 |
Web Hosting by Netfirms | Free Domain Names by Netfirms |
|
|
|
Hitler politikai végrendelete"Mit mondott a Führer" 1945 február 4. és 26.-a között és április 2-án.
A fordító előszava.
Kettős érzésekkel adjuk közre ezt a munkát. Egyrészt a benne lévő gondolatok nagy része föltétlen figyelemre méltó és nagy igazságokat tartalmaz. Másrészt - a munka nem autentikus. Más szavakkal, az állítólagos szerző azt soha nem látta, nem volt alkalma annak tartalmát ellenőrizni és a valósággal, azaz saját gondolataival egybevetni. Az ún. asztali beszélgetéseket állítólag Martin Bormann jegyezte le Hitler tudta és beleegyezése nélkül. Martin Bormann az egyetlen magas rangú nemzeti szocialista, aki 1945-ben "eltűnt" valahol Berlinben, és se nem keresték se nem találták meg soha, sehol a világon 1945 után. Lehetséges, hogy az általa készített jegyzetek egyszerűen hamisítások, lehet, hogy maga változtatgatta meg őket a győztesek szája íze szerint, lehet hogy ezek csak valakik fantáziájának szüleményei. Tudjuk, hogy az 1945 után "előkerült", nem autentikus munkák nagyon nagy százaléka bizonyítottan hamisítás a győztesek szájaíze szerint (példák: Az ún. Wannsee értekezlet protokollja, Himmler beszédei, különösen az ún. Poseni beszéd, Himmler állítólagos levele Goebbelshez az ún kristályéjszaka kapcsán, Goebbels állítólagos naplója /többkötetes mű/ és sok más). Így fogadjuk ezt a munkát érdekességként, de olvassuk kritikusan, és szívleljük meg a benne levő érdekes és hasznos gondolatokat, de utasítsuk el a valószínűtlennek tűnő, és a nemzeti szocializmust vagy a szerzőt terhelő, vagy a zsidók szája íze szerinti egyéb hazugságokat tálaló részeket. Holhome Ottó, 2004 februárjában. Pitt és Churchill - Pitt, az angol világbirodalom megteremtője, Churchill annak sírásója.- A világháború és annak hatásai Európára és a világpolitikára - Churchill és Roosevelt, a két zsidó 1941-ben lehetetlenné tették Anglia számára a békét 1941-ben. A lengyelek harakirije miatt Anglia a bűnös - Minket háborúra ítéltek. Szerencsétlenség és szükség a német nép számára mindig egy új virágzás születését jelzik előre. 1945 február 4-e. Churchill Pittnek képzeli magát. Micsoda beképzeltség! Pitt 1793-ban 43 éves volt, Churchill sajnos aggastyán, akinek éppen csak arra van ereje, hogy a paralitikus Roosevelt parancsait szolgai módon végrehajtsa. Még a külsőségekben sincs semmiféle hasonlóság sem. Mindig bele kell képzelnünk magunkat az adott időbe, ha párhuzamokat akarunk vonni. Anglia szempontjából Pittnek minden együttműködést el kellett utasítani Napóleonnal. Ezzel a merev viselkedésével nyitotta meg az uralom ajtóit, melyet az angol nép a XIX században meg tudott valósítani. Ez az élni akarás politikája volt. Ezzel szemben Churchill az angol népet öngyilkos úton vezette a szakadékba, mikor elutasította a békés együttélést melyet fölajánlottam neki. Ekkor tévedett, ami idős hadvezéreket jellemez, akik az új háborút a régi játékszabályai és tapasztalatai alapján tervezik. Az elmúlt idők sikeres tételeit nem lehet egyszerűen lemásolni. A ma valósága, mely megváltoztatta a világ arculatát, két óriás létezése, az Amerikai Egyesült Államoké és a Szovjetunióé. A nagy Pitt Angliája lehet, hogy képes volt a világot egyensúlyban tartani azzal, hogy minden európai együttműködésnek útjába állt. Korunk realitásának arra kellett volna Churchillt kényszerítenie, hogy beleegyezzen Európa egységébe, hogy a világ politikai egyensúlyát biztosítsa a XX. században. A háború elején azon fáradoztam, hogy úgy cselekedjek, mintha az angol miniszterelnök képes lenne egy ilyen nagy területi politika megértésére. Talán maga Churchill is fölismerte ezt világos pillanataiban, de már teljesen el volt zsidósodva. Mindent megtettem, hogy kíméljem a brit büszkeséget, és Nyugaton minden végső elhatározást kitoltam. Mikor a Szovjetunió megtámadásával fölnyitottam a bolsevik gennyfészket, abban reménykedtem, hogy nyugaton fölébred a józan paraszti ész és önfenntartási ösztön. Soha senki utánam nem fog alkalmat kínálni arra, hogy ennek a tisztogatásnak a gyümölcseit élvezze anélkül, hogy akár csak a kisujját is meg kelljen görbítenie. De a gyűlölet, mellyel ezek az álszentek minden becsületes embert kezelnek, erősebb volt, mint az önfenntartási ösztön. Én magam egy dolgot becsültem alá: a zsidó befolyást az angol Churchillre. Inkább hagyják a birodalmat szégyenbe és katasztrófába zuhanni, mint hogy a nemzeti szocialista halálos ellenségnek a legkisebb engedményt is tennék. Egyfajta szalon-antiszemitizmussal talán még kibékültek volna. Határozott szándékom, hogy a világzsidóság hatalmát gyökerestől kiirtsam, volt a megemészthetetlen kő a gyomrukban. Pitt, a zseni megmutatkozik korának követelményeit fölismerő realista és mégis előretekintő politikájában; ez a művészet alapította meg a brit szigetcsoport nagyszerű fölemelkedését és segítette Angliát világuralomhoz a múlt században. Churchill, aki mereven utánozza ennek a politikának a külsőségeit, szinte hihetetlen butaságot követ el: a világ nem maradt állva a nagy Pitt ideje után! Ha a múlt évszázad változásai nekünk viszonylag lassúnak is tűnnek, a világháború fölgyorsította a változásokat és a jelenlegi háború nyújtja be nekünk a számlát. A tiszta hatalmi politika szempontjából a múlt évszázadban csak Európa számított. Az ázsiai birodalmak halálszerű álomba merültek. Az új világ legföljebb Európa függeléke volt, és senki sem sejtette előre a 13 angol gyarmat sorsát előre, melyek önállósították magukat. Tizenhárom ... nem vagyok babonás, de az Egyesült Államok esetében nyugodtan lehetnék! Ez az új állam alig négy millió lakossal száz év alatt hatalmassá nő és századunk elején világhatalommá lesz. A meghatározó harmincas években a világ helyzete alapvetően különbözött Napóleonétól és Pittétől: A világrész hatalmi pozíciója legyengült a világháború nagy anyagi csatáitól való kimerülése miatt. Európa a politikai súlypontok egyik maradt ugyan, de csak egy több közül, melynek jelentősége egyre csökkent. Ugyanilyen mértékben növekedett az Egyesült Államok és az ázsiai-bolsevik szörny, valamint a fölkelő nap birodalmának a jelentősége is. Egy második Pitt, ha a sors kegyelméből a degenerált Angliában az elzsidósodott fél-amerikai részeges helyében állt volna, megragadta volna az alkalmat, hogy az európai egyensúlypolitikát világformátumúvá formálja át. A kölcsönös irigység, gyűlölködés és ellenségeskedés fölkorbácsolása helyett és a konkurenciaharc örökkévalóvá tétele helyett London, ha nem támogatná és erősítené az európai egyesülés folyamatát, de legalábbis hagyná, hogy az megtörténjen. Az egyesült Európával való szövetségesként Anglia minden világeseményben bíró lehetne. Mégis úgy tűnik, mintha a sors a hűtlen Albiont büntetni akarná a története során tett bűneiért, melyek hatalmát megalapozták. Churchill megjelenése az Európa és Anglia számára egyaránt döntő órában a sors bosszúja: Ez tehát az erős ember, akire a messzemenően degenerált vezető klikk várt, és akire tett! Ez a szenilis sarlatán a brit birodalom sorsa, de sajnos Európáé is. Néha azt kérdem magamtól, vajon az angol nép elfajult nemessége vezetése alatt nem őrizte-e meg tipikus angolszász tulajdonságait, melyek világuralmát megalapozták és éppen ma igazolnák azt. Kételkedem ebben, mert akkor ma fölkelés lenne a vezetés tévedései miatt. Az utóbbi időben sok olyan alkalom volt jelentős elhatározások kapcsán, melyek Angliának termékenyebb politikára nyújtottak volna lehetőséget. Angliának meglett volna a lehetősége, hogy 1941 elején befejezze a háborút. A brit nép bebizonyította ellenálló erejét és bátorságát a London fölötti légicsatában. Az olasz hadosztályok észak-afrikai kudarca elfelejtette az Északfrancia kudarcot. Azt hiszem, hogy Pitt Angliája megragadta volna ezt a békealkalmat. A zsidók, és cinkosaik, Churchill és Roosevelt nem akarták ezt megengedni. Egy 1941 elejei béke lett volna az utolsó lehetőség arra, hogy az amerikaiak távol maradjanak az európai konfliktustól. A birodalom vezetése alatt Európa egységes tömbbé változott volna a zsidó befolyás megszűnése után. Franciaország és Olaszország mindegyikét germán erő győzte volna le és nagyobb veszteségek nélkül maradtak volna, valamint nem folytatnának nagyhatalmi politikát. Természetesen lemondanának északafrikai és közelkeleti igényeikre, és ezzel utat adnának az új Európának egy messzetekintő barátsági politikához az Iszlámmal. Anglia, megszabadulva európai gondjaitól teljesen világbirodalmával foglalkozna. A birodalom pedig a kétfrontos háború veszélye nélkül tudna tulajdonképpeni feladatával törődni, és a nemzeti szocializmus és életem célját elérni: a bolsevizmus megsemmisítését és népünk jövőjéhez föltétlenül szükséges életteret biztosítani keleten. A természet törvényeinek megvan a logikája, mely nem föltétlenül egyezik az emberi logikával. Az Angliával való megegyezésért hajlandóak lettünk volna a brit világbirodalom garantálására is. Mindezt, noha nekem az utolsó hindu is szimpatikusabb, mint az arrogáns britek. A németek egyszer örülni fognak, hogy nem felelősek a molyrágta nagyszerűség továbbéléséért. Az utánunk jövők ezt soha nem bocsátották volna meg nekünk. Bárhogy is végződik ez a háború, a brit világbirodalom vége már ma bizonyos. Halálosan meg van sebesülve, és az angol nép előtt nem áll más sors nyitva, minthogy átkozott szigetén éhezzen és tüdővészben megbetegedjen. Ennek a makacsságnak semmi köze a birodalom hősi ellenállásához. Angliának meg volt a szabad választása, senki nem kényszerítette a hadüzenetre. Nemcsak elhatározta, hanem önként kezdte el a háborút. A lengyelek soha nem követték volna el harakirit az angol és francia háborús uszítók, a zsidók eszközeinek uszítása nélkül. Az őrület kezdete után is többször lett volna Angliának lehetősége arra, hogy kihúzza fejét a hurokból, például Lengyelország fölszámolása, vagy Franciaország veresége után. A visszavonulás nem lett volna túl dicső, de a britek soha nem voltak kényesek eszközeik megválasztásában. Mi sem könnyebb annál, mint újra a szövetségeseket vádolni, ahogy ezt Párizzsal együtt 1940 májusában Belgiummal szemben tették. Mi mindig legjobb tudásunk szerint segítettünk volna a briteknek abban, hogy elkerüljék a szégyent. 