Végső harc órájában 1944 május 20-án
Vádoljuk a zsidóságot 1944 június 10-én
Magyarság és zsidóság, 1944. július 1
A zsidóság útja, 1944. július 8.
Meggondolt tervszerűséget a zsidókérdés megoldásában, 1944. augusztus 12.
Leszámolunk, 1944. október 21.

Végső harc órájában / Harc,1944.május 20. /

Az immár ötödik éve dúló nagy világégés a zsidókérdés történetében is új korszakot fog megnyitni. A világ népeinek harca a közéjük nyomuló zsidóság ellen többezeréves múltra tekint vissza. Mióta a zsidók felbukkantak a történelem homályából, azóta tart ez a végzetes viaskodás. A faji alkat, a fajtaösszetétel mélyén gyökerező örök ellentét állította szembe egymással a zsidókat és a többi népeket. De bármily nagy veszélyt is jelent a zsidóság a többi népekre, mindaddig, amíg a káros és veszélyes hatások ellen ösztönösen vagy tudatosan védekeztek, nem kellett súlyosabb következményektől tartani. a gettóba bezárkózott zsidóság bármennyire káros gazdasági és társadalmi tevékenységet fejtett ki, mégiscsak elkülönített életet élt, és állandóan ellenőrzés alatt állott.

Az igazi veszedelem akkor jelentkezett, amikor mintegy száz-százötven évvel ezelőtt a liberalizmus máról-holnapra kinyitotta a liberalizmus kapuit és a zsidókat teljesen egyenrangúvá tette az őket befogadó népekkel. A zsidók megsemmisítették a társadalmi élet erkölcsi törvényeit és alapelveit, kíméletlenül kisajátították és birtokba vették a gazdasági élet összes vezető intézményeit és irányító pozícióit, és a hasznot és a profitot tették meg az új gazdasági rend egyetlen céljává. Ennek jegyében ment végre az egyik oldalon a dolgozók millióinak vergődése és nyomorúsága. Ugyancsak a zsidók voltak azok, akik az elégedetlen tömegek felhasználásával az egész országot lángba borítani akaró társadalmi forradalom megszervezésére vállalkoztak. A plutokrata és bolsevista zsidók, bár két különböző irányból, de egy közös cél, a zsidó világuralom elérésére törekedtek.

A zsidóság ellen folytatott évszázados harcunkban az elmúlt hetekben nálunk is döntő fordulat állt be. A zsidókérdés megoldását célzó rendelkezések szelleme és tartalma nem hagy kétséget aziránt, hogy ezúttal nemcsak látszólagos intézkedésekről van szó, hanem olyan rendelkezésekről, amelyek ha végleg nem is oldják meg a zsidókérdést, , mélyrehatóan megváltoztatják a zsidóság eddig fennállott társadalmi, gazdasági helyzetét. Véget vetnek a magyarság rovására mutatkozó kirívó aránytalanságoknak, és a zsidóság előnyös, sok tekintetben szinte kiváltságos helyzetének. Az eddig megjelent és az ezután sorra kerülő rendelkezések nyilván a zsidókérdés végleges megoldását készítik elő ugyan, de súlyos hiba volna, ha hamis illúziókba ringatnánk magunkat.

Egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk, hogy sem a zsidóság elleni világharcnak, sem a külön harcnak nincsen még vége. Ellenkezőleg, ez a küzdelem végső elszántsággal folyik tovább. A zsidóság nem az az ellenfél, amelyiket egykönnyen térdre lehet kényszeríteni és meg lehet törni. A zsidóság szívós és makacs ellenfél, gyorsan alkalmazkodik a változott helyzethez, jól ismeri a társadalmi létharc különféle formáit és módozatait. Vele szemben csak következetesen a cél felé törő harcmodor vezethet eredményre. A törvények és rendszabályok a zsidó veszedelem leküzdésére magukban véve még nem elégségesek. a társadalomnak is cselekvő módon kell kivennie részét ebből a küzdelemből. Az egész magyar közvéleménynek ismernie kell a zsidóság elleni önvédelmi harcnak igazi okát, értelmét és célját. Ismernie kell a zsidóság, mint kultúra, az erkölcs, a hit, az építés örök ellenségét. Ismernie kell a zsidóság természetét, a zsidó szellemiséget, a zsidóság életformáját. Tudnia kell, hogy a bomlasztás és az élősdiség, a zsidó magatartás, a zsidó karakter e két legjellegzetesebb megnyilvánulása állandó veszélyt és fenyegetettséget jelent minden egészséges társadalomra. A zsidó bomlasztás mindenütt a belső társadalmi összhang és egyensúly széteséséhez vezet. Párt - és osztályellentétek tagolják szét a társadalmat. Felszabadulnak a káosz és a zűrzavar lappangó erői. A gazdasági és szellemi életben a súlyos válság tünetei jelentkeznek. A nyomor és nélkülözés az egyik oldalon, a másikon az esztelen fényűzés és kihívó jólét állanak szemben egymással. A kultúra különböző területein bizarr, értelmetlen, torz törekvések jelentkeznek. Mindezek mögött a zsidóság bomlasztó szándéka és akarata fedezhető fel. A zsidó élősdiség viszont a társadalom életerejének és életképességének megsemmisüléséhez vezethet. A mi szemhatárunk sem áll meg a zsidókérdésnél. Mi is nagyon jól tudjuk, hogy nemzeti letünkben sok-sok nem kevésbé fontos kérdés vár sürgős és gyökeres megoldásra. De ugyanakkor szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy új, országépítő munkát mindaddig nem végezhetünk, amjg a zsidókérdést teljesen ki nem küszöböljük nemzeti életünkből. Ezért állítottuk a Harcot kifejezetten a zsidóveszély elleni küzdelem szolgálatába. A feladat és a kötelesség világosan áll előttünk. Megállás és megalkuvás nélküli harc mindaddig, amíg a magyarság végleg le nem győzte belső ellenségét, a zsidóságot. A tudás, a felvilágosítás és meggyőzés tiszta és becsületes fegyvereivel akarunk harcolni mindig a legelső vonalban. Előttünk állanak a példák, az Istócziak, a Simonyiak és Verhovayak nagyszerű, áldozatos és magasztos példái. Az ő útjukon akarunk haladni. Azt a harcot akarjuk tovább folytatni és győzelmes befejezéshez juttatni, amelyet kegyetlen és keserű körülmények között ők indítottak el. emlékük előtt fogadalmat teszünk, hogy addig ki nem adjuk kezünkből a fegyvert, amíg nem értük el a végső győzelmet.

Harcot hirdetünk de nemcsak a zsidóság ellen, hanem a közöny, a fásultság, a tunyaság, a szalmaláng és a megalkuvás ellen is. Harcot hirdetünk az önzés, a haszonlesés, az álszent, szemforgató humanizmus megrögzöttjei ellen.

BOSNYÁK ZOLTÁN

Vádoljuk a zsidóságot /Harc, 1944. június 10. /

. . . Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy politikai életünkben meghonosította a nemzeti értékek és eszmények lebecsülését, történelmünk, hagyományaink és nemzeti múltunk megvetését. Vádoljuk azzal, hogy behozta hozzánk a társadalmi forradalom, az osztályharc, a marxizmus és a bolsevizmus eszméit, ellentétet, gyűlöletet szított az egyes néprétegek között, vádoljuk azzal, hogy rendszeresen és következetesen kiélezte a politikai ellentéteket, hogy így saját magáról és rohamos térhódításáról elterelje a figyelmet. A nemzetietlenség és a hitetlenség szellemét terjesztette közöttünk, a haladás, a kultúra és a felvilágosodás eszméi mögé bújva.

Vádoljuk a zsidóságot, hogy céltudatos és tervszerű aknamunkával előkészítette az 1918. évi csőcseléklázadást, amely szégyenbe és gyalázatba taszította Magyarországot, és olyan történelmi tragédiát zúdított ránk, amilyenhez hasonlót alig találunk ezeréves történelmünkben. Vádoljuk a zsidóságot a huszonöt év előtti bolsevista rémuralomért, amelyiknek szellemi, lelki szálláscsinálói, egész politikai vezérkara, legvérengzőbb terroristái szinte kivétel nélkül a zsidóság soraiból kerültek ki. Vádoljuk a zsidóságot az akkor elszenvedett megaláztatásokért, az ártatlanul megölt áldozatokért, a meggyalázott templomokért.

Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy méltatlanul visszaélt jóhiszeműségünkkel és azt a politikai jogegyenlőséget, amelyet megadtunk neki, arra használta fel, hogy fölibénk kerüljön, úrrá legyen felettünk és előjogokat szerezzen magának. Vádoljuk azzal hogy az idegen uralom alá került területeken a válságos órákban túlnyomó többségben hátat fordított a magyarságnak, megtagadott vele minden közösséget, egyedül és kizárólag csak a maga faji érdekeit nézte. . . . . Nem kisebbek a zsidóság bűnei szellemi életünkben sem. A korszellem, haladás és modernség nevében egész kultúréletünket alantas, az ösztönéletre spekuláló gondolatokkal telítette.

