Free Web Hosting by Netfirms
Web Hosting by Netfirms | Free Domain Names by Netfirms

    

Ahogy én látom most

Az alanti cikk az interneten levél formájában olvasható. Általános jelentősége miatt vettük föl a cikkekhez.

Önmagamról: MDF-es alapító tag, elnök, majd kiábrándult, kilépett, majd Kisgazdapárti tag, kiábrándult kilépett, majd 4 évig MIÉP tag, majd kiábrándult kilépett, rengeteget dolgozott és ugyanannyit csalódott ember vagyok.

Ott kell elkezdeni, hogy - tetszik- nem teszik - a rendszerváltást nem lehet megcsinálni a teljes köztisztviselői kar cseréje nélkül. A minisztérium osztályvezetőjétől a portásig. Az Önkormányzatok régi tisztviselőiig. Ez Antall József mulasztása (Antalli örökség). [Így lett minden "tőből" elszabotálva, elfektetve, kiszivárogtatva, eltorzítva, stb].

Nem lehet megcsinálni önálló, TULAJDONNAL RENDELKEZŐ, és így független egyéniségű jó magyar emberek TÖMEGE nélkül. (Minden alkalmazott, járadékos, nyugdíjas zsarolható, tehát nem számít független egzisztenciának!). A magyar tulajdont többek közt EZÉRT IS kellett volna megőrizni, és nem privatizálni, hanem VISSZAADNI a magyar népnek, vagyis minél nagyobb tömegeket TULAJDONHOZ juttatni. Ehelyett már alig van valamink. Hogy ezt nem lehet gyorsan? DE!! Csak nem kellett volna üzletet csinálni belőle! Hiszen hogy is jött létre az a bizonyos "nagy, egységes állami tulajdon"- Úgy, hogy erőszakkal, be nem tartott kártérítési ígéretekkel 1948-50-ben INGYEN!!! elrabolták mindenkinek a magántulajdonát. A gyárostól a gyárát, a paraszttól a földjét, a sarki fűszerestől a boltját, a patikustól a patikáját, a kárpitostól, lakatostól (stb.) a műhelyét, és összegyúrták az egészet egyetlen, nagy gombóccá: és ezt kinevezték állami tulajdonnak. Pénzről pedig szó se esett!!

Nem hülye ám a bolsi, csak gonosz! Jól tudja, hogy a TULAJDONNAL járnak:

1.) Kötelességek,
2) Jogok.

Évtizedekig törte a fejét, hogy is élvezhetné úgy a jogokat, hogy közben ne kelljen teljesíteni a kötelességeket. (A kötelességek: a tulajdont karban kell tartani, piacképes állapotban szakadatlanul fejleszteni kell, különben nem áll meg a versenyben, a tulajdonosnak méltó BÉRT kell fizetni a munkavállalóknak, egyéb szociális juttatásokról is gondoskodnia kell, viselnie kell a tulajdona után járó összes ADÓK ÁS JÁRULÉKOK terheit, na és természetesen folyamatosan vásárolnia kell a termeléshez szükséges anyagokat, fizetni kell a termékek raktározási, szállítási költségét, stb, hadd ne soroljam tovább. EZ MIND A KIADÁS oldalon jelenik meg, a BEVÉTEL (a tulajdonosi JOGOK) "oldala" ezzel szemben sokkal szerényebb:

a.) a tulajdonos rendelkezik a tulajdonával,

b.) ha VALAMENNYI KÖTELESSÉGE TELJESÍTÉSE UTÁN még marad nyeresége, az is megilleti. SLUSSZ!

Bolsikáink azzal, hogy egy tömbbe gyúrták valamennyi (egykor magán) tulajdon összességét, FELTALÁLTÁK A SPANYOLVIASZT! Átkozták, szidták a magántulajdont, és meg is szüntették, miközben a létrejött állami tulajdon részeinek ŐK NEM VOLTAK TULAJDONOSAI (pfúj, pfúj!) csak igazgatói, főosztályvezetői, párttitkárai, elnökei (stb). Ilyen módon épp úgy, sőt jobban éltek, mint az egykori valódi tulajdonosok, vagyis úgy húzták a tulajdon hasznát, hogy közben nem viselték terhét. (Jogi nyelven fogalmazva). Mintegy "felmentették" magukat a tulajdonos KÖTELESSÉGEI aló, ha erről esett szó, rögtön jött a refrén: ez állami tulajdon, én "CSAK" igazgató vagyok, stb. )

[szerk] Még egy apróság. Bolsikáink önmagukat terrorrendszerrel védték, utazási tilalommal, deportálásokkal, "kulák és burzsuj" üldözéssel és teljes cenzúrával a polgár számára. Minden rendszerellenes vagy bíráló megjegyzésért büntetés és börtön járt. Enélkül hazug, álságos rendszerük pár év után önmagától esett volna szét.