1941 elején, az első afrikai sikerek és a fegyverek tekintélyének visszanyerése után kedvező volt az alkalom, hogy egy megegyezéses békével kiszálljanak az ellenségeskedésből. Vajon miért vetette alá Churchill országát feltétel nélkül a zsidó-amerikai szövetségesnek, aki valójában sokkal mohóbb, mint leggonoszabb ellenségei? Anglia nem saját háborúját vívja, hanem azt a háborút, melyre gyűlölködő szövetségesei kényszerítik! Németországnak viszont nem volt más választása. Amikor a világ fölismerte, hogy én a németeket egy birodalomban egyesítem, és Nagynémetországnak függetlenséget, hatalmat és életteret harcolok ki, ellenségeink egységesek lettek. Ez a háború azért volt számunkra elkerülhetetlen, mert annak elkerülése a német nép legegyszerűbb életre való jogairól való lemondást jelentette volna. A német nép számára egy látszólag független állam nem elfogadható. Lehet, hogy Svájcnak vagy a Svédeknek ez elfogadható, akik külsőségekkel hagyják magukat elámítani, ha a zsebüket megtölthetik. A weimari köztársaság beletörődött ebbe, és zsidókkal rokon vezető klikkje láthatólag jól érezte magát a genfi nemzetek szövetségének padjain. A harmadik birodalomnak nincsenek ilyen ambíciói! Így háborúra lettünk ítélve. Én csak az előnyös pillanatot választhattam meg. De nem volt visszaút számunkra. Ellenségeink nemcsak nemzeti szocialista világnézetünkkel szemben voltak ellenségesek - melyet azért tettek felelősség, hogy a német nép képességeit tökéletesítették - hanem egyáltalán minden némettel szemben. Ki akarnak minket irtani, ez nem kétséges. Most a gyűlölet erősebbnek tűnik, mint az álszenteskedés. Nem lehetünk eléggé hálásak ezért a nyíltságért ellenségeinknek! A minket körülvevő gyűlöletnek csak a teljes háborúval felehetünk. Mi puszta életünkért harcolunk; ez a háború kétségbeesett harc a létért vagy nemlétért. Bármi is történjen: mi a halálig állni fogjuk ezt a harcot. Németország egyszer erősebben jön ki ebből a harcból, mint valaha, és Anglia gyöngébben mint valaha! A történelem igazolja: Szerencsétlenség és szükség a német nép számára mindig kerülőút volt egy új virágzás születéséhez. Népünk szenvedései ebben a háborúban - és férfiaink, asszonyaink, gyermekeink ezerszer többet szenvedtek ebben a háborúban, mint bármely más nép . ezek a kimondhatatlan szenvedések egyszer segíteni fognak nekünk, hogy győztesként mértékletesek legyünk. És ha a sors a német népet áldozatai ellenére cserben hagyja, akkor ezt azért teszi, hogy még nagyobb szenvedések között bizonyítsa élni akarását. Öt perc múlva tizenkét óra - Csak ameddig harcolunk van remény - Leonidász és háromszáz spártaija - Nagy frigyes elhatározása a cárnő halála után - Még győzhetünk - 1933, ennek az elkerülhetetlen háborúnak a magja 1945 február 6. Egy hatalmas, mindkét oldalon példátlan keménységgel folytatott harcnak 45 hónapja után a német nép egyedül áll a világhatalmak szövetségével szemben, mely elhatározta megsemmisítését. Határainkon dúl a háború, a birodalom területe harctérré változott. Az ellenség minden erejét az utolsó rohamra gyűjti össze. Nem legyőzni akarnak, hanem megsemmisíteni. Ellenségeink elhatározták, hogy a birodalmat tönkreverik, a nemzeti szocialista világnézetet kiirtják és a német német rabszolgasorba taszítják, hogy megbüntessék nemzeti szocialista hitéért. Öt perc múlva tizenkét óra. A helyzet komoly, nagyon komoly, sőt, kétségbeesettnek tűnik. A legerősebb is föladná fáradtan és kimerülten, elbátortalanodhatna és emiatt nem venné észre ellenfelének gyönge pontjait, melyek százszorosan jelen vannak. Velünk szemben összeférhetetlen ellentétek szövetsége áll, csak a gyűlölet és irigység tartja őket össze, a páni félelem, melyet a zsidó lakájok éreznek a nemzeti szocializmus előtt. A mi esélyünk, hogy egyedül vagyunk, és senkitől nem függünk. Esélyünk, hogy az összehányt tömeggel szemben ugyan hat éven át vérző, de egységessé forrasztott erőkoncentrációt vonultatunk föl, melyet a veszélyekkel szembeszálló bátorság lelkesít. Egy nép, mely úgy áll ellent, ahogy a német nép teszi ma, azt soha nem fogja a láng fölégetni, mely izzó lávaként zúg fölöttünk. Ellenkezőleg: népünk lelke ebben a vérben még állhatatosabbá és bátrabbá kovácsolódik mint valaha. Bármilyen csapások várnak ránk, a német nép abból új erőt gyűjt, és bármit hoz a pillanat, dicső napok állnak előttünk! Az ördögi megsemmisítő szándék, mely a zsákmányra éhes csőcseléket körülöttünk hajtja, diktálja válaszunkat és mutatja nekünk az utat, melyen mennünk kell; az egyetlen utat, mely számunkra maradt. Folytatnunk kell a harcot a kétségbeesés bátorságával, arccal az ellenség felé, anélkül, hogy visszanéznénk, és hazánk szent földjének minden centiméterét meg kell védenünk. Csak ameddig harcolunk, van remény; és már ez a fölismerés is megtilt minden gondolatot arról, hogy lehet, hogy a játék már el van vesztve. Egy játék soha nincs elveszve. mielőtt az utolsó kártyát kitették volna az asztalra. És ha a kétségbeesett erőfeszítések dacára a sors úgy akarja, hogy történelmünk során ismét egyszer legyőzzön bennünket a túlerőben levő ellenség, akkor emelt fővel és azzal a büszke érzéssel akarunk veszíteni, hogy a német nép becsületén nem esett folt. A kétségbeesett harcnak is megvan az örök értéke, hogy utánozni fogják. Gondoljunk csak Leonidászra és a háromszáz spártaira! Soha nem volt a német lényére jellemző, hogy juhnyájként vonuljon a vágóhídra. Lehet, hogy ki lehet bennünket irtani, de nem terelnek bennünket ellenállás nélkül a vágóhídra. Nem, egy helyzet soha nem reménytelen. Milyen gyakran történtek váratlan dolgok a német nép történelmében! A hétéves háború alatt az öreg Fritz állandóan a katasztrófa szélén állt. Mikor erejének végén volt, 1762 telén elhatározta, hogy egy bizonyos napon öngyilkos lesz, ha addig nem fordul meg a hadiszerencse kereke; és három nappal a határidő előtt meghalt a cárnő, és szinte csodaképpen a dolgok menete szerencsésre fordul. Mint Nagy Frigyes, úgy állunk ma hatalmas ellenségek szövetségével szemben. De a szövetségek ember művei, melyeket kevesek akarata tart össze. Egy Churchill eltűnhet, és minden megváltozik. Eltűnésével talán Anglia elitje tisztába jönne azzal a szakadékkal, melyet Európa átadása a bolsevizmusnak jelent számára, és hirtelen felébredés következhetne be. Azok az angolok, akikért végső soron szintén harcoltunk, és akik győzelmünk gyümölcseit szintén élvezhetnék... Még lehetünk győztesek egy utolsó erőfeszítéssel. Csak legyen időnk erre az utolsó fordulóra! Célunk csak annyi, hogy egyszerűen tovább éljünk. A tény, hogy a német nép tovább létezhet független módon, számunkra fölér a győzelemmel. Ez önmagában elegendő ara, hogy igazolja ezt a háborút, mert ez nem volt haszontalan háború. maga a háború elkerülhetetlen volt. Valójában a nemzeti szocialista birodalom ellenségei már 1933 óta ezt akarták minden erővel. Tengerentúli vállalkozások elszegényítik a nemzeteket - Amerika és Ausztrália lélek nélküli épületek - a keresztény missziók hiábavaló fáradozásai - materializmus , alkoholizmus, fanatizmus és szifilisz a fehérek ajándéka - a szörny, melynek neve Egyesült Államok - gerince: a németek - a germán expanzió természetadta iránya - Európát az európaiaknak - Ausztrália üressége vonzza az ázsiaiakat. 1945 február 7. Csak olyan népek, melyek eredetükben szorosan bele vannak gyökerezve, fognak teljesen fölvirágozni. Egy embernek soha nem szabad elidegenednie a földtől, ahol szerencséje folytán megszületett: idegenben folyton a hazatérés gondolata kell, hogy éltesse. Az angolok, akik kényszer folytán gyarmatosítók lettek, és nagy gyarmatosítók voltak, általában ehhez a szabályhoz tartották magukat. A kontinentális népek számára szükségesnek tűnik számomra, hogy csak oda terjeszkedjenek, ahol biztosítva van a földrajzi elérhetőség az anyaországhoz. A földbe való gyökerezés elsősorban a kontinentális népek tulajdonsága, és az hiszem, hogy ez különösen igaz a németekre. Ez kétségtelenül elmagyarázza, hogy soha nem vonzódtunk igazán tengerentúli gyarmatokhoz. Az ókorból és az újkor történelméből is látható, hogy a tengeren túli vállalkozások tartósan csak a népek elszegényedéséhez vezettek, akik ezekre vállalkoztak. Erejüket elpazarolták ezekre. Végső soron azoknak az erőknek a kiegyenlítő nyomása végzett velük, melyeket maguk hívtak életre vagy ébresztettek föl. Van-e erre jobb példa a helléneknél? Ami igaz a régi görögökre, az igaz ma az európaiakra is. Kétségtelenül szükséges, hogy a népek újra fölfedezzék saját értékeiket. Aki veszi a fáradságot, hogy elég hosszú időt tanulmányozzon, az az eseményekben ennek a megállapításnak a megerősítését fogja találni. Spanyolország, Franciaország és végül Anglia is elvérzett ezekben a gyarmati vállalkozásokban és elvesztették életerejüket. Azok a földrészek, melyeket Spanyolország és Anglia fölébresztett, melyeket újrateremtettek, ma kifejezett saját életet élnek. Csak üres idejükben gondolnak vissza eredetükre, mesterséges fióküzletekké váltak, melyekből hiányzik a hagyomány, a kultúra és a lélek. A gyakorlatilag üres földrészek újra betelepítésénél beszélhetünk sikerről. Ez az Egyesült Államok és Ausztrália esetében fönnáll, lehet hogy sikerek, de csak anyagi tekintetben. Ezek is csak mesterséges konstrukciók, lélektelen építmények, melyekről nem lehet tudni, hogy gyerekkorukban álltak-e meg, vagy már aggkori végelgyengülésben szenvednek-e. A már lakott földrészeken a sikertelenség még feltűnőbb volt. Itt a fehérek csak erőszakkal tolakodtak előre, és befolyásuk az őslakosságra nullával volt egyenlő: A hindu hindu maradt, a kínai kínai, a moszlém moszlém. Vallási területen nem történt mélyreható változás, és még kevésbé más területeken a keresztény missziók erős törekvései ellenére sem. Ritkák a tényleges térítések, melyek valóságosságát még be kéne bizonyítani, és kérdéses, hogy ott kifejezetten tökfilkókról van-e szó. De a fehérek hoztak valamit ezeknek a népeknek, a legrosszabbat, amit csak hozni tudtak, az emberiség legszörnyűbb ostorait: a materializmust , az alkoholizmust, a fanatizmust és a szifiliszt! Máskülönben ezek a népek minden sajátságukban és mindabban, amiben fölöttünk állnak, hűek maradtak önmagukhoz. Amit erőszakkal rájuk kényszerítettek, még rosszabb eredményeket mutatott. A józan paraszti észnek vissza kellene riadnia az ilyen kísérletektől, melyekről eleve tudjuk, hogy fölöslegesek. Egyetlen sikerről számolhatnak be a gyarmatosítók: mindenütt fölébresztették a gyűlöletet. Azt a gyűlöletet, melyeket a népek, akiknek saját életét megzavartuk, éreznek arra, hogy minket elzavarjanak. Látszólag úgy tűnik, hogy pont ez a cél! Bizonyítsák be nekem, hogy a keresztények száma megnőtt volna a gyarmatosítás következtében! Hol vannak a tömeges áttérések, melyek az iszlám sikeréért felelősek? Ázsiában és Afrikában itt-itt látok a kereszténységnek apró szigetecskéit kis színes foltok formájában, és ezeknek is csak a neve az. Ez a csodált keresztény misszió egyetlen sikere, melynek kinyilatkoztatói az isteni valóságot saját maguk számára vették kizárólagosan igénybe! Ha mindent figyelembe veszünk, az európai gyarmatosító politika teljesen csődöt mondott. Emellett tökéletesen ismerem egy szembeötlős sikerét, mely azonban csak anyagi siker, én arról a szörnyről beszélek, mely magát Egyesült Államoknak nevezi. És ez tényleg szörny: míg Európa kétségbeesetten harcol a bolsevista rém távoltartásáért, az Egyesült Államokban az elzsidósodott Rooseveltnek nem jut jobb dolog az eszébe, minthogy hatalmas anyagi erejét az ázsiai barbároknak adja kölcsön; ezeknek a barbároknak, akik Európát, az Új világ szülőanyját meg akarják semmisíteni! Utólag csak sajnálkozhatunk, ha a sok millió jó németre gondolunk, akik az Egyesült Államokba vándoroltak ki és ott ennek az államnak a gerincét alkotják. Ezeket elvesztette az anyaország mint németeket, őst, annak ellenségeivé lettek, és rosszabb ellenségeivé, mint mások. Ha a kivándorolt német meg is tartja szorgalmát, elveszti német lelkét. Nincs degeneráltabb, mint egy degenerált német. A jövőben ügyelnünk kell arra, hogy megakadályozzuk a német vér ilyenfajta érvágását minden irányba. Keletre, és mindig csak keletre szabad születési fölöslegünket irányítani. Ez a germán expanzió természetadta iránya. Az éghajlat zordsága, mellyel ott embereink találkoznak, lehetőséget ad számukra, egy kemény emberfajta képességeinek kibontakoztatására. Az összehasonlítás hatására kialakul a kívánatos reakció, az igazi honvágy náluk is. Ha egy német Kievbe költözik, teljesen német marad. Ha Miamiba költözik, degenerálódik - amerikai lesz belőle! Ha a gyarmatosító politika nem felel meg a német hajlamoknak, ez maga igazolja, hogy a birodalom nem érezheti magát szolidárisnak olyan országokkal, melyek idegen népeket igáznak le, és soha nem juthat arra a gondolatra, hogy a gyarmatosítókat támogassa. Európában egy európai Monroe doktrínát kell kinyilatkoztatnunk: "Európa az európaiaknak!" Ennek azt is jelentenie kell, hogy az európai nem avatkozik bele más földrészek belügyeibe. A brit fegyencek sorsa Ausztráliában hidegen hagy bennünket. Ha életerejük nem elég arra, hogy kellőképpen megnöveljék a népsűrűséget, akkor ne számítsanak ránk. Nincs kifogásom az ellen, hogy a földrész üres területei Ázsia gyorsan szaporodó népeit vonzzák. Ez az ő dolguk. Mindenesetre, nem a mienk! A plutokrata kizsákmányolók kormánya Franco Spanyolországában. Becsaptak bennünket. A román népek feltartóztathatatlan dekadenciája. Be kellett volna ejtőernyőseinknek venni Gibraltárt. 