Vádoljuk a zsidóságot azzal hogy a sajtóban megszerzett korlátlan befolyását a magyar lelkiség szétrombolására használta fel. A zsidóság térfoglalásával a felületesség, a megbízhatatlanság, a durvaság, a trágárság szabad utat és érvényesülést kapott a sajtóban. A házasságtörés, a válóperek, társadalmi bűncselekmények bő teret kaptak naponta ennek a zsidó sajtónak a hasábjain. A rágalmazás, tekintélyek lejáratása, a hazugság mindennapi és megszokott jelenségek lettek a sajtóéletben. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy irodalommá avatta kultúréletünkben a legsilányabb pornográfiát, egyedül és kizárólagos problémává tette a túlhajtott szexualitást, vádoljuk azzal, hogy könyvekben, színpadon, kabarékban léhaságra, cinizmusra, minden erkölcsi törvénynek és eszménynek kicsúfolására nevelte a társadalmat, hogy elárasztotta sivár irodalmi kaptafára készült üres fércmunkáival mind a magyar szellemi életet, mind pedig az egész világot.

A tájékozatlan külföld előtt a lehető legrosszabb hírbe keverte a magyarság szellemi alkotó erejét és képességét. Vádoljuk azzal hogy a maga sivár szellemiségével készített értéktelen produktumaiban torz és hamis képet rajzolt a magyarságról önmagunknak és a nagyvilágnak. Léha, könnyelmű, romlott erkölcsű, együgyű és üresfejű figurákként mutatott be bennünket az egész világon, és ezzel nagymértékben hozzájárult a külföld közvéleményének a magyarságról alkotott helytelen és kedvezőtlen felfogásának kialakításában. Önmagunkkal elhitette, hogy olyan faji tulajdonságokkal bírunk, amelyek sohasem voltak sajátjaink.

Meghamisította saját fajtatudatunkat és kisebbrendűségi érzést formált ki bennünk. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a szellemi életünkben megszerzett hatalmát és befolyását arra használta fel, hogy valóságos magyarellenes faji kontraszelekciót gyakoroljon. Ennek következményeként hírnévhez, érvényesüléshez juthattak, pénzt, vagyont szerezhettek értéktelen, selejtes zsidó áltehetségek, de hallgatásra voltak ítélve az igazi magyar tehetségek, akik legfeljebb csak akkor juthattak szóhoz, ha hozzáigazodtak a zsidó érdekekhez és törekvésekhez. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a művészet különböző területein, a zenében, a képzőművészetben bevezették a dilettantizmust, a kontárságot, a giccset, lejáratták az igazi művészetet és zavaros, egzaltált és beteges agyvelők torz, értelmetlen kifejezésformáit, mint modern művészetet csempészték be kultúréletünkbe.

BOSNYÁK ZOLTÁN

Magyarság és zsidóság, 1944. július 1

Nincs nép, amely annyira képtelen lenne kivetkőzni önmagából, annyira fajtájához volna láncolva, mégis a zsidó, ha magasabb életkörülmények közé jut, semmiképpen sem akar többé zsidó maradni. Nincs nép, amely olyan vakbuzgó rajongással követte volna tételeit, mégis ők terjesztették vagy kétszáz esztendő óta a legtöbb hitetlenséget és vallástalanságot a világon. Azt tartják magukról: nélkülük ma nincs itt kultúra, ők ma a kétezer éves kultúra legfőbb terjesztői és összetartói, holott az a három legnagyobb szellem, akit az utolsó századokban a világnak adtak: Marx, Freud, Einstein egyébbel sem foglalkozott, minthogy a mi kétezer éves keresztény kultúránk alaptörvényeit kikezdte. Marx a lázadások egész sora után a szteppék barbarizmusát szabadította rá Európára, Freud az örömtanyák erkölcstanát akarta úrrá tenni a kétezer év óta kialakult erkölcsi rendben, Einstein pedig még földünknek a világűrben való elhelyezkedése körül is kételyeket támasztott.

Egyetlen nép sem hozott olyan rideg fajvédő törvényeket, egyetlen közösségben sem hoztak olyan szigorú kiközösítő rendszabályokat az idegen vér ellen, mint Ezrás és Nehemiás próféta óta ők, mégis ők küzdöttek talán a történelemben leghangosabban és legtöbbet a többi népek fajvédelmi rendszabályai ellen. Egyetlen nép nem áhítozott annyit versben és prózában másfélezer esztendő óta az állandó otthon, az elérhetetlen haza után, mégis ők küzdenek legtöbbet a hazafiság ellen. Egyetlen nép nem hirdetett annyi pacifizmust, nem küzdött annyit a háborúk és a katonai szellem ellen, mint ők. Két esztendővel a mostani világégés kitörése előtt írta Freud egy világszerte ünnepelt nyílt levélváltásban New-Yorkba Einsteinnek: Mi pacifisták vagyunk, mert szervi okokból azoknak kell lennünk, könnyű aztán beállítottságunkat érvekkel igazolnunk.

