelmi komisszár március 18-án kiadott rendelete, amely szerint megtiltják a Szovjetunió területén át való hadianyag-szállítást. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés, amely elsősorban Németország Kelet-Ázsiából való szállításai ellen irányul, egyoldalúan csupán Németország ellenfeleinek az érdekét szolgálja. Az angol és az amerikai sajtó egészen nyíltan ebben az értelemben fűz megjegyzést az intézkedéshez és üdvözli azt. Körülbelül ugyanebben az időben nyilvánvalóvá válik az a diplomáciai támogatás is, amelyet Oroszország az angol kormánynak a Balkánon nyújt. Köztudomás szerint Edén angol külügyminiszter isztambuli utazásának az volt a célja, hogy Törökország bevonásával Balkán-arcvonalat építsen fel, és lehetőleg a Szovjetuniót is bevonja ebbe az érdekkörbe, ami Edén moszkvai utazásával teljesült volna be. Ha ez az utazás nem is történt meg, mert a Szovjetunió az időpontot még túl korainak találta ahhoz, hogy formailag is Németország ellenfeleinek oldalára álljon, Moszkva mégis elhatározta, hogy Angliával szoros érintkezésben halad, amit Cripps angol nagykövetnek orosz katonai repülőgépen Ankarába való utazásával és az ottani szovjet nagykövet közvetítésével értek el. Ennek a megbeszélésnek az eredménye az 1941. március 25-én nyilvánosságra hozott nyilatkozat, amelyben a Szovjetunió a Törökországgal fennálló megnemtámadási szerződésre való hivatkozással az esetleges bonyodalom esetére legteljesebb semlegességét biztosítja. Hogy ennél mi volt a Szovjetunió célja, azt az Associated Press ankarai tudósítója a következő szavakkal jellemezte: "A lehetséges orosz ellenkezés kikapcsolásával Törökországnak Anglia oldalán való háborúba lépése esetére Moszkva első ízben dolgozik nyíltan és behatóan a német diplomácia ellen." Ha az angol háború-kiterjesztési tervek annak idején Törökország realisztikus magatartásán meg is dőltek, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Oroszország előkészítette az angol terveket. Nagyobb sikerrel ugyanezt a politikát követte Moszkva Jugoszláviával szemben, amikor a belgrádi puccsistákat Anglia teljes egyetértésével államcsínyre ösztökélte és a barátsági szerződés megkötésével megerősítette háborús akaratukat. Ettől kezdve a Szovjetunió és Anglia között politika és katonai téren egyre szorosabbak lettek a kapcsolatok, amint az kiderül Cripps nagykövet londoni utazásával kapcsolatos hírekből. Végül okmányszerű bizonyítékok vannak arra nézve is, hogy tárgyalás van folyamatban Moszkva és Washington között, amelynek célja a két állam közötti szorosabb politikai összeköttetés megteremtése. Az egyik bizalmas körlevél, amelyet a bukaresti szovjet követ június 8-án néhány hozzá politikailag közelálló diplomatához intézett, diadalmasan könyveli el ezt a szövetséget, amely a világ legnagyobb katonai és gazdasági hatalma lenne.
A NÉMET VÉDERŐ FŐPARANCSNOKSÁG
Titkos parancsnoksági ügy
Tárgy: Szovjetorosz határsértések. A külügyi hivatalhoz
Főhadiszállás: 1941. márc. 1-én.
A véderő főparancsnoksága közli, hogy január és február hónapokban, eltekintve a január 13-i levélben említett esettől, a demarkációs vonal legkülönbözőbb helyein ismét átrepültek a határon a szovjetoroszok. A jelentések főleg a Chelmtől keletre fekvő vidékről és Osztrolenkáról valók.
Ebben az összefüggésben rámutatunk szovjetorosz tiszteknek a külügyi hivatal előtt ismeretes, a német-orosz feszültségre vonatkozó ama nyilatkozataira, amelyek gyűlölettel teljes mivoltukban a németellenes propagandát nemcsak az orosz véderő keretében, hanem az egész nép előtt is előmozdítani alkalmasak. A véderő főparancsnoksága rámutat az ebből esetleg kifejlődhető következmények komolyságára. A német légi haderő, úgy, mint eddig, ezután is a legmesszebbmenő tartózkodásra kapott utasítást.
A véderő főparancsnoksága WFST/L (l Op) oszt. 00731 a/4 Lg. pár. k. sz.
Április 11-én két SB 2 típusú kétmotoros repülőgép repült át nagy magasságban Belz város felett. Április 11-én egy-egy repülőgépet láttak Malkiniánál és Osztrow-Mazovikénél. Ugyancsak jelentettek április 14-én egy szovjetorosz repülőgépet Langszorgen felett. Több repülőgép repült át április 15-én Dynow-Lodzina- és Losko táján az érdekeltségi határon. Egyedül április 17-én 8 repülőgépet állapítottunk meg német terület fölött, és pedig 4-4-et Deumenrodénél és Swiddernnél, április 19-én 2 repülőgépet Malkinia felett, egy másikat pedig 200 m magasságban (!) Ostrowice felett.