1945 február 10. Néha megkérdeztem magamtól, hogy jól tettük-e, hogy 1940-ben Spanyolországot nem vontuk be ebbe a háborúba. Csak kevés rábeszélés kellett volna, mert Franco nem kíván semmit jobban, mint hogy Olaszország mellett ő is a győztesekhez tartozzon. Viszont Franco úgy vélte, hogy részvétele nagy árat ér. Mégis úgy vélem, hogy jezsuita sógora fáradhatatlan szabotázsa ellenére végül elfogadható feltételek mellett hajlandó lett volna velünk menetelni: Franciaország egy kis részéért, becsvágyának kielégítéséért, és Algéria egy jó darabjáért anyagi vágyai kielégítéséért.De mivel nekünk Spanyolország nem jelentett megfogható előnyt, nekem nem tűnt közvetlen beavatkozása kívánatosnak. Természetesen ez megadta volna a lehetőséget Gibraltár elfoglalására; de emiatt aztán az atlanti parton kilométerek százait kellett volna védeni - San-Sebastiantól Cadizig.És egy további következmény: Brit ügynökök újra polgárháborúra uszítottak volna. Emellett elköteleztük volna magunkat egy rendszer mellett, mely nekem nem túl szimpatikus, a plutokrata kizsákmányolók rendszere, melyet papok egzecíroztatnak! Franco megbocsáthatatlan hibája, hogy a polgárháború befejezése után nem volt képes a spanyol nép kibékítésére, hogy a falangistákat, akik miatt Spanyolországot támogattuk, félretette, és olyan volt ellenfeleket, akik egyáltalán nem voltak mind vörösök, banditaként kezel. Egy ország felét törvényen kívül helyezni nem megoldás, miközben egy kizsákmányoló kisebbség mindenki kárára meggazdagodik, a papok áldásával. Biztos vagyok menne, hogy az úgynevezett vörösök közt Spanyolországban nagyon kevés kommunista volt. Félrevezettek bennünket, mert soha nem egyeztem volna abba bele, hogy repülőink arra szolgáljanak, hogy éhezőket semmisítsenek meg, és a spanyol nemesek és a papság újra visszaszerezzék középkori előjogaikat. Összefoglalva: A legjobb szolgálat, melyet Spanyolország ebben a háborúban nekünk nyújthatott, nyújtotta is: hogy az ibériai félsziget nem folyt bele a háborúba. Olasz partnereinkkel már elég sok gondunk volt. Bármi is a spanyol katona előnye, a teljesen előkészítetlen és szegény Spanyolország inkább hátráltatott volna bennünket, mint használt volna nekünk. Úgy vélem, ez a háború legalább egyvalamit világosság tett, a román népek föltartóztathatatlan dekadenciáját. Világosan bebizonyították, hogy nem versenyképesek, és a világ felosztásába nem tudnak beleszólni. Az lett volna a legegyszerűbb, ha Gibraltárt Franco néma beleegyezésével ejtőernyőseink elfoglalják. Emiatt Anglia biztosan nem támadta volna le Spanyolországot; Churchillnek sokkal fontosabb volt Spanyolországot kizárni a háborúból. Minket viszont emiatt nem fenyeget a brit partraszállás Portugália partjain. A zsidók és az antiszemitizmus. A zsidó soha nem olvad be. A nemzeti szocializmus a zsidókérdést gyökerénél fogta meg. A zsidók elhatározása, mindent kockáztatni. Kinyitottam a világ szemeit. Zsidók táplálják az antiszemitizmust. A faji büszkeség előfeltétele más nagy fajok megértésének. A nemzeti szocializmus és a poroszság rokonsága. A német osztrákok tapasztalatai. A modern német típusa. Nincs zsidó faj. A német nép könnyen hisz. A zsidókkal nyíltan harcoltam. A jövő hálája. 1945 február 13. A nemzeti szocializmus érdeme, hogy először a zsidókérdés megoldásához nyúlt realisztikusan. A zsidók maguk gerjesztették az antiszemitizmust. Az évszázadok során a nemzsidó népek, kezdve az egyiptomiakkal, hozzánk hasonlóan reagáltak. Eljön az a pillanat, mikor kifáradnak abban, hogy a zsidó csalók kizsákmányolják őket. Akkor úgy fölizgulnak, mint az állat, mikor lerázza parazitáit. Egyre erősebben reagálnak és végül fölháborodnak. Ez egyfajta ösztönös önvédelmi reakció, az idegenek elleni védekezés reakciója, aki nem illeszkedik be, ellenáll a beolvadásnak, aki beférkőzik és egyszersmind betolakszik,akik kihasznál bennünket. A zsidó lénye idegen számunkra, aki nem tud és nem akar beilleszkedni. Ebben különbözik más idegenektől; jogokat kíván az állami közösségben és mégis zsidó marad. Úgy gondolja, hogy joga van ilyen kettős szerepet játszani, és ezzel az arcátlansággal egyedülálló a világon. A nemzeti szocializmus a zsidókérdést alapjaiban fogta meg, és a tények szintjére helyezte: fölfedte a zsidók világuralmi szándékát, alaposan és mélyen foglalkozott velük, kidobta őket a kulcsállásokból, melyeket megszereztek, azzal a hajthatatlan akarattal hajtotta ki őket, hogy megtisztítsa a német életteret a zsidó méregtől; ennek során számunkra létfontosságú és a legutolsó pillanatban elindított radikális méregtelenítő kúrát kezdett, mely nélkül nyomorúságosan elpusztultunk volna. Ha ennek a kezdeményezésnek sikere lesz Németországban, minden esély megvan ara, hogy ez példaértékű lesz. Sőt, ez föltétlenül elvárható, mert csak természetes, hogy az egészség legyőzi a betegséget. A zsidók tudatában volta a veszélynek; és ezért határozták el, hogy mindent bevetnek, és élethalálharcot indítanak ellenünk. Minden áron szét kellett nekik a nemzeti szocializmust verni, ha a világ tönkre is megy emiatt. Még egyetlen háború sem volt annyira kifejezetten zsidó jellegű, mint ez. Én a magam részéről arra kényszerítettem a világ zsidóságát, hogy levesse álarcát, és ha nem is győznek erőfeszítéseink, akkor is csak ideiglenes lehet a vereség, mert kinyitottam a világ szemét a zsidó veszélyre. Eljárásunk arra kényszerítette a zsidókat, hogy agresszívak legyenek. Ilyen formában a zsidó kevésbé veszélyes, mint az alattomos félénkében. Nekem százszor kedvesebb az a zsidó, amelyik elismeri faját mint az, aki úgy tesz, mintha csak vallása különböztetné meg tőlünk. Has megnyerem ezt a háborút, akkor véget vetek a zsidó világuralomnak. Ha elvesztem, akkor a zsidó diadalittasság még messze nem jogos, mert a zsidók emiatt magukon kívül lesznek és elvesztik józan ítélőképességüket. Pimaszságukat annyira élesen mutatják, hogy ezzel saját koporsójukba verik a szögeket. Természetesen újra kettős játékukat játsszák, azaz minden országban igénylik a teljes állampolgári jogokat anélkül, hogy elhagynák a kiválasztott népet. DE a szerény zsidó helyére a diadalittas zsidó lép - épp olyan mocskos és bűzös, mint a másik, ha nem erősebben az. Ez garantálná, hogy az antiszemitizmus nem hal ki, mert a zsidók folyamatosan táplálják. Először az oknak kellene megszűnnie, hogy a védekezés megszűnjön. Ebben az egyben megbízhatunk a zsidókban: az antiszemitizmus velük együtt el fog tűnni a világból. Még az is, aki nem büszke fajára, be kell, hogy ismerje, hogy egyetlen faj számára sem kívánatos a keveredés más fajokkal. A rendszeres fajkeverés, kevés véletlen sikertől eltekintve soha nem vezetett jó eredményre. Ha egy faj magát tisztán akarja tartani, azzal bebizonyítja életerejét és élni akarását. Nekem normálisnak tűnik, hogy mindenki büszke a saját fajára, és ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy lenézi a többieket. Soha nem gondoltam azt, hogy a japánok vagy a kínaiak alacsonyabbrendűek lennének. Mindkettő régi kultúrát hordoz magában, és nyíltan elismerem, hogy hagyományaik túlszárnyalják a mieinket. Minden okuk megvan arra, hogy büszkék legyenek rá, mint ahogy mi is büszkék vagyunk saját kultúrkörünkre. Úgy gondolom, hogy annál könnyebb lesz a japánokkal és kínaiakkal megértenem magamat, minél büszkébbek saját fajukra. A faji hovatartozásra való büszkeséget a német alapjában nem ismerte. Ez az utolsó három évszázad belső feszültségeivel magyarázható, a vallásháborúkkal, a külföldi hatásokkal, a kereszténység hatásaival, mert a kereszténység nem a germán jellemmel született Istenben való hit, hanem kényszerített, a germán lénynek ellentmondó vallás. A faji büszkeség, ha az a németnél észrevehető és esetleg agresszív formát ölt, csak a sok német kisebbségi komplexusának kiegyenlítő reakciója. Ez természetesen nem vonatkozik a poroszokra. ők Nagy Frigyes óta azoknak a nyugodt felülkerekedő érzését szerezték meg, akiknek nem szükséges magabiztosságukat kimutatni. Ezek a tulajdonságok tették a poroszokat bizonyíthatóan képessé arra, hogy Németország egyesítését keresztülvigyék. A nemzeti szocializmus minden németnek megadta a büszke öntudatot, mely a poroszokra jellemző. A nemzeti büszkeség a keleti németeknek is vérükben van, hasonlóan a poroszokhoz. Ez attól van, hogy az évszázadok során soha nem állottak idegen uralom alatt, ellenkezőleg, ők parancsoltak idegen népeknek, és azoktól engedelmességet követeltek. A német-osztrákok gyakorolták a hatalom használatát, és emiatt olyan világfiak, amit senki sem vitat. A nemzeti szocializmus olvasztótégelyként ötvözi tiszta egységbe a német lélek sajátosságait.A modern német típusa ezek után: dolgos, lelkiismeretes, öntudatos de egyszerű. Nem egyéni javaira büszke, hanem a nagy közösséghez való tartozására, melyet a világ csodálni fog. Ez a német magabiztosság egyáltalán nem mások lenézéséből ered. Ezt az érzést egy ideig tudatosan kissé túlértékeltük, mert eleinte hajtóerőként szükségesnek tartottuk, hogy a németeket a lehető leggyorsabban a helyes útra tereljük. Egy oldalon a túlzások majdnem mindig a másik oldal reakcióját vonják maguk után: ez a dolgok természete. Mindez nem máról holnapra következik be, ehhez az idő segítsége kell. Nagy Frigyes a porosz típus megalkotója. két vagy három nemzedék kellett ahhoz, hogy ez a porosz típus hússá és vérré váljon, hogy a porosz életstílus minden poroszt jellemző lényeges vonássá váljon. Északi faji tudatunk csak a zsidó fajjal szemben agresszív. Itt csak nyelvi kényelemből beszélünk a zsidó fajról, mert az igazi, genetikus értelemben nincs zsidó faj. A viszonyok kényszerítenek bennünket erre a megjelölésre; Mert a valóságban egy fajilag és szellemileg összetartozó csoporthoz tartozás szempontjából, melybe a zsidók az egész világon tartoznak, teljesen mindegy, hogy milyen útlevéllel rendelkezik az egyes személy. Ezt a csoportot nevezzük zsidó fajnak. Tehát semmi esetre sincs szó, noha nekik a héber vallás időközben cégérükké vált, egy vallási csoportról, akiket a közös hit köt össze. A zsidó faj mindenek előtt szellemi társulás. Ha a héber vallás is az alapja, és ha részben ez is formálta, de lényege nem vallási, mert istentelenek éppen úgy ide tartoznak, mint mélyen hívők. Ehhez jön a sorsközösség, mint az évszázadok során elszenvedett üldözések következménye, melyekről a zsidók folyamatosan nem látják be, hogy ezek kivétel nélkül az ők hibájából következtek be. Antropológiailag a zsidóknak nincsenek olyan közös ismérvei, melyek egy fajt csinálnának belőlük. Ennek ellenére minden zsidóban megvan pár cseppje annak, amit mi specifikusan zsidó vérnek nevezünk. Mással nem lenne magyarázható bizonyos testi adottságok állandósága, melyet mind a keleti, mind a földközi tengeri zsidóknál meg lehet találni - nagy orr húsos orrlyukakkal. Ezt aligha lehet a sok generáción át a gettóban eltöltött élettel magyarázni. A képzelt faj keményebb és állandóbb, mint a természetes faj. Ha egy német az Egyesült államokba költözik, hamarosan amerikaivá lesz. A zsidó bárhova is megy, zsidó marad. Természete olyan, hogy nem képes beolvadni. És éppen ez a beolvaszthatatlanság jellemzi faját és jelenik meg a "szellemi" fölsőbbrendűségeként a hús fölött. A XIX. század során történt meredek felívelésük a zsidókat hatalmuk érzetével töltötte el, és arra csábította őket, hogy vessék le álarcukat. Szerencsénkre, mert csak akkor tudunk ellenük föllépni, ha büszkén és kihívóan elismerik, hogy zsidók. A német nép könnyen becsapható volta miatt csak örvendhetünk amiatt, hogy legszörnyűbb halálos ellenségeink "becsületességi" rohamot kaptak. Nyíltan harcoltam a zsidók ellen. A háború kitörésekor intettem őket. Nem hagytam bennük kétséget afelől, hogy ha a világot újra háborúba taszítják, sértetlenül megússzák, hogy Európából eltávolítjuk a férgeket. Erre az intésre újabb kihívással válaszoltak, és kinyilatkoztatták, hogy ahol csak zsidó van, az a nemzeti szocializmus és a Birodalom engesztelhetetlen ellensége. Fölvágtam a zsidó gennygócot, mint a többit. A jövő örökké hálás lesz nekünk ezért.