Túlérettségüknél, testi, lelki ernyedtségüknél fogva is pacifisták voltak ők, mégis a mi proletárdiktatúránk idején Pogány, Bőhm, Landler voltak a leghangosabb kardcsörtetők, az orosz vörös hadsereg első napóleoni diktátora, Trockij-Bronstein, mégis a történelem legvéresebb háborúját ők zúdították rá a világra, és ők fűtenek most Moszkvában és New-Yorkban is, hogy ez a vérözön el ne múljon... Mi vagyunk-e az okai annak, hogy ötven-hatvan olyan napfényes év után ők rendezték a Károlyi-forradalmat, Kun Béláék és Szamuellyiék torz és véres farsangját? Minket illet-e a vád, ha a kommün bukása és az ellenforradalom sem tudta kijózanítani őket, hanem pár évvel utána tőzsdén, sajtóban, közgazdasági világban szóról-szóra ugyanott kezdték, ahol a Károlyi-forradalom után elhagyták? Mi vagyunk-e a meg nem értők, ha ők, akik a nemzet szellemi irányítását annyira a maguk feladatának tartották, a harmincas évek elejétől kezdve sehogy sem akarták megérteni, hogy a Trianonban megcsonkított magyarság csak azokkal az európai hatalmakkal törheti le a békeszerződések bilincseit, amely hatalmakat ugyanezek a békeszerződések sújtottak? Mi vagyunk-e a meg nem értők, ha ők nem jöttek rá arra, hogy Felvidék, Erdély és Bácska egy részének visszaszerzése után a magyarság itt a keleti front mögött nem üthet pártot az ellen a szövetségese ellen, amelynek elsősorban köszönheti e területrészek visszaszerzését, és nem foghat hozzá szellemi szabotázsok, népfrontalakulatok megszervezéséhez? Mindent, de mindent elkövetett az utolsó másfél esztendőben a hazai zsidóság, hogy itt létrejöjjön a tengelyhatalmak ellen az a bizonyos ötödik hadoszlop, egy magyar partizánmozgalomról ábrándozott, és most csodálkozik, ha a partizántámogatók sorsára jutott. . . . .

OLÁH GYÖRGY

A zsidóság útja /Harc, 1944.július 8./

....Amíg a szabadkőművesség az alapítók szándékai szerint a zsidókat távol tartotta tagjai sorából, valóban inkább nemes célú és jótékonyságot gyakorló szervezet volt. amióta azonban a zsidóság a XVII. században a franciaországi szabadkőműves páholyokba való beszivárgását megkezdte, a szabadkőművesség is politikai célok szolgálatába állott, mégpedig oly mértékben állt a zsidók politikai és hatalmi céljai eszközévé, amilyen mértékben a zsidók befolyása a páholyokban megerősödött. ....A zsidó a világnak minden más népét és a földi javakat csak eszköznek tekinti ahhoz, hogy ezekkel saját céljait szolgálja. A zsidóságot tehát akkor, amikor számbeli és anyagi, majd később politikai megerősödés folytán befolyást nyert a társadalmak életének irányítására, szinte természetszerűleg teszi magáévá azt a gondolatot, hogy a világ javait és a nemzsidó népeket a saját uralma alá kényszerítse. Ez a zsidó világuralmi gondolat alapja. ....

A zsidóság az idők folyamán előbb uzsoraüzleteivel, csalásaival, majd később államközi hitelműveletekkel olyan anyagi erőt biztosított magának, amellyel a szabadkőműves és szociáldemokrata eszmék révén megszerzett táborát még jelentékenyebben megnövelhette. A zsidóság azonban érezte azt is, hogy világuralmi céljainak megvalósításához csak akkor foghat hozzá, ha eltávolítja azokat a pilléreket, amelyeken a keresztény kultúrájú Európa államberendezkedései nyugszanak. Az európai országok tekintélyi elven építették fel államberendezésüket. Egyfelől tehát az egyházak, másfelől pedig az erős államhatalom voltak a gátjai annak, hogy Európában más, mint keresztényi hatalom érvényesülhessen. A zsidóságnak első feladata volt tehát céljai eléréséhez, hogy ezeket a berendezéseket az útjából eltávolítsa. Ez pedig csak erőszakos úton történhetett. Ezért volt szükség forradalmakra. Ma már letagadhatatlan történelmi tény, hogy a XVIII. század végén kitört francia forradalmat, amelyet évtizedek során forradalmak egész sora követett, a francia szabadkőműves páholyokból kezdeményezték és irányították.