A véderő főparancsnoksága kénytelen immár megállapítani, hogy mindinkább gyakoribbá váló határátrepülések csakis úgy tekinthetők, mint Szovjetoroszország légi haderejének tervszerű alkalmazása a Birodalom szuverén területe fölött. Mivel időközben a túloldalon történt csapaterősítéseknek megfelelően a német keleti határra is további német kötelékeket kellett biztosításképpen kivezényelni, azzal kell számolnunk, hogy az esetleg súlyos következményekkel járó határincidensek veszélye növekvőben van
A véderő főparancsnokságának a legmesszebbmenő tartózkodásra vonatkozó rendelkezései mindemellett továbbra is érvényben maradnak.
A Führer főhadiszállása 1941. máj. 6.
1. Már 1940. december elején láttak Jaroslau és Sokai közti vidéken több helyütt fegyveres tiszteket és katonákat, akik szemmelláthatólag rendszeresen figyelték a német-orosz határvidéket. Egyes esetekben fényképfelvételeket is csináltak. Hogy itt a szovjetorosz véderő tagjairól vagy orosz vámhatárőrség tisztviselőiről volt-e szó, nem lehetett mindig határozottan megállapítani. Mindenesetre sikerült az oroszoknak a német határőrjárat közeledtekor a sűrű bozótban eltűnni. 2. Újabban ugyanezt figyelték meg Smalodarsen, Kamienczyk, Terespol és Cabuce mellett is. A három utóbbi esetben szovjetorosz tisztek és katonák voltak, akik motorcsónakkal a Búg német partjára keltek át, és azután hosszabb ideig a német határvidéket kettős látcsövekkel vizsgálták. 3. Hivatkozással a 291. hadosztály törzséhez tartozó Dallinger főhadnagy távíróval már jelentett lövetésére, a véderő főparancsnoksága szó szerint az alábbiakban adja vissza a hadsereg főparancsnoksága 18-as osztályának részletes jelentését: "Dallinger tart. fhdgy., a 291. gyalogsági hadosztály térképészeti osztályának a vezetője, azt a szolgálati parancsot kapta, hogy a térképészeti osztályhoz tartozó Giefien őrvezetővel a terepről és az orosz megfigyelőtornyokból belátható területeket felülvizsgálja és pontosan megállapítsa. Eme ténykedésének kivitelezése során a határárok közelében, 1941. április 25-én 16 ó 30 perckor Ramuttentől északkeletre egy orosz őrszem rálőtt Dallinger fhdgyra. Dallinger fhdgy. és Giefien őrvezető azonnal fedezékbe ment, megállapították az időpontot és a pontos tartózkodási helyüket és folytatták megállapításaikat, immár azonban több mint 100 m távolságban a határtól. A határ-felügyelőség közelben tartózkodó egyik tisztviselőjével, aki a lövés folytán az esetre figyelmes lett, Dallinger fhdgy. azonnal közölte az esetet.
Dallinger fhdgy., aki a határ vonalát pontosan ismerte, határozottan német területen állott. Pontos helyszíni vázlat mellékelve van."
Jóllehet a véderő főparancsnokságának rendelkezései a teljes tartózkodás megőrzésére úgy ezután, mint eddig is érvényben vannak, mégis kénytelen a véderő főparancsnoksága nyomatékosan rámutatni arra, hogy a feszültség jelen foka mellett fegyveres összeütközések bármikor nagyobb terjedelemben is kifejlődhetnek.
A véderő főparancsnokságának főnöke WFST/L (l Op) oszt. 00 886/4l.g.par.k.sz.
Itteni jelentések szerint 1939-ben a háború kitörésekor mintegy 77 orosz lövész-hadosztály volt az európai Oroszország területén, ebből a felénél csak alig valamivel több a nyugati orosz határvidéken. A lengyel hadjárat befejeztével ez a szám 114-re növekedett. Noha a véderő főparancsnoksága akkoriban ezeknek a rendszabályoknak valamelyes indoklását Kelet-Lengyelországnak orosz csapatok által való - bár csaknem harcmentes - megszállásában látta, mégis kénytelen volt ezeknek a hadműveleteknek tervszerű befejezése után annál nagyobb idegenkedéssel megállapítani, hogy ez a szám tovább emelkedett 121-re. Ez év elejétől fogva pedig majdnem naponta futnak be a véderő főparancsnokságához a határ minden részéről jelentések, amelyek végső eredményben az orosz csapatoknak a német keleti határon való nagyszabású összevonását mutatják. Mindenre való tekintet nélkül elszállítottak lövész-, motoros és páncélos hadosztályokat Ázsiából és a Kaukázusból - főleg az orosz-japán megnemtámadási szerződés megkötése után - úgy hogy maguknak az európai Oroszországban megállapított lövész-hadosztályoknak a száma 1941. május 1-jén 143-ra rúgott. Ebből 119 hadosztály a német-orosz határvidéken állott. A páncélos dandároknál és páncélos hadosztályoknál ez a növekvő súlypontképzés még jelentősebb mértékben kifejezett. Az év elejétől csaknem valamennyi általában megállapított gépesített és páncélos egység Nyugat-Oroszországban áll. Ehhez járul még további 20 lovassági hadosztály és több ejtőernyős zászlóalj.
Ugyancsak hasonló fejlemények ismerhetők fel az orosz légi haderőnél. Könnyű repülőkötelékeknek a hadsereg támogatását szolgáló, állandóan fokozódó halmozásával a határ menti földi szervezetek kiépítésének gyors előrehaladása felismerhetővé teszi, hogy erős harci repülő egységeket készítenek fel a Német Birodalom elleni, messzeható bombatámadásokra.