Túl korán és túl későn. Az idő ellenünk dolgozik. Tábornokaink és diplomatáink: ügyetlenség és szabotázs. Francia politikánk értelmetlenség volt. Föl kellett volna szabadítani a francia munkásokat és erősíteni a fölkelőket a gyarmatokon. A Wilhelm utca a vilmosi kor szellemében él. Nem tévedtem a "Harcom"-ban. 1945 február 14. Ebben a háborúban az gáncsol el bennünket, hogy az Németország szempontjából túl korán és másfelől túl későn tört ki. A fölfegyverkezés szempontjából előnyösebb lett volna, ha egy évvel hamarabb kezdődik. 1983-ban kellett volna elhatározni azt, és nem kivárni, míg 1939-ben belekényszerítenek bennünket, amikor az már elkerülhetetlen. De ez nem az én hibám, hiszen az angolok és franciák Münchenben minden feltételemet elfogadták. A háború tehát egyrészt túl későn jött. De erkölcsi erőnket tekintve túl korai volt. Nem maradt elég időm arra, hogy az embereket előkészítsem politikánkra. Húsz évre lett volna szükségem ahhoz, hogy egy nemzeti szocialista elit fölnőjön, fiatal emberek, akik gyerekkoruk óta növekedtek bele tanainkba. A németek tragédiája, hogy soha nem elég nekünk az idő. Mindig a körülmények kényszerítenek bennünket. És ha az idő kényszerít bennünket, az azért van, mert túl kevés a terünk. Az oroszok, végtelen terükben megengedhetik maguknak, hogy kivárják a dolgokat. Az idő nekik dolgozik, és ellenünk. Még ha a Mindenható nekem hosszú életet szánt is volna, hogy Németországot az élet napos oldalára vezessem, melyre a német népnek joga van, meg vagyok győződve arról, hogy az ellenség ezt nem hagyta volna. Meg akartak volna semmisíteni bennünket, mielőtt az egységes hit, az érzelem és értelem vezette nemzeti szocialista Németország legyőzhetetlenné vált volna. Mivel nem volt meg a vezető rétegünk, meg kellett elégednünk a meglevő emberanyaggal. Olyan is az eredmény! Mert a szellemi tervet nem fedte a megvalósítás, a forradalmi Harmadik Birodalom háborús politikájából szükségszerűen reakciós nyárspolgárok politikája lett. Tábornokaink és diplomatáink kevés kivétellel a tegnap emberei, akik egy túlélt idő háborúját és politikáját csinálják. Ez érvényes a becsületesekre és a többiekre is. Az egyik csoport tehetségtelensége vagy a lelkesedés hiánya miatt mond csődöt, a másik csoport tudatosan szabotál. Francia politikánk teljes értelmetlenség volt. Nem lett volna szabad velük együtt dolgozni. Ez jó volt Franciaországnak, de rossz nekünk. Abetz nagyon okosnak hitte magát, mikor a megértés politikájának kikiáltójaként működött,és a mi francia politikánkat erre az útra terelte. Abban az illúzióban ringott, hogy megelőzi az eseményeket, de valójában mögöttük kullogott. Napóleon Franciaországáról álmodott, egy olyan francia népről, mely értékeli a nagyvonalú ellenséget és tudja azt értékelni. Nem látta a tényeket, és nem ismerte föl, hogy Franciaország az utóbbi száz évben új arcot kapott: egy kurva arcát. És ez a kiégett kurva vezetett bennünket az orrunknál fogva, és mi nem vettük észre, hogy kinevet bennünket. Föladatunk az lett volna, hogy fölszabadítsuk a francia munkást és segítsünk neki, a forradalmat megnyerni. Egy elmeszesedett polgárságot, ezeket a szívtelen és hontalan fickókat elsöpörjük. De kik voltak a Wilhelmstraßei diplomatáinknak a barátai Franciaországban? kicsinyes számítók, akik azért becsültek bennünket, az ország megszállóit, mert védtük pénzszekrényeiket, és akik eldöntötték, hogy bennünket az első adandó lehetőségkor elárulnak, ha erre büntetlenül lehetőségük nyílik! Nem volt ennél kevésbé együgyű viselkedésünk a francia gyarmatokon. Itt is elemükben voltak a Wilhelmstraßei zsenik! Tényleg klasszikus diplomaták, a régi iskola tisztjei és keletbalti káposztaföldbirtokosok, ezek voltak segítőink egy európai méretű forradalomban! A múlt század háborúvezetésének elképzeléseihez ragaszkodtak. Emellett semmi áron nem játszhattuk Franciaország játékát a népekkel, akik a francia igát húzták: Ellenkezőleg, segítenünk kellett nekik, hogy kiszabaduljanak az igából, ha szükséges, buzdítani kellett őket. Semmi sem akadályozott bennünket ebben 1940-ben a Közelkeleten és Északafrikában. Diplomatáink ehelyett erősítették Franciaország hatalmát Szíriában, Tunéziában, Algériában és Marokkóban. Politikus-gavallérjaink inkább az elegáns franciákkal álltak kapcsolatban, mint a fölkelők barátságát viszonozták. Inkább botot lóbáló gyarmatosító tisztekkel reggeliztek, akik csak csalásra és árulásra gondoltak, mint az arabokkal, akik hű szövetségesünk maradtak volna. Pontosan ismerem ezeknek a hivatásos intrigánsoknak a terveit. Értik szakmájukat, és megvannak a példaképeik! Csak arra gondoltak, hogy az angolokkal kitoljanak, mert számukra létezett még a már rég eltűnt gyarmatosító ellentét Franciaország és Anglia között. Itt a vilmosi időkre gondolok, Viktória királynő világára, amikor a rókák, Poincaré és Delcassé éltek. De ez az ellentét már csak a felületen létezik és az alatt nem. csak látszólagos dolog, nem több, mert ellenségeinknél is vannak még a régi iskola diplomatáiból. Gyakorlatilag ma Anglia és Franciaország üzlettársak, és mindegyik saját céljait követi lelkesen, nem riadnak vissza a szövetség semmiféle megsértésétől, de a veszély órájában mindig megegyeznek. A franciák németgyűlölete sokkal mélyebb ennél. Ebből le kell vonnunk következtetéseinket a jövőre nézve. Franciaországot illetően csak két lehetőség marad. lehet, hogy angol szövetségesét tényleg cserben akarta hagyni. Ekkor számunkra mint szövetséges csak nagyon csekély értékű, mert bennünket is az első adandó alkalommal cserben hagy. Vagy pedig az állásváltoztatás csak rejtett ravasz csel, és akkor annál inkább vigyáznunk kell. Mi teljesen nevetséges álomvilágban éltünk ezt az országot illetően. Pedig csak egyetlen értelmes recept volt: A jéghideg bizalmatlanság politikája. Tudom, hogy Franciaországot illetően nem tévedtem. A "Harcomban" világosan leírtam, hogy mit lehet erről az országról tartani. És pontosan tudtam, hogy miért fogok a következő húsz évben egy jottányit sem változtatni ezen a meggyőződésemen. A háború legnehezebb elhatározása. Az angolokkal való béke előfeltétele a vörös hadsereg megsemmisítése. Az Anglia fölötti győzelem esélye. Olaszország görög hadjárata a Molotov elutazása utáni napon. 1945 február 15 Ennek a háborúnak a legnehezebb elhatározása számomra az Oroszország megtámadására kiadott parancs volt. Mindig az volt a véleményem, hogy Németország nem vezethet két fronton háborút, és senki sem vonhatja kétségbe, hogy bárkinél intenzívebben tanulmányoztam és gondolta át Napóleon Oroszországi tapasztalatait. De akkor miért a háború Oroszország ellen? Miért éppen abban az időben? Már nem reméltük, hogy a nyugati háborút egy Anglia elleni invázióval befejezzük. Ez az ország, melyet gyöngeelméjűek vezetnek, nem ismerte el vezetésünket és nem volt hajlandó becsületes békére addig, míg egyetlen birodalom ellenes hatalom létezett Európában. A háborúnak végtelenül hosszúvá kellett válnia - annak a háborúnak, melybe az amerikaiak egyre erősebben vettek részt. Az USA ember- és anyagi ereje, a háborús technika fejlődése, és az új fegyverek - éppen úgy nálunk, mint az ellenségnél -, az angol partok fenyegető közelsége, mindez arra kényszerített bennünket, hogy minden módon megakadályozzunk egy hosszú háborút. Az idő - mindig az idő! - ellenünk dolgozott. Az angolok békére kényszerítésének egyetlen módja volt, hogy a vörös hadsereg megsemmisítésével elvegyük reményüket arra, hogy a földrészen egy velünk egyenlő erejű hadsereg létezik. Nem volt más választásunk, minthogy az Oroszország tényezőt megszüntessük az európai erőtérben. A másik, szintén nagyon fontos ok, mely már önmagában is elegendő lett volna: a bolsevizmus puszta léte állandó veszélyt jelent. Innen bármikor, szinte kényszerű módon várhattuk a támadást. Egyetlen lehetőségünk arra, hogy Oroszországot legyőzzük, az volt, hogy megelőzzük támadását. Mert a Szovjetunió elleni védekező háború számunkra kizárt dolog volt. Semmi esetre sem engedhettük át a vörös hadseregnek a területi előnyt, utainkat a vörös tankok támadásának, vasutainkat csapat és anyagszállításuknak. Megverhettük a bolsevistákat erdeikben, mocsaraikban és lápjaikban, ha kellő időben elhatároztuk magunkat, de soha egy olyan fejlett közlekedéssel fölszerelt területen, mint a mienk. A támadással való várás azt jelentette volna, hogy egyengetjük az ellenség útját az Európába vezető úton. Miért 1941-ben? Mert nem volt szabad egyetlen percig sem hosszabban várni a szükségesnél, tekintve, hogy nyugati ellenfeleink folyamatosan fegyverkeztek. Sztálin sem volt éppen tétlen. Mindkét fronton ellenünk dolgozott tehát az idő. A kérdés tehát helyesen nem: "Miért már június 22-én?", hanem : "Miért nem hamarabb?". Ha az olaszok ostoba módon nem keverednek a görögökkel háborúskodásba, akkor pár héttel korábban támadtam volna meg az oroszokat. Egy ideig még távol kellett őket tartanom, és az utolsó hetekben állandóan az volt a gondom, hogy Sztálin megelőzhet. Volt még egy ok: Oroszországnak megvoltak a számunkra nélkülözhetetlen nyersanyagai. A megállapodások ellenére késleltették szállításaikat és attól féltünk, hogy ezek egy napon teljesen elmaradnak. Amit tehát nem akartak önként szállítani, azt helyben magunknak kellett elhozni. Molotov novemberi berlini látogatása után már el voltam határozva, mert tudtam, hogy Sztálin hosszabb-rövidebb idő után elesik mint szövetséges és átmegy az ellenséghez. Várjak még, hogy jobban föl legyek fegyverkezve? Nem, mert akkor a kereskedelem törvényei érvényesülnek. Még egyszer nem, mert a haladék ára nagy lett volna. Akkor engedni kellett volna a bolsevik zsarolóknak, és uralmukat tűrni Finnországban, Romániában, Bulgáriában és Törökországban. És ez számomra kizárt dolog volt. A Harmadik Birodalom, mint a nyugati kultúra védője nem egyeztetheti össze helyzetét a baráti országok föláldozásával a bolsevizmus oltárán. Az ilyen viselkedés becstelen lett volna, és ezért biztosan megbűnhődtünk volna. Hibás számítás erkölcsi és katonai szempontból is. Bármit is tettünk, a háború Oroszország ellen elkerülhetetlen volt, és megvolt annak a veszélye, hogy azt később sokkal kedvezőtlenebb körülmények között kelljen megvívnunk. Még Molotov elutazása napján megparancsoltam az előkészületeket, hogy Oroszországgal szemben az első adandó alkalommal kiegyenlítsem számlánkat. A francia népnek több egészséges emberismerete van, mint vezető klikkjének Louisianában és Mexikóban. 1945 február 15 Feladatunkat nem láttuk el, és rosszul használtuk előnyünket, amikor 1940-ben nem szabadítottuk föl a francia munkásokat. Éppen úgy, amikor elaludtuk a lehetőséget, hogy a francia gyarmatbirodalom népeit a tengeren túlon önállósághoz segítsük. A francia nép biztosan nem neheztelt volna, ha megszabadítottuk volna gyarmatbirodalmának átkaitól. Ezen a területen a nép mindig több egészséges emberismeretet mutatott, mint a vezetésre állítólag hivatott rétegek. Nagyobb mértékben, mint a vezető csoport volt érzéke a nemzet tényleges érdekei iránt. XV. Lajos alatt és Jules Ferry idején is tiltakozott a gyarmatosító kaland értelmetlensége ellen. Nem tudok róla, hogy Napóleon népszerűtlen lett volna amiatt, hogy Louisianát eladta. Ügyetlen unokaöccse viszont elvesztette jóhírét a mexikói kalanddal. Számtalan francia határozottan európai volt. Az előrelátás és a becsületesség ára. 1945 február 15 Sem Franciaországot, sem a franciákat sem szerettem soha, és ezt soha nem titkoltam. És mégis elismerem, hogy jelentős személyiségek vannak köztük. Kétségtelen, hogy számos francia az utóbbi években becsületesen és bátran foglalt állást Európáért. A vad gyűlölet, mellyel saját honfitársaik fizettek nekik előrelátó meggyőződésükért mutatja ezeknek a korukat megelőző személyiségeknek a tisztességes voltát. Az Olaszországgal szembeni szövetség hűség hiba volt. Az olasz szövetséges mindenütt utunkban volt. A Duce önteltsége. Nagyvonalú iszlámbarát politika egyszerű és célszerű volt. Az értelmetlen görög kaland. 