A legnagyobb háború ötödik esztendejében senki előtt sem lehet már homályban ennek a küzdelemnek oka, értelme és célja. Mert az az idő, amikor még úgy látszott, mintha ennél a harcnál is csak egy, Anglia által minduntalan fölidézett európai viszályról lenne szó a kontinens tehetetlenné tétele és az erők egyensúlyának a Brit Birodalom javára való fenntartása érdekében, már régen elmúlt. Mindenki, aki 1936 óta Londonban tervszerűlen háborúra uszított, ma hajtóból üldözötté vált! Azok a szellemek, amelyeket régi brit szokás szerint ezúttal is szolgálatukba akartak állítani, az urak fejére nőttek. Egészen mindegy, hogyan végződjék is ez a háború, Anglia végleg eljátszotta szerepét a kontinensen. A kérdés ma már nem az, vajon az erők régi egyensúlyát a mostani háborúban fenn tudják-e tartani, vagy azt helyre tudják-e állítani, hanem csupán ennyi: melyik lesz ennek a harcnak a végén Európában az uralkodó hatalom, a legerősebb állam által képviselt európai népcsalád-e, vagy a bolsevista kolosszus.

Az első eset csak akkor képzelhető el, ha Németország ezt a háborút, amely nemcsak önmagáért, hanem egész Európáért vívott harc, megnyeri. A második esetben Szovjetoroszország lenne a győztes. Az a bizonyos angol újságok által terjesztett állítás, mintha Oroszországnak Németország esetleges legyőzése után már nem lenne semmi oka arra, hogy Európában tovább előnyomuljon, és ezért egyszerűen megelégednék a német nép nevelésével, illetve kiirtásával, az európai tökfilkók részére szánt épp olyan zsidó vágyálom, mint az a másik, amely szerint mielőtt ez a háború befejeződnék, Anglia úgyis azonnal új harcot indítana a Szovjet ellen. Először is a győztes ebben a népek csatájában célkitűzéseit nem fogja majd brit újságíróktól meghatároztatni, másodszor pedig a bolsevizmus győzelme esetén Európa szánalmas maradványa az akkor Európa felett uralkodó Szovjetunió eurázsiai kolosszusával szemben aligha harcolna majd angol vezetés alatt tovább, annál kevésbé, mivel az ilyen harc katonai kilátásait csak egy teljesen tökfejű ember tarthatná reményteljesnek. Ezenkívül bizonnyal tudja minden európai, hogy az ilyen esetben átmenetileg talán életben maradó kis nyugateurópai államcsökevénynek csak az a tisztesség jutna osztályrészül, hogy a kanadai, ausztráliai, újzélandi, dél-afrikai stb. birodalmi csapatokhoz hasonlóan a brit uralom fennmaradásáért vívott harcban, a britek emberanyagának kímélése érdekében egyedül viselje a véradó terhét.

Németország győzelme - Európa fennmaradása.

Épp ezért egy dolog feltétlenül bizonyos: ebben a harcban csak egy győztes lehet, és az vagy Németország, vagy Szovjetoroszország! Németország győzelme Európa fennmaradását jelenti, Szovjetoroszország győzelme pedig Európa elpusztítását. Ismétlem, ez olyan világos, hogy ezt minden nem teljesen elbutult angolnak is pontosan tudnia kellene. De ha ott ennek ellenére valódi brit képmutatással úgy tesznek, mintha a dolog másképp is lehetne, úgy ez csak azzal függ össze, hogy Londonban a vétkes háborús bűnözők nem látnak már olyan lehetőséget, amellyel az őket fojtogató bonyodalomból kiszabadulhatnának és hogy mindenekelőtt a visszavonulás útját zsidó drótonrángatóik és hajcsáraik belpolitikailag is már teljesen eltorlaszolták.

Éppen ezért Anglia és az USA szempontjából egyáltalában nem az a kérdés már, vajon akarnak-e majd, vagy tudnak-e majd ők a háború után maguk a bolsevizmus ellen harcolni. A mozgalom alakította az államot. Amidőn 11 évvel ezelőtt a nemzetiszocialista mozgalom az államhatalmat hosszú, törvényes küzdelem után megszerezte, mindenesetre meg volt már e feladat eredményes megoldásának számos nagy előfeltétele. A német népközösség megtalálta a mozgalomban önmaga megtestesítését. Így az elkövetkezendő időkben nem az állam alakította a mozgalmat, de a mozgalom alakította az államot. Bármily nagyot is tettünk azóta, a nemzetiszocialista forradalom minden tettének élén kétségtelenül a német népközösség megszervezése áll, az egykori osztályállamnak épp olyan óvatos, mint következetes átalakítása a népi állam új szocialisztikus szervezetévé. Mert csak egyedül ezáltal lett immúnissá a Német Birodalom a bolsevista fertőzési kísérletekkel szemben.

Ebben az államban ma minden fiatal német, tekintet nélkül születésére, származására, vagyonára, szülei állására, azoknak úgynevezett műveltségére stb. csupán saját érdemei alapján minden lehet; ez a nemzeti-szocialista forradalom egyik legdöntőbb tette!

Hogy milyen gyorsan megy végbe nemzettestünknek ez a szocialisztikus felépítése, az most a háborúban nyilatkozik meg a legerősebben. Mert immár a véderő is belekapcsolódott ennek a fejlődésnek a körébe. A fiatal tisztikarnak több mint 60 százaléka legénységi állományból került ki, s ezzel a tisztikar hidat ver a munkások és a parasztok százezreihez, valamint a kis középosztály tagjaihoz. A történelem egykor a legnagyobb teljesítmények egyikének fogja jellemezni, hogy emellett ebben a nagy államban sikerült egy szociális forradalmat bevezetni és végrehajtani, olyat, amely a nemzeti tulajdon minden rombolása és régi rendek alkotóerejének minden korlátozása nélkül érte el minden ember teljes egyenjogúságát.