A véderő főparancsnoksága ezeknek a tényeknek a tudatában, az orosz repülőgépeknek és katonáknak a külügyi hivatallal folyamatosan közölt határsértéseivel kapcsolatban arra a meggyőződésre jutott, hogy a német keleti határon végbement, gyakorlatilag a mozgósítással egyenlő méretű orosz felvonulás csakis legnagyobb mértékű orosz támadó rendszabályok előkészítésének tekinthető. A fegyveres összeütközés veszélye fenyegetően közeledik.
Véderejének csaknem befejezett felvonulása lehetővé teszi a szovjetorosz állami vezetésnek a támadás megkezdése szabad megválasztását. Megfelelő német ellenintézkedések immár nem odázhatók el.
Orosz repülőgépek és orosz katonák által elkövetett határsértések összeállítása.
Titkos parancsnoksági ügy
Főnökügy; Csak tiszt által!
A Birodalmi Kormánynak, a Birodalmi Külügyminiszter Úr útján.
1939. szeptember 1-jén az Archangelszk-Kalinin-Poltawa-Krím nyugati sarkának a vonalától nyugatra fekvő területen állomásozott: 44 lövész hadosztály, 20 lovassági hadosztály és 3 gépesített és páncélos dandár.
A balti államok megszállásakor Szovjetoroszország részére szerződésileg összesen 70 000 emberben volt megállapítva a megszálló csapatok legmagasabb létszáma. Ezt a számot eleinte el sem érték, így a megszállásra szóba jövő hadsereg létszáma 1939. január 28-án 53 000 és 1940. február 1-jén 57 500 ember volt. A megszállás ellenállás nélkül ment végbe, a megszállás további ideje alatt sem léptek fel a megszállott területen soha olyan körülmények, amelyek a szovjetorosz megszálló csapatok létszámának a felemelését katonai szempontból szükségessé tették volna. Mégis a Szovjetunió, a három ország teljes bekebelezése után, ezeknek a területeknek túlerős, valamennyi fegyvernemhez tartozó csapattestekkel való megszállását kezdte el. 1940 nyarának elején ez a létszám összesen kereken 250 000 főt ért el, jelenleg becslés szerint 650 000 ember áll az egykori balti államok területén. További súlyos fenyegetést jelent Németországra nézve a nagy orosz haderőnek az orosz-román határ mentén történt felvonulása, amely 1940 októberében kezdődött. Amidőn 1940 szeptemberében az akkori román kormány kívánságára egy német katonai missziónak Romániába való kiküldéséről tanácskoztunk, és ezt később végre is hajtottuk, a Szovjetunió kormánya ezt a körülményt arra használta fel, hogy a hadsereg és a légihaderő jelentékeny csapattömegeit vonja össze Besszarábiában és Bukovinában a román határ mentén, s azokat ott is hagyja. Ezeknek az erőknek egyelőre az volt a feladatuk, hogy a Balkán-államokra nyomást gyakorolva a német befolyást a Balkánon csökkentsék és Németország békés megoldásra irányuló szándékait a Balkánon megsemmisítsék. Angol erőknek Görögországban való mindinkább erősbödő fellépése óta azonban a román határon összegyülekezett orosz erők feladata nyilvánvalóan abban állott, hogy az 1941. március 27-i belgrádi államcsíny után elkerülhetetlenné vált fegyveres mérkőzésbe beleavatkozzanak és nyugati irányban előretörve, a jugoszláv véderővel az összeköttetést felvegyék, s a balkáni német haderőt utánpótlási vonalaitól elvágják. A támadó fellépés előfeltételeit megteremtették, a határhoz közel eső repülőtereket létesítettek, ellátási támaszpontokat teremtettek, páncélos kötelékeket hoztak előre, a hátsó összekötő vonalakat kijavították és a hegységen át a határhoz számos előnyomulási lehetőséget teremtettek. Csakis a német fegyverek gyors és döntő sikerei folytán hiúsultak meg ezek a tervek.
Mint egy vörös fonál húzódik végig az 1940. és 1941. éveken át a német szuverenitás határának a szovjetorosz légihaderő által elkövetett megsértése egy szakadatlan láncolatban, így egyedül 1941 májusában a szovjetorosz repülőgépek 27 ízben repültek át a német határon. A szovjetorosz katonák által elkövetett határsértések is újra feléledtek 1941 elején, s hovatovább tűrhetetlen helyzetre vezettek.
1939. szeptember 1-jén:
A véderő főparancsnoksága a Vörös Hadsereg ezen csapat-megerősítéseire való tekintettel, kénytelen volt mind nagyobb haderőt helyezni a német keleti határra. Ezt az átcsoportosítást közvetlenül és kizárólag a fenyegető szovjetorosz felvonulás idézte elő. Az a fenyegetés, amely Németország számára a szovjetorosz hadsereg felvonulásából keletkezik, megfelel az abban ápolt németellenes szellemnek, amelyet állandóan szít és ébren tart az ellenséges érzületű propaganda. Erre nézve számtalan, barátságos és semleges megfigyelőktől származó hírünk van. A 2. melléklet VI. sorából kitűnik, hogy a Vörös Hadsereg felvonulása lényegében befejezettnek tekintendő. Hiszen összesen 170 lövész hadosztályból, 33 és 1/2 lovassági hadosztályból, 46 gépesített és páncélos dandárból a nyugati határvidéken áll: 118 lövész-hadosztály, 20 lovassági hadosztály, 40 gépesített és páncélos dandár, az európai Oroszország többi területén csak: 27 lövész-hadosztály, 5 és 1/2 lovassági hadosztály, 1 gépesített és páncélos dandár, a távol-keleten csupán: 25 lövész-hadosztály, 8 lovassági hadosztály, 5 gépesített és páncélos dandár.