Ma ugyanezt a holokauszt mesével próbálják elérni, azaz egy bizonyos csoport nem kritizálható, mert ez a csoport saját, és a környezetére erőszakolt véleménye szerint mindig is "áldozat" volt és lesz, természetesen teljesen önhibáján kívül
[szerk megj. vége]

Le is robbant szépen az egész ország 40 év alatt, mert a "túloldalon" ezzel a mocsárral szemben tényleg egy dinamikusan fejlődő gazdaság állt, akitől aztán egyre nagyobb kölcsönöket vettek fel, majd mikor már annak visszafizetésére semmi esély nem volt, és tisztán látták rendszerük végét (az ország népe még semmit sem sejtett! - mert minden információnak évekkel hamarabb voltak birtokában, mint az "istenadta nép"), akkor szépen kitalálták, hogy az ÍGY LÉTREJÖTT állami tulajdont hogyan kell röhejes áron, csalárd módon most már saját magántulajdonukká tenni (spontán privatizáció - az Állami Vagyonügynökség meg az MSZMP vezetése egyik feléből jött létre, míg az új, "spontánul privatizáló" tulajdonosok meg az MSZMP főkádereinek másik feléből adódott.) A titkár elvtárstól 1 Forintért teljes gyártelepeket vett meg a titkárhelyettes elvtárs. Hogy ez csalárd vagyonszerzés? Persze hogy az! Hogy kiáltó a rosszhiszemű értékaránytalanság? Persze, hogy az! Hogy maga az ÁVÜ volt a melegágya, legfőbb koordinátora a magyar nép vagyona ellen elkövetett, értékaránytalan, rosszhiszemű, csalárd üzletkötéseknek? Hát arra találták ki!

Ki vizsgálta ki, ki merte egyáltalán szóba hozni? Amit meg végképp nem tudtak megszerezni, azt lerohasztották, és bagóért átjátszották külföldieknek, csak, hogy a régi "menedzsment" a helyén maradjon. Mindez ellen még 1990-ben hatékonyan fel lehetett -- kellett -- volna lépni! Ehelyett a maradék ÁLLAMI vagyont elkezdték súlyos pénzekért, nagy haszonnal árusítani. MILYEN ERKÖLCSI ALAPON? MENNYIT FIZETTEK ÉRTE AZ ELADÓK, ÁRUSÍTÓK? EZT sem vizsgálta, bolygatta senki, a nevetséges kárpótlási cirkuszban a régen kifosztottak semmiféle valódi kárpótlást nem kaptak, csak újabb megalázó procedúrán kellett átesniük. Ezért kellett volna legalább a megmaradt nemzeti vagyont 1990 nyarán gyorsan, rendeleti úton a magyar népnek átadni. Hogyan? MINDENKÉPPEN INGYEN, mert ez lett volna a valódi visszacsinálása annak, ami 1948-50-ben történt. Csakhogy a rendszerváltók dehogy is akartak valóban rendszert váltani, csak módszert, de a hatalmat, a tulajdont eszük ágában sem volt egy pillanatra sem a magyar népnek átadni. (A részletekről csak annyit: egy kis jó szándékkal, és főleg rendeleti úton: minden gyár, TSZ, Állami Gazdaság egy KÉSZ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, ahol egy vagyonleltár után a részvényeket igazságosan ki kellet volna osztani a dolgozók - a tagság - között. NEM LETT VOLNA EGYETLEN MAGYAR TULAJDON SE ELKÓTYAVETYÉLVE, mert a munkásnak, a parasztnak több esze van annál, mint hogy a TULAJDONÁT pénzéhes rablótőkésnek eladja. De ezt csak gyorsan, és keményen lehetett volna megcsinálni, mert 4 évre elhúzva, a pozícióikban sértetlenül meghagyott bolsi káderek, kapcsolataikat "működtetve" azt tették, amit tettek. És most siránkozunk, hogy már semmink sincs! NEM MOST KELLENE!-- ÉS, AKI EZT AKKOR FELHOZTA, AZT MEGBECSÜLNI KELLETT VOLNA, NEM LERUGDALNI A PÁLYÁRÓL, ELHALLGATTATNI, LEHETETLENNÉ TENNI, ahogy ez történt.

EZ IS Antalli örökség.

A rendszerváltást nem lehet megcsinálni független, DE AZ IGAZSÁGTÓL ÉS A MAGYAR NÉPTŐL IGENIS FÜGGŐ (SŐT: CSAKIS ATTÓL FÜGGŐ!) MÉDIA nélkül. Amíg minden, ami INGYEN SZÓL és nézhető-hallgatható a MAGYAR NÉP ÁRULÓINAK KEZÉBEN VAN, és a vele szemben álló vékonyka "nyilvánosság" csak PÉNZÉRT elérhető, addig SEMMIRE SEMMI ESÉLY! Hogy ez nem teremtődött meg, ez már nem csak (bár főleg) Antalli örökség, hanem Orbáni örökség is, hiszen ő 4 évig hatalmon volt. Slussz.