Ezt a fejlődést a nemzetiszocializmus megzavarhatatlan kitartással és következetességgel viszi tovább. Ezzel egyetemben megfosztja azonban a nemzetközi zsidóságot is attól, hogy belsőleg alááshassa nemzettestünket.
A nemzetiszocialista közösséget tehát már most minden európai önrendelkezés megtámadhatatlan eszközének kell tekintenünk, mert csak az az állam szállhat szembe kifelé is sikeresen a bolsevizmussal, amely belsejében is teljesen mentes az antiszociális fertőző gócoktól! A zsidóság maga a mi nagy Birodalmunkban minden hatalmát elvesztette. Miután pedig a zsidóság a nemzetiszocialista Németország elleni háború kirobbantásában is vétkezett, ezzel hozzájárult egyúttal ahhoz, hogy a nemzetiszocialista forradalom tanai elterjedjenek, s e kérdés tudományos felismerésének és tárgyilagos megoldásának elemei más nemzetekhez is közel férkőzzenek.

Az 1939. évben kirobbant világháború valamikor úgy fog belekerülni a történelembe, mint az 1924-ben a párttal szemben megindított per gigantikus megismétlődése. Miként azonban akkor ez a mozgalom eszmevilágát egy robbanás erejével terjesztette el egész Németországban, úgy ez a harc is kinyitja majd néhány év alatt a népek szemét a zsidókérdéssel szemben és a nemzetiszocialista választ, valamint a zsidókérdés megoldását épp úgy követésre méltónak, mint magától értetődőnek fogja tekinteni.

Emellett ennek a világtörténelmi jelentőségű harcnak a nagysága rávezeti majd a nemzetek szemét és eszét arra, hogy maguk is ilyen hatalmas méretű történelmi dimenziókban gondolkodjanak és cselekedjenek. Egykor majd katonák és hadifoglyok millióiból fog kinőni ennek a felismerésnek milliónyi propagandistája.
Hogy mindezen túl a nemzetiszocialista forradalom belső szervezeti vonatkozásban, gazdaságilag és hatalmi szempontból megadta a német népnek az önrendelkezés fegyvereit, ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a gigászi küzdelem, amely már öt év óta tombol.

A győzelem belső bizonyossága. Ennek a küzdelemnek nem lehet más vége, mint amilyen véget ért ezen a földön eddig minden nagy háború. Az események hullámzása ezért csak azokat érheti nyomasztólag, akik nem tanultak meg történelmileg sem látni, sem gondolkozni. A félvak katona 1918. évi látomásától az 1944. évi nemzetiszocialista valóságig vezető út hatalmasabb és minden bizonnyal nehezebb volt, mint a mai Birodalom útja a végleges győzelemig! Hogy pedig ennek a küzdelemnek a végén Németország és ezzel Európa győzelme áll majd nyugati és keleti gonosztevő támadóival szemben, ez minden nemzetiszocialistában nemcsak hitében jut kifejezésre, hanem mint az egész eddigi harc befejezése, belső bizonyosságot is jelent számára.

Ennek a győzelemnek a biztosítékai ma nemcsak az arcvonal katonái, hanem az otthon harcosai is. Miként az első világháborúból megszületett a nemzetiszocializmus, ebben a másodikban fogja megkapni legmagasabb fokú megerősödését és megszilárdulását. Az otthon, bármily nehéz legyen is számára, végül mégsem fog soha kétségbeesni, mert tudja és látja, hogy fiai a frontokon érette és saját magukért is harcolnak. Az arcvonal soha csődöt nem fog mondani, de még a legnehezebb napok után is mindig össze fogja szedni magát, mert az ő kezébe van letéve nemcsak a dolgozó, hanem az épp annyira vitézül küzdő otthon sorsa is, mint amilyen vitézül küzd maga is a fronton.

Ellenségeinknek az a kísérlete, hogy romboló és gyújtóbombákkal összeroppantsák a német Népet és Birodalmat, végül is csak jobban megerősíti annak szociális egységét és megteremti azt a szilárd államot, amelyet a Gondviselés jelölt ki arra, hogy Európa történetét az elkövetkező évszázadokban alakítsa. Hogy ez a hatalmas, világot megrázó folyamat szenvedések és fájdalmak közepette történik, az megfelel a Gondviselés örök törvényének, amely nemcsak harc közben teremt meg minden nagyot, de minden egyes földi embert is fájdalmak közt hoz a világ világosságára.

Népünk újjászervezésének 12-ik éve az arcvonallal és az otthonnal szemben is a legkeményebb követelményeket támasztja. Bármennyire is tomboljon és üvöltsön azonban a vihar a mi várunk körül, végül is egy napon, mint minden zivatar, le fog ez is csendesedni és akkor a sötét felhők mögül megint ki fog sütni a nap mindazokra, akik állhatatosan és megingathatatlanul, hitükhöz hívek maradva teljesítették kötelességüket. Minél nagyobbak is tehát ma a gondok, annál nagyobbra fogja értékelni és annál jobban fogja megjutalmazni egykor majd a Mindenható azoknak a teljesítményeit, akik egy egész ellenséges világgal szemben tartották kezükben a zászlót és lankadatlanul vitték azt előbbre.

Ez a harc épp ezért ellenségeink minden ördögi mesterkedése ellenére, végül is a Német Birodalom legnagyobb győzelméhez fog vezetni!

Forrás: Pannon Front