Mindebből az a tény vonható le, hogy az orosz felvonulás mind közelebb tolódott a határhoz. A hadsereg és a légihaderő egyes kötelékei felcsatlakoztak: a határhoz közeli repülőtereket a légihaderő erős kötelékei szállottak meg. A felderítő tevékenység erősen növekedett, amit részben a legmagasabb rangú tisztek visznek végbe, nagyszámú tisztikarral.
A véderő főparancsnoksága Berlin, 1941. jún. 20. WFST/L (l Op) oszt. 001 161/41. g. pár. sz.
A Bialystok körül messze nyugatra előreszökellő körívben 19 gyalogos hadosztály, 7 lovassági hadosztály, 1 páncélos hadosztály és 5 páncélos dandár van összevonva.
Hogy az egész keleti arcvonal többi részein is hasonló szovjetorosz erők, ha nem is ilyen kifejezett mértékben vannak összpontosítva, azt a külügyi hivatalnak már május 11-én behatóan kifejtettük. Az utóbbi hetekben a helyzet képe a szovjet csapatok felvonulására nézve csak annyiban változott, hogy déli Besszarábiában kizárólag gyors haderők, páncélos hadosztályok és dandárok, valamint motoros és lovassági hadosztályok gyülekeztek össze, ami egyértelműleg támadó szándékra enged következtetni.
Nem lehet kétség afelől sem, hogy Szovjetoroszország ezt az egyezményt hónapok óta csak biztosítéknak tekintette arra nézve, hogy lehetőleg zavartalanul Anglia érdekében történelmének leghatalmasabb katonai felvonulását Németország ellen befejezze.
A Birodalom biztonsága szükségessé teszi ennek a fenyegető helyzetnek haladéktalan megszüntetését.
I. melléklet
Az egyetlen dolog, amit megváltoztattak, a módszer volt, amely állandóan új formáival és agyafúrt leplezéseivel a védekezésre folyton új feladatokat rótt.
A Szovjetunió hivatalos szervei számára a Komintern ma is azt a tehermentes, nem hivatalos, azaz nem állami apparátust jelenti, amelyet minden nemzetközi méretű bomlasztó munkára működtetni lehet. A különleges hírszerző- és kémszolgálatok mellett a külföldön a Kominternt is munkába állítják ezekre a különleges feladatokra, úgyhogy az ellenük folytatott küzdelem során pontos megkülönböztetést tenni csak nehezen lehet.
II. Az illegális bomlasztó munka új módszerei a birodalom ellen
A rendőri védekezés fokozott nyomására a Komintern a finomított bomlasztó taktika módszeres utasításaival válaszolt. A "trójai faló" mintájára még inkább belülről, a spanyol polgárháború iskolapéldája szerint akartak dolgozni. Az 1939. augusztus 23-i egyezménykötés elvette ennek az eljárásnak minden propagandisztikus zöngéjét, amit a Komintern végrehajtó bizottsága az ÁM- és BB-apparátus nagyszabású megújítását célzó fokozott tevékenységgel akart ellensúlyozni. Amíg azonban a megszállt területeken maguknak a kommunista pártoknak még mindig fennálló erős felvevő apparátusai révén a Komintern munkája könnyebb volt a Birodalom elleni fáradozásai az idejekorán történt közbelépés következtében sohasem jutottak tovább a kísérlet állapotánál.
Így az egyik fő összekötő szerv a svéd kommunista pártnál Stockholmban van. Ez a szerv egyike a Komintern legfürgébb és legveszedelmesebb harci központjainak. A Birodalom ellen alkalmazott módszerét a meglevő anyag sokaságából a továbbiakban behatóbban jellemezni fogjuk.
Különleges megbízásokat intézett el, amelyeket a Kommunista Internacionálé végrehajtó bizottsága ruházott rá az egyes országokkal kapcsolatban. Linderoth Stockholmból szervezte meg a Komintern koppenhágai közvetlen megbízottjainak munkáját a Birodalom ellen, s ezt ő is pénzelte. Hogy a beállított vezetőket, mint pl. Arthur Emmerlich, született 1907. 9. 20-án Niederwiesában vagy Villy Gall, szül. 1908. 10. 3-án Falkenstein-Vogtlandban vagy Rudolf Hallmeyer szül. 1908. 2. 3-án Plauenben vagy Heinrich Schmeer, szül 1906. 3. 20-án - messzemenően megvédjék a biztonsági rendőrség (SD!) intézkedései ellen, Linderoth megbízottai kioktatták őket a várható rendőrségi munkamódról. Az iskolázást a GPU itt legismertebb komisszárja, Dmitr Fedoszejevics Krülow vezette: a GPU 1941. február 3-a óta "Állambiztonsági népbiztosság címmel az egyesített belügyi népbiztosság része.