Az európai forradalmak második hullámát már a zsidóságnak a szabadkőművesség mellé felsorakozott másik szövetséges, a szociáldemokrácia is segített előkészíteni. Egy ekkora vállalkozáshoz azonban még ez is kevés lett volna, ezért volt szükség az első világháború kitörésére. Az első világháborút 1914-ben a zsidó Princip golyója a belgrádi szabadkőművesek utasítására indította el. A négyéves világháborúban Európa minden népe vérzett és szegényedett, csak a zsidóság élt jól és gazdagodott erőben, hatalomban. Az 1917. év januárjában a volt úgynevezett entete-hatalmak szabadkőműves kiküldöttjei összejöttek Párizsban és ott 3 napig tartó kongresszuson a következő háborús célokat állapították meg: A Monarchia feldarabolása, Csehország megteremtése, Németország letörése, Elzász-Lotharingia Franciaországhoz csatolása, Lengyelország felszabadítása. Ugyanez év júniusában újabb kongresszus ült össze Párizsban, ezen azonban már nemcsak a volt entente-, hanem semleges államok kiküldöttei is részt vettek.

Közben kitört az orosz forradalom, amelyet hiteles megállapítás szerint Amerika nagy zsidó bankárai finanszíroztak. A fent ismertetett célokat az ellenséges hatalmak csak a központi hatalmak belső frontjának bomlasztásával forradalmi úton érhettek el. Ennek a célnak állt a szolgálatában az a gigantikus propagandahadjárat, amely a Northcliffe sajtó vezetésével angol részről lefolyt Magyarország ellen, és az a belső propagandahadjárat, amelyet az egész magyarországi zsidó sajtó folytatott, sajnos, sikerrel a nemzeti erők megbomlasztása érdekében itthon és a harctéren küzdő katonák fegyelmének meglazítására. Ugyanez volt a helyzet Németországban és Ausztriában. A szövetséges táborában lévő Oroszországban is ki kellett törnie a félzsidó Kerenszky és a zsidó Trockij /Bronstein/ forradalmának, mert a cári Oroszország nem látszott elég megbízhatónak arra, hogy a háború utáni zsidó világuralmi terveket készségesen kiszolgálja.

A zsidóság az első háború végével a forradalmak révén úgyszólván Európa politikai hatalmának korlátlan urává vált. Gondoskodni kellet ennek a hatalomnak a stabilizálásáról. Ennek kettős eszköze volt. Egyik egy negatívum, a Párizs környéki békék rendszere, mellyel örökre lehetetlenné akarták tenni a feltámadás lehetőségét ellenségeik számára, a másik egy pozitívum, az úgynevezett Nemzetek Szövetsége, amely az új zsidó világuralom alkotmányát jelentette, bár akkor okos óvatosságból nyíltan nem merték még néven nevezni. Nem sok időnek kellett volna azonban eltelnie, hogy ezen valójában zsidó világuralmi intézmény elnevezésében is hű kifejezője legyen a Cion bölcsei jegyzőkönyveiben foglalt tervek megvalósításának. ....

De kérdem, szükség volt-e nekünk német példára arra, amikor 1919-ben Kormányzónk, a nemzeti hadsereg fővezére volt az, aki a zsidó világveszedelmet fölismerte, és a szegedi gondolat nevében elsőbbséget biztosított annak Európa összes nemzetei között? Európa a zsidósággal ma nemcsak eszmei síkon áll harcban, hanem a zsidóság által zsidó érdekekért harcba állított három hatalmas államnak a hadseregével. ....Mi már átestünk magunk is a zsidó bolsevista forradalmon, akkor, amikor ezt nem előzték meg zsidótörvények és zsidóellenes intézkedések, amikor 1918-ban nálunk Magyarországon élt legnagyobb szabadságban, gazdagságban a zsidóság. Mégis kitermelt a hazai zsidóság Kun Bélákat, Corvin-Klein Ottókat és Szamuellyiket, és a Duna Tisza közén derék magyar emberek százait akasztották fel és lőtték agyon csak azért, mert magyarok voltak...