Végre kellene már egy őszintén a magyar emberek érdekét képviselő párt, (vagy még inkább több, hiszen a hazafiság hőfoka, radikalizmusa, stb. se egyféle, csak azt nem szabad elfeledni, hogy mindnyájan egyet akarunk! Tehát kellő időben össze kell fogni, és a döntő pillanatokban nem egymást megtagadni!) amely(ek)nek a VEZETŐJE SE ÁRULÓ! Mert a bolsik nem hülyék ám, 80 éves, könyvtárnyi tapasztalatuk van a hatalom (BÁRMI ÁRON VALÓ!!) megragadására és megőrzésére. És mi EZEKKEL szemben akartunk, akarunk úriember módján, demokratikusan eljárni? RÖHEJ! (Bár unokáink keservesen fognak ezen még sírni és átkozni minket - sajnos joggal!)

Tisztán volt látható: mikor a módszerváltók elhatározták tettüket, akkor jól tudták, hogy a piacgazdasághoz TÖBBPÁRTRENDSZER tartozik, mint politikai felépítmény! Nem baj, csak az a lényeg, hogy míg mi önmagunkat adjuk, (kihagyjuk az MSZMP-ből a Munkást! - kihagyták ők aztán az életből is!)- csak az a fontos, hogy minden, a "túloldalon" létrejött "ellenzéki" párt vezére a mi alvó ügynökünk legyen! (Aki a konspiráció szabályai szerint akár több évig alszik, majd parancsra teszi a dolgát).

Kezdjük csak Antall Józsefnél: hosszú mulasztásos bűnlajstromának egy részére már fentebb utaltam, de miért is kellett neki lepaktumoskodnia a magyar nép legfőbb ellenfelével, az SZDSZ-elő Választási eredménye erre abszolút nem kényszerítette!

Aztán jött Giczy, szétrúgta a KDNP-t, aztán jött Torgyán, megszerezte a magyar vidék 15%-os bizalmát, majd röhejessé tette, korrupttá híresítette el (pedig a magyar parasztnak, ha semmije sincs, de becsülete, az mindig volt, van!) és egy 0.6%-os törpepárttá silányította, majd Csurka jött a megnyerhető, de kimondottan az ő hibájából (első forduló előtt bejelentett visszaléptetés, ami döntő módon és negatívan befolyásolta az első forduló eredményét) elvesztett 2002-es választással, és a FIDESZ teljesen érthetetlen, sértő, bántó elhatárolódásai, amik EGYSZERRE MUTATTÁK MEG, HOGY CSURKA ÁRULÓ, ÉS A FIDESZ viszont nem emiatt, hanem ő szintén radikális, hazafias PROGRAMJA MIATT HATÁROLÓDIK EL TŐLE, ami a FIDESZT, bizony, már akkor diszkvalifikálta a magyar választók legmarkánsabb és leghomogénebb csoportja előtt. Amikor a Pokorny elnök úr (meg a múltja), az első forduló után nem azt tartotta első helyen megemlítendőnek, hogy csúnyán kikaptak, hanem, hogy "végre" kiesett a "szélsőséges" MIÉP - feltárult az igazság. Rút igazság volt.

Itt a vége.
És a végünk.

Mindaz, ami eztán következik, már egy méltatlan (nem akartam keményebb szót alkalmazni) vezetői által sokszorosan megcsalt, átvert, becsapott, eladott, hűbéri, cselédi szolgasorba kényszerített nép sanyarú sorsa.

Örülnék, ha valaki itt még tudna okosat és reménytelit mondani.

A szerkesztő záró megjegyzései:

Az első lépés a felismerés és megértés. Minél több honfitársunk érti meg, mi játszódott és játszódik le körülötte, annál kevésbé védtelen a nemzet és emberellenes erőkkel szemben.

A magyar nép "átrázása" mellett, amit a cikk olyan szépen leír, betört a nemzetpusztító liberalizmus is hazánkba. Ennek jelei a nemzeti gondolkozás ócsárlása és nevetségessé tétele, színesek, pl. zsidók beengedése, és a bevándorlásuk ellen való tiltakozást "gondolatbűntetté" stilizálják, a holokauszt kultusz behozatala és folyamatos sulykolása, melynek egyetlen célja a nemzsidók kifosztása álságos módszerekkel, izraeli állampolgárok választási joga, akik közismerten a liberál-bolsevik oldalt támogatják mindenütt a világon, a szociális biztonság lehetőleg teljes felszámolása, globalizáció, azaz ipartalanítás és a mezőgazdaság lehetetlenné tétele , és minden munkalehetőség elvándoroltatása olcsóbb országokba, a médiák teljes liberál-bolsevik megszállása, és annak megfelelő kultúrszemét folyamatos kisugárzása, az oktatás és az egészségügy tudatos rombolása, drágítása és tönkretevése, stb, stb...

Az ellenszer: Nemzeti összefogás, tényleg nemzeti kormány, nemzeti médiák, tényleges rendszerváltás, azaz a hivatalok és intézmények, pl. MTA nemzeti kézbe juttatása, a posztbolsevik tolvajok elszámoltatása, hatásos családpolitika és családtámogatás, olcsó építési kölcsön fiatal házasoknak, a fiatalok magyar szellemben való fölnevelése. Magyar ipar, magyar mezőgazdaság és kereskedelem, a magyar kultúra támogatása. Magyar munkahelyek magyar munkavállalóknak. Tisztességes munkáért tisztességes bért.