A szervezetnek ezenkívül feladata volt bomlasztó röpiratok sorozatos előállítása. A legutóbb - 1941 májusának végén - Emmerlich-hez érkezett moszkvai Komintern-parancsból feltűnően látható, hogy éppen a következő két hónapra nagyobb számú további szervező kiküldését készítették elő, illetve akarták végrehajtani a Birodalom egyes körzeteire felosztva.
a.) A protektorátusban
Ezen a szovjetorosz főkonzulátuson át fenntartott összeköttetésen kívül a protektorátusban még közvetlen rádióösszeköttetés is fennállott a moszkvai Kominternnel. A prágai titkos Komintern-adóállomás vezetésével megbízott személyeket ugyancsak kiképezték különleges tanfolyam keretében Moszkvában, a rádiótávirászati iskolában. Ez az iskola a Komintern felügyelete alatt áll és a Vörös Hadsereg ellenőrzi. A tanfolyamokat a legszélesebb alapon vezetik és OMSZ-nak nevezik, ami az Organizacija mezsdunarodnogo szojedinenija (a nemzetközi összeköttetés szervezete) rövidítése. A prágai rádió műszaki felszerelése, amely néhány nappal ezelőtt még dolgozott, egy nagy adó- és vevőállomásból állott. Rádiótávirati úton Prágából az általános belpolitikai helyzetről, a párt által végrehajtott akciók bevezetéséről és lefolyásáról, a teljes központi vezetőség üléseiről és az azokon hozott határozatokról, valamint a helyzetéről, hangulatáról és tevékenységéről adtak le jelentést és vettek fel megfelelő parancsokat és utasításokat Moszkvából a Komintern végrehajtó-bizottságától. A lefoglalt prágai és moszkvai rádióközlések tökéletes bizonyítékát nyújtják a Komintern kíméletlen forradalmi eszméjének, amely a nemzetiszocializmus megsemmisítésére irányult.
b.) Franciaország megszállt részében
E rövid jelentés megszabott kereteit messze túllépné, ha kimerítően idéznők azt a terjedelmes és okmányszerűleg bizonyított tanú- és iratanyagot, amely a Komintern bomlasztó és kémkedési munkájáról részletesen rendelkezésre áll. Mindenesetre fontos kiemelni azt az ismételten megállapítandó felismerést, hogy a Szovjetunió magatartása a Birodalommal és az általa megszállt területekkel szemben nem volt őszinte és a Komintern bomlasztó munkája 1940-től lázasan növekedett.
II. A Komintern szabotázsa
Noha feltételezhető volt, hogy ezeknek a Komintern által végrehajtott, illetőleg előkészített erőszakos bűncselekményeknek a sorozata az 1939. augusztus 23-i német-orosz tanácskozási és megnemtámadási egyezmény megkötésével véget ér, a különösen a Németország által megszállt területeken végzett széles körű nyomozások bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a Komintern nem hajlandó beszüntetni a Birodalom elleni bűnös tevékenységét. Az Anglia által a Secret Service utasítására alakított hajószabotázs-csoportok mellett, amelyek célja már békében is a német hajótér elpusztítása volt, fennállott egy a Komintern által létesített még sokkal kiterjedtebb terrorszervezet is, amelynek feladata főleg amaz államok hajóinak megsemmisítésében állott, amelyek annak idején a Komintern-ellenes blokkban tömörültek.
Ennek a szervezetnek a tagjai kimutathatólag 1940 végéig tevékenykedtek és Dániából újólag megpróbáltak bedolgozni a Birodalom területére. Ennek a szervezetnek a vezetője Ernst Wollweber német emigráns volt, aki 1931-ben az RGO (Vörös Szakszervezeti Ellenzék!) birodalmi vezetőségének tagjaként szerepelt és 1932 novemberében a Németországi Kommunista Párt képviselőjeként a birodalmi gyűlésbe is bejutott. Koppenhágába való emigrálása után 1933-ban Wollweber vette át az ISH vezetését, amely mint a tengerészek és kikötőmunkások szak-internacionáléja, a Komintern által különösen a német hajók ellen elrendelt kár-tevési cselekmények végrehajtó szerve irányadó módon. Wollweber a felelős a Moszkva utasítására Németországban, Norvégiában, Svédországban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és a volt balti államokban alakított kártevő csoportok kiépítéséért és cselekvő harcbavetéséért. Nagy méretekben ő ellenőrizte a robbantóanyagok és más kártevő anyag beszerzését és szállítását és intézkedett a szervezet pénzelésére és az ügynökök díjazására a Komintern által bőségesen rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből. Wollweber a német csapatok Oslóba történt bevonulása után 1940 májusában Svédországba szökött, ahol Stockholmban ma is letartóztatásban van. A szovjet kormány részéről a svéd kormánynál lépések történtek arra, hogy Wollwebert adják ki Szovjet-Oroszországnak, annyival is inkább, mert a Komintern számára végzett sikeres munkájának elismeréséül közben megadták neki a szovjet állampolgárságot.
A Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban alakított kommunista kártevő csoportok Joseph Rimbertus Schaap holland kommunista vezetése alatt állottak, aki a rotterdami Interklub vezetőjeként tevékenykedett és szoros kapcsolatot tartott fenn az össz-szervezet Skandináviában levő vezető tisztviselőivel. Közvetlenül neki volt alárendelve Kari Bargstadt régebbi hamburgi RFB-szervezetvezető, akinek az össz-szervezetben a robbanóanyag-merényletek műszaki végrehajtása volt a feladata. A kártevő cselekményekhez szükséges robbantóanyag az észak-skandináviai ércbányákból származott és a hollandiai, belgiumi és franciaországi kommunista kártevő csoportokhoz Narvik norvégiai érckikötőn és Lulea svéd érckikötőn át holland tengerészek juttatták el. Mint a legkimagaslóbb robbantóanyag-futárok egyikét, Willem van Vreeswijk holland kommunistát Rotterdamban sikerült elfogni.
Mind a holland, mind pedig a belga csoport egyes laboratóriumokat tartott fenn, amelyekben gyújtó- és robbantóbombákat állítottak elő. A "Boccaccio" olasz és a "Kasij Maru" japán gőzösön történt kártevő merényletek e csoportok tevékenységének tulajdonítandók. Az amszterdami és rotterdami kikötőkben német hajók ellen előkészített kártevő cselekményeket sikerült idejekorán felfedezni és megakadályozni. A további nyomozások során a közbiztonsági rendőrségnek (SD) sikerült 24 kommunista terroristát elfognia és ezek között volt Achille Beguin, a holland szabotázscsoport vezetője és
Hogy a Komintern mennyire törekszik a német hajózást kártevő cselekményekkel a Keleti-tenger terében is megsemmisítőleg sújtani, kitűnik abból, hogy a közbiztonsági rendőrségnek (SD-nek) a dán rendőrséggel együtt 1941. február-április hónapjaiban sikerült a Dániai Kommunista Párt vezető tisztviselőit elfognia, akik kommunista kártevő csoportokat cselekvőleg támogattak. Közöttük van a többi között Richard Jensen, a dániai kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja és az ISH főtitkára, Thöger Thögersen, a koppenhágai "Munkásújság" című dán kommunista lap szerkesztője és a félzsidó Ottó Melchior, a Szovjetunió Barátainak Dániai Szövetsége vezetőségi tagja. A dániai kommunista kártevő csoport számlájára írandók különösen a revali kikötőben a "Saar" német gőzös és a königsbergi kikötőben a "Phila" német tehergőzös ellen elkövetett merényletek, amelyek közül az utóbbinál heves robbanás következtében a hajó első részének falán a vízvonal magasságában nagy lék támadt. Az időre beállított vegyi gyutacscsomagot a rigai kikötőben csempészték a hajó fedélzetére. A dániai kommunista szervezet által használt vegyi-műszaki gyutacsos robbantóanyagok és gyújtózsinórok Svédországból érkeztek és egy malmöi úri divatüzletből, ahol raktározva voltak, mindig külön futár szállította őket Koppenhágába. A Kominternnek Németország elleni munkájára vonatkozólag más dániai kommunista terroristák vallomásai is igen fontos adatokat szolgáltattak. Ezek szerint a Komintern különleges súlyt helyezett a skandináv tengerészeknek munkatársakként való megnyerésére, mert az volt a nézete, hogy egy jövő háborúban csak a skandináv államok maradnak semlegesek és akkor csak ez államok alattvalóinak lesz lehetőségük arra, hogy német kikötőkben, illetőleg német hajókon terrorcselekményeket hajtsanak végre. Ezenkívül az volt a határozott utasítás, hogy saját hajóik rakományát is semmisítsék meg gyújtó- és robbantóanyagokkal, amennyiben ez használ a Szovjetunió érdekeinek. A Keleti-tenger mellékéhez tartozó államokban és a német északi-tengeri kikötőkben levő egyes szabotázscsoportoknak maga Wollweber adta ki az utasítást arra, hogy az ebben a térben járó összes hajókon legalább egy-egy megbízható munkatársat verbuváljanak, akit aztán a 3. Internacionálé szellemében végzendő jövőbeli munkájára a lehető legjobban ki szándékoztak képezni. Az ő rendeletére vezethető vissza egy danzigi kártevő csoport létesítésének a kísérlete is. Közben sikerült ezeknek a csoportoknak vezető ISH-tisztviselőit, köztük az Oslóból származó Arthur Samsing norvég állampolgárt, aki hosszabb ideig a Szovjetunióban tartózkodott, letartóztatni, és ezek részletes adatokat szolgáltattak a Wollweber megbízásából a Birodalom ellen irányított szabotázsakciókról. A Komintern megbízásából Wollweber ugyancsak támaszpontokat létesített Dagö és Oesel keleti-tengeri szigeteken is. Az ezeken a szigeteken verbuvált munkatársaknak azonban csak akkor kellett volna akcióba lépniük, ha egy Németország és a Szovjetunió közötti háborúban ezeket a szigeteket német csapatok, illetőleg a német haditengerészet vette volna birtokba. Ez esetben a kártevő cselekményeknek elsősorban a tengeralattjáró támaszpontok, repülőterek és olajraktárak ellen kellett volna irányulniuk. Hogy a bolsevizmus mennyire igyekezett magában a Birodalomban is tevékenységet kifejteni, kiderül abból a tényből, hogy 1941 márciusa óta a közbiztonsági rendőrség (SD) Felső-Sziléziában és a Főkormányzóságban megállapíthatta, miszerint lengyel kártevő- és terrorszervezetek vezetőiül növekvő mértékben kommunista elemeket állítottak be. Az utóbbi időben végrehajtott erőszakos bűncselekmények megszervezése itt is azokra a tipikusan kommunista kivitelezési módszerekre vall, amelyeket a Komintern a "háborús tézisek" felállítása alkalmával a moszkvai VI. és VII. világkongresszuson az összes szekcióknak kiadott. IV. A szovjetorosz kémkedés (gazdasági, katonai és politikai hírszerzőszolgálat) a Birodalom ellen.