1941 május 15-e. Az élet nem bocsátja meg a gyöngeséget. 1945 február 17 Az események józan megítélésénél - ha kikapcsolom az érzéseket - el kell ismernem, hogy testvéri barátságom a Ducéval és az Olaszországgal való szövetségi hűséget hibának lehetne tekinteni. Az Olaszországgal való szövetség nyilvánvalóan többet segített ellenségeinknek, mint amennyit nekünk használt. Olaszország háborúba lépése nekünk kevés előnyt jelentett összehasonlítva azzal a számtalan hátránnyal, melyekkel járt. Ha nem nyerjük meg mégis ezt a háborút, Olaszországnak jó része van a veszteség okaiban. A legjobb szolgálat, melyet Olaszország nekünk nyújtani tudott, abban állt, hogy nem avatkozik bele a háborúba. Ezt a nem beavatkozást rendkívül értékelni tudtuk volna, és értékes ajándékokat jelentett volna neki. Ameddig megelégedett a szerény néző szerepével, el tudtuk halmozni szimpátiánk jeleivel. Ha győzünk, hajlandók lettünk volna a dicsőséget és nyereséget megosztani vele, mint partnerunkkal a tengelyben. Örömmel segítettünk volna neki abban, hogy kinyilvánítsa Olaszország elsőrangú hatalmának történelmi mítoszát a Földközi tengeren, mint a régi római birodalom jogos utódjának. Ez jobb volt, mint őt szövetségesünknek tudni! Olaszország háborúba való belépése, mely csak 1940 júniusában történt, hogy a feloszlásban levő francia hadseregnek egy szamárrúgást adjon, csak azt a győzelmet homályosította el, melyet ellenfelünk föltétel nélkül elismert. Franciaország elismerte, hogy a német hadsereg teljesen legyőzte, de nem akarta, hogy a tengelyhatalmak győzzék le. Nyíltan szólva, az olasz szövetséges mindenütt utunkban volt. Miatta nem tudtunk Északafrikában alapvetően új politikát követni. Az adott körülmények között nyilvánvaló volt, hogy Olaszország magának igényelte ezt a területet, és a Duce mindig hangsúlyozta ezt az igényét. Egyedül fölszabadítottuk volna az iszlám népeket, melyeket Franciaország uralt. Egy ilyen forradalomnak előre nem látható következményei lettek volna Egyiptomban és az angolok által leigázott Közel-Keleten. Mivel sorsunk össze volt kötve Olaszországéval, egy ilyen politikára gondolni sem lehetett. Egyiptom, Irak és a Közel-Kelet népei közel álltak a fölkeléshez. Mindent meg kellett volna tennünk, hogy segítsünk nekik, hogy erősítsük bátorságukat, ahogy saját javunk és kötelességünk ezt megkövetelte. Mivel Olaszországgal voltunk szövetségben, ez bénított bennünket, és mohamedán barátainkban rossz érzést váltott ki, mert szemükben akarva-nem akarva elnyomóik cinkosai voltunk. Az olaszok ezeken a területeken még gyűlöltebbek ugyanis mint a franciák és az angolok. A Senussi szörnyűségek emléke még él. Hogy a Duce az "Iszlám kardjaként" ünnepeltette magát, már a háború előtt is csak gúnyos vigyort eredményezett. Ezt a címet, melyre Mohamed prófétának és a hódító Omárnak joga van, Mussolininak néhány szegény ördög adományozta, akiket megfizetett vagy zsarolt.Számunkra, németek számára egy nagyvonalú iszlámbarát politika olyan egyszerű és kézenfekvő volt. Elrontották nekünk - mint még sok mást, szövetségi hűségünk miatt! Csak az olaszok gátoltak abban, hogy ezen a hadszíntéren egyik legjobb kártyánkat kijátsszuk; ez abból állt, hogy minden francia uralom alatt él? népet függetlennek nyilvánítsunk és általános felkelést gerjesszünk a britek uralta területeken. Egy ilyen politikát az egész iszlám világ lelkesen fogadott volna. A mohamedán világnak tényleg sajátossága, hogy az egyes törzsek és népek jó és rossz tapasztalataival mindenki ugyanolyan alaposan együttérez és ítéli azt meg - az Atlanti óceántól a Csendes Óceánig. Erkölcsileg politikánk két értelemben is balvégzet? volt. Egyrészt megsértettük a franciák önérzetét, és ebből semmi hasznunk nem volt; másfelől kényszerítve voltunk arra, hogy az addig a gyarmatokon gyakorolt uralmukat érintetlenül meghaggyuk, puszta aggódásból afelől, hogy különben Tripoliszt és Cirenaikát megfertőzik és függetlenségüket követelik. A következmények végzetesek; Ma mindezeket a területeket az anglo-amerikaikat foglalták el. Mi több, értelmetlen politikánk lehetővé tette, hogy az aljas angolok Tripoliszban és Cirenaikán fölszabadítóként lépjenek föl! Hadi téren sem jobb az eredmény! Olaszország háborúba lépése szinte automatikusan vezetett ellenségeink első győzelmére, melynek segítségével Churchill újraélesztette honfitársai bátorságát és az egész angolul beszélő világ újra reménykedni kezdett. Noha még Abesszíniában és Cirenaikán sem tudták állásaikat tartani, Olaszországnak még volt ahhoz bátorsága, hogy megkérdezésünk nélkül és nekünk egy szót sem szólva róla a teljesen értelmetlen Görög kalandba fogjanak. Szánalmas bukásuk ránk haragított bizonyos balkániakat: itt és nem másban keresendők a növekvő nehézségek Belgráddal és a végül 1941 elején bekövetkezett puccs oka. Akaratunk ellenére arra voltunk kényszerítve, hogy beavatkozzunk a balkáni eseményekbe, amiből kényszerűen adódott az áldatlan késés az Oroszország elleni készülődésnél. Emellett néhány kitűnő csapatunk haderejét fölöslegesen használtuk itt el. Végül is emiatt kellet további áttekinthetetlen területeket megszállva tartanunk, melyeket különben elkerülhettek volna csapataink. A Balkán ugyanis nagyin szívesen korlátozta volna magát a Birodalommal szembeni jóindulatú semlegességre. Stukáinkat és ejtőernyőseinket sokkal szívesebben vetettük volna be Máltában és Gibraltárban mint Korintoszon és Krétán! Bárcsak kihagyták volna az olaszok ezt a háborút markukból! Bár maradtak volna a "nem harcolásnál"! Milyen mérhetetlen értéke lett volna az ilyen viselkedésnek barátságunk és közös érdekeink mellett! Még a szövetségesek is érdekelve voltak ebben, noha nem tartották sokra Olaszország katonai erejét, de aligha számítottak ilyen kudarcra. Ezért különös szerencsének tekintették volna, ha Olaszország semleges marad. Mivel az ellenségek számára nem volt arra garancia, hogy Olaszország semleges marad, így az ő lehetséges és valószínű háborús belépésének fenyegető volta miatt jelent?s csapatokat állomásoztattak volna közelében. Ez számunkra a Földközi tenger vidékén állomásozó, sem harchoz sem győzelemhez nem szokott brit alakulatokat - egyfajta krumpliháborút, ezúttal teljesen a mi előnyünkre. Egy hosszú háború az ellenségnek annyiban használ, ha ezalatt edződik és tapasztalatokat gyűjt. Reméltem, hogy ezt a háborút úgy fogom vezetni, hogy az ellenségnek sem ideje, sem alkalma ne legyen a modern villámháború technikáját lemásolni. Lengyelországban, Norvégiában, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban ezt el is értük. A gyors győzelmek mindkét oldalon minimális veszteség mellett hatalmas katonai és politikai sikerek voltak, mert az ellenfelet teljesen lefegyverezték. Ha ezt a háborút csak Németország és nem a tengelyhatalmak vívták volna, akkor Oroszországot már 1941 május 15. előtt megtámadtuk volna. Tudatában addigi teljes és vitathatatlan győzelmeinknek képesek voltunk arra, hogy a hadjáratot a tél bekövetkezte előtt befejezzük. Hálából (mert soha nem felejtettem el a Duce viselkedését az Ausztriával való egyesüléskor), soha nem kritizáltam és ítéltem Olaszországról. Ellenkezőleg, mindig azon voltam, hogy egyenlőként kezeljem őket. Az élet törvényei bebizonyítják, hogy hiba azokat egyenlőként kezelni, akik valójában nem azok. A Duce hozzám hasonlítható, sőt fölöttem állt ambíciókban népét illetően. De nem az ambíciók, hanem a tények döntenek! Mi németek soha nem felejthetjük el, hogy nehéz helyzetekben számunkra mindig előnyösebb, egyedül haladni. Mindent elveszíthetünk és semmit sem nyerhetünk, ha gyöngékhez kötjük magunkat, és olyan társakat keresünk magunknak, akik már korábban is ingadozóak voltak. Gyakran mondtam, hogy a győzelem ott lesz , ahol Olaszország áll. Jobb lett volna azt mondanom, hogy Olaszország oda áll, ahol győzelmet remél! Személyes barátságomon a Ducéval semmi sem változott; szimpátiámon sem az olasz nép iránt. De sajnálom, hogy elnyomtam a józan ész hangját, mely nekem józan kritikát ajánlott az Olaszországgal szembeni barátság ellenére. Ezek éppen úgy használtak volna mind a Ducénak, mind népének. De tudom, hogy nem bocsátotta volna meg nekem ezt a viselkedést, tudom, hogy bizalmatlanság és kétség nagyon megsértette. De megértésem miatt komoly hibák következtek be, melyeket el lehetett volna kerülni, mert nem voltak elkerülhetetlenek. Az élet nem bocsátja meg a gyöngeséget! Eggyel több vagy kevesebb hamisítás nem számított Rooseveltnek. Pearl Harbour úgy jött, mintha hívták volna. A háború Amerikával elkerülhetetlen volt. A zsidó mestertrükk. Japánnal együtt a bolsevizmus 1941 tele előtt kiirtható lett volna. Az "ázsiai szolidaritás" mítosza. 1945 február 18 Japán hadbaszállása számunkra nem hozott semmiféle hátrányt, akkor sem, ha a japánok adták Rooseveltnek a várva-várt ürügyet az amerikai hadsereg ellenünk való mozgósítására. Rooseveltet a zsidók hajtották a nemzeti szocializmus megsemmisítésére, és nem kellett neki okot adni erre. Képes volt arra, hogy a népében meglévő egészséges távoltartási ösztönt lerombolandó ürügyeket maga hamisítsa. Nem számított nála, hogy eggyel több vagy kevesebb csalást termel. Ennek ellenére a Pearl Harbouri pusztítás hatása nagyon jól jött neki. Pontosan erre volt szüksége ahhoz, hogy honfitársait a háborúba hajtsa, és hogy országában megsemmisítse a még meglévő ellenállást. Mindent megtett, hogy provokálja a japánokat. Az egész csak annak az intrikának a globális méretű megismétlése volt, mely az első világháborúban Wilsonnak olyan remekül sikerült: A Lusitania cinikusan kiprovokált torpedózása, mint az amerikaiak előkészítése a hadüzenetre a központi hatalmak ellen. Ha a beavatkozást 1917-ben nem lehetett megakadályozni, akkor kézenfekvő, hogy 25 évvel később az események kényszerítő módon megalapozzák a beavatkozást. A háború Amerikával elkerülhetetlen volt. Egyébként a világ zsidósága csak 1915-ben határozta el, hogy a szövetségesek kártyájára tesz. Esetünkben már a Harmadik Birodalom születésekor 1933-ban ugyanez a zsidóság háborút üzent. Az utóbbi negyed évszázad alatt az Egyesült Államokban a zsidó befolyás folyamatosan nőtt. Amerika háborúba lépése tehát ennek következménye volt, és számunkra óriási szerencse, ha ezzel egyidőben olyan értékű szövetségesre találtunk, mint Japán. De ez a zsidók számára is előny! Ezzel kapták meg a rég várt esélyt arra, hogy az Egyesült Államokat is behúzhassák háborújukba; hogy sikerült nekik az amerikaiakat teljes egyetértésben behúzni a háborúba, az zsidó mesterfogás.Az amerikaiaknak az 1919-es csalódás után kevés kedvük volt megint beavatkozni egy európai háborúba. De nagyon figyeltek gondolatban a sárga veszélyre. A zsidók mindenre képesek, és soha nem téved az, aki a legaljasabb ördögi dolgokat tulajdonítja nekik. Meg vagyok győződve arról, hogy itt távolra terveztek és azt a lehetőséget is megfontolták, hogy az egyik fehér nagyhatalom az éppen nagyhatalommá váló sárga szigetbirodalmat, mely a zsidó járvánnyal szemben immunis, megsemmisítené. Számunkra Japán örökre barát és szövetséges marad. Ebben a háborúban megtanultuk ezt értékelni és egyre inkább becsülni. A közös harc során kapcsolatunk mind szorosabb és szilárdabb lett Japánnal. Biztosan sajnálatos, hogy a japánok nem folytak bele harcunkba a Szovjetunió ellen. Ekkor Sztálin seregei nem Boroszlót támadnák és a szovjetek nem lennének Budapesten. 1941 telén együtt semmisítettük volna meg a bolsevizmust, és Roosevelt óvakodott volna, hogy ilyen ellenségekkel kezdjen ki. Másfelől sajnálni lehetne, hogy a japánok nem már 1940-ben, azaz közvetlenül Franciaország eleste után nem foglalták el Szingapurt. Az Egyesült Államok az elnökválasztások közepén nem tudott volna semmit tenni. Akkor is fordulópont volt a háborúban. Történjen bármi, sorosközösségünk a japánokkal fent fog maradni. Vagy együtt győzünk, vagy együtt veszítünk. ha minket semmisít meg előbb a sors, akkor nem hiszem, hogy az oroszok sokáig fönntartják Japánnal szemben az "ázsiai szolidaritás" mítoszát.