ENDRE LÁSZLÓ

Meggondolt tervszerűséget a zsidókérdés megoldásában /Harc, 1944. augusztus 12./

.... Történelmünk tele van olyan eseményekkel, fordulatokkal, amelyeket az előrelátó és konokul, mondhatni az érzelmi momentumok figyelembevétele nélkül folytatott bel- és külpolitika a nemzet javára fordíthatott volna, holott az események önmagukban véve sokszor a nemzet szerencsétlenségei voltak. A mai nagy háború már mást mutat. Ma már a világpolitikában is a tökéletesebb szervezés érvényesül. Egy világosfejű és konok szervező, Hitler Adolf évekre előretekintve vezeti a háború ügyeit, úgyhogy az óvhatatlanul előforduló eltérések sem képesek a végeredményt döntően rossz irányba eltolni. A jelszó: élet, vagy halál! Az élet, az élni akarás jegyében folyik egész Európa megszervezése és harca az egyének és a népek kötelességteljesítése, mert az ellenkező oldalon a halál leselkedik, amelyet egy nép sem vállalhat! Ezért egész Európa a végsőkig küzd az életért és tudja, hogy ez az élet előfeltétele az új világrend felépítésének, amelyben végre az alkotó népek egy tiszta népi életben fogják magukat és boldogságukat megtalálni. De ez a tétel fennáll a másik oldalon is. Ott is a szervezés, az előrelátás politikája áll az előtérben. Itt most nem az angolszász népek politikájára gondolunk, mert ezek a népek látszólag, bármilyen messzire nézzenek is, világosan láthatják, hogy nem népi érdekekért küzdenek, mert Amerika pénzérdekekért áldozza fel embereit, az angolok pedig tisztán egyes elvakult politikusok oktalan gyűlölete miatt véreznek, nem is beszélve arról, hogy mindkét hatalom mögött mint mozgató erő a plutokrata zsidóság áll, úgyhogy végeredményben az USA és Anglia katonái is zsidó érdekekért halnak meg.

...Csak mi dolgozó és alkotó népek nem akartuk eddig megérteni ennek a népnek ördögi szándékait, és azt hittük, hogy saját utunkon zavartalanul járhatunk, anélkül, hogy felfigyelnénk ennek az élősdi és ellenséges népnek első beszivárgására, és még jókor megszabadulnánk tőlük. A német nemzetiszocialista mozgalom győzelméig a világ egyetlen népe, amely beengedte a zsidókat, sem tudott tőlük többé szabadulni, bármennyire szeretett volna ismét a maga ura lenni. A zsidóság ugyanis meg van szervezve, mi pedig szervezetlenek voltunk annak ellenére is, hogy látszólag mi rendelkeztünk az államgépezettel.

A német nemzetiszocialista mozgalomban és abban a tényben, hogy ennek a mozgalomnak a hullámai már egész Európát mossák, megszületett a zsidó világuralmi törekvéseknek egyetlen ellenszere. Ezért kellett a zsidóságnak kirobbantani a háborút. Tisztán látta ezt Hitler Adolf, aki a háború kitörésekor mondott nagy beszédében azokról a fickókról beszélt, akik tőle a háború felidézésével elveszik az alkotás lehetőségét.

A zsidóellenes intézkedések tervszerűen indultak. Sajnos, temperamentumból kifolyólag nem mindig őrködtünk eléggé azon, hogy a rideg célkitűzés vágányain megmaradjunk! Voltak, akik nem tudtak féket szabni gyűlöletüknek, de voltak sajnos olyanok is, akik elfelejtve azt, hogy a kitűzött cél nem tűr mást, mint maradéktalan megoldást, hinteni kezdték a részvét és a szánakozás magvát. Sem ennek, sem amannak nincsen semmi értelme. Szárazon és hidegen túl kell esnünk a kérdésen. A kegyetlen gyűlölködők lássák be, hogy a célhoz, a zsidóktól való végleges megszabadulásunkhoz a kegyetlenkedés nem visz közelebb, legfeljebb egyes nemzsidókban szabadít fel alacsony ösztönöket. A sajnálkozók pedig lássák be, hogy semmi értelme nincs a sajnálkozásnak: a tisztogatás meglesz.

De lássák be azt is, hogy a rendszeres megoldásnak nem szabad sajnálkozást ébresztenie, hiszen az kizárólag magyar önvédelem, nem is beszélve arról, hogy semmi körülmények között nem érdemel sajnálkozást az a nép, amely a maga világuralmi célja elérése érdekében képes volt betegeket, aggokat, gyermekeket, ártatlanok százezreit repülőgépek robbanó- és gyújtóbombái áldozatául követelni, és mindezt szemrebbenés nélkül, sőt mi több, titkos rádióleadók felhasználásával és - ne titkoljuk- kaján öröm kíséretében.