1. GPU-módszerek a német áttelepülők ellen
Amikor a népi németek a Führer hívására tömegesen jelentkeztek az áttelepülésre, a hírhedt GPU - amely 1941. február 3-a óta az "Állambiztonsági Népbiztosság" cím alatt egyesített belügyi népbiztosság részévé lett - előtérbe lépett, mégpedig azért, hogy e német emberek közül sokakat a legelvetemültebb eszközök igénybevételével kémkedésre kötelezzen az ellen az ország ellen, amelybe honvágytól űzve éppen visszatérőben voltak. Jóllehet a GPU-nak alig sikerült gyakorlati eredményeket elérnie, mivel ezeknek az erőszakkal kémkedési kötelezettségvállalásra kényszerített embereknek a legtöbbje német földön erről rögtön jelentést tett, ez a tény mégis szégyenfoltja marad a GPU és ezzel a szovjetorosz hatalmasok munkamódszereinek. A német áttelepülőket ilyen esetekben a GPU elé idézték, órák hosszat vallatták, és azzal fenyegették, hogy kizárják őket az áttelepítésből, ha nem vetik alá magukat a GPU követelésének. Kedvelt volt az a módszer is, hogy a megkörnyékezett áttelepülőknek kijelentették, visszamaradó hozzátartozóikon vesznek elégtételt és túszokként fognak bánni velük, ha a kényszer hatása alatt vállalt kötelezettségeket nem teljesítik, vagy Németországban feljelentést mernek tenni. Azzal is fenyegették őket továbbá, hogy a GPU hosszú keze Németországban is eléri őket, s ez a fenyegetés nem tévesztette el hatását az egyes áttelepülőre. E gyalázatos módon nemcsak férfiakat, hanem nőket is kényszerítettek kötelezettségvállalásokra. A következőkben idézünk néhányat a százakra menő esetek közül, amelyek jellemző példái annak, hogyan jártak el német emberekkel. a.) A besszarábiai németeknek a Birodalomba való áttelepítése során megjelent a Csernovicből való Mária Baumann asszony és eskü alatt tett tanúvallomásokkal alátámasztva előadta, hogy az orosz titkosszolgálat németországi kémkedésre akarta rábírni. Elmondta, hogy többször is a GPU illetékes hivatalaiba rendelték, ahol minden eszközzel igyekeztek hatni reá, hogy a kémkedésre vonatkozó követelésnek magát alávesse Minthogy öt ellátatlan gyermek özvegy édesanyja, nagy kereseti lehetőségeket ígértek neki s eközben hangoztatták, hogy 10 000 márkás, sőt ennél nagyobb összegek sem játszanak szerepet. Prágában folytatandó kémtevékenységre osztották be. Már anyag és bizonyító iratok is voltak nála, amelyekből felismerhető volt a különleges kioktatás terjedelmessége. b.) Elisabeth Kreutelt, akinek férje Csernovicban kötszerüzletet tartott fenn, az útlevelek felmutatása alkalmával a GPU szintén megkörnyékezte. Neki Szászországban kellett volna orosz kémszolgálatot végeznie. Ő is fontos oktatóanyagot hozott a német kémelhárítás számára. A példák százait lehetne felsorolni, mert kétségtelen, hogy a GPU óvatos becslés szerint az áttelepülőknek mintegy 50 százalékát megkörnyékezte, hogy őket zsaroló fenyegetésekkel vagy óriási pénzígéretekkel közreműködésre kényszerítse. A GPU azonban nem érte be azzal, hogy a legelvetendőbb eszközök alkalmazásával megpróbálta ezeket a német embereket hazájuk árulóivá tenni, hanem szervei még arra is vetemedtek, hogy ezeket az embereket sok esetben kifosszák s tőlük igazoló papírokat, pénzt és értéktárgyakat ellopjanak. Tizenhat esetben bizonyítékok vannak arra, miszerint az igazoló iratok ellopása abból a célból történt, hogy azokkal orosz kémeket szereljenek fel. További 16 esetben még az az alapos gyanú is fennáll, hogy a GPU e végből meg is gyilkolt népi németeket, hogy azok papírjait a Birodalomba való feltűnés nélküli kém-becsempészésre használja fel.
2. A szovjetorosz diplomáciai képviseletek, mint a Birodalom elleni gazdasági, politikai és katonai hírszerző szolgálatok központjai azzal az egyértelmű céllal, hogy a háború előkészítését szolgálják.