Spanyolország, Gibraltár és 1940 nyara. A román népeknél a tényleges tehetetlenség nevetséges dicsekvéssel párosul. óvatossági intézkedések a Ducéval szemben ajánlatosak. Ciano végzetes szerepe. Hendaye júdáscsókja. 1945 február 20 1940 nyarán, rögtön Franciaország veresége után ki kellett volna használnunk a Spanyolországban uralkodó lelkes hangulatot és az Angliát uraló sokkot, és Gibraltárt a levegőből kellett volna bevennünk. A baj ott volt, hogy ekkor nagyon nehéz lett volna Spanyolországot távol tartani a háborútól - ahogy lehetetlen volt számunkra pár héttel azelőtt Olaszországot visszatartani, hogy kivont zászlókkal meneteljen, hogy a mi kiharcolt győzelmünkben velünk osztozkodjon. A román népekkel nincs szerencsénk. Beképzeltségük fordítottan arányos tehetetlenségükkel, és ezzel minden esélyünket elrontották. Nem tudtuk visszatartani az olaszokat szenvedélyüktől, hogy a harcmezőre lépjenek. És mégis százszor is készek voltunk arra, hogy igazoljuk hősiességüket és hagyjuk őket a dicsőségben résztvenni, számukra elrakni a hadizsákmány minden nélkülözhető részét - az egyetlen föltétellel, hogy távol maradnak a csatamezőtől. Az angoloknak még rosszabb tapasztalataik voltak román szövetségeseikkel. Chamberlain biztosan nem rohant volna olyan vakon a háborúba, ha teljesen világos lettek volna előtte Franciaország oszlási jelenségei. Az angolok tervei szerint Franciaországnak a területi háború minden áldozatát magára kellett vállalnia. Semmi sem lett volna egyszerűbb Chamberlain számára, mint Lengyelországot - pár krokodilkönny után a szerencsétlenségről - újra fölosztani hagyni. A román népeknél a tényleges tehetetlenség nevetséges hiúsággal párosul. Mind olasz barátainknál, mind francia ellenségeinknél ez a gyöngeség azonos módon sorsszerű volt. A Duce és közöttem az egyetlen véleménykülönbség abból fakadt, hogy én időközben bizonyos fajta óvatossági intézkedésekre kényszerültem. Személyesen természetesen teljesen megbíztam benne; de állandóan el kellett hallgatnom előtte terveimet, mert indiszkréció veszélyeztette volna ezeket. A terveket, melyet én teljes bizalommal elmondtam neki, ő továbbadta Cianonak - és ennek a ficsúrnak nem voltak titkai az őt körülrajongó csinos nők előtt. Drágán fizettünk ezért a fölismerésért - és ellenségeink pengő pénzekkel fizettek érte; ilyen úton jutott el némelyik titkunk hozzájuk. Jó okom volt tehát arra, hogy nem öntöttem mindig tiszta vizet a Duce poharába. Kár, hogy ezt nem érthette meg, és ez katasztrofális következményekkel járt, amikor ezt nem csak sértetten szememre vetette, de hasonlóért hasonlóval fizetett. Tényleg nem volt szerencsénk a román népekkel! Míg Montoireba mentem, hogy az együttműködés groteszk politikáját mutassam be, és aztán Hendayeba, hogy egy júdáscsókot kapjak, egy harmadok román (aki igazi barátunk volt) arra használta távollétemet, hogy elindítsa szerencsétlen görögországi hadjáratát. Mindig a békét kerestem. Univerzalisták, idealisták és utópisták a semmire céloznak. A nemzeti szocialista tan nem exportáru. Chamberlain és a müncheni napok. már 1938-ban el kellett indulnunk, a világ támogatása Németország mellett állt. A cseh válság erőszakos megoldásának előnye. Igényeink csak kelet felé irányultak. Az ellenfél rövidlátása. 1945 február 21 Semmire nincs jobban szükségünk, mint békére, hogy befejezzük művünket. Mindig a békét kerestem. Ellenségeink akarata kényszerítette ránk ezt a háborút. A háborús uszítás 1933 óta, hatalomátvételünk óta tart. Két fronton: Az egyiken a világ zsidósága és cinkosai, a másikon egy népi reálpolitika a vezére a történelem során mindig kibékíthetetlen ellenségként álltak egymással szemben. Az egyik csoport az absztrakt egyén jólétét kívánja és egy általános megoldás csaló képét tartja elénk. A másikok a tettek és valóság emberei. A nemzeti szocializmus csak a németséget ismeri és őt csak a német nép java érdekli. Az univerzalisták, idealisták és utópisták a semmire céloznak. Elérhetetlen paradicsomot ígérnek, és ezzel csapják be a világot. Bárhogy is leplezik magukat, keresztényeknek, kommunistáknak vagy Liberálisoknak, becsületes bolondoknak vagy cinikus csalóknak, ők az emberiség rabszolgává tételén dolgoznak. Én a lehetőségek keretein belül és a hatalmunkban álló eszközökkel népemért fáradoztam. És ez azt jelenti, hogy a német nép testi és lelki javán! Mindig csak annyit ígértem, amit meg is tudtam tartani, és amit határozottan meg is akartam tartani. Ez volt annak a mélységes gyűlöletnek az egyik oka, amit magamra zúdítottam: pontosan az, hogy nem úgy mint ellenségeim, akik lehetetlenségeket ígértek, elrontottam az ő terveiket. Kívül maradtam az emberiség apostolai és hivatásos politikusok körén, akik szigorúan őrzött titka az emberi butaság kizsákmányolása. A nemzeti szocialista tan, és ezt állandóan hangsúlyoztam, nem exportcikk. Ezt csak a német nép számára alkották. Minden nemzeti szocialista követelés szükségszerűen korlátozott és elérhető célokra irányul. Ezért sem a nem osztható békében, sem a nem osztható háborúban nem hiszek. A müncheni napok során lett számomra világos, hogy a Harmadik Birodalom ellenségei minden áron fejünket akarták és hogy velük nem lehetett alkudni. Amikor a plutokrata polgár, Chamberlain a békés és félrevezető esernyővel leereszkedett hozzánk, és a Berghofra repült, hogy egy Hitler nevű fölkapaszkodottal tárgyaljon, akkor már tudta, hogy Anglia nekünk egyszer késhegyig menő harcot fog kínálni. Kész volt rá, hogy az ég kékjét is megígérje nekünk, hogy elaltassa gyanakvásomat. Hirtelen utazási kedve csak időnyerési célokat szolgált. Akkor rögtön el kellett volna távolodnunk tőle. Már 1938-ban meg kellett volna ezt tennünk. Akkor volt az utolsó alkalom a háború lehatárolására. De mi mindent elfogadtunk; gyönge ellenfélként minden követelésembe beleegyeztek. Ilyen körülmények között tényleg nehéz volt háborút kezdeni. Münchenben elszalasztottunk egy soha vissza nem térő alkalmat, hogy az elkerülhetetlen háborút könnyen és gyorsan megnyerjük. Noha akkor egyáltalán nem voltunk fölkészülve a háborúra, mégis jobb fegyvereink voltak, mint az ellenségnek. 1938 Szeptemberében volt a legkedvezőbb az alkalom, amikor egy támadás a legkisebb kockázatot jelentette számunkra. És ott volt az előny, hogy kizárjuk a háború kiterjedését a világra. Tehát nekünk kellett volna megragadni a kibontakozó alkalmat a fegyveres harcra; nem lenni tekintettel arra, vagy éppen, mert ellenségeink készenlétben álltak, nem lett volna szabad, hogy mindenben engedjünk nekik. Ha erőszakkal oldottuk meg a szudétanémetek kérdését, akkor ezzel egyidejűleg fölszámolhattuk Csehországot, és a vétket Benesre kentük. A müncheni konferenciának csak pillanatnyi eredménye volt, mert nem hagyhattunk Németország szívében egy még olyan kis gennyköteget sem, mint a független Csehország. Ezt a gennycsomót aztán 1939 márciusában fölvágtuk, de előnytelen optikai viszonyok között, mert ennek 1938-ban kellett volna megtörténnie. Itt első ízben tekintette tettünket a világ közvéleménye igazságtalanságnak. Nem elégedtünk meg azzal, hogy a németek önkormányzati jogát kivívjuk, hanem protektorátusi uralmat valósítottunk meg egy idegen nép fölött. Egy 1938-ban elkezdődő háború rövid háború volt - a csehek által elnyomott szudétanémetek, szlovákok, magyarok, sőt még lengyelek is fölszabadítására! Nagybritannia és Franciaország, akiket meglepett a háború gyorsasága, nyugodtan maradtak volna, annál inkább, mert a világ közvéleménye a mi oldalunkon állt. Végül Lengyelország, a francia politika fő támogatója Keleteurópában a mi oldalunkon állt. Nagybritannia és Franciaország rosszul nézett volna ki, ha a Birodalomnak csak emiatt üzennek háborút. Egyébként egészen biztos vagyok abban, hogy Prága miatt nem mentek volna el a végsőkig - amivel a világ közvéleménye előtt nem mutattak jobban. A Csehországi krízis erőszakos megoldása után a többi keleteurópai és balkáni még nyitott területi kérdést is rendezni tudtuk anélkül, hogy félnünk kellett volna az angolok és franciák beavatkozásától, akik tekintélye nagyon lecsökkent mint védelmi hatalmaké. Mi magunk ezzel megszereztük volna saját erkölcsi és anyagi fölfegyverzésünkhöz szükséges időt, és egy második világháború, ha egy ilyen ezek után még elkerülhetetlen lett volna, évekkel távolabb került volna. Nagyon is elképzelhető, hogy a jóllakott népeknél a háborútól való félelem és a kényelmesség legyőzte volna az ellenünk érzett született gyűlöletet; annál inkább, mert végső fokon föl kellett ismerniük, hogy igényeink csak kelet felé irányulnak. Ellenfeleink abban is reménykedhettek, hogy mi ott elvérzünk. Mindenféleképpen kettős előnyük volt: Nyugaton teljes béke, a szovjet állam kötése és gyöngítés - mely viszont ezeknek a rövidlátóknak a szemében kisebb és távolabbi veszély volt, mint a nemzeti szocialista Birodalom. Roosevelt, a világ zsidóságának kiválasztottja. A világ gazdasági válsága, Németország és az Egyesült Államok. A New Deal csődje, ás a háború. Az amerikaiak huszonöt év múlva határozottan antiszemiták lesznek. Roosevelt, a hibás bálvány. A német és amerikai hagyományuk ugyanabba az irányba mutatnak - nem kellenek gyarmatok! 1945 február 24 A háború Amerikával tragikus láncolat, Épp olyan értelmetlen mint amilyen logikátlan. Egy szerencsétlen történelmi véletlen azt hozta, hogy a hatalomátvétel egybeesett azzal az időponttal, amikor a világ zsidóságának kiválasztottja, Roosevelt vette át a Fehér Ház irányítását. A zsidók és altisztjük nélkül a történelem másként alakult volna. Önmagában minden amellett szól, hogy ha Németország és az Egyesült Államok, ha egymást nem is szeretik különösebben, és nem barátkoznak egymással, de különösebb fáradság nélkül elviselik egymást. A németek teszik ki Amerika lakosságának jó részét. Nekik köszönhetik, hogy északi vér folyik ereikben. Emellett von Stauben jelentős szerepet játszott az amerikai függetlenségi háborúban. A világ gazdasági válsága Németországot és az Egyesült Államokat közel egyformán és egyidőben sújtotta. Mi is nagyon hasonló intézkedéseket hoztunk, hogy átvészeljük a krízist. Fáradozásainkat minden nehézség ellenére kitűnő siker koronázta. Roosevelt és zsidó agytrösztje sokkal kedvezőbb körülmények között csak csekély sikert könyvelhetett el. A New Deal csekély sikerének jelentős része volt a háborús pszichózisban. Az Egyesült Államoknak minden előföltétele megvan arra, hogy önellátó gazdasága legyen, amiről mi is álmodunk. Határtalan terük van, ahol energiáikat korlátlanul kifejthetik. A magunk részéről reméljük, hogy sikerülni fog Németország azért, hogy gazdaságilag függetlenné váljon, lakosságszámának megfelelő élettér biztosítása. Egy nagy népnek szüksége van kellő élettérre. Németország semmit sem követel az Egyesült Államoktól, és ennek a legcsekélyebb oka sincs arra, hogy féljen Németországtól. A békés egymásmellett élés minden előfeltétele mindkét oldalon megvan. Mindezt a zsidók rontják csak el, akik az Egyesült Államokat leghatalmasabb bástyájuknak szemeltek ki. Ez és csakis ez zavar és mérgez meg mindent. Az amerikaiaknak becslésem szerint nem kell hozzá több mint 25 év, hogy rájöjjenek, hogy milyen rákbetegséget jelentenek számukra a zsidó paraziták - akik vért szíva ragadnak bőrükre. A zsidóság veszélyes kalandokba hajtja őket, melyekhez alapjában semmi közük nincs, és melyek olyan érdekekért folynak, melyeknek az ő érdekeikhez semmi közük sincs. A nemzsidó amerikainak nincs semmi oka arra, hogy ossza a zsidók gyűlöletét és hagyja, hogy pórázon vezessék. Egészen szükségszerűen válnak az amerikaiak a következő negyed évszázad során rabiátus antiszemitákká, vagy addig teljes mértékben rabszolgákká válnak. Ha ezt a háborút elveszítjük