Élet-halál harc folyik most a zsidóság és az alkotó népek között. Ezt a zsidók jól tudják. Ma már mi is világosan látjuk kegyetlenkedésüket, s ez az újbóli felismerés szolgáltasson okot arra, hogy ezentúl hideg elszántsággal de annál tántoríthatatlanabbul járjuk ezt az utat, és amelyen haladva komoly és alapos elgondolás szerint végleg és mindenkorra megszabadulhatunk zsidóságtól, ettől a sátáni néptől, vagy talán helyesebben: fajzagyvaléktól. Ezt pedig csak népünknek a pozitív munkára való megszervezésével és a zsidóságtól való szabadulás szándékának rendszeres és hideg megvalósításával lehet elérni.

Kivétel ne legyen! Járjuk végig ezt az utat, amely nekik megérdemelten fájdalmas, de nekünk is elég kemény és küzdelmes. Csak egy szempont lebegjen a szemünk előtt: a magyarság érdeke. Tiszták akarunk lenni népi állagunkban, hogy mire a háború véget ér, egyetlen zsidó se legyen itt már. A mi kemény népi felépítettségünknek és szervezettségünknek ezután gondja lesz majd arra, hogy a magyar népiségbe és testvériségbe idegen vér többé ne szivároghasson. A zsidó szellemiséget pedig, amely egy ideig még kísérteni fog közöttünk, a tökéletesen kiépített népi szervezettségünk gyökeresen kiírtja majd.

PÁLLFY FIDÉL

Leszámolunk, 1944. október 21.

1944.október 15-e meghozta végre a dolgozó magyar milliók által hosszú idő óta várt és óhajtott nagy és döntő fordulatot. Az ostoba és szégyenteljes árulás meghozta végre a zsidó liberális, plutokrata és feudális rendszer teljes megsemmisülését. Szabaddá vált az út a dolgozó és harcoló magyar milliók építő és alkotó akarata előtt. A magyar vér és verejték többé nem a zsidó plutokraták és hitvány csatlósaik léha élősdiségét szolgálja, hanem minden cseppje a magyar szocialista és nacionalista munkaállam felépítésének szolgálatában áll majd. Végre gátlás nélkül, becsületesen és százszázalékosan megoldhatjuk a magyarság belső nagy kérdéseit, kiküszöbölhetjük nemzeti életünkből a kóros, fertőző anyagokat, a bomlasztó erőket és hatásokat. Végleg felszámolhatjuk a zsidókérdést is: a magyar életnek ezt az egyik legvégzetesebb, legtragikusabb rákfenéjét.

.... A zsidóság ellen vívott szabadságharcunk akkor érkezett fordulópontjához, amikor a nemzetiszocialista Németország megkezdte a zsidóság elleni világharcát. A magyar milliók is ösztönösen megérezték, hogy elérkezett a felszabadulás órája, elérkezett a zsidóság visszaszorításának, a zsidókérdés megoldásának ideje. Hatalmas tömegmozgalmak álltak sorompóba, s megindult egy esztendőkig tartó elszánt és elkeseredett politikai és társadalmi harc a zsidókérdés végleges felszámolásáért. A zsidó plutokrácia és a vele szoros érdekszövetségben álló reakciós erők minden erejük és befolyásuk bevetésével igyekeztek megakadályozni a zsidóság hatalmának a letörésére irányuló törekvéseket. A népi erők, valamint a zsidó nagytőkének s szövetségeseinek harcából csak féleredmények születtek meg. Látszattörvények és rendeletek egész sora látott napvilágot, amelyeknek igazi célja nem volt egyéb, mint kifogni a szelet az antijúdaista tömegmozgalmak vitorláiból. A zsidóság a két zsidótörvény után is valóságos kiváltságos helyzetet élvezett. Miközben a háború gondjai és megpróbáltatásai egyre nagyobb súllyal nehezedtek a magyar dolgozók vállára, a zsidók változatlanul a legnagyobb jólétnek örvendtek. Őket láttuk ott a legdrágább és legelőkelőbb mulatóhelyeken, ők töltötték meg a szórakozóhelyeket, ők tették lehetővé a feketepiacot. Egyetlen hatalmas partizánsereget alkotva, minden eszközzel azon dolgoztak, hogy háborús teljesítőképességünket kisebbítsék. Semmiféle eszköz felhasználásától nem riadtak vissza, amikor háborús erkölcsi, lelki helytállásunk szétbomlasztásáról volt szó. A zsidóság a maga egész tömegében ellenségeink táborába szegődött.