Az a tapasztalat, hogy az orosz kémkedés növekvő nyomása főleg a német keleti vidékeken - s itt is elsősorban a Főkormányzóságban és a Protektorátusban - nyilvánult meg, éppen ezeknek a veszedelmes vidékeknek a különös figyelésére késztetett. Ennek során megállapítást nyert, hogy Leonid Mohov, a prágai orosz főkonzulátus tagja, egy orosz kémhálózat feje volt, amelyet a Protektorátusban a GPU létesített. A cseh légió volt tagjait, akik a Lengyelország elleni háborúban lengyel oldalon harcoltak és főleg a volt csehszlovákiai kommunista párt híveinek köreiből kerültek ki, s akik Lengyelország veresége után orosz hadifogságba jutottak, orosz kémszolgálatra bírták rá és főként titkos rádióállomások kezelésére képeztek ki. Ezeket az embereket hamis igazolópapírokkal küldték a Protektorátusba, ahol az említett orosz konzulátusi tag, Mohov vezetése alatt működtek. Amikor a közbelépés megtörtént, sikerült ennek az orosz kémhálózatnak 60-nál jóval több tagját elfogni, és egy tucatnyi üzemben levő titkos rádióállomást lefoglalni. (Utalás: Ez a hálózat teljesen függetlenül dolgozott a Komintera által a Protektorátusban létesített illegális apparátustól. L.I., 2.sz.)
Közben Berlinben Kobulov orosz "követségi tanácsos" és GPU-hivatalnok szintén nem volt tétlen. Nem érdektelen idézni itt egy németbarátsággal nem gyanúsítható volt jugoszláv diplomatának, Vauhnik ezredesnek, a volt berlini jugoszláv katonai attasénak a vallomását, aki a berlini orosz katonai attasé segédtisztjére, Szkornyakov ezredesre vonatkozólag kijelentette, hogy ez utóbbi - annyi pénzzel, amennyi csak kell - kizárólag a hírszerző szolgálattal foglalkozik. Kobulovnak Tupikov orosz katonai attaséval és ennek segédtisztjével, Szkornyakovval együtt az volt a célja, hogy a birodalmi fővárosban, úgyszintén a Nagynémet Birodalom valamennyi fontosabb városában titkos rádióállomásokat létesítsen a hírközvetítésre.
Az orosz kémszolgálat megfontoltan háborús előkészületre törekedett, amely jövőbeli légibombázások célpontjainak megjelölése mellett nyilvános tereken és parkokban olyan feltűnés nélküli rejtekhelyek kikeresésére is kiterjedt, amelyekbe alkalmas pillanatban való elvitelre kémanyag és kártevő tárgyak eldughatok lehettek.
b.) Egy birodalmi német elvetemült megzsarolásának esetét szintén Berlinben fedték fel. Ez a Péterváron született birodalmi német, akinek nevét érthető okokból jelenleg még nem lehet nyilvánosságra hozni, Németországban való ismételt tartózkodás után 1936-ban véglegesen visszatért Berlinbe. Oroszországban orosz jog szerint megnősült. A házasságból egy leány született. Minthogy orosz jog szerint a feleség orosz állampolgár maradt, a férjnek nem engedték meg, hogy feleségét magával hozza a Birodalomba. Berlinből aztán a külügyi hivatal támogatásával ismételten igyekezett megszerezni a szükséges iratokat ahhoz, hogy az oroszországi házasságot német jog szerint is elismertesse. Minthogy tüdőbeteg volt és már egyedül ebből az okból is súlyt helyezett a családjával való mielőbbi összekerülésre, helyzetéből nem látott más kivezető utat, mint hogy újból maga utazzék Pétervárra és ott a szükséges iratokat beszerezve, feleségét és gyermekét végre a Birodalomba hozza. Evégből az Intourist orosz utazási irodához fordult és ott kérte az Oroszországba való beutazáshoz szükséges papírokat. Amikor ennek az irodának a vezetője, az orosz Sahanov, az illető előadásából kivette, hogy ez a beteg ember nagy gondban él családja miatt, gyalázatosán aljas játékot kezdett el vele. Sahanov csak arra az esetre helyezte neki kilátásba a Pétervárra való utazást, ha mint német hajlandó hazája el-árulására. Sahanov folytonosan szorongatta a kétségbeesett embert, aki már majdnem öngyilkosságra szánta magát. Sahanov folyton kijátszotta ellene feleségét és gyermekét, s olyan értelmű célzásokat tett, hogy azok túszokként a GPU kezében vannak. A szóban forgó birodalmi német végül is jelentést tett a német kémelhárításnak. Ennek felhatalmazásával aztán látszólag belement Sahanov GPU-ügynök kívánságaiba és annak megbízásából nagy lakást bérelt, amelyet szintén egy titkos rádióállomás berendezésére vettek igénybe. Kiegészítésül szolgáljon az a tény, hogy Sahanov és Kobulov "követségi tanácsos" között a legszorosabb egyetértés állott fenn.
c.) A berlini orosz nagykövetség rádióspecialistájának megfigyelésével, aki különböző alkalmakkor Danzigban tűnt fel, ellenjátékképpen itt is sikerült megrendezni egy titkos rádióállomás felszerelését a hozzátartozó politikai és gazdasági bizalmi emberhálózattal együtt. A danzigi állampolgárságú Formella testvérek által idejekorán tett feljelentés folytán, akiket szintén be akartak kényszeríteni a GPU szolgálatába, itt is sikerült meghiúsítani az orosz kémkedési elgondolás sikerét.
V. Határösszetűzések
|