akkor a zsidók győztek. Diadalüvöltésük határtalan lenne. Rögtön meg kell állapítanom, hogy ez csak rövid győzelem lenne a zsidók számára. Európában ugyan senki sem merné fölvenni velük a harcot, de annál biztosabb, hogy Amerika igen. Ez fiatal ország, melynek nincsenek meg még öregkori gátlásai, melynek nincs megalapozott politikai belátása. Az amerikaiak számára eddig minden meglepően egyszerűen ment. A tapasztalatok és nehézségek talán érlelik őket. Mik voltak ők államalapításukig? összegyűjtött egyének a világ minden tájáról, szerencselovagok, akikre egy hatalmas égtáj várt, hogy átvegyék azt. Csak apránként jutott el ebbe a hatalmas térbe az állami tudat. A fajok és egyének ilyen gyülekezete nemzeti érzés nélkül könnyen lett a zsidók zsákmánya! A zsidók kihatásai nálunk, melyeket a nemzeti szocializmus megszüntetett, semmi ahhoz képest, amit új vadászterületeiken engedtek meg maguknak és még meg fognak engedni. Az amerikaiak egy nap észre fogják venni, hogy Rooseveltben hamis bálványt imádtak és hogy ez a zsidó valójában bűnöző volt - épp úgy az Egyesült Államok számára, mint az emberiség számára. Olyan utakra vezeti őket, ahol semmi keresnivalójuk sincs, és arra kényszeríti őket, hogy olyan vitákba follyanak bele, melyekhez nincs semmi közük. A politikai ösztön minimuma azt kellett volna hogy sugallja nekik, hogy maradjanak bevált elszigeteltségi politikájuknál, és ebben a harcban a pártatlan szerepét játsszák. Valamennyi politikai érettséggel és egy kevés tapasztalattal kétségtelenül fölismerték volna, hogy lényegesen előnyösebb számukra, ha éber semlegességet tanúsítanak európai konfliktusoknál. Beavatkozásukkal még jobban kiszolgáltatták magukat zsidó kizsákmányolóiknak. Ezek, mint közismert, remekül kiismerik magukat a világ dolgaiban, és nagyon jól tudják, hogy mit tesznek - természetesen csak saját zsidó álláspontjuk értelmében. Egy igazi államfő, Ha a sors ebben az órában őt adta volna Roosevelt helyett, egy személyiség, aki képes lett volna az amerikai életet a XX. század követelményeihez illeszteni, a legjelentősebb elnök lett volna Lincoln után. A harmincas évek válsága csak növekedési válság volt, de globális méretű. A gazdasági liberalizmus elárulta, hogy csak önmagát túlélő dolog. Ha megértettük a válság okát és hatósugarát, megfelelő módon védekezni kellett ellene. Ha ezt a feladatot magáénak vallotta volna egy igazi személyiség a Fehér Házban, ennek megoldása egyedi pozíciót biztosított volna neki a világ sakktábláján. Ehhez azonban honfitársai szemét a nagy nemzetközi problémákra kellett volna irányítania, ahelyett hogy őket egy világháború zűrzavarába taszítsa, mint ahogy Roosevelt, ez a bűnöző tette. Kész őrület! Példátlan cinizmussal használta ki az amerikaiak butaságát, tudatlanságát és könnyen hívését. Roosevelt elintézte, hogy jenkijei a világot zsidó szemüvegen keresztül nézzék, és olyan útra vezette őket, mely a katasztrófába torkollik, ha nem állnak meg időben. Az amerikaiak dolgai nem a mi dolgunk, és teljesen hidegen hagy, bármi is történik velük, ha viselkedésük nem hatna közvetlenül Európára és a mi sorsunkra. Egy további okunk van az amerikaiak elviselésére: sem ők, sem mi nem vagyunk hajlamosak gyarmatosításra. A németek igazán soha nem mutattak hajlamot semmiféle imperializmusra. A 19 század végi ügyetlen kísérleteket történelmünk botlásaiként tartom számon. Az 1918-as vereségnek legalább egy előnye volt, hogy megállított bennünket azon a végzetes úton, melyre a németek tértek, mert féltékenyek voltak az angolok és franciák sikereire, és nem volt számukra tudatos annak ideiglenes volta, így ostoba módon követték az angol és francia példát. Igazságos módon el kell ismerni a Harmadik Birodalomról, hogy ez nem sír a múlt példáin. Ellenkezőleg, bátran és határozottan tekintettünk a jövő felé, hogy egy nagytér politikát indítsunk el a földrészeken. A természetes amerikai hagyomány ugyanebbe az irányba mutat: a más földrészek dolgaiba való be nem avatkozás, és a saját dolgokba való beavatkozási kísérletek kivédése! Idő és tér nekünk mindkettő hiányzik. A zsidó Mardochai-Marx és a földi paradicsom - Lenin, Sztálin és a jövendő kommunista diktátorai. A német nép állhatatlansága. Ki viszi tovább a fáklyát? Túl nagy feladat egy ember számára. A német nép fiatal és erős. 1945 február 25 Mivel mindig túl gyorsan és kényszer következtében kellett cselekednünk, sok minden mellément! A gyors cselekvés esetünkben túl gyorsat jelentett. Ahhoz, hogy az elhatározásokat türelmesen hozzuk, térre és időre van szükség - és nekünk mindkettő hiányzik. Az oroszoknak mindkettő bőségesen megvan, és hozzá a passzivitásra való hajlam, a szláv lelkialkat sajátossága. A marxista doktrína eszköz a nép fékentartására. Ezért a földi paradicsomot ígérik meg, valamikor, sokkal később, és ez különbözteti meg őket alapvetően a nyugati tantételektől. A zsidó Mardochai-Marx, egy jó héber messiására várt. Ezt rövid úton történelmi materializmussá alakította, és a végtelenben, a földi paradicsomban bízó reménnyel a földi boldogságot állította szembe. Ez a szerencse érezhető közelségben van, meg is ígérték nekünk, de ki kell várni, és nem szabad a szerencsének erőszakkal segíteni. Ez az igazi trükk, ezzel lehet bolondokat fogni. Ami Leninek nem sikerült, azt Sztálin fogja megvalósítani .. és így tovább a kommunista diktátorok során. Ez rafinált! Mit tartsunk a szintén zsidó elme szülte kereszténységről, mely megengedheti magának, hogy hívőinek a paradicsomot odaátra ígérje? Ez összehasonlíthatatlanul erősebb dogma! Nekem a sors azt parancsolja, hogy mindent egy rövid emberöltő során valósítsak meg. Mellettem csak egy józan világnézet áll, a valóságra alapuló, melynek ígéretei megfogható formát kell, hogy öltsenek, és amely megtiltja nekem, hogy a holdat ígérjem meg híveimnek. Amire másoknak örök idejük van, nekem csak pár szegény évem. ők követőjükre hagyatkoznak, akik ott folytatják, ahol elődjük abbahagyta, pótemberek, akik ugyanazt az ekét tolják ugyanabban a barázdában. Folyton azt kérdem magamtól, hogy közvetlen munkatársaim között hol van az a tehetséges, aki tovább viszi a fáklyát, ha egyszer kezemből kiesik. Másik, sorsszerű végzetem, hogy olyan népet vezetek, mely múltjában állhatatlan és befolyásolható módon az egyik végletből esett a másikba. Számomra az lett volna az ideális recept, hogy először a német nép továbbéléséről gondoskodjak, és nőjön fel egy nemzeti szocialista ifjúság - és csak az elkövetkező generációknak kelljen elkerülhetetlen háborúkkal foglalkozni, ha addigra a német nép ereje nem ijeszti ettől el ellenségeit. Ekkor Németország olyan tisztviselőkkel, diplomatákkal és tisztikarral rendelkezne, akik az anyatejjel szívták magukba a nemzeti szocialista szellemet, és ezek az alapelvek formálták volna őket. A feladat, melyet magam elé tűztem, hogy a német népnek helyet biztosítsak a nap alatt, túl sok egyetlen ember számára, túl hatalmas egyetlen nemzedék számára! Azonban átadtam a német népnek a tudást küldetéséről, és belé oltottam a fölismerést a hatalmas lehetőségről, minden német egyesítéséről egy nagynémet birodalomban. Így a legjobb magot vetettem el. A német nép tudatába véstem létéért vívott harcának jelentőségét. Semmi sem fogja megakadályozni, hogy egy napon, egy közeli napon a mag kibújik és arathatunk. A német nép fiatal és erős. Egy nép, melynek jövője még előtte van. Churchillnél hiányzott a belátás. A dünkircheni tragédia. Anglia inváziójának kilátástalansága. 1940 nyarán a szovjetek céljai világosan fölismerhetőek voltak. Sztálin, a született zsaroló. Jugoszlávia elesése. A szovjetek fenyegető támadása- A moszkvai szerződés aláírásának évfordulóján. Illúzió Sztálin valóságérzetét illetően. 1945 február 26 Mikor meggyőződtem róla, hogy Angliával lehetetlen békét kötni, elhatároztam, hogy keleten fegyverrel kényszerítem ki az elhatározást. Churchill nem volt képes a nagyvonalúság és lovagiasság megbecsülésére, melyet százszorosan bizonyítottam be, mikor minden erőszakot elkerültem Angliával szemben. Szándékosan kíméltem, meg a menekülő briteket Dünkirchennél. Ha valaki eltudta volna nekik magyarázni, hogy vezető szerepünk elismerése a földrészen, melyet fájdalommentesen bebizonyítottam, melynek ők mereven ellenálltak, számukra csak előnyöket jelenthet. Már július végén, egy hónappal Franciaország eleste után fölismertem, hogy a béke újra eltűnt szemünk elől. Pár héttel utána tudtam, hogy az angol sziget inváziója az őszi viharok előtt nem sikerülhet, mert nem voltunk képesek a légteret uralni. Fölismertem, hogy Anglia inváziója soha nem sikerülhet nekünk. A szovjetek viselkedése 1940 nyarán, mikor a Baltikumot és Besszarábiát elnyelték, míg nekünk sok más dolgunk volt, a legkisebb kétséget sem hagyott igazi céljaik felől. És ha még lettek volna kétségeink, ezeket Molotov novemberi látogatása teljesen eloszlatta volna. Sztálin javaslatai külügyminisztere visszatérte után sem tudtak félrevezetni. Sztálin, ez a született zsaroló időt akart nyerni, és megjavítani kiindulási helyzetét Finnországban és a Balkánon. Igazi macska és egér játék! Számomra szomorú, hogy nem tudtunk május 15. előtt támadni - de Oroszország megtámadásával semmi esetre sem várhattunk, ha az első rohamban győzni akartunk. Sztálin ezzel szemben minden nap elindíthatta a háborút. Míg egész télen, és egész különösen 1941 első tavaszi napjaiban a gondolat, hogy az oroszok megelőzhetnek elrabolta álmomat. Az olasz csőd Albániában és Cirenaikán a Balkánon egészen új helyzetet teremtett és lázadást szított. Barátainknál és ellenségeinknél megrendült a hit fegyvereink győzhetetlenségében. Jugoszlávia elesésének nem volt más oka, ami miatt kényszerítve voltunk a Balkánt a háborúba bevonni. Én minden áron el akartam kerülni ezt a helyzetet. Miután a háború ilyen irányban mozdult, nyilvánvaló volt, hogy tovább kell vonulni. Az oroszországi támadásra szánt egységek egy töredéke elegendő lett volna a Közel-Kelet fölszabadítására. De szükséges volt, területeinktől olyan távol tevékenykedni és a szovjeteket szinte meghívni megtámadásunkra? Ezt minden kétséget kizáróan megtették volna még nyáron, legkésőbb ősszel, és akkor a viszonyok olyan előnytelenek lettek volna számunkra, hogy minden remény a győzelemre naivitás lett volna. A szovjetek a hüllő türelmét csak a zsidósodott demokráciákkal szemben mutatták. Tudják ugyanis, hogy ezek minden külső nyomás nélkül egyszer áldozatukká válnak, belpolitikai gyöngeségük miatt, melyet az állandó gazdasági válságok okoznak, melyek a tömegeket elégedetlenné teszik, akik így a marxista méreg áldozataivá válnak. De azt is tudják, hogy ebben soha nem reménykedhetnek egy nemzeti szocialista Birodalom esetében. Tudják, hogy mi toronymagasan fölöttük állunk minden helyzetben, a békében még inkább, mint a háborúban. Az orosz letargia abból is jön, hogy a materialista történelemelmélet megengedi nekik, a lehető kockázatok kikerülését és kivárását, amíg a tervek megérnek - egy évig, egy emberöltőt, akár egy évszázadot, ha szükséges. Az idő nem kerül semmibe. A marxizmus megígéri a tömegeknek, melyeket ural, a földi paradicsomot, de nem ma, nem is holnap, hanem egy bizonytalan jövőben. De a türelem ellenére, mely egyik erősségük, a szovjetek nem nézték volna Anglia meghódítását tétlenül, mert ez azt jelentette volna számukra, hogy egy napon mint egyetlenek lennének kiszolgáltatva a német parancsoknak, mert Amerika és Japán semlegesek maradnának ez esetben. A szovjetek nem kételkedtek abban, hogy mi akkor, ha úgy tartja kedvünk, kiegyenlítjük a régi számlát a magunk módján. Számomra nem maradt tehát más lehetőség, mint a bolsevizmus fegyveres fölszámolása, és ezt az elhatározást a moszkvai szerződés aláírásának évfordulóján hoztam. Meg vagyok győződve róla, hogy Sztálin még az aláírás előtt elhatározta, hogy egy kedvező pillanatban lerohanja a Birodalmat. Egy egész éven keresztül reménykedtünk abban, hogy Sztálinnal lehetséges egy értelmes, ha nem is túl barátságos együttműködés. Azt képzeltem, hogy 15 év hatalom és felelősség egy realistát - és Sztálin kétségkívül realista - a ködös marxista ideológia tojáshéjától megszabadítja , melyet csak más népek ópiumaként tartottak raktáron. A brutalitás, mellyel a zsidó értelmiség egy részét likvidálták, miután elvégezte föladatát, a cári Birodalom szétbomlasztását, ezt a föltételezést alátámasztani látszott. Föl kellett tételeznem, hogy Sztálin időben gondoskodni akart arról, hogy ezek a zsidó értelmiségiek nem fertőzik meg a szeme előtt lebegő nagy orosz Birodalmat - az a pánszláv cél, mely alapvetően csak Nagy Péter szellemi örökébe lép. Mindkét oldalnak arra kellett törekedni, hogy az áthidalhatatlan ellentétek teljes elismerése mellett egy hosszantartó megértés cölöpeit verjék le: az érdekszférák pontos elhatárolása és figyelembe vétele, és a gazdasági együttműködésre való korlátozódás, amely mindegyiknek előnyt garantált. Állandó készenlétben, és egy ujjal a ravaszon írt egyezmény! Európa utolsó esélye. Az új Európa csak romokon épülhet föl. Napóleon sorsa. Mindig újra Anglia. Az Egyesült Államok és a világ zsidóságának kancsukája. 