Március 19-e után úgy látszott, hogy végre elérkezett az ideje a zsidókérdés gyökeres megoldásának. A gyors egymásutánban életbe lépett rendeletek egészen új helyzetet teremtettek. Megvalósult a zsidóság kikapcsolása a magyar gazdasági és szellemi életből. Megtörtént a zsidók elkülönítése és a magyar szellemi életből való kirekesztése. De még mielőtt ez a folyamat végleg bezárult volna, az utolsó pillanatban a zsidóság védelmére megmozdultak a reakciós erők. Külföldi véleményekre hivatkozva, "humánus" elbánást követeltek a zsidóknak. A reakciós zsidóbarát elemek nyomására egymást érték az újabb kivételezések. Közgazdasági és közéleti érdekekre való hivatkozással és mindenféle egyéb címen megindult a mentesítések lavinája. Más zsidók ezrével gyorstalpaló keresztelkedések által próbáltak megszabadulni a zsidókra érvényes jogszabályok hatálya alól. Ismét mások idegen állampolgárságú bizonyítvánnyal és útlevelek vásárlásával próbálták magukat kivonni az általános rendelkezések alól. Az árulók, a gyávák, a könnyen beijedők, a pénzért mindenre kaphatók készségesen siettek a zsidók segítségére. Ez a gyengeség, megalkuvás, visszakozás a zsidóságot egyre vakmerőbb magatartásra bátorította fel. Az első ijedtségükből magukhoz térve, védekezésből támadásba mentek át. Egyre nyíltabban, hangosabban és vakmerőbben fenyegettek bosszúval és megtorlással.

A névtelen levelek valóságos áradata zúdult mindazokra, akiknek valamiféle szerepük volt a zsidóság elleni önvédelmi harc vezetésében. Ezekből a levelekből a legsötétebb alvilág, feneketlen gyűlölet és tajtékozó bosszú szólalt hangja meg. Ezek az írások mutatták meg a zsidóság igazi arcát. Itt a névtelenség és ismeretlenség biztos fedezékébe húzódva, gátlás nélkül és minden veszély nélkül tárhatta fel a zsidóság lelkében élő alantas érzéseket, gonosz indulatokat és szadista vágyakat. Lehetetlen idézni vagy leírni azt a sok aljasságot, gyalázkodást, mocskot, amit ezek a zsidó levélírók írásaikban összezsúfoltak. De nemcsak egyes zsidók, hanem maga az egész zsidóság is ugyanúgy érzett és gondolkodott.

A faji bosszúérzés a végletekig megvadította a zsidóságot. Nem is nagyon titkolták, hogy ugyanarra készülnek, ami Bukarestben, Párizsban és egyebütt történt, ahova a bolsevisták és angolszász szövetségeseik után betették lábukat. Véres és kegyetlen bosszúra készült a zsidóság nálunk is, mint mindenütt, ahova visszatérhetett. Aki látta a végzetes októberi vasárnapon az utcára tóduló, pöffeszkedő és kaján kárörömmel szemünkbe vigyorgó zsidókat, aki látta az eltorzult vonásukat az arcukon, aki szemtanúja lehetett a városszerte itt-ott jelentkező fegyveres támadásoknak, aki láthatta miképpen támadták meg orvul, hogyan lőttek le zsidó házakból gyanútlan, védtelen embereket, azoknak nem lehetett semmi kétsége afelől, hogy mi történt volna itt, ha tényleg felülkerekedtek volna. Ökölbe szorult kezekkel, fogcsikorgatva kellett eltűrnünk ezeket a zsidó kihívásokat. Semmit sem tehettünk ellenük. Most azonban elérkezett a számonkérés órája. Ebben az órában bennünket nem vezet a túlfűtött bosszúérzet, de nem hagyjuk befolyásolni magunkat ócska, érzelgős, humanista jelszavaktól sem. Egyetlen szempont, egyetlen cél irányít csak bennünket: a zsidókérdést végleg fel akarjuk számolni, a zsidósággal végleg le akarunk számolni. Élet-halálharcunk közepette, mikor a világzsidóság főszövetségese, a bolsevizmus országunkat dúlja, népünket pusztítja, gyorsan és határozottan kell cselekednünk.

Meg kell szabadulnunk attól a súlyos belső tehertételtől, amit a zsidóság jelent. Ez ma az egész magyar közvélemény egyöntetű és határozott követelése. A sors, mely most a zsidóságnak osztályrészévé lesz, bizonyára súlyos és keserű, de tudnia kell minden zsidónak, hogy mindannak, ami most vele történik, elsősorban önmaga és elvakult rövidlátó vezetői az okai.

BOSNYÁK ZOLTÁN