1945 február 26 Én vagyok Európa számára az utolsó lehetőség! Az új Európát nem parlamenti szavazások, nem viták és egyezmények, hanem csakis az erőszak fogja létrehozni. Az új Európa csak romokra épülhet. Most nem egy őrült anyagi rombolás kőhalmazairól beszélek, hanem az önzés és korlátoltság szellemi romjairól, a túlélt államiságról és a soviniszta egyházrombolásról. Európát mindenki hasznára és költségére kell fölépíteni. Ezt Napólen teljesen fölismerte. Senki nem érezheti át a nagy korzikai kínjait nálam jobban, akinek - a békeszándék rabjaként - állandóan új háborúkat kellett hogy vezessen. mindig abban a reményben, hogy mégis csak sikerül ezúttal megvalósítania a békét. 1940 nyara óta ugyanezek a lelki gondok kínoznak engem is. Mindig Anglia, ugyanaz az Anglia zárja el a földrész életjogait. Ugyan azóta öreg és törődött lett, de annál rosszindulatúbb és romlottabb. Bomlasztó és természetellenes működésében megtalálta az Egyesült Államok segítségét, mely a világzsidóság korbács alatt áll. Az örök zsidó egyenetlenségünkből él, és reméli, hogy abból továbbra is mézet tud kiszívni. A teljes vereség következményei. A Birodalom, melyet a győztesek darabokra szednek. Állatként viselkedő bolsevisták, amerikai gengszterek. Az örök Birodalom. A faji tan törvényei. A nemzeti szocializmus örök érdeme Németország és Közép Európa érdekében. Az ellentétek elemei és a Birodalom egysége. Anglia és Olaszország tragédiája. A degenerált Franciaország, ötödrendű nagyhatalom. A japánok, kínaiak és iszlám népek és jelentőségük a jövőbeni Németország számára. A két világhatalom, a független Európa ellenségei. Németország szerepe konkurenciaharcukban. Oroszország, fölszabadulva a zsidó marxizmus alól. Az amerikai óriásbébi egy agyagkolosszus. A sárga faj esélyei. A fehér népek túlélésének szükséges feltétele. 1945 április 2 Ha elveszítjük ezt a háborút, akkor ez csak teljes vereség lehet számunkra. Ellenfeleink elég hangosan kinyilvánították céljukat, hogy tudjuk, nem lehetnek illúzióink céljaikat illetően. A világ zsidósága, a bolsevisták és a mögöttük levő tajtékzó hiénák egész csoportja biztos nem teszik le addig a fegyvert, míg a nemzeti szocialista Németországot le nem rombolták, meg nem semmisítették és teljesen szét nem darabolták volna. Egy olyan háborúban, melyben két ennyire különböző világnézet vív, a szerencsétlen vég a teljes vereséget jelenti. Olyan harc ez, mely mindkét oldalon a teljes kimerülésig folyik, és tudjuk, mi vár ránk, vagy a győzelem, vagy az, hogy utolsó csepp vérünkig ki kell tartanunk. A vereség bármilyen gondolata kibírhatatlan. Szörnyülködve gondolok a győztesektől darabokra szedett Birodalomra, az állati módon viselkedő bolsevikok és az amerikai gengsztereknek kiszolgáltatott lakosság szenvedésére! És mégis, még ezeknek a szörnyűségeknek a képe sem rázza meg hitemet a német nép jövőjében. Minél többet kell szenvednünk, annál szembeötlőbben fog az örök birodalom föltámadni! A német népi jellem különös képessége, hogy amikor a nép léte és tovább élése veszélyben van, politikai téli álomba merül, és ez újra javunkra fog válni. Én a magam részéről nem tudok egy ilyen átmeneti Németországban, mely a vesztes Harmadik Birodalmat követi, lélegezni. Amennyi gyalázatot és árulást 1918-ban megértünk, az semmi azzal összehasonlítva, ami egy vereség után szakad ránk. Hihetetlen, hogy tizenkét év nemzeti szocializmus ilyen lehetőség fönnáll! Fölfoghatatlan, hogy a német nép, mely elveszti legjobbjait, akik hősi magasságokra vezették, ezentúl évekig szarban henteregjen! Milyen erkölcsi törvények, milyen irányvonalak legyenek érvényesek az önmagához hű maradó számára? A lábbal tiport német népnek nemzeti tehetetlensége folyamán ügyelnie kell arra, hogy betartsa a faji tan törvényeit, melyet mi adtunk neki. A zsidó méregtől erkölcsileg fertőzött világban egy, az erre a méregre immun népnek végül fölül kell kerekednie. Így nézve örökké hálásnak kell lenni a nemzeti szocializmusnak azért, hogy én a zsidókat eltávolítottam Németországból és Középeurópából. A második alaptörvény a németek feloldhatatlan egységének fönntartása. Csak az egyesült németségben mutatkoznak meg nemzeti értékeink, ha nem vagyunk többé bajorok, poroszok, osztrákok, hanem csak németek. Amikor a poroszok megvalósították a bismarcki birodalmat, melybe minden német beletartozott, ezzel megnyitották a német nép előtt a lehetőséget, hogy évtizedekig a földrész első népe legyen. Mikor én őket a nemzeti szocialista Harmadik Birodalomban egyesítette, Európa építőmestereit csináltam belőlük. Bármi isi történik, a németek nem felejthetik el, hogy számukra alapvetően lényeges az egyenetlenségeket fölszámolni és a Birodalom egységén fáradozni. A külföldet és viszonyunkat környezetünkkel illetően nem lehet már ma szilárd irányvonalakat fölállítani, mert a föltételek folyamatosan változnak. Húsz éve azt írtam, hogy egész Európában Németország számára két szövetséges lehetséges: Anglia és Olaszország. A sors nem adta meg nekem, hogy az ebből a fölismerésből logikusan adódó politikát a gyakorlatba ültessem. Ha az angoloknak ehhez meg is volt a világbirodalmi erejük, de hiányoztak náluk az ehhez szükséges erkölcsi értékek. A külső látszat szerint uralják a világot. Valójában őket zsidók irányítják. Olaszország újjáélesztette a római Birodalom politikai ambícióit. Megvolt az ambíciója, de hiányoztak belőle a szükséges továbbiak - az erkölcsi keménység és az anyagi erő. Egyetlen előnye az volt, hogy egy igazi római vezette. Micsoda tragédia ennek az embernek! A népek és emberek számára ez végzetes. Ambíciók a megfelelő anyagi alapkövetelmények nélkül és a lehetőség nélkül, hogy ezeket az alapkövetelményeket létrehozzák. Marad még Franciaország. Húsz éve megírtam, hogy mit gondolok róla. Franciaország mindig ellenséges lesz a német néppel szemben. Női gyöngeségei és hisztériája félrevezethetett bennünket, és alábecsültük cselekedetei jelentőségét. De ha még gyöngébb lesz, ami nagyon is valószínű, akkor sem szabad hogy gyanakvásunk megszűnjön. Hadi hatalomként Franciaország múlt, és biztosan nem fog bennünket fenyegetni többet. Ez a háború bárhogy is végződik egy hasznot hozott, hogy Franciaországot az ötödrangú hatalmak sorába rakta. Azért marad számunkra továbbra is veszélyes, mert romlottsága semmitől sem riad vissza és politikai zsarolási képességétől minden kitelik. Ezért ajánlatos gyanakodni és ébernek lenni. Legyenek a németek mindig óvatosak, és ne hagyják, hogy ez a szirén elvarázsolja őket! Ha a külfölddel kapcsolatban nem is lehet mindig ökölszabályokat alkalmazni, mert az adottságokat állandóan figyelembe kell venni, de mindenesetre adott tény, hogy Németország azok közt a népek közt fogja legmegbízhatóbb barátait megtalálni, akik lényükben immunisak a zsidó méregre. Meg vagyok róla győződve, hogy a japánok, a kínaiak és az iszlám népei mindig közelebb fognak hozzánk állni, mint teszem azt Franciaország, és ez a köztünk levő vérrokonság ellenére. A szerencsétlenség azt akarta, hogy Franciaország az évszázadok folyamán deformálódott, és vezető erői a zsidó lélek áldozataivá lettek. Ez már olyan mértékű, hogy nem lehet visszacsinálni. Franciaország arra van ítélve, hogy a zsidók politikáját gyakorolja. A birodalom veresége után és a nemzeti törekvések megjelenése előtt Ázsiában, Afrikában és talán még Délamerikában is már csak két egyenértékű hatalom lesz a világon, akik egyenrangúként állnak szembe egymással: az Egyesült Államok és Szovjetoroszország. A történelem törvényei alapján és a földrajzi helyzet miatt is ennek a két kolosszusnak adatott meg, hogy erejüket egymáshoz mérjék katonai, vagy akár csak gazdasági és ideológiai téren. Ugyanebből a törvényszerűségből adódóan mindketten egy független Európa ellenségei. Amerika és Szovjetoroszország szükségszerűen hosszabb-rövidebb idő múlva biztosan törekedni fog az európai legnagyobb nép támogatására, mely túléli Európában ezt a háborút - a német nép támogatására. Ünnepélyesen kijelentem, hogy a németek soha nem süllyedhetnek le odáig, hogy akár az oroszok akár az amerikaiak segédeivé alacsonyodjanak. E pillanatban nehéz megmondani, hogy világnézeti szempontból mi rombolóbb számunkra: az elzsidósodott amerikanizmus vagy a bolsevizmus. Az oroszok képesek arra, hogy a körülmények nyomása alatt egyszer teljesen eltávolodjanak a zsidó marxizmustól, hogy csak az örök pánszlávizmusba meneküljenek annak legkegyetlenebb és legvadabb deformálódásában. Az amerikaiak a maguk részéről, ha nem rázzák le hamarosan a New Yorki zsidók igáját, akik éppen azon vannak, hogy lefűrészeljék az ágat melyen ülnek, tehát az amerikaiak meg fognak semmisülni anélkül, hogy hogy valaha is elérték volna az állampolitikai értelem állapotát. A tény, hogy bennük ilyen mérhetetlen természeti erők ilyen szellemi tehetetlenséggel párosulnak, egy óriáscsecsemőre emlékeztet, melynek értelme a túl gyors növekedés miatt elhanyagolódott. Azt is meg lehet kérdezni, hogy nem egyfajta gombafélére emlékeztetnek, amely éppolyan gyorsan szétesik, ahogy fölnőtt. Ha Amerika nem képes egy kevésbé naiv gyermeki életfelfogást kialakítania, mint jelenlegije, mely tiszta tömegpszichózisra és az úgynevezett keresztény tudomány által alapított világerkölcsre épül, akkor kérdéses, hogy meddig marad meg ez a földrész fehér uralom alatt. Ekkor ki fog derülni, hogy ez az agyagóriás rakétaszerű fölemelkedése után már csak önmaga tönkretevésére volt képes. Micsoda esélyek a sárga faj számára ez a lecsúszás! Jogilag és történelmileg tekintve, pont ugyanazok a jogai - vagy pontosabban ugyanolyan kevés jogai vannak ennek a földrésznek a megszállására, mint az európaiaknak a XVI. században. naponta növekvő számú alultáplált népcsoportjai adták neki az éhező jogát, hogy éhségét csillapítsa; és ez az egyetlen jog, melyet a történelem elismer - föltételezve, hogy ennek a jognak erő is áll az oldalán! Bármi is történik, a természet törvénye marad ebben a kegyetlen világban, mely bennünket két nagy háborúba vetett vissza, hogy csak azoknak a fehér népeknek van esélyük a túlélésre és az újra kivirágzásra, amelyek képesek kitartani, és a teljes reménytelenségben is megőrizni a bátorságot, hogy halálukig harcoljanak. Ezekkel a tulajdonsággal csak azok a népek bírnak, melyek a zsidó mérget kivágták testükből.
|